Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-24 / 278. szám

A TŐRVÉNY ÉS VÉGREHAJTÁSA Tehetetlenek vagyunk? Homokpusztai cigánytelep, a forgalmas úttól alig kétszáz méternyire. A rozoga, putrinál több, háznál kevesebb épít­ményből kisorakoznak a la­kók. A családfőt, Orsós Ist­vánt is otthon találjuk. Sze­mélyi igazolványában öt tan­köteles gyerek neve található. A legidősebb, a tizennégy éves, ötödikes Miska után érdeklő­dünk. — Annak már nem lehet parancsolni. Reggel a nyaká­ba akasztja a karikás ostort, azután megy a juhászhoz te­relni. Én már nem bírok ve­le. Vigyék el, ha tudják, én nem bánóim. — De maga felelős érte. — Tudom, kérem, de akkor se tehetek semmit. Nézzük a többieket, szüle­tésük sorrendjében. Kiderül: négyen bent laknak a kollé­giumban, kettő pedig óvodá­ba jár. Nincs velük baj. Csak Miskával. Tudom, nekünk minden gyerek fontos, senkiről nem mondhatunk le. Mégis — bár nem mutattuk — megenyhül- ten adtuk vissza a személyi igazolványt. Búcsúzóul a lakásvásárlás iránt érdeklődtek most már a szomszédokból összeverődtek is. Láttuk, papíron igazolták, jól áll az ügyük. A faluba igyekeznek. És akkor majd az a szomszéd fiatalasszony, aki­nek hat osztálya van, talán a ruhaüzemben is elhelyezked­het. Egyelőre az igazgató hív­ja: járjon be esténként az is­kolába. végezze el a hetedik- nyolcadik osztályt. Egy népes nagybajomi csa­lád ruhfertőzésben szenved. Betegség? Igen, közösségbe nem mehetnek a gyerekele Vagyis igazoltan mulasztanak hónapokon, éveken át. Álla­potuk gyógyítható — érvel az igazgató. Az orvos sem mond mást. Igen, de a gyógyulás­hoz nem elegendő csupán a kapott kenőcsöt felhasználni. Olyan higiéniás körülmények­re lenne szükség — napi für­detésre, a ruhák rendszeresés I—gondos fertőtlenítésére —, me- " lyek a család ismert helyze- ^ tőben elképzelhetetlenek. »Esetenként még nem elég gyors a szülők felelősségre vonása a rendszertelen isko­lába járás miatt. Tavaly 224 feljelentés történt, melyet 65 eljárás követett.« (A kapos­vári járási művelődésügyi osz­tály jelentéséből.) A nagybajomi iskolában ta­valy 6002 órát mulasztottak igazolatlanul, 95 följelentést küldtek a tanácshoz, ebből öt esetben jártak el, de csak de­cemberben. Az idén október végéig 37 felszólítást írtak, 13 feljelen­tés készült; a tanács egy ügy­ben intézkedett. Akácliget szélén terpeszke­dő juhakol közelében találjuk meg Demeter Józsefet. Zsíros­poros, fakózöld, zsinóros ka­lap jelzi foglalkozását. Arcán a vörhenyes tüskerengeteg arról árulkodik: nem nagyop kerülgeti az asszonynépet. Amint kiderül, Őreiből szegő­dött a bajomi tsz-be, de csak a tizennégy éves fiát hozta magával. A felesége, két kis­lányukkal, otthon maradt. Bi­zonyára oka volt rá. A birkákkal kezdjük, ud­varias érdeklődéssel. Meg a keresettel. Havi háromezer körül kap kézhez. Azután a tárgyra térünk. Nem itt lakik, jó három kilométernyire, bent a puszta központjában, a bolt mellett. A fia erősködött, hogy ott lehet tévét nézni, ' van vil­lany. Neki megtette volna itt kinn is, és akkor nem kelle­ne naponta annyit gyalogol­nia. — Hol volt a gyerek szom­baton? — Azt mondta, nem kel­lett iskolába menni. Megfontolt, nyugodt beszé­dű ember. Néha ránk pillant, de inkább a földre szegezi te­kintetét. — És maga elhitte. — Mit csináljak? — De nem ez volt az első hiányzása. Az osztályfőnöke is járt itt szeptemberben. — Igen, mert hogy a gye­rek nem ment el a bizonyít­ványért. Azt hitte, megbukott a hatodikban. Kikötötte, nem járja még egyszer az osztályt, ha agyonütik se. Inkább meg­szökik. Aztán megtudta, hogy átment, és most már bejár. A múltkor ugyan egyszer itthon fogtam, volt egy kis dolgom... — Igen, sokat ivott, és a gyereknek kellett ellátnia a birkákat. Csodálkozva fölpillant, hogy ezt is tudjuk* azután rezze­néstelen arccal hallgat. — Hány följelentést ka­pott? — Csak egyet. — Hármat küldtek el eddig. — Én csak egyet vettem át. Ügy látszik, elkallódtak. Musztács Gyula, a nagyba­jomi tanács vb-titkára nem örül az érdeklődésünknek. Amúgy is annyi baja van, kü­lönösen a telepiekkel, most meg mi is ... — Hiába büntetjük "meg őket, behajtani úgysem lehet rajtuk. Meg a szülők, ha kifi­zetik is a büntetést, tehetet­lenek a tizennégy-tizenöt éves gyerekükkel • szemben. Csak az a megoldás, hogy intézetbe vi­gyük őket! Abból a fertőzött családból is, mihelyt kigyó­gyulnak. A többiek esetében meg majd megtartjuk a sza­bálysértési tárgyalásokat. Bár sokat nem használnak ... Valóban ennyire tehetetle­nek lennénk? Vagy csupán a hatósági eszközökkel rendel­kező tanácsi tisztségviselők egy részének engedékenysé­gével, mulasztásával állunk szemben? A példák és az el­lenpéldák —• mint a barcsi já­rás elismerésre méltó eredmé­nyei — az utóbbira adnak igenlő választ. Paál László (Folytajtuk.) Az anyaggyűjtés stádiumában A feladat ugyanaz, mint volt másfél évvel ezelőtt, ami­kor a Vaspróba ’75 című an­tológia megjelent: hírt adni, körképet nyújtani a megyé­ben élő fiatal alkotók munká­járól, törekvéseiről, s minde­nekelőtt eredményeiről. A KISZ Somogy megyei Bizott­sága adta ki az 1975-ben meg­jelent könyvet, melyben pró­zát, verset vagy tanulmányt író alkotók jelentkeztek, együtt a képzőművészettel és a fotó­val próbálkozó, sőt a próbál­kozást már valódi alkotásqkra váltó művekkel bizonyító fia­talokkal. A sajtóvisszhang azt bizonyította: érdemes volt ki­adni az antológiát, melyet Tüskés Tibor és Fodor András társaságában dr. Szíjártó Ist­ván szerkesztett. Az Alkotó ifjúság pályázaton egyébként a kötet tipográfusa, Barabás Ferenc miniszteri dicséretben részesült. Az antológia szer*- zői közül pedig azóta többen publikáltak rangos folyóira­tokban, s van olyan is, akinek önálló könyve jelent meg, il­letve került nyomdába. Nemcsak a kedvező vissz­hang indította azonban újra útjára a felhívást, hanem a KISZ-bizottság és a Somogy megyei Tanács — mely az if­júsági alapból szintén anya­giakkal áldoz — példaadó fel­adatvállalása. A Vaspróba ’77 című antológiát jövőre jelen­tetik meg. Remélhetően az új kiadvány még erőteljesebb, még bizonyítóbb értékű lesz. A majdnem visszaeső bűnös A presszóban kavargott a füst, a vendégek egy férfin röhögtek. — Miért kell kirö­högni az embert, azért már megbűnhődtem — gondolta Rádai. Elborult szemmel né­zett szét, sunyi, összehúzott szemeket látott, szélesre hú­zott szájakat. »Vigyázzatok a zsebetekre! Visszajött csen- cselő Berci!