Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-07 / 186. szám
Borsos Miklós gyűjteményes kiállítása Születésnap a Magyar Nemzeti Galériában mű interjúgyűjteményben — Frank János értékes kötetében — olvadható egyébként az is, amit Borsos mostani kiállítása mottójának tekinthetünk. — Nálam a korszakok egymásba fonódnak. Rómában kiállítottam húsz-huszonöt éves dolgokat is. Formai különbségeket lehet találni a szobraim között, de teljesen összetarto- zónak érzem mindet. Ezt érezteti a galériabeli kiállítás is, noha figyelembe veszi a szobrok születésének a kronológiáját. De bármily sorrendben szerepeltetik is az évek termését, végső soron egy »•több szólama« műre emlékeztet a kiállítás, a Borsos-életmű. (A tisztelgés »-fogyatékossága-“ viszont, hogy mindent — nem műfajokat értve alatta — fel akart vonultatni, s ez által elhatalmasodik a mennyiség.) Borsos Miklós 1965. évi tiVörös márvány önarckép 1962- bőL hanyi kiállítása tulajdonképpen már feltárta azokat a jelentős értékeket, melyek a keze nyomán születtek: szobrok, domborítások, s velük egyenrangú érmek, plakettek, grafikák. Mindezek nemcsak a művészi képzelet és alkotás szépségével ajándékoznak meg, hanem a mesterség gyakorlásának ren-eszánszbeli példája alapján az anyagok megmunkálásának rendkívül magas fokával is. Kevesen ismerhetik Borsos 1930-ban olajjal festett önarcképét, amely grecói torzítással — a portré erőteljes megnyújtásával — egy szent »küldetése-« ábrázolásának tetszik. S nem az a meglepő, hogy festmény formájában találkozunk a művészi elhivatottság kifejezésével, hanem azért lehet fontos számunkra ez a kép, mert Borsos személyiségének alapvető vonását tárta fel, amivel szinte minden alkotásnak a legmélyén találkozunk. »Szobrai szinte lélegeznek« — állapítja meg elismerően a kritika, s ez nem a márványfelületek kezelésére, a finom véső nyomán keletkezett formák sajátos építkezésére vonatkozik csupán, hanem arra a teljesebb összhangra is utal, mely a művet elválaszthatatlanná teszi az alkotótól. A gyűjteményes kiállítás egyes darabjai helyett, melyeket jól ismerhettünk, ennek a rendkívül gazdag életműnek a tanulságait próbáljuk bemutatni. Hogy a modern, az újszerű, a hagyományokkal való szakítás ellenére is annak a folyamatnak a része, amit úgy nevezünk: az emberiség, a társadalom, a kultúra fejlődése. Az újban már benne van a holnap, de a tegnap is. Ezt Borsos nemcsak megértette, hanem ennek szellemében dolgozott. — Még a legelvontabbnak látszó szobraimmal is a nagyon régi szobrászati emlékekhez kapcsolódom — vallja tanár- és művészként. Külön szót érdemelnek remek érméi, plakettjei, melyek leginkább közvetlenül kapcsolódnak a reneszánsz eszményhez, de mának szóló — és nemcsak mának — üzenetük az, hogy minden műfaj tiszteletet és teljes odaadást érdemel. Borsos érméi ezért válhattak születésük pillanatában klasz- szikusakká. Nem a megrendelők fantáziája szerint készültek, hanem a művész talált rá mondanivalója kifejezésére, és ezzel igényességet is hordoznak. Ötvösként szintén dolgozott — kiállították néhány nagy méretű dísztálát is —, nemcsak szobrászként tekintette feladatának ezeknek az érméknek, plaketteknek az elkészítését. Tusrajzait talán vissza lehet vezetni egészen a műfaj kínai-japán évezredes történetéig, de belefoglaltnak érzem Picasso grafikai újítását is, meg az »op-art« eredményeit. S nem eszközökben gondolkodott, amikor a tusba mártotta ecsetjét, hanem a gyorsan tovaszökkenő festék maga volt a gondolat. Végül pedig utazzunk együtt Firenzébe Borsos Miklóssal, képeinek segítségével. Előbb 1928-at Írunk: a város ódon hangulata kap meg ezeken a lapokon. Az ötven év múlva készítettek a friss szemmel fölfedezett életet ábrázolják — Alvó a hídon, Fiatalok a hídon —, s egy tekintet a hegyoromra: »Homage Michelangelo«; igen, ezzel a Rabszolgáról készített lappal tiszteleg Borsos a szobrász előtt. Tegyük hozzá: megbecsüléssel és azonosulással. Horányi Barna Ildi óval a seregélyek ellen Borsos Miklós a Magyar Nemzeti Galériában rendezett gyűjteményes kiállítás, élet- műnyi termés bemutatásával ünnepelheti hetvenedik születésnapját, s ünnepli vele együtt sok tanítványa, művészetének értő közönsége. A kiállítás bemutatását rendihagyó módon nem a galéria második emeletén, azokban a termekben kezdjük, ahol Borsos alkotásai találhatók, hanem a megszépült Budai Vár környezetéből kiindulva, melynek kialakításához maga a szobrász is jelentős mértékben hozzájárult a természet és az emberi alkotás örök kölcsönhatásáról valló műveivel. Ezek a plasztikák a hatvanas évtized utolsó éveiben születtek, s az életmű új fejezetébe vezetnek, amikor Borsos a botanikával, a magvakkal, csírákkal kezdett el foglalkozni, ahogy egyik interjújában nyilatkozta is. A Szóra bírt műtermek cíMaximális megterhelés Amibár1 az anyagmozgatás gépesítése mindenütt előtérbe került, mégsem lebecsülendő az az anyagmennyiség, amelyet emberi erővei, sőt emberi hátakon mozgatnak. Az ILO (International Labour Organisation) legutóbbi genfi ülésén meghatározták a megengedhető maximális megterhelés mértékét is. Eszerint az egészséges felnőtt férfi 50 kg- ot, nők és a fiatalkorúak 25 kg-ot hordhatnak — károsodás nélkül. Az ILO megállapítása szerint az anyagmozgatáskor gyakori túlterhelés nagymértékben felelős a mozgásszervi betegségekért és sérvekért. Szerepet játszik az üzemi balesetekben is, amelyek különösen olyankor következnek be, amikor szakszerűtlen módon szállítják-rakodják az árut. A balatoni történelmi borvidéken, ahol már érnek a korai szőlőfajták, csapatokba verődtek a seregélyek. Kártételük veszélyezteti a termést. Hatalmas csapatokban gyülekeznek a Balaton-parti nádasokban, és onnan indulnak támadásra a szőlőskertek ellen. > A Balaton menti szőlős vidéken valóságos riasztólánc alakúit ki. A leghatásosabb riasztóeszköznek a vadászfegyver, a karikás ostor, a kolomp és a kereplő bizonyul, de a Badacsony környéki táblákban néhol sorozatlövésre beállított karbid- ágyúkkal is igyekeznek távol tartani a rendkívül falánk madarakat. Ábrahámhegy és Balatonszepezd vidékén több kistermelő hálóval borította be szőlőskertjét védekezésül a seregélyek ellen. Szeberényi Lehel | ~YrIm1 Hiába járta be az erdőt, nem találta az asszonyokat. A rengeteg némán, ellenségesen, ijesztő titoktartással mutatta feléje a mélyét, bármerre indult el benne. S ha útnak eresztette hangját a sötétbe: »Hahó!-« — mindig visszajött, magában és zengve. És a csend, amit hozott, mind der- mesztőbb lett, s mind élesebb körvonalú. Fojtón telepedett a mellére, ezért nem is kiáltott aztán. Visszament a bükkfához, mert ilyenkor legjobb a kiindulópontra visszatérni. Leült, és várt. Sokáig csak várt És néha kutatott a bozótban, az ásóval megkotorta a zuzmó alatt a sovány humuszt; köveket mozdított arrébb, de nem volt szerencséje. Talán mert türelme se voít, ily kedvetlen, a nyugtalanító körülmények miatt. Alighogy elkezdte, abba is hagyta. Visszaült a fa alá, a Somogyi Néplai harmadik bükkfa alá, és maga elé nézett. Szeme ásott, s a közeli bozótban kutatott, mint aki nem tudja abbahagyni. Míg ott ült, folyton gondolt a szurdokra, melyet a nép Pokol Tornácának nevez. A közelben volt, s a térkép is feltüntette. Mégse ment oda az asszonyok keresésére. Éppen csak oda nem ment valahogy. Néha felnézett, követte a nap útját. Mikor a nagy, kékesfekete hegyhez ért, melynek múmia alakja volt, felállt. eldugta egy kő alá az ásót, és elindult hazafelé. Az út most rövidebb volt, mert csaknem szüntelen lefelé vitt, hozzá a kis ember csaknem futott. Egyhamar az erdei keresztnéL volt, ahol kalapot emelt, és ahol az erdőből kiérve hirtelen érezni lehetett az esti szél hűvösségét, mely — mint a forrás — a sűrűben ered. A kis ember hátán végigszaladt a szél, vé- gigborzongatta. És végig a hátában volt, míg erősen meghúzott léptekkel igyekezett a kiszáradt patakmeder végére érni. Csak a templomdombon állt meg, hogy egyet fújjon. A falu fölött pára és por lebegett. A tehenek hazafelé tartottak. De a kis ember nem ment haza, ahol a trafikja is volt. Elhaladt mellette, megbukva kissé egy kőben, amelybe bakancsa ütközött. A benépesült utcában utánanéztek, és kinyitották a kaput a tehénnek. A trafikos fittyet hányt az érdeklődésre, az utcácska sarkán is éppen csak maga köré nézett, ahová befordult, és amelyet Újsornak neveztek, mert néhány új házból állt. Egyébként csupa kő volt ez is, és magas agyagparton vitt a gyalogjáró. Villanyoszlop pedig még csak egy volt benne, 6 az erdő, a kertekben, s a nyúlfarknyi utca végében kezdődött, noha bátortalanul és esenevészen. A kis ember sátortetős, vakolatlan ház előtt állott meg. Még kerítése sem volt, s az udvara csupasz. Háttal nevelkedett némi szőlő, félvad fajok, amelyeknek indái az erdei fákra kapaszkodtak, és amelyek permetlé nélkül is tömött fürtöket teremnek, haragoszöld színűt meg kétesen kéket. Magas betonlépcső vitt föl a házba, a parányi előtérre, ahonnan a konyhaajtó nyílott. A hármas ablak is magasan állott, tokja még testetlen, elfogyhatott itt a pénz. Az ablakon át embermoraj szüremlett ki az útra. A trafikos fülelt, és fölismerte a templomi zsolozsmát: T alán túlzás csupán egy lépésnek tartani azt, ami kedvező, de kezdeti jelként a beruházási tevékenységben tapasztalható ám legyünk szerények, nehogy elsietve örvendezzünk. A korábbinál ésszerűbb beruházói magatartásra, valamivel fegyelmezettebb kivitelezésre mutat a befejezetlen beruházások állományának a megelőző évekhez mért lassú bo növekedése; az állami nagy- beruházások előirányzatainak teljesítése, amire esztendők óta nem volt példa; az üzembe helyezések gyorsulása; a gépészeti és építészeti fejlesztésekre kiadott forintok arányának az előzőek javára történő további módosulása. Sző sincs persze varázsütésre végbemenő átalakulásról. Sokkal inkább arról beszélhetünk, hogy a központi irányítás rendelkezései, a szabályozó rendszer közvetítette hatások és a beruházókra nehezedő társadalmi-erkölcsi, anyagi befolyásolás a korábbinál ésszerűbben ötvöződnek, jobban, körülhatároltabban jelölik meg a célt. A haladás értékéből nem von le semmit, hogy sokféle eleme adminisztratív intézkedésekhez — az új beruházások engedélyezésének szigorítása, a már elhatározott, de még meg nem kezdett fejlesztések pénzügyi fedezetének megvonása — kötődik, hiszen az eredmény a fontos népgazdasági összességben. Arra azonban e jellemző vonás segítségével okvetlenül fel kell figyelnünk, hogy az állami döntési körben megvalósuló beruházásoknál gyorsabb a javulás, mint azoknál, ahol a vállalatok önállóan szabják meg lépéseiket Ez azért nem mellékes mozzanat, mert a beruházásokra fordított ősz- szegek nagyobb részét a vállalati döntési körben használják felt Azaz, ha síkéiül a vállalatok, szövetkezetek fejlesztéseinél is fürgébben haladni, tetemes tartalékok szabadulnak fel. Biztató példákban nem szűkölködünk, ám azt sem állíthatjuk, hogy az ilyesfajta esetek alkotják a szabályt. Próbálkozásokról van szó, de ezekből már kibontható a szemléletváltozás néhány ösz- szetevője. így tanúi lehettünk annak, hogy régi épületek, meglevő közművek felhasználásával 36 millió forintot faragtak le a vállalaton belüli tervezők — s az, hogy belüliek, nem véletlenül hangsúlyos — a beruházási költségekből, s ebből a pénzből további gépeket, berendezéseket vásároltak. Ahogy az elismerést érdemlő esetek közé soroljuk azt is, amikor többszöri elemzés után — megérte a kemény munkát! — a gyár eltekintett az új üzemrész felépítésétől, mert a rendelkezésre álló technikai eszközöket átcsoportosítva, másként szervezve, s néhány új géppel kiegészítve, azonos termelésnövekedést ér el. E módon zsebben maradt, illetve más célokra vált felhasználhatóvá 23 millió forint. Az ilyen és hasonló esetek beszédesen tanúskodnak a körültekintés, a megfontoltság jelentőségéről; pénzben is mérhető értékéről, s arról, hogy nem mindig helytálló az az okoskodás, ami szerint több pénz — jobb fejlesztés. A sokat kárhoztatott mennyiségi szemlélet, mely az elkölthető forintokkal mérte egy-egy beruházás fontosságát, ma sem veszett ki. Mégis, egyre több helyen ismeri fel a vállalati irányítás, hogy a forintok sokféle módon adhatók ki, ezért hasznuk, eredményük is nagyon különböző lehet. összesen 870 milliárd forint fordítható az ötödik ötéves tervben a szocialista szektor beruházásaira. A beruházásokból azonban az anyagi árak részesedése csökken — 79,6 százalék volt a negyedik, 78,9 százalék az ötödik ötéves tervidőszakban —, s ez meghatározza nemcsak a lehetőségeket, hanem a felelősség súlyát is. E zért nő meg a már kitapintható tettek és a most formálódó szándékok jelentősége. A tettek azzal biztatnak, hogy a kedvező változásokra jogos a remény, a szándékok viszont ellentmondásokra, indokolatlan ráérősségre, kényelmességre is figyelmeztetnék, nemcsak jó megoldások lehetőségére. Ott járnak el tehát helyesen, ahol nem sajnálják a fáradságot az ismételt elemzésektől, a többféle lópésvál- tozat, úgynevezett tervvariáns kidolgozásától, s attól, hogy mindehhez a teljes közösség véleményét, javaslatait, mi több, bírálatát kérjék. Pénzt költeni mindenki tud. Jól, értelmesen kiadni, a hasznot fölmérni, ha kell, a garast is a fogunkhoz verni — megtanulható, megtanulandó tennivaló. M. tO. Maketten a Mennyi Atyaisten, irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten, irgalmazz nekünk!... Többen mormolták. Asszonyok. »Kissé szokatlan« — szólt magában a trafikos. Fölmászott a betonlépcsőn; kopogására női hang felelt a konyhából: — Tessék! Bátor, erős kis hang volt, s a kis ember tudta, hogy Anyicskáé. — Hát te? — szólott kös nés helyett, benyitván a kis ember. — Anyád odabe? A leány a tükrös kredenc előtt állott, s kardigánját gombolgatta. Haját meg csak ezután akarta felpolcolni, így arcába lógott, s hátracsapódott a kardigánra, ahogy fej- billentést tett a szobaajtó felé. — Benn vannak — mondta, s folytatta a dolgát. Már a konyhaajtóban megcsapta a tisztaság szaga. Előre tudta, hogy a szobában ez csak fokozódik, oda egy porszem se férkőzhet, s a hófehér fal szentképekkel és háziáldásokkal rakott, csupa virító szín. Szűz Mária-kék és Szentlélek-fehér, galambra- jok és ciprusok. (Folytatjuk.) Végigsétálva Kaposváron, a Tanácsház utcán, az ember szívesen időzik a Múzeum parkban. Kellemes pihenőhely ez: zöld sziget a házrengetegben. A Rippl-Rónai Múzeum parkja a jelenleginek csaknem kétszeresére fog növekedni. A jövő képét a rendezési terv alapján készült makett mutatja. Változatos formájú műanyag idomok sorakoznak: a leendő épületek nvolcvanszorosan kicsinyített mása, a meglevő épületekkel összhangban elrendezve. A Tanácsház utca zsúfolt és elavult épületeinek helyén a Vörös Csillag Filmszínházig terjed majd a zöld terület. — A Somogy Áruház építésének befejezése után jelentkezett a további fejlesztés igénye — mondja Stadler József, a városi tanács építési osztályvezetője. — Célunk az volt, hogy megmutassuk: milyen lesz majd a Noszlopv Gáspár utca. a vasútvonal, az Irányi Dániel utca és a Május 1. utca által határolt terület. A beépítési terv Kaposvár hangulatához jobban illő, alacsonyabb, legföljebb nyolcemeletes épületeket kíván itt létesíteni. Így nem a magasság dominál majd, hanem az Somogy Áruház mellett még a egyes épületek formája. A mostani .tervidőszakban megkezdik a Domus áruház építését. Ehhez később egy épületsor kapcsolódik majd, ez irodaház vagy a rendelőintézet bővített része lesz. A terv az épület formáját és nem a felhasználás célját határozza meg. Az új megyei tanács felépítésével a jelenlegi tanácsszék- házat a múzeum, illetve a levéltár foglalja el. A parktól délre lakásokat javasol építeni az ottani öreg épületek helyén. A Tanácsház utcai üzletek a lakások földszintjén kapnak majd helyet. Az új épületek egyik fontos szerepe lesz, hogy egyrészt takarják az autóbusz-pályaudvart, másrészt megszűrjék az onnan a parkba és a központi részbe érkező zajt. A terv szerint az autóbusz-pályaudvar is átalakul: megszűnik mint távolsági közlekedési központ, és a helyi járatok állomása lesz. A távolsági közlekedést a közDonttól távolabb létesülő új autóbusz-pályaudvar biztosítja majd. A tervet a Budapesti Műszaki Egyetem magasépítési tanszékén készítették. és az Építési és Városfejlesztési Minisztériumban jónak tartották. A terv megvalósítása a következő ötéves tervek feladata lesz. F. G.
