Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-26 / 228. szám

Kétezer ember szüretel a bogiári szőlőkben Valóságos hadsereg — 2000 ember — szedi a szőlőt ezek­ben a napokban a Balaton- boglári Állami Gazdaság 850 hektáros szőlőjében. 350 tabi és 250 lengyeltóti iskolás mel­lett a budapesti tanárképző és a keszthelyi egyetem hallga­tói — összesen 1300 diák — is segít a nagy munkában. Naponta 45 vagon szőlőt szed­nek le. Mintegy 1100 vagon- nyi termésre számítanak a gazdaság szakemberei, s eb­ből eddig 350 vagonnyi ke­rült a présekbe illetve a ka­mionok hűtőrekeszeibe. A bogiáriak 120 mázsát szüretelnek hektáronként, te­hát 17 mázsával többet, mint tavaly. Tegnap már munkába állt a rizlingszilvánis terüle­ten a napi 5—7 mázsát beta­karító szüretelőgép is. Jó előjel volt az idén, hogy a szüret megkezdése előtt né­hány nappal Lipcsében arany' érmet nyert a -boglári musko­tály. A külföldi cégek hat­millió palack bogiári bort rendeltek, a hazai üzletekbe ötmillió palack kerül a 76-os évjáratból. A rövid idő alatt közkedveltté vált üdítő ital­lal, a szőlőlével pedig hét­millió palackot töltenek meg. Ott-i áriunkkor kamiankon- voj állt a gazdaság központi raktára előtt. Naponta négy vagonnyi ~csemegszőlőt visz­nek külföldre. A szombaton szedett fürtöket például már holnap reggel a bécsi piaco­kon árulják. AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI Dl ZOTTSÄGÄN AK LAPJA XXXII. évfolyam 228. szám. Vasárnap, 1976. szeptember 26. A következő évezred útjai Az útépítés nagy beruhá­zást igénylő, fontos feladat. Egy-egy kiemeltebb útépítés­ről, elsősorban a leendő autó­pályák, autótutak építéséről a legmagasabb állami szinten döntenek.. A forgalom, a te­rep, a műszaki adottságok jel­legzetességeinek összehango­lása azonban a Közúti Tudo­mányos Kutatóintézetben fo­lyik. A nemrég készített táv­lati tervek már 2010-ig szól­nak, s így már a jövő ezred úthálózatát rajzolják a térké­pekre. A munkáról az úthálózat­fejlesztési főosztályon tájé­Autópályák tervei zott főosztályvezető, Takács i nak legelőbbre: Budapesten Ferenc osztályvezető és Berg Artur tudományos tanácsadó. Az M—1-esről elmondták: Bu­dapestet köti össze a nyugati országhatárral. Ebből az autó­pályából jelenleg a Tatabá­nya-újváros—Komárom kö­zötti szakasz fél pályán már kész, Komárom és Győr kö­zött az előkészítő munkák folynak. A 2-es úton a forga­lom igényei Vácig már 1990- re autópályát kívánnak. Az országhatárig húzódó M—2-es autópálya azonban csak 2010 körül lesz realitás. A Miskolcra vezető M—3­koztatott Bíró Mihály megbí- | as autópálya építésével tarta­NDK-beli hang játékok hete Negyven százalékkal nagyobb forgalom (Tudósítónktól.) A barcsi áfész Otthon Áru­házában tíz dolgozó részvéte­lével alakult meg a Lenin brigád. Az áruház évi terve 21.1 millió forint, de ezt két százalékkal szeretnék túltel­jesíteni, s ezenkívül szövet­kezeti tagok szervezése, tár­sadalmi munka szerepel a vállalások között. Az áruházban bútort, cipőt, lakástextíliát, kötött és mé­terárut, műszaki és háztartási cikkeket lehet vásárolni. A készlet jelenleg 3,2 millió fo­Tolvaj az áruház elolt Akiket megkárosított, azok közül nevezte el valaki tol­vajnak. Tolvaj mérlegnek. Szépen i rá is írta ezt, hogy a járókelők tudják: nem közön­séges mérőeszköz áll Kapos­váron a Zselic Áruház előtt. Másnap reggelre aztán rend­szerető kezek eltüntették a felírást, ám a »tolvaj« ott maradt a helyén, és tovább »lopott« — mindenkitől, aki arra volt kíváncsi, hogy va­jon hány kiló. lehet. Szigo­rúan elnyelte a negyven fü­lért, és a mutatója — kajánul — a nullán maradt. Mintha mondaná: »Ti nekem nem lé­teztek, hiszen a súlyotok 0 kiló. Egyszerűen nem vagy­tok. Hiába terítek az oldala­mat, szitkozódtok, csak dob­játok belém a negyven fil­lért, és én rögtön bebizonyí­tom: nem vagytok!« Ezt gondolhatná a mérleg, ha tudna gondolkodni. S köz­ben csak gyűjti az aprót, de a mutatója meg se moccan. Apróság ez: apró lopás, de bosszantó. Mert, ha ma már egyszer valaminek rendelte­tése van, akkor szolgálja is azt a célt. És ne csak bosz- szantásul álljon ott, az áru­ház előtt. ' ! ' _ p. T. rint értékű. Szeptember 20-ig 16,3 millió forint értéket ad­tak el itt, s ez 40 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakának a forgalma. A budapesti Bútorért Vállalatom kívül öt ipari szövetkézéitől és több gyártól is közvetle­nül kapják az árut. A vásár­lók főleg a járás községeiből jönnek, de sok árut szállíta­nak Baranyába is. Barcson különösen akkor nagy a for­galom, amikor egy-egy épü­lettömböt átadnak. Bizakodó a hangulat most az Otthon Áruház dolgozói között. Brigádtanácskozásai­kon mindig megbeszélik a tervek teljesítését. A Lenin brigád dolgozói okos tervsze­rűséggel és lelkesen végzik munkájukat, hogy 1976-ban elnyerhessék a szocialista cí­met. Hang játék-bemutat ókra ke­rül sor a rádió hullámhosz- szain a jövő hónapban is. A Német Demokratikus Köztár­saság íróinak hangiátékhete október 7-én kezdődik Rolf Schneider művével, amelynek Utóhangok a címe, s egy kényszerleszállást elevenít meg drámai erővel, egy kri­mi izgalmával. Wolfgang Kohlhaase Kürtös érkezik cí­mű rádiójátéka október 9-én kerül műsorra. Fő szerepeit Gábor Miklós, Nagy Attila és Horváth Tivadar alakítja, Jochen Hauser Kisztihand úr című művének magyar vo­natkozása van: egy berlini bérházba magyar család köl­tözik — erről szól a Zsebrá­diószíniház bemutatója. Az NDK-beli Szabó család, a Neuman-nék jelentkeznek egy epizódnyi adás erejéig októ­ber 12-én. Joachim Walther A zöldövezet című fiktív do­kumentumjátékát pedig októ­ber 13-án tűzi műsorára a rá­dió. Új palotától indul, s Gödöllőig már-már kész is van. Az M— 4-es autópályára 2x2 sávon Törökszentmiklósig igény már most lenne, fél pályán pedig Debrecenig. A gyakorlatban — valószínűleg — e pálya építése indul a legkésőbb. Az M—5-ösön a munka a jelenlegi ötéves terv végén kezdődik. Ez is Budapest vá­roshatárától épül majd. Leg­később az M—6-osra lesz igény. Ennek is előbb a fővá­rosi bevetése épülhet meg, az M—7-es »telítettségétől« füg­gően. Az M—7-es, amely 85 kín­én már kész, tulajdonképpen »nincs kész«. Egyrészt azért, mert folytatni kell Zágráb— Rijeka felé, másrészt, mert a forgalom igényei már most, Siófokig, te’jes autópályát kí­vánnak. Ráadásul 1985 körül ez az út annyira “telítődhet, hogy esetleg fölmerül egy Párhuzamos autópálya iránti igény is. A Balaton északi partján autópályát a terepviszonyok miatt nehéz építeni, ezért ott inkább autóutat terveznek. Grkény-összeáüítás a Jelenkorban A pécsi folyóirat szeptemberi száma A Pécsen szerkesztett Je­lenkor új számának élén Ör­kény István-összeállítást ta­lálhatunk. Az író Tatárfutás című új regényének nyitó fe­Az ibafal papnak fapipája ■ Tolt Gyerekek, felnőttek egy­aránt ismerik a tréfás nyelv- törőt: »Az ibaíai papnak fa­pipája van, az ibaíai fapipa: papi fapdpa«. E nem könnyű mondóka dalbetétként Az ibafai lakodalom című ope­rettben is szerepelt. És sokan azt hiszik, hogy a nyelvtörő rigmust csupán beszédtechni­kai próbatételként találta ki szerzője. Pedig a szóban for­gó ibafai pap és a fapipája valóban létezett. A múlt század második fe­lében Hangai Nándor volt a Baranya megyei, alig 500 la­kosú kisközség. Ibafa plébá­nosa. Szenvedélyes dohányos lévén a fapipáját állandóan keze ügyében tartotta: töm- ködte, szívta. A másik szen­vedélye az »ördög bibliájá­nak« forgatása volt, s híres kártyás hírében állt. Kapos­várról, Pécsről, Szigetvárról is akadtak partnerei. Az alsó­zásban állandó ellenfelei kö­zé tartozott Roboz István Ka­posvár első újságjának szer­kesztője. Ö »követte el« az azóta is fennmaradt, emléke­zetes nótát: Az ibafai papnak fapipája van ... Azóta is hagyomány Iba- fán a pipagyűjtés. Különösen az ottani plébánosok rendel­keztek nagy pipatóriummal. Az eredeti ibafai fapipa azon­ban nem látható sehol; úgy hírlik, hogy azt Hangai plé­bánossal együtt eltemették. jezetét Bertha Bulcsu interjú­ja követi, majd Hernádi Gyu­la, Pomogáts Béla, Bécsy Ta­más ír Örkényről és műved­ről. A lírai rovatban többek között Csoóri Sándor, Kiss Dénes, Pécsi Gabriella, Raffai Sarolta és Ténagy Sándor köl­teményei kaptak helyet. A mohácsi csata 450. év­fordulója alkalmából Perjés Géza Csendes, békés meditá­ció Mohácsról című írását közli a folyóirat. Az Irodalomtudósaink Fó­ruma sorozatban Barta Já­nossal beszélget Julow Vik­tor. Egy képze’t irodalomtör­ténettől a valóságos rend­szerig címmel Kovács Sándor Iván elemzi Weöres Sándornak költészetünk rejtett értékeit és furcsaságait bemutató antoló­giáját. Üj műveket ismertető kri­tikai rovat és a hagyományos krónika zárja a pécsi folyó­irat szeptemberi számát. A C pavilonban kapott helyet a közlekedési eszközök kiállí­tása. Képünkön a pavilon egyik érdekessége, a Csepel Művek! elektromos kerékpárja. (MTI-jotá — Hadas János felo. = KS) _ var összesöpörték az avart, kocsira rak­ták és elvitték. A lőtt levelek. És ak­kor lesz tél, ami­kor könnyű a sze- Balatonban. künk kiált: ben gázolunk, ne­héz a futás, mint a Egyi- a bo­lyát érjük el! Ak­kor nem tagadták le az emberek a kopaszodó fák alatt kér, mert már nincs a sétány nyárias mit rárakjanak. De tisztán hivalkodott, a lovak nem be- Odébb egy bácsi szélnek, csak — villával a kezében mit sem tudva cir- szeptembert. És az nógatta a lovakat, kuszi társaikról — összegyűlt takaró Gyi-hó-gyi-hó! Cen- táncolnak a gyi-hó- elfedte a kemény, tire pontosan kell ra. mert a gazdá- megfagyott szívű álljon a kocsi, az juk megtakarít né- földet. A barna is megtakarít né- hány mozdulatot. paplanra indám vi- hány mozdulatot, így csak egy döfés, egy lódítás, és fönn a halom. összesöpörték az avart. Tisztán ásít a fák alatt a föld. Az ember elége- Az emberek bar- detten nézi. Dolgo- na kabátokba, szűr- zott. Eltüntette a ke felöltőkbe búj- jeleket, még nem tak, és nem néze­lődtek, hogy észre ne vegyék a hide­get. A lovak min­dig szomorú szeme talán szomorúbb volt, mint mádkor, nyörtelenül de erről őket kelle- meztetik. ne megkérdezni. Nyihogók, mit szól­tok az őszhöz? Le­het, azt válaszol­nák: érzik a meg­hullanak a levelek néhány óráig, elhi­szi. És másnap rakezdi a ló tagadás munká­ját. mert a fák kö- figyel­Kocsira rakták, elvitték. Miért? Vi­dám gyerekcsapat emléke horgad föl . , bennem. Köztük telő kocsi súlyán,, szaladok. Félmé­mert vizesek a ház ternyi levél-vu» ragokat hímzett az első hó. Akkor jöt­tek a speditőrök pi­ros orrú, kiabálás kocsisokkal, és egy­szerre vitték az egészet. Az avar nem sze­mét, a kocsin, nini snav Ui- arany van- Piros hiábava- rubinná! zöld tűz­zománccal, szólt rám tízéves korom. Csakhogy munká­ba kellett sietni. Otthagytam a rako­dókat. meg az izgá­ga kis srácot egy vékony pulóver­ben fagyoskodv".. És nem szaladt utánam. L. P. TAR <0R0tC Visszakérdezés Az Egyesült Államokba utazván, Majakovszkijnak szigorú útlevél- és vám- vizsgálatnak kellett alá­vetnie magát. A hivatal­noknak azonban átlagon felüld műveltsége volt, mert Biok, a lírikus és más művészek iránt ér­deklődött. Azután végig- mcrtfc Majakovszkijt, és megkérdezte: — Hogy érzi magát Amerikában, Mister Ma­jakovszkij ? Erre Majakovszkij kö­zelebb hajolt hozzá és odasúgta: — Én innen újra eluta­zom, de hogy érzi magát ön az USA-ban? A „díj" Az Oscar-díjak átadásá­nak ceremóniáján Eliza­beth Taylor is megjelent. Testhezálló, tűzvörös es­télyi ruhában. Egy naiv rádiós azon­nal odadugta a mikrofon­ját. — Óh, Miss Taylor, hát ön is kap itt valami dí­jat? — Csaosikám — mond­ta Liz —, itt ón vagyok a díjí Elismerés Herbert von Karajan nem szívbajos ember. Nemrégiben szikrázó ösz- szetűzése támadt egy vi­lághírű szopránnal, hát leküldte az egész opera- társulatot a színpadról, és a balettet kezdte próbál­ni. Ahogy aztán a prima- balerina néhányszor vé­gi gröpdösött a színen, a karnagy haragja elisme­réssé, majd csodálattá vált. — Hát nem gyönyörű? — kiáltott végül. — Tíz percig a színpadon volt, és egvszer sem nyitottaki a száját! Biztonság ■— Mondja, kabinos, ho­vá tehetem az órámat meg a pénzemet? — Ott az a vasdoboz a szekrényben. — Ez eléggé biztonsá­gos? — Persze. Semmiféle kulccsal nem nyitható. — Hát akkor én hogy fogom kinyitni? — Ezzel a szöggel, ni! Mokacs ember — Szabad egy kis utat! — Hagyjon engem bé­kén! — Nem tudok előrejutni a tömegben. Engedjen elő­re! — Szó sem lehet róla. Végre sikerült egy jó he­lyet szereznem. Innen jól látok mindent: ez vajon baleset vagy valaki rosz- szul lett? — Értse meg végre: én vagyok a mentőorvos! — Maradjon a helyén. Majd én elmondom, mi történt, és abból elkészít­heti a diagnózist... AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. FőszTerkesztő: • JAVOBI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: U-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím; 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. • •Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskéjibesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft, Index: 25 967. Készült a Somőgy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Május 1. u. 101, Felelős vezető: farkas Bél« j£<tz£até» (

Next

/
Oldalképek
Tartalom