« — ' ilyeneket kiáltottak felé. A sarokasz­talnál egy fiatalember ült, csak a zakója volt tiszta és vasalt, a nadrágját már nem váltotta fel otthon, csupa folt volt a mészfröcsköléstől. Át­szólt a másik asztalhoz: — Nincs igazatok! Leülte az idejét, elmúlt, új életet fog kezdeni! Sértő megjegyzést kapott. Nem hagyta szó nélkül: — Az újságok is azt írják, aki bűnös, bűnhődjön, de ha kikerül a börtönből, joga pan a munkához, visszatérhet munkahelyére, s a társada­lomnak kell rajta segítenie. És kikből áll a társadalom? He? Belőlünk! Nekünk kell segítenünk! Rádai hálásan nézett a sa­rokba, a fiatal munkásra. De az emberek tovább röhögtek. Ekkor ellépett a pulttól anél­kül, hogy kért volna valamit, és megindult a kijárat felé. Az utolsó asztalnál azonban elébe állt a gyárigazgató gépkocsivezetője. Szétvetette a lábát, két kezét a zsebébe süllyesztette, s ruganyosán hintáztatva magát odavetette: — Nem kell még n\ennie, szakikám! Fizetek magának egy kifli... Rádai reménykedett: mégis van egy ember, aki őt meg­érti. Nem is árt ö senkinek. Akkor, a munkásszálláson nem bírt ellenállni. Azt sem tudta, hogyan lopta el az ágy alá esett karórát. Nem is sej­tette, melyik munkástársáé volt. A zsebébe süllyesztette, hogy majd otthon, Hajdúgö- dön Jancsikát megajándékoz­za vele. Lefülelték, két hóna­pot ült érte. Azóta a saját karóráját is eladta, ne emlé­keztesse soha az az ostoba időmérő szerkezet. Köszönöm — rebegte a gépkocsivezető­nek, mintha az nem csak kif­lit akart volna fizetni. A gép­kocsivezető azonban kiköpte csikkjét, és felröhögött: — Fizetek magának egy kifli... véget. Az asztalnál ülők térdüket csapkodták, a röhögéstől ren­gett a fal. Mintha kést szúr­tak volna belé. Arca paprika­vörös lett. Végignézett a há­jas sofőrön. Most egy kicsit legyengült a fogdában, de ha megrántaná ezt a hájdarabot, az asztal alá henterítené ... Azután sárgává vált az arca, a fogda türelemre intette. Neki már úgysem lesz soha igaza. — Hallja, szaki, ne siessen még! — A sofőr újra elébe lépett. Láthatóan tetszett neki a presszóban a hatás, minden vendég őt figyelte. — Ha maga órát tudott lopni, akkor nem buta gyerek maga. És biztosan tudja azt i*. miért nem eszik meg a pékek a kif­livéget. — A kiflivéget? — kérdez­te vissza remegve. — Nem tudom, de ne bántsanak, az órát visszaadtam ... — Na, figyeljen ide. Azért nem eszik meg a pékek a kiflivéget, mert akkor nem tudnák eladni a kiflit. Érti? A presszó felbödült, a sofőr Rádai arcába röhögött. De Rádai ráhagyta. Megindult a kijárat felé, a sofőr azonban megint elébe ugrott, felfrics- kázta az állát. Nem, nem ő, egy megfékezhetetlen rugó cselekedett: tenyere görcsbe rándult, s az ökle már ütött is, pontosan a röhögő két szem közé, az orrsövényre. A nagy hájdarab hanyatt vágó­dott. Az egész presszó rárohant. A vezető rendőrt hívott. A rend őrének mindenki ma­gyarázott, ilyeneket: »Ez a tolvaj kikezdett az igazgató elvtárs becsületes gépkocsi- vezetőjével ... Üsse agyon, törzs elvtárs!« A rendőr az arcába nézett: — Magát én ismerem! Ma­ga Rádai! Most aztán lesz magának. Minimum másfél év. Na, gyerünk! A sarokban ülő fiatal mun­kás felugrott, utat tört magá­nak: — Törzs elvtárs. Kovács Béla önkéntes rendőr vagyok. Tessék az igazolványom. Nem hagyom ezt az aljasságot. Be­megyek, ha kell a százados elvtárshoz is, bármikor tanú vagyok rá, hogy ennek á... Rádainak van igaza. Akár MA ESTI PROGRAM gKÖRZETI STÚDIÓ] Bfpiicsr Ma este nyolc órakor mutatkoznak be az ország első körzeti tv-stúdiói: a Magyar Televízió szegedi és pécsi stúdiója. Ez al­kalomból közöljük az alábbi tudósítást. Ma indul meg a körzeti te­levíziózás Magyarországon. Hosszú távú programról van szó, amelynek első két állo­mása Pécs és Szeged. Pécsen — Baranya, Somogy és Tolna megye támogatásával — a Tettye aljában, a Sörház ut­cában alakították ki a stúdiót. Pécs tanácsa díjmentesen bocsátotta a Magyar