Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-07 / 186. szám

^öli zl dl nzJlnlq, ! Szabó Veronika, Kisbárapáti, Fő n. 52. szám alatti lakos július 17-én megjelent levelében azt panaszolta, hogy a ka­posvári állomásfőnökség jogtalanul szólította föl a büntetés kifizetésére. Az eset azért fordult elő, mert az összeg beérke­zéséről szóló értesítés kézhezvétele előtt a kaposvári állo­másról már elküldték a felszólítást, s annak visszavételére nem volt lehetőség. A július 1-én befizetett pénz egyszám­lánkra beérkezett, az utánfizetés ezzel rendeződött. A kelle­metlenségért a panaszos szíves elnézését kérem. Az utánfizetés jogosságát illetően közlöm, hogy a Ma­gyar Vasúti Személy díjszabás 11. rész 5. szakaszában foglalt tanulókedvezmény rendszeres iskolába járásra szolgál. A le­vélíró — a birtokomban levő iratok tanúsága szerint — ta­nulmányait befejezte, és 1976. június 17-én szakmunkás-bi­zonyítványt szerzett, így június 29-én utazása jogtalan volt e jeggyel. Tisztelettel: (földeit. (fguJ.a vasútigazgató-helyettes, MÁV pécsi Igazgatósága Tisztelt Szerkesztőség! Ez év július 5-én elromlott az Elektrosvit hűtőszekré­nyünk. Bejelentettük a marcali Gelkánál, ahonnan kijött egy szerelő. Nem vizsgálta meg a gépet, csak ránézett, és azt mondta: kilyukadt az aggregátor, ki kell cserélni. Ha kér­jük a javítást, szóljunk be ismét a szervizbe, és 1700 fo­rintért megcsinálják. Mivel nagyon sokalltam az össze­get, nem szóltam a javítás miatt. Július 17-én magam néz­tem meg az aggregátort és láttam, hogy semmi baja. Víz­mértékre állítottam, s a hűtő azóta is üzemel. Most már csak azt szeretném tudni: ha az ember bejelent egy hi­bát és kijön a szerelő, köteles-e megvizsgálni a hibás gé­pet, vagy bármit ráfoghat hibaként? Tisztelettel: öze. Qlenuth. 'ferment 8714 Kelevíz Vörösmarty u. 32. Udv a művésznek! Marcello Mastroianni nagy- művész és neves színész — bár a kettő nem jelent min­dig egyet. Ez a filmvilágban ismert tény, bizonyításra nem szorul. Mostani filmje — Üdv a művésznek! címmel — mintha valamiféle halvány bizonyítást — sugározna; mutatja ezt az üresen táton­gó széksorok sokasága is. Üdv a művésznek, és nem a filmbelinek, hanem a valósá­gosnak; aki neves alkotások során vált világszerte ismert­té és kedveltté. Ügy is, mint a latin férfiideál megtestesí­tője, s úgy is, mint a szó ne­mes és igazi értelmében vett színész, aki gazdag színskálán tud típusokat, helyzeteket, érzéseket megeleveníteni. Miért érezzük mégis hal­ványnak most vetített film­jét? Talán a cselekmény foly­tonosságának hiánya, a szer­ző és rendező mondanivalójá­nak ugyancsak szembetűnő, jelenetenként szinte »szájba­rágós eszmei konklúziója, vagy tán épp a- címszereplő személy az ok, hogy fenntar­tásaink vannak a darabbal kapcsolatosan? Íme, a példa: nem lehet büntetlenül híres­nek, tehetségesnek és körül- rajongottnak lenni; a néző már az első képsoroknál meg- hökken. Mastroianni mint kö­zepesnél is gyengébb színész, olyannyira ismeretlen, hogy a hétköznapok sodrásában egy koccanásos baleset sem hívja fel rá a figyelmet a Versailles—Párizs útvona­lon? Sőt, nevetségessé válik rokokó-maszkjával és igyeke­zetével együtt úgy is, mint színész és úgy is, mint em­ber? A filmbeli figura oly keveset van színpadon vagy felvevőgép előtt, hogy inkább becsületszóra hisszük el Mastroianninak, hogy ő most tehetségtelen színészt játszik, mint látnánk a játékot ma­gát. Magánéletének bonyodal­mai is szerencsétlenül utal­nak a színházra, színjátszás­ra. A történetbeli szerető a szemére veti, hogy az elha­gyott feleséggel és gyerme­keivel együtt közös színházat játszanak — neki. Erre ő is elhagyja hősünket, az esemé­nyek pedig lassan csordogál­nak tovább. A néző itt sem tehet mást, mint elhiszi Peggynek, hogy a komódiázó kedvű família a fenti epizód­ban »színházat játszott« — ezt látni, ezzel azonosulni, megérteni és állást foglalni azonban itt sem lehet. Pedig ez a »színház a szín­házban« ötlet nem rossz, sőt hálás és többnyire sikeres téma. Filmen legutoljára Lili Palmert és Charles Boyer-t láttuk — igaz már sok éve — ragyogónak, > amint éppen színházat csináltak a szín­házban és a magánéletben, a film nyelvére lefordítva. Cso­dálatos vagy Júlia címmel ment a darab, s nem elha­nyagolandó, hogy az alapjául szolgáló Színház című regény szerzője — Sommerset Maugham volt. Persze, lehet, hogy ilyen szerzővel könnyű... B. I. XXXII. évfolyam, 188. szám. Szombat, 1976. augusztus 7, EEG a diáksapkában P Közép-Európa első pszichofiziológiai kísérleti tanterme Befejezéséhez közeledik Kö- zép-Európa első pszichofizioló­giai kísérleti tantermének ki­alakítása az Országos Köz­egészségügyi Intézetben. Elké­szültével lehetővé válik kü­lönböző élettani jelenségek folyamatos vizsgálata labora­tóriumi feltételek között, adott pedagógiai helyzetekben. A több millió forint értékű he­lyiségrendszer teljes fölszere­lése után a szakemberek pon­tos adatokat nyerhetnek a pe­dagógiai folyamatok élettani hatásáról. Választ kapnak arra, hogy miként változik a »szabályos« tanítási órákon — egyebek között a számonké­réskor, feleléskor — például a tanulók pulzus- és légzés­száma, reakcióideje, bőrreak­ciója. Az élettani jelenségek pszi­chológiai állapotokat is tük­röznek. Pszichofiziológiai kí­sérletek alapján megnyugta­tóan állást lehet majd fogla’- ni a gyermekek megterhelésé­ről, a teljesítőképesség alaku­lásáról, a különböző tanítási módszerek hatásáról és he­lyességéről. A kísérletek során egyúttal a pedagógus is vizs­gázik. Tapasztalatok és szórványos kísérletek igazolják, hogy ke­vésbé fáradnak a tanulók az intenzív, önálló munkával tar­kított tanítási órákon. Egyre több didaktikai eljárás épít az öntevékenységre. De miként bírják a tanulók az intenzív napi 5—6 órát? Milyen az ideális tanrend, ame1ynek alapján a tanulók teljesítőké­pességük optimumát adják? A kísérleti tanterem óráitól joggal várják a szakemberek azt is, hogy választ adjanak a stress-állapottal kapcsolatos számos kérdésre. Stress-álla- potot vált ki a diákból a nem helyes módszerű felelte- tés, a felmérő dolgozat, az érettségiről nem is szólva. Mi­lyen didaktikai eljárásokkal lehet oldani ezt a görcsöt, s megelőzni az úgynevezett stress-betegségek: a magas vérnyomás, a gyomorfekély kialakulását? Az OKI pszichofiziológiai kísérleti tantermében az első tanítási órát októberben tart­ják. A szakemberek arra ke­resnek választ, hogy miként befolyásolja a közlekedési zaj a 4. és 5. osztályos napközis tanulók délelőtti felkészülését a délutáni órákra. A gyerekek meghatározott ideig enyhe, majd úgynevezett erős, 85 de­cibeles utcai zajban tanulnák. A zaj már magnószalagon van, a szakemberek a Moszk­va téren vették fel. Negyedmillió lakásba Hazai megrendeléseinek teljesítésén kívül mintegy tíz ország­ba szállítja termékeit az Alföldi Porcelángyár. Az új gyárban már negyedmillió fürdőszoba-berendezés készül, százmillió fo­rint értékben. Fal- és tértextíl biennálé Szombathelyen Megnyíllak az idei Savaria ünnepi napok Az 1976. évi Savaria ünnepi napok pénteken nyíltak meg Szombathelyen. Gyurácz Já­nos, a városi tanács elnöke méltatta a napok szerepét a hazai nyári kulturális prog­Cikkcímgyűjlcmcny A Siófokkal foglalkozó új­ságcikkek címeit, szerzőinek nevét, a közlő újságok címét és a megjelenés időpontját tartalmazza az az igen hasz­nos kiadvány, melyet a sió­foki városi-járási könyvtár jelentetett meg a megyei könyvtár segítségével. A felszabadulás utáni ese­ményeket dokumentálják azok az írások, melyekre a füzet a figyelmet felhívja. Válogatás Siófok helytörténeti irodalmából. Három évtized jelentősebb politikai, társadal­mi, gazdasági és kulturális • életének mozzanatai tárulnak fel az érdeklődő előtt. Külön fejezetet alkot a városfej­lesztés és az idegenforgalom, tekintettel a különféle beru­házások nagy számára, illetve a város üdülőhely voltára. A kiadványban kiemelt he­lyet kaptak Siófok jelentős rendezvényei, mint például a balatoni közegészségügyi na­pok, a somogyi orvosnapok. A helytörténettel foglalkozók­nak nélkülözhetetlen címlista nem »holt anyag«, mert a cikkek majdnem mind meg­találhatók a könyvtár arcihí- v urnában, Épült a XII. században ! ramokban. Tizenötödik alka­lommal jelentkezik a nyu­gat-magyarországi város a rangos nyári rendezvények­kel. Az ünnepi külsőben, megnyilvánuló napok esemé­nyei az egész országból és a nagy idegenforgalomban is szomszédos államokból, — sőt ezúttal Japánból, Mongóliából és az északi országokból is — vonzzák az érdeklődőket. A programban első helyen a zenei produkciók állnak, m,e- lyek a város antik előde, Sa­varia helyreállított Isis szen­télyében hallhatók. Éppen e színhely a napok legfőbb va­rázsa, vonzereje. A nyári sza­badtéri szentély-színházban 800-an lehetnek részesei az esteknek egy-egy alkalommal. Emellett kiállítások, nyári egyetem és több más rendez­vény is várja az érdeklődőket. Az ünnepi napok első ese­ményeként nyílt meg a IV fal- és tértextil biennálé a Savaria Múzeumban. A mai korszerű magyar textilművé­szet e nagy seregszemléjén 43 textilművész 70 alkotása lát­ható. Az idén először kül­földi művészek is szerepel­nek: 10 alkotó 20 műve lát­ható. így a bemutatónak egy­re szélesedő nemzetközi híre és rangja lett. Ittasan, engedély nélkül! A csarodal templomot a XII. századhan építették. A középkori falusi templomépítészet egyik legszebb emlékét az elmúlt idő­ben helyreállították. A tatarozás során középkori freskókra bukkantak, amelyeket eddig eltakart a szintén rendkívül érté­kes, a reformáció idejéből származó falfestés. Akadnak emberek, akik azt gondolják* rájuk nem vonat­kozik a törvény, tehetnek, amit éppen akarnak. Egy közleke­dési baleset legalábbis ezt bi­zonyítja. Toldi László 33 éves víz- és központifűtés-szerelő kisiparos, kaposvári lakos a megenge­dettnél gyorsabban és Ittasan vezette gépkocsiját a város külterületén. Elvesztette ural­mát a jármű felett, az három­szor megfordult a tengelye kö­rül, majd a korlátnak ütközött, végül az árokba fordult. Utasa, a 34 éves. kaposvári Orsós Jó­zsef könnyebb sérüléseket szenvedett, a járműben 20 000 forint kár keletkezett. Toldi Lászlónak nem ez volt az első ittas vezetése. Közép» fokú alkoholos befolyásoltság alatti gépjárművezetésért a bí­róság ez év áprilisában 10 hó­napra eltiltotta a járműveze­téstől. Ez a büntetés csak 1977. februárjában jár le. A rend­őrség bevonta a vezetői enge­délyét. tehát a nélkül, s újból Ittasan — 6 dpcl bor fogyasz­tását ismerte el — ült kocsiba, kockáztata utasa, önmaga és mások életét. Ügy látszik. Toldi Lászlónak nem volt elegendő a tanulság; azt gondolta, figyelmen kívül hagyhat törvényt, rendeletet. Még egyszer aligha lesz módja érre: a rendőrség a járművet kivonta a forgalomból, s ezt bűnvádi felelőségrevonás kö­veti. Sz. L. Földicsérés Aggódva kérdezi az ügyfél a házasságközvetí­tő irodában: — És jó házból való a hölgy? — Az semmi, uram! De az övé is a ház! Föltalálta magát A családapa sok-sok évvel ezelőtt Afrikában járt vadászaton. Ki tudja hányadszor meséli a gyer­mekeknek egy és ugyan­azt a kalandot: — Képzeljétek csak el — négy oroszlán! Négy oroszlán egyszerre, de mindet elintéztem! — De apu — mondja a legfiatalabb —, múlt év­ben csak három oroszlán­ról meséltél!... A tetten ért atya némi töprengés után szigorúan válaszol: — Múlt évben még túl fiatalok voltatok ahhoz, hogy megtudjátok a teljes igazságot! Az életmentő — Kérem én huszonöt éve vagyok úszómester... — Ez igen! — És többszörös élet­mentő is vagyok... — Csakugyan? És kiket mentett ki? — A volt tanítványai­mat. „Szere em" — Köszönöm, szerel­mem, hogy végre az enyém lettél! — Boldog vagyok, hogy boldoggá tehettetek. Hol­nap mikor találkozunk? — Miért találkoz­nánk? ... Gyógymód Az orvos megvizsgálja túltáplált páciensét, az­tán átad neki egy kis do­bozt, száz darab pirulá­val. — Hány darabot szed­jek be naponta? — Egyet se — feleli az orvos. — Háromszor na­ponta szórja ki a doboz tartalmát a padlóra, az­tán egyenként szedje fel a pirulákat... Jószívűség — Miért fizettél bünte­tést az ellenőrnek? Hi­szen a zsebedben van az érvényes bérleted! — Egy kis sikerélményt akartam szerezni neki. KI tudja, szegény, mióta nem tudott lefülelni egyetlen bliccelő utast sem. Indok — Ezt a filmet csak 18 éven felülieknek engedé­lyezzük. — De hiszen nincs ben­ne semmi kényes jelenet. — Ez igaz, de a gyere­kek azt a kevés zsebpén­züket ne szórják ki ilyen sületlenségekre __ A Z MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéznatot nem örzünlc meg és nem küldünk vissza: Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft* Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: farkas Béla igazgatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom