Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-10 / 266. szám
Országos konferencia kezdődött Kaposváron A levéltárak és az iskolák kapcsolata a történelemtanításban Ä" tanulók túlterheltsége mellett egyre gyakrabban hallunk arról, hogy a megúj- hodó tantervek, tankönyvek mellett számos — tankönyv álakjában sosem látott — dokumentum áll a pedagógusok rendelkezésére az ismeretek gyarapításához. Ilyen íratlan tankönyvekkel rendelkeznek többek között a levéltárak is, melyek egyre inkább kilépnek az ismeretlenség köréből, s nevelnek értő közönséget — fiatalokból és felnőttekből egyformán — a történ elemtudománynak. A levéltárak és az iskolák, Illetve az oktatási intézmények és a történelemtudomány műhelye közti kapcsolat még korántsem teljes, de már érett arra, hogy a megtett utat és a legfontosabb feladatokat számba vegyék. Ezt tűzte feladatul a tegnap Kaposváron kezdődött országos konferencia, melyet a Magyar Történelmi Társulat, a Kulturális Minisztérium levéltári igazgatósága, a Somogy megyei Tanács és annak levéltára, valamint a Pedagógus Továbbképző Intézet hívott össze. A tanácskozás színhelyéül kijelölt Kaposvárról még csupán annyit, hogy azért esett a somogyi megye- székhelyre a választás, mert megyénk levéltára eddigi munkájával érdemleges rangot szerzett az iskola és a levéltár kapcsolatának tartalmassá tételében, a történelemtanítás segítésében. A történészek, levéltárosok, pedagógusok érdeklődését felkeltő konferenciát, melyen mintegy kétszázötvenen vesznek részt, tegnap délelőtt Honfi István, a megyei párt- bizottság titkára nyitotta meg. Az 6 szavaiból idézünk: — A történelemtanítás feladata nem a romantikus visszapillantás, hanem a történelem folyamatainak, történéseinek olyan bemutatása, tanulságainak levonása, amely “ minél teljesebben hozzájárul a felnövekvő ifjú nemzedék társadalmi felelősségtudatának formálásához. S ha az ifjúság jobban megismeri az elődök igazi ragaszkodását a szülőföldhöz, a hazához, akkor jobban megérti a mai hétköznapok forradalmiságát, a munka hősiességét, s azt, hogy igazában mit jelent ez: »itt élned, s halnod kell!« A történelemtanítás felelősségét hangsúlyozó megnyitó után a tanácskozás oéljáról szóló Szabolcs Ottó, a Magyar Történelmi Társulat főtitkára kiemelte: — A történelem forrásai nélkülözhetetlenek és több szempontból fontosak a történelemtanítás számára. Egyrészt a múlt megismerésének a forrásai, a múlt valóságának az őrzői. Másrészt: a megismerés műveletének tárgya és eszköze. A konferencián két vitaindító előadás hangzott el. Kanyar József, a Somogy megyei Levéltár igazgatója A levéltárak és a történelemoktatás címmel fontos elvi és — megyei példákon bemutatott — gyakorlati kérdésekről beszélt. Fontosnak ítélve a helytörténetírást hangsúlyozta, hogy a kezdeti akciók után az első igazi frontáttörést a helytörténeti olvasókönyvek jelentették a levéltári köz- művelődésben. Ezek a kötetek egyben pedagógiai segédkönyvek is. Az olvasókönyvek nemcsak a tanárok és a diákok kezében tesznek szolgálatot, hanem a munkások is gyakran forgatják ezeket. Kanyar József vitaindítójában bírálta a pedagógusképzésben méltatlanul hátrányos helyzetbe került történelem- tanítást, mondván, a jövő pedagógusainak ebből a tudományból az eddigieknél alaposabb ismeretekre van szükségük. Gyapai Gábor gyakorló pedagógusként szólt az iskolák és a levéltárak kapcsolatáról. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy véleménye szerint fejlődik a történelemtanításunk. A levéltárak és a történelem- tanítás kapcsolata egyre közvetlenebbé válik. Ezért is van fontos szerepük a levéltárakban tartott történeleiíi- óráknak, a szakköri foglalkozásoknak. Még számos új lehetőség kiaknázatlan. Hogy melyek ezek? A felsorolás korántsem lehet teljes, ahogy az eddig megtett út eredményeinek a bemutatása sem, hiszen a hozzászólásoknak még a fele sem hangzott el. De érdemes ezekből is idézni. Ságvári Ágnes, a Fővárosi Levéltár igazgatója, a levéltári munka korszerűsítésének a vetületében foglalkozott a témával. Kiemelte a nemrég és a közvetlen múlt történelmi forrásai elemzésének a fontosságát, a munkásmozgalom története új forrásai bemutatásának rendkívüli szerepét. Kiss Géza, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanára a pedagógusképzésről adott számot, s jó példákkal illusztrálta: a holnap történelemtanárainak milyen fontos, hogy tanulmányi éveik alatt megismerjék a levéltárakat és megtanuljanak ott dolgozni is. Szabó Károly, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa a gimnáziumi új tantervet ismertetve hangsúlyozta: a helytörténet tágább téret kap az oktatásban, a nevelésben. Évi három-négy órát kötelesek erre fordítani a pedagógusok. Az óraszám meghatározása azonban nem kötöttséget jelent, hanem inspirálónak szánják. Balassa Tibor, a Somogy megyei Tanács elnökhelyettese korreferátumában megyei összképet rajzolt a levéltári munka hatékonyságáról és a történelemtanításról, a hely- történeti tevékenységről. Müller Veronika, illetve Ortutai András hozzászólásával ért véget a konferencia plenáris ülése. A tanácskozás után Varga Péter, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára találkozott és eszmecserét folytatott a rendező szervek képviselőivel, a részt vevő intézmények vezetőivel. Délután városnéző kiránduláson vettek részt vendégeink, este a megyei könyvtárban rendezett irodalmi színpadi bemutatót tekintették meg. A Fonómunkás Kisszinpad és á Táncsics gimnázium irodalmi színpada mutatta be levéltári anyagból összeállított műsorát. A konferencia ma reggel folytatódik a megyei tanács nagytermében, Horányi Barna herényi Lehel | flRÍM És a lány, fehér orcáján ünnepragyogással, fehér karja ünnepáhítatú mozdulatával .elővette a nagy kenyérvágó kést, síkos pengéjén végigcsúszott a kürtőn át bekandí- tó fény. Elővette, s baljában tartva kenyerét, keresztet rajzolt rá. A kés hegye szelíden kezdte volna éppen a szent jel karcát. S a lány, hogy fölnézett, keze megbénult a kés nyelén. A kurta villámot látta előbb a szemek gyermeki tükrén, pillanat alatt sötét, vad bo- rulttá vált az arc bozótja. Idegen fény gyűlt a szemek helyén, merev, viaszsárga fény, mint holtak sápadása, üveg- fény, mint ádáz bomlottaké. Mesealak, ki megrázkódiik, s ím a bárányból farkas lesz. Az erdei legenda rémalakja állt a lány előtt. Állt ugrásra kész, s már szökkent, mielőtt a lány kettőt gondolhatott, vagy felet szólhatott volna. Ott termett, s durva rántással kiragadta a kést a gyenge kézből. Kiragadta, s félrelökte tulajdonosát. S a lány iszonyattal látta a dühöngőt borzalmas őrületében. Vad hajának szerte- bomlását, vérbe borult, zavaros tekintetének félelmetesen cikázó villámlásait. »Vége az életemnek« —- hunyta be szemét a lány. S reszketésében kis idő múlva újra felnyitotta. Nem értette, hogy máris elvonult a vihar, és ő él és sebzettel. Az ember nem volt sehol. S akkor látta a fény megsokasodását. Látta a fényt alulról is felszívárogni, s ölelkezni a fontivel. Látta az elmozdított követ, mely asztalnak szolgált a bőrök mellett. Annak a helyén bugyogott fel a világosság. Már tudta: a kijárat! Az igazi! Gondolt egy merészet — honnan a szív ekkora bátorsága? —•, s elindult az ember után. Alattuk is volt egy barlangüreg, amolyan rövid sziklafolyosó, nyílásánál kis párkány, a játékos fantázia erkéllyé is előléptethette éppen. A lányt, hogy kilépett oda, bénító erőtlenség fogta el. Sziklafal alatta, sziklafal fölötte. Az ég felhőiről függött az alá, és szédítő mélységekbe lógott S ő mintha megkapaszkodott volna valahol a függélyes falon — semerre se léphetvén onnan —, közelebb a felhőhöz, távolabb a mélység feneketlen fenekéhez, melynek homályában patakocska fonala zengette a sziklákat Túloldalról, honnan óriási bálványoknak tűntek e szákiak, tán a lány alakját is ki lehetett venni, bogárnyi alakját egy sziklaköntös redőjé- ben, közvetlenül a váll gödrénél, ahol a köntös különösen sok ráncot alkot. S első szédülete után fölfedezte a lány, hogy a ráncon tovább lehet menni; hogy a nyak inain, nyaktörés veszélyével ugyan, de följebb lehet hatolni, s az arc, a fej már lankákat, zugokat, pihenőket ígér. S a repedésekbe fészkelt osenevész növény itt is ott is kapaszkodókat. S elindult fölfelé a lány; ügyesen lépett, hiszen gyermekségétől barátságot kötött az erdővel, a fákkal, a bozótosokkal, mostoha, sziklás terepekkel — az »erdő lánya« volt, sose gondolt ilyesmire, míg Lonci ámuló szava nem tudatosította. Most mosolyt vont az arcára, és erőt adott, s a kő csodálatos otthonossággal és engedelmességgel hajolt a talpa alá. S ím, fenn volt már a tetőn, a messzi táj legmagasabb pontján, hol a kopároson csak nehány fűszál lengett, s hol a reggeli nap az ég sarkából úgy végigsuhintotta sugarait, mintha az egész világot súrolni tudná velük, minden árnyékot elnyelvén. A zegzugos sziklafennsíkon, csak kisebb horpadások, mélyedések mutatkoztak. Ezek törték több darabra a vidéket, melyet egyképp uralt a satnya csenkesz, gyöngyperje, s díszlettek köztük a csipke ritkás bozótcsokrai. Mindjárt meg lehetett látni némileg délkeletre az egyetlen mozgó alakot. Éppen egy mélyedésből hágott fel, s a kés meg-megvillant a kezében, a súrló fény útjába ütközvén. Odafönn megnőtt az ég mezejében, mint az árnykép, a kés is így megnőtt vele. És hét bükkfa állott ott kissé oldalt. Világosszürke törzsük kísértetiesen úszott a kék levegőtengeren. Hegyükben tépett kis zöld bojtot viseltek. Mit csinálhat? Az ember lehajolt, s a kés eltűnt a kezéből. Föld nyelte el — mondta Anyácska, és nem is sejtette, mennyire igaz. Egészen közel lopakodott. Az ember egy kövön ült, maga elé nézett, és egész testében remegett. (Folytatjuk) Az utolsó mozzanat: plomba kerül a vagonra. Hét és fél ezer vagon egy hónapban Éjszakai ügyeletét szerveztek a vámőrségen grafikonokkal, kimutatásokkal bizonyítja, mekkora mértékben nőtt a forgalom. Az idén, a második negyedévben a megye belső területein 1750 külföldre induló szállító- járművet ellenőriztek a pénzügyőrök, a harmadik negyedévben pedig 2287-et. Ehhez jön még az importáru. A harmadik negyedévben több mint A Kaposvári Húskombinát rakodója előtt hatalmas olasz kamion. Egymás után nyeli el a fél sertéseket. Fehér köpenyes, kötényes férfiak rakják tele áruval. Még valaki ott áll a kamion mellett, akit szintén ide köt a munkája. Egy pénzügyőr. A kaposvári szakasz tagjai váltják egymást, ők pecsételik le a megrakott szállítójárműveket, ellenőrzik a szükséges okmányokat. A megye együk legtöbbet exportáló cége a húskombinát, itt van tehát a legtöbb munkájuk a pénzügyőröknek is. Egész évben folyamatosan j ön nek-me n.n ek a kamionok, a vagonok. A legtöbb