Somogyi Néplap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-03 / 234. szám
Nagyhét az ENSZ-ben A világ figyelme New Yorkra szegezödött a mu.it héten. Az ENSZ közgyűlése idején vagy száz külügyminiszter fordul meg az üvegpalotában. Legtöbbje fel is szólal az ülésszak általános vitájában, mindegyik küLönmegbeszélé- seket, kétoldalú tárgyalásokat is folytat. Gromiko szovjet külügyminiszter az elsők között lépett az ENSZ szónoki emelvényére. Nagyhatású beszédben ismertette a Szovjetunió leszerelési elképzeléseit, s előterjesztette azt a javaslatot, hogy a világ valamennyi országa mondjon le az erőszak alkalmazásáról. A szovjet kormány a fegyverkezési hajsza beszüntetését sürgeti. A szovjet külügyminiszter a hét közepén találkozott Kissinger amerikai külügyminiszterrel. Szó esett megbeszélésükön a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai tárgyalásokról. amelyeknek 19^7 őszéig eredményt kell hozniuk, hiszen akikor jár le a Brezs- nyev—Nixon csúcstalálkozó idején aláírt első megá'lapo- dás. A két külügyminiszter áttekintette a közel-keleti helyzetet is és kifejtette kormánya véleményét a dél-afrikai eseményekről. Ezt követően Gromiko Washingtonba utazott. A Fe- ház Házban fogadta Ford amerikai elnök. Hagyomány, hogy az ENSZ-közgyűlésre érkező szovjet külügyminiszter eszmecserét folytat az elnökkel. Gromiko a Fehér Házból távozóban nyilatkozott újságíróknak és elmondta, hogy az eszmecserén szó volt a. Közel-Keletről, a válság tárgyalásos rendezésének szükségességéről, továbbá a SALT-ról. A szovjet külügyminiszter rámutatott: a stratégiai fegyverkorlátozások kérdésében még vannak nézeteltérések a két fél között. A szovjet diplomácia nagy lépést tett ugyanekkor: az érdekelt országokat felszólította, hogy a közel-keleti probléma megoldására rövid időn beiül üljenek össze Genfben. A szovjet kezdeményezés szerint a konferencián ott a helye a palesztin nép hivatott képvi- seífetémek is. A Szovjetunió véleménye szerint nem lehet a közel-keleti kérdések egyi- ke-mási kárnak kiragadásával orvoslást keresni a térség égető bajaira, hanem átfogó rendezéssel kell kiiktatni a válságot újra meg újra előidéző okokat. Véget kell vetni az izraeli megszállásnak az el fogt a11 arab területeken, biztosítani kell a palesztin néo nemzeti jogait, s a térség valamennyi országának a békéjét, biztonságát szavatolni kell. ' Érdemes emlékeztetni arra. hogy Kissinger az ENSZ-beii felszólalásában kijelentette: az Egyesült Államok most már hajlandó lenne a közel- keleti konferencia folytatására! Libanonban ezalatt a helyzet . a harcok kiújulásávál és a szír csapatoknak Bejrút felé nyomulásával ismét bonyolultabbá vált. Még mindig nem sikerült a valamennyi érdekeltet (így a. libanoni jobbos baloldali érőket, a palesztinokat, a szíreket) egyszerre tárgyalóasztalhoz ültető értekezletet megszervezni. Pedig e végett is lázas diplomáciai tevékenység tapasztalható Bejrutban és Damaszkuszban: főiként az Arab Liga képviselője, El Khoüii fáradozik érte. Szadat egyiptomi elnök előbb 48 órán belül követelte az arab állam- és kormányfők összehívását, a hét közepén elhangzott felhívása azonban eredménytelen maradt. A hét végére úgy alakul az ügy, hogy talán október 15-e táján összeülnek az újabb arab csúcstalálkozó részvevői a libanoni helyzet megvitatására. Somogyi Néplap Libanonban fokozódik a harc HZ ESEMÉNYEK HRtKlKím Hétfő: Angol». Mozambik. Tanzánia. Zambia. Botswana vezetői kétségeiket hangoztatták Kissinger rhodesiai tervével kapcsolatban csúcstalálkozójukon. — Blackpoolban megnyilt a munkáspárt 7ő. országos konferenciája. Kedd: Az ENSZ-közgyülésen felszólalt Andrej Gromiko és a szovjet kormány új javaslatait terjes-tette elő leszerelési megállapodásokra. — A Szíriái hadsereg támadása a Libanon- hegységben levő palesztin állások ellen. Szerda: I Gromiko—Kissinger találkozó New Yorkban. — Gis- card d’Estaing francia köztársasági elnök rádió- és tévébeszédében védelmezte a nadrágszijmeghúzási tervet. Csütörtök: Becsben folytatódtak a haderőcsökkentést tárgyalások. — Namíbia felszabadító mozgalma a terület mielőbbi függetlenségét követeli. Péntek: Gromikót fogadta Washingtonban Ford elnök. — Fahmi egyiptomi külügyminiszter különös körülmények között tárgyalt Párizsban. Szombat: A nyugatnémet választási kampány véget ért, szoros eredményt várnak a köz- vélemény-kutatö intézetek. — ÜJabb harcok a Li- banon-hegységben és Bejrut előtt. (Folytatás az 1. oldalról) és a velük szövetséges Palesztinái ellenállási mozgalom csapatainak támaszpontja, a két település zárta el a jobboldali alakulatok elől Bejrut nyugati, a haladó erők kezében levő részét. A jobboldal péntek óta ágyúzza a két települést. A helyszínről érkezett szombat esti jelentések szerint azonban Phamdun és Aley védői megállították a jobboldali támadást, sőt valamelyest vissza is szorították az ellenséget. A libanoni nemzeti-haladó erők központi politikai tanácsa és a Palesztinái ellenállási mozgalom vezetősége szombaton felhívással fordult fegyvereseihez, álljanak ellent a jobboldali keresztény erők és a sziriai alakulatok támadásának. A nemzeti-haladó erők központi politikai tanácsa bejelentette, hogy szombattól kezdve Bejrut nyugati részén ostromállapotot vezetnek be. A tanács ugyanakkor felszólította Eliasz Szárkiszt, Libanon új elnökét, tisztázza a sziriai csapatok libanoni jelenlétével kapcsolatos álláspontját, s fejtse ki világosan, mit jelentett az a szepj tesmber 23-án elhangzott kijelentése. hogy a sziriai meg- i szálló katonaság az ő pa- ■ rancsnoksága .alá tartozik. Amennyiben Szárkisz nem j magyarázza meg ezt a kijelentését, s nem fejti ki világosan álláspontját, a baloldali pártok megvonják tőle a támogatásukat — hangoztatta a tanács szóvivője. Georges Marchais, az FKF^ főtitkára, táviratban szólította fel Kurt Waldheimet. az ENSZ főtitkárát, segítse elő a vérontás megszüntetését Libanonban. Merénylet Vicleia ellen Sikertelen merényletet kíséreltek meg szombaton Jorge Vide!a altábornagy argentin államfő ellen, Campode Mayo kisvárosban egy katonai díszszemlén. Röviddel azután, hogy Videla elnök és a kíséretében lévő katonatisztek és miniszterek elhagyták a díszpáholyt, bombák robbantak az eme'vényen. Az államfő sértetlen maradt, de jelentések szerint két másik személy megsebesült. Kapcsolataink Venezuelával és Peruval 3244 jelölt 496 helyre Ma választás az NSZK-baa Egy másik egyiptomi kezdeményezés ugyancsak érdeklődést keltett az utó obi napodban : Fahmi külügyminisztert Szadat elnök Párizsba küldte a francia köztársasági elnökhöz intézett üzenetével. A kairói diplomata meg is jelent az Elysée-palotában, majd másnap távozni készült a francia fővárosból. Már a repülőtéren volt, amikor visszaszólították Giscard d’Estaing