Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

Kaposvári utak Nürnbergi memento MAI KOMMENTÁRUNK A mai városi élet fontos] része a közlekedés, kü­lönösen a közutak for- | galma. A kanyargó aszfaltosa- j kokon jut el az áru rendeltetési helyére, közúton érkezik mun­kahelyére az emberek nagy többsége. Ha hirtelen megbé­nulna a forgalom, megállna a nyüzsgő városi élet is. Ezért nem közömbös, milyen az utak állapota, területi elhe­lyezkedése, s mennyiben al­kalmasak a gyors ütem/ben fejlődő forgalom befogadására. Somogybán a nyári turizmus miatt Siófokon jelent az egy­re gyarapodó gondot — la­punkban már többször foglal­koztunk ezzel. Az utóbbi években pedig a kaposvári utak is mindinkább a figye­lem közápontjába kerülnek. A megyeszékhelyen az út­hálózat sokáig alkalmas volt az évről évre növekvő forga­lom lébonyolítására. A hatva­nas évek végétől azonban a helyzet gyökeresen megválto­zott. Robbanásszerűen fejlődött a tömegközlekedés, naponta több mint negyvenezer em­bert szállítottak a Volán-au­tóbuszok. S lévén a város a megye legtöbb útjának föld­rajzilag is a csomópontja, az átmenő forgalom szintén ha­talmasan megnőtt. A fejlődő város is mind többet követelt a közlekedéstől — áruszállí­tásban —, s gyorsan szaporo­dott a magángépkocsik száma. A hetvenes évek közepére a megyeszékhely lakói félig- meddig bosszúsan emlegették: »Kaposvár a közlekedésben is igazi város lett.« A kaposvári utak szerkeze­tét korszerűsíteni, a mai igé­nyekhez kell alakítani. Elte­relni, mintegy »lecsapolni« az átmenő forgalmat, megterem­teni az egyes városrészek kö­zötti jobb kapcsolatot, és a belső forgalmi utak alkalmas­ságának javítása is szükséges­sé vált. Sajnos a városnak eb­ben a tervidőszakban kisebb az útfelújításokra szánt kere­te, mint a IV. ötéves tervben volt, ezért csak egy csökken­tett program valósulhat meg. De nem így az új átkelősza­kasz építésénél. A város köz­lekedésének egyik legfonto­sabb ütőere, a taszári őrház­tól a tüskevári vasúti felüljá­róig húzódó tehermentesítő út egy jelentős szakaszának épí­tése jövőre befejeződik, az őr­háztól a Mező Imre utcáig. A további szakasz is elkészül 1980-ig a tüskevári felüljá­róig. A vasúti megállónál így nagy forgalmú csomópont jön létre, megtervezésére pályá­zatot írtak ki. Felüljáró is épül majd itt, de csak 1980 után. Ezzel a tehermentesítő úttal jelentősen módosul a város útszerkezete. A város- központtól »elszívja« a forga­lom egy részét, s közvetlen összeköttetés jön létre a népes keleti ipartelep és a sűrűn la­kott Kalinyin városrész kö­zött. A Május 1. utca forgalma ma is olyan nagy, hogy továb­bi tehermentesítésre van szük­ség. Ezért vele párhuzamosan északon és délen két teher­mentesítő szakaszt építettek ki: a Virág és a Beloiannisz, valamint a Zalka Máté és az Achim András utcát. A meg­felelő forgalomhoz és a tény­leges tehermentesítéshez azon­ban még néhány korszerű csomópontra is szükség van. Erre a következő 5—8 évben 17 milliót költ a város. Ha a csomópontok elkészülnek, ak­kor teljesen ki lehet tiltani az átmenő teherforgalmat a vá­ros központjábóL Az idén fejezték be a mun­kát az építők a Honvéd utcá­ban. E szűk, régi kis utcácska korszerűsítésére csaknem 10 milliót fordított a város. Át­adásával jelentősen javult a közlekedés, s a szemnek is tetszetősebbé vált a városkép. Az építés nem áll meg: újabb 9 milliót fordítanak a Kisfa­ludy utca korszerűsítésére és autóbuszforduló létesítésére. Jó néhány burkolatot felújí­tanak, hogy zavartalanabbá váljék a közlekedés és csök­kenjen a karbantartási mun­kák száma. A város egyik legégetőbb, s anyagi okok miatt mégis csak fél kézzel végezhető feladata: burkolt utakat építeni a peremikerüle­teken. 100 kilométer a burko­latlan (poros, sáros) utak hossza a város körüli családi házas lakóterületeken. Az el­maradás olyan nagy, hogy fel­számolására nincs elegendő pénz. Ezért 1980-ig mintegy 10 kilométer hosszúságú út készülhet csak el a peremke­rületeken. A városi tanács ta- , valy programot hagyott jóvá, ebben számítanak a lakosság jelentős társadalmi hozzájá­rulására is. Cs. T. Champetier de Ribes, a nürnbergi per francia fő­ügyésze a tárgyalás utolsó napjaiban, most három évti­zede kijelentette: — Miután bemutattuk a do­kumentumokat, meghallgat­tuk a tanúkat, lepergettük a filmeket, amelyek láttán ma­guk a vádlottak is összeráz­kódtak a borzalomtól, a vilá­gon 6enki sem állíthatja, hogy a megsemmisítő tábo­rok, az agyanlőtt hadifoglyok, a halomra öldösött békés lakosok, a hullahegyek, a testben és lélekben megnyo­morított emberek tömegei, a gázkamrák és a hamvasztóke­mencék csupán a némételle- nes érzelmű propaganda kép­zeletének szülöttei. Ezt többé nem állíthatja senki. Senki? 1976 szeptemberépek utolsó napjaiban jelentették a hírügynökségek a Majna mel­letti Frankfurtból: »A német katonák harci szövetsége« ne­vű nyugatnémet újfasiszta szervezet a nürnbergi per be­fejeződésének közelgő har­mincadik évfordulója alkal­mából felforgató akcióba kez­dett. Röplapjain igyekszik hangulatot kelteni a háborús főbűnösök perében hozott ítéletek ellen. Ha más jelünk nem lenne rá, ez a hír önmagában is ta­núsítja, hogy az 1945. október 18-tól 1946. október 1-ig tar­tott monstre per nem egysze­rűen a nyugodtan lezárható múlt feledésre megérett sza­kasza. Annyira nem, hogy a nyugatnémet jobboldal leg­szélsőségesebb elemei még a mostani választási kampány­ban is szemrebbenés nélkül felhasználják a nürnbergi év­fordulót. Arkagyij Poltorak neves szovjet jogász, aki a per ide­jén Rugyenko főügyész egyik munkatársa volt, könyvében emlékeztet egy azóta híressé vált nyilatkozatra, amely 1946 októberében Ameriká­ban hangzott el: »Az Egyesült Államok még sokáig bánni fogja a nürnbergi ítélet vég­rehajtását.« És ezt nem vala­melyik csuklyás Ku Klux Klan-vezér jelentette ki, ha­nem Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora. Igen, voltak és vannak kö- i rök, amelyek akkor is saj­nálták, most is sajnálják, hogy érvényesült a történelem kérlelhetetlen parancsa, és az események menete így ala­kult. A vádlottak vallomásai­Munkások a testületben Ez a történet olyan jellem­ző, hogy bárhol megtörténhe­tett volna. A nagyközségi pártbizottság titkára az egyik pártbizottsági taggal — aki esztergályos csoportvezető, alapszervezeti titkár — arról beszélgetett, hogyan tevékeny­kednek a pártcsoportok náluk. Jól 'beiemaLegedtek a beszél­getésbe, s a nagyközségi tit­kár hirtelen azt mondta: »Lá­tod, ezt és így mond el a párt- bizottság ülésén, melyem a párt belső életét tárgyaljuk meg.« A titkár valóban szót kért, s annyira belelendült a végén, hogy meghívta a párt­bizottság tagjait az Óbudai Gépipari Ktsz telepére: »Ha jó ez a módszer, jöjjenek el, s a helyszínen is megbeszél­hetjük tapasztalatainkat!«. A marcali nagyközségi párt- bizottság harmincegy tagja közül tizenegy fizikai dolgo­zó, s kilenc a tavalyi válasz' tűskor került a testületbe. Ehhez még hozzátehetjük, hogy túlnyomó többségük harminc éven aluli. Így az­után a munkássá, tapasztalt párttaggá válásuk is kihat arra, mint tanulják meg teen­dőiket, mint állják meg he­lyüket a pártbizottságban. Azok a fizikai dolgozók, akik párttitkárként már tapásztala~ tot szereztek, gyorsabban el­jutottak odáig, hogy egy~egy ülésen elmondják véleményü­ket. Másokat lépésről lépésre kellett elvezetni odáig. Az egyéni beszélgetések, a báto­rítás természetesen eredmény­nyel járt. Akit zavart, hogy egyetemet végzett pedagógus után kérjen szót, előbb-utóblb sikerült meggyőzni: ha egy­szerű szavakkal elmondja az üzemi, szövetkezeti tapaszta­latokat, ugyanúgy odafigyel mindenki. Szabó István, a nagyközségi pártbizottság titkára felhívta a figyelmünket arra, hogy a fokozatosságról sohasem fe- lekeztek meg. Bevonták őket a munkabizottságok tevékeny­ségébe. A vizsgálatok, az anyagok megvitatása növelte a fizikai dolgozó tagok biz­tonságérzetét, szélesítette látó~ körüket, megalapozta ismere­teiket. Akkor is gondoltak rá­juk, amikor egyéves pártisko­lára lehetett küldeni valakit Marcaliból. Az ő ösztönzésük­re néhányan nekivágtak az esti egyetemnek is. A munkások véleményére számítanak és odafigyelnek Marcaliban. A pártbizottsági tagok gyakran kopogtatnak a nagyközségi titkárnál, s el­mondják, ha valamilyen ered­ményt érnek el. De van jel­zés akkor is, amikor közbe kell lépni. Az egyik helyen a munkafegyelmet szigorították meg, a másikon a szakmun­kások bérét emelték a párt- bizottsági tagok szavára. Jel­lemző az az eset is, amikor a gazdasági vezető megköszönte, hogy felhívták figyelmét a rossz elképzelésekre. A nagy­községi pártbizottság titkára elhárította a köszönetét mondván: az itt dolgozó párt- bizottsági tag adott jelzést. Ö nekik is elmondta már, véle­ményét azonban nem vették figyelembe, A nagyközségi pártbizottság munkatársai közvetlen kap­csolatot tartanak a pártbi­zottsági tagokkal, s az alap­szervezetben. a helyszínen ad­nak nekik tanácsokat, vála­szolnak kérdéseikre. Ezek az eszmecserék eddig is sok se­gítséget adtak. Éppen ezért tervezik, hogy még többi al~ kálómmal keresik meg őket a munkahelyükön, s adnak olyan feladatot, amely helyi és nagyközségi szempontból is fontos. Most például az ifjú­sági parlamentek munkájának figyelemmel kísérését kérték tőlük, hogy sok tapasztalat alapján összegezhessék a mar­cali helyzetet. A testületben tevékenykedő fizikai dolgozók általában azonnal beszámolnak a mun­kahelyükön a döntésekről. Most azon munkálkodnak, hogy ez mindenhol általános legyen. A pártbizottsági tag a taggyűlésien mondja el, mi­lyen témát tárgyalt a testület, mit határozott, s nekik mit kell tenniük a megvalósí­tásért. A nagyközségi pártbi­zottság sokat vár az alapszer­vezetektől is: ők se feledkez­zenek meg a választott testü­leti tagról, igényeljék a tájé­koztatást, s azt is, hogy mondja el tapasztalataikat a nagyközségi pártbizottság ülé" sén. Jelenleg még nem min­denütt alakult ki ez a kap­csolat, éppen ezért irányítják rá ismételten a figyelmet. Azok a fizikai dolgozok, akiket Marcaliban megválasz­tottak, egyre több tapasztala­tot, ismeretet szereznek. S mivei1 a munkásközösségek véleményét, állásfoglalását képviselik, nagyon fontos, hogy minden segítséget meg­kapjanak pártmunkájukhoz. lajos Géza A búzavetés hetei bői, a vád- és védőbeszédből, a száztizenhat szóbeli és több mint kétezer írásbeli tanúval­lomásból, a tárgyalás négy­százhárom nyilvános* ülésének minden percéből kiderült a korszak egyik legfontosabb tanulsága: ha azok a bizo­nyos nyugati körök nem arra számítanak, hogy a »barna pestis«, a náci áradat majd elözönli a Szovjetuniót — és csak a Szovjetuniót —, akkor nem hunynak szemet a de- milltarizált Rajna-övezet megszállása, az Anschluss, Csehszlovákia »megszünteté­se« és annyi más gaztett fö­lött — és akkor talán nincs második világháború. Mondjuk ki: bizonyos kö­röket éppen a három évtize­den átívelő aktualitása miatt zavar a nürnbergi mementó. Ma is van számottevő párt a Német Szövetségi Köztársa­ságban, vezetőjét Franz-Josef Straussnak hívják, amely hi­vatalosan is kétségbevonja ennek az annyiszor lángba borított kontinensnek a hatá­rait. Ma is van ország •— mi­niszterelnökét, Johannes Vorstert a második világhábo­rú alatt az angolok náciba­rát tevékenységéért internál­ták —, amelynek hivatalos politikája a fajelmélet. 1946. októbér 1-én huszon­két háborús főbűnös fölött mondták ki az ezerszer meg­érdemelt ítéletet. De nemcsak emberek, hanem jelenségek fölött mondtak ítéletet Nürn- bergben: a nópirtó brutalitás, a vakbuzgó antikommunizmus fölött; a nyárspolgár fölött, aki együtt üvölt a farkasok­kal. Három évtized alatt sokat változott a világ, lakhatóbb hely lett a glóbus. Ha élni akarunk, nem lehetünk fele­dékenyek. H. E. Jól ismert tapasztalat, hogy hazánkban a búza legkedve­zőbb vetési ideje október. A hónapforduló a legfontosabb kenyérnövényünkre irányít­ja a figyelmet. Más években is, de talán az idén még fo­kozottabban. »Ebben az esztendőben az eddigi legnagyobb termést takarítottuk be« — állapí­totta meg a közelmúltban Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A hét elején az operatív bi­zottság ülésén szinte ugyan­ez hangzott el a megyére vonatkoztatva. Örömet keltő, nagy emberi erőfeszítéseket, példás helytállást magába foglaló tény ez. s következik belőle az új cél: legalább ez a siker kísérje a jövő évi aratást is. A cél eléréséhez a mezőgazdaság most teszi meg az első — s hadd te­gyük hozzá — talán a leg­lényegesebb lépést. Persze, helytelen volna, ha az őszi vetési munkát — amely néhány híján nyolc- vankétezer hektáron jelent feladatot a megyében — ki­ragadnánk a nagyüzemek előtt álló összetett, megsoka­sodott tennivalók sorából. Be kell fejezni a burgonya betakarítását, ki kell szedni a cukorrépát, le kell törni a kukoricát azokon a táblákon, amelyekbe e növények után búza kerül. És akkor vissza van még a magágykészítés és a vetés. Amikor augusztus végén, szeptember elején elkészült az üzemekben az őszi mun­kák elvégzésének kampány­terve, úgy mutatkozott — persze üzemenként differen­ciáltan —, hogy különösebb torlódás nélkül végrehajtha­tó a nagy feladat. Ha... az erőgépeknek legalább egy- harmada éjjel-nappal mun­kálkodik, ha a számított munkanapokon valóban dol­gozni lehet — és lehetne so­rolni tovább a tervezett fel­tételeket. Nos, október else­jén, a búzavetés nagy idő­szakának küszöbén máris látható, hogy sok minden nem úgy valósult meg eddig. ahogy a kampánytervek tarn talmazzák. Több volt a mun­kára alkalmatlan, esős nap, a tapasztalatok szerint nem dolgozik annyi gép két mű­szakban, mint szükséges len­ne, néhány feladat befejezé­se máris késik. Egyszóval nem egészen megnyugtató helyzetben köszöntött az ok­tóber mezőgazdaságunkra. Nem vészharangkongatás ez, csupán jelzés: az eddiginél többre van szükség a biz­tonságos, zavartalan munka­végzés érdekében! A hét eleji verőfényes, szinte nyárias időt tegnapra ismét eső váltotta fel. A bi­zonytalansági tényezők a hónapfordulóval nem csök­kennek, hanem hétről hétre nőnek. És a munka temérdek még. Október elseje figyel­meztet: jobban igyekezzünk! V. M Kétszemélyes mintagazdaság Mikor elindultam Csurgóra, hogy megkeressem Nagy Mi­hályt, csak annyit tudtam ró­la, hogy a megyében neki van a legszebb almája, és hogy ezzel díjat is nyert a »kis­kertek mestereinek« a buda­pesti kertészeti egyetemen rendezett VI. országos ver­senykiállításán. Mindekek után meglepett, hogy a kör­nyéken mindenki által isimért kis mintagazdaság tulajdono­sa — ez a 66 éves, nyugdíjas gépkocsivezető — egy évtize­de még a jonatánt sem tudta megkülönböztetni a delicsesz- tőu. — Véletlenek sora tett kert­baráttá — így Nagy Mihály. — Egyszer a Szigetcsépi Ál­lami Gazdaságba kellett vin­nem valakit. Ott gyönyörű almást láttam. Ez gondolkod­tatott el, ugyan miért van, hogy a mi dunaharaszti ker­tünk három fája évről évre alig terem, ott meg roskadoz­nak az ágak a gyümölcstől. A tíz év előtti kérdésre ad­ható választ ma már magá­tól értetődőnek érzi. A kü­lönbség a szaktudásban volt. — Sok ezer kiskert van az országban. Közülük a legtöbb­re a néhány szemet termő öreg fák a jellemzőek. Ha ezek tulajdonosai csak egy­szer szakkönyvet vennének a kezükbe, saját hasznukat is megsokszorozhatnák, és per­sze a gyümölcsüzletekben is gyakrabban lenne kifogásta­lan minőségű alma, körte vagy szőlő. — Elég volna ehhez egyet­len szakkönyv? — Akiben megvan a javító szándék,- az úgysem áll meg egy könyvnél. Minél többet megtud, annál több nyitott kérdéssel találja szemben ma­gát. Így voltam én is. Most legutóbb már a kertészeti egyetem tankönyveit vettem meg, de még mindig van, amiről többet szeretnék tud­ni. — Ügy gondolom, egy egye­temi tankönyv tele van ide­gen szakszavakkal, és megfo­galmazása sem hasonlít az is­meretterjesztő szakkönyve­kéihez ... — ötvennél is több szak­könyvet vettem meg 1966 óta. Ezekből sok olyat megtanul­tam, ami alapot adott az egye­temi tankönyvhöz. Persze így is előfordult, hogy nem ér­tettem. Ilyenkor könyvvel együtt kimentem a kertbe, és ott »végignéztem« a leír­takat. Nyolc éve jött vissza Csur­góra, és kezdte meg a me­gyében akkor még egyedül­álló, sövény rendszerű almás telepítését az ötszáz négyszö­göles kertben. A szomszédok bolondnak vélték, mikor meg­látták, hogy ezen a gizgazos földdarabon »veti« az almát. — Gyakran jönnek vendé­gek, megnézni az almásomat. Az utóbbi években már isko­lásokat is hoznak, akik — mint elmondták — fogalma­zást írnak az itt látottakról. Nincs nagyobb öröm, mint az ő kérdéseikre válaszolni. Idáig — igazságtalanul — csak a gazdáról esett szó, pe­dig hát ez a kis darab földi paradicsom nemcsak az ő munkáját dicséri. — Mindenben segítettem a férjemnek. Különösen akkor jött meg a kedvem, amikor láttam, hogy ez a munka va­lósággal visszafiatalítja —- mondja Nagyné. — Hogyan szedik le azt a tömérdek gyümölcsöt? — Ez az egyetlen munka, amelyhez segítséget kérünk. Jönnek rokonok meg szom­szédok is, akiknek pénz he­lyett v i szón trau n kával fizetek. Női szabó a mesterségem. — És mivel fizeti meg a kert a törődést? — Ez az ötszáz négyszögöl 80 mázsát terem. Egy-egy ilyen törpe fáról 50 kilót is leszedünk... Starking erim- sont, golden delicseszt, golden spurt, jonadert és jonatánt. Szép hasznot hoz, de sokat is költüpk rá. Például tizen­nyolcszor permeteztünk a kis japán masinával. A pénzt van hova termünk; nyolc unokánk van. Ügy éreztem, Nagyék ker­tészkedése több, mint kedvte­lés. Ebben a munkában több érőfeszítés van, mint ameny- nyit eredeti foglalkozásúk va­laha is kívánt. — Miért- csinálják? — Nem a sokak által nagy­nak vélt haszonért — vála­szolja a férfi, azután még elgondolkodva hozzáteszi: — A nyugdíjba menetelem előt­ti utolsó évben több régi ba­rátom meghalt. Mások pa­naszkodtak, hogy tönkreteszi őket a tétlenség, a haszonta- lanság tudata. Igazában ez volt a magja az elhatározás­nak; kertészkedni fogunk. Ezek után talán nem érzi túl ünnepélyesnek, ha azt vála­szolom, az életünkért csinál­juk. B. F

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom