Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-14 / 192. szám

Javult a Rákóczi játéka Nem lesz változás a ZTE ellen ■— Ha nem szól közbe az Időjárás, bizonnyal jó mérkő­zést hozott volna a Rákóczi— Tatabánya összecsapás — hal­lottuk a siófoki nézőtéren. Pe­dig a siófoki sportbarátok ezt a mérkőzést a korábbi FTC— MTK VM találkozóval vetet­ték össze. A két kevésbé ran­gos együttest dicséri, hogy a szurkolók (a kritikusak is) rá­juk adták voksukat. Valóban az első 20 perc Sió­fokon időnként nagyszerű lab­darúgást hozott. Mindkét csa­pat szép támadásokat szőtt; a Rákóczi egyet sikeresen be is tudott fejezni. Főldesi mér­nöki pontossággal küldte a labdát Kiss Laci fejére, aki látványos gólt fejelt. Még egy másik 20 perce is volt a találkozónak. A szünet után a Tatabánya bizony ka­pujához szegezte a kaposvári csapatot. Ebben az időben 6 szöglet is jelezte a Bányász fö­lényét A kaposvári védelem ekkor feladata magaslatán állt. Ágjalvi meg Bírás szinte felülmúlta önmagát. Zentai is jól illeszkedett társaihoz. Vi­szont a szélső hátvédek, bi­zony, csináltak néhány hajme­resztő dolgot. Szerencsére a nagy nyomás idején valame­lyest ők is feljavultak. A kaposvári szurkolók Már­ton Jóskát keresték. — Saj­nos, nem játszhat — mondta a mérkőzés előtt Mathesz Im­re vezető edző. — Mártonnál túledzettség lépett föl. Edzés közben felszökött a vérnyomá­sa, s az orvos pihenőt rendelt el. A csapatkapitány i karsza- lagot most Ágfalvi Mihály vi­selte. E »rang« bi .'.okában a csupaszív játékos talán még a szokottnál is jobban játszott, és irányított. Következik a Balaton Kupa döntője, amelynek színhelye ma Balatonalmádi lesz. A Sió­fokon már részben javuló já­tékot nyújtó Rákóczitól ezen a találkozón a papírforma sze­rint (a ZTE eddig nem szer­zett pontot) sikert vár a Köz­vélemény, de a csapatvezetés is. Mathesz Imre nem változ­tat a Tatabánya elleni csapa­ton: ugyanazok a kezdők, s a kispadosok is. iNB lll-as csapataink hazai pályán Az NB ITT. Délnyugati cso­port sorsolása az első for­dulóban idegen pályákra szó­lította a három somogyi csa­patot. Ismeretes, hogy a rajt várakozáson felül jól sikerült: egy győzelem, két vereség volt az etoő heti mérleg. Va­jon milyen lesz a folytatás most, amikor a mieink a ha­zai pálya előnyét élvezik? A Siófoki Bányász A Bányásznál természete­sen elégedettek voltak a Sas­halmon szerzett egy ponttal, s Papp Gyula edző a játék­kal is. Hét közben Karádon — kemény mérkőzésen — a csapat annyit adott ki magá­ból, ami az MNK-ban való állva maradáshoz szükséges volt Nyert a Siófok. Most az újonc Paksi Kini­zsi ellen esélyes a Bányász. — Ez azonban nem tesz el- bizakodottá bennünket — mondta Stolle László szakosz­tályvezető, s közölte: változás csak azért lehetséges, mert Dróthnak családi gyásza van. Nem biztc«, hogy játszik. Annak örülnek Siófokon, hogy hét közben a K. Vasas kiadta Fábiánt, így tovább erősödött a Bányász. — Bízom a jó folytatásban, s győzelmet várunk a csapat­tól — mondta a szakosztály- vezető. A Barcsi SC hét közbeni kupaszereplése viszont nem sikerült. Marca­liban, bizony, olyan képet mutatott a mérkőzés, mintha a Marcali lett volna az NB III-as csapat, a Barcs pedig az alacsonyabb osztályú. Hiányzott Szóvári edző fiaiból a lendület, az átütőerő. — Reméljük, a Véménd el­len nőm így lesz — mondta a barcsi edző. A csapatnak egyébként vol­na mit törlesztenie a vémén- di csapat ellen, utoljára ugyanis 6 gólt kaptak a bar­csiak Véménden. Nagy is a fogadkozás. Szóvári György a héten minden játékossal kü­lön is foglalkozott. Szeren­csére a sérültek Is lassan rendbe Jönnek, így a leg­jobb csapat léphet pályára. Hogy kik, azt csak a mérkő­zés előtt dönti el a barcsi szakvezető, aki bízik csapa­tában. A Kiss J. SE háza táján még ma is örven­deznek a sikeres bemutatko­zásnak. Kálmán Ferenc sportköri elnök meg Kétszeri Ferenc edző azt szuggerálják a kapolyi játékosokba, hogy senkitől sem kell megijedni az NB Ill-ban sem. Persze, óvják őket az elbizakodott­ságtól is. A Pénzügyőr elleni mérkő­zés előtt Küher és Nagy to­vábbra is sérült, ráadásul Máthé sincs teljesen rendben. Bonnyait Sárisápon megrág­ták, de remélhetőleg játszhat már. Az újonc somogyi NB III-as csapatnál gyakran em­legetik, hogy tavaly az újonc Barcsnak sikerült le­győznie a Fénügyőr csapatát. — Ha a barcsiaknak ez nem volt lehetetlen, akkor mi miért ne bíznánk az újabb győzelemben — mond­ta a sportköri elnök. T Rajt a nemzetközi serdülő labdarúgó kupában Fonyódon tegnap a tech­nikai értekez­lettel megkez­dődött a ser­dülőkupa, ma pedig már pá­lyára lépnek a csapatok. Mint már hírt ad­tunk róla: Fo­nyód mellett Balatonlelle meg Ben gyei tóti is várja a csapatokat. Szombaton Fonyód mellett Balatonlelle, vasárnap Pl Somogyi Néplap pedig Lengyeltóti is színhelye lesz az összecsapásoknak. A fonyódi nyitányon először Csehszlovákia mérkőzik Bul­gáriával. Ezt követően a tor­nára beugrott Somogy megyei válogatott lép színre, mindjárt a magyar A válogatott ellen. Dr. Zádori László, a SLSZ elnöke patronálja a somogyi csapatot, amelyben Rétsági, Mészáros, Varga, Murai, Zá- dor, Csábrák, Pintér, Horváth D. (Rákóczi), Kutnyák (Nagy­atád), Szekeres, Klukk, Hege­dűs (Gazdász), Rábai, Berki (Vasas), Bardek, Ipolyi (Barcs), Kovács, Polgárdi (Lengyeltóti) alkotja a kere­tet. A nemzetközi serdülőtoma iránt nagy az érdeklődé*, Új somogyszobi csapat jelentkezik a megyei I. osztályba Még a labdarúgásban jár­tas somogyszobiak sem emlé­keznek rá pontosan, mikor volt utoljára első osztályú csapatuk. Ami az utóbbi tíz esztendőben történt a község színeit képviselő Somogyszo­bi VSE-nél, arra nem is szí­vesen emlékeznek vissza a sport barátai. Azaz: az utol­só két esztendőre már igen. A sportkör vasutasgyökerei után kutatva beszélgettünk Gazda Imre állomásfőncikkel, aki úgy mondta: Somogyszob esetében nem helyes a spor­tot leszűkíteni a MÁV kere­teire. Valaha így volt. Rész­ben ez is közrejátszott a nagymérvű hanyatlásban. Most a nevében »vasutas« egyesület továbbviszi azt a munkát, amit annak idején a somogyszobi MÁV-dolgozók nyesebben lett a Dráva cso­port bajnoka, mint az ifi gárda. Majdnem két hónap­pal a bajnokság befejezése előtt Fisli István fiai már rétibe értek; volt nagy öröm Somogyszobon, amikor biztos­sá vált a feljutás. Ezekben a napokban is nagy az izgalom: a Somogyszobi VSE vasárnap hazai pályán mindjárt rangos ellenfelet, a megyei bajnok­ság bronzérmes csapatát, a Honvéd Latinca SE-t fogadja. Erre az eseményre megmoz­dul szinte az egész község. A jelekből ítélve valóban jó csapat a somogyszobi, amelynek játékmestere a nagyatádi Nezdei és Deák. Nekik oroszlánrészük volt abban, hogy feljutott a csa­pat. De a siker kovácsa volt Bohm, a kapus, a hétvéd Bir­A Somogyszobi VSE labdarúgó-csapata. kezdtek. Ma is vasutas — Kiss István MÁV intéző — a sportkör elnöke, de -a pálya megszépülve, korszerűsítve már nem a tolatóvágányok szomszédságában található. A község adott neki otthont, mint ahogy a sportkör anya­gi támogatását is (tavaly ez pénzben 15 ezer forint volt) a tanács vállalta. De segített — és segít a jövőben is — a termelőszövetkezet, hiszen a vasutas sportolók meg a tsz fiataljai alkotják a sport­csapatokat. Visszakanyarodva a labda­rúgókhoz: a sportköri elnök Fisli István edző munkáját emelte ki elsősorban. A hely­beli postahivatal vezetője va­lamikor aktív labdarúgó volt, s 1974 tavaszán lett a csapat edzője. Nemcsak formálisan szerepeltette az ifjúsági csa­patot, hanem a legfiatalabbak edzéseit is ugyanolyan aktivi­tással vezette, mint az első csapatét. (Nem véletlenül lett 8 pont előnnyel, s 130—24-es gólkülönbséggel bajnok a szobi Ifi csapat!) Az előrelé­pést igazából az jelenti, hogy a felnőtt együttes még fölé­kás, Kótai, Bakonyi, Galam­bos és Varga. A középpályá­sok közül Deákot és Nezdeit már említettük; ebben a sor­ban még Kosza játszott. A 104 gólt rúgott csatársorban Pintér L., Fehér meg Birkás is jeleskedett. Jó segítőtársuk volt Pintér B. és a fiatal Bá­lint. Varga az ősszel lábát törte, így a hajrában csak a nézőtérről buzdíthatta társait. — Ezek a fiúk alkotják az új somogyszobi csapatot, amelyben olykor még Barbi- na — túl a negyedik ikszen — is szóhoz jutott: a sérült kapust helyettesítette. A jelen és a jövő célja, hogy ne essen ki a csapat a megyei I. osztályból. Ezért készült az idei bajnokságra minden eddiginél nagyobb gonddal a somogyszobi együttes. Mögötte áldozatkész sportköri vezetőség áll. A már említett elnök és edző mellett Varga Gyula intéző, aztán Salekovics István meg Varga Lajos tett sokat azért, hogy hosszú szünet után újra a megye legjobbjai között le­hessen Somogyszob labdarú­gó-csapata. K. S. Sportműsor SZOMBAT Labdarúgás Balaton Kupa: Rákóczi—ZTE, Balatonalmádi, 16.30 óra, (Far­kas). Nemzetközi serdüld labdarúgó kupa: Csehszlovákia—Bulgária, Fonyód, 15 óra, (Pálfi). Magyar- ország A—Somogy megye, Fo­nyód, 16.30 óra, (Juhász). NDK— Lengyelország, Balatonlelle, 15 óra, (Buzsáki). Románia—Magyar- ország B, Balatonlelle, 16.30 óra, (Fodor). VASÁRNAP Kézilabda Sió Kupa férfi kézilabdatorna. Részvevők: Tatabányai Volán, Martonvásár, Hőgyószi Textiles, Siófoki Olajbányász, Siófok, I. az. Alt. lak., 9 óira. Vitorlázás Balatoni nemzetközi vitorlás­verseny; Finn dingi, repülő hol­landi, csillaghajó és dragon or­szágos bajnokság. Balatonfüred, megnyitó 11 óra, I. futam 14 óra. Labdarúgás: Nemzetközi serdülő labdarúgó kupa: Lengyelország—Románia, Fonyód, 15 óra, (Bálint). Magyar- ország B—NDK, Fonyód, 16.30 óra, (Ducsai). Bulgária—Magyaror­szág A. Lengyeltóti, 15 óra, (Aumann). Somogy megye—Cseh­szlovák La, Lengyeltóti, 16.30 óra, (Fodor), NB III: Kiss J. SE—Pénzügyőr, Kapoly, 16.30 óra, (Szőke). Barcs —Véménd* Barcs, 16.30 óra. (He­gedűs). Siófok—Paks, Siófok, 16.30 óra, (Tátrai). Megyei bajnokság: VBKM Va- aas—Fonyód, Kaposvár, Vasas­pálya, 11 óra, (Fekete). A többi találkozó 16 órakor kezdődik. Ba­laton boglár—Tab. Balatonboglár, (Szerecz), Csurgó-1-Gyékényes, Csurgó, (Schrantz), Kadarkút— Lengyeltóti, Kadarkút, (Perger), Marcali—Táncsics, Marcali, (Ko­vács Gy.), K. H. Vasutas—Nagy­atád, Cseri-pálya, (Szölősy), So­mogyszob—Latinca SE, Somogy­szob, (Vajda). Szőnvi SE—Bala­tonlelle, Taszár, (Pesti). Területi bajnokság Kezdési idő mindhárom cso­portban 16 óra. Kaposvári csoport: Igái—Pata­lom, (Rab I.), Gölle—Hetes, (Fe­kete). Somogysárd—Mesztegnyő, (Götz). Nagyberki—Szentgálos- kér, (Kercsó), Zimány—Böhönye, (Fegyveres), Mernye—Somogyjád, (Mathesz). Kiskorpád—Nagyba­jom, (Harkai). Dráva csoport: Felsőbogát—La­kócsa, (Mayer), Kutas—Somogy- tarnóca, (Kercza), Nemesvid— Iharosberény, .(Borsodi), Szenyér —Homokszentgyörgy, (Magyar), Babócsa—Bolhás, (Handó), So- mogyudvarhely—Tapsony, (Kál­mán). Somogyi B. SE—Vése, Nagyatád, 10 óra, (Német), Pé- terhida—Szabás, (Lőczi). Balatoni csoport: Zamárdi—Ba­latonfenyves, (Király),- Buzsák— Ordacsehi. (Mátés), Nagyberény— Balatoniöldvór (Császár). Bala­tonberény—Balatonszentgyörgy, (Horváth), Karád—Szőlosgyörök, (Tóth). S. MEDOSZ—Táska, (Fe­ri), Kötcse—Balatonendréd, (Sza­bó), Kéthely—Balatonszárszó, (Paipp). Tömegsport A VII. ifjúgárdaszemle sport- eseményei: Üszás: Kaposvár. Csík Ferenc uazoda, 9 óra. Atlétika: Dózsa-pálya. 9 óra. Lövészet; Zal­ka Máté lőtér, 9 óra. augusztus a várható időjárás: 14 SZOMBAT Marcell Főként nappali felhőképződés, már kevesebb he­lyen záporral, zivatarral. Változó irányú, a ziva­tar Idején megélénkülő szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szom­baton 23—27 fok között alakul. A Balaton vizének hőmérséklet. Siófoknál teg­nap 11 órakor 18 fok volt. 0 lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten Csongrádom megtartott lottósorsoláson a kővetkező számokat húzták ki: 13, 15, 29, 52, 64 — Tapasztalatcserére ér­keztek tegnap Marcaliba a Mechanikai Művek központi gyárának KISZ-esei. A mar­cali gyáregység fiataljaival háromnapos tanácskozást tar­tanak. — A buzsáki búcsút hol­nap tartják- A folklórműsor­ral, kiállításokkal egybekö­tött hagyományos rendezvé­nyen a somogyiakon kívül vendég együttesek is föllép­nek. — Az akvarellbiennálén, Egerben 83 művész 140 ké­pét mutatják be augusztus 20-án. Az idén 210 alkotó 1200 művét bírálta el a zsűri. — Görögországba utazott a szekszárdi néptáncegyüttfs. Hazánkat képviseli a Lefk szigetén lezajló nemzetközi folk! ól-fesztiválom. — Berzsenyi Dániel válo­gatott verseit másodízben ad­ja közre Illés Endre váloga­tásában a Kozmosz Könyv­kiadó, a Magyar irodalom gyöngyszemei sorozatban. MÉM-kozlemény 35 évvel ezelőtt, 1941. augusztus 14-én halt meg — 87 éves korában — PAUL SABATlfcll, Nobel-díjas fran­cia kémikus. A kiválóak iskolájában (ffico­le Normale Supcrieur) tanult kémiát, majd M. Berthelot ta­nársegédje lett a Collégé de France-ban; nála is doktorált 1830-ban, a fényszulfitokról írt disszertációjával. Hamarosan a toulouse-i egyetem professzora lett, majd meghívták Párizs­ba, a Sorbonne-ra Is, ds. e meghívást elutasította, és 19ro-as' nyugdíjazásáig a tou­louse-i egyetem professzora maradt. Kutatásait kiváló tanítványAr val, J. B. Sendercnsszal kö­zösen végezte; kettőjük mun­kája szinte elválaszthatatlanul összefonódott, s amikor 1912- ben csak Sabatier-nek ítélték oda a Nobel-díjat, ez nem volt szerencsés döntés. B cukorrépa növényvédelme Bemutatóval egybekötött tanácskozást tartottak tegnap Kaposváron, a megyei nö­vényvédő állomáson a cukor­répa növényvédelmi techno­lógiájáról, a jelenleg forgal­mazott és kísérleti szerek ha­tásáról. A részvevők a főis­kolai tangazdaság gázlópusz­tai üzemegységében megte­kintették a gyomirtási kísér­leteket. — ffafnia *76 bélyegkisívet ad ki augusztus 19-én — 9 forint névértékben — a Ma­gyar Posta, a Koppenhágá­iban megnyíló bélyegkiállítás alkalmából. A* elmúlt Időszak szára* idő­járása miatt az erdőkben és az erdők közelében elrendelt álta­lános tűzgyújtá-si tilalmat és a tarlóégetést a MÉM, a Belügy­minisztérium Tűzoltóság orszá­gos parancsnokságával egyetér­tésben. augusztus 14. napjával feloldja. Változatlanul érvénye­sek azonban a tűzgyújtásra vo­natkozó előírások: erdőkben tűzet csak a kijelölt tűzrakóhe- lyekcn, szélcsendes Időben sza­bad gyújtani, s távozás előtt el kel! oltani. Tarlóégetést csak felügyelet mellett, növényegész­ségügy! indokkal végezhető. Az erdőtüzek megelőzése érdekében kérik az előírások maradéktalan betartását. — Mezőkövesden tegnap megnyitották a XII. országos Kis Jankó Bori hímzőpályá­zat kiállítását. A pályázatra Buzsákról is érkezett pálya­munka. — Tornádó söpört a flórt dai Largo közelében eg.v nyugdíjasoknak otthont adó lakókocsi-településen. Egy asszony meghalt, heten meg­sebesültek. — Szakadékba zuhant teg­nap a norvégiai Bergen kö­zelében 44 utasával egy au­tóbusz. — Tiibb száz halottja van Pakisztánban a két hete tar­tó országos áradásoknak. A monszunesők köve'kezmé- nyei mintegy négvmí'lió em­bert érintettek; csaknem 55 ezer ház semmisült meg. — Kilenc kiló kokaint ta láltak az amerikai vámható­ságok emberei Florida köze­lében egy panamai ’zászló alatt közlekedő banánszá'i!i;<i hajón. Feketepiaci értéke mintegy 4,5 millió dollár. — A házasságkötő termet Ka­posváron ma és 17-én — a* út­lezárások miatt — az állomás, illetve a donnpri városrész felől a vasúti felüljáró,, és a Nosz- lopy Gáspár utcán át lehet megközelíteni. — Lottósorsolás Somogy­bán. A Sportfogadási és Lot- tóigazgatóság az augusztus 20-i — a 34. játékheti — sor­solást megyénkben, Barcson rendezi. — Fatelepítési kísérletet folytat Győrnél, a Duna ár­terén a soproni egyetem. Azt vizsgálják, melyik fűzfajta alkalmazkodik a legjobban a környezeti adottságokhoz. — Napközi otthont létesí­tenek az öregek számára Mesztegnyőn. Félmillió fo­rint beruházással egy épüle­tet alakítanak át. Az őszre elkészül. — A szombathelyi MÁV­igazgatóság bizonyult a leg­jobbnak az ország hat vasút- igazgatósága közötti szocia­lista munkaverseny I. félévi eredményeivel. A jó mun­káért vörös vándorzászlóval tüntették -ki. — Védőgátat építenek a Mura magyarországi szaka­szán, s Letenye térségében már befejezték a töltésépí­tést. — Fehér cápát fogtak csü­törtökön az olasz halászok. Szardínia közelében. A ha­talmas ragadozó négy méter hosszú, a súlya 1100 kiló. — Gépkocsi elé kanyaro­dott kerékpárjával Kaposmé- rőben a 49 éves Fodor László termelőszövetkezeti dolgozó, és súlyos sérüléseket szenve­dett. A baleset körülményeit vizsgálják. — Az MHSZ Gépjármű vezető­képző Iskolája személygépkocsi- vezetőképző tanfolyamod indít. Jelentkezés: Kaposvár, Dőzsa György u. 16., 4. sz. ajtó. Tele­fon: 12-747. 13-tól 1« óráig. (483KU»

Next

/
Oldalképek
Tartalom