Televí­zió rendelkezésére a Sörház utcai épületet, amelyet hat­millió forint értékű munkával az ingatlankezelő vállalat ala­kította át stúdióvá. Az épület­ben kialakították a szerkesz­tőségi szárnyat, a műszaki és a kiszolgáló egységet, vala­mint a kilencszer-tizenkilenc méteres stúdiót* A körzeti stúdió Baranya, Somogy és Tolna megyében készíti műsorait. Feladata, hogy a tájegység politikai, gazdasági és társadalmi ese­ményeiről, életéről tájékoztas­sa az ország közvéleményét, és hogy a Dél-Dunántúl művé­szeti ég szellemi életének fó­ruma legyen. Feladata továbbá aktuális belpolitikai műsorok készítése, helyszíni közvetíté­sek és tudósítások adása a terület legfontosabb esemé­nyeiről. Műsoraiban nyomon követi működési területének társadalmi fejlődését. Politi­kai dokumentumfilmeket s különböző műfajú, önálló mű­sorokat, bktató és ismeretter­jesztő műsorokat is készít. A technikai feltételek meg­teremtésével párhuzamosan folyt a stúdió munkatársi gár­dájának kialakítása. Az ala­pítólevél értelmében a mun­katársakat mindenekelőtt a Dél-Dunántúlról igyekezett biztosítani a televízió. A körzeti stúdió ma este 8 órakor sorra kerülő első mű­sora a Dél-Dunántúl szépsé­geit és értékeit felvillantó, egyben ünnepélyes stúdióavató lesz. A negyvenperces riport- magazin bemutatja a Dél-Du­nántúl jellegzetes tájait, s ízelítőt ad a táj iparáról, me­zőgazdaságáról, tudományos es művészeti életéről. A mű­Bemutatkozik a tv körzeti stúdiója sorban riportot láthatunk a híres borvidékekről, a Pécsi Orvostudományi Egyetem ku­tatómunkájáról, a városban ta­nuló egyetemistákról és főis­kolásokról, a mecseki bányá­szokról és a kaposvári szín­házról. A bemutatkozó műsort de­cemberben egy dél-dunántúli Ki mit tud? előzetes követi, amelyben ízelítőt kaphatnak a nézők a januárban a képer­nyőn is induló népszerű soro­zat megyei döntőin kitűnt sze­replők műsorából. A követke- zp hónapokban havonta egy­szer, később kéthetenként je­lentkezik a körzeti stúdió ön­álló műsora. A terv az. hogy <.egül hetenként, hétfői napo­kon adnak majd önáiio mű­sort a körzeti s*udiók. P. Gy. lopott órát, akár ült vagy nem ült érte, neki van igaza, nem lesz újra börtöntöltelék. Ez gúnyolta ki — mutatott a gépkocsivezetőre —, meg felfricskázta az állát. Szé- gyellje magát! — Fejét kö­rülhordozta a presszóban, arcizmai rángatóztak. — És maguk is szégyelljék magu­kat! — Mi ebből az igazság, em­berek? — nézett szét a rend­őr. Komor arcok meredtek rá, itt is, ott is bólintottak. A rendőr hátralódította tás­káját és megindult a Jcijárat felé. Az ajtóból még vissza­szólt: — Né halljak panaszt ma­gára, Rádai! — Igenis! — Azzal Rádai is megindult az ajtó felé. De a fiatal munkás a sarokból utánaszólt: — Rádai szaktárs, jöjjön egy kicsit vissza! — Kihúzott egy széket, rámutatott. — Üljön le, legyen a vendégem. No, ne féljen, láthatta, a rendőr előtt is megálltam a helyem. Két duplát kért, az egyik­hez egy fél hubertuszt. Ezt Rádai elé tolta. Rákönyökölt az asztalra, közel hajolt ven­dégéhez: — Ide figyeljen, Rádai szaktárs! Van egy üres Hely a brigádomban. Szalagon dol­gozunk, nem éppen kényel­mes munka, de jól fizetnek. Már a szocialista brigád cí­met is elnyertük. Van szállá­sunk, saját brigádszállás. Szí­vesen beajánlom. A brigádve­zetőnk is nagyon rendes em­ber. Jól jár, ha rám hallgat. Na, vállalja? Két tenyér csapott egymás­A 19. helyen Személyekre épített közművelődés ba. Dénes Geaa Elgondolkoztató statiszti­kát hallottam a közelmúltban. Készítői összehasonlították a megyéket: hol hány népmű­velő dolgozik, ebből hányán tevékenykednek főállású köz- művelődési szakemberként, és hányán látják el a népműve­lési feladatokat egyéb mun­kájuk mellett. A’ tizenkilenc megye közül Somogybán dol­gozik a legkevesebb főhivatású népművelő, mindössze negy­vennégy. Százkilencvenhárman látják el ezt a feladatot tisz­teletdíj asként. Ezzel az aránnyal utolsók vagyunk a megyék között. A velünk azonos nagyságú Sza­bolcsban 132, Bács-Kiskun- ban 125 Pest megyében 142 képesített népművelő dolgo­zik. Az országos átlag 81. Nem szerencsés dolog sta­tisztikai adatokat idézni, mert a számok az összefüggésekből kiszakítva rossz nyomra ve­zethetnek bennünket. Az is igaz, hogy- ezek a számok bizonyítják: a többi megyében nagyobb gondot fordítottak a képzett szakemberek pótlásá­ra. 1 Az utóbbi években »megnőtt a kereslet« a népművelők iránt. Az egyetemeken, a fő­iskolákon viszonylag kevés szakember végez, tehát válo­gathat a lehetőségekben. Ahol többet ígérnek, jobb boldogu­lás, könnyebb érvényesülés ígérkezik, oda pályázik. így a városok jobban vonzák a fia­talokat. Ám éppen Somogy a példa, hogy még városi stá­tus is vár népművelőt. Így az­után annak a községnek, ame­lyik közművelődési szakem­bert akar alkalmazni, bizony alapos előkészítő munkát kell végeznie. Ez a tevékenység a mi megyénkben nem volt elég tudatos, ezt bizonyítja a sta­tisztika. Mindehhez természe­tesen hozzájárul az a tény hogy Somogy aprófalvas me­gye. Egy nagyobb települések­ből álló, központosítottabb megye könnyebb helyzetben van, szívesebben pályáznak oda a fiatalok. * A képesítettek és a tiszte­letdíjasok aránya erősen az utóbbiak javára billen, ami semmiképpen sem szerencsés helyzet. Ez természetesen íiem jelenti azt, hogy azok a peda­gógusok, akik tíz-tizenöt éve végzik ezt a munkát, fölösle­gessé váltak. Többségük na­gyon jól ellátja ezt a felada­tot, és ügyködésük hiányát megsínylené a közművelődés. Az utóbbi időben sokan vet­tek részt közülük klubvezetői és egyéb továbbképzésen. Nagy szükség van munkájuk­ra, főként a kis településeken. Éppen ezt ismerik el azzal, hogy január elsejétől föleme­lik tiszteletdíjukat, amelynek felső határa eddig négyszáz forint volt. Változatlanul gon­dot; fordítanak továbbképzé­sükre. 1 Ennek ellenére sokkal több főhivatású népművelőre van szükség. Nemcsak a munka minősége miatt — bár ez sok nem hivatásosnál vetekszik a képzettekével — hanem azért, mert a fejlődés, a megnöve­kedett igények ezt követelik. A pedagógus munkája is egész embert kíván, emellett nem tud jól megbirkózni a közmű­velődéssel. Az a tevékenység ugyancsak egész embert kí­ván. * A hetenként egyszer befű- tött, nagytermes kultúrházak ideje lejárt. Úgynevezett kis­csoportos foglalkozásokra cso­portmunkára van szükség, fi­gyelembe véve az emberek megnövekedett igényét. Ezt pedig csak az idejét, energiá­ját erre fordító szakember tudja jól ellátni. Ezért a szer­vezési intézkedéseken, a szak­mai segítségrendszeren kívül az utánpótlásról is gondoskod­ni kell. A megyei tanács 1973—75 között öt főiskolással kötött szerződést. Jövőre újabb négy fiatalember kezdi meg tanul­mányait főiskolákon — ha végeznek enyhítenek a gon­dokon. Addig is, a helyi ta­nácsok keressék a szakembert, ahogy azt más megyékben is tették. Simon Márta Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom