Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-28 / 255. szám
Tervek és valóság Takarékosság az üzemekben A Nagyatádi Városi—Járási Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban hat nagy ipari, mezőgazdasági üzemiben, illetve szövetkezetben vizsgálta meg az 1975 elején készített takarékossági intézkedési tervek végrehajtásának eddigi tapasztalatait. A népi ellenőrök megállapították. hogy a vizsgált munkahelyeken nagyfokú társadalmi aktivitás, kezdeményezőkészség volt tapasztalható. Különösen az üzemek szocialista brigádjai működtek közre eredményesen a feladatok meghatározásában és végrehajtásában. A terveket megismertették a dolgozókkal, cselekvésre mozgósították őket. Azt is megállapították, hogy az intézkedési tervek — összhangban a Minisztertanács határozatával — elsősorban az alapanyagokkal, az energiahordozókkal, a csomagolóanyagokkal és a költségekkel való ésszerű takarékosságra irányultak. A cérnagyárban a költséges, svájci vegyszerek helyett hazai gyártmányút használtak föl. Ez több mint 400 ezer for rintos megtakarítást jelentett. Kevesebb földgázt és villamos energiát fogyasztottak, ez ugyancsak 400 ezer forintot »hozott«. A Kutasi Állatni Gazdaságnál 370 ezer forint értékű üzemanyag-, a. Dé1 -somogyi Állami Gazdaságnál 738 ezer forint értékű energia- megtakarítást értek el. A Komfort ISZ-ben 148 ezer, a Napsugár ISZ-bsn pedig 88 ezer forintot takarítottak meg így. Szinte mindenütt csökkentek a rezsiköltségek és az egyéb 'improduktív kiadások. A gyártás során keletkezett hulladék hasznosítása és a csomagolóanyagokkal való fokozottabb takarékosság is eredménnyel járt. A megvizsgált üzemekben nagy gondot fordítottak a munka- és üzemszervezési tervek végrehajtására, a gépek állásideje a minimálisra csökkent. A cérnagyár festödéjében új eljárást vezettek be, amelynek következtében csökkent a ráfordítási idő, a termelési költség. A NEB megvizsgálta és legutóbbi ülésén megtárgyalta a munkaerő-gazdálkodás javítását szolgáló egyes intézkedések végrehajtásának a tapasztalatait is. Megállapította, hogy az üzemnek tervei magukban foglalják a munkanormák karbantartását, a veszteségidők csökkentését, a munkaerő szükségtelen lekötésének feloldását, a »kapun belüli munkanélküliség« felszámolását, a munkaszervezés javítását. A NEB megítélése szerint a munkaerő-gazdálkodás javítására tett intézkedések nem okoztak különösebb gondot az éves tervfeladatok időarányos teljesítésében. Több munkahely megemelt éves termelési tervét azonos vagy csökkentett munkáslétszámmal kívánja megvalósítani. A Danuvia 4. számú gyára a tavalyi 50 milliós termelési értékkel szemben az idei 60 millió forintos termelést huszonhárommal kisebb létszámmal éri el. A Népi Ellenőrzési Bizottság a tapasztalatokat a munkahelyek vezetőivel is megbeszéli. T). S. Cukorrépa- betakarícó gépek Szekszárdiéi Többféle típusú és rendeltetésű cukorrépa-betakarító gépet gyártott ebben az évben a szekszárdi Mezőgép Vállalat a hazai mezőgazdasági üzemek részére. Először szerkesztettek rotoros rendszerű cukorrépafejező gépet, ezekből 125 jobbos kivitelűt, kilencvenet pedig a szovjet KSZ—6-os önjáró cukorré- oa-betakarítő géphez bal oldalról csatolható fejezőgépként. A vállalatnál gyártott százhuszonöt CB—6 típusú rakodógépből hatvanat magasítva készítettek az idén, hogy a mezőgazdaságban elterjedt IFA tehergépkocsikra felrakja a répát. r Uj szolgáltatás Tizenkét községgel tart kapcsolatot a balatonszárszól áfész szolgáltatóháza. ősztől elvállalták a hibás olajkályhák javítását. Eddig mintegy kétszáz készülék javítására kaptak megrendelést. Növényvédelmi tájékoztató Találkozás Sok földrajzóráról kidobott a tanárnő. Mindig dicsőségnek könyveltem el. Mások szerint ebből a tárgyból művészet szekundát szerezni. Pedig nekem csak jó adag iz- gágaság kellett hozzá. Mindig az első padban ültem, mert tudtam, hogy oda egy tanár sem figyel. Földrajzból általában kis cédulákra írt kérdéseket húztunk a felelésnél. A tanári asztalon feküdtek, az orrom előtt. Év végén beszámoltunk. Négyötödök dőltek el minden izgalom nélkül és egvkettedek fölött lógott Damoklész kardja. Áldott rossz gyerekek voltunk, így sejtettem eddig is. De sokszor értékeltem azóta alaposan szétzilálódott csapatunkat. megpróbáltam »kívülről emlékezni«. Egy kis hiány mindig maradt bennem. Vidéki úton nyitottam be az Igazgató ajtaján. A titkárnő szobájában két hölgy sürgölődött. Valami rendezvényre gyártották a szendvicseket. Egyikük, karcsú, középmagas, rövidre nyírt hajú flatalasz- szony — ujján ott a gyűrű, ebből tudtam — furcsa vizsgálódással nézett. Néztem hát én is érdeklődve, vajon mit gyaníthat. — K ... gimnázium, négy- dé. Ugye? — kérdezte kedves közvetlenséggel. És már mosolygott. — Igen, igen... — válaszoltam nyújtotta«, hogy közben kutathassak emlékeim között. — Én is ott végeztem, csak két évvel később. Megismertelek. — Igen, most már én is emlékszem —• feleltem bizonytalanul, és erőlködtem, hogy meggyőzően hasson a mondókám. Hivatalos teendőinkkel foglalatoskodtunk mindketten, ű kávét főzött, zsúrkenyérszele- teket díszített, én beszélgettem. Közben járt az agyam, ki lehet? Hova tegyem? Valami jelzést, emléket kell találnom, azt mondtam, emlékszem. És nem udvariasságból. Ügy éreztem magam, mint amikor egy idegen szó, egy könyveim vagy épp egy vicc poénja van a nyelvemen, de nem tudom kimondani. Egy arc már megvolt, tudtam, hogy az arc valódi, már találkoztam vele, de nem tudtam 6emmit sem hozzákötni. A megbeszélés végén, még mindig bizonytalanul, lassan mentem kifelé. Űjra mosolygott, kedvesen kínált kávéval. Lassan, ahogy egy szellőid' mozduló ajtó nyílik, megindult az emlékezés. — Te, ne haragudj... nem tudom máshogy megkérdeni: nem voltál te egy kicsit kisebb és szélesebb? — De igen — nevetett jóízűen. — Szélesebb voltam és alacsonyabb, egyszerűen dun- di. Nem tudtam hova tegyem magam. Félszeg lehettem. — Egy szűk, rövid ujjú, sötétkék trikóban jártál, és egészen tüskére nyírt, fiús hajad volt. Valahol nagyon komolyan beszélgettünk. Azt hiszem, eléggé ritkán talá’- koztunk, de akkor megtaláltuk a »közös hangot«. Milyen jelentéktelen dolgokra emlékszik az. ember, mennyi mindent raktároz a fejében. Pedig az agysejtek egy bizonyos idő után csak elhalnak. És mégis, egy trikóra, egy kerek, alighajú kobakra emlékszem. — A klubban, a földszinten. Rá se ismernél már az iskolára, úgy megváltozott. Szóval az akkori klubban beszélgettünk. Ügy hívtak titeket, hogy a patronáló osztály. Mi, kicsik, fölnéztünk rátok. Ott jöttünk össze, és Ott váltottuk meg a világot. — Igaz. És akkor azt mondtad, népművelő leszel. Főiskola, egy vidéki művelődési ház. Az álmok — Lassan kialakult bennem a »lényeg«. Az agysejtek mégsem hiábavalóval törődtek. Egy kék trikóhoz kapcsolták a hivatást. Egy diáklány terveit, melyekkel az embereknek akar használni. — Most is erre készülök. Csak közben dolgozom. Van férjem, meg egy gyerekem. De nem tettem le róla. Sztereotip szavak. Erről hallunk mindenkitől. Mégis értelmük volt. Apró részleteket hiába mondanánk. A lényeg pedig csak egyféleképpen írható le. Hasonlított a sorsunk egy kicsit. Elkezdtük tanulni az — ugyancsak sztereotip — élet iskoláját. Kulimunkával irodában, igazi munkával segédmunkásként. Albérletben, idegen városban. — örülök ennek. Az albérlet alaposan megneveli az embert. Megtanítja gondolkozni, nyugodtan viselkedni, tűrni a válságokat. Pedig az utolsó valóban olyan volt. mintha hazamennék. Mégis, otthon, a védő szülői fészekben sokkal kevesebb a lehetőség a saját/gondolatokhoz. — Gyűlölöm az albérletet. Minden rosszat annak köszönhetek. Összetöri az embert fiatalon. Visszafogja az ösz- szes tervét, nem hagy lehetőséget. Különbségek. Még sincs szakadék közöttünk. Két oldalt ismertünk mea. Egyikünket segítették a nehézségek, másikunkat a lehetőség szabadította föl, amely óhatatlanul, a jól végzett paradoxonjával közelít az emberhez. Szétszóródtunk a világban, magtaláltuk nem keresett felnőtt korunkat. Néha — mint mi — véletlenül találkozunk. És a közös múlt sze- retetével beszélgetünk. Tiszteljük egymást, összefog valami erő, és nyugodtan, boldogan megyünk haza a véletlen találkáról. Újra szétszór a megállapodottság kényszere. Milyenek voltunk? A hiány, amelyet éreztem, kicsit betöltődött. Megtudtam azt is, hogy keveseket engedtünk mi, »nagyok«, magunk közé. És mégis ragaszkodtak hozzánk. Neveletlenek voltunk, vadak. Egyik tanárnőnk panaszkodott, hogy hiányzunk neki, mert ma olyan jó gyerekek vannak. És a mi vad ellenállásunk, rosszaságunk mögött lángoló tervek, mindent megjavítani akaró elszántság volt. Valóban jobbak lennének a mai diákok, vagy csak a legenda emeli »hőstetteinket« a többi fölé? Nem tudom. A maiak épp oly kevéssé engedik be az embert csodákkal telt világukba. Féltik, őrzik a titkot, amelyről talán nem is tudnak. Sok földrajzóráról kizavart a tanárnő. Nagy hangommal, prófétálásaimmal, azt hiszem, csak kamaszságomat próbáltam palástolni. A sokszor elbliccelt tanulást... öt társam a műegyetemen tanul. Néhány an főiskolákon, néhányan dolgoznak, becsülettel. Ritka szerencsés banda, mindegyik azt csinálja, amit akart, hallottam régi osztályfőnökünktől, aki mindenkiről tud. (És volt olyan nap, hogy a harmincból huszonötén kaptunk igazgatói rovót.) Szerencsések vagyunk. Az elbliccelt órákat azóta kínos keservesen pótoltuk. Volt olyan nap — iskola után egy évvel —, hogy összejöttünk, és elővettük régi könyveinket. Épp a földrajzot, mert hárman rájöttünk, hogy nem tudunk megfejteni egy keresztrejtvényt. Szerencsések vagyunk, mert egy kicsit ösz- szetartott még bennünket a közös csínyek kohéziója. És volt erőnk a mulasztást később, józan belátásból pótolni. Felnőttünk. A diáktettek emléke még bennünk él, és letagadjuk, hogy sok dolgot megbántunk. Ezernyi bűnünkre ezeregy megbocsátás, ahogy ma élünk. T.uthár Péter Készüljünk (el a mezei pocok elleni védekezésre Nyár végi fölméréseink szerint a mezei pocok egyedsű- rüsége egész megyénk területén alacsony mértékű volt. A szeptemberi esőzések hatására a növények viszonylag hosz- szabb ideig őrizték meg zöld felületüket, ezzel elősegítették a mezei pocok megfelelő táplálkozását. A beköszöntött fagyok a zöld részeket elpusztították, s a kukorica betakarításának előrehaladásával — táplálékuk fokozatos megszűnéséivel — a kártevők áttele- pülése megkezdődött az évelő pillangósokba, valamint a káposztarepcébe és az őszi gabonavetésekbe is. A mezei pocok népességének, egészségi állapotának vizsgálata, szaporodása arra enged következtetni, hogy a következő években a népességszint fokozatosan növekedik, és egy új fertőzési hullám kialakulására számíthatunk. A veszélyeztetett Kapos-, Koppány- völgye, valamint Csurgó és Marcali körzetében ezért meg kell kezdeni a mezei pocok által rendszeresen károsított táblák ellenőrzését, és veszélyes egyedsűrűség észlelése esetén (100 négyzetméterenként kettőnél több lakott járat) a védekezés végrehajtása szükséges. A védekezésre az endoszul- fános (Thiodan, Thlonex) permetezés helyett a Redentin 75 granulátum alkalmazását javasoljuk. Ez a készítmény specifikus hatású (nem mérgező a kérődzőkre,' a madarakra, a gerinctelenekre), és másodlagos mérgezéseket sem okoz. Formulázása következtében — kukoricatörmelékre viszik a hatóanyagot —- kutyára, macskára és vadon élő emlős ragadozókra sem jelent veszélyt. Nem érzékeny a csapadékra, ezért jól használható az őszi— tavaszi, valamint a téli időszakban, amikor az évelő pillangósok területén már nincs zöld felület. A szert egyenletesen kell — hektáronként 15—20 kilós mennyiségben — a talaj felszínére szórni. Ez a művelet többféle géppel — vetőgéppel, műtrágyaszóróval, speciális granulátumszóróval, repülőgéppel, helikopterrel — elvégezhető, és ebben az esetben a területteljesítmény is sokkal nagyobb, mint a permetezésnél A magasabb adagolást az erősen fertőzött (8—10 lakott járat 100 négyzetméterenként, vagy e fölött), míg a kisebb mennyiséget a közepesen fertőzött (2—6 lakott járat 100 négyzetméterenként) területen kell alkalmazni. A készítmény alkalmazásánál fontos tudni, hogy a kártevő a kezelés után 4—6 nap múlva pusztul ek Mindenki föltekintett. Meglátták a függőleges sziklák fölött a hét bükkfát. Az égbolt széles kék mezejében. Hét kemény oszlop, tartották a mennyország boltozatát. Vén törzsük felkopaszodott, csak a hegyükben volt egy kis bojt, cirógatta a bárányfelhőket. Buda tanító a hét bűidéről hátranézett. Nem tudni, milyen sugallatra. Es tekintete Zsabkának ütközött. S nekiütközött Feró tekintete is. És Marcié. Egyszerre három. Mint az eldobott, pörögve szálló kés — mikor mindhárom talál. Akaratlan rajtaütés. S e három villanás odarántotta a negyediket: Lonciét. Zsabka, mint akinek hirtelen szemébe vakítottak volna valamely titkos tükrözők, elkapta arcát. Halálsápadt volt. Himlőhelyei naav viaszföltökként ösz- szemosódtak, s a szürke tónusból, melyet a rendőrségi háttér nyújtott, élénken, bántőn kivirítottak. A vízbefúlt — adta volna e sárgának címül a festő. A vértelen ajak megrángó ostorán kétségkívül a félelem habja remegett, s a homlokon — odakapott idegesen, hogy letörölje — a félelem gyöngye. 33. Napnál világosabb volt, hogy Zsabka a következő percekben lelepleződik. És féltek az elodázhatatlan találkozástól a szörnyűségessel. — Én biztos voltam benne — súgta Lonci Ferónak, és' suttogásában kalapáló szíve vergődött. Feró bólintott. — Most már én is. — Maga elé tekintett hosszan, mereven. — Pedig voltak pillanataim, amikor azt hittem, rossz nyomon vagyunk. Tudták, minden érzékszervükkel érezték, hogy itt... itt valahol a közeli bozótban várja őket a borzalmak borzalma: a hulla. A kis ember már a függélyes sziklákon kapaszkodott, vakmerő zergeureásokkal hatolván fel a tetőre. A pipás Maigret közvetlen a nyomában lihegett. Odafenn leültek a köves laposon, a vékonyka humuszon tenyésző zuzmó bársonyára. Megvárták, míg mindenki fel- eihelődik. Sandi kénytelen volt ebben a várakozásban a tekintélyes Maigret-hez igazodni, és csak a fejét forgatta körbe-körbe, nyugtalanul, pásztázva a satnya bozótot. Végül mindenki fenn volt. Talpig bársonyban Králik Franyóék is felértek, mert; nem tehettek mást. Utolsók lettek, de felértek, s mindjárt behúzódtak az első bükk alá. összebújtak ott, mint valami szárnyúkban a megfélemlített juhok. Minden szavuk elfogyott, s hogy cselekedjenek valamit, pantallójuk szárát po- rolgatták, és a tövist csipkedték belőle. Óvatosan tekingettek körül, csak — mint a strucc félve k'néz a homokból, szemében bujkáló riadt- ság: honnan csap le a veszedelem? A Fekete Ür egyelőre nem mutatta magát. Hacsak az a sötét felleg nem tekinthető közeledtének, mely a koporsóhegy mögül váratlanul előgomolygott, s a szél, mely hirtelen a hajakba és kalapokba kapott. — A végén itt ér a vihar — mondta valaki a gyáriak közül. Míg a parasztok egyet se szóltak, csak oda-odalese- gettek a felhőre. Mintha reménylettek volna tőle valamit. Buda tanító pedig odalépett az öreg Maigrethez, s füléibe súgott. Maigret ekkor Zsabkára nézett, és nagyon kezdte rágni a pipáját. Mindjárt fel is á’lt. Szemének kurta villantásával utasította a két rendőrt emberük szorosabb fogására, éberebb ügyelésére, és szinte ugyanazzal a szemsuhintással helyet is keresett és talált nekik, a második bükkfa alatt, ahol a terepviszonyok szökésre kevésbé kedveztek., A lapos ott kiszélesedett kerek, csupasz térséggé. Aztán a rendőrszakasznak adott rövid utasítást. A szakasz kettévált, széthúzódott, civileket vegyített maga közé. Mire a lánc így felfejlődött a fennsík teljes szélességében, Maigret csaknem szétrágta a pipa szopókáját. Elégedett volt a csatárlánccal; kettős sorában nem volt foghíj. Az első sor másfél méternyi közeit a második sor kitöltötte. — Na, most fésülünk — mondta, Maigret, és arra gondolt, hogy nincs az a lyukas húszfilléres, amelyik fenn ne akadjon e fésű fogain. Elsőnek Sandi tábori ásóját találták meg. A fonoda segédmestere rikkantva mutatta fel a holmit. — Egy gyanús tárgy! — Semmi — legyintett Sandi. — Csak az enyém. Maigret csalódásában kivette a pipát a szájából, s azzal fenyegette meg a sorok előtt ugráló buzgalma« kis embert. Noha a helyzet komikus volt, senki se nevetett. Görcsbe rándulva doboltak a torkok. Maigret otthagyta a csatárláncot, és Zsabkához lépett. »Sápadt vagy, fickó« — gondolta. A két rendőr kissé oldalt lépett, hogy helyet adjon a nyomozónak. — Hol történt? — hajolt az öreg a fiú arcába. Mereven a szeme közé nézett. Az állta. — Sehol. — Csali a foga koccant gyanúsán, a pimasz válasz hitelét csappantván. Csattant kis híján pofon is érte, előntvén a nvugatmából oly nehezen mozdíth-tó ör°g Masire-t a nanrikaméreg. De a^ meggondolatlan cselekedettől megmentette eav váratlan esemény. Keze félúton megállt, s úgy maradt némileg a levegőben. (Folytatjuk.)
