Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-03 / 208. szám
Nyikolaj Tyihono? kinevezése Wytholaj Tyíhorurvot kinevezték a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettesévé. Tyihonov 1905-ben született, gyárigazgatóként dolgozott, majd vaskohászati miniszterhelyettes lett. Később a gazdasági-tudományos tanács elnökihelyettese, azután pedig az állami tervbizottság (Goszplan) helyettes elnöke volt. 1965 óta miniszterelnök-helyettesi tisztet visel. Nyikolaj Tyihonov tagja az SZKP Központi Bizottságának, többször kitüntették állami-díjjal. A Szál jut—5 legénysége Moszkvában A Szojuz—21 űrhajó és a Szaljut—5 űrállomás legénységének két tagja, Borisz Vo* linov és Vitalij Zsolobov, csütörtökön a bajkonuri űr- repülőtérről Moszkvába érkezett. A Csillagvárosban űrhajós társaik, rokonaik és barátaik fogadták a két űrhajóst, akik a hagyományokhoz híven koszorút helyeztek el Jurij Gagarin emlékművénél. Az űrhajósok repülőtéri fogadásán Beregovoi vezérőrnagy, a Gagarin űrhajósképző központ vezetője nyilatkozatot adott a Moszkvai Rádió munkatársának. Nyilatkozatában egyebek között kijelentette: »Forró kozmikus nyarunk volt«, de az év további részében is zsúfolt programja lesz a szovjet űrhajósoknak. A szakemberek ember vezette űrhajók és űrállomások felbocsátását tervezik. Á jobboldal tovább szítja a polgárháború füzét Izraeli beavatkozás a libanoni válságba Libanonban a fegyveres összecsapások hátterében folytatódtak a tárgyalások az újabb tűzszünet kihirdetéséről. Az Arab Liga libanoni különmegbízottja által előterjesztett fegyverszüneti javaslat a többi között indítványozza, hogy a harcok színteréről fokozatosan vonják ki a csapatokat és az arabközi béke- fenntartó haderők az egymással szembenálló felek között létesítsenek fegyvermentes övezeteket. Gonaim vezérőrnagy, az arabközi békefenntartó erők parancsnoka szerdán a tervet megvitatta a jobboldali szövetség politikai és katonai vezetőivel. Szerdán este újabb heves összcsapások lángoltak fel a libanoni főváros »hagyományos« frontövezeteiben, valamint Tripoliban és a Libanon- negységben. A Libanoni jobboldali erők mindent megtesznek, hogy az izraeli határvonal közelében, Libanon déli területein is fölszítsák a polgárháború tüzét. Ain Ebei településen — az izraeli határtól mendössze 2 kilométerre északra — jobboldali milicisták támadtak egy palesztin csoportra. A lövöldözésben heten életüket vesztették. Korábban a keresztény jobboldali erők fegyveres alakulatai — izraeli csapatokkal együtt — tűz alá vették a nemzeti hazafias erők ellenőrzése alatt álló Hamine déllibanoni várost. Bint Dzsbail határvárost az izraeli tüzérség több ízben is tűz alá vette. A Wafa palesztin hírügynökség hangsúlyozza: »A legújabb események azt bizonyítják, hogy a libanoni reakció izraeli cionista körökkel szoros szövetséget kovácsolt ki Libanon haladó erői ellen. E szövetség következményei a múlt héten már nyugtalanító mértékben nyilvánultak meg«. A libanoni helyzetet tovább bonyolítja az izraeli szóld a teszi: a beavatkozása. Szerdán egy izraeli osztag megtámadott egy libanoni falut, majd a fegyveres ellenállás hatására visszavonult. Figyelemre méltó jelenség, hogy az izraeli sajtó harcias kijelentéseket tesz. melyek Dél-Libanon bekebelezésével fenyegetnek. A »Haarec« című izraeli lap katonai hírforrásokra hivatkozva egyenesen katonai invázió lehetőségéről ír. Parázs a tenger alatt A portugál forradalmi tanács határozata: Átszervezik a katonai törvényszékeket Lisszabonban csütörtökre virradóra ülést tartott a portugál fegyveres erők legfelső forradalmi tanácsa, és Jorge Cardoso alezredes személyében új tagot kooptált soraiba. A 18 tagra kiegészült tanácsban a következő személyek foglalnak helyet: Ramal- ho Earns tábornok, köztársasági elnök, a fegyveres erők vezérkari főnöke, a legfelső forradalmi tanács elnöke, Rocha Vieira tábornok, a Még tart a fegyenclázadás K ~KS i "RlSQKTi mm Oku *' ’rnniR .«rru RULE szárazföldi erők főparancsnoka, Souto Cruz altengernagy, a haditengerészet főparancsnoka, Morals da Silva tábornok, a légierők főparancsnoka és Meló Antunes őrnagy, az alkotmányjogi bizottság elnöke is. A portugál alkotmány értelmében a legfelső forradalmi tanács köztársasági eliiök tanácsadó szerve. Szavatolja a demokratikus intézmények működését, az alkotmány végrehajtását, s a katonai kérdésekben törvénykezik. Az alkotmány szerint tevékenységét 1974. április 25. szellemében kell kifejtenie. A forradalmi tanács ülésén határozat született arról, hogy a Portugáliában jelenleg működő katonai törvényszékeket a napokban átszervezik. Az átszervezés azt célozza, hogy a lehető leghatékonyabban folytathassák le a pereket a Pide (a fölszámolt fasiszta politikai rendőrség) volt munkatársai ellen. Portugália demokratikus közvéleménye megelégedéssel fogadta a hírt a forradalmi tanács döntéséről a merénylő Giovanni Ventura, a* 1969. évi milánói újfasiszta bomba- merénylet egyik gyanúsítottja, akit a bíróság évekig tartott vizsgálati fogság után bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezett, Grosseto megyeszékhelyen várja, hogy száműzetésének színhelyére, a közeli Giglio-szigetre utazhasson. A lakosság hevesen tiltakozik a terrorista odaküldése ellen. A kelet-angliai Hull szigorított rendszerű fegyházában zendülés robbant ki. A fegyencek — notórikus bűnözők és észak-ír terroristák — valamilyen sérelem elleni tiltakozásul lefegyverezték őreiket, majd negyvenen elbarikádozták magukat az épület tetején, ahonnan a rendőrség vízágyúja sem tudta őket visszatérésre kényszeríteni. Kistermelők állattartásának fejlesztése KAPOSVÁRON A MEZŐGAZDA®ÁGI FŐISKOLA zLOVASPALYAJAN SZEPTEMBER 4-ÉN ES 5-ÉN, 10-TÖL 18 ÓRÁIG ÉLŐÁLLATOK, GÉPEK ÉS FELSZERELÉSEK KIÁLLÍTÁSA! A Bábolnai ÄHatni Gazdaság, a Balatonnagybereki Állami Gazdaság, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, iparszerű sertéstartó termelőszövetkezetek közös vállalkozása, a Somogy megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, a PHYLAXIA, a Baranya, a Somogy, a Tolna és a Zala megye! MÉSZÖV termékbemutatója. 5-én délelőtt 10 órakor áilataukcié. A kiállítást a 8-as helyi busszal, gépkocsival pedig a 66-os úton lehet megközelíteni. Minden érdeklődőt várunk! AGROINFORM fi 3897) Kadhafi Líbia és Egyiptom viszályáról Kadhafi líbiai elnök szerdán beszédet mondott a líbiai forradalom 7. évfordulója alkalmából Tripoliban rendezett nagygyűlésen. Kitért a Líbia ellen tanúsított egyiptomi magatartásra, arra a tényre, hogy Kairó csapatokat vonultatott föl a líbiai határ mentén. Kijelentette: bár Egyiptom a provokációk sorozatát követi el Líbia ellen, Tripoli mégis úgy döntött, hogy nem szakítja meg diplomáciai kapcsolatait Kairóval —» Líbia — mondotta — e döntés meghozatalakor abból indult ki, hogy »Anvar Szádat elnök Egyiptomával és nem pedig az egyiptomi néppel támadt vita«. Az elnök hangoztatta, hogjE Líbia folytatja »Szádat reakciós politikájának és az Egyesült Államokkal, valamint a cionista ellenséggel létesített imperialista kapcsolatainak« bírálatát, ám továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy kész a két ország közötti viták tárgyalásos rendezésére. HÍREK a világból A helsinki záróokmány valamennyi irányelvének következetes megvalósításáért szállt síkra legutóbbi nyilatkozatában, az Unsere Zeitben Martin Niemöller, a nemzetközi Leaiin-békedíjjal kitüntetett nyugatnémet közéleti személyiség. Oulu finn város kikötőjébe érkezett — hivatalos- látogatásra — egy szovjet hadihajóraj, Zarubin ellentengernagy parancsnoksága alatt. Angolában tett látogatása befejeztével hazautazott Luandából a Portugál Szocialista Párt küldöttsége, amely az MPLA vezetőivel folytatott tárgyalásokat a *két ország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafelvéíelérőL Üj főtitkárt választott a nyugat-szaharai függetlenségi mozgalom, a Polisario Front III. kongresszusa. Mohammed Ezzeddint. Elődje, El-Quali a tavasszal vesztette életét egy, a mauritániai erőkkel lezajlott összecsapásban. Megállapodást kötött a délafrikai fajüldöző rezsim és a chilei Pinochet-junta Santia- góba irányuló fegyverszállításokról — írja a Daily Wprld. Az emberek ezreit fosztja meg 15 évre — részben vagy teljesen — politikai jogaiktól Mendez uruguayi elnök tegnap aláírt dekrétuma. Az elnök szerdán vette át hivatalát, s legelső intézkedésével a baloldali pártok működését akarja megszüntetni A NATO délkeleti szárnyán Görögország és Törökország ellentéte — szinte napjainkig — elsősorban a ciprusi vita következtében parázslóit. A két NATO-tag- állam Washington számára rendkívül kényelmetlen »idegháborúja« most az Égei- tenger mélyén rejtőző olaj- mezők miatt robbant ki. Néhány napig úgy látszott, hogy egyetlen elhamarkodott lépés kell csak, és megszólalnak a fegyverek... Akkoriban volt ez, amikor Ankarából útnak indították a Sis- mik—1 török kutatóhajót, hogy az Égei-tenger szigetvilágában olajat keressen a tenger mélyén. Az egész »Sismik-hadművelet«, amelyet az ankarai nemzetbiztonsági tanács Demirel miniszterelnök jelenlétében határozott el, nem annyira a közvetlen olajfeltárást szolgálta, mint inkább a fél'hol- das zászló meglobogtatását. Annak a demonstrációját, hogy Törökország gazdasági szempontból igényt tart az Égei-tenger felére. Kié a talapzat? Az érdemi vita lényege az, hogy miképpen kell értelmezni a szuverénitást az úgynevezett »kontinentális talapzat« fölött hullámzó tengervíz mélyén rejtőző ásványi kincsekre. Görögország és Törökország esetében ez — földrajzi okok miatt — rendkívül bonyolult. A két ország között hullámzó Égei- tenger szigeteinek többsége — az 1923-i lausarme-i szerződés értelmében — Görögországé. Ennek következtében az országhatár gyakran a török szárazföld közvetlen közelében húzódik. Ankara nem teszi kétségessé, hogy ezek a szigetek görög lakosságúak és Görögországhoz tartoznak. Másképp áll a helyzet azonban a »kontinentális talapzat« ügyében. A kontinentális talapzat nemzetközi értelemben a szárazföld, peremén elhelyezkedő. viszonylag alacsony mélységű tegerrósz, utána az addig 260 méternél rendszerint sekélyebb tenger hirtelen és szakadékszerűen mélyül. Általánosságban nincs tisztázva még: kié a kontinentális talapzatban rejtőző ásványi kincs. A görög—török vitától függetlenül a még tartó tengerjogi konferencia egyik fő kérdése éppen az, hogy a 12 mérföldnyi szélességű parti vizeken túl a további 188 mérföldnyi szélességű úgynevezett »gazdasági zónában« a parti országok birtokolják-e a tengerfenék ásványi kincseit. Arról a nemzetközi vitákban sehol sincs szó, hogy a kontinentális talapzat egészének ásványi kincsei valamely országhoz tartozhatnának. Ezt annál is nehezebb lenne így eldönteni, mert a kontinentális talapzat geológiai képződmény — néhol sok száz kilométer széles, néhol viszont egészen keskeny. Megoldhatatlan rébusz Az Égei-tengeren még további bonyodalmak is adódnak. GeológiaiTag ugyante a görög szigetek valóban a török szárazföld tenger alatti folytatását alkotó kontinentális talapzatból emelkednek ki. A görög szigeteket pedig szükségszerűen görög felségvizek veszik körül. Ugyanakkor Ankara azzal érvel hogy a kontinentális talapzat egészen az Égei-tenger közepéig terjed, odáig tehát az ásványi kincs Törökországé — függetlenül attól, hogy a kontinentális talapzatból olyan görög tulajdonban levő szigetek emelkednek ki, amelyeket görög felségvizek vesznek körül. Azóta mindkét ország sorra rendezi a látványos erődemonstrációkat. A görög háddtengerészet parancsnoksága például tegnap jelentette be, hogy az Égei-tenger nyugati medencéjében nagyszabású hadgyakorlatot kezd. Adott pillanatban tehát nemzetközi jogi szempontból jóformán megoldhatatlan ré- buszról van szó. Olyan párádról amely éles vitákat lobbanthat lángra. S ez tükröződött a Biztonsági Tanács határozatában is, amely nyugalomra és' megértésre intette a vitatkozó feleket, és arra, hogy tartsák tiszteletben a Hágai Nemzetközi Bíróság döntését. Ezt a biztonsági tanácsi határozatot Görögország elfogadta és támogatta. A törökök csak részben. Ankara kinyilvánította a vita békés, tárgyalásos rendezésére irányuló készségét, arra azonban nem vállalkozott, hogy eleve kötelezőnek ismerje el a hágai döntést. A KOTO kívánsága Ä török magatartás mögött nyilván az az aggodalom húzódik meg, hogy Görögország kedvezőbb helyzetben van. A nemzetközi bíróság közbelépését ugyanás a görögök kérték augusztus 10-én a Sismik—1 kutatási tevékenysége miatt Emellett kezdettől fogva nem lehetett számítani arra, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság »elvegyen« Görögországtól negyvenhárom éve görög fennhatóság alatt álló, görögök lakta szigeteket Ezért a törökök képviselői nem is jelentek meg a nemzetközi bíróság ülésén. Ismervén azonban a hágai bíróság hatalmának korlátáit, csak általános érvényű felhívást intéznek majd az érdekeltekhez, intve őket a békés megállapodásra. Augusztus utolsó napjaiban ennek megfelelően olyan hírek terjedtek el, hogy »igen magas szintű« tárgyalások kezdődnek Görögország és Törökország között az Égei-tenger! olaj ügyében. Nyilvánvaló, hogy ez a kiegyezés a NATO elemi érdeke is. Ezért az Egyesült Államok és általában a NATO részéről nem is titkolt nyomás nehezedik mindkét félre — egy kompromisszumos megoldás érdekében. Új korpapótlő takarmányok sertések és kérődzők részére! Az újdonságokat NAGY HATÉKONYSÁG, GYORS EREDMÉNY, •0LCSÖSÄG jellemzi. A sertéstakarmány 366 Ft-ért, a kérődzőtakarmány 356 Ft-ért kapható,*— mázsánként — a Somogy megyei 'Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat árusítóhelyein. valamint az ÁFÉSZ-ek felvásárlóinál. (13724)