Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-02 / 207. szám
Ellentmondó hírek a frontokról r M t oldalról) áHaenMefisák az arab területek megszállását. A határozat kijelenti, hogy a közel-keleti békét csak az ENSZ-foen előterjesztett szovjet javaslatok, a megszálló izraeli csapatok kivonása, a palesztinai arab nép törvényes jogainak garantálása, valamennyi közel-keleti állam területi sérthetetlenségének szavatolása alapján lehet helyreállítani. Bejirút külvárosaiban és a hegyvidéken — az AFP jelentése szerint — szerdán folytatódtak a tüzérségi öez- ezecsapások. Az utóbbi 24 órában a harcoknak 87 halálos áldozata volt. A íatangista rádió jelentette, hogy módosították az Dél-Afrika Arab Iigt béketereét: kihagyták belőle a száriai haderők visszavonását Libanonból. Ugyanakkor előirányozzák, hogy a szakaszokban megvalósításra kerülő általános rendezés keretében a palesztinaiak vonuljanak ki a hegyvidékiről, A rádió szerint a módosítást Szíria kérte. A libanoni haladó erők részéről jeleztek, hogy a Palesztinái és a haladó erők közös parancsnoksága mindaddig nem vizsgálja meg a kizárólag katonai jellegű bé- I ketervet, amíg a szembenálló fél a válság általános rendezésével kapcsolatban nem helyezkedik pozitív álláspontra. Mohammed Hosszan Go- naim egyiptomi tábornok, az Arab Liga libanoni békefenntartó haderőinek parancsnoka, szerdán a jobbolI litikusokkal. Aa. egyik amerikai diplomata elmondotta: az Egyesült Államoknak nincs szándékában* hogy konzulátust nyisson a keresztények ellenőrizte övezetben. A WAFA palesztinai hír- ügynökség jelentette szerdán: az NSZK-n át amerikai fegyverszá’.lít.mány érkezett Dzsunish kikötőjébe, a libanoni jobboldali erőik részére. A szállítmány 40 tüzérségi lövegből és ismeretlen számú harckocsiból állott. Az afroázsiai szo’idaritási szervezet felszólította az ösz- szes baráti államokat és szervezeteket, hogy fokozottabban támogassák a libanoni nemzeti hazafias ereiket és a palesztinai ellenállási mozgalmat. A nyilatkozat elítéli a libanoni válság politikai rendevésének meghiúsítását célzó kísérleteket. Volinov és ZsoloboT kitüntetése Borisz Volmor, a Szovjetunió űrp&ótája, a Sczaljut—5 orbitális tudományos állomáson és a Szojuz—21 szállító űrhajón teljesített eredményes, huzamos idejű repüléséért, bátorságáért és hősiességéért másodszor is megkapta a Szovjetunió hőse címet. Első ízben akkor kapta meg, amikor 1969. január 15—18-án a Szojuz—4 és a Szojuz—5 űrhajó or- bitális repülése alkalmával eredményes űrrepülést hajtott végre és a világon elsőnek szállt át a világűrben egyik űrhajóból a másikba. Ennek emlékére a kilövőhelyen felállítják bronz mellszobrát. Vitalij Zsolobov űrhajós ugyancsak megkapta a Szovjetunió hőse címet és a Szovjetunió űrpilótája rangot. Ismét összetűzések Dél-Afrika több városában összetűzések zajlottak le ismét a fajüldöző rezsim politikája ellen tüntető diákok és a rendőrség között. Fokvárosban a hatóságok könnygázbombákkal támadtak rá mintegy 300 nem afrikai színesbőrű felvonuló fiatalra. Egy másik városban a fekete diákok tömegére rontott rá a rendőrség és gumibotokkal verte szét a tüntetőket 64 fiatalt letartóztattak. dali vezetőkkel megvitatta a béketervet. A tanácskozáson elvetettek azt a javaslatot, hogy az Arab Liga békefenntartó haderői állomásozzanak a Bejruttól északkeletre fekvő hegyvidéken, ha majd a baloldaliak és a palesztinaiak onnan kivonultak. A megbeszélést hétfőn folytatják. Robert Houghton és David Mack amerikai diplomaták szerdáin, Dczsuniebbe, a libanoni jobboldali erők sízékihe- lyóre érkeztek, hogy újból tárgyaljanak a jobboldali poCartcri támogatja az AFL CIO A legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség, az AFL— CüO Cáriért támogatja az elnökválasztási kampányban. A képen (jobb oldalt): a demokrata párti elnökjelölt, James Carter, mellette az AFL—CIO elnöke. A krími találkozók fontossága A testvérpártok vezetőinek a Krímben tartott találkozói »megerősítették a testvéri országok vezető pártjainak változatlan, elvi irányvonalát a szocialista közösség összefor- rottságának erősítésére, ami biztosítékot jelent arra, hogy a közösség egyre növekvő befolyást gyakoroljon a történelmi folyamat általános menetére a béke, a felszabadítá- si mozgalom és a népek haladása érdekében« — írja vezércikkében a Novoje Vramja című szovjet külpolitikai hetilap. Leonyid Brezsnyev találkozóin és megbeszélésein. Edward Gicrckkel, Gustáv Husikkal, Niqolae Ceausescuval, Todor Zsivk'ovval, Jumzsagijn Cedenballal, Erich Honecker- rel, Kádár Jánossal »megelégedettséggel állapította meg, hogy tovább erősödik az együttműködés a pártok között, sikeresen fejlődnek a hagyományos kapcsolatok politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt« — hangsúlyozza a Novoje Vrém ja, majd így folytatja: »A világsajtó figyelmét joggal keltette föl az, hogy a Krímben megtartott valamennyi találkozón széles körűen megvitatták a feszültség enyhülésével kapcsolatos problémákat. A szocialista országok vezető pártjai, miközben méltatják a kormányoknak és a közvélemény széles köreinek az európai biztonság erősítése érdekében az utóbbi időben tett erőfeszítései nagy jelentőségét, ugyanakkor állandóan emlékeztetnek annak szükségességére, hogy elmélyítsék ezeket a kedvező változásokat. A Helsinkiben elért megállapodások következetes megvalósítását, a záró- dokumentum maradéktalan végrehajtását az olyan további erőfeszítések ösztönzőjének tekintik, amelyeknek célja az enyhülés előmozdítása és a politikai légkör javítása Európában és az egész világon.« Földünkön továbbra is vannak olyan térségek, ahol válság uralkodik és vérontás folyik. Ennek xő példája Libanon. Az élet igazolja annak a kitartó küzdelemnek a fontosságát, amelyet a szocialista országok vívnak a katonai konfliktusok tűzfészkeinek kioltásáért, a hidegháború maradványainak teljes felszámolásáért, a iegyverkezési hajsza beszüntetéséért — állapítja meg a Novoje Vremja. cr t Uj holland törvényjavaslat Jobban ellenőrzik ezulán a királyi család tagjainak ténykedéséi A holland kormány megkezdte annak a törvényjavaslatnak előkészítését, amely módosítaná az ország alkotmányát és lehetővé tenné, hogy a parlament, illetve a kormány szorosabban ellenőrizze a királyi család tagjainak ténykedését. A törvényjavaslatról az igazságügy-miniszter szólt a parlament hétfői ülésén, amikor a Lockheed- botrány hollandiai fejleményeit, Bernhard királyi herceg ügyét tárgyalták meg. A törvényjavaslat »sürgősséget« kap majd a parlament új ülésszakán, amelyet Juliana királynő hagyományos trónbeszéde nyit meg szeptember Soares dilemmája Splnola váratlan hazatérése, őrizetbe vétele és látványos szabadlábra helyezése óta ritkulnak a Lisszabonból származó hírek. Mario Soares szocialista párti kisebbségi kormánya hozzálátott programjának megvalósításához. Mi tagadás, nincs könnyű dolga. Egyrészt á jobboldal gyakorol rá állandó nyomást, és igyekszik a kormányzat döntéseit a maga szája íze szerint befolyásolni. Teheti, mert a szocialistákkal szemben a két jobboldali párt a többség pozíciójából léphet fel. Másrészt — amire a Portugál Kommunista Párt főtitkára. Alvaro Cunhal és a párt más vezetői is nyilatkozataikban rámutattak — Soares programja is magán viseli a kétarcúság jegyeit. A demokratikus alkotmány védelme ugyan nyomatokkal helyet kapott a kormányfő programbeszédében, de azóta bizonyos jelek arra utalnak, SomogyiNéplap ■r*. 1*; - ‘ hogy a parlamenti szónoki emelvény és a tényleges hatalom gyakorlása között némi ellentmondás máris mutatkozik. Máskülönben aligha látott volna napvilágot a kormánynak az a nyilatkozata, amelyben bejelentik: letörnek minden magántulajdont sértő megmozdulást. Első hallásra ez így rendjén is van. Csakhogy a nyilatkozat háttere már korántsem ennyire egyértelmű. Történt ugyanis, hogy az ország déli részén — ahol rendkívül erős az agrárproletariátus és sok földesúr máig is dacol a fasizmust felváltó új rezsimmel — mezőgazdasági munkások elfoglaltak két angol és egy nyugatnémet tulajdonban lévő gazdaságot. Tették ezt azért, mert a tulajdonosok szándékosan hátráltatták — magyarul: szabotálták — a termelést, nem engedték leszedni a fák érett termését, s mindent elkövettek, hogy az amúgy is roppant nagy gondokkal küszködő portugál gazdasági életet a maguk portáján tovább gyengítsék. Egy másik eset ugyancsak arra utal, hogy Soares kabinetje nem új, szocialista irányú változásokat, hanem bizonyos körök érdekeit tartja szem előtt. Közismert, milyen magas Portugáliában a lakbér. Élelmes tőkések sebtében nagyarányú építkezésekhez láttak. Ezek a lakások azonban nem találtak gazdára, mert a csillagászati béreket csak kevesen képesek megfizetni. Néhány ilyen új lakóházba beszivárogtak nincstelenek, munkanélküliek — akiknek a száma egyre nő —, a karhatalom viszont megpróbálta őket kiűzni. A portugál kormány nyilatkozata tehát meglehetősen megtévesztő. Kétségtelen, hogy az ország alkotmánya védelmébe veszi a magántulajdont, de a kilátásba helyezett intézkedések azok e'kn irányulnak, akik az alkotmányos rendet nem a tőkések, hanem az egész nép javára kívánják fenntartani. 21-én. Egyelőre nem világos, hogy jelen lesz-e az ülésen Bern- hard herceg is, aki a hagyományok szerint eddig mindig elkísérte az uralkodónőt. A parlament egyúttal megkezdte annak vizsgálatát is: voltak-e az amerikai repülő- gépgyár által megvesztegetett személyek között képviselők is. Zendülés a hulli fegyházban Zendülés robbant ki a kelet-angliai Hull szigorított rendszerű fegyházban a szerdára virradó éjszakán. A fe- gyencek — közöttük hosszú börtönbüntetésre ítélt notórius bűnözők és az ír republikánus mozgalom robbantó) — valamilyen sérelem elleni tiltakozásul lefegyverezték őreiket, tüzeket gyújtottak az épületben, majd pedig negyven ember körülbástyázta magát a háztetőn. A hulli rendőrosztagokat megerősítették és nagv erők álltak föl ostromgyűrűben, de a rabok kő- és palazáporában egyelőre »várakozó álláspontra« helyezkedtek. Magyar vezetők távirata Vietnam nemzeti ünnepén LE DUAN elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja1 Központi Bizottsága első titkárának, TON DUC THANG elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnökének, TRUONG CHINH elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése állandó bizottsága elnökének, PHAM VAN DONG elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság miniszterelnökének, HANOI. Kedves elvtársak! A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, az első független és demokratikus vietnami állam megalakulásának 31. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, országgyűlése, egész népünk nevében forró elvtársi üdvözletünket küldjük Önöknek és önökön keresztül a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság kormányának, nemzetgyűlésének és az egész vietnami népnek. A testvéri vietnami nép a külföldi agresszorok és helyi csatlósaik felett aratott győzelem eredményeként történelmének új szakaszába lépett: újraegyesített hazája egész területén kibontakoztatja a szocialista forradalmat Bizonyosak vagyunk abban, hogy a hős vietnami nép testvérpártunknak, a Vietnami Dolgozók Pártjának vezetésével sikeresen megoldja a szocialista átalakítás, és a szocializmus építésének nagy feladatát. E tevékenységével a vietnami dolgozó nép valóra váltja nagy fiának, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségének, Ho Si Minh elnöknek a végakaratát, felépíti a békés, független és szocialista Vietnamot. Üdvözöljük és támogatjuk a Vietnami Dolgozók Pártjának és a Vietnami Szocialista Köztársaságnak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének erősítésére, a testvéri szocialista országokkal kialakult szoros együttműködés elmélyítésére, az indokínai népek közötti szolidaritás sokoldalú fejlesztésére, a béke és biztonság megőrzésére, a társadalmi haladásért küzdő erők harcának támogatására irányuló erőfeszítéseit. A jövőben is tovább munkálkodunk pártjaink, országaink és népeink sokoldalú együttműködésének és testvéri barátságának erősítésén. A továbbiakban is minden tőlünk telhető segítséget és támogatást megadunk békés építő- munká j ükhöz. Meggyőződésünk, hogy pártjaink és népeink a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveire épülő kapcsolatainak fejlesztése jól szolgálja a szocializmus és a béke ügyét az egész világon. Kedves elvtársak! Nemzeti ünnepük alkalmából további sikereket kívánunk önöknek, a testvéri vietnami népnek a Vietnami Szocialista Köztársaság felvirágoztatása érdekében végzett munkájukhoz. Budapest, 1976. szeptember 1. Losonczi Pál, Kádár János, a Magyar Népköztársaság a Magyar Elnöki Tanácsának Szocialista Munkáspárt elnöke, Központi Bizottságának első titkára, Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Szolidaritási Bizottság, a SZOT, a KISZ és • • • a Magyar Nők Országos Tanácsa az ünnep alkalmából táviratban köszöntötte vietnami testvérszervezetét. LOSONCZI PÁL, az Elnöki Tanács elnöke szerdán fogadta Victor Bolojant, a Román Szocialista Köztársaság új magyarországi nagykövetét. Ugyancsak tegnap adta át megbízólevelét Rolf Inger- mann Jerving, a Norvég Királyság új magyarországi nagykövete is. KOPPENHÁGÁBAN megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Chnoupek csehszlovák és Andersonn dán külügyminiszter között. HAZAUTAZOTT SZÓFIÁBÓL Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára, a nagy népi hurál elnökségének elnöke, aki szabadságát töltötte Bulgáriában. SZEMJON GROSSZU lett a Moldavai SZSZK új miniszterelnöke. Eddig a Moldavai KP KB mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó titkárának tisztét töltötte be. TEAMWORK ’76 fedőnévvel NATO hadgyakorlat kezdődik a,jövő pénteken az Atlanti-óceánon és a Balti-tenger térségében — belga, brit, kanadai, dán, nyugatnémet, holland, portugál és amerikai tengerészegységek bevetésével, _________________ A Z IZRAELI LÉGIERŐ fő- parancsnoka, B. Peled szombat óta az Egyesült Államokban tartózkodik, és sorra látogatja a repülőgépgyárakat. Feltehető, hogy újabb megrendelésekről tárgyal. FORD BÍRÁLTA — Washingtonban mondott választási beszédében — azokat, akik »vissza akarják vonni az amerikai csapatokat Európából és Ázsiából«. Bírálta a demokrata többségű kongresz- szust is, mivel szeretné csökkenteni a hadügyi kiadásokat. RASID KIKHTA líbiai diplomata lett a Biztonsági Tanács , soros elnöke. Megbízatása tegnap lépett életbe és egy hónapig tart. REPÜLÖSZERENCSÉTLEN- SÉG következtében Daccában életét vesztette Mohammad Khademul Basar altábornagy, a bangladesi légierő vezérkari főnöke. MEGSZŰNT a rendkívüli állapot a burrnai fővárosban. 21 hónappal ezelőtt, a diákzavargások után léptették életbe. KÍNA ISMÉT bejelentette igényét a Dél-kínai-tengeren levő Paracel-szigetekre.