Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-05 / 235. szám
Fiatalok szántóversenye Ez a szombat korán kezdődött a megyei ifjúsági száp- tóverseny részvevőinek és szervezőinek. A legtöbb fiatal már a hajnali félhomályban elindult otthonról, hogy gépével együtt pontban kilencre Kaposfőn legyen. A verseny egyik fő szervezője, Fü- löp Magdolna, a megyei KISZ-bizottság munkatársa ugyancsak korán kelt. — Ma dől el, eredményes volt-e a hetek óta tartó készülődés. Nem is hinné, menynyi minden kell egy ilyen versenyhez a tartalék gépektől kezdve egészen olyan apróságokig, mint a fejes vonalzó. (Ez utóbbit a zsűri használja a szántás mélységének meghatározásánál.) — Miért esett a rendezők választása Kaposfőre? — Jól működő, önálló tsz KISZ-alapszervezet van itt. így szinte kínálta magát ez a megoldás. A megnyitóra együtt volt a 22 fős mezőny. Valamennyien dobogósok voltak a járási versenyeken. Azonban mindannyian érezték: ez lesz csak az igazi erőpróba. — Eljöttünk fölszántani a kaposfőieknek, mert hallottuk, hogy maguk nem boldogulnak — tréfálkozott a kisgyaláni versenyző egyik »edzője«, De- csi János, az ottani pártvezetőség titkára. Jól látta, hogy a fiatalember egy árnyalattal halványabb a szokottnál... — Legjobban az elméleti teszttől félek — mondta Pintér Károly, a kisgyaláni tsz John Deerjének vezetője. — Pedig sokat készültem. — Milyen eredményre számítanak? — Természetesen győzelemre — vágta rá Decsi János. — Majd meglátja, nem volt alaptalan a bizakodásom. Nagyon tud ez a fiú. Hasonló vérmes reményeket tápláltak a batéiak. A tsz elnöke mindvégig »szemmel tartotta« versenyzőjüket, Ja- nous Dezsőt, ö a teszt kitöltése után mondta: — Nem sikerült minden kérdésre válaszolnom, de a szántással még sok mindent helyrehozhatok. Csak az aggaszt egy kicsit, hogy itt számomra szokatlanul laza a talaj. Még nem volt tíz óra, mikor a 22 gép felsorakozott a pontosan kimért és zászlókkal megjelölt tábla szélén. A versenyzők másfél órát kaptak az előkészületekre. Közben sorsoltak. A házigazdák versenyzője, Pitz Ferenc, a 13-as táblát kapta. — A járási versenyen szerencsét hozott a 13-as szám, sikerült győznöm. Itt még minden megtörténhet. — Nem reménykedik a győzelemben? — Itt a centik döntenek. Sikerül-e tartani a legalább 24 centis mélységet. Jó lesz-e a nyitó barázda? Mindenképpen jó egy ilyen verseny. Nagy lehetőség a fiataloknak a bizonyításra. Fél tizenkettőkor magasba lendült a zöld zászló. A 22 gép egyszerre feszült neki a földnek. Az »idő« nem számított, csak a szántás minősége. A traktorok még meg sem húzták a nyitó barázdát, mikor megérkezett a hír: a szellemi totót a kutasi gazdaság 8-as versenyzője nyerte. A fordulónál a kettes versenyző lekiáltott társainak: — Nagyon himbál az eke! Túligyorsan mentem! A tábla szélén állók adták- vették a híreket. —A négyes kiállt. Föladta a versenyt? — Jöjjenek a 28-ashoz, olyan szántást még nem láttak! — Néhányan jó tanácsokat kiabáltak, ezek azonban a nagy dübörgésben nem jutottak el a versenyzőkhöz. A zsűri dolga csöppet sem volt könnyű. Jó néhány kilométert kellett gyalogolniuk a barázdák között. Kersák Jenő, a megyei tanács mezőgazda- sági osztályának csoportvezetője — a zsűri elnöke — ugyancsak elfáradt. Szussza- násnyi pihenőjében zavartam meg a kérdéssel. — Melyek az első benyomásai? — Itt csak jók és nagyon jók vannak. Ez érthető, hiszen valamennyi részvevő a szakma ifjú mestere. — A versenyzők különböző nagyságú és teljesítményű gépekkel dolgoznak. Elhangzott vélemény, miszerint ez nem egészen igazságos... — Az értékelésnél figyelembe vesszük a különbségeket. Az IHC traktorosának például ugyanazért a pontszámért sokkal jobb szántást kell produkálnia, mint annak, aki MTZ-n dolgozik. Három hosszal a befejezés előtt népes csoport verődött össze a 13-as parcella végében. Az egyik öreg traktoros, Nagy János szinte áhítattal mondta. — Gyönyörűen dolgozik a Feri. Ha sikerül szépen ösz- szehoznia a záró barázdát, nem lesz nála jobb. Végül megindult a zsűri. Majd egy órán át méricskéltek, jegyezgettek. Ezalatt alig volt versenyző, akinek szavát lehetett volna venni. A reggel még győzelemre pályázók most a hatodik helyben kezdtek reménykedni. (A hatodik még ott lehet a Hotel Ifjúságban, a jutalomüdülésen.) Egymás után kerültek fel a táblára a pontszámok. A nézők közt többen notesszal a kezükben számolgattak. A kisgyaláni csoport minden újabb szám fölírásakor újjon- gott. Már csak egy szám volt vissza, mikor úgy látszott, Pintér Károly az első. Egyszer csak valaki fölkiáltott: Pitz Ferkó a győztes! A fiatalember távolabb állt, a hír fölkészületlenül érte. — Nem akarom elhinni. Mindössze két ponttal, én? Percek múltak el, mire az eredményhirdetés feszültsége általános jókedvbe torkollott. Már alkonyodott, mire az utolsó versenyző gépe is kifordult a fölszalagozott »diadalkapun«. Bíró Ferenc Egy tehetséges amatőr kihágásai Leletrablás a Szamárkőnél és szentkép a tájházban Szerkesztőségünkbe nemrégiben levél érkezett Zamárdi- ból. Szerzője egy húszéves fiatalember, Horváth István, aki segédmunkás a szántód! erdészetnél. A kálbán dülöngélő sorojk közt egy tevékeny, a munka vágyától szinte égő, de az elismerés, a megbecsülés hiányától szenvedő, lép- ten-nyomon hivatali tilalomfákba ütköző ifjú kétségei húzódnak meg. Bevallom, a levél olvastán először megdöbbentem: van még hazánkban olyan hivatalos szerv, amelyik gátolja egy értékes tájmúzeum létrehozását, jobb esetben hanyag közönnyel viseltetik a fiatalok nemes kezdeményezései iránt? Ugyanakkor a levélből egy félreismert tehetség jajszavát is hallani véltem; A levélíró, ez a nyurga, gesztenyebarna, nem éppen csikófrizurát viselő, rokonszenves fiú, hosszasan beszélt önmagáról. Remek riportalany, faggatnom sem kell. — Bár nem keresek rosszul, munkahelyemet és munkakörömet átmeneti megoldásnak tekintem. Idővel szeretnék régész lenni. Sok leletet ta- láLtam már környékünkön »maszek« ásatásaim során, ezeknek tekintélyes részét átadtam a Rippí-Rónai Múzeumnak. Az előtte fekvő táskából köszönőleveleket, pénzjutalomról szóló elismervényeket halász elő. Rajtuk Bakay Kornél múzeumigazgatónak az aláírása. Ámde azt ügyesen titkolja, hogy a Szamárkő környékén végzett engedély nélküli »turkálások« és különböző leletek, pl. pénzérmék eltulajdonítása miatt a múzeum baráti köréből is kizárták, sőt a helyi tanácson is figyelmeztették. — Es hogy volt a szentkép- flgy, amelyet levelében is megemlített? — Az elmúlt télen a táj- házban kiállítást rendeztünk. Az egész KISZ-szervezet »benne volt«, jól sikerült, sokan megnézték. Az emlékkönyvbe is több látogató izetését adta oda büntetésjegyzett be elismerő szavakat. — Később magához hívatott Kispéter Sándor tanács- titkár. Felelősségre vont a szentkép miatt, számomra érthetetlenül, hiszen nem is latra a kiállítást! (Amint a tanácson kiderült, ez valóban így volt. »Másoktól hallottam, hogy a szentkép nem illik abba a környezetbe« — mondta nekem szó szerint Kispéter Sándor. Lehetséges. Bizonyára saját tapasztalatlanságom az oka, de én még nem láttam régi parasztszobát — szentkép nélkül. Láttam viszont egy Feo- fan Grek-ikont Leningrádban, a Szmolnijban — Lenin egykori lakószobájában. A szocialista forradalom központjául 'szolgáló neoklasszicista palotában középkori pravoszláv szentképet.) Pista pedig szakadatlanul cseveg a régészetről, jogi nehézségeket okozó ásatásairól, leleteiről, a csillagászatról, a Magyarország külpolitikai cikkeiről, Prus Fáraójáról, Passuthról, saját Beethoven- és Verdi-lemezeiről. Elké- oesztően értelmles segédmunkás ! Mintha házikönyvtárban és egyetemi előadótermekben nőtt volna fel. Lassacskán körvonalakat ölt és tisztábbá válik a róla alkotott képem. Jófejű autodidakta, ügyes amatőr régész, aki azonban kötöttségeket, törvényeket tűzzel-vassal, szabályokat, nem ismerve, minden szándékát könyörtelenül végre hajtja. Makacs, nehezen fékezhető telivér, akit mégis be kell tömi — és »befogni«! Meggyőződésem csak erősödött a helyi tanács vezetőivel ás mindenekelőtt Csizmadia László községi párttitkárral folytatott hosszú beszélgetésem alatt. Igaz, itt még Pista egyéb »turpisságaira« is fény derült — többek között egy meglehetősen súlyos szabály- sértésre. amelyért a fiatalember csaknem egyhavi íiként. A tanácsi vezetőknek és a párttitkámak róla alkotott véleménye mégsem rossz. Mindhárman egyöntetűen állítják, hogy — ha Pista felhagy a régi temetők fosztogatásával, a régészeti leletek eltulajdonításával, amelyre egyébként Bakay Kornél múzeumigazgató is felhívta a figyelmet — tanulmányaihoz, s későbbi, a község érdekében kifejtendő tevékenységéhez bármilyen támogatást megkap. Ehhez azonban tanulnia kell, érettségi bizonyítványt szereznie, esetleg többet is... Reméljük, hogy ebből a csupaszív fiúból nem lesz kallódó ember. Kár lenne érte, hiszen ő nem kocsmában vagy kártyaasztalnál tölti . szabad idejét, hanem könyvek és hanglemezek között. Néhány év múlva, ha majd a lendület igazán jó irányba röpíti, s ha már nem »megtűrt« segédmunkás lesz — ismét meglátogatjuk. Lengyel András OKTOBER KEDD Aurél A várható időjárás: Általában erősen felhős idő, ismétlődő esővel. Megélénkülő déli-délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 18—-23 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig): Időnként megnövekvő felhőzet; többfelé eső, záporeső, zivatar. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10—15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18—25 fok között lesz. — Herendi kiállítás nyűt i tegnap — ünnepélyes külsőségek között — az Iparművészeti Múzeumban. A világhírű gyár több száz értékes alkotást mutat be 150 éves fejlődésének fontos állomásairól. — Megnyílt kilenc ország küldötteinek részvételével a Magyar Tudományos. Akadémia dísztermében az első nemzetközi oktatástechnikai szeminárium, amelyet szocialista országban rendeztek. — Zalka Mátéról nevezték el a habarovszki városi tanács rendelete alapján az Amur menti város egyik utcáját. Zalka Habarovszkban élt 1916-tól 1919-ig; ott ismerkedett meg Marx, Engels és Lenin műveivel. — Nagy sikerrel szerepelt a hét végén a debreceni Ko- lály Kórus az NDK-ban, a ■berlini ünnepi napokon. — A Somogy megyei Katolikus Papi Békemozgalom megalakulása 25. évfordulójáról emlékezett meg tegnap Kaposváron a papi békebizottság elnöksége. A negyed- százados munkát dr. Soós Konrád prépost, a bizottság elnöke méltatta. Az ünnepi ülésen részt vett és felszólalt dr. Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint Kádár László veszprémi megyés püspök. — Hazaérkezett Varsóból a KGST-tagországok gazdasági döntőbizottságainak V. értekezletéről a Legfelsőbb Bíróság küldöttsége. — Jászai Mari emlékmúzeumát vasárnap avatták föl a Komárom megyei Ászár községben. Társadalmi összefogással újították föl a nagy magyar színésznő egykori szülőházát. — Hang játéksorozatot indít a Magyar Rádió október 6—13. között az NDK Rádió- színpadának műsorából. Ittas járművezetésért szabadságvesztés Ittasan vezette a Szövetkezeti Szállítási Vállalat gépkocsiját június 16-án éjszaka Kaposváron a 32 éves kapos- vár—toponári Lengyel László gépkocsivezető. A Kaposvári Járásbíróság — dr. Ma- teevics Lászlóné tanácsa — közlekedési vétségért 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte, 2 évre pedig eltiltotta a járművezetéstől. Almát szednek a diákok 29 vagon almát szedtek exportra a kaposvári Móricz Zslg- mond Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói a Kutasi Állami Gazdaság kiskorpád! egységében. Egy hét múlva Kezdődik az egri tanácskozás A szocialista hazafisággal foglalkozó VIII. országos tanácskozás egy hét múlva kezdődik Egerben. Dr. Be- recz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője A szocialista hazafiság, , internacionalizmus és békés egymás mellett élés címmel tart vitaindítót; ezt követően a tanácskozás mintegy 150 részvevője — pedagógusok, írók, a közművelődés munkásai, az ifjúsági mozgalom, a társadalmi szervezetek, a hadsereg vezetői — megvitatja a fiatalok hazafias nevelésének feladatait. — A siketek és nagyothallók V. nemzetközi szimpo- zionjának tegnap óta a budapesti Volga-szálió ad otthont. A szocialista országok hallássérültjei most első ízben tanácskoznak Magyarországon. — Vásárlóankétot rendeznek holnap délelőtt a kaposvári ÉDQSZ Művelődési Otthonban. Különböző műszaki cikkekről az Elzett Művek képviselője tart tájékoztatót. — Táncművészet címmel új lap .Jelenik meg -— kéthavonta — hazánkban; a tánc- művészeti eseményekről tájékoztat majd. Az első szám e hónapban kerül forgalomba. — Űj postahivatalt adtak át Segesden. A nagyatádi TÖVÁL építette 100 ezer forintért. — Automatizálási konferencia nyílt meg tegnap Budapesten a Technika Házában. Az ötnapos tanácskozáson mintegy 300 szakember vesz részt. COOPTOURIST HÍREK LVOVBA társasutazás külön- vonattal — 1976. november 9-től 13-ig — teljes ellátással. A részvételi díj: 1790 Ft + költőpénz. KIJEV—MOSZKVA, 1976. november 4—11., repülőgéppel, teljes ellátással. 3450 Ft -f költőpénz. Jelentkezni irodánknál. Kaposvár, Kossuth L. it. 8. sz. alatt lehet. Telefon: 12-038. (468627) — Import férfikardigánok és pulóverek 530 Ft-tól 660 Ft-ig ' kaphatók — gazdag választékban — a Somogy Aruház divatáru-osztályán. (x) 50 évvel ezelőtt, 1926. október 5-én halt meg — 76 éves korában — JASZAI MARI, a nagy drámai színésznő, a magyar színjátszás kiemelkedő egyénisége. A Komárom megyei Ászáron született; tízéves korában Győrben pesztonkának állt, majd Bécsben és Pesten volt szolgáló; a königgrätzi csatatéren markotányosnő. Színpadon először Székesfehérváron lépett föl mint statiszta Hubai Gusztáv társulatánál. 1867-ben Bényei Istvánnál, majd Molnár György népszínházánál játszott Budán, két évvel később pedig a kolozsvári színházhoz szerződött. Itt csupán pár évig játszott, mert 1872- ben Laborfalvy JRóza utódaként a Nemzeti Színház tagja lett, s rövid megszakításoktól eltekintve, haláláig ott működött, 1901-től mint a színház örökös tagja. 1922-ben ünnepelték nemzeti színházi tagságának 50 éves jubileumát. A klasszikus tragédiák fenséges nőalakjainak tökéletes megtestesítője volt, az úgynevezett «-nagy stílus« képviselője, európai viszonylatban is rendkívüli művészegyéniség. Kivételes orgánuma a szavalás nagv művészévé is tette; legsikerültebbeknek a munkások részére rendezett szavalóestjeit tartotta. — Szüreti hét kezdődött vasárnap Tokajban. Sor kerül a szőlőtermelők tanácskozására, és kiállításon mutatják be a vidék népművészeti értékeit. — Üjabb repülőgépet állítottak forgalomba a Szovjetunióban. A Jak—18 T jelzésű, kis méretű gép óránkénti sebessége 300 kilométer; legnagyobb repülési távolsága 1000, repülési magassága pedig 5,5 kilométer. — Feketelistát állított ösz- sze 5000 közép-angliai pub (italbolt) (tulajdonosa. A feketelistán hírhedt garázdák, rendbontók neve és személyleírása szerepel; az 5000 italboltban többé nem szolgálják ki őket. — Üzembe helyezték a Rhode Island-i Green Hill és a franciaországi Saint Hilaire de Riez között lefektetett »Tat 6«-nak nevezett kábelt, amely a legerősebb tenger alatti kábel a világon. — 4348 éve élt utcai énekes teljesen ép múmiáját találták meg Egyiptomban. A sírból papiruszok is előkerültek, s ezek azt bizonyítják, hogy a népszórakoztató művész egész életében éppesak hogy tengődött. — Téves információn alapult október 30-i számunkban a nyúlátvétellel kapcsolatos cikk adata. A nyúl fel- vásárlási ára áfész-enként, sőt szakcsoportonként is változik, általában 36—37 forint. — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi vezetői tanfolyamot indít Marcaliban. Jelentkezés: Marcali, Széchenyi u. 40. Erdészet, Meiszterics J6- zsefnénél, október 20-ig. (46S535) — Ne feledje! Holnap a siófoki műszaki szaküzletben (Víztoronynál) csereakció keretében leadott régi, üzemképes háztartási készülékeit — televízió, mosógép, centrifuga, porszívó, varrógép, rádió — új készülék vásárlása esetén beszámítjuk! (x) A Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat új telefonszámai és postacíme a következő: Telefonközpont: 11-462 11-463 11-464 11-465 Igazgató Főmérnök 11-099 Postacím: 7402 Kaposvár 2. Rákóczi tér 9—11. Pf.: 14. (1879) A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola egyetemi és főiskolai felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamot szervez matematikából és fizikából. Elsősorban azoknak a jelentkezését várjuk, akik a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola kaposvári konzultációs központjánál kívánnak továbbtanulni. A tanfolyam önköltséges, díja 650 Ft. Jelentkezési lap és további felvilágosítás a Gépészeti Szakközépiskolában — Kaposvár, Rippl-Rónai u. 15. — kapiiató. (13873)