Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-21 / 276. szám

A temetőből visszajövet még sóhajtoztak, saj­nálták a szegény ma­mát, hogy ilyen hirtelen kel­lett elmennie, s Katinak re­megett * hangja, amikor bátyjához fordult és azt mondta: — Még tegnapelőtt este is téged hívott. Mintha gye­rekek lettünk volna. Olyan elnyújtott hangon kiabálta a nevedet. Nem is tudom, hogy nem bírtál eljönni szegény­hez! — Nézd, testvér, hát mon­dom, vasárnapra készültem. Nem gondoltam én, hogy nem éri meg a vasárnapot. Magam vagyok, a gépházban a fűtőmmel, nem tudok én csak úgy akármikor elmenni. Mit lehet erre mondani? Hallgattak mindannyian. És Giza is, meg Kati is, meg hátul a sógor is azt gondolta magában, hogy ez a szegény Jani mindig ilyen ügyefo- gyott volt. Katinak már ott volt a száján: Azt szeretném én látni, hogyha az én sze­gény anyám a halálán van, én ne tudjak elmenni hozzá­ja! De lenyelte, elhallgatta, nem akarta rriost megbántani. Otthon azonban, Katiéknál a konyhában már fölenge­dett bennük kicsit a gyász, a sógor bort tett az asztalra, vágott három nagy szelet sonkát, és az öreg Jani fel­nézett rá, s megkérdezte: — Hát hogy vagytok min­dég. sógor? — Gürcölünk. Egyik napról a másikra. És tik? — Én nem panaszkodha­tok. A fizetésem jobb az át­lagnál, úgyhogy abból mi ketten Gizával megvagyunk. — Csak neked kellene be­osztani, majd körülnéznél, tudom istenem! — vetette oda Giza, és még jobban ar­cába húzta a fekete kendőt. — Mert te nem voltál képes elmenni máshova, ahol meg­kerested volna a dupláját! Nem, te a fémipari iskolával, vagyis mint technikus, ahogy ma mondják, ott maradtál a fürdőben gépésznek mind a mai napig! — Nézd, Giza — mondta az ura, s kicsit még el is mosolyodott —, mikor én majd harminc év előtt azt a helyet megkaptam, boldog­nak kellett lenni. Mert hol voltak akkor még a gyárak, nagyüzemek! Kis kócerájok próbáltak szövetkezetbe, traktorállomásba átszerve­ződni. Nem úgy volt, mint manapság! És fiatal házasok voltunk. Mit tehettem volna! — Nem is arról van szó — ellenkezett a felesége, és a hangja már megso tétült a méregtől —, hanem arról, mért nem mentél később máshova? Amikor lámpával keresték a szakembereket! Mert aztán hamarosan jöttek olyan évek is a háború után, tudod jól! J ani Ms ideig hallga­tott. A asinóros lámpa fénye rásütött vastag, ősz hajára, tömött bajuszára, amely fel és alá sétált az orra alatt, ahogy a piros bé- lű sonka szeleteit a szájába tette és kényelmesen rágta azután. Elömlött ez a lámpa­fény kihízott fekete ruháján is, amelyet még az esküvő­jére csináltatott talán. Ilyen elnézően mosolygott a hiá­bavaló szemrehányásokon harminc éven át, úgyhogy a húga még meg is szánta ezért a szerénységnél is több csendes megelégedésért. De valahogy mégis úgy sikerült, hogy szánakozó szavaiba egy kis becsmérlés is vegyült: — Csak arra nem gondol­tál, hogy szegény szüléinknek a szájuktól kellett elvonniuk azt a pénzt, amibe az isko­láztatásod került Szegeden! — Volt, ahogy volt — je­gyezte meg Giza gúnyosan —, de most aztán már én is szeretnék öregségemre leg­alább kényelmesebben élni! Ha más nem, legalább für­dőszobánk legyen, és vízve­zeték a házunkban, hogy ne kelljen a rossz lábammal a kútra járnom télen is a sí­kos udvaron át. Ennyit má­ma már mindenki megenged­het magának! De nekünk még erre se jutott! — Jól van, Giza, jól van — engesztelte mosolyogva az asszonyt. Még a kezét is rá­tétté annak ölébe ejtett ke- zefejére. — Csak össze''.óz­zam, ami a csövekre kell, meg a rákapcsolásra! Be­szerelem én neked azt a víz­vezetéket, meglátod. Semmi az énnekem, ha mégvan a rá való. Ügy eltűnődött ezen, maga is megenyhülve, hogy még mosolygott is. úgy forgatta kezében a vörös borral teli poharat, és magához se tért mindjárt, amikor a sógor azt mondta; — Majd most kifizetünk benneteket! Csak később érezte, mint­ha kést döftek volna a hátá­ba. És egyszerre úgy elnehe­zedett a rossz szíve, amely az utóbbi időben meg is állt néha, mint az óra, amelyet elfelejtettek felhúzni. Hát ez van a gyász és a fájdalom mögött! Ezt kell hallania tíz évi távoliét útán, anyja te­metése után, hogy őt kifize­tik! Kifizetik, és aztán men­jen isten hírével! Ki fizeti ki? A sógor, akinek csak annyi a köze az ő szülői há­V Herceg János ÖRÖKSÉG zukhoz, hogy benősült húsz év előtt, s most a magáénak érzi! Szeretett volna fölugorni, és arcába löttyinteni a borát. D e a rnegalázottságon kí­vül hirtelen megro­hanták az emlékek. Hogy itt nőtt fel, ebben a kis házban, hátul volt apa műhelye, s itt a konyhában, a sparhert mellett ott állt anya és énekelt, amikor fia­tal volt... Oly tehetetlenné vált ebben az emlékezésben, hogy még csak azt se mond­hatta: nem te tartottad el anyámat! Én küldtem az utóbbi években, amennyit bírtam. És ezért nem kíván­tam soha semmit! Nem mondhatta, mert er­ről Giza nem tudott, úgy lopta el a béréből esztendő­kön át, s ezek most őt ilyen fölényesen és ridegen ki akarják fizetni! — Hagyjuk ezt, sógor — szólalt meg csendesen —, nem akarok most erről be­szélni. Még ki se hűlt sze­gény anyánk ... — Hát pedig előbb-utóbb rendezni kell az örökséget — vágott Kati a szavába, s elő­re dőlt a székén, Giza meg hangsúlyozott tapintattal hallgatott. — Majd kölcsönt veszünk föl, és megkapod a magadét. Giza nem helyeselt és nem is tiltakozott, egy szót se szólt még mindig, s ő egyszerre úgy érezte, mintha idegenek közé került volna, akik vala­mennyien ellene fordultak. Giza a vízvezetékkel, sógora a rideg fölényével, pedig tíz évvel fiatalabb volt nála. Kati meg önző összetartásá­val, ahogy az ura mellé állt. És arra gondolt, mégis bor­zasztó lehet, hogy Katinak meet ez a legnagyobb gond­ja. Húsz éven át úgy gazdál­kodott a házban és a kis ta­nyával, mintha a sajátja lett volna, s most egyszerre el kell számolnia vele. Osztozni vele. Az örökössel l — Iv^ajd nektem adom ezt az órát — fordult feléje hú­ga a jó testvér nagylelkűsé­gével —, hogy valami emlé­ked legyen. Ha még valamit akarsz, majd szólsz. Az óra hangosan ütötte el az időt a hátuk mögött a falón, pontosan azon a han­gon, mint gyerekkorában. Most elvihetné és felakaszt­hatná odahaza, hogy ami év­tizedeken át nem hiányzott neki, most visszavarázsolja körülötte az elveszett szülői ház hangulatát. — De azt tudod, ugye — állt fel a sógor az asztal mel­lől, mintha valami nagyon fontos dolgot kellene közöl­nie. — Azt tudod, hogy mi­lyen rengeteg pénzt öltem bele ebbe a rossz házba! Egy újat Vehettem volna rajta, amíg rendbehoztam a tetőt, új padlót fektettem le, az aj­tókat és ablakokat is festeni kellett... Egy vagyon ment rá! Hát remélem, ezt figye­lembe veszed! Giza hallgatásában, s ahogy némán körülnézett, benne volt az elutasítás, a konok tagadás, hogy hazudik a só­gor, hiszen a tetőt csak fol­tozni kellett, a padlóban meg itt-ott kicserélni egy deszkát. Igen, ez most alkudni akar vele, mint egy idegennel, és csak azt nézi, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie. És ahogy Kati hol őrá, hol az urára emelte a tekintetét, mintha ugyanazt gondolta volna, mint a sógor. A ked­ves Kati! Katika, aki úgy állt, mint anya szokott meg­állni, hogy enyhe tokát nyo­mott a kendője csomója alatt, s ugyanolyan ártatlanul né­zett ... Ez sok volt. Ügy érezte, megfullad, ha itt kell marad­nia. ' — Már fél hat! — kiáltott fel, mikor előhúzta zsebórá­ját- — Hétkor megy a vo­natunk. s még ki is kell ér­ni az állomásra! — Hát nem maradtok itt reggelig? — kérdezte Kati, mint aki őszintén csodálko­zik. — Pedig be is fűtöttem már az első szobába. — Tudod, hogy Jani mi­lyen nyugtalan, ha ott kell neki hagyni a gépházat — felelte Giza helyette és fel­állt. A sógor is hangosan ma­rasztaló lett, de nem tudta megtagadni önmagát, amikor a vállára ütve azt mondta: — Nem fogunk összevesz­ni, abban biztos vagyok! M ’kor kiértek az utcára, még szeretett volna visszanézni a régi ház­ra, ahova soha többé nem jöhet. De nem volt ereje hozzá. Belekarólt Gizába, és csak annyit mondott, mintha más baja nem is lett volna most: — Ejnye, már megint esik! Henry Moore: Az ív (szoborkompozíció) Menrlignt. Perez János szobra. Csorba Győző ALKOTOK Írjon verset a körtefa a szölőlevelek a pirosló csipkebogyó a ködös reggelek egyszóval a lángeszű ősz aztán a tél tavasz a nyár a szintén szintén lángeszű vagy az évszaktalan kövek a csillagok a háztetők a fodros-tündöklő vizek ezek a nagy-nagy alkotók és én is azzal, hogy vagyok hogy élék, s hogy mások között s hogy még hancurozik szemem a lányok mellén és farán ... Iszlaí Zoltán Fény kártyák Hátam mögött és hátatok megett az emlékezés pontozott kártyái. Mozognak. Értem surrogásuk. Remegve hallom s akaratlan látom: jövendőm lapja bízón fölbukik... Jövőm, az emlék? Horpadó lemez ' és száraz ponttá szikkadva a fény. Tamilmúnyok megyénk múltjából A levéltári évkönyvek hete­dik kötetét — amely a napok­ban jelent meg — II. Rákóczi Ferencre és Berzsenyi Dániel­re emlékezve alkották meg, témakörében azonban ennél is szélesebb területet' ölél föl. Tizenegy tanulmányt tartal­maz. A Somogy megye múltjából című tanulmánykötet 1970-től értékes évkönyvsoroczattá vált. Hasznát egyrészt a publiká­ciók színvonalával bizonyítja, másrészt megyénk történeté­nek, fejlődésének megismer­tetésével tesz jó szolgálatot. S még annyit emeljünk ki: a tudományos kutató- és feltá­rómunka, illetve a feldolgozás alapján — áttételesen és egyenesen — a közművelődést is segíti. Például azzal, hogy Somogy megye múltjából olyan témákat hoz felszínre, amelyek a különböző politi­kai, gazdasági, művelődési te­rületek művelőinek az igé­nyeit is kielégíthetik. S nagy erénye, hogy — e tanulmány­kötet-sorozat címének csak­nem ellentmondóan — So­mogy megye jelenének vizs­gálata, bemutatása Js helyet kap az évkönyvben. Ilyen volt többek között Benke József­nek a IV. kötetben megjelent tanulmánya, amely a szövet­kezeti mozgalom fejlődését egészen 1970-ig vezeti. Vagy a legfrissebb példa: Vörös Károly az új és a legújabb- kori várcstörténetírás utolsó évtizedeiről, a Kaposvár című tanulmánykötetről mondja el a véleményét. Aki manapság a Rinya-völ- gyi településeken jár, annak nélkülözhetetlen úti kalauza e levéltári évkönyv egyik ér­tékes tanulmánya, amely a vidék középkori településtör­ténetében igazítja el az olva­sót- Jankovich B. Dénes ta­nulmánya egyaránt szól a kö­zépkorral foglalkozó szakem­bereknek és a helytörténet iránt érdeklődőknek. Fő fel­adatának a korai magyar kö­zépkorra vonatkozó írásos for­rások összegyűjtését tekintet­te, s kiemeli, hogy e vidék két legfontosabb települése Atád és Babócsa. Ezek már a XII. század legvégétől sze­repelnek különböző források­ban. Külön fejezetet szentelt a vidék várainak és erődmé- nyeinek leírására. Komjáthy Miklós újabb kivonatokat közöl a somogyi konvent II. Ulászló-kori okle­veleiből, amelyeket az orszá­gos levéltárban hosszú időn át az ismeretlenség homálya rejtett. Ismeretes, hogy Bél Mátyás nagy geográfiai mű­vének megyei térképeit — az egyetlen Szepes megyei lap kivételével — Mikoviny Sá­muel, korának eürópai vi­szonylatban is legkiválóbb mérnöke és kartográfusa ké­szítette. Somogy Mikoviny- féle térképei — mint a töb­biek — kéziratban maradtak fenn. Megyénkről a Mikoviny- műhelyben több véglegesen kidolgozott mappa készült — írja tanulmányában Bendefy László, s hogy e térképek is történelmi korokról beszélnek, a tanulmány egyik részletével igazoljuk. -Vizsgálat alá ve­tett térképünk a török elleni háborúk folytatásának a cél­jából készített mappa volt — írja —, részint a bécsi Udvari Kamara, részint az Udvari Haditanács (vagyis a vezér­kar számára.« Az alsófokú népoktatás 1770—1792 közti időszakát vá­lasztotta elemzése tárgyául Kanyar József, az évkönyv szerkesztője. Az évszámok is elárulják, hogy az első Ratio Educationisról, Mária Terézia közoktatáspolitikájáról, a So­mogy megyei helyzetről ad számot- -A Ratio Educationis- ban összefogott új művelődés- politika szinte az utolsó pil­lanatban mérte föl a házai művelődés egységes állami felügyelet alá helyezésének a lehetőségét, amikor a várme­gyék érdemben még nem is foglalkoztak ezzel a kérdéssel, csupán csak a tájékozódásu­kat kezdték meg az iskolák gyors egymás utáni összeira- tásával.« A megyei összeírásokat szé­leskörűen elemzi Kanyar Jó­zsef. S észre kell vennünk e században az emelkedést; az I. Ratio Educationis előtt már jóval korábban meglevő isko- laépítási és iskoláztatási igé­nyeket, eredményeket. -Ha nem is voltak nagy és kiemel­kedő iskolák a megyében — hivatkozik Apáti Kiss Sán­dorra —, összességében — a megye Pannóniában — a cul- tiirának nem a legalsó lépcső­jén állt.. .« Simó »Ferenc Berzsenyi­portréját mutatja be M. Kiss Pál művészettörténész. E port­ré nemrég került elő, még alig ismerik. Hogyan gazdálkodtak ele­ink? — erre a kérdésre állí­totta vizsgálódásainak reflek­torát Bencze Géza, amikor tanulmányt írt a Kapós-mente XIX. .századeleji gazdálkodá­sáról. A szerző a szántóföldi, illetve a rét- és legelőgazdál­kodásról. az állattartásról, az állattenyésztésről, valamint a földkérdésről vallatta a mo­dem gazdálkodás előtti kor­szakot- A meroyei uradalom­ba vezeti az olvasót Tóth Ti­bor munkája, amely az ipari növények termesztésének a szerepét mutatja be. Követ­keztetésként a cukorrépa-ter­mesztéséről szólva kiemeli: az uradalom vezetői számára egyre nyilvánvalóbbá vált a mezőgazdaság és az ipar kap­csolatának szorosabbá válása. Az osztatlan tulajdonban levő paraszti erdőbirtokok igazgatásának a fejlődését vázolja — gazdag tényanyag­ra támaszkodva — Takács Éva tanulmánya. Az új tanulmánykötetnek pusztán elolvasása is gazda­gíthatja az érdeklődőt, a ta­nulmányok felhasználásával pedig a tanítás, a közművelő­dés tudományos életünk is sokat nyerhet. Somogy megye múltját feltáró munkák újabb sorát indíthatja el. Horányi Barna Palásti László £zt a cirkuszii A cirkusz igazgatójához be­állított egy artista. Az íróasztal előtt duvla szaltót csinált■ — Még mindig a kettős szaltónál tart? — legyintett a nagy főnök. Miért nem talál ki valami újságot? Látom az arcán, hogy nincs új száma. — Nehéz szakma az en-'ém. — Na és az enyém? A kri­tikusok mindig elégedetlenek a műsorainkkal­Kopogtak. Fiatal, sovány férfi lépett be. — Van kérem egy világszá­mom. Madárhangutánzó va­gyok. Nekem teljesen mind­egy, hogy kolibri vagy strucc. — Hol él maga? Madár- "tívzá-? Nem mondom, ha ki tudna renal - \ az ablakon, sze ■-’■itct-é-n, de mivel nem tu ’ az ajtót ajánlom. Jó na­pot! A menedzser a légtornász­hoz fordult. — Látja, ilyesmivel keres­nek fel. Tegnap például egy erőművész jelentkezett, hogy vasat tud görbíteni. Kit érde­kel ma már az ilyesmi? Egy vasat sem ér. Nem mondom, ha a fogával csinálná. Vagy ha Tom Jones olyan erős lenne, hogy éneklés közben görbíte­né a vasat. Az lenne a sláger­szám. — No, akkor én megyek­— Maradjon még. Olyan jó magával együtt panaszkodni. Ismét, kopogtak. Kinyílt az ajtó. és egy pin­csi kutya sétált be. — Nahát! A kutya kovog- tato‘t és ki-y't'itta az ajtót — ámuldozott a légtornász. — Ug'nn. ez csak tvitt-y volt. A ga--1 *-)-( n-iít-4ta ki. Már itt is van! Na, mire ta­nította újabban a kutyáját? — Már harmincig számol- Próbálja ki, mondjon bármi­lyen számot harmincig, és Ottokár annyiszor fogja a lá­bát felemelni. — Hatványra és köbre is tudja a lábát emelni? — Nem — hüledezett a kutyaidomár. — Akkor taníttassa egy professzorral. Na, isten vele! Amikor a kutyás ember el­ment, a menedzser felsóhaj­tott: — Így megy ez egész nap. Semmi nagy szám. Pedig úgy kellene egy bomba attrakció. — Bőm’ át mo-d-tt? Mi lenne, ha fellüvatróm magam a mozgó trapézre? — Nem jó, a zaj idegesí­tené a publikumot. — Esetleg hangtompítóval lőhetnének ki. — Nehéz technikailag lebo­nyolítani. — Várjon csak, én a kettős irattá k 'z'en a 'elém dobott ’a'odít magtr'-a fin-' hálóba f ! Ilit perc alatt hat ai­— Ez jó ler-e de vem fut­na sokáig az ilyen szám. Már a második gólnál elvinnék magát focistának...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom