Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-10 / 214. szám

tn Kalinyini találkozások K5lfo’dön magyar szót hallani szívet melengető érzés. Még akkor is, ha csupán ha­zánk yárosainak, az itt lakó ismerősöknek a nevét formálja megkapó igyekezettel, a szo­katlan hangsorokkal bajlódva a vendéglátó ország lánya, fia És amikor egy-egy szóba ka­paszkodva továbbjutunk, em­lékek, kapcsolatok bomlanak ki, honi tájak villannak fel, érdeklődő mondatokat fordít a tolmács: — Hogy van a kedves kolléga, aki évekkel ezelőtt oly szíves vendéglátó volt? Milyen idő van a Balatonon? Mi újság Kaposváron? Ho­gyan épül az új városrész? Testvérmegyénkben, kalinyi­ni területen járva is — túlzás nélkül mondhatom — lépten- nyomon találkoztam hazánk­ban járt, népünket jól ismerő munkásokkal, mérnökökkel, beosztottakkal és vezetőkkel. És kell-e mondanom, mennyi­re örültem a magyar szónak, az őszinte, közvetlen hangú érdeklődésnek, a kellemes em­lékek fölidézésének? Európa legnagyobb, csodála­tosan szép munkákkal büsz­kélkedő gyejmekkönyvnyom- dájában a bennünket kalau­zoló főmérnök ugyan nem járt hazánkban, de nem mulasztot­ta el megjegyezni: több ma­gyar barátja van, akikkel a főiskolán ismerkedett meg, és azóta is tartja a kapcsolatot. Talán jövőre eleget tud tenni a kedves meghívásoknak és ellátogat hazánkba. Ebben az üzemben találkoztam a kali­nyini rádió munkatársnőjével, aki azonban már mosolyogva jegyezte meg a bemutatkozás­kor: három évvel ezelőtt járt Magyarországon, és Kaposvá­ron is töltött egy szép napot. Jártunk egy Kalinyin kör­nyéki állami gazdaságban. Az energikus, természetes jókedé­lyével pillanatok alatt kitűnő hangulatot teremtő igazgató gyakorlottan ejtette ki Ka­posvár nevét. Gyorsan kide­rült: a megyeszékhelyről elne­vezett téren lakik. Már csak ezért is megkülönböztetett fi­gyelemmel érdeklődik hazánk és megyénk iránt. De járt is nálunk, és bár nem e fajtát tenyésztik a gazdaságban, pon­tosan ismeri a Ka-hyb sertések jó tulajdonságait. A kasini szeszgyár fiatal technológusnője a még friss élmények hangulatával eleve­nítette fői magyarországi em­lékeit. Barátságvonattal járt hazánkban, alig három hóifap- ja. Nehezen birkózott a si­mára nyelvtörő helységnevek­kel: Nyíregyháza, Salgótarján. Fővárosunk nevét persze már simábban ejtette. Felcsillanó tekintettel kezdte mesélni a temérdek látnivaló, a baráti találkozások élményeit. A kaposvárihoz hasonló, ma­gasfeszültségű villamossági berendezéseket készítő gyár főmérnöke csak a látogatás végén árulta el, hogy ő is meg­fordult megyénkben. Azt azon­ban már a tájékoztatás elején hangsúlyozta, hogy sok ma­gyar gép dolgozik a gyárban és kiválóan megfelel. Később működés közben is bemutatta ezeket az Orion márkájú be­rendezéseket, ismételten kér­ve: ne felejtsem el tolmácsolni megelégedésüket. Itt, a gyár egyik csendes, ki­sebb helyiségében, tizenkét lány és asszony otthonos mun­kahelyén megyeszékhelyünk városrészleteivel is találkoz­tam. A bejárattal szemben, egy kis asztalkán tabló ötlött a szemembe. Rajta gondos be­tűkkel a felirat: A távolság nem akadálya a barátságnak. És mellette: Kalinyin — Ka­posvár. A fotók egy része ná­lunk készült, a villamossági gyárban, ahol hetvenkettőben járt e kis közösség küldöttsége, élén Zolán Nyina Vasziljevna brigádvezetővel. A kis csoport »anyja« — ahogy maguk közt becézik — szívesen emlékezett az itt töltött napokra, a kedves fogadtatásra. Elmondta, hogy leveleket is váltottak az ottani Latinea Sándor brigáddal, mellyel jól induló kapcsolatot alakítottak ki. Nagyon sajnál­ják, hogy az újévre küldött üdvözlő lapjukra nem kaptak választ. Kérték, adjam át üd­vözletüket ismerőseiknek, a brigád tagjainak. Szívesen megteszem, remélve, hogy ez­zel is hozzájárulok a két gyár és brigád közötti baráti vi­szony fenntartásához, sőt el­mélyítéséhez. Mert a két nép közötti köz­vetlen kapcsolatteremtést ko­molyan veszik a szovjet em­berek. Azok is, akik csupán a pihenés napjait használják ki a barátság ápolására, mint a konakovói járási lap főszer­kesztője és szerkesztőségi tit­kárnője. ök Balatonszéplakon üdültek évekkel ezelőtt. Ma­gyar kollégák nevét említették, akikkel együtt töltötték a nyár kellemes napjait, tájakra, vá­rosokra emlékeztek. A rendkívüli figyelmes­ség, a mindenütt tapasztalt őszinte, baráti fogadtatás fe­ledhetetlenné tette a beszélge­téseket, látogatásokat A né­pünket tájainkat ismerőkkel való találkozások azonban kü­lön is kedves emlékként ma­radnak meg minden Kalinyin- ba látogató magyar vendég­ben. Paál László Mély vízben? Pályakezdő fiataloknak em­berileg és szakmailag is az első és legszebb próba: képe­sítésük megszerzése után tu­dásukat a mindennapi életben hasznosítani, nem egyszer fe­lelős, irányító munkakörben. A gyakran idézett hasonlat szerinti »mély víz« ez, melyet átúszni nehéz és szép feladat. — Megyénkben mintegy 800 felsőfokon képzett szakember dolgozik a termelőszövetkeze­tekben, s ebből 500 harminc­öt éven aluli — mondja Tóth József, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának helyet­tes vezetője. — Bizonyítja ezt az az értekezlet is, melyre az ifjúsági törvény végrehajtásá­ból adódó feladatok megtár­gyalására hívtuk össze a szak­vezetőket. Az ülésteremben láthatóvá vált, hogy a rész­vevők egyben érintettek is. Évente 70—80 új agrárdiplo­más jön a megyébe, s ezek zömmel fiatalok, kezdők. — Van-e biztosíték arra, hogy a kezdő fiatal helyt tud állni előzetes gyakorlat, em­berismeret, vezetői szakérte­lem nélkül? — Ilyen biztosíték termé­szetesen nincs, s éppen a fenti adatok mutatják, hogy egyebek mellett már csak azért is nehéz lenne valami­féle szakmai tapasztalatszer­zést intézményesíteni a kez­dők számára, mivel a gyakor­latban dolgozók »derékhada« és a friss végzősök között a kcrikülönbség alig észrevehető. Több mint tíz évvel ezelőtt ismert volt -a mezőgazdaság­ban a gyakornokrendszer, mely a kezdő szakembereket, illetve az őket alkalmazó termelőszövetkezeteket anya­gilag is támogatta. Az ered­mények azonban nem indo­kolták ennek a módszernek a fenntartását. Valóban nehéz lenne bár­miféle szabályozó rendszert felállítani, mely kötelezővé tenné és körülhatárolná a kezelő agrárdiplomás szakmai Indíttatásának útját-módját. tea ez az a bevezetőben emit-1 tett »mély víz«, melyet kl-ki képessége és lehetősége szerint szel át, akkor csak azt mond­hatjuk, hogy közvetlen ta­pasztalataink szerint az egyé­niség és a szakmai profil ki­alakításához ez a körülmény inkább hozzásegít, mint aka­dályoz. Az ifjú szakember ta­nulmányai során kap gyakor­lati oktatást is, és összessé­gében — bár hetekre bontva — jelentős időt tölt el terme­lőüzemekben. A későbbiek so­rán támaszkodhat az itt szer­zett tapasztalatokra. Ugyan­akkor ma már — megyénk­ben például — helyenként legalább hat, de előfordul, hogy húsz képzett szakember is dolgozik egy-egy termelő­üzemben. Közöttük bizonyá­ra nem egy akad, aki szíve­sen segít jó szóval, tanáccsal, a hozzá forduló kezdőnek. — Az alapképzés, a szemé­lyiség és az őt körülvevő kör­nyezet tehát meghatározója annak, hogy az indulás nehe­zebb-e vagy könnyebb. Le­hetnek még számottevő té­nyezők a felsoroltakon kívül? — Hogyne, és itt jönnek elő szokszor a gondok, ne­hézségek. Felsőoktatási intéz­ményeinknél, mint ismeretes, ágazati képzés van, termelő­üzemeink sorra térnek át a korszerű, ágazati gazdálko­dásra. Az ideális helyzet tehát az, ha valaki a szakmai kép­zettségének megfelelő ágazat­ban kezdhet dolgozni, a képe­sítésének megfelelő beosztás­ban. Ha ez a négy tényező va­lami miatt nincs szinkronban, akkor az egyén konfliktus­helyzetbe kerülhet önmagával és környezetével is. Az ütkö­zések szaktudást és energiát vonnak el az egyik helyről, vagy ugyanezeket a képessé­geket parlagon hagyják a másik helyen. — Megoldás tehát? — Mivel nem intézménye­síthetünk minden kezdő fia­tal szakember mellé egy- mentort«, aki széles körű gyakorlati tapasztalatait, .szakértelmét, emberismeretéi ás vezetői készségét átadná, csak azt javasolhatjuk min­den kezdőnek, hogy szakkép­zettségének megfelelő szak­ágazatban helyezkedjen el. Mivel ma már szinte minden nagyüzem módot ad a letele­pedésre, így megfelelő lakás- viszonyok között, kényelmes életforma ad lehetőséget ar­ra, hogy munkájukban a maximumot nyújtsák. Nap­jaink gyakorlata az, hogy a kezdő szakember érdemi fel­adatot kap munkába lépésekor, tgy fél esztendő alatt fölmér­heti saját képességeit. Ugyan­akkor a termelőüzem is meg­ítélheti, hogy az ifjú kezdő milyen szakmai, emberi, eset­leg vezetői tulajdonságokká! rendelkezik. B. I. Szeberényi Lehel ~Trém~1 Ondrej, a mezőőr azt mond­ta a pipája mögül: — Pedig már út is van. — Fene, ki megesz — mondta Ján. — No — lépett előre Králik Fragyo, ezer ránc mélyéből vihogott a pajkos szeme —, akarsz, hogy dolog legyen el­intézve? — Akarsz, vagy nem akarsz? — Akarok — szólt Gyúró. — Az kell csinálni, amit én, harmincba. Nekem már járta akkor OTI, dolgoztam bányá­nál. Mondom orvosnak: gyűj- jön ki feleségemhez. Nagybe­teg vót. »Fene megy oda« — azt mondta. No, nékem vót fiíikám, elvittem magammal barátomat, mondja még egy­szer. Mondta: »Fene megy oda«. No, akkor vót már ta­núm. Akkor híttam privát orvost. Ami kétség volt, mindről kértem írást, a bíró­ságon meg benyújtottam, s meg kellett neki fizetni. Hű, de mérges yoltl .. ..... ffücsü SIÓFOKTÓL! Viszontlátásra A német kislányok a budapesti Skála áruházban. — Tessek parancsolni...’ A kék köpenyes, DDR fel­iratú jelvényt viselő kislány kedvesen törve a magyar nyel­vet fogadja a Sió Áruházba betérő vásárlót. Tízen érkez­tek Siófokra a Német Demok­ratikus Köztársaság szövet­kezeti kereskedelméből még áprilisban, hogy gazdagítsák tudásúikat, új tapasztalatokat szerezzenek. Az áruház állan­dó vásárlói már régi. ismerős­ként köszöntik őket. Most bú­csúznak az áruháztól, a ma­gyar kollégáktól, Siófoktól, ahol hat hónapot töltöttek. — Mi a legkedvesebb em­lék, amelyet magammal vi­szek? Elsősorban az a baráti fogadtatás, amely valameny- nyiünknek kijutott az áruház dolgozói részéről. Náluk is laktunk, s úgy kezeltek ben­nünket, mint családtagokat. Nehéz volt az otthontól, a megszokott környezettől ez a hosszú távoliét, ám ez a ba­ráti bánásmód feledtette az otthon hiányát. Monika Sydlik kezdte el, azután Barbara Trautmann folytatta az emlékek, az él­mények felsorolását. Mind­ketten Haliéból jöttek, az ot­tani Konzumeszt áruházban dolgoztak. — Sok mesélni valónk lesz otthon. Elsősorban az itteni szocialista brigádok összefo­gásáról, arról, hogyan segítik egymást, tesznek meg min­dent a vásárlók kulturált ki­szolgálásáért. Igaz, nálunk mások a munkafeltételek, több a gép, nem kell annyit ci- pekedni, mint a Sióban. De azért jó, hasznos volt az itt eltöltött fél esztendő. Jár­tunk Tihanyban, Hévízen, kö­rülutaztuk a Balatont, s meg­ismerkedtünk Budapesten a Skála áruházzal is, amely forgalmát és az eladók szá­mát Is tekintve hasonló a mi áruházunkhoz. i Mosolygó, barna kislány Silke Schmalz, aki az áruház ABC-osztályán dolgozott A tolmácsként közreműködő Miskolczi Istvánná pénztáros­nőnek most sokkal könnyebb a dolga, mert Silke nemcsak egyes szavakat, hanem mon­datokat is magyarul mond. — Otthon, Cottbusban a Konzumeszt áruházban elek­tromos és műszaki cikkeket adtaim el. Ezért örültem, hogy itt új területtel ismerkedhet­tem meg. Üveg és porcelán, vegyi meg élelmiszercikkeket is kiszolgáltam. Nehezen vá­lók meg az ABC-osztály Arany János szocialista bri­gádjától, Baumann lmréné- töl — Krisztina nénitől —, aki jól beszél németül és nagy segítségemre volt, hogy mi­előbb beilleszkedjem az áru­házi közösségbe. Meg a mű­szaki osztályon dolgozó Bakó József családjától, akiknél laktam, s akiktől annyi sze- retetet kaptam. Váram a ha­zautazást, de szívesen vissza­jönnék» dolgozni újból Siófok­ra. Turistaként viszont gyak­ran fölkeresem a Balatont. Ezzel a magyar tudással nem elégszem meg. Már beiratkoz­tam egy otthoni nyelvtanfo­lyamra, s megígértem az áru­ház dolgozóinak, hogy velük csak magyarul levelezek. — Fiatal kereskedőink^pél­dát vehetnek Síikéről. Mindig talált munkát, fia éppen nem volt vevő, akkor rendezte a polcokat, vagy árut hozott a raktárból. S ha németek jöt­tek, azonnal sietett, segített nekik a vásárlásban — dicsé­ri a fiatal leányt Seres János, az ABC-osztály vezetője. Hasonló véleményt mond a többiekről Bakonyi Lóránt igazgatóhelyettes. Elmondta, hogy az idei tapasztalatokat hasznosítva — közösen a bu­dapesti Skála áruházzal — jö­vőre jobban fölkészítik a hoz­nánk érkező német kereske­dőket az itteni munkára. Ösz- szeállítanak egy 2—300 szavas szótárt, mely a leggyakoribb szavakat, fogalmakat tartal­mazza, hogy már' otthon el­sajátíthassák a magyarországi munkához legszükségesebb tudnivalókat. — Viszontlatasra... Mosolyogva, ám mégis fájó szívvel búcsúznak a nemei kislányok Siófoktól, az áru­háztól, a magyar kollégáktól. Nehéz itt hagyni az új bará­tokat, akikkel közösen fára­doztak a magyar kereskede­lem jó hírnevének öregbíté­séért. Szalai László Elkészült a múzeumi hónap megyei programja Az országos múzeumi és műemléki hónap Somogy me­gyei rendezvényeit október 3-án nyitják meg. A program­ban szerepel a Somogyi Kép­tár remekei című kiállítás, a marcali képtárban Bernáth Aurél'műveit mutatják be. Négy előadásból álló soro­zat hangzik el Kaposváron a múzeumi baráti kör helyisé­gében a budavári gótikus szobrokról, a svéd Vasa ha­dihajó kiemeléséről, III. Béla király és felesége sírjának restaurálásáról, valamint erről az érdekes múzeumi szakmá' ról. A Rippl-Rónai Múzeum­ban az itt dolgozó restaurá­torok bemutatót is tartanak. Ä történetet már Ismerték, százszor is hallották, de- jót nevettek most is. — Ezt kell csinálni — biz­tatták Gyúrót. — Máma fizetik. Abból ki­hívhatsz orvost — tanácsolta Ondrej. Nagy gondolatnak tartotta, mert a pipáját is ki­vette a szájából. Gyúró bement a házba, és közölte, hogy orvos nincs. — Jaj, nem is kell! — nyö­gött Marisa. — De kell! — állt a sarká­ra Gyúró. Most megy egye­nesen a tanácsra, fölveszi a vadkárpénzt, s abból kihoz egy privát orvost. Marisa ingaTta fejét. Eükín- zott arca tiltakozó ti, de az asszonyok nagyon helyeselték Gyúró szándékát, s mosolyog­va biztatták. Lám, hogy meg­táltosodott; férfi a talpán. Gyúró hatvannégy forint ötven fillért kapott a taná­cson. Elfehéredve nézte a pénzt. — Ez mind enyém? — kér­dezte a tisztviselőt. ■— Hát persze — mondta a tisztviselő. Gyu.ro netm szólt többet. Átment a kocsmába a hat­vannégy forint ötven fillér­rel. Sört rendelt mindenki- pék, aki ott volt. Először csak magában. Aztán meggondolta, és rumot is kért bele. — Egy liter borért odadok fődet! — ordított. — Ki meg­vesz? Nem kellett senkinek. A kocsomároshoz fordult. — Nesze! — Odacsapta a pénzt a pultra. — Fél hold bükkönybe adtak. Nem volt elég az egy run­dóra, de Gyúrónak volt hi­tele. Ha nagyon megszorult, eljárt valamelyik építkezés­hez, s amit keresett, szomba­tonként odaterítette a kocs- mános elé. A rundó után ment. Gyúró az asztalra borult, és sírt — Igyatok, cimborák! Pusz­tuljon világ! A cimborák ittak, és vi­gasztalták. De Gyúró vigasz­talhatatlan volt. — Százötven forint volt mag — kesergett —, annyit csak beletettem magot... A sok dolog vele, nem is mon­dok ... Üzletbe kellett venni bükköny. Pesten... hatszáz forinttal. Disznó mindent ki­túrt enyimet... felzabált, semmi nem lett... Adó meg kell fizetni; van kár, nincs kár... Csinálok én bele! Ki megvesz? Liter bor! Na?.. — Kell francnak — mond­ták a cimborák. — Nyűgnek? Este Gyúrót. Feje félrebillent, s a zökkenőknél ugrott egyet, mint a labda. Az asszonyok összecsapták a kezüket. — Hát ez meghozta az or­vost! Marisa sírdogált. Fenn járt már, sántikálva, s nagy bot­tal, mint egy hajlott boszor­kány. — Elköltötte rengeteg pénzt — öntötte el szívéit a keserű­ség. — Mind elköltötted, ré­szeg diszhó?! — Mind! — ordított a meg­átalkodott Gyúró, s ködökön át bámult Marisára. A kapu­ban ugyanis felriadt, mikor a kerék a kőküszöbön átbuk­kant. Gyúró pedig egyáltalán nem emlékezett, mennyi volt az a »mind«. Arra sem emlé­kezett, minek ment be reggel a kocsmába. De odakint az utcán az em­berek tudták, amit tudtak. Bólogattak sűrűn, pipájuk fö­lött a füst tűnődve, lomhán bodorodott. Ritkán szóltak, a keveset. — Kétszer is odacsapott ne­kik — vélekedett KnálákFra- ryo. — A vadkárpénz is oda lett (Folytatjuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom