Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-07 / 237. szám
• • Összehangolt tervek A közelmúltban országos értekezletet tartottak Baján a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről. Ezen többek között megvitatták a középtávú terv- készítés tapasztalatait és az 1977. évi tervezés feladatait. A tanácskozás tanulságairól Tóth Lajossal, a megyei tanács elnökhelyettesével beszélgettünk. — Az értékelés során elhangzott, hogy jó az összhang az üzemi és a népgazdasági tervek között. Ezt a megállapítást miként tükrözik a somogyi tapasztalatok? — Általános tapasztalat, hogy üzemeink magukévá tették a népgazdasági terv célkitűzéseit, az összhang jó az üzemi, a megyei és a nép- gazdasági tervek között — mondta Tóth Lajos. — Természetesen a részletekben eltérések vannak, és néhány esetben feszültségek is mutatkoznak. Kukoricából például tíz, cukorrépából nyolc százalékkal magasabb termés elérését határozták meg üzemi terveikben gazdaságaink, mint amennyit a megyei középtávú terv tartalmazott. Hasonlóan magasabb sertés- és ko- ealétszámmal számolnak, s a juhászati ágazatot is jóval erőteljesebben kívánják fejleszteni, mint ahogy a megyei tervben szerepel. Nemcsak a mi megyénkben, hanem országosan is van olyan tapasztalat, hogy a fejlesztési célok esetenként nincsenek összhangban a beruházásokkal, nem megfelelő af anyagi-műszaki megalapozottság. Ilyen feszültség van a gépi beruházási tervek és a növénytermelési célok között, vagy például a szarvasmarhanro'gram végrehajtása és az azzal összefüggő beruházások között. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezekre a feszültségekre minden érdekelt fordítson figyelmet, és az éves tervek összeállításánál biztosítsák a célok és a feltételek összhangját. — A középtávú terv részeként el kell készíteniük gazdaságainknak az 1977. évi terveket. Véleménye szerint mire kell a legnagyobb figyelmet fordítani? — Az idén lényeges változás következik be a tervezés módszerében. A központi szervek elhatározták, hogy december közepéig el kell készíteniük az üzemeknek a következő év gazdálkodási tervét. Ez kedvező hatással lesz egész tervezési rendszerünkre. Minden időszaknak megvannak a kiemelt feladatai. Az 1977-es tervek készítésénél elsősorban a szarvasmarha-ágazat fejlesztésével kapcsolatos időarányos feladatoknak kell különös figyelmet szentelni. Ezenkívül a zöldségtermeléssel kapcsolatos feladatokat emelném ki. Ismeretes, hogy a zöldségtermelés fejlesztésére új kormányintézkedés született, s bár a végrehajtási utasítás még nem jelent meg, az üzemek már most felkészülhetnek az ösztönző intézkedések fogadására. Ebben az évben nem kezdődött nagyobb építési beruházás a megye szövetkezeteiben. Az állatállomány fejlesztéséhez pedig nélkülözhetetlen a korszerűsítés, a rekonstrukció és új férőhelyek építése. A jövő évben feltétlenül előre kell lépnünk, s ezeket a beruházásokat most kell előkészíteni. Az ágazat árutermelésének fokozása érdekében igen lényeges, hogy a háztáji program végrehajtásáért az eddiginél tervszerűbben és többet tegyenek az üzemek. Ezeknek az elképzeléseknek is be kell épülniük a jövő évi tervbe. — A kampánytervekben meghatározott célok elérése érdekében mit tart különösen fontosnak? — Azt a tervszerű, szervezett munkát, melyről a nyáron tanúbizonyságot adtak üzemeink, most az őszi időszakban még indokoltabbnak és szükségesebbnek tartom. A nyári munkák lendületéből, üteméből egy kicsit engedtek a gazdaságok. Nem számoltak az esős napokkal, és 