Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

Ökölvívóink sikertelen rajtja Wégy szárítóban megkezdő­dött a hosszú szunnyadásából föléhresztett ökölvívó-csa­patbajnokság. Három fővárosi és egy vidéki mérkőzésen be­mutatkoztak a nem hivatalos NB I. bajnokság csapatai. Természetesen a kiemelt Bp. Honvéd és az Ü. Dózsa nél­kül. A jelek azt mutatják, hogy ' ez utóbbi két sportkör csapata valóban a többiek fö­lött áll. Akik ugyanis ringbe léptek újra, azt igazolták, hogy nem lehetett hosszú esztendő­ket büntetlenül kihagyni az ökölvívásban. Annyit már most elmondhatunk, hogy az egyesületeknek van egy-egy jobb versenyzőjük, de úgy tet­szik, hogy csapata még a nagy pontkülönbséggel győzőknek sem. A szakvezetés természe­tesen nem állíthat most ma­gas mércét. Nem is a bajnok­ságra jelentkezők szerényebb képességeit hangsúlyozza, ha­nem inkább mindenütt a tö­rekvést dicséri, amellyel ki­ki képességei vagy adottságai szerint hozzá kíván járulni ahhoz, hogy újra legyen CSB. versenyen »-vendégek is sze­repelhetnek majd. A kiírás viszont nem adott lehetőséget erre, így eleve foghíjas volt a kaposvári csapat. Igaz, a Dózsa-vezetök másfél-két csapatra i való versenyzőt is felsoroltak a lapoknak, ám a Fáy utcában csali nyolc öklö- zőt tudtak sziorítóba küldeni. (Mi lett volna, ha például az orvos a mérlegre lépők közül még valakit kizár?) Elgondolkodtató okok miatt nem indult Vatulik meg Dé­vényi. Az előbbi nem tudta hozni a papírsúly alsó határát! Hogy az edző nem tartotta szükségesnek az ellenőrző mé­rést, azt semmiképp nem le­het elfogadni. Még kevésbé ez ne fordulhasson elő. Dévé­nyi sem tudta, hogy mikor járt a sportorvosnál? Magya­rán: a Dózsa szakvezetősége már a szorítóba lépés előtt ki­ütötte saját csapatát. Nem biz­tos, hogy a két versenyző for­dulatot tudott volna hozni, de esetleges győzelmükkel már 11.TI-re alakult volna a rang­adó. Nem szólva arról, hogy a kaposvári edző — amikor Ri­gót megintették a magyar baj­nok Tóth Imre ellenében — sokak szerint elhamarkodva adta föl a mérkőzést. Ezzel ’aligha használt versenyzőjé­nek, a csapatot pedig kifeje­zetten sújtotta. Ezek után mi, kaposváriak nem mondhatjuk sikeresnek az ökölvívó bajnoki nyitányt, magyarázható, hogy a Buda­pestre felutazó Dévényinek nem volt rendben a sportor­vosi igazolása. Az utazó csa­pattal nem is egy olyan ve­zető volt, akinek hivatalból intézkednie kellett volna, hogy holott összességében mégis­csak az volt. A négy találko­zónak voI*.k biztató jelei is. A Dózsánál ilyet nemigen le­hetett fölfedezni. K. S. Egy fordulón jutott túl a csapatversenynek titulált küz­delemsorozat, amely után ér­tékelést még korai volna ké­szíteni. Annyit azonban már most el lehet mondani, hogy az újjászervezett bajnokság »igazolja« a magyar ökölvívás jelenlegi helyzetét. Az is bizo­nyos, hogy e versenyek befe­Kosárlabda NB II Soproni MAFC— K. Építők 107:70 (53:42) jeztével sokkal tisztább képet nyerünk majd az erőviszo­nyokról, mint amilyet az utób­bi évek csalóka versenysoro­zatai alapján kaptunk. Az újbóli talpra álláshoz elen­gedhetetlenül szükség volt a csapatbajnokság feltámasztá­sához. Mi, somogyiak elsősorban azt lestük kíváncsian, hogy miire képesek a megye színeit képviselő K. Dózsa verseny­zői. Nem ringattuk magunkat illúziókban. A Bp. Vasas el­leni találkozón nem is adtunk esélyt a kaposváriaknak. Ezek után még fájóbb a csalódás, melyet a Dózsa keltett Nem várhatta senki, hogy Hergert Jenő edző, aki koráb­ban éppúgy, mint más sport­körök szakvezetőd, »megélt« abból, hogy voít 3—4 pont­szerző versenyzője, egyszeri­ben csapatot tud elővarázsol­ni. A Dózsa vezetősége túl­zottan beleélte magát abba az előzetes hírbe, hogy a csapat­K. Építők: Vajda (2), Tóth (2), Szabó Gálost Szigeth Csere: T. (24), (12), (8). Stickel L., Miklós, Z. (18), Tóth Gilicz, Stickel P. (4). A kosárlabda kaposvári hí­vei érdeklő­déssel várták a volt NB I-es és jelenleg az NB II-ben lis­tavezető sop­roni főiskolá­sok szereplé­sét. Ismere­tes, hogy a soproniak egyik ‘legna­gyobb ellen­fele a feljutá­sért vívott harcan éppen a Kaposvári Táncsics. Az újonc Építők A k0Bárban a egy esetleges juttaUak oUa> győzelemmel nagy szolgá­latot tehetett volna a Tán csicsnak. Meglepetés nélküli forduló a megyei labdarúgó-baj nokságkan labda. Ezt is a soproniak Az első félidőben kitűnően játszott a K. Építők. Ekkor csak 9 pontos előnyre tudott szert tenni az éllovas. Szünet után a volt válogatottakkal játszó vendégek fokozatosan felülkerekedtek, előnyüket to­vább növelték és biztosan győztek. (Folytatás a 4. oldalról) Alacsony színvonalú, csap­kodó játék. A kapu előtt ha- tározottabbak voltak a vasu­tasok, s ezzel nyertek. Góllö­vők: Szrnka, Kaszás, illetve Kovács (11-esből). Jók: Ka­szás, Méreg, Kelemen, illetve Cselinácz, Balogh, Pintér. • Szőnyi SE ifi—K. H. Vasutas ifi 6:3 Simon Ferenc VBKM Vasas—Somogyszob 3:1 (1:1) Somogyszob, 150 néző. Ve­zette: Perger. Vasas: Heuthaler — Mike (Mol­nár), Vág völgyi, Kurdi, Pataki, Szukics, Máli, Ernyes, Bíró, Hu­szár, Borbély. Edző: Fülöp János. Somogyszob: Böhm — Birkás L., Kótai, Bódis, Bakonyi (Varga), Bálint, Birkás J. (Pintér B.), Pin­tér 1... Deák, Bicsáki, Fehér. Ed­ző : FÍsIi István. Az MLSZ összesítése alap­ján a jelenlegi NB I-es já­tékvezetői keret tagjai közül eddig Müncz György vezette a legtöbb NB I-es bajnoki ta­lálkozót, szám szerint 166-ot. A sorrend a következő: 166: Müncz, 158: Petri, 123: Az első félidő kiegyensú­lyozott küzdelme után a ha­zaiak öngólt vétettek, s ez megzavarta őket. Ettől kezdve már végig a kaposváriak irá­nyítottak. Góllövök: Pataki, Mali, Birkás L. (öngól), illet­ve Bicsáki. Jók: Vágvölgyi, Pataki, Máli, Bíró, illetve Böhm, Bódis, Deák. Somogyszobi ifi—VBKM Vasas ifi 3:2 Fisli István A bajnokság 1. Táncsics állása 12 10 1 1 42-10 ♦i 2. Marcali 12 10 1 1 37-12 21 3. Nagyatád 12 0 1 2 23- 6 19 4. K. Vasas 12 7 2 3 34-23 16 5. Kadarkút 12 6 2 4 33-21 11 6. Balatonlelle 12 7 — 5 29-21 14 7. Tab 12 5 3 4 22-20 13 8. Csurgó 12 5 2 5 25-20 1? í). Fonyód 12 5 2 5 28-31 12 10. Latinca SE 12 5 1 6 30-28 11 11. K. Vasutas 12 3 4 5 16-22 10 12. B.-boglár 12 3 2 7 17-30 8 13. Somogyszob 12 3 1 8 20-27 7 14. I.-engyeltóti 12 3 — 9 20-43 K 15. Szőnyi SE 12 2 — 10 8-33 1 16. Gyékényes 12 1 2 0 16-53 4 Somlai, 90: Marton, 76: Palo­tai, 73: Bana, 64: Halász, 56: Hámori és Nagy B., 54: Mo­hácsi, 44: Kőrös, 42: Szávó, 30: Győri, 24: Tátrai, 22: Dau­ber, 15: Jaczina, 14: Pádár, 14: Tompa, 4: Kuti, 3: Macz- ko. Szeberényi Lehel ü R É M 1 Maigret mester pókléptei­vel még helyére sem ért, ami­kor Sandi a marék kupacból kiemelte Terézáók kenyérvágó kését. Nézte-nézte, s mind néz­ték, akik ott voltak. És töb­ben íelszásszentek, összesúg­tak. De maga Sandi tátotta el igazán a száját. — Bizony úristen az övék!... Ha nem magam hoztam vol­na Cseszkóból, mert kérték... Lonci is odajött, ő is látni akarta, hátha ismerős. Kala­pált a szíve, ahogy ujját vé­gighúzta a fényes, rozsda- mentes pengén, mintha ezzel legalábbis bizonyosságot sze­rezhetne. S afféle érzéki csa­lódása volt, mintha csak az imént szeltek volna vele ke­nyeret. — De hisz ez az éjjel tűnt el! Most, most, az éjjel! ... És már ide is került, a hegy rejtekébe. Hát ez nem lehetséges emberi kéz által. Franyóék a bársonykalapok alatt összenéztek. Most először emelték följebb tekintetüket. Egyenesen a nagy tekintélyű Müncz vezette a legtöbbet... A giccs bölcsőjénél — Nézd a naplementét! Ha egy festő így festené meg, giccsesnek mondanánk!. Tóparti megjegyzés ez, gyakorta hallani. De behelyet­tesíthető virággal, állattal, csendélettel, akár arcképpel is. Vajon miért mondjuk gics- csesnek, édeskésnek, cukro­zottnak az ábrázolást, ha pon­tosan úgy mutatja a termé­szet egy darabját, amilyen­nek látjuk? A természetet nem gazdát­lan szemüveg nézi, hanem egy eleven, érző, gondolkodó ember, akinek vágyai, han­gulatai, örömei, bánatai van­nak, mögötte pedig ott az a kisebb és nagyobb emberi kör, amelyhez tartozik. Ha a művész nemcsak a lát­ványt ábrázolja, hanem ön­magát is, mint a látványt magába foglaló valóság ré­szét; pontosabban: szemlélő és látvány viszonyát, akkor — és csak akkor! — jön lét­re az az eredeti és egyedi, semmi mással nem pótolható tartalom, amely elválasztha­tatlanul hordozza az egyedül érvényes formát. Az ábrázo­lás tehát csak úgy lehet őszinte, ha nem halad járt úton, ha nem azt az érzést imitálja, amelyet mások már átéltek, őszinteség és önma­gunk vállalása nélkül pedig nincs művészet. Könnyen megláthatjuk a különbséget, ha egymás mel­lé állítunk képzeletben né­hány balatoni képet. Idézzük fel pl. a fényeket oly sajáto­san bontó Egry József képeit, ’ vagy Mészöly Miklós sejtel­mes nádasait, vagy akár egy művészi fényképet, amelynél eredeti látásmód irányította a gépet; s ezekkel szemben a szabványfelvételeket, s a~ ezekhez hasonló mázolmá- nyokat. Bár az ábrázolás tár­gya ugyanaz, az utóbbiaknál hiányzik az eredeti látás, ér­zés és gondolat. Miért giccs a giccs? Mert üres és hazug. Nem azért, mert szépnek láttatja, ami valóban szép, ellenkező­leg, mert kiüresíti, mert nem vall róla őszintén; csupán a mások által kitaposott úton haladva kölcsönöz magának álérzelmeket. A sikere is ezen az ürességen alapul, a kényelmes gyönyörködésen, holott a kényelem és az esz­tétikai élmény nem fér össze. Az igazi szépség megráz, fel­kavar, felemel: olyan érzelmi hullámzáson visz keresztül, mely semmiképp sem való lusta és kényelmes embernek. Nemcsak a művészet, a ter­mészet is így ' hat ránk, ha nem váltunk még érzéketlen, gépies lényekké. És itt a giccs gyökere: fo­gyasztóinak elidegenedésénél, gépiessé válásánál. Születése is a modern nagyipari társa­dalommal fonódik össze, a polgárosodással. A fogalmat a korábbi művészi korszakok nem ismerték, a népművészet pedig lehetett naív, egyszerű, vagy akár nagyon díszes is, de sohasem volt giccses! Maga az elnevezés a XIX. század közepe óta ismeretes: a német »kitschen« szó ere­detileg azt jelentette, hogy valaki régi holmikból össze­tákol valami újat; a »verkit­schen« pedig annyi, mint va­lakire rátukmálni valamit. A fogalom és az Elnevezés Ba­jorországban született, a ri­kító fényűzés, a talmi deko­rációk mindent elöntő pom­pájának hazájában. A giccs eredetileg a pol­gári társadalom produktuma, s mint A. A. Rioles francia I szociológus, a giccs természet­rajzának világhírű kutatója mondja: »Több mint stílus; lelkiállapot, amely alkalom- adtán tárgyakban kristályoso­dik ki.« Nemcsak tárgyakban — de ezekben találkozunk vele leg­többször. A nagyban gyártott, művészrtpótló tárgyak el­árasztják a lakásokat, az ott­hont, mely leginkább kifeje­zője lakója személyiségének. Mennyivel könnyebb — és olykor olcsóbb is — lenne szép. egyszerű használati esz­közökkel körülvennie magát, ha meg merné szólaltatni egyéniségét — ha egyáltalán ismerné azt! —, ha nem fél­ne, hogy leszólják, vagy ha nem ragaszkodnék görcsösen ahhoz, hogy ő is birtokolja a beérkezettség mindazon »jel­vényeit«, amelyek már isme­rőseit »dekoráljak«. És ha nem áhítaná mélyen rejlő restségével is az ürességet mely megóvja az önmagával való szembenézéstől. A giccs dajkája a sznobiz­mus is; hányán mondják kis­polgári gőggel, hogy csak »eredeti« festményt akaszta­nak szobájuk falára, akkor is, i ha mesterműre nines pén­zük, holott egy műalkotás jó kivitelezésű reprodukciója talán szívükhöz' is közelebb állna, és valóságos repro- voltát őszintén vállalná, míg egy üres utánérzés műalko­tásnak szeretné hazudni ma­gát. Éppúgy a kerti törpe, mely az egykori parkok márvány- szobrainak helyére tolakodott; igaz, a park sem park. csak egy családi ház kiskertje, de a nyugágyban heverő lakó beéri azzal, hogy minden olyan, mintha valami más volna. A rózsák mel’é ped'g I színes üveggömböt tűz, mert azt hiszi, hogy azzal szebbek... A giccs a tárgyi világon túl is fellelhető: ott van az operettzenében, mely könnyű és andalító, olykor egy-egy klasszikus zenemű , ellopott dallam vonul a tát is hordozza, de egészében megóvja hall­gatóját az ieazi zenéből ere­dő megrendüléstől; és ott van a »könnyű« irodalomban, mely azért könnyű, mert ki­rekeszti a gondolatot és a ka- tharzist. A giccs elleni harcról so­kat beszélünk, de mindunta­lan felüti a fejét. Holott — mivel nemcsak nagyipari úton állítható elő — feltétle­nül megterem, ha igény van rá. Nem a tünetet, hanem az azt előidéző betegséget kell gyógyítani, vagyis olyan jó ízlésű, művészeteket értő. de főként erős lelkű és őszinte embereket kell nevelni, akik nem az álművészet andalo- dására vágynak, hanem az teazi megrázó élményre, és bátran szembenéznek önma­gukkal. nem akarván másnak látszani, mint amik. i Bozóky Éva Munkában a báb fii mesék A Pannónia Filmstúdió bábm "tprmében 13 részes báMilmet forgatnak »A legkisebb ugrif jies« címmel. A sorozat első részét a tv-ben december végén láthatják a nézők. nyomozóra: na, ehhez mit szól? Maigret nem szólt semmit. Rágta a feladvány fölött a pipáját. Variánsokat vett sor­ra. Zsabka, való igaz, aligha fordulhatott meg itt éjjel, hajnalban még kevésbé, mint­hogy kézben volt. De minek is hozta volna ki ide azt a kést, elorozván a faluból? S ebben igazuk van: hol az az emberfia, aki éjjel ellop egy kést a faluban, s reggelre, no jó: délelőttre már el is nyeli azt a Vaskapu-szikla ürege? Marhaság. Tehát a kés vagy nem az éjjel tűnt el, vagy nem az a kés, amelyik eltűnt. S nem is a faluból tűnt el, ha­nem itt ragadhatták el az er­dőn, miért lenne kivétel? Ak­kor pedig ez a sötétben búj» káló csirkefogó éppúgy tehet­te. S megint csak helyén állt a pillér. Maigret foga Közt szilárdan állott a pipa. De Sandi ragaszkodott hoz­zá, hogy Terézáé a kés, és hogy ő vette Cseszkóban, ti­zenöt koronáért. Holub Ciprián pedig ahhoz ragaszkodott, hogy Teréza a füle hallatára sírt-ritt, misze­rint meggyüttek az éjjel a bo­szorkányok, randalíroztak a házban, ezt meg azt elvittek, a kenyérvágó kést is. Maigret mosolygott Holub Cipriánon, de Holub Ciprián nem hagyta magát, s mások is állították, hogy igenis ez történt, és meg lehet kérdezni Terézát Sandi pedig csak nehezen engedett az igazából, akkor 'is vonogatta a vállát, mintegy kimutatva, hogy nem győzték meg, csak az erőszaknak en­ged. 35. Noha Magiret nem tudott az általános ragaszkodással mit kezdeni szöget ütött a fejébe. Külső jelek is mutatták. Még egyszer végignézte Zsabkát tetőtől talpig. Mintha eddig csak felületesen tette volna. A pipa meg nem állott oly keményen a foga közt, mint még az imént, ingott-birg^tt, majd kipottyant a szájából. Odabent kérdést tett magá­hoz: »Nem stimmelne az egész?« Nekilátott, hogy átvizs­gálja újra a koncepció pillé­reit, melyek kétségkívül sta­bilnak tetszettek. Zsabka ti­tokzatos, mi több: időzített útjai az erdőn, éppen errefe­lé; a búcsúoani lányköve'és; kü’önös eltűnés az eltűnés színhelyéről; gyanús alibik. És mindehhez a fickó rette­gett híre, büntetett előélet, züllött életmód... És közben valami kicsi mindegyikhez hiányzik, hogy bizonyítékká váljék... És itt most a he­gyen már-már úgy tetszett, az a kicsi is megvan, meglesz. A fickó maga árulja el magat. Szemmel láthatóan összerop­pant; feltűnt már, ahogy, kö­zelítettek a helyhez. Minden­kinek feltűnt'... S mikor a cél karnyújtásnyira sincs, hirtelen távolabb kerültünk tőle? Tá­volabbra, mint valaha is vol­tunk? Maigret azon volt, hogy »nem«-et int e belső kérdé­sére. A pinája is kimozdult már a helyéből. De félúton meggondolta: se »nem«-et, se »igen«-t nem tett rá. S lám, az óvatosság még nagy nyomozóknak sem árt. Feró most megragadta Lon­ci karját, hogy a lány fel- szisszent. Az ujjak izgalmát a szemek izgalma mentette, a megvi'ágosodás izgalmától fénylő homlok: értem! Hadarva súgta Loncinak: — Egészen mástól félt! Et­től! — Odaugrott a kis em­berhez, kikapta a lefogvoU halomból Zsabka ébennyelű. kékes villanású rugós kését a ritkaságok ritkaságát, a leg­főbb büszkeségek és fölényes­kedések forrásé*. Orrán a pa­rányi karc em'éke megsaj- dult. Már mutatta is a híres gyilokot diadallal Loncinak. (Folytatjuk) Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom