Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

V asárnap már kora reg­gél elmentem a szál­lodából, hogy megláto­gassam egy ismerősömet, aki • közelben nyaralt. Óvatos­ságból elkészíttettem a szám­lámat, mindent kifizettem, hogy ha esetleg későn érnék vissza, ne kelljen ezzel va­cakolnom. Tizenegy tájban érkeztem meg, — porosán .át­izzadva és kábultan a nagy melegtől. Az étteremben gyorsan, lehajtottam egy üveg sört, s az elegáns, kókusz- szőnyeges folyosón átmentem a szálloda halijába. Alig vár­tam, hogy a zuhany alá áll­jak, és a következő hosszú utazás előtt pihenjek még va­lamit. A délutáni portást találtam a pult mögött, akit mindenki kedvelt, mert rendíthetetle­nül udvarias és szolgálatkékz volt. Amikor odaértem, éppen telefonált, franciául beszélt valakivel; intett, hogy kis tü­relmet kér. Rákönyököltem a pultra, az utazási iroda színes reklámplakátjait nézegettem, amelyek különlegesen előnyös, olcsó lehetőségeket kínáltak. Amikor a portás letette a kagylót, kötelességemnek éreztem, hogy elismerő meg­jegyzést tegyek. Négy napja laktam a szállodában, s ahányszor csak találkoztunk, megszégyenítő módon előzé­keny volt velem. — Kitűnően beszél fran­ciául — mondtam. — Közel sem olyan jól, uram, mint kellene — felelte szerényen. — ön túl elnéző az én francia tudásomat ille­tően. — Lebecsüli a képességeit. — Egy portás vagyok a sok 6záz közül, uram. — Szerény képpel nézett rám. — Tehe­tek egy megjegyzést, uram? Szeretném figyelmeztetni, hogy egy gomb hiányzik az ingéről. Óhajtja, hogy szóljak a szobaasszonynak? — Köszönöm, nem —- mondtam. — Mit parancsol, uram? — A 417-es kulcsát kérem. A portás a kulcstartóra pillantott, követtem a tekin­tetét. A kulcsom nem volt a helyén, — Azt hiszem, egy kis baj van, uram. — Föllapozta a nyilvántartó könyvet, és bó­lintott. — Igen, uram, jól em­lékeztem. Nagyon sajnálom, de a 417-esben amerikai urak vannak. Két amerikai turista. — Ne tréfáljon! — Nem, uram. Valóban két amerikai lakik a 417-esben. — Nem valószínű — felel­tem naivan. — A 417-es az én szobám, negyedik napja lakom benne, mégpedig napi háromszáz forintért. A portás kicsit meghajtotta magát, mint aki biztosít ar­ról, hogy türelemmel végig­hallgat, holott tudja, hogy ab­szolút fölöslegesen beszélek. — Ügy van, uram — je­gyezte meg. — Pontosan eny- nyibe kerül az a szoba. — És abban a szobában én lakom. — Igen, uram — mondta a portás. — Valóban ön lakott a 417-esben, és már rendezte is a számlát. — Hogyhogy lak-tam? — Az a helyzet uram, hogy amerikai turisták érkeztek, és a felszabaduló szobákat a rendelkezésükre kellett bocsá­tanunk. Pintér Tamás szoba — Az én szobám csak ket­tőre szabadul fel — mondtam most már ingerültein. A portás széttárta a karját. — Igazán sajnálom, uram, de nem tehettünk mást. — Nem értem. — A valuta, az valuta, uram. — Bocsásson meg, uram — fordult felém a portás, és fölvette a kagylót. Néhány felvilágosítást adott olaszul, aztán ismét ott állt türelme­sen és előzékeny mosollyal. — Én kifizettem a szobá­mat — ismételtem makacsul. — És rajtam kívülálló, iga­zán objektív okok miatt nem rendelkezem valutával. — Megértem az indulatát, uram — felelte a portás. — Nem tűröm, hogy csak Úgy kitegyenek — mondtam. A portás szomorúan nézett rám. — Kényszerhelyzet, uram. — Akkor sem. — Biztosíthatom, hogy együttérzők önnel, uram. — Az nekem édeskevés. Mással talán meg lehet ten­ni az ilyesmit, de velem nem, — Senki sem örül az ilyes­minek, uram. — Még szép. E gy rettenetes lila ruhá­ba öltözött hölgy lépett a pulthoz. A portás el­nézést kért tőlem, majd né­metül üdvözölte a lila dámát, és udvarias megjegyzések kí­séretében átadta neki a kul­csot., A lilaság elment. — A szovjet ifjúsági cso­portot is ki kellett tennünk, uram — folytatta a portás. — Ez engem egy cseppet sem érdekel — jelentettem ki. — Csak közöltem, uram, hogy nem ön az egyedüli Meg kell mondanom, az elv­társak sem örültek, de végül is megértették a dolgot, uram. — Én nem értem meg. — Meg kell értenie, uram. — Kell? — Nem a leghelyesebb el­járás, elismerem, de hát vég­eredményben népgazdasági érdek. A propagandaszempon- tokat nem is említve. És egészen biztos vagyok afelől, hogy ez önnek sem mellékes, uram. — Maga hülyének néz en­gem? — Távol álljon tőlem, uram! — A szovjet csoportot is ez­zel a szöveggel győzték meg? — Természetesen, uram. — Nagyon kíváncsi lennék, miket mondtak. — Azt nem tudom, uram. Oroszul egészen véletlenül nem értek. Velük az igazgaté elvtárs beszélt. — Helyes. Én is akarok ve­le beszélni. — Sajnálom, uram. de ezt a kívánságát nem teljesíthe­tem. Az igazgató elvtárs ugyanis nem tartózkodik már a szállodában. — Mi van a holmimmal? — kérdeztem lemondóan. — Természetesen rendelke­zésére áll, uram. — Mindenem szét volt do­bálva — jegyeztem meg. — Teljes mértékben bízhat a takarító személyzetben, uram — mondta a portás. — Kezeskedhetem érte, hogy mindent hiánytalanul össze­szedtek. Poggyásza a megőr­zőben van, azonnal intézke­dem, hogy ide hozzák. Telefonon utasította az egyik londinert, hogy a bő­röndömet és a ballonkabáto- mat sürgősen szállítsák a hallba. H át nem, gondoltam. Én kifizettem a szobát, az atyaúristen sem fog megakadályozni abban, hogy elutazásom előtt le ne mosa­kodjam, és ki ne pihenjem magam. Ezt közöltem a por­tással is, aki higgadtan végig­hallgatott. — Ennek semmi akadálya, uram. Egy szobát mindig fenntartunk ilyen célokra — mondta készségesen. Majd le­emelt egy kulcsot és a ke­zembe adta. — Parancsoljon, uram!, A tizenötös fzobát, a földszinten jobbra. A poggyá­szát természetesen oda fogom vitetni. — Miért nem oda tették be az amerikaiakat? — kérdez­tem dühösen. — Két óráig nyilván ez is megfelelt volna Márton Klára Az utolsó látogatás Eljöttem még egyszer, hogy játsszuk az eldobott kavicsokkal a kiszáradt kanálisparton, hol húszéves gaz burjánzik, és a nemes illatú folyófűvirág rátekeredik a tüskés ribizlibokorra; hol alszanak a lábnyomok és színes üvegcserepek, hol varangyom békák hüsölnek az útilapu széles árnyékában. Eljöttem még egyszer, levetem cipőm, mezítláb indulok el, s elvesztett pajtásaim nevét kiáltom! nekik. — Hová gondol, uram? — méltatlankodott a portás. —■ Ez, hogy úgy mondjam, a szálloda legkevésbé megfelelő szobája. Kissé levegőtlen, meg sötét is, mert történetesen a liehthófra néz. Szerencsétlen megoldás lett volna az ame­■ -rikaiaknak adnunk, még ha csak átmenetileg is. Nem gondolja, uram? A szálloda jó hírére is adnunk kell. Iga­zam van? — Tökéletesen — mondtam. — Szóval, nem óhajtja föl- varratni a gombot, uram? — Nem, — Kérem, uram, ahogy pa­rancsolja. NÉGY KÖZSÉG KÖZÖSSÉGE A kulturálódás ösvényein A múlt: kiállítási anyag. Négyezer-száz embert; négy község lakosságét köti össze a társas viszony: az, hogy tele- püléshálózatilag közösséget al­kotnak. Babócsa alsófokú köz­pont, három társközsége; Bol- hó, Rinyaújnép, Somogyaracs. Kultúrájukról faggatóztunk, egyszerre két „nyomon” is. Pfeifer Jánostól, a községi kö­zös tanács vb-titkárától alap­adatokat kapunk a négy köz­ségről. Ezek szerint Babócsán 771, Bolhón 452, Rinyaújnépen 66, Somogyaracson 110 házban élnek emberek. Villany min­denütt ég, törpe vízmű Babó­csán és Bolhón ad vizet. Kul­túrameghatározó tényezők ezek is. Tavaly Babócsán harminc gyerek született, Bolhón tizen­nyolc, Rinyaújnépen három, Somogyaracson kettő. A cent­rumközségben a múlt évben tizenhárom, Bolhón három ház épült. Üjnépen és Aracson ta­valy senki sem szánta magát építkezésre. Beszédes adatok ezek, nem kell hozzá nagy fantázia, hogy olvassunk be­lőlük. Talán majd e számok kö­vetkezményeivel is foglalkozik egyszer az a településkrónika, amelyet Vértes György, a ba- bócsai művelődési ház igaz­gatója a nyáron állított össze. Mindenesetre nem véletlen és nagyon mólyértelmű tény az szimbólum is —, hogy ép­pen most gyűjtötték fel a kör­nyék múltjának tárgyi és munkaeszköz örökségét. Klumpa, mángorló, vajköpülő, tésztaszűrő, kezdetleges varró­gép, hajdani szabó vasalója, zsupvágó, gereben, szarv­egyengető. Az utódokhoz ki­ált: „Így éltek valaha!” A volt után a lesz-ről kér­dezzük Vértes Györgyöt. Ősz­ről tavaszba beszél. nyúló tervekről — Gyerekki úbunkon belül külön foglalkozásokat tartunk majd az apró cigányoknak. Beszéltetjük, meséltetjük őket, hogy mire iskolába mennek, tudjanak magyarul. Hetenként tart összejövetelt az ifjúsági klub. A „nagyok” cigányklub­ja pedig havonta, száz—száz­ötven résztvevővel. Közössé­geink sorába tartozik még a nőké és az értelmiségieké is, ez utóbbi négy község hetven értelmiségiét fogja össze. Tjj ismeretterjesztő előadások népszerűségéről és a szakkö­rök munkájáról is. Bélyeg­gyűjtők, honismeretiek, ama­tőr festők, művészeti csopor­tok jönnek Itt, össze, nincs nap, amikor üres lenne a «•ház«. A könyvtári részben csaknem hétezer kötet között válogathatnak. Ezerkétszáz embert »mozgat« itt a kultú­ra! jövőt nyitó adalék ez. Dr. Kollarios Gyula körzeti orvost a korszerű rendelő fö­lötti lakásában kérdezzük az emberek egészségéről. Előző­leg tájékozódtunk: mind a négy községben kielégítően fölszerelj rendelő áll az ő és kollégája, dr. Polgár István rendelkezésére. Felosztották a területet. — Miután már dolgoztam kórházban és falvakban is, nyugodtan mondhatom, hogy jó helyzetben vagyunk — kez­di dr. Kollarios. — Négy év óta élek itt. Az építkezők ter­mészetesen fürdőszobát is ki­alakítanak, s egyre ipkább jellemző lesz, hogy ezeket rendszeresen használják is. Gyakran kell kimennem há­zakhoz, így tapasztalatot sze­reztem: már a cigánytelepen is tiszta vízzel, tiszta törülkö­zővel, szappannal várnak. Ér­dekes az, hogy nemcsak a fia­taloknak van igényük a fürdő­szobára. Nemegyszer öreg há­zakban, idős emberek is meg­teremtik átalakítással. Most legutoljára Szokol Miklós bá- esiéknál láttam ezt. — Hatvan járóbeteget kezel naponta átlag. Mely megbete­gedések a leggyakoribbak? — Reumatikus panaszokkal jelentkeznek az idősebbek. Az utóbbi években elég gyakoriak a mezőgazdasági, háztartási balesetek is. — A társközségek között van elnéptelenedő. Az öregek­nél a magányosság miatt nem alakul ki könnyebben beteg­ségtudat? — Kétségkívül, több öreg is egyedül érzi magát. Másokat A jelen; fürdőszobás, két szintes házak. kezdeményezés tok klubja. A Déryné Színház előadá­saira százhármán váltottak bérletet, tegnap volt az első előadási! Mozart Szók tét és a szerájból című operája, vér­tea György beszélt még az a tsz-parasz- I szépen istápolnak az utódok, ’ még akkor is, ha városban laknak. Egyik nénit éppen most vették magukhoz a gye­rekei, de az idős asszony visz- szakérezkedett; talán a tudat alatti tulajdonosi szemlélet bizonysága ez. Ragaszkodott ahhoz, ami az övé. Tudom, nincs válasz. A tűz régen kialudt abban a szobában, ahol felébredtek a halott kismadarak, s a kéz, amely melengette őket, rég elvesztette gyógyító varázsát. Mégis eljöttem. V Sokezer kilométer rakódott szívemre. Előttem gyermekkorom összehordott máglyája ég, s az emlékezés csendes esője eloltja a tüzet. Hunyadi István Jöttek, meghajoltak Mi minden átcikázott, hányféle folytatás! ■Tinára* tó maradt a tilalom cs váltott szövegek elérhető fiókban '■estékek, kencék. i tt—ott ki villant bőrünk, elkapart, sebekkel' fölvérzett száj, lefedett, igazság, kapkodó cs Én mondtam; — reszketek! Felelted: — senki se lássa gyöngeségem! Később időzavar, a vaksi köd tiloson lámpa, leosattanó jelzőkarok, a mozdony sikoltott és megállt, ügyeletes jelére a függöny összerándult. .kittek, meghajolták halott színészek is. Minikönyv a somogyi moziról fi századforduló találmánya: a mozgófénykép Három szerző, Szántó József, Mautner József és Torma Ká­roly készített összeállítást a somogyi mozi történetéről. A könyv a mozgófénykép megje­lenésétől gyűjti egybe mind­azokat a dokumentumokat, többnyire a helyi sajtóban megjelent cikkek alapján, amelyek a somogyi mozikkal foglalkoznak. Kaposvárra hamar eljutott a vetítettképes előadás. Az 1895- ös párizsi bemutatót 1896- ban a budapesti követte, és rá három évre, 1899. már­cius 28-án már ezt írta a So­mogy című hetilap; „ . .. az ördöngős masina újság lévén Kaposvárott... vonzott." Az első vetítés a Ferencz Tó- zsef kávéházban zajlott le, ahol — ugyancsak a lapból idéznek a szerzők — az úri közönség evett, ivott, sőt pezs­gőzött is. A vetítést később a gimnázium tanulóifjúsága is megtekintette az új iránt fo­gékony tanárokkal együtt. A vendéglő forgalma természe­tesen alaposan föllendült, nem csoda hát, hogy az első mozi tulajdonosa egy vendéglős, bi­zonyos Grünwald Mór, a Fiu­me kávéház bérlője volt, aki „mozgó képeket szerzett be directe Párizsból, __hogy a k özönségnek még élvezetesebb és olcsó estéket szerezzen”. Amint kiderült, nemcsak tu­lajdonosa, hanem első gépésze is volt, és az akkori híradás szerint rendkívüli ügyességgel kezelte a vetítőgépet. Az 1919-ig tartó mozitörté­net sok érdekességet tartal­maz. Először csak sátoros ván­dormozi működödtt a Búza té­ren, azután még három állan­dó létesült, amelyek azonban rövidesen egy kézbe kerültek. A szerzők beszámolnak a tulajdonosok közti versenyről, majd végigkísérik a filmek listáját. Egy érdekes, filmtör­téneti szempontból jelentős névvel is találkozhatunk. Koz­ma Sándoréval, aki az első magyar nyelvű filmszakköny- vet fordította német eredeti­ből, és jelentette meg Kapos­váron. Később filmtechniká­ról, a filmgyártásról írt saját könyveivel vonult be a film- történetbe. A minikönyv szerzői sok érdekes adatot mondanak el a mozi ürügyén a századfor­duló és a huszadik század el­ső éveinek történetéről. Be­pillanthatunk az akkori kisvá­ros életébe S a Tanácsköztár­saság alatt megváltozott mű~ sorpolitiiiába is. Érdekes olvasmány a somo­gyi mozi története. Kár, hogy minikönyvben jelentették meg, így inkább a gyűjtőknek kedveskedtek vele, mint a mozi iránt érdeklődő olvasók- : nak. S. U. i — t-Üj« betegségekkel ta­lálkozott-e? — Ülőideggyulladásos, ge­rincsérv gyakoribb, mint a korábbi időben volt. Ez a gépesedéssel. a munka jelle­gének megváltoztatásával függ össze. De jellemzőbb az, hogy eltűnnek betegségek: tracho­mával, tbc-vel, gonorrhoeás megbetegedéssel nem találkoz­tam mostanában. Az »ezernyi fajta népbetegség-« csaknem teljesen eltűnt. Leskó László Rudnaí Gábor Órák Élet pokolgépei — lüktetnek az órák. Csak a robbanást veri vissza a valóság. Testünk zenélő doboz? Szívünk is csak óra. Milyen halált programoz időzített HMM?

Next

/
Oldalképek
Tartalom