Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

Kultúra és szolgáltatás Á balatoni nyári műsorok­nak hagyományaik vannak. A századfordulón általában a vendéglátóipar, a kaszinók, klubok biztosították a szóra­kozást a nyaralóknak, a ven­déglátók vezetőitől indult el az igényesebb szórakozások, a nyári térzenék, a vándorszín­társulatok felléptetésének öt­lete, és kezdeményezésükre kezdtek szerepelni a társula­tok Bogláron, Veszprémben, Füreden. Napjaink nyári balatoni kulturális arculatát körülbelül két évtizeddel ezelőtt kezdték kialakítani, amikor elkülönült a vendéglátóipari szórakozta­tás a közművelődéstől. Az utóbbit többnyire a szabad­téri színpadok műsorai alkot­ták. Korábban balatoni főelő­adó fogta össze a különböző üdülőhelyek kulturális prog­ramját, a státus megszűnésé­vel azonban az esetlegesség lett úrrá. A szabadtéri. szín­padok lassan elárvultak, a művelődési házak nem tud­tak eléggé bekapcsolódni a munkába. Egyetlen üdülőhe­lyi klub, a balatonföldvári szolgálta kifejezetten a nyara­lók szórakoztatását. Összehangoltan A megyei tanács végrehajtó bizottsága a siófoki járási-vá­rosi művelődési központot bízta meg, hogy lássa el a déli parton a kulturális műsorok­kal kapcsolatos teendőket. A program végrehajtója a dél­balatoni műsoriroda lett. Az iroda feladata Siófoktól Berényig műsort biztosítani a helyi lakosságnak és az üdü­lőknek, számításba véve a he­lyi lehetőségeket. Ugyanakkor egységes elképzelés alapján gondoskodni arról, hogy a program a megye közművelő­dési tervének szerves része legyen. Mindehhez számításba kell venni, hogy a Balatonra érkező külföldiek a műsorok­ból, tárlatokból és egyéb ren­dezvényekből nemzeti kultú­ránk egészére következtetnek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy vannak somogyi sajátosságok, amelye­ket ugyancsak jó megismer­tetni a hazai és a külföldi lá­togatókkal. fiz első év mérlege Az idei nyár volt a program megvalósításának első éve. Természetesen nem sikerülhe­tett minden úgy, ahogy hosz- szabb távon meg akarják va­lósítani elképzeléseiket. Az iroda nyári munkáját értékelő megyei értekezleten azonban elhangzott: több és jobban szervezett műsor volt a Ba- laton-parton, mint korábban. Javult a színvonalas rendez­vények aránya. Megvan tehát a lehetőség arra, hogy ezen az úton haladva minél ha­marabb kialakuljon egy jól szervezett program. Lényegesen több műsor volt a nyáron a déli parton, mint az előző évben. Néhány adat ennek illusztrálására: tavaly 16 komoly zenei hangverseny volt, az idén 28; 1975-ben 21 folklórestet tartottak, az idén 44-et. Az egyéb rendezvé­nyek száma is megkétszerező­dött. Különösen Siófokon lát­hatott jó műsorokat a közön­ség. A komoly zenei programok közül továbbra is kiemelked­nek a kőröshegyi hangverse­nyek. Jó kezdeményezésnek bizonyult a siófoki Régi mu­zsika, mai muzsikusok című rendezvénysor és a bogiári szabadtéri koncert. A könnyű­zene színvonala javult, jobb együttesek és előadók léptek föl. A nyári színház elnevezésű vegyes sorozat hasznos kez­deményezésnek bizonyult. Az idén először sikerült megva­lósítani egységes képzőművé­szeti programot, amelynek ge­rincét a művelődési házban rendezett rangos képzőművé­szeti kiállítások és a bogiári kápolnatárlatok alkották. A leilei Kapoli-kiállítást a közeljövőben jobb tárlatveze­téssel kell megszervezni — ez volt a megyei vélemény. Jól sikerült viszont a buzsáki búcsú, amelyet — profilját megtartva — vásári komédia­játékkal lehetne bővíteni. Tervek, lehetőségek