Somogyi Néplap, 1976. november (32. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-16 / 271. szám

Almácska, hagymácska A vártnál könnyebben nyertek a Dózsa ökölvívói Paraván nélkül Szombaton é> vasárnap foly­tatódott az ökölvívó-csapatver­seny. A nyugati csoportban — aihol a Kaposvári Dózsa együt­tese is szerepel — szombaton Kiskunfélegyházán rangadó jellegű találkozóra került sor. A Honvéd Kun Béla SE csa­patát titkos esélyesnek tartot­ták. A félegyháziak azonban otthonukban vereséget szen­vedték a Vasastól, ezzel a fő­városiak esélye nagymérték­ben megnőtt, hogy osoportel- sőként fejezzék be a küzdel­meket. A somogyi ökölvívóbaráto- kat természetesen inkább a va­sárnap délelőtti pécsi mérkő- ziés foglalkoztatta. Mire lesz képes az első fordulóban győz­tes Steinmetz ellen a K. Dó­zsa, amely a nyitányon a Va­sastól Pesten súlyos vereséget szenvedett. Nos, a kaposvári lila-fehérek most kitettek magukért. A több, esélyesnek számító ver­senyzőt nélkülöző csapat fia­taljai helyenként többet nyúj­tottak, mint amennyit a szak­vezetés tőlük várt. Elsősorban Lévai és Salamon nyert mécs­esére gondolunk. Salamon a nehézsúlyban döntő fontossá­gú két pontot szerzett. Ez a győzelem 13:9-et jelentett a K. Dózsának. Ha Salamon ki­I kap, akkor ll:ll-re alakul a pécsi mérkőzés. A megfiatalított és alaposan átalakult kaposvári csapat tag­jait összességében is dicséret illeti a pécsi bravúros győze­lemért. Várjuk a további jó folytatást. K. Dózsa—Steinmetz SE 13:9­Pécs, Petőfi-laktanya, 600 néző. Vezette: Payer, dr. Ka­tona. Pontozott: Dóri, Berkecz, Palásthy, Németh. Az elöl álló versenyzők ka­posváriak. Papírsúly: Vatulik az első menetben föladta Kálmán el­len. Erőteljesebb, jobb volt a pécsi ökölvívó. 0:2. Légsúly: Dévényi a második menetben föladta Gera ellen. A kaposvári légsúlyúnak nem volt esélye. 0:4. Harmatsúly: Rajczi ellen a pécsiek nem állítottak ver­senyzőt. 2:4. Pehelysúly: Maronics pon­tozásos » vereséget szenvedett Jerzsabektől. Ez a találkozó hozta a nap legnagyobb küz­delmét. A tapasztaltabb Jer- zsabek a legkisebb különb­séggel nyert. 2:6. Könnyűsúly: Varga ponto­zással győzött Farkas Cs. el­A kettős hideg zuhany A győri Pardavi végig nagyszerűen fbgfe Kisst. Ezúttal vi­szont Túráit szerelte. A néző, aki a szombati hű­vös, esős idő ellenére a pá­lyára érkezett, győzelmet re­mélt ... és egy kis játékot Mert a kettő együtt jelenti az igazi élvezetet. Ha csak az egyik van meg, mindig hiány­érzet keletkezik az emberben. Lám, hiába vertük meg a Dorogot, semmivel sem oko­zott nagyobb örömet, mint mondjuk a Békéscsaba elleni döntetlen, amikor egy kis já­ték is fűszerezte a kilencven percet. Igaz, akkor csak egy pont jutott, de a néző köny- nyen megbocsátott, mert jól szórakozott. Aki szereti a labdarúgást, azt nem tartja vissza a zord időjárás, a korai kezdés, a nagyobb távolság, egyszóval semmi. Azaz egy mégis: ha például a kilencven perc után azon kell gondolkodnia, hogy mit is látott, ha fel kell ten­nie önmagának a kérdést, hogy miért ment ki. Elkeseredésében a szurkoló néha új arcot ölt. Mert a né­zőtér nemcsak tapsolni tud. Olykor könyörtelen is. És ilyenkor bírál — hangos szó­val, füttyel, néha ennél dur­vább formákban is. Ha az elkeseredésének megnyilvá­nulásai megfelelő határokon belül vannak, tudomásul kell venni. Ha tapsát elfogadjuk, a nemtetszését is el kell fogad­ni. A néző nem érdekből szur­kol. Legtöbben már gyerekko­rukban eljegyezték magukat a csapattal, s amellett kitarta­nak. És ebből nincs anyagi hasznuk, »hűségjutalomra« nem számíthatnak, csak meg­becsülésre. Ezt viszont igény­lik is. Így tekintse őket min­denki, aki a kerítésen belül tartózkodik... Tudósításunkban megírtuk, hogy a mérkőzést eldöntő gól kísértetiesen hasonlított az Új­pesttől kapott gólokhoz. Faze­kas például pontosan azon a helyen vette le második gólja előtt a labdát, mint most Mi­lei, és a kapu torkában senki sem ügyelt egyikükre sem. Mivel nem egyedi esetről van szó, összeszámoltuk, hogy az őszi idényben az ellenfelek hány hasonló szárnytámadása végződött góllal. Sorrendben az SBTC, a SZEOL, a ZTE, az Újpest és most az ETO összesen hét (!) ilyen gólt ért el. Ez öt pontjába került. az együttesnek. Jogos tehát a kérdés, vajon hogyan készül a csapat a hasonló támadá­sok fogadására és hárítására? Az egyik kérdés hozza a másodikat. Vajon a taktikai terv ennyire korlátozza a há­tul játszók bekapcsolódását a támadásokba, mint ahogy lát­tuk? Vagy nem tartják be az utasításokat? Egy rendszerint biztonsági játékra törekvő és idegenben játszó, egyáltalán nem nagy képességű ellenfél hátvédjei nagyobb gondot és energiát fordítanak a táma­dásokra, mint a hazai környe­zet előnyeit élvezők. A győri kapuvédő ez alatt a kilencven perc alatt egy kisebb regényt nyugodtan kiolvashatott volna, annyira nem akadt dolga. Ezt ne írjuk csak a csatárok számlájára, mert ők olyan szoros védőőrizetet kaptak, amilyenre régen akadt példa Kaposváron. Reméljük, hogy ebből is tanultunk, miként le­het és kell tökéletesen semle­gesíteni a támadókat úgy, hogy mellette jut még ener­gia a támadásokba való be­kapcsolódásra is. Mint ahogy abból is tanulhatunk, hogyan kell a lestaktikát alkalmazni. Érződik mögötte az a renge­teg munka, amely ezt ilyen tökélyre emelte. Érdemes volna képernyőn ismétlésben látni a mérkőzést eldöntő gól előtti jelenetet is, amikor a felfutó jobbhátvéd számára valósággal folyosót nyitottak saját társai azáltal, hogy emberüket elvitték az útjából. Ezeket a tudatos ele­meket hiányoltuk a Rákóczi játékából. Talán jobban, mint az elmaradt győzelmet. J. R. len. Nem mindennapi eset fordult elő a találkozón. A második percben a két öklöző összefejelt. A vezetőbíró az orvost hívta, aki egyik ver­senyzőt fsem engedte tovább küzdeni. A vezetőbíró kihir­dette a kettős sérülést, és a szabályok szellemében az ed­dig látottak alapján a ponto­zók döntöttek. Varga javára 4:6. Kisváltósúly: Inkei ponto­zással győzött Pandurics el­len. A fiatal Inkei jóval ta­pasztaltabb ellenfelét győzte le meglepő biztosan. 6:6. Váltósúly: Budai — Center döntetlen. 7:7. Nagy váltósúly: Lévai ellen Farkas Gy. az első menetben föladta. Lévai magabiztosan öklözött, és gyors döntést erő­szakolt ki. 9:7. Középsúly: Rigó ellen Sal- lai az első menetben föladta. Rigó rögtön kemény horgok­kal kezdte, s fiatal ellenfele egy pillanatig sem volt ver­senyben.' 11:7. Félnehézsúly: lstiván az első menetben föladta Kazi ellen. Ugyanaz 'történt, mint az előző mérkőzésen, de most ellenkező előjellel. 11:9. Nehézsúly: Salamon ponto­zással győzött Markó ellen. A kaposvári nehézsúlyú küzdel­mes mérkőzésen, meglepően magabiztos öklözéssel harcolta ki a csapat számára a győzel­met jelentő pontokat. 13:9. A csoport másik mérkőzése: Vasas—Kun Béla SE 12:10. A nyugati csoport állása a második forduló után: L. Vasas 2 2 --- 27:17 4 2. Steinmetz SE 2 1- 121:23 2 3. K. Dózsa 2.1— 1 20:24 2 4. Kun B. SE 1-110:12 — S ZIM Vasas 1-1 10:12 — A z ökölvívó-csapatbajnokság keleti csoportjában a második fordulóban a Zalka SE 13:9-re verte a Csepelt, a Borsodi Bá­nyász 12:10-re a Debreceni MTE-t. * * * A csapatverseny a jövő hét végén folytatódik. November 21-én, vasárnap Kaposváron kerül sor a K. Dózsa—Kún Béla SE mérkőzésre. A talál­kozó színhelye a Dorottya- szálló nagyterme lesz. Végy egy krumplit, raj­zolj neki orrot, szemet, szúrj bele egy pálcikát, arra adjál egy színes zsebkendőt, s már­is kész a krumplibaba. Ugyan­ezt megcsinálhatod almával, hagymával, sőt még sárgaré­pával is. Ha együtt van a gyűjtemény, eljátszhatsz egy mesét új játékaiddal! Íme, a bábkészítés legegy­szerűbb »receptje«, aminek ismeretében nyolcévesek is meg tudják csinálni kis figu­ráikat. Természetesen azért kell valaki, aki fölhívja a fi­gyelmet arra, hogy ilyet is le­het készíteni, és megmutatja, hogyan? A kaposvári Krénusz János Általános Iskolában például Szendrei Andrásáé, a másodikosok napközis tanár­nője. 1 Negyedik éve dolgozik az iskolában, azóta jó néhány gyerek sajátította el tőle a bábkészítés és -játék forté­lyait. Tavaly első osztályosok­kal gyakorolta délutánonként a másnapi leckét a napközi­egy napközis csoportba. És mert mindenki tudott minden játékot és dalt, valamennyien a bábegyüttes tagjai lettek. Pepita együttes, annak a me­sének mintájára, amelyben minden pepita. A házak, az emberek, még a tehén is... ben. Köziben megkérdezte, ki mit tanult az óvodában, mi­lyen verseket, dalokat hozott? És amíg szállt a dal, mond­ták a verset, készültek az ál­latok, apró babák, amelyek­kel el is lehet játszani. írni még nem tudtak, de rajzolták, maguk készítette kedvenceiket a naplójukba — tanárnőjük pedig fölírta, mi mindent tud­tak már eljátszani. Negyven első osztályos járt Befejeződött a munkásszínjátszók III. találkozója Szakmai vitával és értéke­léssel vasárnap befejeződött Tatabányán a munkásszín­játszók III. országos találko­zója, amelyen tizenkét együt­tes vett részt, köztük a ka­posvári Fonómunkás Kisszín­pad. A csoportok különösen nagy, átütő sikert arattak a Tatabányai Szénbányák üze­meiben, ahol a munkahelye­ken, műszakváltás közben szerepeltek, a munkásélet egy-egy epizódját fölelevenítő műsorokkal. A tanárnő a bábkészítés szerelmese. — Óriási lehetőséget látok benne. Az a tapasztalatom, hogy a mi gyerekeink nem na­gyon tudnak játszani. Még az óvodából jöttékét is meg kell tanítani, egészen egyszerű eszközzel a kezükben fan­táziáim. A lakóházak, az is­kola, a napközi zártságát föl kell oldani. A bábkészítés nagy öröm, mert valamit al­kotunk. Az ilyen figurával különösen nagyszerű dolog játszani. A napközis terem egyik sarka most egy év után már csupa-csupa játék. Figurák, állatok, fakanalak. — Azt szeretem, ha min­denki játszik. Sok gyerek gát­lásos, de ha maga elé teszi a kis nyuszit és mögüle mond­ja a mesét, úgy érzi, maga a nyuszi beszél. így lassan fel­bátorodik. Nagyon ritkán al­kalmazunk paravánt a játé­kainknál; ne érezzék azt a gyerekek, hogy zárt térben vannak. Mindennap játszunk, énekelünk. A gyerekek azt is megtanulták, hogy önállóan keresgéljenek mesét, verset, amelyet majd el tudnak ját­szani. Például gyakran adok feladatot: gyűjtoetek mesét, verset az őszről! Keressetek olyan dalokat, melyek a tan­könyvben olvasott meséhez hasonlók! A báb véglegesen be­költözött a második osztály­ba, most már szinte minden­hez használják, s az iskolán kívül is bemutatták, mit tud­nak? — Nem a szereplés a cé­lunk. A gyerekeket sem arra tanítom, hogy produkálják magukat, de mert sokat ját­szanak, lassan elmúlik az iz­galom, amikor idegenek előtt kell bemutatniuk tudományu­kat. így jutottunk el tavaly az iskolai, majd a városi, vé­gül a megyei bemutatóra, ahol aranyérmet kaptunk. A siker feljogosított bennünket arra, hogy a Ki mit tud?-ra is benevezzünk. Mégpedig a városi döntőt kihagyva egye­nesen a megyeire. Eddig nem is mondtam a gyerekeknek, hogy a somogyi játékokból összeállított kis műsorunkkal készülünk valahova. Az utol­só pillanatban közöltem ve­lük, most is úgy, hógy ha nem sikerül továbbjutnunk, sincs semmi baj. A »pepiták« szabad szom­batokon az úttörőházba jár­nak szerepelni. Egy nagy fó­liazsákban cipelik az állatká­kat, a figurákat, az anyukák segítségével varrt jelmezeket. Pillanatok alatt megtanítják társaikat azokra a játékokra, amelyeket ők játszanak a napköziben. Simon Márta Szeberényi Lehel s • Fi Él M l Az erdei ember tágra nyílt kék szemét a lányra emelte. Bizakodón, csillogón. De mintha nem pontosan értene valamit. Annyit mégis, hogy jó hír ütötte meg a fülét. A lány ennyivel is megelé­gedett. így gondolkodott: ta­lán nem is tudja, mi az, hogy háború, és mi az, hogy béke. Csakhogy most nyár van, és ősz jön, majd .tél és megint tavasz... És hogy eldugott minden ölő kést a föld színéről, végre! 42. Azon a reggelen ragyogott az ég. Kék volt, kékebb már nem is lehetett. Makulányi folt nélkül. S mintha a harmat permetétől csillogna. Minden csillogott. Csillogással kezdődött már a nap. Teréza szemének csil­logásával. — Te — szólt Matejnak, kezében papírszeletke reszke­tett, öreg újság letépett széle: hogy a kamrát sepregette, a földön lelt rá. — Anyicska zsi je... él! Él! A papírszeletkén ez állt: »Én jártam itthon, ne aggód­jatok.« Nézték Matejjal, és még nem tértek magukhoz, hogy elinduljanak a hírrel. Akár­merre, csak vinni, szétkiabál­ni. Örömükkel telekiáltani mindent. S hogy magukhoz tértek, és éppen elővették a ruhát a szekrényből, hogy elindulja­nak otthonról — megszólaltak a harangok. Mind a három. Vadul zengtek, és szokatla­nul ebben az órában. Mert nem volt még mise ideje. A beharangozásé legalábbis nem jött még el, s ha el jő, kurta csendítés mindössze. Vészt jajgattak a harangok, hallható volt. Tűz van tálán? Háború tört a földre váratlan? Lábdobogások, emberi za­jok, kiáltozások hallatszottak. De nem túl közelről, mert Matejék háza félreesett kissé, a zsákutca végében, mint tud­juk. S odale dübörögtek az emberek, a fcövesutcán. Egy gyerekhangot mégis jól ki lehetett venni. Végigsiví- tott a falun — lélekszakadva iramlott árkon-bokron, utca­köveken át’a mezítlábas pász­torgyerek : — Jönnek! Jööönneeek! A juhok mellől látta, meg­ismerte a katonát, s mellette a fogva tartott lányt. A hegy­ről ereszkedtek, az erdő szé­lében, jó puskalövés távolság­ra. De a puskagolyónál is messzibb hord a pásztorgye­rek látása, ki naphosszat le­gelteti szemét a természet szé­les és hullámos világán. Így hát még a különös tányérsap­kát is kivette oly messziről. S máris hagyott csapot-papot- juhot a mezőn, szedte a lábát, ahogy csak tudta, befele a fa­luba, a hírrel. — Hazudsz, te gyerek! — kétkedtek némelyek. Nemsokára pedig megkon- dultak a harangok. Mint ami­kor viharfelhőt akarnak szét­kergetni. A pap a szemét törölgettea parókián. Nem tudta, mi van. Kibújt az ágyból. Magára öl­tötte a reverendát, s ahogy gombolgatta, meghallotta az asszonyok énekét. Bosszúsan csóválta fejét: »Már megint valami babonaság!« Odafigyelt az énekre, és hal­lotta, hogy nem a templom falai közül jő, hanem a sza­bad ég alól, távolodván. Úgy jön, remegőn szétterülve a házak fölött, mint a kövek forrósította lég. A határban vannak — álla­pította meg. Figyelt a dallam­ra. Elnyújtva emelkedett, két­szer is nekiindulva, mélyből magasba az ének, hogy az Úr megnyújtott hang panaszos lábaihoz felérvén, ott egyetlen jajgatással időzzön, mígnem elernyedten aláereszkedjék újra, s emelkedjen égre emelt szemmel ismét. És közben zúgtak a haran­gok, zengő szárnyukra kapva a gyönyörű bűnbánati ének megszaggatott fátylait. A fiatal pap ismerte: az ének könyörgő körmenetekre való, nagy osapások és háborúk idején... Háború idején? Ha­lántékán verítékgyöngy fa­kadt. Az asszonyok kihozták a templomi zászlókat. Súlyos brokátjaik himbálózva halad­tak a fejek fölött hosszú ru- dakon, aranyhímzésűk messzi­re csillogott. S akik futva jöt­tek, hogy csatlakozzanak a kisded csapathoz, mindjárt meglátták. — Ott vannak! — mutattak arra. Tele lett a rét emberrel, mert ráadásul szabad szom­bat volt, s azok is itthon vol­tak, akik az építkezésekhez jártak. S akik nem a templo­mi zászlók rúdj át fogták, vagy mint Králik Franyo, az éne­keskönyveiket gyürkölő asz- szonyok élén a hosszú szárú processziós keresztet, azok kapát vagy villát vittek, vas- hegyű vonyigával és kazalra­kó nyárssal szereikeztek fel; mindenképp volt a kezükben valami. Ondrej vállán pedig vado­natúj sörétes puska fénylett. És Ondrej maga nemkülön­ben. Pitykés zsávolyöltönye vi- tézlően surrogott, és bolti sza­got árasztott. Bőrövet is viselt Ondrej, még be nem érett, nyers színű bőrövet, mely ke­mény volt még, és nem elég hajlékony, mert még nagyon új volt. Meg-megigazította magán Ondrej, sűrűbben, mint kéne, s kifeszítette hoezá a mellét. Martin vihogott mögötte. — Fúrj bele likat még. Ondrej hátranézett hivatala magasából. — Komoly dolog, nem vic­celünk! S az asszonyok éneke elön­tötte őket. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom