Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-28 / 282. szám

Faanyagvédelmi laboratórium A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat faanyagvédelmi labo­ratóriumának munkatársai egyéb munkájuk mellett műem­lékek megóvásával is foglalkoznak. Jelenleg a hévízi tófür- dö fából készült szerkezeteit védik a különféle vegyi hatá­sok ellen. A munka méreteire jellemző, hogy eddig már több mint 10 tonna védőanyagot használtak fel. Képünkön: A hévízi tófürdő egyik vízbe nyúló cölöpének egy darabja, a vegyi hatásra a fa teljesen elvesztette szilárdságát. TAR M SOROK Több az áru, mint a polc XXXII. évfolyam, 282. szám. A Bizományi Áruház Vál­lalat kaposvári boltjának for­galma évről évre egyenlete­sen emelkedik, pedig nem a legideálisabb körülmények között dolgoznak. Tavaly a fűtéssel volt bajuk, most a raktározási lehetőségekkel. Gondot okoz a boltban a nagy forgalom is, bár ezt nem panaszkéopen említik az itt dolgozók. Ebben az évben előreláthatólag több mint 15 millió forint lesz a bevéte­lük, 6 ez 200—300 ezer fo­rinttal haladja meg az 1975. évit A vásárlók számának növe­kedése jórészt annak is kö­szönhető, hogy egyre inkább eltűnik az a felfogás, amelyik szerint a bizományi boltjaiban csak »levetett« holmit lehet vásárolni. A boltvezető a megmondhatója, hány helyről szereznek be, árut. A kaposvári bolt három osztályán — ruházati, műsza­ki és bútor — néha meglepő dolgokkal találkozik a Vásár­ló. Az egyik sarokban kutató tekintetű, indiai ihletésű szob­rokat látni, a másikban hor­gászorsók várnak vevőre, a Vasárnap, 1976. november 28. harmadikban finom díszítésű porcelántárgyak sorakoznak. A hellyel elsősorban a ru­házati osztályon kell jól gaz­dálkodniuk: itt a legtöbb a vásárló, legnagyobb a forga­lom és az árukészlet. Leg­utóbb például Indiában ké­szült fehérneműk érkeztek nagy mennyiségben. A ha­talmas csomagok láttán csak azért nem ijedtek meg a bolt dolgozói, mert van némi ta­pasztalatuk ennek kelendősé­géről: egy nap alatt 1000 da­rab fogyott el a nyáron. Mi­re felrakták volna a polcok­ra, már nem volt mit... Új fogsor Egy fogorvos meséli a Kollégájának: 1 — Nagyon jó beteget fogtam ki. Méregdrága fogsort csináltam neki, és ma közöltem vele, meny­nyibe került. 1 — Mit szólt hozzá? — Hogy mit szólt? A fogaimat csikorgatta! Még nem olvasta * Kovácsné keresztrejt­vényt fejt. Hosszú töpren­gés után így szól a férjé­hez: 1 — Mondd, Jenő, ki ölte meg Marat francia forra­dalmárt? — Fogalmam sincs — feleli a férj. — Már na­pok óta nem volt újság a kezemben. Háziorvos Az összefogás példája Express-program 1977-re Színes borítóval, ízléses ki­vitelben jelent meg az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iro­da 1977. évi programfüzete: gazdag utazásokat ajánlva Bu­dapesttől Áthénig, Havannáig. 1975-ben — olvashatjuk az előszóban — csaknem félmillió fiatal vette igénybe az iroda szolgáltatásait. Az Expresszel utazók száma évről évre nő. Az utazni vágyó fiatalok igé­nyeit ma már három területi igazgatóság, tizenkilenc megyei és városi kirendeltség igyek­szik kielégíteni. A közelmúlt­ban megszervezték a moszk­vai és a berlini kirendeltséget is. A belföldi program lebo­nyolításában négy szálloda, il­letve turistaszálló és három üdülőtelep segíti munkájukat. A fiatalok nagy érdeklődést mutatnak a külföldi utak iránt ezt statisztikák bizonyítják, öt év alatt hatvankét százalékkal nőtt a határainkon túlra uta­zók száma. Ezt a tényt is fi­gyelembe vették, amikor a kül­földi programokat összeállítot­ták. Elsősorban a szocialista országokba szerveznek utazá­sokat, 6 több nyugati út is vár­ja az érdeklődőket. Érdekesség a Havanna—Mexikó út és a testvérvárosi csoportok utazta­tásának meghirdetése. A KISZ IX. kongresszusá­nak határozata szellemében jövőre nagyobb teret kap a sport, a turisztika a progra­mokban. Az országjáró diák­köröknek számtalan lehetősé­get ajánlanak. A programfü­zetben részletesen bemutatják a kedvezményeket, s hasznos tanáccsal látják el a külföld-' re utazókat. * Az országos ifjúsági rendez­vények szintén helyet kaptak a füzetben. Az érdeklődők jú­niusban a XII. ODOT-ra, augusztusban az Országos If­jú Gárda-szemlére és az ifjú­munkás kempingtalálkozóra; az egyetemisták, főiskolások turisztikai találkozójára utaz­hatnak az Expresszel. A programfüzet megjelené­sekor a kaposvári kirendelt­ség munkatársaitól érdeklőd­tünk a jövő évi keresletről. Elmondták, több iskola jelent­kezett már tanulmányi kirán­dulásra, s a többi útjuk iránt is nagy az érdeklődés. Cefre az üstben (Tudósítónktól.) Az öregek szerint körülbelül száz éve van pálinkafőzde Igáiban. A jelenlegit a helyi áfész nemrég újította fel. A főzés november közegén kez­dődött. Az idén főleg kajszi- és őszibarack-, szilva- és tör­kölycefre sorakozik a hordók­ban. A tartályok tetején ott van a főzéshez szükséges fa is, melyet a tüzeléshez hoztak a gyümölcstermelők. ‘ Jó minőségű pálinkát főz­nek Igáiban. A gazdák átlag 30—40 litert visznek haza. A cefre összegyűjtése sok mun­kát adott a termelőknek. A tűz éjjel-nappal ég a nagy üst alatt. Ebben a szezonban — amely várhatóan március vé­géig tart — 3000 liter palin- ( kát vihetnek haza a tulajdo­nosok. Az igali főzdébe a Koppány völgyéből, Magyar- atád környékéről és Kazsokból hozzák a cefrét. Mesevonatra ültették a ki­rakatrendezők a sok-sok ajándéknak való játékot teg­nap a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Köz­pontban. A kiállításon és vá­sáron mindenki találhat ked­vére való — és pénztárcájá­nak megfelelő — játékot. A december 3-ig nyitva tartó ki­állításnak az az előnye, hogy a helyszínen vásárolni is le­1 Barcson a tanács szervezé­sében összefogott a helyi költ­ségvetési üzem és a TÖVÁL. A cél az volt, hogy a nagyköz­ség különböző utcáiban a gáz­vezetékek építését lehetőleg minél hamarabb befejezzék. A költségvetési üzem dolgo­zói október 4-én nekiálltak a földmunkáknak. A kért időre befejezték, s másnap már a TÖVÁL munkásai jelen t.ek meg a helyszínen: a gázveze­ték csöveit fektették. A gyors munka azért volt fontos mert az építkezés kö­rülbelül 150 lakást érintett az OTP-lakótelepen, a József At­tila és a Krénusz utcában: az Ifjúság útján és a Latinca Sán­dor utca egy részében pedig családi házak vártak a gáz be­kötésére. A két szerv összefogása, a tanács szervezésében azonban nemcsak a lakosság érdekeit szolgálta. Be akarták bizonyí­tani, hogy ha nem kell a munkafolyamatokban részt ve­vő különböző szerveknek egy­másra' várniuk, jelentősen hét, sok olyan kedves játé­kot, amelyet eddig nem lehe­tett kapni, vagy időszakon­ként hiányzott. Sokféle kira­kó-, építő-, kezet ügyesítő já­ték van a hagyományos ba­bák, állatok, autók, vonatdk mellett. Vásárolható babako­csi, kis mosógép, konyhagar­nitúra a kislányok részéi-e. Van szánkó, amelyre az idén remélhetőleg szükség is lesz. előbbre hozhatók a határidők. A tapasztalatok birtokában a költségvetési üzem és a TÖ­VÁL 1977-ben szocialista szer­ződést köt az ilyen jellegű munkák gyors elvégzésére. Az 1200 méter hosszú gáz­vezeték építése már befejező­dött. A munkások az utolsó simításokat végzik, bár a munkát úgy szervezték meg. hogy az építkezés ideje alatt is zavartalan legyen az utcákon a forgalom. A nemzetközi munkásosz­tály nagy ünnepinek, az Ok­tóberi Szocialista Forradalom 59. évfordulójáról megemlé­kező cikkében Ezekiasz Papa- joannu, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának főtit­kára azt vizsgálja, mi a je­lentősége a nemzeti felszaba­Slágernek a csengős moz­dony és a nagy terepasztalon körbefutó villanyvonat ígér­kezik. Az utóbbiból egyetlen darab van, és bár mindenki szívesen gyönyörködik benne, elképzelhető, hogy nehezen talál gazdára az ára és fél szobát elfoglaló alapterülete miatt. A kiállítás kis látoga­tói mindenesetre ezt nézegetik a legho sszab ban. Katalin napján felszökött a l bolt forgalma. A műszaki osz­tályon vásárolták a legtöbb ajándékba szánt árut, s a bolt bevétele ezen a napon 60 ezer forint volt. Így most több a hely a polcokon, bár már megérkezett a váltás: messze ugyan még a napfényes nyár, a zöld, sárga és barna színű tokokba bújtatott sátrak azonban már megérkeztek. Szinte titokban mutatja eze­ket a bolt vezetője: lehet, hogy tavasszal' csak itt lesz megfelelő a választék. dulásért küzdő országok és a Szovjetunió vezette szocia­lista közösség együttműködé­sének napjainkban, amikor a nemzeti felszabadító harc súlypontja egyre inkább a társadalmi-gazdasági fejlődés területére tevődik át. A Német Szocialista Egy­ségpárt gazdaságpolitikájáról és szociálpolitikájáról írt cik­ket Harry Tisch, a Német Szocialista Egységpárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség Központi Vezetősé­gének tagja. Ismerteti az NDK impozáns gazdasági eredményeit, a pártnak és az államnak ezekre az eredmé­nyekre épülő szociálpolitikai intézkedéseit. Az anyagi termelés inter- nacionalizá'ódása a gazdasági fejlődés egyetémes törvény- szerűsége a szocialista és a kapitalista világban egyaránt érvényesül — állapítja meg cikkében Josef Kempny, Cseh­szlovákia Kommunista Párt­ja Központi Bizottságának tit­kára. Sorra veszi a két ellen­tétes társadalmi rendszerben érvényesülő integráció fő jel­lemzőit, tényeit felsorolásával bizonyítja, milyen létfontossá­gú Csehszlovákia számára, | hogy tagja a KGST-nek. Rendkívül érdekes és idő-1 szerű cikket közöl a folyóirat Victor Perlő amerikai közgaz­dásznak a tollából »Az eny­hülés gazdaságtana« címmel. Az enyhülési folyamatnak szerves része a szocialista és a kapitalista országok közötti kereskedelem, gazdasági együttműködés fejlődése, a fejlődő országok gazdaságát bénító imp>erialista nyomás gyengülése. Hogyan reagálnak erre a tendenciára a tőkésor­szágok különböző körei, kik és miért akarják megakadá­lyozni ennek a folyamatnak a kibontakozását ? A kritikai rovatban számos könyv ismertetését találjuk. Beszámolót olvashatunk a kommunista sajtónak a nyá­ron és az ősszel megrende­zett ünnepeiről. Nagy Frigyest, akit rö­viden öreg Fritznek ne­veztek, előrehaladt korá­ban egyre gyakrabban és hevesebben kínozta a köözvény. Olyan orvost keresett tehát, aki segíteni tudna baján. Meghívta Potsdamba az angol Bail- lie doktort, akit megérke­zése után azonnal a csá­szár elé vezettek. A kösz- vénytől szenvedő öreg Fritz rosszkedvűen morogd ta. — Nos, doktor úr, biz­tosan jó néhány ezer pá­ciensét kellett a halálba kúrálnia, mielőtt ilyen hír­névre tett szert. Az angol orvos csak egy pillanatra döbbent meg a támadáson, majd így vá­laszolt: — Tökéletesen igaza van felség, de kérdezze csak meg korunk első hadvezé­rét, vajon hány millió em­beren tanulta meg a há­borúzás művészetét! A szellemes válasz na­gyon megtetszett az öreg Fritznek és azonnal felfo­gadta háziorvosának Bail- lie-t. Terápia Guido Bacelli (1832— 1916) orvosprofesszor és oktatásügyi miniszter egy alkalommal összeszólalko­zott a neves festővel, Mo- rellivel, aki az államtanács tagja volt, de hivatalát alárendelte a szép nem tiszteletének. Az összeszólalkozást kö­vetően néhány nap múlva egy álarcosbálon elegáns hölgy lépett a miniszter­hez és így szólt: — Súlyos hiba volt qn- től signor Morellit megsér­teni. Egyetlen ecsetvonása többet ér, mint az ön fél tucat receptje. — Tökéletesen megér­tem a szempontjait asszo­nyom, válaszolta Bacelli —, de megkérem, ha leg­közelebb migrén kínozza, kezeltesse magát signor Morelli ecsetvonásával.--------------­S emmi ®épkp AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. • Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza l Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101, "Felelős vezető: farkas Kel* Igazgaté* „Súgtak“ a Télapónak Csengős mozdony, villanyvonat Béke és szocializmus Az integráció fo jellemzői

Next

/
Oldalképek
Tartalom