Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-31 / 205. szám
Igái ma Közepes nagyságú falu Somogy megye szívében. Hatszáz lakóépület, postahivatal, gyógyszertár, mozi, orvosi rendelő, ABC-áruiház. Az út Kaposvár és a Balaton felé visz. Az ötvenes években a községben pihent Szabó Lőrinc, s itt írta a Tücsökzene 18 versét. Aba-Novák Vilmos több festménye is Igáiban készült. A község 1951-ig járási székhely volt. Ma már kevés látszik ebből: a mostani iskola — az egykori járásbíróság és a szolgáéiról hivatal mohos tetős, roskatag épülete. Igáihoz ma hozzá tartozik további 400 épület. Víkendhá- zak, hétvégi pihenésre alkalmas lakóalkalimatosságok. Az év nagy részében üresen állnak, pókhálót fonnak a szorgos nyolc Lábúak az ablakra. Igái jelenének — s úgy tetszik, jövőjének még inkább — mégis a víkend'házatoból épült telep élete szab irányt. Buszok, autók dübörögnek végig a Mátyás király utcán, gépkocsisorokkal telik meg a fürdő előtti tágas terület. Igái fürdőhely, noha még hivatalosan nem nyilvánították üdülőhellyé, s fürdőjét sem gyógyvízzé. Mégis, sokan jönnek ide a Balatontól és a környékbeli falvakból. A község közel van a nemzetközi hírű tókömyékhez; rossz időben autósok serege vág neki az útnak. S hétvégieken Kaposvárról is sokan keresik föl a fürdőt. Mit találnak itt? Mindenekelőtt a vizet. Ezt a hévforrást 1947 óta ismerik. A MAORT kutatófúrásai nyomán szökött magasba a forró víz az akkori vásártéren. Az idegen érdekeltségű MAORT nem foglalkozott a hévízzel, neki olaj kellett. Ezért egy betondugóval zárták el a hívatlan vízsugár útját. A gyógyvíz azonban téma maradt Igáiban, s a helybeliek éveken át sürgették a tanácsot: nyittassa meg újból a kutat, létesítsen gyógyfürdőt Q. községben. S amíg a 83 fokos. forró víz ismét a felszínre törhetett, bizony 14 évnek kellett eltelnie. Azóta azonban a fürdő rohamos gyarapodásnak indult. Ma már kilenc medence vízfelülete, öltözőkabinok, éttermek, borozók, cukrászda,, árnyas park szolgálják a pihenni és a gyógyulni vágyókat. Ma már vitathatatlan, hogy a víz gyógyhatású, miként az is, hogy a fürdőnek komoly jövője van. Kiépült a fizető- vendéglátó szolgálat és a fürdő mellett kempinget hozott létre a Siotour. Kétszázan, sőt háromszázan is elférnek itt a vén szilvafák alatt és a fallázakban, motelszobákban. A napi átlagos létszám nyaranta már évek óta meghaladja a százat. Mit jelent a fürdő az igaliaknak? Bár a faluvégen épültek a medencék, az oda látogató közönség — a vendégek — jelenléte -mégis közvetlenül érezhető az egész faluban. A fürdőhelyi gondok egész sora jelentkezett mára. Kit így érint, kit úgy... Kétségkívül minden falusi tetszésével találkozik, hogy korszerű ABC épült a faluban, s hogy javítják, szélesítik a falun át vezető balatoni út helyi szakaszát. Azok is örülnek a fürdő fejlődésének, akik alkalmanként kiadják szobájukat a szállóvendégeknek. A fürdőüzem új és újabb kereseti forrást is jelent. Sok a nemrég felépült vállalati üdülőben a gondnoki állás, a vendéglátóiparban, a fürdőben, a kempingben is jó néhányan dolgoznak. Igali asszonyok járják körbe a fürdőt, kosarakból főtt kukoricát, almát, körtét, szilvát kínálnak. A mélyből bugyborékoló forró víz számukra csak jót hozott. Ugyanezt mondhatják el a környező kertek, szőlők egykori tulajdonosai, akik a parcellázások — 46Ó telek — nyamán a félreeső, évről évre értéktelenedő földiért szép pénzt kaptak. De mit mondjanak aizok a szőlősgazdák és kerfiulajdo- nosok, akiknek fáit, szőlőtőkéit megdézsmálják a vendégek, vagy akik szerették a mediterrán melegű táj magányát, csendjét? Vagy mit szóljanak a tanácsiak, akiknek a parcellázások a Bala- ton-parton oly jól ismert gondok garmadáját zúdították a nyakukba? Csaknem minden kisajátítás pörrel végződik. Jelenleg útépítéshez szeretné kisajátítani a tanács néhány hátsó kert végét, a járási hivatal és a földhivatal szakértői által javasolt kártalanítási összegért. Az igali tulajdonosok azonban mind a dupláját akarják. Jelenleg áll az ügy, bírósági döntésre vár. Fehér István tanácselnök a nyári szervezettebb kulturális programokat sürgeti. Kevés ennyi embernek hetente két mozielőadás. Jobban ki kellene használni a strandon épülit szabadtéri színpadot. Az üzemeltető — a víz- és csatornaművek — képviselője. Balogh Jánosné, a fürdő fedett részének korszerűsítéséről, s a gyermekjátékok elhelyezéséről beszél. A kempingben a motel építéséhez szükséges kivitelező hiányáról panaszkodnak. A nagy szomofúfűz ágai alatt pad rejtőzik. Rajta idős házaspár. A lombok között sugárzó fénypászmákra emelik arcukat, a simogató napcsíkok felé. Pihennek. Csupor Tibor AUGUSZTUS A várható időjárás: 31 KEDD Erika Keleten is megnövekvő felhőzet, majd ország- szerte jobbára erősen felhős idő — többfelé esővel, záporral. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a Dunántúlon eiős lökésekkel kísért déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 00—25 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig): Fokozatosan megnövekszik a felhőzet, sokfelé lesz eső. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál tegnap U órakor 21 fok volt. Kiállítás szeptemberben Gondatlanság — súlyos károk A statisztikai kimutatásokon unottan futnak végig sokan. De az alábbi »beszédes számokat« mégis érdemes figyelmesen elolvasni. 1974-ben 304 alkalommal riasztották tűzhöz a Somogy megyei tűzoltókat. Bár mindössze 225 tűzkárral kellett számolni, a veszteség mégis tetemes: 2 937 100 forint. Egy évvel ezelőtt ugyan csökkent a kárral végződő tüzek Száma, mégis súlyos veszteségről beszélhetünk: több mint hárommillió forintról. A legtöbb tűzeset oka az emberek figyelmetlensége, a gondatlanság. Nem szólamok ezek — a vizsgálatok tapasztalatai bizonyítanak. Tegyük gyorsan hozzá: a legtöbb tűzeset éltűzo1 tokát. Termák István portáján hét köbméter fa és egy mázsa szalma égett el. Rövidzárlat okozta azt a tüzet., amely a Böhönye és Vese közötti erdészház mellett következett be. Egy vendégfogadó épület égett le te’jesen. A kár ötvenezer forint. Vasárnap hajnalban Somodorban egy GTSZ—06 típusú termény- szárító és a zsákokban tárolt lucemaliszt gyulladt meg. A kár 38 400 forint. A tűz okát még vizsgálják. A tegnapi tájékoztató alatt is felvíjjogott a tűzoltóautók szirénája. Néhány perc múlva mi is úton voltunk Bőszénfá- ra, a Kaposvári Mezőgazda- sági Főiskolai Tangazdaság kerületébe. Szénakazal-tűz,Messzebbre kell látnunk..." kerülhető lett volna, ha be- hoz riasztották a tűzoltókat. tartják a tűzvédelmi rendelkezéseket. Ezeket a tényeket tegnap délelőtt hallottuk a Somogy megyei Tűzoltóságon, ahol dr. Egyed Dezső alezredes, megyei parancsnok tartott tájékoztatót az utóbbi évek tűzeseteinek tapasztalatairól. Beszámolt arról is, hogy szeptember 17-én Kaposváron, a Kilián György ifjúsági és Űttörőművelődési Központban tűzvédelmi kiállítást rendeznek. A megyei tűzoltóság ezzel a veszélylehetőségekre szeretné felhívni a figyelmet. Olyan, tűzvédelmi bemutatót nyitnak a megyeszékhely éri amelyen fel vön áltatják a tanú, sagos esetek dokumentumait, s arra is választ adnak: hogyan előzhetjük meg a tüzeket. A »tárlaton«, egyébként bemutatják a tűzoltás történetének emlékeit és a jelenkori fölszereléseket is. Hogy nem fölösleges dolog éppen most foglalkozni az emberi figyelmetlenség miatti tüzekkel, a tűzvédelemmel, mi sem bizonyítja jobban, mint a hétvége fekete krónikája. Szombáton este Szulok- ra, a Dózsa György utcába hívták a mentőket; a negyvennégy éves Potenc György és felesége másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Kórházba kellett szállítani őket. Az ok? A férj gázpalackkal igyekezett fölmelegíteni — szabálytalanul — egy széntüzelésű bojlert. Ki vadárban gyermekjáték okozta tűzhöz riasztották a Amikor fékezett a gépkocsi, még csak füstölt a begyulladt kazal, de néhány másodperc múlva, már lángokba borult. Óriási erőfeszítéssel küzdöttek a tűzoltók, akiknek munkáját nehezítette, hogy a kiürült tartályokat sehol sem tudták feltölteni, így a kazalt nem lehetett megmenteni. A kár tetemes: kilencvenezer forint. Az elszenesedett kazal szétszedésével, az izzó rétegek eloltásával még a késő esti órákban sem végeztek a szigetvári és kaposvári tűzoltók. Többször elhangzott már, hogy a hideg levegős szénaszárítóknál rendszeres kazal- hőméréssel elkerülhető az öngyulladás. Erre figyelmeztet ez a tűz is. N. J. — Budapestre érkezett Jaroslav Kozesnik akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke, s megbeszélést folytat az Akadémia vezetőivel az együttműködésről. — Mohácson vasárnap kegyelettel emlékeztek meg arakról a magyar hősökről, akik 450 évvel ezelőtt a török túlerő ellen vívott ütközetben életüket áldozták. Sok ezren zarándokoltak Mohácsra az ország minden részéből, sőt határainkon túlról is. — Visszapillantás címmel Borsos Miklós Kossuth-díjas szobrászművész grafikáiból nyílt reprezentatív kiállítás vasárnap a győri Xantus Múzeum képtárában. — Filmeket készít a Televízió az egyes olimpiákról. Az elsőt az 1956-os mel- boupne-i olimpiát felelevení- tők még az idén műsorra tűzik. — Tűz pusztított vasárnap egy bangkoki gyárban. A lángok közt 13 személy lelte halálát. — »Katasztrofális« a pedagógushiány Ausztria több körzetében. A Volksstimme szerint , csupán. Alsó-Ausztriában több mint 2000 pedagógusra volna szükség. — 150 kilogramm heroint foglalt le tegnap a bangkoki repülőtéren a thaiföldi rendőrség. A két fémládába rejtett szállítmány Hongkongból érkezett. — Kisiklott hétfőn reggel Comiegne közelében egy, Nizzából Amszterdamba tartó nemzetközi expressz mozdonya és első három kocsija. 20—25 utas és a mozdony- vezető megsérült. A kisiklást egy teherautó okozta, amely a vasúti pálya fölötti hídon megcsúszott, áttörte a korlátot és a sínéivé zuhant. A teherautó sofőrje életét vesztette. Vízügyisek munkája a Rinya és a Dombó mentén Nemrég értékelte, az idén végzett munkát a Rinya- Dombó menti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat vezetősége. Megvonta félévi mérlegét a központi építés- vezetőség, a gépészet, összegezték tevékenységüket a különféle szervezetek. »Már most 1977-re, de még annál messzebbre is kell látnunk« — állapította meg a vezetőség. Milyen eredményekre alapoznak? — erre a kérdésre az első félévben végzett munka értékelése ad választ. Bevételi tervüknek megközelítőleg 40 százalékát teljesítettek hat hónap alatt, termelési értékük is elérte ezt az arányt (ez több mint 17,5 millió forint értéknek felel meg). A társulati eredmény az első félév végén csaknem 3 millió forint volt. Ha azt vesszük, hogy az első negyedév végén lemaradás mutatkozott — ekkorra fejeződött be a két társulat összevonása —, a mostani . adatok jó munkát jeleznek. Az utóbbi hónapokban költséggazdálkodás. A gépé- J tanácsi megrendelésre — szetben például hat hónap alatt csaknem 4 millió forint költségmegtakarítást értek el. A gépkezelők megértették, hogy a társulat előtt álló feladatok megoldásának oroszlánrésze ma már nem a kézi erőre, hanem a technikát csatasorba állító, az azt irányító szakemberekre vár, s ennek megfelelően végzik munkájukat. Minthogy a megrendelt munkák ellenértékének legnagyobb részéhez az év második feleben jut hozzá a társulat, így az évi termelési érték 40 százalékos teljesítése június 30-ig jónak mondható. Ebben az időszakban dolgoztak például a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezet meliorációs munkáin, az újkúti öntözésfejlesztésen, a Kutasi Községi Tanácstól, a Kutasi Állami Gazdaságtól és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól kapott megbízások teljesítésén. Most néhány megkezdett munkát folytatnak, ezenkívül sor kerül különösen sokat javult a I háromfai meliorációra és — Nagyatád ivóvízhálózatának az építésére. Júliustól kezdődően a termelési értéknek 10 százalékát — vagyis 2,1 millió forintot — kell teljesíteniük havonta ahhoz, hogy az éves terv megvalósuljon. A cél elérését segíti a két szocialista brigád — ,a tervezők Vásárhelyi Pál és a kubikosok Dózsa György brigádja —, valamint a munkaversenyben részt vevő számos kubikos, kotrós és T— 100-as traktoros kollektíva. A Dózsa nevét viselő, héttagú kubikosbrigád például évek óta az első a társulaton belüli versengésben. Az évi feladatok teljesítése közben szükség van az említett előrelátásra, mert már most biztosítania kell a társulatnak a következő évre és a távolabbi időre szóló munkát a folyamatos foglalkoztatást a Rinya és a Dombó menti területeken. Ez egyben a jövő eredményeinek megalapozását is jelenti. H, r. — Töb mint 28 milliárd kilowattóra áramot termeltek és irányítottak a román energetikai hálózatba a tur- nu-severini (vaskapui) erőmű energetikusai az első turbina beindítása óta mostanáig. i— A környezetvédelmi feladatok összehangolására együttműködési szerződést kötött a keszthelyi tanács és az agráregyetem. Céljuk, 8) évvel ezelőtt, 1896. augusztus 3l-én született és 49 éves korában, 1915, áprilisában halt mártírhalált a németországi Bergen-Belsen- ben Vámos Ilona, a magyar munkásmozgalom kiváló harcosa. A Bihar megyei Érmi- hályfalváról, áhol született, még kislány korában szüleivel együtt Budapestre költözött, és a négy polgári elvégzése után műhímzést tanult. Az első világháború idején kezdett érdeklődni a politikai kérdések iránt; a Tanácsköztársaság alatt belépett a szabómunkások szakszerve-/ zelébe, majd 1925-ben tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. Itt ismerkedett meg Hámán Katóval, aki * bevonta őt az illegális mozgalomba, a kommunista pártba. Forradalmi tevékenységét sűrűn szakították meg bertönévek, de Vámos Ilona szilárd politikai-erkölcsi meggyőződését semmi sem tudta megtörni. 1942-ben ismét letartóztatták. Az And- rássy-laktanya után szenvedéseinek további állomásai Ml- r*anosztra, a budapesti Gyűjtőfogház, a komáromi Csillag-erőd, majd Dachau voltak. A bergen-belseni haláltáborban a felszabadulást megelőző napokban halt meg flekktífuszban. r — A szibériai tajgán használják majd azt a vontatót, melynek a harkovi traktorgyárban most készült el 150 / lóerős első példánya. — Gálaesttel ért véget a 16. sopoti nemzetközi dalhogy csökkentsék a Készt-1 fesztivál. A fesztivál hanghelyi öbölbe kerülő szeny- nyező anyagok mennyiségét. — Négynapos építötáboro- záson vett részt a múlt héten a Siófoki Kőolajvezetéképítő Vállalat 18 KISZ-fia- talja. Zala megyében a Pusztaederics és Lenti között épülő gázvezetéknél dolgoztak. — Érclelőhelyet fedeztek föl kubai geológusok Pinar del Rio tartományban. Kiaknázását jövőre kezdik meg. — Tízmillió turista látogatott az idén Csehszlovákiába, ugyanakkor hárommillió csehszlovák állampolgár utazott külföldre. — Óriáskígyót loptak a frankfurti egyetem állattani intézetéből. A rendőrség vasárnapi közleményében ezer márka jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. — Hetedszer is férjhez ment — három nappal legutóbbi válása után — Gábor Zsazsa. a magyar származású amerikai filmsztár. Üj férje egy kaliforniai ügyvéd. — Szenvedélyes alkoholista hárommillió nyugatnémet állampolgár — a müncheni Max-Blanck Pszichiátriai Intézet vizsgálata szerint. Az utóbbi tíz évben megháromszorozódott az NSZK- ban az alkoholfogyasztás. — Heves esőzések, voltak — a több hónapi szárazság után — Franciaország több vidékén. Lakóházak is megrongálódtak. — A Munkácsy Mihály Gimnázium levelező tagozatára beiratkozni 1976. szeptember 2-án 14-től 18 óráig lehet. Igazgatóság. (463824) lemez-nagydíját a leningrádi Melódia vállalat nyerte. — Varsóban tegnap megkezdődött az orosz nyelv és irodalom tanárai nemzetközi szövetségének kétnapos közgyűlése. — Ideg- és elmeorvosok nemzetközi tanácskozását rendezték meg Nyíregyházán — a pszichoterápiás kutatások legújabb eredményeiről. — Kazánokat javítanak a BVG tabi gyártelepének tmk-szocialista brigádjai. A Zalka Máté és az Augusztus 20. brigádok a nágocsi és a tabi iskolában dolgoznak a szabad idejükben. Vállalták, hogy a tabi iskola kazánját a fűtési szezonra teljesen rendbe teszik. GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk hogy a szerétéit férj, édesapa nagyapa és testvér, ADORJÁN JÓZSEF (Adu bácsi) augusztus 29-én, életének 82 évében — hosszas betegség után — váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 2-án, csütörtökön délután fél 4 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. (463923) * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, apósunk, nagyapám, LUKICS I.ASZLO pók augusztus 26-án elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása szeptember 2-án 14.30 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójában. A gyászoló család. (463900) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, MÜLI-ER FERENC (volt polányl lakos) ^3 éves korában hirtelen elhunyt Temetése szeptember 1-én. szerdán délután fél 4 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család. (463910) Kistermelők állattartásának fejlesztése KAPOSVÁRON A MEZÖGAZDASAGI FŐISKOLA LOVASPALYAJAN SZEPTEMBER 4-ÉN ÉS 5-ÉN, 10-TÖL 18 ÓRÁIG ÉLŐÁLLATOK, GÉPEK ÉS FELSZERELÉSEK KIÁLLÍTÁSA! A Bábolnai Állami Gazdaság, a Balatonnagybereki Állami Gazdaság, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, iparszerű sertéstartó termelőszövetkezetek közös vállalkozása, a Somogy megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat a PHYLAXIA. a Baranya, a Somogy, a Tolna és a Zala megyei MÉSZÖV termékbemutatója. 5-én délelőtt 10 órakor állataukció. A kiállítást a 8-as helyi busszal, gépkocsival pedig a 66-os úton lehet megközelíteni. Minden érdeklődőt várunk! AGROINFORM _____ (13698)