Somogyi Néplap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-21 / 223. szám

Kevés a szakember Információ — nyelvtudás nélküli Somogyi amatőraozgaiom „Amatőr tevékenységnek a művészetnek azt az aktív és legalább Részben alkotó jellegű gyakorlását nevezzük, amelyet olyan emberek foly­tatnak, akik foglalkozásuk, a társadalmi munkamegosztás­ban elfoglalt helyük szerint nem sorolhatók a művészek közé.« A meghatározás érvé­nyes arra a több ezer somo­gyi nem hivatásos énekesre, táncosra, népi iparművészre, versmondóra, aki részt vesz a megye amatőrmozgalmában, és aki miközben önként vál­lalt művészi igényű produk­ciót hoz létre, másokat szó­rakoztat, önmagát is műveli. Ez a kettősség — az önmű­velés, a mások szórakoztatá­sa — nem áll mindig helyes arányban. Az amatőr tevé­kenység jellege, helyzete, tár­sadalmi megbecsülése és a vele szemben támasztott igé­nyek is alaposan változtak az utóbbi években. Nem gond nélküli a különböző együtte­sek helyzete, egyes művészeti ágakban azt sem tisztázták, merre tovább. Ha mindezekre a kérdések­re választ keresünk, át kell tekinteni az amatőrmozgalom múltját. Az ötvenes években fellendülő művészeti mozga­lom nagyon sok embert raga­dott magával- Különösen a néptáncnak volt sok lelkes hí­ve. Alig-alig akadt olyan üzem, gyár vagy község,' amelynek ne lett volna önál­ló néptánccsoportja. A művé­szi színvonalat mindenütt megteremteni természetesen nem lelhetett, s bizonyára ez volt az egyik oka, hogy ha­marosan vissza is fejlődött jó néhányuk. A nagy tömeget megmozgató tánckultúra azonban lehetőséget biztosí­tott arra, hogy az igazán te­hetségesek tovább képezzék magukat, az életképes, nagy együttesek tagjaivá váljanak. Ugyanezt tapasztalhattuk a kórusoknál. Sok énekkar mű­ködött, amelyben a közös éneklés öröme volt az össze­tartó erő. Megalakultak a képzőművészeti körök is. A kaposváriban akkor — első­sorban a munkás és paraszt festők közül — jó néhányan azóta hivatásosak lettek. A hatvanas évek elején átme­neti visszaesés következett be az amatőrmozgalomban; meg­szűnt a tömegjellege. Üjabb fellendülés a hatva­nas évek közepén követke­zett, másfajta előjellel: meg­jelentek az értelmiségi és diákcsoportok. A néptáncot kezdték tájegységekhez kötni, s új művészeti ágak — fotó, film — művelői kapcsolódták be a mozgalomba- A kórusok létszáma csökkent, több ka­maraegyüttes alakult, s ezen­kívül irodalmi színpadok, pó­diumegyüttesek. Napjainkban is alakulnak. A mai helyzet: a hagyományos együtteseik új formákat, lehetőségeket ke­resnek, a változó igények új követelmények elé állítják őket. Az együttesek a mun­kásművelődés legjobb hagyo­mányai felé fordulnak, a pó­diumegyüttesek többnyire közéleti mondanivalót akar­nak elmondani. Mindez azon­ban 6ok nehézséggel jár. A mozgalom egyik legna­gyobb gondja Somogybán, hogy kevés a hozzáértő szak­ember. Akármelyik művészeti ágat nézzük, rendkívül kevés az avatott irányító. A leg­rosszabb a helyzet a néptánc­nál. Ez az oka annak, hogy somogyi együttesek létszáma — a falusi kis csoportokat is beleértve — a felére csök­kent. Nem az a baj, hogy nincs mindenütt néptánccso­port, hanem az, hogy ott sincs, aki a hagyományokat ápolja, ahol igazán kellene. Márpedig a népi kultúra csak élő bemutatóval őrizhető. Elő­adni azonban csak szakkép­zett vezető irányításával le­het. Más szóval: az együttes lehet amatőr, de a vezetőnek »profinak« kell lennie, külön­ben az egész dilettantizmus­hoz vezet — a legnagyobb jó­szándék ellenére is. Már pe­dig Somogybán mindössze négy, működési engedéllyel rendelkező oktató van. Az amatőr színjátszók ese­tében jobb a helyzet: többek között azért, mert vezetőik vagy magyartanárok — ha is­kolai együttesről van szó —, vagy képzett népművelők. Az utóbbiak szakmai hozzá­értésére azonban az eddiginél sokkal nagyobb szükség lenne a kisközségek közművelődésé­nek szervezésében. Nemcsak arról van szó, hogy szakkép­zett vezető nélkül működik egy-egy hagyományőrző együttes, hanem arról is, hogy a munkájukkal — egyáltalán: a létezésükkel — kapcsolatos szervezési, irányítási felada­toknak nincs gazdája. Ma már mindez nem megy, ma­gától. Meggyőződésem, ha ér­téket akarunk menteni, ha életképes amatőr mozgalmat akarunk Somogybán, sokkal több jó szakembert kell sze­rezni a főiskolákról, vagy ta­níttatni levelező úton. (A nép­művelők helye, szerepe, társa­dalmi, közéleti megbecsülése egyébként egy külön témára szolgáltat alkalmat.) A kórusok esetében alapve­tő különbség van falusi pá­vakörök és nagy együttesek működése között. Az előbbiek — ha van függetlenített nép­művelő és hozzáértő énekta­nár — kitűnően működnek- Az utóbbiak gondja összetet­tebb. Manapság nagy, ötven- hetven tagú kórusok is meg­szűnnek, s helyüket kamara- együttesek veszik át. Vannak azonban olyan művek, ame­lyeket csak nagy énekkar tud megszólaltatni — olyan, mint a Vikár Kórus Kaposváron, amelynek tagjai azonban kü­lönböző munkahelyen dolgozó, különböző képzettségű és ko­rú emberek. De említhetném a kaposvári Munkáskórust is. A kórustitkárok és szakmai vezetők a megmondhatói, mekkora gond a tagokat ösz- szeszedni egy-egy szereplés, kiváltképp rádiófelvétel vagy vidéki út előtt. Vannak olyan vállalatok — sőt iskolák is —, amelyek egyáltalán nem nézik jó szemmel dolgozóik, illetve diákjaik szereplését. Nem egy alkalommal került sor arra, hogy a kórustagok csupán szabadságuk terhére utazhat­tak. A Vikárnak és a többi városi együttesnek is van úgynevezett mecénása, aki a költségeket fedezi — álta­lában szűkösen. Ez a mecé- násság; azonban kevés. Több­ről kellene, hogy szó legyen. Fölül kellene bírálni ezeknek az együtteseknek a helyét, szerepét a megye közművelő­désében és biztosítani kellene a tagok zavartalanabb szerep­lését, fölkészülését, meg kel­lene vizsgálni az utánpótlást is, mert ez ugyancsak nincs megoldva• Minderre vannak már jó példák más megyék­ben. Érdemes volna egy ki­csit körülnézni, másutt ezt hogy csinálják. Az amatSrmozgalom nem elhanyagolható a köz- művelődésben. Akik részt vesznek benne. önmagukat művelik és a községeknek ad­nak kultúrát. Bár a mozgalom mai helyzetéből főképp a gon­dokat, a negatívumokat emel­tem ki, nem jelenti azt, hogy sötét a kép. Ott, ahol a sze­replés, az önművelés iránti igény találkozik a helyi ve­zetők segítő szándékával, és az együttesek élére felkészült ember áll, általában nincs gond. Példa rá a jubiláló Fo- nómunkás Kisszínpad, néhány nagyon jól működő pávakör, az üzemi képzőművészeti szakkörök, amelyeket a gyá­rak ösztöndíjas képzőművé­szei vezetnek. A példák azt bizonyítják: megyénkben is van jó tapasztalat. Az egész­séges szemléletet kellene el­terjeszteni az egész mozga­lomban. Simon Márta Sieberényi Lehel Trém| — Költőd. — Így igaz. A hírek a vi­lágból eljutnak már ide, rá­dión, tévén, újságon át, de ők ebből is ki tudják szűrni ma­guknak csalhatatlan érzék­kel a zöldséget. Hogy példát mondjak, már yeti ember is lakik az erdőinkben, mivel az újságok megírták, hogy a Paimírban meg a Himaláján láttak ilyet... Az elnök nevetett, s neve­tett a másik kettő is. — A korszerű babona! — harsogott az öreg. — Az — mondta a tanács­elnök. A fiatal nyomozó beléka- paszkodott egy szóba: — Atz mondta: jó televé- nye van. — Mármint a babonás hie­delmeknek. — Hát nem jó? — nevetett az öreg. — Tápsóval locsol­ják: direkttermó levével. Ezen megint mulattak. Meg­locsolták a torkukat, majd az elnök elgondolkodott. — Az erdő... — mondta, s kereste, hogyan is tovább — az erdő jócskán ludas. 18. — Azt lehetne mondani: minden tőle indul ki. Az éle­tüket keresztül-kasul járja. Köréjük fonódik, a nyakük köré, mint a hurok, fojtogatja őket. Elveszi a földjeiket, be- nyomakodik bozótjaival és sűrű fiatalosaival, sőt vadjai­val a házak közé... és sokáig a világot se engedte be. De még most is, hogy a busz még áttör rajta, nyomban össze­zárul, s bennrekaszti, meg- possasztja, ami bejutott. Mint az esővizet a fák sötét odvai- ban, ahova soha nem ér el a fény. Ám az embert, akivel nap nap után együtt él, táp­lálni is tudja, néha bősége­sen kárpótolja... És meg­érinti őt leikével. Az erdőt a mieink szeretik és félik ... Természetéhez idomulnak. Vadságához, a hallgatagságá- hoz... és a rejtelmességéhez is... Jól ismerik, hiszen min­dennap járják. Még ma is, mikor, mondjuk a közlekedés szempontjából már nem szá­mos, hiszen ritka, hogy gya­log vágjanak neki a városba vagy az erdészet valamelyik távoli telepére. De adomá­nyaiért ma is bejárják; ösz- szeszedik a csipkebogyót, a málnát, a rozsét, a gombát, sőt még a mohát is össze­gyűjtik. abból is pénzt csinál­nak: pesti virágüzletek szíve­sen veszik. Azután a kereseti lehetősé­gek kí erdészetnél éppúgy megvannak. Egyeseik állandó­ra vannak ott, mások, külö­nösen asszonyok, napszámba járnak oda; hol gallyazni, hol a csemetéket kapálni, mindig van valami. Éppen csak az nincs, amit mondtam. Vagy hát nemigen van. Az, hogy hajnali sötétben neki az erdő­nek, amerre legrövidebb, s itt is, ott is pislog a szentjános­bogár. A férfi a bányába, az asszony a városba, tejet visz a hátiban, igyekszik, hogy öt­kor már lerakja a fűszeres­nél. Télvíz idején, mikor csú­szik a jeges haraszt, köves meredekeken kell felkapasz­kodni, jeges, latyakos árkokon átkelni, csupa síkosság min­den, úgy segít magán, hogy rongyot köt a bocskorára, s a tejet így is csak leviszi, té­len és nyáron... Hát tessék ebbe belegondolni! Tizenöt kilométerek, húsz kilométerek hegyre föl, völgybe le, s hall­gatag fák. s neszező bozótok körös körül. Jó, hogy ismer minden fát, minden ösvényt... De magam is fiatalkorom­ban a fűrésztelepre jártaim, s át kellett menni mindennap az erdőn, oda meg vissza; egy szekérnyom vezetett a fűrész­telepre; hiába ismertem min­den fát, bokrot, még nevet is adtam nem egynek, tudtam, mikor melyik következik, éj­jel is tudtam, mert napnyug­tával indultam mindig haza, rr.ea még később is. mert ud­varolni is oda udvaroltam. Tudtam, no, itt jön most az Tanfolyamköltséget fizet a g’jái* Ma kezdődik a Budapesti Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárában egy né­met nyelvet tanuló csoportel­ső foglalkozása. Műszakiak, közgazdasági szakemberek a tagjai a kis »együttesnek«. Ezenkívül folyik még rendsze­res nyelvoktatás a DÉDÁSZ üzemigazgatóságán és a KITE-központban is. Siófokon pedig már évek óta folyama­tosan tanulják az orosz nyel­vet a Kőolajvezeték-építő Vállalatnál, a fokozódó nem­zetközi együttműködés hatá­sára. Vajon hányán beszélnek ma jól a megyében valamilyen idegen nyelven? Pontosan megmondani nehéz volna. Az viszont tény, hogy napjaink­ban egyre nagyobb az érdek­lődés idegen nyelvek tanulása iránt. Kánya Jánostól, a TIT megyei titkárától hallottam, hogy több olyan ipari üzem is van, ahol tudatosan isko­láznak be évről évre műszaki dolgozókat s még a nyelvi kurzusok tandíját is fizetik. Az érdeklődés különösen az angol iránt nagy; ma már vetekedik a némettel. Sokan tanulnak oroszul is. Mi ösztönzi a Somogybán dolgozókat arra, hogy egy-egy idegen nyelv fáradságos és időt rabló elsajátításába kezd­jenek? Azt gondolná az em­ber, hogy megyénkben a napi munka nemigen kívánja meg a nyelvek ismeretét, vagy leg­alábbis csak egy szűk terüle­ten van rá szükség. Néhány beszélgetés azonban épp az el­lenkezőjéről győzött meg: ide- gennyelv«tudásra igenis szük­ség van. S nemcsak az önbe­csülés, az általános tudás­szomj miatt. A napi munka egyre inkább erre ösztönzi a vállalatot is, a dolgozókat is. Mindenekelőtt fejlődtek a somogyi vállalatok nemzetkö­zi kapcsolatai. A hagyomá­nyos európai — szovjet, len­gyel, csehszlovák, nyugatné­met, francia — partnerok mel­lett mind többen jönnek a Közel-Keletről (Kuvaitból) és Közép-Ázsiából (Irán). S ez egyfajta szelíd kényszerítő erő. A másik ok fontosabb: a vállalatoknak »-mindennapi kenyere« a gyors, pontos, cio. — Előfordult már, hogy Bu­dapestre utaztam egy fontos tárgyalásra — meséli Várvízi Imre, a villamossági gyár fejlesztő mérnöke. — Magam­mal vittem a legújabb szab­ványokat is. S amikor leül­tünk megbeszélésre, kiderült, hogy nem vagyok partner... A többiek ugyanis az enyém­nél sokkal frissebb szabványo­kat szedtek elő. Ez csak egy, de igen jel­lemző példa. Friss ismeretek nélkül ma nincs jó ötlet, korszerű műszaki gondolat. A gyárak, vállalatok általában rendszeresen megkapják a legújabb cikkek ismertetőit az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központtól. De ezek az ismeretek megle, hetősen szűkszavúak, inkább csak a figyelem fölkeltésére szolgáinak. Ha a fejlesztő mérnök figyelmét megragadja egy-egy cikk, megrendelheti annak magyar fordítását. De ez nem mindig a legszeren­csésebb eljárás; amíg a for­dítás megérkezik, bizony sok időbe telik. Sőt az is kiderül­het, hogy a jól hangzó ismer­tetés ellenére a cikk valójában érdektelen; használhatatlan. Ablakon fölöslegesen kidobott pénz... — Az eredeti cikkre van szükség — szögezi le Csűri Vilmos, szintén a villamossá­gi gyár mérnöke. — Megkap­hatjuk könyvtárközi kölcsön­zés útján, s akkor nő meg igazán a nyelvtudás szerepe. Egy-egy jó közlemény, szak­cikk földolgozása rendkívüli idő- és munkaigényes feladat. Sűrűn kell forgatni a szótárt, s esetleg kiegészítő anyagokra, új prospektusokra is szükség lehet. De ahhoz, hogy korsze­rű gyártmányfejlesztést és szerkesztést végezhessünk, ez nélkülözhetetlen. A gyárban az utóbbi években egyre job­ban növekszik a gyártmány- fejlesztés szerepe, súlya, s így — áttételesen — a nyelvtudá­sé is. Csűri Vilmos jód beszél és fordít németül, oroszul. Várvi- zi Imre és Huszár János — harmadik beszélgető partne­rem — két éve járnak a TIT intenzív angol nyelvtanfolya­mára. S ehhez — fölmérve a nyelvtudás nagy jelentőségét — tanfolyamköltséget fizet és munkaidő-kedvezményt bizto­sít a gyár. Cs. T. Népművészek kiállítása megbízható műszaki informá­Valkónc Dudás Juli galgamácsai népművész festménye: Bet- lehemezés. (A siófogi tárlat anyagából.) Érvényesülés és megalkuvás Jurij Trifonov: Válságban Éveink szaporodása, az át­élt sikereié és kudarcok, a munkahelyen előforduló visz- szásságok és családi életünk gyakran önmagunk előtt is titkolt rendellenességei időn­ként számvetésre késztetnek a fa, amelyiknek szép kerek odúja van, s az odú alatt olyan forradás, hogy valósá­gos kis tornác; és hogy az odúiban egy búbosbanka-csa- lád fészkel, szávai még ilye­neket is tudtam, meg hogy melyik fán lakik a mátyás­szajkó, s melyik bokor alján a barátka, 6 melyik ágvillá- bam az őszapó. Tudtam, hol következnek nagyobb kövek az úton, amelyeket ki kell kerülnöm, s hol van az a ki­dőlt fa, amelyiknek egy erős ága keresztiben áll, épp a sze­mem magasságában. Olyan pontosan tudtam, hogy még éjjel is így szóltam magam­ban: no. most jön — és a következő pillanatban neki­ütöttem a homlokom. Min­den éjjel nekiütöttem. S ez az éppen. Jól ismeri az ember, és mégis ... Megy éjszaka az erdőn, és a fejében minden­féle hemzseg. Sehol egv lé­lek, csak a hallgatag fák, és közben körös-körül hangok és neszek. Meg-megropog a szá­raz ág, a disznó motoz, a ma­dár fészkében mocorog, ál­mában pittyeg. A harasztot a gyík, a bogárság mozgatja. S a fa pattog a szú foga alatt. És úgy tetszik, harsog min­den, s az ember rettenetesen maga van, s azt mondja: jó, hogy mozognak, mert a csend még rosszabb ... (Folytatjuk.) mindarmyiunkat. Emléke­zünk-e még az ifjúkor nemes ideáljaira vagy köddé foszlot­tak reményeink? És ha mégis sikerült azokat megvalósíta­nunk, vajon milyen áron? Egyenes gerinccel szakítot­tuk-e át a képzelt célszalagot, avagy egyéniségünket is oda­dobtuk, sőt apróbb-nagyobb aljasságokat is elkövettünk-e az úgynevezett társadalmi ranglétrán való előrejutásért? Legyünk őszinték; előfordul, hogy az utóbbit tesszük. Ter­mészetesen legtöbbször ma­gunknak sem ismerjük be sa­ját lelki restségünket, kicsi­nyességünket, felkapaszkodni vágyásunkat És haragszunk Dosztojevszkijra, Ibsenre, Kafkára, Strindbergre, ha mű­veik lapjairól, mint. hű tü­körből, lelki torzulásainkból összeállt rémkép fintorog ar­cunkba. Óvakodjanak hát a hiúbbak Trifonov három kis­regényétől is! Élvezetére és épülésére szolgál azonban mindazoknak, akik szükségét érzik önmaguk megismerésé­nek. A gyaníthatóan sok önélet­rajzi vonatkozást tartalmazó művek hősei értelmiségiek, akikkel látszólag semmi kü­lönös sem történik. A címadó Válságban központi alakja ke­resett műfordító. Nem a má­sok szellemi termékeit ön­maga érzés világán átszűrő, ü.'játeremtő művész. csupán megbízható »termelő«, aki sa­ját előrehaladása érdekében íiának nevelésével sem törő­dik. és nagyravágyó felesége hűtlensége fölött is szemet hunyt. A Hosszú búcsúzás fő­szereplői szintén ilyen cseho- vian telhetetlen, gyarló figu­rák: az áhitótt szerepekért testét áruba bocsátó színész­nő. a tehetségtelen, de szívós drámaíró, a tjalajtalan, de okos és jó szándékú fiatal tu­dós (ez utóbbiban mintha Turgenyev »fölösleges embe­reinek« mai mását is fölfe­dezni vélnénk). A Csere egy átlagos értelmiségi házaspár — mérnök férj, aki gyötrődik a mindennapok szorításában, de a tudományos munkával járó áldozatokat nincs ereje vállalni, és egy jelentéktelen családi perpatvarokban erejét elfecsérlő műszaki fordítónő — meghasonlásának a törté­nete. Az erkölcsi szilárdság és a megalkuvás között fe­szülő ellentétek feloldásának vágya, a múltban vétett hi­bák megtalálásának szándé­ka váltja ki a lélekbúvár mélységével jellemzett ala­kok belső monológjait, csa­pongó emlékezéseit. A nehézséget azonban nem­csak a társadalom által állí­tott követelményekhez való alkalmazkodás okozza hő­seinknek, hanem a családba illeszkedés is. Mindegyikük­ben két érzés munkál egy­idejűleg; a szeretteik iránti vonzódás és a kötelességérzet, s ugyanakkor a függetlenség akarása. (Magánéletünkbén csak ez utóbbit szoktuk leta­gadni!) De a szerző nem tesz kísérletet az ellentmondás fel­számolására. Mert hősei meg­tartják ugyan belső önállósá­gukat. mégis többnyiie az er­kölcsileg helyeselhető megol­dással ellentétben hitvány ha­gyományoknak, kicsinyes ér­dekeknek engedelmeskedve cselekednék. A Trifonov ál­tal kínált lehetőség ezért vi­tatható értékű. Nem véletle­nül állnak művei hazájában dicséretek és támadások ke­reszttüzében ! Emberismerete, lélekelemző készsége, őszinte­sége azonban — hosszú kalló- dás után — nagy íróvá tette. Lengyel András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom