Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-29 / 256. szám

Utazó szakemberek

Két hét a tengeren túl

lébb keresztezésekkel igyekszenek változtatni. Főleg színien táli fajtával kereszteznek, de hozzá kell tenni, hogy ők szimentálinak hívnak minden európai, hegyi tarka fajtát. A külföldi fajták elterjesztésére szövetség alakult. Ezek a szövetségek természeteken esküsznek az általuk reklámozott fajtákra.

— Mi a helyzet a tejtermelésben?

— A tehéntartás, a tejtermelésre szakosodás közel sem ilyen koncentrált. Egy farmon általában 100—150 tehenet tartanak, a Holstein fajta az elterjedt. Az állományok egy-egy állata átlagosan 6000 liter tejet ad. Itt is, mint a hízómarhatartásnál, jellemzőek az egyszerű és olcsó megoldások. Az állatokat nyitott fészerben tartják, ám a fejőház a lehető legkorszerűbb, teljesen automatizált, csakúgy, mint a takarmányozás. A tejelő állománynál keresztezéseket nem végeznek.

— Mire érdemes odafigyelniük a magyar szakembereknek?

— Érdemes odafigyelni mindenre. Természetesen változtatás nélkül átvenni az egyes módszereket nem lehet, hiszen a körülmények mások. Inkább az állattenyésztésben megfigyelhető tendenciák, a

I szakosodás követendők.

— Az, hogy mindent a pillanatnyi helyzet határoz meg, nagy kockázatvállalást jelent a farmerek részéről.

— Vállalják ezt a kockázatot. Olyan tartaléktőkével rendelkeznek, hogy egy-két rosszabb évet át tudnak vészelni minden különösebb baj nélkül. A hízómarhapiacon gyakran csak ráfizetéssel értékesíthető az áru, így azután sokan abbahagyják a marhahizlalást, más után néznek. A többiek viszont éppen erre alapoznak, és tudják, hogy a mostani ráfizetés később busásan megtérül. De ugyanilyen spekulációs gazdálkodás folyik a növénytermesztésben is.

— Milyen képzett szakemberek dolgoznak az állattenyésztésben?

— A farmerek, a farmokon dolgozók képzettsége magas. Amit tesznek, annak hasznát vagy kárát a saját zsebükön érzik, tehát elsődleges feladat számukra a magas szakmai képzettség megszerzése. Az egyetemet végzettek különböző farmokon vállalnak állást, azután a gyakoriét és az alaptőke megszerzése után társulnak egymással, farmot vásárolnak, később esetleg önállók lesznek. Nincs földhöz ragaszkodás, és a farmermunkát nem hivatásnak, egyszerűen szakmának tekintik.

D. T.

Előretör a színes

Dr. Guba Sándor kandidátus, a Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskola főigazgatója azért kelt útra egy négytagú magyar delegáció tagjaként, hogy az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság fehérjeirodájának megbízásából

egyes állattenyésztési kérdésekről, a fehérjehasznosításról szerezzen tapasztalatokat, s mint oktató, kutató, gyakorlati szakember, elsősorban a szarvasmarha-tenyésztést tanulmányozza. A delegáció az Amerikai Egyesült Államokban töltött két hetet.

— Két államban, Minneso- tában és Iowában jártunk. Ami a szakembernek elsősorban feltűnt: az ottani fejlett állattenyésztésnek, az eredményeknek, a munkatermelékenységnek az alapja az ipar. Nagymértékű az automatizálás és a munkaerőhöz, a tenyészállatárakhoz, a termékhez viszonyítva olcsók a gépek. A pillanatnyi helyzet, a piac akkori állása a meghatározó. Érvényes ez a technológiákra,, az állatfajtákra, a farmok nagyságára is.

— Koncentrálódásról ezek szerint nem lehet beszélni?

— Az utóbbi években megkezdődött egy koncentrálódási folyamat. Láttunk a mi telepeinkhez hasonló nagyüzemi sertéstelepeket, melyek — mivel újak — most küzdenek azokkal a gondokkal, amelyeken mi már általában túlvagyunk. A legkoncentráltabb a szarvasmarha-hizlalás. Ezen a területen alakultak társulások is. Természetesen a telepek nagysága változó, a 100 férőhelyestől a 40 ezer férőhelyesig. Ilyen szakosított telepeken hizlalják a szarvas- marháknak mintegy 70 százalékát. Döntő az istálló nélküli hizlalás, de a takarmányozás itt is teljesen automatizált. A piackutató szolgálatuk kitűnő. A nagyobb telepeken szinte állandóan működnek a telexgépek, így a farmer mindig tudja, hogy az egyes vágóhidakon milyen árak vannak, és amikor számára legkedvezőbb a piaci helyzet, akkor értékesíti az állatokat.

— Ha elsősorban a pillanatnyi érdekek határozzák meg a tenyésztési, technológiai módokat, milyen lehetőség van például hosszabb távon a húsminőség javítására?

— A húsminőségTe ügyelnek. Általában két fajtát hizlalnak, az Angust és a Here- fordot. Mivel ezek a szarvas- marhák kis végsúlyig hizlalhatok, a választási súly . is alacsony. Korán faggyúsodik _ a húsuk, ezen a legkülönfé- i

ötvenhárom centiméter átmérőjű képernyő, rendkívül hosszú élettartamú képcső, modulrendszerű szerkezet, mely a készülék javítását megkönnyíti — ezek a legfőbb előnyei az új lengyel színes tévékészüléknek.

A több éves előkészítés után Lengyelország megkezdte a korszerű, színes tv-ké- szülákek gyártását, és előreláthatólag 1980-ban a sorozatban gyártott készülékek száma eléri majd a 300 «ezret. Ügy tervezik, hogy e mennyiséget két év alatt a kétszeresére emelik, ami már lehetővé teszi az exportot is.

Mind ez ideig a korszerű, színes képcsövek sorozatgyártását csak néhány, igen magas ipari kultúrával rendelkező ország oldotta meg, mint a Szovjetunió, az USA. Anglia, Franciaország, Hollandia és az NSZK. A nagyon magas kutatási és kísérletezési költségek kiküszöbölése céljából Lengyelország az Egyesült Államokban vásárolt licencet a színes képcsövek gyártására. Ez önmagában azonban még nem oldja meg a termelés valamennyi problémáját. A képcsövekhez használt különleges üveg gyártására /például új üveggyárat kell létesíteni.

A képcső a készülék értékének kb. 30—40 százaléka, a többi alkatrész ugyancsak nagy értékű, az eddigieknél és különösen a fekete-fehér készülékek alkatrészeinél lényegesen finomabb kivitelű. Az előkészületeket a lengyel elektronikai ipar már öt évvel ezelőtt megkezdte. Kifejlesztették a mikroelektronikus integrált áramkörök gyárfását, valamint a több rétegű nyomtatott áramkörök előállítását.

A lengyel fogyasztók már eddig is érdeklődtek a színes tv-készülékek iránt, a jelentkező igényeket azonban még nem sikerült kielégíteni, hiszen eddig csupán évi 40 000 készüléket gyártottak Lengyelországban.

Sieberényi Lehel |

I

i

R

r

E

M

l

A csatárlánc épp csak előrehaladt, úgy nyolc-tíz lépést, nagy vigyázattal, semmit meg nem kerülve, tövisbozótokba is behatolva, ügyelve, hogy zsinórban maradjon —amikor a jobb szárnyon, a gyáriak frontján felordítottak.

Maigret odakapta fejét, de a sűrű bozóttól mit se látott. Ekkor a kis ember csörtetett ki onnan. Hadonászott az ásójával.

— Gyorsan, gyorsan!... Megvan, az istenit neki!,

Maigret zsebre csapta a pipáját, s szaladt a kis ember után.

A helyet már tolongva körülállták.

— Táguljunk! Táguljunk!...

A kis ember furakodva vágott utat Maigret-nek.

S Maigret ismételt csalódása jeléül újra kikotorta zsebéből a pipát. De most nem fenyegette meg vele Sandít. Mert, noha nem várta hulla az embergyűrű közepén. de amit ta’áltak, az lekötötte a figyelmét.

Az emberek éppen egy termetes kőlap odébhmozdításá- val voltak elfoglalva, mely kőlap ekkor már csak félig takart egy rejtélyes nyílást. S e nyílás különösen azért volt rejtélyes, mert karvastagságú

yasfonatokból kovácsolt rácsozat zárta el. A vasfonatokat rücskösre és vörhenyes színűre marta az idő.

— Ez nem ma készült — jegyezte meg a segédmester.

— Persze, hogj' nem! — kiabált Sandi, csaknem olyan vörösre hévül ten az izgalomtól, mint amily vörös volt az öreg vas. — A törökök csinálták !

Maigret letelepedett egy zuzmóágyra, nézte a munkát, a kövek álcájából, a ránőtt laza gyeptakaróból mind teljesebben kibontakozó rácsot, mögötte az üreg titokhomályát, figyelt a bepotyogó törmelék messzeségbe vesző hangjára. Még a pipája is gondolkozott. Nem érdekelte más, mint ami végett elindult: kideríteni, felgöngyölíteni a lehető legcélratörőbben a bűntettet, és aligha pusztán a gyarló kíváncsiság tartotta fogva a nagy nyomozót a különös üregnél, odázva dolgát.

Maigret gondolkozott. Cserepeket rakott össze mindenféle hallomásaiból, s a nagy nyomozók ösztönével összefüggéseket sejtett.

Fogalma se volt. miért kell elidőznie e mellékvágánynál. Egyet azonban tudott, s ez a szakma parancsa: senki és

semmi sem oly ártatlan, hogy gyanús ne lehetn«. Jelenták- telen apr'sá->->’< néha a megfejtés kulcsát rejthetik.

No éppen nem »jelentéktelen apróság«, amit találtak, közét az ügyhöz azonban aligha lehetett volna rációval kimutatni- Az ösztön, a szimat

vetett itt cémaláncon horgonyt pusztán, az elemi logikának is képtelenül és nevetségesen.

Aligha lehetett elképzelni, hogy hullát rejtettek el a rács mögé. Közein ököl, ha befért, nyitni meg ki tudja, mikor nyitották, a rrlesszi időkben. Még a ráomlott kövek is összenőttek már, közeik begyapjasodtak az odatelepedett humuszon. A kő- és gyeptakaróból épp csak kikandikált a vas, a rács két-három sötét szeme. A kövek alján is, amikor elmozdították, nedves földréteg volt, puhatestűek nyüzsögtek benne.

Sandi tábori ásója mohó fürgeséggel működött a »török« vasrács kiszabadításánál.

Maigret merően nézte, és intenzíven pöfékelt.

Ekkor árnyék borult a pipára, onnan lecsúszott a nyomozó csizmájára. Maigret felnézett, s egy kordnadrágot látott. Furcsállta, hogy inog- binog a nadrág, finoman rezeg, mintha szellőben száradna valamely kötélen, noha teljes szélcsend volt.

A nadrág mögött más nadrágok is gyülekeztek, szintén kordanyagból. Valamennyiben emberek voltak, a legelsőben személyesen Králik Franyo.

— Van valami? — kérdezte

Maigret.

Franyo képe barázdáltabb és cserzettebb volt annál, semhogy színváltozásait érzékelni lehetett volna. Pedig alighanem elpirult most, míg

Lecke a kazettában

Havonta érkezik csomag a Siójuti Általános Iskolába Kecskemétről, a Bács-Kiskun megyei Tanács továbbképzési kabinetjétől. A tartalma magnetofonkazetta, nyomtatott feladatlap. A gyerekek már várják, izgalommal bontogatják, s körben találgatják: melyik osztálynak érkezett?

Második éve jönnek az oktatást könnyítő, gyorsító, szalagra rögzített üzenetek az Alföldről, megváltoztatva a hagyományos oktatás rendjét.

Amikor Róka Gyula tanító bekapcsolja a magnetofont, a gyerekek fülhallgatón figyelik a szalagra rögzített utasításokat, amelyeket a gyakorlathoz mellékelt feladatlapokon meg is oldanak, önállóan, csendben, egymást nem zavarva.

Amíg az egyik csooort így dolgozik, a négy osztályt ösz- szevontan tanító pedagógus a többivel foglalkozik. Ha mindenki készen van. a magnó közli az eredményt. így minden tanuló ellenőrizheti > önmagát. kijavíthatja hibáit.

Minden órához készülnek magnós leckék. Megjelenésükkor sokat írt róluk a pedagógiai szaksajtó. A hasznuk nagy. Nemcsak azért, mert a gyerekeket önálló feladatmegoldásra szoktatja, hanem a különböző nehézségű anyagok összeállításával teherbíró képességükhöz igazodik.

Milyen haszna van Sióju- ton?

Az ötszáz _ lakosú kisközség általános iskolájába mindösz- sze tizennyolc gyerek jár. A második osztályba például két tanuló. Ugyanúgy kell velük foglalkozni, mintha nagyobb létszámú osztályba járnának, de gvakrabban dolgoznak önállóan. A • kitűnően összeállított magnós leckék pedig nagyon alkalmasak erre.

Róka Gyula már a tapasztalatokról is be tud számolni, ( mert második éve tanít mag- 1 nős programmal.

— Lényegben könnyebb a dolgunk, és Sokkal többet tudunk nyújtani az új módszerrel, mint a hagyományos oktatási formával. Jobban rögződnek az ismeretek. Természetesen ezeket a kazettákat sem szabad vég nélkül alkalmazni, mert csak a hagyományos oktatásba építve eredményesek. Nem pótolják a tanító személyes jelenlétét, a kapcsolatot a gyerekekkel.

Siójuton kívül még egy kis somogyi községben alkalmazzák a magnós módszert. Mint ahogy minden újat, ezt is el kellett fogadtatni. Először a szülőknek mutatták be a magnetofont, a fejhallgatókat, amelyektől kezdetben idegenkedtek. Ugyanígy a gyerekek is, akiknek egy jó hónapra volt szükségük, hogy megismerjék, hozzászokjanak. Kezdetben mesét, zenét hallgattak, azután megtanulták, hogyan kell a »magnós tanító néni« utasítására dolgózni.

— Nagyon jól összeállított anyagokat kapunk Kecskemétről. A húsz-huszonöt perces adásban azonban nemcsak tananyag van — mondta Róka Gyula. — Szerkesztői arra is gondoltak, hogy zenével, egy-egy verssel pihentessék a gyerekeket, hiszen egy ilyen időtartamú önálló munka elfárasztja őket. Rendkívül szép felvételek gazdagítják az órákat; több művet hallgathatnak például a Magyar Rádió gyermekkórusának előadásában.

A »magnós tanító néni« időnként arra kéri a gyerekeket, vegyék le a feihallgatót, és csak akkor tegyék vissza, ha megszólal a zene. Ez a kis szünet a pihentetésüket szolgálja.

Ezt a módszert először a kis tanyai iskolákban vezették be, hogy a szűkös lehetőséget bővítsék, nagyobb ablakot nyissanak a világra, mint amennyire a tanítónak önmagára hagyatkozva lehetősége van. A módszer bevált a két somogyi kis iskolában is, és új feladatokat adott a pedagógusoknak. Róka Gyula már azt készül vizsgálni: milyen nevelési lehetőségek rejlenek a magnós órákban.

Simon Márta

Szennai eniiékidéző

— Ügy nézze, hogy itt mindent az én apám csinált — lesz párás a nénike szeme. — Avval a fél kezével is ügyesebb volt, mint sok hibátlan kezű.

Az apró, barázdáltan szívarcú nénike úgy beszél az első háborúban megrokkant apjáról, mintha nem múlt .volna el tizenkét év a halála óta. Legeltetjük a szemünket a Csapó-portán. Igaz: földből tömött, de jó állapotú ház. A pitarról az első ajtó szobára nyílik: nagy fali tükör, asztal, székek, két szekrény — a régebbi sifonér még az anyjáé

elébb sárga volt inkább, kifogyván a vér az arc medreiből. Pislogása jobban árulkodott. Esett ebből mindenfele leginkább a kis ember ásójára, éppen csak Maigretnek nem jutott belőle.

— Nekünk muszáj menni haza.

— No? — ámu’t el Maigret, úgy tett, mintha elámul- na. — Hát erre nem kíváncsiak? Mi sül ki ebből?

— Kíváncsi vagyunk mink...

— Fngede’mesen szólott Franyo, irzadta a szót. A szemét meg leszegte az időrágott vasra.

Mp’gret nézte az atyafi nn<4’-á'2iát. gvönvörködött a kord remegésében. »Alánosán resztnt a lábra szára — monöm magában elégedetten.

— Már ezért megéri a dolog.«

— És minek kell hazamenni? — kérdezte a pipások ősnyralmával.

— Mns-ót az... Vizecske k»” adni á'^tnak.

Hátulról is se^dették:

— Sír ólba. Kéri enni.

— Idő mikor jön, annak enni kell.

Maigret mind meghallgatta ezt az egvhúrú sirámot.

— No, hát nem eszik olyan forrón Az asszonv mn1d ad ne’ú. _ intett: csücsüljenek csak le!

De a parasztok nem ereszkedtek a fűbe. Nyugtalanul álldogálták ott és meglehetősen szerencsétlenül.

(Folytatjuk)

volt — cifra lámpa. Háromre- keszes ház ez, a következő ajtó a gyümölcsöktől fanyar illatú konyhára nyílik, a harmadik meg a nyári konyhára, amelyet Csapó Józsefné, Tóth Margit néni szállásnak, főzőfülkének, hálóhelynek használ. Barnára pácolt famennyezet: mestergerenda, figeren- dák. Az istállót — így volt szokás — »összeragasztották« a házzal. Most már üres. Margit néni hatvankilenc éves, nem bírna meg a jószággal. A szénapajta kiadja az L-alakú épület másik szárát: a borona az oldalára akasztva. Kocsi áll a pajtában, oldalaitól fosztva. Nincs már szükség rá.

— Az életsorsot szeretném a hajdani ruhák megemlegetésé- vel elmeséltetni, Margit néni. Milyen ruhája volt egykor, mint kislánynak?

— Az úgy volt, hogy akkoriban a kicsiket is szerették úgy öltöztetni, mint a nagyobbakat. Kedvükre volt ez a kisebbeknek is. Kerek ruha volt az. Ügy szokták mondani: ezervirágú. Apró piros, zöld. fekete rózsák voltak rajta. A nagy rózsát nem szerettük! Kétujjnyi parasztsága volt, arra sallangokat lehetett varrni.

— Csipke és pántlika. A kötényünk csak egy arasznyi. Horgolt harisnya feszült a lábra, máig is megvan az esküvői harisnyám, akárcsak a koszorúm. Na, a harisnya! Itt van. Ugye. feje nem volt, csak a cipőszárba húztuk. Alatta egy másik is feszült télidőben. Nyáron kurta ujjú, télen hosz- szú ujjú réklibe öltöztünk. Az öregasszonyok csípőig érő, cifra bajkót vettek föl télidőben.

— Bekecset?

— Azt hát, jó bolyhos kis

bunda volt. Persze, kigyöngyözve szépen. Az esküvői ruha meg tiszta fehér volt már akkor is, pántlikákkal. Éjfél után levethette, cifra kasmírba, kreppbe vagy szaténba öltözhetett. Felkerült a fejére a konty. A szennai konty híres volt. Ügy voltak evvel itt,

mint a királyné a koronával; éjjel-nappal viselték, templomban és kapálásban egyaránt. Pántlikás, i szentgyörgyvirágos, nefelejcses, szegfűs, búzakalászos, csipkés fejdísz ez, drótvázon. Szép volt.

— Mikor kezdtek feketébe öltözni az asszonyok Szennában?

— Nagyon hamar. Előbb

öregedtek az asszonyok, mint most. Meg aztán: akinek közeli hozzátartozója meghalt, az gyászolta. És akkor már nem öltözött többet a cifrába. Harminc—harmincöt évesen

feketében jártak vagy kékfestőben, nagyon apró fehér pöttyökkel, virággal a ruhán. Én nyolc év alatt négyet temettem, s azután már csak feketében mutatkoztam a világ szeme előtt.

De a jelen minduntalan beleszövődik a beszélgetésbe. Készülnie kell, tüdőszűrés lesz a faluban. Manapság már vi- gyáznak az egészségre, mint a kincsre. A rejomát azért persze megkapja az ember, ha megöregszik. Ha a hideg engedne, segíthetne a lányáéknak kukoricát törni. Mert ő nem hagyja el magát. Van egy jó fiúunokája is, szerelő a tsz- műhelyben. De felül a silókombájnra is, ha kell. Huszonöt éves a Laci, nagyon ott van az esze a tsz-en mindig.

Margit nénit a nagyon sokszor bekapcsolt rádió, meg az újságok kötik a tágasabb világhoz. S, ha végképp elúnja magát, hát előveszi azt a régi, 1914-ben kiadott oskolásköny- vet, melyben olyan szép történetek vannak Rákóczi Ferencről meg igazságos Mátyásról.

— Milyen ruhákban járnak a mai lányok, Margit néni?

— Mint a városiak. Csakis úgy!

Leskó László