Somogyi Néplap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-18 / 299. szám
A Kovácsai család Mária nem jár iskolába Az iparosdalárda utóda Ötvenéves a Vikár Kórus Zimréék. Meg is tették, ahogy ez a l sok, hogy ismét alakítunk egy díszes meghívókból kiderült. Sserrtgáloskér, Petőfi Sándor utca 30. Az eső itatta kapu vasreteszének zörrenésére az ajtóban feltűnik Kovácsai Sándorné, született Bogdán Mária. Szemében öröm és büszkeség, amikor meglát bennünket. Ezt feltétlenül tolmácsolnia kell a férjének, amikor hazajön, hiszen elsősorban az ő érdeme. Kovácsai Sándor, a ráksi Üj Élet Termelőszövetkezet dolgozója apai aggodalommal fogott tollat, hogy egyengesse lánya tanulásának az útját... Áporodott szagú szoba. Az asszony egyedül van. A gyerekeik közül a legkisebb, Szilvia négyéves. Az óvodai érettség jelét sem mutatja, panaszolja az asszony, miatta kell itthon lennie. De vajon hol van a kislány? Róbert ötéves, óvodába jár, Sándor hétéves, az iskolában találjuk. Mária? — Elküldtem a boitba — így az édesanyja. (A levélből: — Lányunkat, aki 1967. március kilencedikén született, beszédhiba miatt már kétszer fölmentették, és mindössze egy osztályt végzett, de azt sem osztályozták. Ez évben is fölmentették ....) Máriával szeretnék találkozni. Míg a boltból hazaér, elmegyünk az iskolába, hogy megtudjuk, mi a pedagógus véleménye. Papp Jenő né összevont tanulócsoportot vezet, a felsősök Mennyére járnak. — Kovácsai Mária fölmentést kapott, mert zavarta a tanítást. Januárban áthelyező bizottság elé kerül az ügye. Kovácsai Sándor másodikos. Az otthoni rendetlenség kontrasztja: tiszta, kifogástalan a ruhája. — Testvéreid, Szilvi és Marika hol vannak? — Otthon. — Marika miért nem jár iskolába, mint te? — Mert megbukott. — Te szeretsz tanulni? (Jankó Judit súgja: — Olyan szépen olvas a Sanyi!) — Délután mit csinálsz? — Otthon ebédelek, ját- ,szók, segítek... Talán már hazaérkezett Marika a boltból... A kapu nyikorgására, mint imént az anyja, elénk jön. Dehorgasztott feje elárulja, hogy — küldték. Odabenn megakadok az első kérdésnél. Szilvi nyomorúságos képe megborzongat. Tényleg négyéves lenne? Talán ez sem igaz. Hiszen még ülni sem tud. Nekitámasztották a koszos, ócska gyerekágy rácsának. — Mindent ért, de nem beszéd — mentegetőzik az anyja. — Hol volt eddig ez a kislány? — A konyhában. — Hol a konyha? Hideg helyiség, a macska vackán feküdt. Még inkább Berzsenyi személyes szerencséje kiderült húsz évvel ezelőtt Keresztes József beszédéből. Pontosan lejegyeztem. Blokkomból kell csak kimásolnom most: — Volt nagyapám, Keresztes Imre nyájában olyan anyajuh, mely esztendőnként két, sőt három bárányt ellett. A többije is jól szaporított. Gubának, subának, süvegnek megfelelt. Gyapjas bőre bundának bevált. Megélt a nyája olyan legelőn, amelyen más éhezett. Húsuk és tejük: asztalra — bőrük: szűcsmunkára — belük: hegedűhúrnak — trágyájuk: a föld följavítására szolgált. A telek akkoriban a szibériaihoz hasonlítottak Somogybán. A nagyapám juhai jól bírták. Nagyapámat meg jó természettel áldotta meg a sors. Nemcsak a hideget viselte jól, de elsőrendű érzéke volt a vásárláshoz! Három éveset vett, mert az azonnal szaporított. És mindig nyirat- lanul Vette — mert gyapjából azonnal haszon fordult. Berzsenyi meg is elégedett vele. Más urak Morvából hoztak juhászmestert. De a somogyi mező, legelő, a város sokadalmák, emberek, urak, paeflszorul a szivem. Visszamegyünk. a fűtött szobába. — Marika, szeretnél iskolába járni ? — Igen. — Tudsz olvasni? — Nem. (Marika nem beszédhibás, rögtön kiderül.) — öt meg öt? — Tíz. — Mit vettél a boltban? — Rizsát még levesport. — Mennyi pénzt vittél? — ötven forintot. ' — Mennyit kaptál vissza? — Nem számoltam meg. Az asszony: — A férjem egy fillért sem hozott haza a keresetéből, mindent levonnak a házra. A családi pótlékból élünk. Hitelre vásárolunk. — Hitelre? Hol adnak maguknak hitelt? — A Zsalakó, maszek boltja van. Zsalakó István: — Tegnap volt itt a lány. Nem adtam neki semmit. Ma reggel az apja járt nálam, kávét kért, pénze nem volt. Azt mondtam neki, kenyeret kaphat hitelbe is, nehogy éhen haljanak. — A lány, Marika, nem volt itt? — Nem. A ráksi Üj Élet Termelőszövetkezetbe megyek, utánanézni a keresetnék. Kovácsai 1976. február 16- tól dolgozik a tsz-ben. Munkakönyvét laponként elfújhatná a szél. Hiányos is. Keresetei: 1106, 1012, 1775 forint havonta, de volt 3655 Hihetetlen hetven évi — 1906. december 18-án született Erdélyben, Érmihályfalván, a legköltőibb költő, akinek kezében mindenből vers lesz, akinek az emlék, a múlt; a • valóság, a jelen; s a vágyak, a jövő egyaránt költészet. Mert életformája az, hogy költő, és ennek az életformának »fényszavú« ege alatt a tegnap, a ma és a holnap egymásba érnek. A falusi kántor fia, Zelkovics, az inas »gyógyíthatatlan emlékeket-“ hozott ifjúkorából, pofonok emlékét, kézszorításokat, akaratlan árulásokét és akart elárultatásokét, és mindig verssé varázsolta, ami vele történt. Mindenből verset! S ha leomlott! ha százszor is, én újra kezdtem Figyeld, most is a folyók fecsegnek, nap süt, darázs repül a versben.. rasztok közt még a jószág természete sem tárult ki előttük. Visszaszorult tudással, kis lélekkel nem találták fel magukat, nem jutottak otthonosságra ... mint Imre nagyapám! Az szerette azt, amibe beleszületett. Nem dicsőítette, de tanulmányozott, jártasságot szerzett. Decsről, Sárközből jött ide. Ragyogó egy pásztor volt — mondogatják ma is. Besenyő ez az ősünk és hát olyan magasra nőtt ő maga, hogy feje a padlást érte. Háta gyúrótáblányi nagyra nőtt. Tenyere meg mint a kisszék! A nők akkor a Keresztes-családban negyven-ötven kiló súlyt elvittek a fejükön. Egy- egy ruhájuk egy tehén árával felért — és szebb és díszesebb volt, mint a papoké akkoriban! Sokkal jobban tetszettek Berzsenyi Dánielnek, mint a morva juh ás zmester ék Amadé bárónak: egyazon elképzelés élt nagyapámban és a költő-gazdában a minden zugot okosan legeltető magyar pásztorolásról, borról, gyümölcsről, vadról, hazai nyersanyagról, megélhetésről ... ... Mi mindent elmondott még a besenyő-unoka, a Nikién letelepedett Keresztesforint is. Nem sorolom tovább. Mennyit vitt haza novemberben, amiből most élnek? 191 forint 30 fillért, a többi — 2239 forint — letiltás, adó. Kölcsönöket vett föl, az OTP letiltásokkal szerzi vissza az ezreket. Kiss Péter, a Memyei Általános Iskola igazgatója: — 1976-ban íratták be elsőbe Kovácsai Máriát Szentgá- losikérre. Tanítója nem bírt vele, fölmentettem. Korrepetálni fogjuk, felkészítjük az osztályozó vizsgára. 1977-re biztosítani tudjuk az áthelyező bizottság segítségével, hogy Igalba kerüljön. A megyei művelődésügyi osztály illetékese javaslatot tesz: azonnal kerüljön iskolába Kovácsai Mária, a mer- nyei első osztályba! Az igazgató belemegy. Marika! Erre vágytál, embereid meg magad! Bizonyítsd be, hogy megszerzed a szükséges tudást, és eloszlatod a sötétséget, amely körülvesz! A Kovácsai család maga töltötte ki a bizonyítványát. Egy jó pontjuk, hogy Marika iskolába járásáért folyamodtak. A lépést ók tették meg, kissé későn. És mi lesz Szilviké sorsa? Az eset kapcsán nem árt megismételnünk: a tankötelezettségi törvény végrehajtása össztársadalmi feladat! Szilviké alig tíz kiló, az élete forog kockán. S ezt megelőzni — túl a szülők felelősségén — ugyancsak ennek a községnek lenne a dolga. Zelk Zoltán 70 éves Valaki azt mondta róla: »panaszkodó költő“. Hát persze — életútja teles-teli bot- lással-szenvedéssel, megbá- nással-törődéssel, megalázással és felmagasztalással. »Soha ilyen csupaszon, ilyen fegyvertelenül magyar költő nem állt a világ előtt.“ Ö is az első, a magyar gyárak küldte munkásköl tő-generáció, »pokolban járt nemzedék, szomorú szocialista tagja“ — ahogy Vészi mondta. Baloldali politikus, alkotó. 1921-től részt vett az erdélyi ifjúmunkás- mozgalomban, 1925-ben tagja a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1926-ban letartóztatják, örökre kitiltják az ország területéről, Romániába toloncolják. 1928-ban visszaszökött és esztendőkig álnéven élt. Első verse több i mint fél évszázada Kassák »365“ c. lapjában jelent meg 1925-ben. Hányatott élet, zaklatott sors és érzékeny, szinte naív alkat. Gyanútlanul él család harmadik nemzedéki tagja!... De hát a történettudomány is megvágta a maga múltba nyúló folyosóját. Onnan meg Sási János emelte ki a »tes- testül-lelkestül mezei gazdának :« nevezett költőt — társadalmi-gazdasági hátterével együtt. — Nemcsak a jószágtartásban váltak ki Niklán egykor! 1813 táján a parasztság kerti veteményeit is olyan nagy becsben tartotta, hogy azokat fakerítéssel, élő sövénnyel vette körül. Másutt a robotolás nem adott időt ilyesmikre — a földesúri kötöttségek miatt nem állt módjukban, amire a niklaiaknak idejük és mer- szük volt: o mezei munkaágazatok finomítására! Nemcsak a földesúri »zsib agy epeken« legeltetett apró jószágokkal jutottak a jóhoz, de a vadkörte és vadalma oltását is jól ismerték, sőt nagy becsben tartották és művelték. Ismerték a muskotályepret, az erdei epret és még sok mindent, ami az akkori »háztájiban« jól bevált! Ismerte, csodálta, magába fogadta a sokat akaró és sokat dolgozó népét maga a Egyensapkás, bajuszos, komoly képű férfiak ülnek, állnak, guggolnak egy megsárgult fényképen — ahogy a korabeli fotográfus beállította őket az első együttes felvételhez. Kabátjuk hajtókáján jelvény van, rajta felirat: Kaposvári Iparosdalárda. A fotó feltehetően 1926-ban készült, az énekelni szerető kaposvári iparosok egyik pécsi fellépése alkalmával. A ma már rendkívül értékes ereklye a többi dokumentummal együtt ma a Munkácsy gimnázium előcsarnokában látható. Előkerült a jelvény terve, a tablókon ott látható azoknak a névsora, akik ötven év óta tagjai a dalárdának, majd jogutódjának, a Vikár Béla Kórusnak. A legrégebbi emlékek között előkelő helyet foglal el az Üj Somogy című lapnak az a száma, mely az első fellépésről, egy iparosbáli műsorról megemlékezett. A dalárda szervezése már 1924-ben megindult, Rózsa Ignác ipartársulati elnök vezetésével a környékbeli iparosgárdának és a városban már működő postás, valamint vasutas és munkásdalárda mintájára. Az énekkar fölvette jegyzőkönyvébe mindazokat a nemes célokat, amelyeknek vezérelni kell működését. Ezek között szerepelt többek között, hogy tagjai tartsanak össze a munkában, szórakozásban, szerepeljenek minél többet ünnepeken, estélyeken. és mindenből dalt csihol, a vers oly őszinte, mint amikor »álmában fecseg«. A politikai tudatosság érintetlenül hagyta benne az ösztönléit ős hamvassá gát. Sorsa: hányattatás, egy többször megtört élet, mintha talán még keresné is a sebeket, hogy a »tárgyak pátoszát«, a fénytiszta tárgyakat; koszos kanalat, ujjnyo- mos poharat, lóversenytiketteket, csikkszőnyeget — köny- nyedebben tudja átemelni a költészet szférájába. Így sorsának igaz hittel vállalt, igaz életének bánattal perlő dallama, szomorúságból kinövő bizakodássá válhasson. Szerető, szelíd, csendes, hiteles optimizmussá: éveim a máglyán, lángok között várom szivem áldozati füstje még fölszálljon vigaszként az eljövendő tájon. Sok, sok szeretettel köszöntjük 70. születésnapján. költő-gazda! Végre Is a XVin. század fia volt, de a század határán túllépett saját egyéni érdekén. Érezte, hamarosan egy jobb világ órája üt. Az igaz műveltséget nemcsak a klasszikusokból vette, hanem belátta, milyen széles munka- ismeretre tett szert a nehéz történelmi viszontagságokon keresztülment nép maga is. E nép fiaiból már kezdtek kiemelkedni tanult emberek. Ezek aztán az évszázados intellektuális »kipihentség« után egyszerre friss elmével úgy felemelkedtek, hogy emberként, hazafiként, a szó legtágabb értelmében vett »tanítóként« egyaránt becsületére váltak az újuló világnak. Niklához nem is volt oly messze Keszthely és a Geor- gikon népi eredetű tanári kara! Fethe Ferenc nyíri pa- rasztsarjként tanított ott — de Berzsenyi sem tudta eldönteni, hogy közgazdásznak vagy esztétának volt-e jobb, mert a széptanról éppúgy tudott kompendiumot írni, mint a mezei szorgalom időszerű kérdéseiről. Nagyváthy János szintén éppen olyan sok tehetséggel kereste a reformkor legelején már a korszerű mezei gazdálkodást, mint amilyen poli- hisztori képességgel írta meg a »művészetek tudományát« — amolyan goethei »világirodalmi« értelemben! Ezektől a költő-gazda nemcsak mint a reformkor nagy irodalmi alakja kapta meg az illő becsülést, hanem mint eszmékben gazEgymást érték a különböző estélyek, fellépések, majd következtek a meghívások, Pécsre, Szegedre. Ez utóbbi az országos dalostalálkozó helye volt, melyen az iparosok a városi énekkarral együtt léptek föl. Első karnagyuk Vajthó Jenő ipartársulati jegyző volt, aki polgári iskolai tanítóként nagy szerepet játszott a Munkásotthon életében is. 1928 új fejezetet nyitott az iparosdalárda életében. Ekkor kezdődtek a balatoni dalosnapok, melyeknek állandó részvevői voltak, népszerűsítői a magyar népdalnak. Valószínű, hogy az ott elért siker hozta meg számukra azt a meghívást a debreceni nagy dalos- ünnepre, ahonnan ezüstserleggel tértek haza. A háború alatt visszafejlődött az énekkar, tagjai közül sokan nem tértek vissza a frontról. Az új kórus szervezése 1950-iben kezdődött, amikor a KISZÖV lett a gazdája; azóta is a szövetség irányítja az énekkart. Az 1950-es évek újjáalakulásáról már tudnak beszélni azok, akik akkor elkezdték szervezni. Móri Lajos és felesége az elsők között voltak, és ma is a kórus tagjai, amely 1962-toen vette föl Vikár Béla nevét. Móri Lajos bácsi így emlékszik vissza ezekre az időkre: — Elhatároztuk mi, iparodag, előre néző birtokos! Berzsenyi pedig ezeknek a »népi értelmiségeiknek« lelki testvéreit a maga környezetében régen fölfedezte, mint méhészeket, paraszti gyümölcsoltókat, epreket, burgonyatelepítő »földi-almásokat.« Széchenyi sem találhatott nyugati utazásain tetszetősebb angol, francia terméket, mint amilyet a niklai »természet-poézi6ból« árut kikényszerítő somogyi parasztok nyújtottak maguknak, uraknak, hazai és külföldi piacoknak! Nem is csoda, hogy Berzsenyire maga Széchenyi különösen hatott — a »Mezei szorgalom« lényegében a »Hitel« hatását hordozza magában. Mindenesetre Széchenyi etikus hangja cseng ki Berzsenyi tanulmányából, csak oda kell figyelnünk mai füllel: »Nagyon szükséges kimondanunk, hogy az a mód, amellyel sokan közülünk jobbágyaikkal bánni szoktak — éppen nem dajkája a népszorgalomnak/“ Berzsenyi látta a somogyi ember lelkivilágát, fölismerte munkakedvét, sok egyéni vállalkozókéoességét, mely sokszor túlhaladta az egyedi eseteket, és általános nemzeti vonássá fejlődhetett volna. Akármilyen bölcsőben ringatták is faluja lakóit — azt tartotta róluk Széchenyivel együtt: »Igazibb súly és erő az emberi agyvelőnél nincsen!« Erdős Jenő (Folytatjuk.) énekkart Az én szakmám cipész, hát a társaimmal együtt összeszedtük a suszterokat meg a gatyavarrókat — a fehérnemű-készítő asszonyokat —, és elindultunk. Nem kellett nagyon sokat szervezni. Jött mindenki szívesen. Voltunk még hetvenen-nyole- vanan is... Szép volt — Akkor még fiatalok voltunk — veszi át a szót felesége —, azért is volt olyan szép, de az biztos, hogy mindenki nagyon szívesen jött. Mentünk nyitott teherautó tetején, faluról falura. Előfordult, hogy reggelfelé értünk haza személyvonattal egy szereplésről. Másnap meg kezdődött a munka. De amikor valahol jól szerepeltünk, a kollégáink virággal vártak bennünket, és nagyon gyakran eljöttek velünk a szerepléseinkre. A beszélgetést a kórus fiatalabb tagjai is hallgatják. Együttes vélemény az, hogy ma már nem kisérheti ekkora érdeklődés a szereplést. — Ez talán természetes is — mondja Zimre Sándor. — Akkor nem volt televízió, balatoni telek, és sok minden, ami ma természetes. A kórus akkor szórakozás volt. — És ma? — Tulajdonképpen ma is. Csakhogy áldozattal jár. Ml most ahányan vagyunk, any- nyifélék. Nemcsak iparosok, hanem több műszakban dolgozó gyári munkások, kisgyermekes anyák is tagok. Bizony nehéz összehangolni, hogy minden próbán itt lehessünk. Zimrééké Vikár - házasság. Feleségével a kórusban ismerkedett meg. Több ilyen házasság is van, azonban kevesen tudták vállalni, hogy a kisgyerekek születése után is tagok maradjanak. Zimrééknek sikerült Ha nem tudják másként megoldani, fölváltva járnak próbára. A hajdani iparosdalárdából sokféle foglalkozású emberekből álló, magas színvonalon éneklő énekkar lett. Kezdetben Nyakas József vezette, majd 1964-től Zákányi Zsolt. Sok nagy siker, országos kiváló minősítés, zeneakadémiai szereplés, több rádiófelvétel áll mögöttük. Állandó részvevői a kőröshegyi hangversenyeknek, amelyek legutóbbikén Bárdos Lajos nekik írt művét, a Somogyi siratót mutatták be. Ma esti jubileumi koncertjüknek egyik legnagyobb érdeklődéssel várt része lesz ez a mű. Simon Márta Somogyi Néplap Az édes anyafold MEZEI SZORGALOM Horányi Barna Teremtés tanúja