A hagyományokat, valamint az új elképzeléseket hosszú és rövidebb távú tervekbe fog­lalta a siófoki művelődési központ. Vannak úgynevezett kiemelt rendezvények, ame­lyekre nagy hangsúlyt helyez­nek és hagyományossá akar­nak tenni. Ezek közé tartozik a balatoni évadnyitó zenés programja. Ez a jövő nyártól ismét a dalkedvelő kórusok vidám szemléje lesz. A szö­vetkezeti néptáncosok feszti­válja ugyancsak a kedvelt balatoni programok közé tar­tozik. Igaz, sok a finomítani való rajta, de kétségtelen, hogy a déli part egyik legna­gyobb látványossága ez, külö­nösen a külföldiek számára. Megrendezték Siófokon a ba­latoni filmvígjáték napokat, s ezt hagyományossá tetszik. A filmszemlét kétévenként tart­ják, és kidolgozzák a közmű­velődésben kamatoztatható le­hetőségeit. A tervek között szerepel amatőr popzenei fesztivál Ba- latonlellén. A kiállításokkal kapcsolatban elhatározás szü­letett: nem kell tovább nö­velni a kiállítóhelyek számát, azonban csak valóban repre­zentatív anyagot szabad a ter­mekbe vinni. A hagyományos rendezvények között a bala- tonszárszói József Attila sza­valóversenyt minden évben megrendezik. Az előszezonra tervezik az amatőr színjátszók találkozóját. Erre meghívás alapján juthatnak el a leg­jobb dunántúli együttesek. Itt egyben minősítő bemutatókat is tartanak. Az utószezon programját pedig nemzetisé­gi találkozóval és bemutató­val akarják érdekessé tenni. fimatőrlálior Sok gyermekprogramot szer­veznek az idei nyárra Siófo­kon és a többi üdülőhelyen. Változatlanul megtartják, fej­lesztik ezt a nagyon kedvelt, családok által látogatott prog­ramot. A nyári tervek között sze­repel amatőr nyári tábor kü­lönböző művészeti ágak kép­viselőinek» részvételével, vala­mint folytatódik a nyári szín­ház műsorsorozata. Általános elv, hogy a tava­lyinál jobban be kell vonni az amatőröket a déli part nyári kulturális programjába. S. M. A pécsi operatársulat vendégjátéka Szenvedély nélkül »■Nyugalom, hölgyeim és uraim, ez a nő mindannyiun­kat túlél« — harsant fel a kiáltás, majd a gúnykacaj és a füttykoncert a Traviata 1853. évi velencei ősbemuta­tóján, amikor a több mint egymázsás Donatelli kisasz- szony a színpadon ágálva ar­ról panaszkodott, hogy tüdő­baja következtében napról napra soványodik. A közön­ség ösztönösen felismerte a »szép éneklés« és a zene­drámai igény között feszülő ellentétet, s az eredmény a zenetörténet egyik legviharo­sabb bukása lett. A követke­zetes, elveihez szigorúan ra­gaszkodó Verdi nem volt je­len; előre érezte a kudarcot, hiszen dramaturgiai utasítá­sait már a próbákon sem tar­tották be. A művészek »csak« énekeltek, drámai igényű emberábrázolásra képtelenek voltak, így a »megtévedt nő« ifjabb Dumas és Piave által megörökített érzelmes törté­nete évekre lekerült a szín­házak műsoráról. Azóta azonban szakadatla­nul játsszák a világon min­denütt. Igaz, a történet mai Díszes óvoda a miskolci gyermekvárosban A miskolci gyermekváros óvodáskorú gyermekei a foglal­koztató termekben töltik a nap legnagyobb részét. A kör­nyezet szépítése céljából a négy foglalkoztató terem egy- egy falára neves keramikus művészek alkotásait helyezték el. A szép figurákat, motívumokat tartalmazó művészi mun­káknak láthatóan örülnek a kicsik. vaskapcsával fogja a lány ke­zét, el ne tudjon szaladni. Az ének újult erővel fel­— Ott a falu — mutatott arra a lány. Hangjában boldog izgalom repesett. Tekintete, vei. Mintha még mélyebbre merítette volna vödrét a lé­lek kútjában. Králik Franyo magasba lök­te a hosszú szárú processziós keresztett, hogy feneketlen zsebéből kibukkant a lapos üveg nyaka. S a nép nekilódult, méltósá- gos, lassú hömpölygéssel. Alig- alig mert felnézni a közeledő rekettyésre, ahol azok a szent ének csodatevő erejétől a föld­höz bűvöltem, mozdulni kép­telen álltak. Mint szakállas Ábrahám, az áldozati gödölyével, midőn le­szólt az Ür az égből. 43. Kofán indultak a szurdok­ból. Akkor hunyt ki a hajnali csillag a sziklák között feszü­lő halványlila égről. A férfi, a nagy, az erős, ki­nek karján és testén gyönyörű izomkötelek dudorodták, s az ing alsftt is kirajzolódtak, bá- pa. Felmutatott a bokrokra, tortalán gyermekként követte míg izgalomtól elakadt nyel- a lányt. Az időnként hátra- ven csak nehezen bukott át a nyújtotta kicsiny, magabiztos sz°: _ ■ kezét, hogy erőt adjon neki, a — Ott vannak! maga leikéből. Pillanatra megtorpant a így kapaszkodtak fel aszik- néP- . ... , Ián a platóra, hogy a lány ve­A rét füve követte a domb zetett. szielíd hátát, míg fentebb re- kettyés kezdődött az erdővi­tört a mélyből, kétszeres erő- mint bársonytenyér, megsimo­gatta védence arcát. zött, a dús réten; sűrű virág­illat lebegett fölötte. Az ember megállt, vissza­fogta a lányt. Nem akart az Ott úton menni. Buda tanító is gépiesen mo­tyogta, puszta szórakozottság­ból, melyet a lefojtott izgalom keltett benne. Mint az ideg, mely elvált mér a testtől, de még ráng, az egykori kántor- tanítóság maradékaként: — Szentlélek-Üristen, irgal- mazz minekünk! Vele voltak a fiúik is: Dom- baj Gyurka, Kosznovszki Fe­ró, Králik Jozso. Zsabka külön ment, társ nélkül. Nekidőlt a dombnak, előreszegte konok, rőt fejét, és senkire se nézett. Némileg előtte járt a többieknek, hogy különállásával inkább ő tün­tessen. Egy gyerek futkosott a nagy hírű legény lába ügyé­ben, büzgó dörgölődéssel. Egyszer csak földbe gyöke­rezett ‘a gyerek meztelen tal­már minden jó lesz — mond­ta. — Csak már otthon len­nénk! A gyermekarc kíváncsi szo­rongást tükrözött. S a lány szeme felelt: »Vé­dencem vagy, ne félj!«. S bent a fejében, a szívé­ben így folytatódott a gondo­lat: »Eddig az erdőé voltál, mostantól az enyém.« S míg mentek, többnyire kézen fogva, s a lány legalább fél lépéssel előbb, mindig be­szélt neki: A lány így szólt magában: »Nincs mit csodálkoznom«. Begázoltak a fűbe, felmen­tek a bokrok védelmében a dombra, egy erdőcske követ­kezett, annak a szedres szeg­te szélében haladtak, a gerin­cen. S egyszer csak meglátták a falut a templomtoronnyal, a háztetők piros cserepével. — Nézd! — 'szólt a lány, s a lelke annyira tele volt, hogy hangja remegett tőle. Érezte, hogy remeg a férfi — Jó nép lakja a mi falun- keze is vékonyka ujjainak lág hírnökeként. S valóban, ott álltak ket­ten: a fogva tartott lány és ő, a katona. Látták, hogy marka Fönt megálltak a gyér füvű kövesen, nagy levegőt vettek. Alattuk mélybe merült a tái. S a mélyben, a lila ég költő szélén vérszín csík resz­ketett. A nap. kát... meglátod majd. Ren­des népek... Jó szívűek, bé- kességesek ... Dolgosak... S nem kell többet félned. Min­denki szeretni fog, meglásd. — Olyanok, mint te? — kérdezte az ember, máskü­lönben nagyon szótlan volt. — Olyanok — biccentett buzgón a lány. — Tudod, mi­lyen vidámak? Ha szomorú vagy, mindjárt felvidítanak... Élfelejted közöttük a bánatod. Mintha sohase is lett volna ... És megvédenék téged. De ott leszek én is, ne félj! — Mindig ott leszel? — Mindig. — Velem leszel? — Veled mindig. Átmentek az erdőn, a kő­bánya mellett elhaladtak. Jó szekérút vitt innen már, a szelíden hullámzó tájon, lige­tes, csali tos facsoportok kö­kapcsad közt, de arcán, az aranybarna szakáll zúgaiban mégis inkább a róla átragadt boldog izgalom viliózott. Továbbhaladtak. De mintha kissé húzni kelett volna a fér­fit. szemmel nézve néhol érzel- gősnek, elavultnak látszik — akár »ódestestvérei«, a Bo­hémélet és a Manón Lescaut —, Verdi élettel teli meló­diái és zenedrámai igényessé­ge mégis állandó kasszasi­kerré teszik. Legfőbb »arany- fedezete« az őszinteség, az érzelmek áradása, ami »gépe­sített korunkban« olyannyira vonzóvá teszi a romantikát, minden hamis sallangjától függetlenül. Nem nehéz be­lőle kiérezni az önéletrajzi indítékokat sem: Violetta haláljelenetekor ólhatatlanul Verdi fiatalon eyhunyt fele­ségére, Margherita Barezzira kell gondolnunk, s a polgári látszaterkölcsöt bíráló, halha­tatlan muzsikusban is meg kell látnunk a lázadó, a ha­zája szabadságharcát minden eszközzel segítő plebejus for­radalmárt, az éleseszű és mély érzésű, szakállas—csiz­más »félparasztot«, akinek önmagát vallotta. Külön elemzést érdemelne a mű címszerepe. Bensőséges költőiség, robbanó drámaiság, futamokkal, díszítésekkel ki­fejezendő örömkitörések, for- tissimókban megnyilvánuló elkeseredés — s minden más benne rejlik a zenében, ami csak egy nő belső életéről el­mondható. Hogy a hétfőn es­te Kaposváron vendégszere­peit pécsi operatársulat nem rendelkezik olyan énekesnő­vel, aki e hatalmas drámai koloratúrszoprán szerep ala­kítására képes lenne, ez — vidéki operajátszásunk ne­hézségeit ismerve — nem ■* ő hibájuk. A Violettát éneklő Ágoston . Editnek a magas koloratúrák éneklése nem erős oldala, ez különösen ki­tűnt az első felvonás áriájá­ban. Igazán szép pillanatok­kal főleg a második felvonás lírai Violetta—Germont-ket- tősében ajándékozott meg bennünket. Szép, de Vivő erő nélküli hangja talán alkal­masabb lenne lírai szerepek — Mimi, Manón, Lá-u — elő­adására. Nem róhatjuk meg az Alfrédot éneklő, fiatal Kincses Sándort sem; vészes »tenorínsógünkben« még az ilyen közepes alakítást is el kell fogadnunk — de a fül- bántóan hamisan énekelt re­citativók nélkül. Bolla Tibor inkább elgyötört, nyugdíjas bácsika volt, mintsem öntelt, magabiztos polgár. A zene­kar — Breitner Tamás irá­nyításával — rutinszerűen, nagyvonalú, feszes tempók nélkül kísért. A két előjáték bensőséges olvatagsága anda­lító háttérmuzsikálássá süly- lyedt. Hogy közönbégünk az elő­adás végén nagy tapssal kö­szöntötte a művészeket, az talán inkább a »zeneéhség­nek« volt tulajdonítható, mint az előadásnak. Közepes rutinprodukció volt, de a muzsikusvándorlás adatait, az énekesképzés nehézségeit, a főváros »szívóerejét« s álta­lában a vidéki operajátszás elhanyagoltságát ismerve — ezzel is meg kell elégednünk. Lengyel András Ki mit tud ? Kaposváron Tizenhatan jutottak tovább A JELENTKEZÉSI határ­időhöz közeledve úgy látszott, hogy nagyon szegényes lesz a kaposvári versengés: kevés fiatal jelentkezett a Ki mit tud?-ra. Végül is népes sze­replőgárda jött össze hétfő es­tére. A városból negyvenket- ten jelentkeztek — az együt­teseket is egy-egy indulónak számították —, és több mint harmincán meg is jelentek. A bemutató az értékeléssel együtt öt órától majdnem ki­lencig tartott. A műsorról vegyes képet kaptunk. Széles volt a skála a kitűnően felkészült, nagyszá­mú versmondógárdától a gyak­ran még tiszta énekhanggal sem rendelkező táncdalénekes- jelöltekig... v Kezdjük a legjobbakkal. Sok kiváló versmondó él Kaposvá­ron. A legjobbakkal majdnem minden versenyen, bemutatón találkozunk. Jó, hogy a Ki mit tud? nyújtotta lehetőséget is megragadják, és megpróbál­nak minél tovább jutni. A Fonómunkás Kisszínpad tagjai közül Nagy Miklós, Nagy Zsuzsa versmondása a tőlük megszokott maga>> szín­vonalú volt. Választásuk egyé­niségüknek, hangjuknak meg­felelő. Ugyanezt elmondhat­juk a többiekről is. Továbbju­tott Horváth Péter — Váci Mihály Ezt, itt, most című versét adta elő —, valamint Béres Ferenc, aki Petőfi Ma­gyar vagyok című költemé­nyét mondta el, megnyerő ter­mészetességgel. A kategória meglepetése volt Orosz Márta a legjobbak­kal egy sorban levő, tiszta, jól értelmezett, érett versmondá­sa. Szívesen hallgatjuk újra a megyei döntőn. Sajnos csupán egy irodalmi színpaddal találkoztunk: a Táncsics gimnázium diákszín­pada mutatta be az amatőr Csodaszépen fogunk élni i színjátszás stílusparódiáját. A ” jó érzékkel összeállított, bő humorú, kerek — mégis rövid — előadás megérdemelten ara­tott nagy sikert. Ennél az együttesnél mérhető le talán legjobban, milyen nagy dolog, hogy már régen elszakadt — az általuk is parodizált — »föld anyám, föld anyám« ^ stí­lustól. Tudnak játszani, fel­szabadultan komédiázni. Időn­ként — és ez egyik legnagyobb erényük — a maguk kedvére. Külön ki kell emelnünk Lu­kács Csilla teljesítményét, — mondta a lány. — Sohase hagysz el, ugye? — Soha — felelte a lány halálos komolyan, hangja a boldog elérzékenyüléstől meg- csuklott. — A sírig!... És ekkor a csodálatos ra­gyogásban — mert a nap fenn volt magasan — megkondul- tak a harangok. A férfi megijedt. — Ne félj — mondta a lány —, szentmisére harangoz­nak. Majd ezt mondta: — Istenfélő nép a mi né­pünk. (Folytatjuk) akinek tehetségére, adottságá­ra építeni lehet. Meg is tette a rendező, Klujber László. A paródia, a játék azonban csak egyik jellemzője; kiválóan mond verset, ahogy színpad- tárna, Magyar Tivadar is. Mindketten megérdemelten jutottak el az egyéni vers­mondók megyei döntőjére. A zenei kategória legérté­kesebb részét a könnyű- és komoly zene határán lévő — a ma nagyon divatos,és mél­tán elismert stílusban — vá­rosi folk képviselte. Nagyon nehéz lenne körülhatárolni jellemzőit. Alapelemei a folklórzenében kereshetők, mégsem falusi népzene. Köze van a popzenéhez, mégsem az. Egy bizonyos, hogy muzsikát értő fiatalok művelik — el­lentétben a magukat beat- együttesnek nevezők egyiké- vel-másikával. Ennek a stílusnak két na­gyon kulturált művelőjével találkozhattunk. A mezőgaz­dasági főiskola Szabó—Fedor duójával és a Forrás együttes­sel. Mindkettő saját művet szólaltatott meg. A hangszeresek között több zongorista volt, a legmaga­sabb színvonalon azonban a fiatal fuvolás, Halász László játszott. KEVÉS DALÉNEKES in­dult, a legtisztább produkció Oroszlán Máriáé volt. Értékes hangja van Magyar Róbert- nek. Kár, hogy magas fekvésű baritonhangjához basszus áriát választott. A megyei döntőbe megérdemelten jutott, ám hangjának jobban megfelelő dalt kell választania. Leggyengébben a tánodal- énekesek szerepeltek. Ebben a kategóriában mutatkozott meg leginkább: csupán a család és a szomszédok biztatására elin­dulni semmilyen versenyen nem lehet. A városi versengés­ben is nélkülözhetetlen a mi­nimális felkészültség. Ezért döntött úgy a zsűri, hogy az énekesek közül senkit sem javasol a megyei döntőre. A könnyű műfaj legjobbja a Tükör együttes volt, mérték­tartó, kulturált, hangulatos beatmuzsikájával. Simon Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom