Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-13 / 191. szám
AXHSZHP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam, 191. szám. Péntek, 1976. augusztus 13. Fantomkísérletek Alagút a Vltava alatt A prágai Manescv-híd közeiében 30 méteres mélységben, a Vltava alatt folyik a metró újabb vonalának az építése. A metró útvonala ugyanis keresztezi a folyót. A meder alatti alagút talaját egy szocialista brigád tagjai vágják ki szovjet technológusok segítségével. A munkások havonta átlag 60 méter — víz alatt húzódó — pályaszakaszt adnak át. A szóródó kőzetek és kisebb omlások erősen fékezik itt a munkát, s időnként a Vltava is »játszik«. Az építés vezetője elmondta, hogy az első vágat elkészítése után rövidesen hozzákezdenek a Vltava alatti második alagút áttöréséhez is. Ez olyan szakaszon halad majd, ahol a folyó egy, történelmi múltjáról és építészeti emlékéről ismert városrészt szel át. Az építők ezen a területen laza kőzetre és nagy mennyiségű talajvízre számítanak. Mindez azonban nem ijeszti el őket, hiszen már megtanulták, hogyan kell meghirkózni a »föld alatti meglepetésekkel«. II MÉK piaci árai ma reggel Burgonya 4,50—5, zöldbab 4.80— ,7, kifejtő bab 8—10, gyökér , zölddel (csomója) 4,40 —5, fokhagyma 18—26, vöröshagyma 5,60, karalábé 2,20— 4,20, kelkáposzta 5,60—6,80, fejes káposzta 3,60—6,80, vörös káposzta 4,80—6, karfiol 7.80— 9,60, zöldpaprika 5—11, paradicsom 4,60—6, sárgarépa (tisztított) 3—4,60, főzőtök 1,20 —1,80, csemegeuborka 12, egyéb uborka mérettől függően 1,40—9,60 forint. Az alacsonyabb árak a zöldségféléknél a másodosztályú árukra vonatkoznak. Alma 3,60—10, őszibarack 3—14, körte 3,60—8,80, szilva, ringló 4—8,80, csemegeszőlő 10,60—14,60, sárgadinnye 4,60 —6, görögdinnye 2—4 forint. Az árak a mérettől, a fajtától, a minőségtől függően változnak. Kétszáz éves kolostorpatika Segesden Sopronban tartják a III. magyar gyógyszerészettörté- neti konferenciát. A tegnap kezdődött háromnapos tanácskozáson két somogyi előadás hangzik el a megye gyógyszerésztörténetének egyes fejezeteiről. Dr. Franki József a kaposvári Arany Oroszlán gyógyszertár múltját ismerteti. Új gyógyszer ész történeti kutatásokról számol be a tanácskozáson dr. Matolcsy István. A. kétszáz éves segesdi kolestorpatika történetének feltárása nemcsak ismereteinket gyarapítja, hanem arra is figyelmeztet, hogy nagyobb figyelemmel óvjuk értékes emlékeinket. A kolostor nyugati szárnyát 1769-ben kezdték építeni, a földszinti részt patikának szánták. A megszüntetett nagykanizsai gyógyszertár helyébe lépett a segesdi kolostorpatika. Az áthelyezésről szól a Pater Provinciális 1769-ben kelt levele: Nemes Somogy Vármegyének A Kossuth kiadó újdonságai A sugárbiológiai kísérletek megkönnyítésére magyar— szovjet kooperációban úgynevezett fantomok készülnek a Joliot Curie Sugárbiológiai Intézet műhelyében. A különböző embereket utánzó fantomok felhasználhatók a sugárbiológiai kísérleteknél, így pl. nagy segítséget nyújtottak az embert szállító szovjet űrhajók fejlesztésénél is. Érdekes könyvújdonságokat ígér a harmadik negyedévre olvasóinak a Kossuth kiadó. Első helyen kell említeni Engels Útirajzok című kötetét, amelyben 1841 és ! 1893 közötti utazásairól számol be. Eliramlik az élet címmel Kelen Jolán írta meg a forradalmakat, emigrációval, harcokkal teli életét, a Nők a történelemben sorozat17-én nyílik Új pázcserefe’e? ti A kaposvárihoz hasonló kapacitású, konténeres szállításra is alkalmas gázcseretelep építési munkálatai befejeződtek Siófokon. A telepet saját beruházásként mintegy tízmillió forintos költséggel hozta létre a Közép-dunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat. A telep jóval nagyobb befogadóképességű és korszerűbb a korábbinál: 15 ezer kiló propán-butángáz tárolására alkalmas. Az új cseretelep augusztus 17-től áll a lakosság rendelkezésére, az ipartelepi úton, a KÖGÁZ-telep helyén. Bizonyos, hogy a létesítmény nem csupán a helyi gondokon enyhít, hanem jó szolgálatot tesz a környék propán-bután gázt fogyasztó háztartásainak is. Természetbarát szövetség alakult Kaposváron Sí- és ródlipálya épül, fölíendítik a vízi túrát A városi sportklubban megalakult a Kaposvár Városi Természetbarát Szövetség. Megyénkben a természetbarát-mozgalom mintegy ezer tagot számlál, ebből ki- lencszáz kaposvári lakos. Szükségessé vált, hogy a fejlesztés érdekében létrehozzák a városi szövetséget. Nagyobb gondot fordíthatnak a meglevő létesítményekre, új lehetőségeket teremthetnek. A természetbarát-mozgalomból hiányoznak a fiatalok, az iskolások. A városi szövetség feladatának tekinti, hogy az úttörők és a KISZ- esek segítségével új tagokat toborozzon. A Kaposvár környéki parkerdők eddig is sok kirándulót vonzottak, az új létesítmények még több fiatalt és felnőttet csalogatnak ki a természetbe. Sí- és ródiipólya építését kezdik meg hamarosan a Hangár-dombon, a Gyertyános-parkerdőben; a dósedai tó nagyban segíti majd a vízi túra fellendítését. A megyében mintegy ötven elhagyott erdészházat rejtenek az erdők, többségük a Zselicben található. A cél az, hogy ezeket is hasznosítsák a mozgalom számára, turistaházakként működtessék. A jövő évtől vándortáborokat rendeznek Kaposvár környékén, a kirándulóhelyeken, s megkezdik a Kaposvár turistája jelvényszerző túrákat Régi adósságot igyekszik törleszteni a szövetség azzal, hogy szorgalmazza a zselici turistatérkép mielőbbi megjelentetését. • ban. A fordulatos, izgalmas könyv sok forradalmár kortárs portréját villantja fel: Lukács György, Korvin Ottó, és a férj — Kelen József mérnök, a forradalom népbiztosa — mellett a személyes ismerős hangján szól Ady Endréről, Karinthy Frigyesről, Kosztolányi Dezsőről, Hatvány Lajosról. Válogatás lát napilágot E. Fehér Pál szerkesztésében az utóbbi öt év szovjet kritikai irodalmából. A kötet — mely a Hetvenes évek címet kapta — foglalkozik az irodalmi élet belső műhelymunkájával, összegezi az irodalmi vitákat, középpontba állítja az írókat leginkább foglalkoztató kérdéseket és bemutatja a legmarkánsabb egyéniségeknek a portréját. A Vadnyugat története Indián szemmel. Dee Brown könyve a Mississippin túlra szorított indián törzsek pusztulásának állít emléket. Szerdahelyi István a magyar esztétika történetét ösz- szegezi 1945-től napjainkig. Könyvében végigkíséri a polgári esztétika tételei megdőlésének körülményeit és bemutatja, miként hódított teret a marxista szemlélet. Kiemeli Lukács György munkásságát, ám mellette szól azokról-is, akik tovább vitték, fejlesztették tételeit. Figyelmetlenül vezette Gyermekbalesetek Cserébe Segesdről kapták a gyógyszert a-kanizsai atvák. A mai alsósegesdi plébániahivatalban a régi gyógyszer- tár boltívének közepén ma is látható az a freskó, mely az irgalmas szamaritánust ábrázolja. A patikát 1769-ben Szent Diák gyógyszertárnak nevezték el. A betegek ápolására később ápolószobákat rendeztek pe. A világi betegek előtt 1796- ban csukta be kapuját a gyógyszertár, melynek berendezéseit a keszthelyi rendházba szállították. S hogy Segesden is maradt egy kevés a gyógyszertári berendezésekből, azt illusztrációnk is mutatja. A szépen faragott, szoborral díszített gyógyszertároló szekrényen kívül a falba épített berendezések is őrzik a kétszáz éves kolostorpatika emlékét. Kaposváron, a Kanizsai utcában Pajor Tibor 3 éves fiúcska figyelmetlenül szaladt át az úttesten és egy tehergépkocsi oldalának futott. A gyermek súlyos sérüléseket szenvedett. Ugyancsak Kaposváron, a Jutái út és a Ságvári utca kereszteződésénél történt a másik gyermekbaleset. A 4 esztendős Németh Zsolt át kegyes akaratát teljesítjük ... amikor patikánkat az ő jó Patikusával együtt a nyilvános gyógyszertárak hiánya miatt Kanizsáról Segesdre visszük... akart szaladni az úttesten és egy féktávolságan belül közlekedő tehergépkocsi elgázolta. Öt is súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. Ez a két baleset elsősorban a szülőket figyelmeztesse: nagyobb gonddal óvják gyermekeiket, felügyelet nélkül ne engedjék őket forgalmas utak közelébe! személygépkocsiját Kaposváron, a Kossuth téren Georg Jerkovics nyugatnémet állampolgár, és összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A két járműben 5000 forint kár keletkezett. Jerkovics ellen szabálysértési eljárás indult. rCiAzJtd± Szwk tizLo sAty ! folyó hó 8-án délelőtt családommal Nagyberkibe mentem Trabant gépkocsimmal. Kaposvár után két személygépkocsi megelőzött, azonban a 40-es őrháznál sorompót kaptunk. Amikor odaértünk, az alábbi történetnek voltunk szemtanúi. A két, minket megelőző gépkocsi közül a ZB 37-34 forgalmi rendszámú Skoda fiatal vezetője és utasa kiszállt a kocsiból, és előrerohant az előtte álló fehér Zsiguli vezetőjéhez — aki egy idősebb férfi volt —, bekapkodott az ablakon, a fülét rángatta és az arcát csapkodta. Ennek láttán kiszálltam a kocsiból megnézni, mi történik. A fiatalember a dühtől kipirulva kérdezte tőlem, láttam ezt az előzést? Azt válaszoltam, nem láttam, de neki 'nincs joga így viselkedni. Erre ő szó nélkül beült a kocsiba, közben az út szabad lett, és mindenki folytatta az útját. Felháborodásunk azonban még tovább tartott. Mi lenne, ha mindenki az utakon torolná meg a vélt vagy jogos sérelmét? Tisztelettel: ZKiis JCáeaty. Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 67. T*R M SOROK Vegyi háború Yves Saint-Laurent, a neves párizsi divatkreátor mondottá: »Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy a vegyi háború modern találmány, nem tudják, hogy már Kleopátra is használt parfürríöt! Szakértő tolvaj Az a tolvaj, akinek sikerült besurrannia egy éjjel Florida egyik előkelő éttermébe, kiváló szakértőnek bizonyult. A pincében álló 5000 üveg italból mindössze tizet emelt el, ezek viszont kizárólag 1899-ből és 1900-ból való Chateau-Margaux-t tartalmaztak. Egy-egy palack értéke 5000 frank. Az étterem vezetője, a francia Picot, aki maga is nagy italszakértő, kijelentette, hogy az említett palackokat valójában csak azért tartotta, hogy adandó alkalommal mutogathassa, s véleménye szerint a bennük levő ital ma már nem is élvezhető. „Ásatás" közben A labdarúgó-pályán kábelt fektető munkások két műfogsort és egy bírói sípot találnak a földben. — Óvatosabban ássatok, fiúk — mondja a munkavezető —, talán a bíró egész csontvázát is kiáshatjuk. — Ugyan, ez aligha lehetséges. A többi része biztosan elmenekült! A zsoké tudóit volna... A versenyló tulaj dono- * sa elégedetlen a legutóbbi futam eredményével. Mérgesen kérdezi a zsokétól: — No és nem tudott volna gyorsabban vágtatni? — Tudtam volna, főnök, de a szabályok nem engedik meg, hogy az ember verseny közben leszálljon a lóról. Segifség Az újonc hegymászó egy magas csúcs megost- ramlására készül. Az öreg hegyi kalauz megkérdi tőle: —■ No és kártyát visz magával ? — Ugyan minek? — Amikor én fiatal voltam és még nem ismertem jól a hegyeiket, mindig vittem magammal kártyát. Ha letévedtem a helyes útról, nyomban letelepedtem és nekifogtam, hogy kirakjam a pasziánszot. — No és ez segített? — Hát persze! Előbb- utóbb mindig megjelent a hátam mögött valamilyen hülye és tanácsokat adott, hogy melyik lapot hová rakjam! Ssm^iEüßhp AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latlnca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7491 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. • Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünlc meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva* taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 FU Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1.' u. 101* felelős vezető: Varkas Béla igazgató.