elnökhöz újabb megbeszélésre. Fahmi szombaton a francia államfő üzienetével tért haza Kairóba, hogy mi volt az üzenetben, homály fedi. Any- nyi viszont tudnivaló, hogy Franciaországnak egykor szoros kapcsolatai voltak Libanonnal, Párizs egyszer már előhozakodott azzal a javaslattal, hogy francia ka tanáltat vezényelhetne Libanonba a vérontás megszüntetésére, a szembenálló felek szétválasztására. Asszad sziriai elnök a héten úgy nyilatkozott, hogy a szír beavatkozásnak Libanonban nem más, mint a polgár- háború tüzének eloltása, az ország felosztásának megakadályozása volt a célja. S ha a szír hadsereg nem vonult volna be Libanonba, megtették volna ugyanezt az izraeli csapatok ... Csak a kuriózum kedvéért említjük meg, hogy a hét közepén »mini választást« rendeztek Európa délnyugati csücskében, Gibraltáron. A többség amellett volt, hogy a kis terület maradjon meg brit gyarmatnak. Természetesen a London számára kedvező döntés sovány vigasz a munkáispárti kormánynak, amely a héten az angol font sterling legalacsonyabb árfolyamát volt kénytelen elkönyvelni. Amire még nem volt példa: csupán 1 amerikai | dollárt és 60 centet ért a font sterling! Callaghan és társai a héten még saját pártjuk, a Labour bírálatait is el kellett, hogy tűrjék a blackpooli konferencián : tulajdonképpen csak 1976 végéig kaptak haladékot a bér befagyasztás fenntartására. Fálfy Jóa»ef Magyarország és Venezuela diplomáciai kapcsolatai viszonylag újkeletűek, alig hét esztendős múltra tekintenek vissza. A — különösen az utóbbi két évben fejlődésnek indult — kontaktusokat egy sor magas szintű látogatás alapozta meg. Legutóbb, az idén márciusban Marjai József tanácskozott Caracasban külügyi államtitkárként. Magyarországon 1968-ban és 1971-ben járt külügyminiszter-helyettes vezetésével venezuelai küldöttség, s 1975-ben látogatott el hazánkba — az országgyűlés meghívására — a venezuelai parlament delegációja dr. Gonzalo Barrios vezetésével.. A két ország kereskedelmi forgalma kedvezően alakult, bár a még kétségkívül meglevő fejlesztési lehetőségek felkutatása és kihasználása a soron következő teendők közé tartozik. A magyar ipar autóbuszt, szerszámgépeket, orvosi műszereket, izzólámpákat, gyógyszeripari alapanyagokat szállít a latin-amerikai országnak, érdeklődnek azonban kikötő berendezések, garázsfelszerelések és laboratóriumi műszerek iránt is. Az érdeklődés felkeltését jól szolgálta a Hungexpo Találkozás Magyarországgal címmel rendezett kiállítása ez év júliusában Venezuelában. Ami a kulturális kapcsolatokat illeti: 1973-ban a két ország kulturális együttműködését szorgalmazó okmányt írtak alá Venezuelában, 1975 óta egyetemközi megállapodás van érvényben az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem és a venezuelai központi egyetem között. Peruval 1969 óta vannak diplomáciai kapcsolataink, a magyar nagykövetség 1970 elején kezdte meg működését Limában. Az elmúlt évek során gyakoriakká váltak a magas szintű látogatások, s 1973 júniusában — még mint gazdasági és pénzügyminiszter — Budapesten járt Francisco Morales Bermudez, Peru elnöke is. Kapcsolatainkat 13 államközi megállapodás fénW jelzi, s az, hogy 1970-ben * két ország gazdasági vegyes bizottságot hívott életre. A gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok számottevően bővültek, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök elvén alapuló együttműködést hosszú lejáratú megállapodások szabályozzák. Magyarország főként gépeket, műszereket, gyógyszeralapanyagokat és fogyasztási cikkeket szállít Perunak. Jóhírűek Peruban a magyar autóbuszok, s jelentős értékű szerződést kötött a Ganz-MÁVAG és az Elektro- Peru: a magyar vállalat berendezéseket szállít egy perui vízi erőmű bővítéséhez. Perui importunk zöme fehérjetakarmány, kávé, gyapot és színesfém. A két ország műszaki-tudományos együttműködése -az 1970-ben aláírt megállapodás alapján bontakozott ki: magyar szakértők segítik Peruban a különböző műszaki rekonstrukciókat, s mezőgazda- sági területen is sor került szakértők cseréjére. A kulturális együttműködést 1973 óta szabályozza államközi egyezmény, erre épülnek az egyetemközi megállapodások. Jelenleg az ELTE és a limai Universidad Nációnál Mayer de San Marcos, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem és a Limai Műszaki Egyetem, valamint a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem és a limai Agrártudományi Egyetem között van érvényes együttműködési megállapodás. 1971 óta a San Marcos Egyetemen magyar vendégtanárok is tanítanak, míg nálunk, az ELTE spanyol tanszékén, perui tanárok látják el a lektori teendőket. 1968 óta Peruban tizenegy, Magyarország életével foglalkozó kiállítás nyílt, 1974-ben nagy sikerrel rendezték meg Limában a magyar kultúra hetét, rá egy évre Budapesten a perui kulturális napokat. A vasárnapi választások elő/l nyugatnémet pártok vezetői: műt Schmidt kormányfő, az Ma, vasárnap reggel. 41.6 millió választásra jogosult nyugatnémet állampolgár járulhat az urnák elé, hogy döntsön az új szövetségi parlament összetételéről. A Bundestag 496 képviselő helyére 16 párt 3244 jelöltje pályázik. A bonni törvényhozásban jelenleg helyet foglaló négy nagy párton, az SPD-n, FDP-n, CDU-n és CSU-n kívül csak a Német Kommunista Párt (DKP) állított jelöltet valamennyi tartományban. A választásra jogosultak között 3,3 millió fiatal először élhet állampolgári jogával. Több mint hárommillióval nagyobb a női szavazók száma, mint a férfiaké. A közvélemény-kutató intézetek legutóbbi kimutatása szerint, a parlament összetételét eldöntő, úgynevezett »•második szavazatok« tekintetében a jelenlegi SPD—FDP koalíció egyre növekvő előnyre tett szert. A felmérésektől függetlenül mind a négy nagy párt szóvivője az utolsó napokban derűlátóan ítélte meg saját pártja esélyeit. Az SPD pártközpontjában azzal számolnak, hogy a koalíció szempontjából nagyon kedvezően alakult 1972-es választási arányt sikerül megközelíteni. Az SPD-vel koalícióban levő szabaddemokraták szóvivője szerint az FDP jobb eredményt fog elérni, mint négy évvel ezelőtt. (Az SPD 1972-ben a szavazatok 45,8 százalékát, az FDP 8,4 százalékot kapott, míg az ellenzéki CDU—CSU együttesen 44.9 százalékot.) A csütörtök esti négyes televíziós »csúcsvitá- 1 tói« valamennyi part a szatévévitát tartottak a nagy Helmut Kohl, a CDU és HelSPD kan cellar jelöltje. (Telefotó: AP—MTI—KS) zavatszámok növekedését várta. A választási körzetekben a szavazóhelyiségek délután 6- kor zárnak. Az első megbízható számítógépes előrejelzések este 8 utánra várhatók. Az új parlament és az új kabinet 1976 utolsó hónapjának közepén kezdi meg működését. A BT kedden folytatja a vitát a délnyugat-afrikai helyzetről Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken folytatta a délnyugat-afrikai helyzet megvitatását. Mozambik és Sierra Leone képviselője a vita során felszólította a Biztonsági Tanácsot, hatalmazza fel Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt arra, hogy a Swapo, a délnyugat-afrikai népi szervezet, az ENSZ és Dél-Afrika részvételével hívjon össze Namibia- értekezletet. Sierra Leone, Mdtambik. Ghana és Zambia képviselői sürgették a Biztonsági Tanácsot, hogy vegyen ismét fontolóra Dél-Afrika ellen irányuló szankciókat. Roger Felli ghanai külügyminiszter hangoztatta, hogy Dél-Afrikát ki kell zárni a világszervezet tagjai közül, ha Pretoria továbbra is fenntartja eddigi politikáját. Siteke Mwale zambiai külügyminiszter kijelentette, hogy csak akkor van értelme a Swapo és Dél-Afrika közti tárgyalások megkezdésének, ha a pretoriai rendszer szabadon bocsátja a délnyugat-afrikai népi szervezet bebörtönzött tagjait. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden, közép-európai idő szerint 20 órakor, folytatja a délnyugat-afrikai helyzet megvitatását. Új szovjet kezdeményezés Újítsák fel a genfi közel-keleti konferenciát A Szovjetunió új, átfogó kezdeményezést tett a közel- keleti konfliktus felszámolására. a rendezésre hivatott genfi közel-keleti konferencia munkájának felújítására. A javaslat szövegét első oldalon közölték a szombat reggeli központi moszkvai lapok. Az új szovjet lépést az a meggondolás vezette, hogy a bármely pillanatban új háborús konfliktus kirobbanásával fenyegető problémát csak átfogóan, valamennyi vitás kérdés tisztázásával lehet megoldani. Alátámasztják ezt a Libanonban zajló események is, amelyek meggyőzően bizonyítják, hogy a Közel-Kelet békéjét nem lehet elszigetelt kis lépésekkel, egyik vagy másik háborús góc felszámolásával megteremteni, mivel a harcok a részmegállapodásokat követően újból és újból fellángolnak. Az átfogó, a konfliktus valamennyi alapvető okát kiküszöbölő rendezés igényéből logikusan következik. hogy ezt csak egy olyan nemzetközi fórum valósíthatja meg, amelynek munkájában részt vesz az összes, a megoldásban közvetlenül érdekelt fél. Ez a nemzetközi fórum a genfi közel-keleti konferencia, amely 1973 decemberében csak megkezdte munkáját, de tevékenységét az átfogó rendezést szabotálok hibájából azóta sem újította fel. A szovjet kormány legutóbb ez év áprilisában tett javaslatot a genfi értekezlet ismételt összehívására. Az új szovjet javaslat már kiterjed a tanácskozás konkrét napirendjére és idejére is. A Szovjetunió a megoldás alapjának továbbra is az 1967-es háborúban Izrael által megszállt valamennyi arab terület felszabadítását es a palesztinai arab nép elidegeníthetetlen jogainak — beleértve az önrendelkezésre és a saját állam megteremtésére vonatkozó jogot is — elismerését tekinti. A javaslat szavatolja a konfliktusban közvetlenül részt vevő valamennyi állam független létét, s ennek érdekében megfelelő nemzetközi garanciákat irányoz elő. Figyelemre méltó új vonása a kezdeményezésnek, hogy tartalmazza az Izrael és az arab államok közötti hadiállapot megszüntetését is. A szovjet kormány végül hangot ad annak a meggyőződésének. hogy megvannak a reális lehetőségei a közel- keleti konfliktus alapvető okai felszámolásának, az átfogó rendezéséről történő megállapodásnak. Ennek érdekében a Szovjetunió kész tevékenyen együttműködni a genfi közel-keleti értekezlet valamennyi részvevőjével.