'bár a vetőszántásban, a talajelőkészítésben jobban állunk, min* tavaly ilyenkor, az országos átlagnál mégis rosszabb a helyzet nálunk. Októbernél nincs kedvezőbb idő a búza vetésére. Különösen fontosnak tartom, hogy azokról a táblákról, ahova búza kerül, gyorsabban betakarítsák az elővetemónyt. Elengedhetetlen a mostani időszakban, hogy minden gép, szárító- és szállítóberendezés teljes kapacitással, ha kell, több műszakban üzemeljen. Közös célunk, hogy a burgonya, a cukorrépa a kukorica időben és a lehető legkisebb veszteséggel kerüljön be a földekről. Ennek érdekében az üzemek, valamint a termeltető és • felvásárló vállalatok között a korábbinál tervszerűbb, jobb együttműködésre van szükség. Bízom abban, hogy a nyári időszakhoz hasonló szervezettséggel, ha szükséges egymás segítésével, fegyelmezetten és tervszerűen végzi el nagy őszi feladatát minden mezőgazdaságban dolgozó ember. V. M. Áz NDK megalakulásának évfordulóján Műszaki információ a párban Az idő pénz, szokták mon dani. S ma egyre'világosabb: az információ is az. Ha a gyáraknál, üzemeknél nem ismerik a legfrissebb műszaki vagy közgazdasági -információkat, ez év végén a főkönyvekben is meglátszik majd. Egy-egy termék eladhatósága — versenyképessége — ma jórészt attól függ, hogy megtervezésénél, szerkesztésénél mennyire használták föl a legújabb szabványt, a legfrissebb konstrukciós megoldásokat és a különböző kutatások eredményeit. De ez nem elég, ha egy termék megbízhatóan működik, és magas műszaki színvonalú — míg csak a kísérleti műhelyben az. Ha nem tudják a gyártást jól megszervezni, a szükséges anyagokat és a szakképzett munkaerőt biztosítani, ha nem képesek fölmérni, hogy a piacon valóban szükség van-e a termékre, akkor a legfényesebb műszaki gondolat sem ér sokat. Meg kell találni azokat a finom szálakat, amelyekkel egy gyár vagy üzem termékeinek sora a tágabb gazdasági környezethez kapcsolódik. Nem közömbösek tehát a friss köz- gazdasági ismeretek sem. Vajon a somogyi vállalatok igénylik-e a friss információkat? Képeselc-e a korszerű gyártmányfejlesztésre és a gyakran változó igényekhez való alkalmazkodásra? Egyre több jele van, hogy ma már rákényszerülnek. A megye iparában a hetvenes évek közepéig ez nem volt központi, fontos kérdés. A frissen telepített gyárak többségében részben még ma is a munka- szervezés javítása, a vállalati szervezet megerősítése a legfontosabb feládat. A gyártmányokról — a somogyi ipar szerkezetéből következően — sok helyen a vállalati központban döntöttek, s ugyancsak a termékek elhelyezéséről is. A somogyi vállalatok jó részének műszaki-közgazdasági felkészültségét, szellemi kapacitását jórészt a termelésszervezési gondok kötötték le, a friss információkra inkább ezen a területen volt szükség. Az utóbbi években azonban mind nagyobb hangsúlyt kapott az önálló gyártmányfejlesztés, az egyébként is önálló tanácsi vállalatok pedig egyre erősebben érzik a piac ösztönző hatását. Megnőtt tehát az információ jelentősége. Vajon alkalmas-e a vállalatok műszaki-közigazgatási értelmisége a gyorsan szaporodó ismeretek befogadására? Milyen csatornákon érkezik a megyébe- ez az információ? Novemberben, ismét megrendezik Somogybán á műszaki-közgazdasági hónapot az MTESZ és a Közgazdasági Társaság megyei szervezetei. Kitűnő alkalom ez arra, hogy a vállalatok mérnökei, 'közgazdászai a szakosztályok rendezvényein egy-egy speciális kérdésben alaptájékozottságot szerezzenek. Új gyártási eljárások, technológiák ismertetése, korszerű munkaszervezés — mind az eligazodást, a látókör szélesedését segíti. E rendezvényeknek azonban nem céljaik a sajátos gyártmány- és gyártásfejlesztési kérdésekben, új termékek kialakításában a konkrét segítségadás, csupán a munka jobb elméleti megalapozása és esetleg egy-egy jó ötlet felvetése. Amikor új konstrukciót kell egy-egy mérnöknek vagy munkacsoportnak kifejlesztenie, akkor az ehhez szükséges részletes ismereteket már maguk szedik össze. Ehhez elsőként ott a műszaki könyvtár. Állománya azonban többé-kevésbé általános, nem alkalmas az elmélyült búvárkodásra. Sok vállalatnál a könyveket a \ műszaki fejlesztési alapból veserveit. Mert, ha megérkezik is a kért cikk, az első olvasás után kiderülhet, hogy újabbra és egyre újabbakra van szükség, melyekről korábban az érdeklődő nfm is tudott. S akkor elölről kezdődik a várakozás... — Leggyorsabb, ha reggel felutazom a fővárosba, ott beülök a könyvtárba, s egy nap alatt elolvasok, kijegyzetelek I mindent, amire szükségem ' van — mondta egy mérnök ismerősöm. Valószínűleg nemcsak a leggyorsabb ez a mód. A legolcsóbb is. Cs. T. Huszonhét éve, 1949. október 7-én alakult meg német földön az első demokratikus munkás—paraszt állam. Sorsdöntő lépés volt ez nemcsak a német nép, hanem egész Európa jövője szempontjából. A második világháborúban az európai hadszíntéren a legnagyobb áldozatot vállaló Szovjetunió felszabadító harca, a Hi tier-fasizmus teljes szétzúzása tette lehetővé, hogy alig négy évvel a háború befejezése után létrejöjjön az NDK. A nácizmus súlyos örökséget hagyott azokra, akik azt a célt tűzték maguk elé, hogy megteremtik a béke és a szocializmus államát német földön. Egyesült erővel láttak munkához kommunisták, szociáldemokraták és más antifasiszták, hogy a romok helyén új életet teremtsenek, és visszaadják az embereknek a boldogabb és békés jövőbe vetett hitét. A nép akaratával és érdekeivel összhangban az Elbától keletre társadalmi tulajdonba vették a termelőeszközöket, felosztották a porosz junkerek földbirtokait. Demokratikus alapokra helyezték a közigazgatást és az oktatást, következetesen végrehajtották a ná- citlanításí. A szocialista útra lépett NDK szakított a német uralkodó osztályok militarista, imperialista politikájával. A német munkásmozgalom hagyományait folytatva zászlajára a béke, a haladás és a szocialista emberiesség jelszavait írta. Ezekért a célokért indult harcba a munkásmozgalom egységét megteremtő marxista-leninista párt, a Német Szocialista Egységpárt vezetésével az ország dolgozó népe. Az országópítő munka ütemét jól érzékelteti, hogy az NDK dolgozói most negyven nap alatt termelnek annyit, mint 1949-ben egész évben. A Német Demokratikus Köztársaság ma a világ tíz iparilag legfejlettebb állama közé tartózik. A szocialista német állam nagyszerű eredményeket ért el gazdasága építésében, a szocialista társadalom megteremtésében, s a nemzetközi fórumokon, a szocialista közösség egyeztetett külpolitikájának megfelelően, következetesen szolgálja a haladás, a békés egymás mellett élés, a sokoldalú nemzetközi együttműködés ügyét. Az NDK sikereit, valamint az erőviszonyoknak a szocializmus javára bekövetkezett megváltoztatását tükrözi az NDK nagy nemzetközi tekintélye. Kitörve a korábbi évek elszigeteltségéből, ma már 117 állammal tart fenn diplomáciai kapcsolatokat. Bár bizonyos körök részéről ismételt kísérletek történtek az NDK nemzeti szuverenitásának megkérdőjelezésére, hatályban vannak azok az egyezmények — a Szovjetunió és az NSZK között, valamint a két német állam kapcsolatait szabályozó szerződések, továbbá a négy nagyhatalom Nyugat-Berlinre vonatkozó megállapodása —, melyek a kapcsolatok további fejlődésének alapját képezhetik. A Német Szocialista Egységpárt ez év májusában tartott IX. kongresszusa célul tűzte ki a fejlett szocialista társadalom felépítését. Nemzeti ünnepén köszöntjük az NDK népét, további sikereket kívánunk hazája és a haladás érdekében végzett munkájához. Fejlesztések a Balaton partján Alighogy befejeződött a magyar tenger mellett a főszezon, a Balatoni Intéző Bizottság szeptember 17-i siófoki ülésén már. elkészítette előzetes értékelését az idényről. Fontos témája volt á tanácskozásnak a balatoni tervtanács, amely eddig különböző helyeken működött; most felvetődött az a javaslat, hogy ezentúl Siófokon dolgozzon. Október vége felé várható a _ BIB plenáris ülése Balatons zik** s‘így az állomány*nővé- ‘ földváron. Napirendjén szerekedése esetleges: vagy marad pénz a gépek, szerszámok vásárlása után, vagy sem. A műszaki könyvtár a vállalatoknál inkább az információ- áramlásnak egyfajta állomása. Itt rendelhető meg egy- egy témához a részletes irodalom. a különböző cikkek fordításai, a minisztériumok tudományos tájékoztató intézeteitől vagy az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központtól. A műszaki és más információ azonban akkor jó igazán, ha gyors. Ebben már kétségkívül hátrányos helyzetben -van az a fejlesztő mérnök vagy közgazdász, aki Somogybán (vagy bármely más vidéki városban) éL Gyakori panasz, hogy a kért szakcikkek, fordítások sokszor késnek: hetekbe, hónapokba is beletelik, míg megérkeznek. Aki ismeri az egy-egy területtel való beható ismerkedés módját, az tudja igazán fölmérni mindennek a kepei a Balaton-part szennyvíz- helyzetének megvizsgálása. A környezetvédelmi szakbizottság — ugyancsak a közeljövőben — Almádiban tarája ülését, az idei nyáron végzett szúnyogirtás tapasztalatait tárgyalja meg. Az év végéig megalakul a BIB propaganda-szakbizottsága is. Nemcsak a Balatonhoz kapcsolódó »hírverés« lesz a feladata, hanem más üdülési; lehetőségek propagálása is. A BIB egyik legfontosabb döntése a Balaton vízminőségének védelmére vonatkozik. A tervezett fejlesztéseknek ez is egyik feladatuk. — A fejlesztések — mondta Illés István, a BIB főmérnöke — célja, hogy a Balaton-parton csúcsidőszakban pihenő csaknem 600 ezer ember ellátását tegyék teljesebbé. EL sősorban az üzlet- és úthálózatot, illetve a közműhálózatot fejlesztjük su Y. ötéves tervidőszakban, de gondot fordítunk a kempingek és az úgynevezett bun-galötelepék fejlesztésére is. A következő években tíz települést kezelnek kiemelten: ötöt-ötöt a déli és az északi parton. Ezek a Kenésétől Szántódig Húzódó, úgynevezett keleti sávban vannak, ahol a megnövekedett hétvégi forgalom »lecsapódik«. Egy-egy szombat—vasárnap 120—150 ezer ember pihen itt. Fontos feladat a strandok befogadóképességének növelése. Az ideális az, ha egy fürdővendégre tíz négyzetméternyi hely jut, ennél azonban jóval zsúfoltabbak a strandok. A cél az, hogy legalább 5—8 négyzetméter jusson egy emberre. Alsóörs, Akaii—Kilián- telep és Révfülöp közelében már épül egy nagy autós- strand. Az előzetes tervek szerint az elmúlt öt évihez viszonyítva kisebb területen lesz fejlesztés, így azonban egy-egy feladat megoldására több pénz jut. Sikerült elérni, hogy a fejlesztésekkel foglalkozó különböző szervek most már ne osák saját céljaikat, hanem az egész tópart fejlesztését tartsák szem előtt. A BIB fontos feladata, hogy — többek között — ezt a gyakorlatot is erősítse. Ehhez hatékony segítséget kapnak a két megye — Somogy és Veszprém — vezető szerveitől. A pártszervezet kezdeményezésére • • , Összefogtak és előbbre léptek Tíz pártalapszervezet tartozik a balatonboglári pártbizottsághoz, köztük a fogyasztási szövetkezeté, amelynek 25 tagja van. ősze István, a pártbizottság titkára így jellemzi az áfész pártszervezetének tevékenységét: — Itt a legtervszerűbb a pártélet, itt érezhető legjobban a párt rendszeres irányító, ellenőrző munkája. Dicséretes az a kezdeményezés, melyet a kommunisták Balaton- boglár lalfói ellátásának javításáért tettek. Hatvankilenc nap alatt Gomba módra szaporodnak Balatanbogláron is a családi házak meg a hétvégi nyaralóépületek. Az üzlethálózat viszont nem fejlődött megfelelően, a bevásárlás főként a Szabadság-telepen élőknek jelentett nagy gondot. — A budapesti nemzetközi vásáron láttunk egy fából gyártott, összeszerelhető, kis átalakítással üzlet céljára is alkalmas pavilont. Javasoltuk szövetkezetünk vezetőinek egy ilyennek a megvásárlását. A Belkereskedelmi Minisztérium is támogatott bennünket. Hat- vankilenc nap alatt helyeztük üzembe á Szabadság-telepen, a Nyárfa utcában — mondja Szabó József, az áfész párttitkára. Minden munkát házilag végeztek, így az új üzlet 3,5 millió forint helyett csak 1,3 millióba került. S hogy a szezonban már ebben az üzletben vásárolhattak a környék lakói, nyaralói, az annak is köszönhető, hogy a szövetkezet kommunistái, párton kívüli dolgozói szabad idejük feláldozásával segítették az építkezést. Háromezer óra, több mint 200 ezer forint értékű társadalmi munka! Ebből 350 óra jut a talajjavító és az iparcikk-kölcsönző szocialista brigádjaira, amelyek szintén részt vállaltak a község ellátását javító feladat megvalósításából. A többit az áfész dolgozói végezték el. Boltvezetők és eladók, meg a központ dolgozói keverték és hordták a betont, szögeitek a deszkákat. Az új üzletet június 21-én nyitották meg, s szeptember végéig a tervezett 800 ezer forintos forgalommal szemben 1,6 millió forint értékű árut adtak el. Szabó József 1952-ben került a bogiári áfész-hez kereskedőtanulónak, s itt nevelkedett kommunistává is. Amikor 1965-ben önálló pártszervezetet hoztak létre, társai öt választották titkárnak, s azóta is a vezetőség élén áll Tizenegy éve párttitkár — Az ellátás állandó javítása, a kulturált kereskedelem, a vásárlók érdekeinek védelme egyik igen fontos feladata a pártszervezetünknek, valamennyi kommunistánknak, s ezt kérjük párton kívüli dolgozóinktól is — mondja a párttitkár. — A szezon kezdete előtt minden évben közösen tárgyalunk boltvezetőinkkel és a szocialista brigádok vezetőivel a feladatokról. Figyelemmel kísérjük az üzletek árukínálatát, s a beszerzést úgy irányítjuk, hogy minél kevesebb legyen a hiánycikk. Elmondta, hogy a kommunisták és a párton kívüli dolgozók is kifejezték:' szívesen jönnek újra segíteni a társadalmi munkával annak érdekében, hogy a szövetkezet mind eredményesebben elégíthesse ki az egyre növekvő igényeket. Nem hanyagolják el a politikai nevelő munkát sem. Tudatosan, tervszerűen erősítik a pártszervezetet, öt taggal alakult meg a szövetkezet pártszervezete, • azóta húsz, a munkában kiemelkedő, többségében fiatal dolgozót neveltek kommunistává. A hamarosan. kezdődő pártoktatásban, az alapszervezet valamennyi tagja részt vesz, ezenkívül 35 dolgozójuk tanul a szakszervezeti és a KISZ politikai tanfolyamán. Sz. L.