Olaszországba, de visznek árut Ku- vaitba, Görögországba, Libanonba is. A kamion közelében álló vagonba például zsírt rakodnak, lengyel exportra. A munka utolsó mozzanata a vagon lezárása, az okmányok elrendezése, azután indulhat az áru. így ősszel, amikor néhány vállalatnál, a mezőgazdasági üzemeknél munkacsúcs van, a Somogy megyei Vám- és Pénzügyőrség szerveire is fokozott feladat hárul. Dr. Szenté Gyula megyei parancsnok 5200 külföldről jövő szállítójármű vámvizsgálatát végezték el. És akkor még nem is szóltunk a határátkelőhelyeken, elsősorban a Gyékényesen végzett hatalmas munkáról. Itt októberben összesen 7519 vagont kellett átvizsgálni. Ide ugyanis nemcsak Somogy ból, hanem a környező megyékből is érkezik az áru, és jelentős a tranzitforgalom. Ezt a munkát néha olyan dolgok nehezítik, amelyeket könnyen el lehetne kerülni, akár egy telefonnal. Előfordul, hogy valamelyik vállalat vámáruvizsgálatot kér, és amikor a pénzügyőr a megbeszélt időpontban megérkezik, kiderül: a rakodás elmarad, csak erről éppen senki nem értesítette a vámőrséget Így azután értékes órák, fél napok vesznek kárba, holott másutt talán azért áll a rakodás, mert oda csak később juthat el a vámvizsgálatot végző. Ez a hanyagság a vállalatoknál is bosszúságot okoz, néha pedig anyagi következményekkel jár. Ilyenkor őszszel különösen jól meg kell szervezni a munkát. A szezon a barackkal, kezdődik, azután jön a többi gyümölcs és zöld« ség, a szőlő, az alma, a káposzta. Az állami gazdasagok, a konzervgyárak ilyenkor a legnagyobb exportőrök. Ahhoz, hogy minden simán menjen, sok mindenre szükség van. Például arra, hogy a vállalatok időben kérjék a vámvizsgálatot.. Gyakran szó éri a vámőrséget, mert késő délután érkezett a vagon, nem lehetett kirakni az importárut. Ezek a vádak azonban nem jogosak. A vámőrségen a hivatalos időn túl is van ügyelet, szombaton délután és vasárnap délelőtt. De este vagy akár éjszaka is elvégzik a vámvizsgálatot. Minden vámhivatal bejáratára kiírták, hogy ki az ügyeletes, akit a lakásán föl lehet keresni. Erre elsősorban ott van szükség, ahol kamionokban érkezik az áru, és a gépkocsi a rakomány egy részét hagyja csak ott, azután máris megy tovább. Azaz néha csak menne, hiszen előfordul, hogy néhány vállalatnál nem veszik igénybe az ügyeletet, inkább fizetnek az állásért, közben indokolatlanul szidják a vámőrséget. Szerencsére ilyen vállalat ma már kevés van. A legtöbb esetben jó kapcsolatot tartanak fenn a vámőrökkel. A szállítás egyre több ezekben a hetekben. Jön és megy áru, a citrom, a mandarin, a banán, az alma, és ki tudná felsorolni valamennyit. De nemcsak a vállalatoknál akad munkájuk a pénzügyőröknek. Sok a lakosság részére végzett vámvizsgálat is, mert utasok egész évben akadnak. Ilyenkor különösen sok diák érkezik haza az NDK-ból, hiszen az ottani munkahelyeken most van a váltás. így nemcsak jó munkaszervezésre, hanem segítségbe, megértésre is szükség van a vámtiszteknek ahhoz, hogy kifogástalanul elláthassák munkájukat. D. T. KÖNYVESPOLC Forradalmak, háborúk, irodalom Találó címmel foglalta egységgé Bakcsi György most megjelent könyvének lényegét. Az orosz és a szovjet irodalom egyes alkotásainak megszületésében jelentős szerepet játszottak az események. Kimeríthetetlenül gazdag tárház ez az irodalom. Nem képtelenségre vállalkozott — e Bakcsi György és a Gondolat Könyvkiadó, amikor ezzel a tanulmánykötettel, mély 1890-től napjainkig — szó szerint a máig! — folyamatában kívánja ennek az irodalomnak a történetét megfogalmazni? Siessünk leszögezni, hogy jó érzéssel mondhatjuk ki: jelentős, részletezve összefoglaló mű született. Korábban Török Endre munkája volt hasonló igényű; ő az Orosz irodalom a XIX. században című könyvét adta közre. Bakcsi Györgyöt kitűnő Doszto jevszki j -monográfiák szerzőjeként tiszteltük, s ő írta Az orosz századforduló című irodalomtörténeti munkát is. Nem reklámfogásként közöljük az ajánló sorokat a Forradalmak, háborúk, irodalom című új könyvéhez: »Műve az első olyan írás magyar nyelven, amely vázolni próbálja ennek a csaknem egy évszázadnyi irodalomtörténeti, társadalmi és esztétikai szempontból igen bonyolult korszaknak a képét, ily módon értékes fogódzót adva az irodalomszerető olvasók, egyetemi hallgatók és középiskolás diákok kezébe .« S tegyük hozzá rögtön, hogy Bakcsi György a legmegfelelőbb formát és módszert választotta célja eléréséhez. Kort fest jelentős fordulópontokhoz kötve, mondandóját; műfajok állapotáról értekezik, s ehhez a szöveg any ághoz építi az alkotók és a művek legkarakterisztikusabb jellemzőit. Kétszáz író és szinte megszámlálhatatlan alkotás kritikai szemléletű értékelését, az anali- záció módszerével természetesen. Az első nagy szakasz 1890- től 1917-ig terjed, azaz az öm- kényuralmi rendszer összeomlásáig. A következő a szovjet-orosz irodalom húszas évekbeli állapotát tükrözi; a bolsevik irodalompolitika részletes rajzát. A harmadik nagy egység a szovjet-orosz litera- túra 1930 és 1953 közötti igen változatos, s nemegyszer »késhegyig« menő irodalmi harcainak képét adja. A szocialista realizmus fogalmának tisztázásáért, a személyi kultusz közhelyesítő tendenciái ellen folytatott, nem is mindig nyílt harcok jellemezték ezt az időszakaszt. Bakcsi György a krónikás hitelességével eleveníti fel az írókongresszusok témakörének vitáit. Könyve negyedik részében az 1953-tól napjainkig terjedő évek irodalmát méri fel. A gazdag anyagot a művek eredet* orosz címe, bibliográfia, név- és címmutató egészíti ki. Bakcsi György e jelentős munkájának érdeme azonban nemcsak az, hogy elsőként ad nagy igényű összegezést — mintegy leltárt — erről a kincses tárházról. Nemcsak az összefüggéseket megvilágító szándék beteljesülésének örülhetünk, hanem nyereségünk az is, hogy egy-egy szerzőt olykor űj megvilágításba helyez, egy-egy művet újraértékel. így érzékletesen bizonyítja az összegezésekben elmondottak igazságát. Alekszej Tolsztoj élete és munkássága például bizonyság a szovjet irodalompolitika rugalmasságának helyességére, melyet a szmenovehisták iránt tanúsított. E mozgalom elfogadta, hogy az új állam megszilárdult, ugyanakkor azonban abban reménykedett, hogy- idővel minden visszatér a régi kerékvágásba. A szovjet irodalompolitika taktikai okokból támogatta a mozgalmat, s így nyert vissza az emigráns írókból több jelentősét. De említhetnénk csúcsként olyan kiválóan megfogalmazott értékelő portrékat is, mint például Maxim Gorkijé, vagy a szatirikus műveket alkotó vonulatban Bulga. kővé. Valóban a legnemesebb tananyag, ahogy egy-lcét korszak irodalmának fő irányvonalait összefogja. Csak nagy ritkán van hiányérzetünk. Mint például Solohov Feltört ugar című regényének elemzésekor, amikor Bakcsi ugyan elismeri a könyv első részének érdemeit, de nem bontja ki, hogy az író e műve közvetve bírálatot gyakorol —az átgondolatlan rendelkezések bemutatásával — a személyi kultusz megtestesítőjével szemben is. Külön dicséretet érdemel viszont a Forradalmak, háborúk, irodalom című mű fris- sesége. Hiszen csaknem szó szerint napjainkig követi az újabbnál újabb irodalmi értékek megjelenését. L. L.
