Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

Mii félni, mint megijedni

T

isztelem a tanár úr módszerét. Testnevelést tanít az egyik nagyobb vidéki iskolában, s az első szeptemberi tomáórán azzal a mondattal vezeti be a gyerekeket a tornaterembe: »Ez veszélyes üzem.-« Nem riaszt a tanár — csupán figyelmeztet. Sorra, rendre elmagyarázza a virgonc kisfiúknak, kislányoknak, miért kell óvatosnak lenniük, bizonyos gyakorlatokat tanári segítséggel végezni olyan remek helyen is, mint a szépen fölszerelt tornaterem.

A balesetékről is szól ilyenkor a tanár — nem félelem- keltés vagy az ügyesség fékezése céljából. Másért. Az óvatosság, a körültekintés a pedagógia elve: az, hogy értelmes óvatossággal, biztonságra törekedve akadályozzon meg egy fájdalmas ficamot, hetekre komoly bajt okozó törést: hogy általános legyen az elővigyázatosság, és ő felelősséggel végezhesse a gyerekek körében a munkáját. Az Állami Biztosító és a Pedagógusok Szakszervezetének jó néhány szakembere a megmondhatója, mennyire nem fölösleges akadékoskodás az ilyen óvatosság: »Jobb félni, mint — elkésve — megijedni !«

Sok ugyanis a gyermekbaleset, tanévkezdéskor és sajnos később is. Az iskolák sok helyütt betonos udvarai, a tornatermek, a kövezett folyosók, megannyi kisebb és nagyobb baleseti veszély forrásai. Gyermekek százait kell

törésekkel és ficamokkal, zú-1 zódásokkal kezelni egy-egy meggondolatlan játék vagy — ez is előfordul — a kellő pedagógiai figyelem hiánya miatt. A gyerek mozgásigénye rendkívül nagy. Veszély- érzete, Óvatossága viszont — életkori sajátosság ez — még nem elegendő. Vigyázni kell rá, figyelmeztetni és fékezni, még akkor is, ha ellenszenves tiltásnak érzi a tanári szót.

Más gond, de itt kell róla szólanunk: a gyermekek közlekedési baleseteinek sokasodása. Nem lehet erről eleget szólni — és nem lehet elégszer utalni a felnőttek felelősségére. Kezdjük mindjárt a kerékpárral. Szokványos közlekedési eszköz iskolások körében, ezrével akadnak ki- sebb-nagyobb gyerekek, akik ezzel az egyszerű, könnyen kezelhető járművel rövidítik meg az iskolához vezető utat. Az országút azonban súlyos veszélyek forrása. Betakarítás idején sarat hord a betonra a traktor, a dömper, vágtató személygépkocsik, megrakott teherautók járnak mindenütt. Az ingadozó gyermekjárműveken sokszor hiányos a világítás, bizonytalan a pedálozás, netán még utast is visz a kisdiák. Szülők gondja, autósok felelőssége: lehetőleg veszélytelenebb útviszonyokra vezetni a gyerekeket, illetve fokozott körültekintéssel autózni, motorozni.

S mivel a tanév átível a télbe, talán nem korai a szánkózás, a korcsolyázás néhány ■9-----------------------------------------------— számtalan gyermekbalese- tet okozó — veszedelmére is felhívni a figyelmet. Minden jó törekvés arra buzdít: teremtsünk az iskolák udvarán korosolyázási lehetőséget!

Roppant egyszerű módszerek kínálkoznak erre. Ne vándoroljanak majd a diákok csapatostul a tavakhoz, halastavakhoz, félig befagyott bányagödrökhöz. Igen sok kisebb- nagyobb település mellett ma is kerítetlenek, őrizetlenek a vízzel teli bányatavak, halastavak, sőt még a tűzoltó medencék is. Minden esztendőben szedik a gyermekáldozatokat, szörnyű csapást zúdítva a szülőkre.

P

edig nem elkerülhetetlen sorscsapás a gyermekbaleset, a közlekedési és más gyermektragédia. Mindegyiket el lehet kerülni — ha a mainál sokkal nagyobb a szülői, a pedagógusi és az általános társadalmi felelősségérzet. Nem a tiltó táblák szaporítására gondolunk, hanem arra, hogy a legforgalmasabb kereszteződéseknél legyen úttörő vagy KISZ közlekedési irányító, netán önkéntes rendőr; hogy minden szülő érezzen felelősséget a gyermek szórakozásáért,

sportjáért, szabad idejének ellenőrzött eltöltéséért, és az iskola is tegyen meg minden óvintézkedést

Közösek a tennivalóink. A legdrágább kincsről — gyermekeink életéről, testi épségéről kell gondoskodnunk.

Várkonyi Margit

Könyvespolc

A domb mögött

TWha folyóiratokban, irodalmi lapokban már megjelentetett verseket Papp Lajos, eső kötete, a Kikiáltó 1960- batn (Tiszatáj Kiskönyvtár) joggal keltett feltűnést. Egy jév múlva a Magvető Könyvkiadó már közzé is tette a második kötetet Friss szélben címmel.

Most az ötödik könyve jelent meg, A domb mögött című. Harminc vers mindössze. A költéíseetet azonban nem súlyra mérik. A mondandó igénye a meghatározó. S, ha a súlyt ilyen értelemben »mérjük«, azt kell mondanunk, hogy Papip Lajos lírája nem habkönnyű.

Jómagam mindig a rokon- érzéseket keresem, ha egy- egy mai író, költő könyvét a kezembe veszem. Papp Lajosnál bánom szálra akadtam, amely — úgy érzem — köt költészetéhez. Az első: gyakorló újságíró volt, avatott tollú színikritikus, aki nemcsak enteffiéktüellként szerette a színházat, hanem a szívével is. Színház című verse, mellyel Upor Péter színészt búcsúztatta, ma is azok közé tartozik, melyek a legkedvesebbek nekem. Azt a eleven valóságból szőtt varázslatot sikerül felmutatnia benne, amelyet csak a színház, a színész képes teremteni. Erről a tőről fakad egyébként a kötet több verse is. »Színházi vers« — azt hiszem, új fogalmat kell kitalálnunk a definícióhoz — a Muzsikusok, a Mimus, a Pantomim — sorozat is, noha ez az utóbbi tágabb ablakot nyit, általános érvényű igazságokat mond ki, »némán« is plakát- színekkel kiált.

A második rokonszenv-szál ez: Papp Lajos az elidegene- dettség mítosza magatartásdi- vatnak kedves-szelíden fügét mutatva gondolati, ugyanakkor érzelemtelt családi lírának ad újra rangot. Tegyük hozzá: ez szinte kiveszőiéiben van mai költészetünkből. Szemérmes férfilíra Papp Lajosé; olykor bibliás legenda mögé bújik, ^máskor egyes szám első személyben beszél, de akikor is tartózkodóan. Második című versében —kitűnően megfogalmazott lélektani szituáció — a második asszony kapkodását, bizonytalanságát dolgozza fel. Hadd tegyem hozzá gyorsan, hogy lehetőségeit tágította, mikor az elbeszélő költészet irányába is tett lépeseket. A szülés

megrendítő élmény: a férfi féileilme asszonyáért ' — ezt rögzíti sorokiba az Évek ha~ talma című versében. A Nyughelykeresők-ben József ács és családja történetét értelmezi át, s tölti meg személyes hitellel. Szép vers az Interieur, a Szerelem is. Mint ahogy néhány soros dráma a Etűd című, melyben a gyerekkort idézi meg; a bújócs- kát. »Ha nem kerestek, előbújtam. (Szégyenkezve és szomorúan.«

A harmadik szál talán a legerősebb: az utazó visszapillant a megtett útra, és pánikkal elegy sürgető vágyat érez a mérleg elkészítésére. Ez az, amit Németh László a Berzsenyi-esszében így fejezett ki: »Egyszer aztán rászakad: hogy ő is egy ember, csak egy élete van, s annak nincsen az elején.-« Annak az embernek a félelemmel jegyes megméretkeaése ez, aki így jelöl életcélt: »Szánom

hosszabb útra / magamat ma~ gamnál.« (Űtkereszten). Egy magyar népdalt bont ki e versében. a költő, hogy feleletet keressen arra: mi marad az ember / nagy akarásából?« A valamiképpen megmaradni örök emberi igénye és reménye ez, vallatás alatt. Megszenvedett, érlelt igazságok vannak mögötte a prófétaság- ról és a Don Quijote-korszak- foól: »Lebontották a szélmalmokat. / Többé velük hát nem csatázom .., Megértet~ tem, hogy meg kell halnom.« Megrendítő sorok: »Mind eltalált, ki visszaütött. / Nem védtem magam. Csak hevül- tem.« A Mérleg hava, A domb mögött mind azt kutatja, hogy mennyit ér az, ami mögötte áll. Verseiről írja: »Elf épbe" tetten szilárdságuk / az egyedüli reménységem.«

Küldöm a reményében megnyugtató szót.

li. L.

Szeberényi Lehel

fl RÉM |

A fekete csomó a sarokban nem szólt rá semmit. És Te- réza sóhajtott.

— Az emberek mégis ...

Elmaradt tőlük mindenki.

Mintha járvány lenne a házban. A legjobb szomszédok, Bozsenka, Szerafina, Hermin- ka, kik naphosszat itt ültek. Most már ez mindig így lesz? Minden hiába?

Anyicska öntött magának a tejből, felhörpintette és elvi- harzott. Három napja szabadságon van. De reggel el- viharzik, s estig nem látják. Ö se társaság.

— Ez csecsemőnek is megjár — szólott Teréza a tej fölött. Színét sóhaja fodrozta, mélázó tekintetének a szépség fölött kigyúló örömét pedig a bánkódás fodrozta, mintha csak | veszendőbe kellene hogy menjen e szépség mind. Ahogy oda is megy, a bizomyságtevő szerepét tekintve.

— Mi lenne, ha vinnék belőle Hankának? Nincs teje.

A fekete csomó a sarokban összerándult. A sárga ujjak is rándultak; s mintha bekerítették volna védelmezőn, a

távoztfctóm előretolt tenyérből rácsosán szétágaztak úgy, hogy a töpörtyűnyi arc kivil- logott a rács mögül, mintegy vészlá mpa. Tágra meresztett szempár vott ez az arc, a rémület villogása benne.

— Azt te ne próbáljad! Világért se próbáljad!

Teréza fogta a tejet, kizű- dította a malacnak. S fölemelt karját végighúzta a szemén.

Hankának nincs teje. A faluban alig van már tehén. Ki gazdálkodik már ma? Mikor még a vad is dúlja a földet.

E napok egyetlen eseménye volt — a köz dolgát most félretesszük —, hogy Hanka fiúgyermeknek' adott életet.

Ügy lett, ahogy várta. S ahogy a sógorság-komaság várta, hogy legyen. Mert Hanka, ahogy szokás, a hasa fölé függesztette karikagyűrűjét. S a gyűrű nem körözött, hanem ide-oda kilengett; világos beszéddel megmondta, hogy fiú lesz a Ids jövevény.

A védőnő erősködött, hogy Hanka menjen a szülőotthonba, kijön érte a mentő. De Hanka száját összeszorította konokul, s fejét rázta. A védőnőnek nem volt új a dolog.

S Hanka ágyát az asszonyok a szoba sarkába tolták; ott szülte meg gyermekét elég könnyen.

\ Aztán fehér lepedőt függesztettek az ágy köré. Egészen körülkerítették. Az ártalomhozók, ellen. S ők ketten

Beszélgetés Moldova G

Moldova György népszerűsége Kaposváron is igazolódott. Két nap alatt négy helyen találkozott munkásokkal. Mi is megkerestük néhány kérdéssel.

— Néha, amit az emberekről ír, rosszindulatúnak tetszik. Különösen a szociográfiai jellegű írásaiban, mint például a Tisztelet Komlónak című könyvében ír keményen egy-egy szereplőről. Később, a megjelenés után milyen érzés visszatérni ezek közé az emberek közé?

— Visszamegyek, ugyanis a kezdet kezdetétől nyíltan folyik a játék. Sohasem titkoltam, hogy ki vagyok. Ha valakit megszólítottam, azért szólítottam meg, hogy megírjam, amit mond. Komlón meg is mutattam, amit leírtam. Elvállalták, később letagadták. Tömegében vitám nincs senkivel, sem az Őrségben, sem a vasúton, csak Komlón.

— Milyen a kapcsolata a fiatal írókkal? Kérik-e tanácsát, segítségét az induláshoz?'

— Semmilyen kapcsolatom nincs velük. A mi korosztályunkra, rám is, Galgóczira is legyintenek, »öreg naturálisok« — mondják.'Történeteket írnak. Nekik ez nem irodalom, csak az érzések, nyűglődések... Én más vagyok. Íróasztal mellett nem lehet kiagyalni az életet. Dolgoztam, mert kellett. Nemcsak a pénz miatt, hanem azért, hogy azok életét éljem, akikét írom. Én tudom, micsoda kín a munka úgy, hogy nincs jó szerszámom, de meg kell csinálni, ha a fene fenét eszik is. A fiatal írók pedig már csak azért sem igénylik a segítségemet, mert ma könnyű indulni. Sok a megjelenési lehetőség számukra. Amikor húsz évvel ezelőtt én kezdtem, sokkal nehezebb volt. Már tizenöt éve írtam, amikor az első kritika megjelent rólam. De nem bánom. Nekem van mit megírnom, én olyan éveket éltem. Negyvenkét éves vagyok. Láttam a háborút, átéltem a személyi kultuszt, 1956-ot. Ma nyugodt, konszolidált az ország.

— A Mandarin, a híres vagány kezdés után a romantikus vagánytörténettől hogyan jutott el a Negyven prédikátor fegyelmezett hangú, nemes veretű történetéhez? Sokan fölvetik, vajon nem a társadalmi problémáink elől menekül-e egy író, ha történelmi témához nyúl?

— Az eltelt húsz év alatt okosabb'lettem. A Mandarin tapasztalatain tovább okultam. És minden megtanult dologhoz újak jöttek. Ez így törvényszerű, ha nincs szó pályaesésről. Nincs miért menekülnöm. A protestáns papok történetében pedig találtam olyan tartalmat, ami nekünk, ma itt élő embereknek is mond valamit.

— Írásaiból arra következtethetünk, hogy szoros a kapcsolata a sporttal.

— Igen. Gondolkodni logikára a sakk tanított. A foci pedig nagyon fontos nekem. Hetenként három délután játszom. Van egy nagyon jó csapatunk, a Sajtó SK, melyet a MUOSZ támogat. Én vagyok a csapatkapitány. Jobbhátvédet játszom.

— A Színművészeti Főiskolán tanult dramaturg és rendező szakon. Volt egy filmje is, a Szerelem-csütörtök. Színház vagy film foglalkoztatja-e?

— Isten ments! Szép hosszú, egyenes sorokat akarok írni, amelyek nincsenek megtörve a párbeszédeknél sem, csak beszédjellel. Ez minden vágyam ... Már hetvenhét cen ti könyvet írtam, mondogatom néha magamban Kolozsvári Grandpierre után, szeretném,

ha ez hosszabb lenne... Csurka, az igen. ö írjon színdarabokat. Az az ő szakmája. Én, igazán jót, a saját színvonalomon, nem tudnék abban a műfajban írni. Ahhoz újat, új szakmát kéne tanulnom. Két színház is szólt, hogy írjak a vasútkönyvből drámát. Nem. Nem is engedem másnak sem. Örömmel dolgozom viszont a rádióval. A tévésekkel elvi okok miatt nem. Egy írásomat sem adom nekik.

— Magáról mit mondana

el?

— Semmit. Az életünk gondjaival, örömeivel, konkrét dolgokkal foglalkozom, nem magammal. Gombos Jolán

CsiUszentmihályi Róbert: Háború.

Zenei világnap

Az érzelem művészete a komputerek korában

Pénzügyi nehézségek miatt meg kell rövidíteni a Metropolitan Opera idényét. Az olasz állam kétségbeejtő anyagi helyzete miatt megnyirbálták a milánói Scala költség- vetését, ezért Grassi főintendáns és Abbado főzeneigazgató lemondással fenyegetőzik. Két híres osztrák zongoraművész, Jörg Demus és Paul Ba- dura-Skoda, el akarja hagyni hazáját a fellépési lehetőségek hiánya miatt. Győrben opera- társulat létrehozását tervezik. Réti József, Ránki Dezső, Kalmár Magda, Kocsis Zoltán hanglemezfelvételei nagydíjakat nyertek szerte a világban. Olaszországban 1905- ben 29 operaház működött, Bulgáriában egy sem, a cári Oroszországban 7. Ma Olaszországban mindössze 13, Bulgáriában 5 (!), a Szovjetunióban 43.

Ebből az esetlegesen összeállított hírcsokorból is kitűnik a különbség, mely a két társadalmi rendszernek a művészethez való viszonyában fennáll. »Ott« a Balzac, Gogol, Böll, Max Frisch és a modern kultúrszociológia által is elemzett »elüzletiese- dés« fenyegeti az előadót és az alkotót egyaránt, »itt« pedig — gondoljunk kiterjedt

ott lesznek addig a lepedő mögött, míg el nem jő a keresztelés napja. Akkor anya és gyermeke első ízben kilépnék a házból, egyenesen a templomba mennek, ahol is a kisded felajánlása a Szent Szűznek megtörténik, s nincs többé félnivalójuk, oltalom alatt állnak.

De ha ennek előtte az utcára kimerészkednének — a szülőotthonból jövet megvan rá az esély, mindkettőjüket szemmel verhetik. Legfőképp pedig kicserélhetik a gyermeket. Mert a boszorkányoknak ehhez erejük van.

Hanka ágyához a zárt ablakon át, s a lepedővel kétszeresen akadályoztatván, nem jutott el a rontás, sem a kinti nyáridő napmelege.

Egyszer mégis ki kellett vinni a csecsemőt a lepedő mögül. Mert ahogy a pólyából kibontották, nyújtózkodni kezdett. Kéjesen és boldogan.

Csak a küszöbig vitték, ott letették, s nőstény kutyát hoztak a szomszédból, mert Hankáéké kan volt. Ezt átdobták a kicsi fölött, oda meg vissza. Többé nem nyújtózkodott.

Ha idegen jött a faluba ezekben a napokban, úgy találta, hogy álmos a csend. Pi- heg csupán az élet csendesen a nagy melegben.

Itt a hegyek között azonban sohase volt nagy meleg, és most sem.

Az erdészettől jöttek, asz- szonymunkát szerezni bozótirtáshoz. Hatvan forintot ígértek. Előbb ugyan ötvenet, aztán hatvanat. S már a hetven is szájukon volt, csak szabad kezük nem volt hozzá, s felelőtlenül nem mertek ígérni — noha a kocsma, a verbuválás színtere, hol erőlködéstől és sörtől egyképp gyöngyözött a homlok, a könnyelműséghez kedvező körítést nyújtott.

Végül eredmény nélkül távoztak, abban a hitben, hogy a pénzen múlott.

A gazdaság vezetője nem értette.

— Mindig kaptunk onnan asszon ymunkát.

— Nem és nem — mondták a sziervezők. — Megitták a sört. és rázták a fejüket.

— Ördögbe! — bosszankodott a főnök. Nem tudta, hogy indulatszava csaknem a dolog nyitjára tapintott.

— Megint nagyon jár az erdőn a katona — beszélték a kocsmáiban, az emberek.

Eszükbe jutott a vízhordó gyerek, hogy Hornyák Miso szekerét látták kővel rakot- tan eldöcögni a kocsma előtt, társadalmi fuvarban. Ide hordják a követ a tér végébe. Azazhogy csak Miso hordja, mert a többi szekeresnek nem akiaródzik kimenni a kőbányához.

' kórusmozgalmunkra, vagy az Országos Filharmónia vidéki művelődési házakban tartott népszerű hangversenyeire — a zenekultúra a legjobb úton halad afelé, hogy teljesítse feladatát: magas rendű élvezetet szerezzen az embereknek, s ezáltal nemesítse belső életüket, mélyítse érzelmeiket, gondolataikat, emberségüket.

Külön vaskos tanulmánykötet kellene mindannak a felsorolásához, amit az elmúlt harminc évben a muzsika megkedveltetése terén elértünk, ezért hadd hagyatkozzam inkább egy-két személyes emlékemre. Hat éve, a rádió »Dupla vagy semmi« versenyén találkoztam egy fiatal óvónővel. Icipici bakonyi falucskából jött, koncerten és operában sohasem volt. Csak a rádió, a könyvek, hanglemezek segítségével készült a nehéz versenyre — és nyert. Láttam tizenhét éves postai kézbesítőt az Astoria szálló halijában reszketni a mikrofon előtt — hibátlanul »vette« mind a négy akadályt. De legmaradandóbb — legmegha- tóbb, egyben legmulatságosabb — emlékem egy Erkel Színházban látott Otelló-előadáshoz fűződik: a társaságomban levő három vidéki középiskolás kislány a fékez- hetetlen mór kimúlása után félórával is kétségbeesetten szipákolva szorongatta . gyűrött zsebkendőjét.

A muzsika — út egy olyan birodalomba, amelybe szigorúan fogalomhoz kötött szavakkal, körülhatárolt teret ábrázoló képekkel sohasem juthatunk el. Köznapjaink gépies — gépesített, kimért racionalizmusa közepette vigaszt, felüdülést, érzelmi életünk dimenzióinak kitágulását jelenti a népdal egyszerű szépsége, Mozart kiegyensúlyozott kedélye, Beethoven önmarcangoló vadsága, Verdi szenvedélye, Wagner elvont mélysége, Bartók tiszta forrásból eredő népiessége. Kiapadhatatlan források, nem kell őket kímélnünk. Űzzünk hát velük — akár »rablógazdálkodást« is!

(Folytatjuk) I/. A,