Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-02 / 259. szám
'Tjiiztdi SzW-k QAJdßdcp ! Varga Jánosné, Bárdudvarnok, kaposdadai lakos október 22-i levelére az alábbiakat válaszolom: A levélíró kérése valóban indokolt volt. A kért szenet azóta hazaszállítottuk. A késés oka nagyrészt a szállítóeszköz hiánya volt, mivel a Volán által kihelyezett gépkocsi többször meghibásodott, de közrejátszott a rossz szénellíiás is. Ezúton kérek elnézést és türelmet mindazoktól a kedves vevőktől, akik hasonló helyzetben vannak. A befizetett szenet mindenki megkapja, ahogy a szállítást biztosítani tudjuk. Tisztelettel: DCu-tai {gyula. tüzép-telepvezeíő, Kiskorpád Tisztelt Szerkesztőség! 1975. szeptember 24-én Kaposvárra utaztam a Jákó— Nagybajomból 6.45-kor induló személyvonattal. Kaposúj- llkon értesültem arról, hogy sürgős ügyben Fonyódra kell utaznom. A vonat sok késéssel érkezett Kaposvárra. Nagybajom és Kaposvár között havi bérletjegyem van. A fonyódi vonat mellett levő jegyvizsgálótól megkérdeztem, van-e időm. jegyet váltani. Ö azt mondta, nincs, szálljak fel. Majd ugyanez a jegy-vizsgáló 20 forint többletfizetéssel állította ki a jegyet. Kérdésem: jogos-e a többletfi2etés? Tisztelettel: 'Xapontj.a Jíá>zlá Csökölv. Rákóczi u. 7*1. XXXII. évfolyam, 259. szám. Kedd, 1976. november 2. Ajándék a takarékossági világnap első újszülöttjének Még 20 nap őszi munka Tegnap befejeződött a vetés Mesztegnyőn Tegnap délig 771 hektáron .befejeződött az őszi búza vetése a rnesztegnyői Lady János Tsz-ben. Már október közepén földben volt a mag 80 százaléka, azóta azonban lassult a munka, mert a Vetés- terület egy részén csak a napokban tudták betakarítani az idén nehezen beérő kukoricát. E növényből már csak 200 hektárnyi van betakarítatlan, gépeik mégsem dolgozhatnak teljes erővel. A szemek nedvességtartalma 40 százaléknál is magasabb, a kombájnok gyomrából több tort szem kerül elő. A munka mégsem állhat meg, a szárító is éjjelnappal dolgozik. A kenyérgabona aratása után még a nyereség oldalára billent a gazdaság mérlege. Itt ugyanis terven felül 26 vagonnyi búzát takarítottak be. Az ezután következett negyven- nápos aszály azonban mintegy ötmilliós kárt okozott a kukoricában és a cukorrépában. Kukoricából hektáronként 60 mázsára számítottak, a hét végi összesítés szerint azonban a termés alig haladja még a 40 mázsát. A 8 hektárnyi cukorrépa a tervezett 350-nél 50 mázsával adott kevesebbet. Ennek betakarítása is a hét végén fejeződött be. A kiesések pótlásáról gondoskodtak, a cél elsősorban mégis csak az egyensúly megtartása lehet. Teljes erővel végzik a mélyszántást a nagy gépek, 34 kisebb traktor és 6 teherautó pedig a betakarításnál dolgozik. Szerszámot fogtak az emberek Faluszépítés Lengyeltótiban Faluszépítési napot tartót- ták a lakókat. Volt tak vasárnap Lengyeltótiban és két társközségében, Há- cson, Kisberényben. A rossz idő nem kedvezett a társadalmi munkának, de az eső sem riasztotta el a három település lakóit. öt évvel ezelőtt volt az első közös faluszépítés. Azóta minden tavasszal és minden ősszel szerszámot fognak a lengyeltótiak, a hácsiak, a kis- berényiek. A tanács, a Hazafias Népíront bizottsága együttes ülésen határozta el, hogy október 31-én hívják társadalmi munkára a lakosságot. Akik vasárnap átutaztak Lengveltótin, mindenfelé láthatták a járdát takarító, árkot ásó embereket. A tanácstagok, a népfrontbizottság tagjai és aktívái mozgósítotaki a porta szépítését már a hét végén elvégezte. A közterületeket közös munkával csinosították, s a földutakat is együtt tették rendbe. Az újtelepi temetőben most épül a ravatalozó. A község szakembereinek segítségével vasárnap felhúzták a falakat. A végleges mérleg most készül, az azonban már most elmondható, hogy sokat tett a három település a környezet csinosításáért, szépítéséért vasárnap. A Fáklya új számában Riport a somogyiak szovjet kapcsolatairól A Fáklya , november 7-én I zott Uszty-Ilimszkbe, a cellumegjelenő 21. száma címlapján és belső cikkben köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 59. évfordulóját. Riport mutatja be a moszkvai Katkov-családot. A családfő vasöntő, a feleség mérnök, két gyerekük van. Személyükben egy »átlagos« szovjet családdal ismerkedhet meg az olvasó. A szocialista táboron belüli integráció, a fejlődés új szakasza — az erről szóló elméleti cikk logikus elemzéssel veszi sorra az együttműködésből minden részt vevő fél számára származó előnyöket. Mindössze három hónapja, hogy 300 magyar fiatal utalózkombinát nagy, nemzetkö zi építkezésére, s a Fáklya most riportban számol be a dolgos hétköznapokról, az építkezés jelentőségéről, az éghajlatról, s mindarról, ami érdekli az olvasót. Hanyscz István, a Kun Béla brigád vezetője, Németh László betonozó szakmunkás és Dosó Ferenc párttitkár nyilatkozik arról a megható kedvességről, amellyel fogadták őket a szovjet barátok. Ugyanilyen érdeklődésre tarthat számot a Bajkál-tavat, a természet csodáját, továbbá a BAM- építkezést bemutató két másik riport is. Élet jel Október utolsó vasárnapjának délelőttjén, a balatonföld- vári Gomba mögötti parkolóban harsány motorbőgés, kiáltozás — egyszóval: elet jel! — áradt szét a szép. napsütéses, de szeles levegőben. Autóügyességi versenyre verődött össze a nagy nézősereg, s figyelték a bátrakat akik nem riadtak vissza a nehéz tereptől, s neki mertek vágni a sáros, vizes, akadályokkal tarkított pályának. Az alig húsz versenyzőt mintegy tízszer annyi szempár figyelte, leste mindaddig, míg né- hányan haza nem kényszerültek — mosakodni. Délre megszülettek a győzelmek. Három kategóriában három győztes sáros, csatakos autóval, izzadó homlokkal vették át a díjakat. A közönség hazafelé indult. A rendezők rendbetették a parkolót, s az őszi község hangulata visszacsorgott eredeti medrébe. . Gy. L. Tizenncqymillióval több Coca-Cola A Budapesti Likőripari Vállalat két telephelyén készíti a közkedvelt Coca-Colát. A gyár tiszakécskei üzemében a közelmúltban indítottak be egy gépsort. A budapesti Bánya utcai gyárukban óránként 12 ezer palack kerül le a gépsorukról. A gyár két üzemében összesen 85 millió üveg Coca- Colát — 14 millióval többet, mint tavaly — készít a fogyasztóknak. ___________ K aposvár és Kalinyin testvérvárosi barátságáról, a kaposvári textilművek, a mező- gazdasági főiskola, a siófoki Kőolajvezeték Építő Vállalat, a Balatonboglári Állami Gazdaság dolgozóinak szovjet kapcsolatairól szól egy képekkel is bőven illusztrált riport. Hagyományos orosz nyelvlecke, keresztrejtvény, filmismertető és a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának műsora zárja a számot. Hagyomány, hogy a takarékossági világnap első újszülöttjét az Országos Takarék- pénztár dolgozói ajándékkal köszöntik minden megyeszékhelyen és a fővárosban. Somogybán október 29-én hajnali 4 órakor született meg az első kisgyerek: Kett Norbert. Tegnap délelőtt a kaposvári kórházban őt és édesanyját, Kett Attilánét köszöntötte Pék György, az OTP Somogy megyei Igazgatóságának helyettes vezetője, s a virágcsokor mellé egy kétezer forintos nyeremény-betétkönyvet is átnyújtott az édesanyának. Hosszú évek óta elkerülte a »szerencse« a kaposváriakat: az utóbbi négy évben a megye különböző részein születtek a szerencsés gyerekek. A taszári Kett Attiláéknak Norbert a második kisfiúk. Hány testőr a három? Nem arról van szó, hogy a három testőr tulajdonképpen — ahogy kisebbik lányom mondta — négy. Alexandre Dumas híres kalandregényén még sok nemzedék nő majd fel. S csak dodonai jóstehetséggel megáldott személy tudná előre megmondani, hogy az eddigiek mellé még hány filmváltozatát készítik el ennek az »örökzöld« műnek. Most szombat-vasárnap este egy, a filmszínházakban korábban már vetített, 1960-as adaptációt láthattunk a televízió műsorában. De nem is annyira élemedett korúak emlékezhetnek egy szovjet feldolgozásra is. Az egészen an- rók pedig — mint már idézett leánygyermekem — arra döbbennek rá, hogy A négy muskétás is rokona valamiképp a dumási műnek. De valahogy mostanában már nagyon elszaporodtak ezek a testőrök. Most láttunk — D’Artagnan-nal együtt — négyet, s ebben a hónapban Magyarország mozijaiban újabb négy »próbál majd szerencsét«. Tizennyolcadikén lesz a bemutatója az újabb, angol verziónak, melyben Michael York vív majd népszerűségért a most látott Gerard B array nevű színészszel. A jóból is megárt a sok... L. L. A hétvége baleseti krónikája Gyalogost ütött el a Wartburg Mint már annyiszor, sajnos most is egy gyalogos balesetével kell kezdenünk krónikánkat. Vasárnap Berzencén figyelmetlenül lépett az úttestre a 72 éves, helybeli Lon- csár Petemé nyugdíjas, és egy Wartburg személygépkocsi elütötte. Az idős asszony súlyosan megsérült. Szombaton Bárdudvarnok- Nagypusztán a 21 éves bárd- udvarnoki Nezdei József autószerelő figyelmetlenül vezette Zaporozsecét és elütötte az úttest jobb oldalán gyalogló 28 éves Gáspár Aranka helybeli állami gazdasági dolgozót, aki a baleset következtében könnyebben megsérült. Az autós ellen szabálysértési eljárást indítottak. Kaposváron, az Ivánt; hegyalja utcában a 20 éves Horváth János kaposvári gépkocsivezető a PIÉRT Vállalat IFÁ-jával figyelmetlenül Került, a jármű kerekei az úttestről lecsúsztak, és a tehergépkocsi feldőlt. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 20 ezer forint. Múlt heti krónikánkban beszámoltunk a 23-án Bala- tonlelle mellett történt súlyos autószerencsétlenségről, melynek három halottja volt, a balesetet túlélő, 26 éves váci Mohaupt Lászlóné pedig élet- veszélyesen megsérült. A fiatalasszony a múlt hét csütörtökén a siófoki kórházban belehalt sérüléseibe. Elővigyázat Elizabeth Taylornak kőházba kellett mennie, ahol műtétet hajtottak végre rajta. Mielőtt bevo nult volna a klinikára, hozzátartozóit így figyelmeztette: »Aztán az ég szerelmére vigyázzatok, nehogy a sajtó idő előtt eltemessen!« A garázs tervrajza Amikor Picasso 1961-ben a Cannes melletti Mou- gins-ba költözött, garázst is akart építtetni a házhoz. Elment a legközelebbi kőműveshez, előadta kívánságát, és egy darab papírra gyorsan felvázolta elképzelését. A megbeszélés végén megkérdezte: — Nos, mester, mennyiért építi meg ezt a garázst? A kőműves ragyogó arccal válaszolta: — Nagyon kérem, szignálja ezt a vázlatot és én végtelenül boldog leszek, ha nekem nem kell fizetnem. Az igazi boldogság A svájci filozófusnő, Jeanne Hersch külföldi utazása során véletlenül összetalálkozott egy barátnőjével, akit hosszú évekkel előbb elvesztett szem elől. Érdeklődve kérdezgette, hogy alakult az élete az elmúlt évek során. Megtudta, hogy barátnője férjhezment és egy remek kis kölyök mamája lett. — Tehát boldog vagy? — kérdezte Jeanne Herseh. — Boldog? Ezt a kérdést tulajdonképpen még sohasem tettem fel magamnak — válaszolta tűnődve a barátnő. — Alckor minden kétséget kizáróan boldog vagy — mondta meggyőződéssel a filozófusnő. Ez aztán a szerencse Egy részeg, zsebei dugig tömve aprópénzzel, betántorog az automata-büfébe. Megáll a sonkászsömlét adogató automata előtt, bedob néhány pénzdarabot, kiszedi a zsömlét, újabb pénzdarabokat dob be, megint kiszedi a sopkászsömléket. Amikor már tíz darab gyülekezik előtte, megszólal valaki: — Hát még mindig nem lesz elég? — Hogyan? Pont most hagyjam abba? — kérdezi a részeg? — Most amikor nyerésben vagyok? SemomMéphp AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lápja. Főszerkesztő: • JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiők 31. Telefon: 11-516. • Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem örzünlc meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1, u. 101, ynlelös vezető: farkas Béla igazgató»