Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

A második év sem lesz könnyebb Dunaújvárosban kezd a K. Rákóczi Elkezdik az NB I-es labda- l rúgó-csapatok is. Augusztus 20-án rajtol a legjobbak me­zőnye, s a létszámemelkedés miatt december 4-ig 17 ellen­féllel szemben kell helytáll­niuk az első osztály csapatai­nak. Kaposvár számára a máso­dik NB I-es esztendő követ­kezik. A zöld-fehér együttes­nél csaknem olyan izgalom­mal várják a pénteki rajtot, mint egy éve, amikor először1 vágtak neki az NB I-nek. A közvélemény általában magasabbra emeli a mércét, mint áz előző bajnokságban. A sportköri vezetőség is ezt tette a Rákóczinál. Azt vár­iák, hogy izgalommentesebb legyen az őszi forduló, mint Mater bemutatkozik az NB I-ben amilyen a tavaszi volt. E cél érdekében a Rákóczi irányí­tói sokat tettek. Az átigazo­lásra gondolunk, melynek so­rán nemcsak számszerűleg lett nagyobb az állomány, hanem megfelelő képességű játékosok révén meg is erősödött a csa­pat. Hogy mennyire szükség volt új erők bevonására, azt a bajnoki rajt előtti események igazolták. Még a kupaküzdel­mek megkezdése előtt beteg­ségek, sérülések zavarták meg a sorokat Előbb Németh és Kanyar lett sérült. Menet köz­ben az új szerzemény, Máté — akitől a támadósor ered­ményesebbé tételét remélik Kaposváron — szintén megsé­rült. Ágfalvi is kidőlt a sor­ból, Márton beteg. Bizony, még az új helyzetben sem könnyű Mathesz Imre vezető edző dolga, amikor csapatot kell összeállítania. Mondhat­nánk, csak a kapus meg a középpályások kiválasztása gondmentes. Ez utóbbiaknál az a kérdés, hogy ki marad­jon ki. Sokak szerint az idén köny- nyebb lesz megkapaszkodni az NB I-ben, mint egy évvel korábban. A létszám növeke­désével ugyanis »felhígult« az NB L A Rákóczinál tagadják ezt az állítást. Ügy mondják, hogy a Dunaújváros meg a Dorog nagy NB I-es múlttal rendelkező csapat. Ez a két együttes éppen az NB II-ben rendezte sorait, s megerősöd­ve került vissza az élvonal­ba. A Rákóczi bizonyosodhat meg elsőként arról, hogy a Dunaújvárossal számolni kell az NB I-ben is. A Balaton Kupában a kaposváriak bi­zony izzadva harcolták ki a győzelmet az »újonc« Kohász ellen. Pedig akkor még ját­szott Máté (éppen ezen a mérkőzésen sérült meg), meg Ágfalvi is. — Nehéz lesz, de Dunaúj­városban pontot remélek, összességében pedig azt, hogy ebben az esztendőben nem lesznek kiesési gondjaink — mondotta Mathesz Imre ve­zető edző. Ilyen reményeket táolál a somogyi szurkolótábor is. K. S. * Az NB I. első fordulójának mérkőzései: Vasas—Tatabá­nya, Csepel—Haladás, U. Dó­zsa—Salgótarján, Bp. Honvéd —Békéscsaba, Rába ETO— Ferencváros, Dorog—Zala­egerszeg, Diósgyőr—Videoton, SZEOL—MTK VM, Dunaúj­város—K. Rákóczi. Az NB 111-as mérkőzések színhelyei Kapoly, Pécs, Budapest Varga játszik, Ágtalvi nem Izgalmas volt a csütörtöki edzés a Rákóczinál. Az utol­só pillanatban ugyanis még több nyitott kérdés volt a csapatnál. Ágfalvi — aki már Balatonalmádiban is pihent —' bejelentette, hogy nem tudja vállalni a játékot. Az viszont kellemes hír, hogy Varga úgy mondta, ha kell, vállalja és játszik. Ezek után hirdetett összeál­lítást Mathesz Imre. Ennek érdekessége, hogy az ifjúsági válogatott Mater az NB I-ben is bemutatkozik. Dunaújvá­rosban a Rákóczi a következő csapattal kezd: Buús — Pet­rák, Zenfai, Patyi, Mater — Földesi, Kovács F., Konrád — Varga, Kiss, Túrái. A csere­padon Horváth L., Nagy és Duschák ül. Á labdarúgó NB Hl. soron következő fordulójának idő­pontja tévesen jelent meg sportműsorunkban. Mindhá­rom mérkőzés 21-én, szomba­ton lesz. Két somogyi együttes idegenben lép pályára. A sió­fokiak a fővárosba utaznak, ahol az ugyancsak kétpontos BKV Előrével szemben igye­keznek helytállni. Nehéz fel­adat vár a barcsiakra is, ők Pécsre látogatnak a vasuta­sokhoz. A Kiss J. SE újabb rangos elleníe’et fogad ottho­nában, a Volán Szállítók együttesét Mit várnak csapataink et­től a fordulótól? A Kiss J. SE meglepő jó rajt után az első helyen áll. Ért­hetően jó a hangulat a csa­pat háza táján. Nem titkol­ják, hogy újabb fegyvertényt szeretnének végrehajtani. Tizenegyes rúgásokkal a magyar csapat nyerte a serdülő kupát — Becsülettel készülünk minden mérkőzésre. Ügy érez­zük, mindent megtettünk azért, hogy ma se szakadjon meg a jó sorozatunk. Termé­szetesen a Volán Szállítók, amely tavaly még az NB II- ben küzdött, sokkal jobb és rutinosabb együttes. így ak­kor sem fogunk elkeseredni, ha nem sikerülne a szombati bravúr — mondotta Kálmán Ferenc sportköri elnök. A csa­patban Küher sérülése máig sem jött rendbe, így nem játszhat. A múlt héten beteg­listára került Csatári viszont nélhány nap után játékra je­lentkezett. így a Pénzű gyűrök ellen győztes együttes fut ki Kapolyon a pályára. Siófokon érthetően sokat ke­seregtek e héten az elmaradt hazai győzelem miatt. Nem­csak gyengén, hanem lélekte- lenül is játszott az együttes, s bizony a szakvezetők »meg­mosták a fiúk fejét«. Holnap nagyon nehéz mérkőzésen ke’lene kiküszöbölni a csor­bát. Az Előre is vereséget szenvedett a múlt vasárnap, így bizonyára mindent elkö­vet a két pont megszerzé­séért A siófokiak fővárosi mérlege tavaly biztató volt, s ez némi önbiza1mat ad a há­nyás aegyüttesnek. Egyhetes küz­delemsorozat végére került pont csütör­tökön a fonyó- di sportköz­pontban. Be­fejeződtek a nemzetközi serdülő lab­darúgó kupa döntő mérkő­zései. A csoportokban azonos helyezést elért együttesek vív­tak nagyon érdékes csatát. Miként a korábbi találkozó­kon, most is gólszegénység uralkodott. Délelőtt a Magyar- ország B—Somogy mérkőzé­sen mindössze egy gól esett: a somogyi háló zördült meg. Ez azt jelentette, hogy a magyar B csapat lett a hete­dik, Somogy a nyolcadik. Az ötödik helyért játszott Csehszlovákia Románia csa­patával. A rendes játékidő nem hozott döntést, 0:0 volt az eredmény. 11-es rúgásokkal a csehszlovákok szerezték meg az ötödik helyet. Délután a fonyódi előcsatá- rozáson, az NDK—Bulgária találkozón viszont potyogtak a gólok, az NDK-s csatárok most sem adták 3 gól alatt. Ez számukra a bronzérmet jelentette. A szép számú közönség persze a fő mérkőzést várta nagy érdeklődéssel. Ezen Ma­gyarország A válogatottja és Lengyelország csapata volt a főszereplő. A találkozó úgy indult, hoyv már a 30. másodpercben gólt lőttek a lengyelek. Pedig az első félidőben a fölényt ki­harcoló magyar csapat ki­egyenlített. 1:1 is maradt a végeredmény. Itt is 11-es rú­gásokra került sor. A magyar fiatalok mind az öt büntetőt értékesítették. A lengyel csa­pat csak négyet. Ezzel Ma­gyarország A válogatottja lett a nemzetközi serdülő kupa győztese. Eredmények: A hetedik helyért: Magyar- ország B—Somogy 1:0 (0 :Ö) Az ötödik helyért: Cseh­szlovákia—Románia 0:0. 11-es rúgásokkal 5:0. A harmadik helyért: NDK —Bulgária 3:0 (1:0). Az első helyért: Magyaror­szág A—Lengyelország 1:1. Tizenegyes rúgásokkal 5:4. A mérkőzés befejezése után került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. A ma­gyar A válogatott Vehette bir­tokba a serleget. A legsport­szerűbb csapat küldöndíját Románia kapta, a legjobb ka­pusnak a Somogy megyei válogatott kapuvédőjét, Put- nyákot jelölték meg, ő is kü- löndíjat kapott. Ezt követően a serdülő csa­patok búcsút vettek egymás­tól. Azzal, hogy viszontlátásra 1977-ben, Újság a csapatnál, hogy Kiss büntetése lejárt, s való­színűleg pályára is lép. A harcos mérkőzésen szükség lesz a kemény hátvéd játéká­ra. Soós helyett ezúttal a múlt héten csak csereként pályára lépő Bocsev kezd. Stolle Lász­ló szakcsztály-elnök nehéznek véli a mai mérkőzést, de bí­zik az egy pont megszerzésé­ben. A rosszul sikerült hazai be­mutatkozás után sincs borús hangulat Barcson. A héten is kedvvel végezték a játékosok az edzéseket. Ügy vélik, hogy a fiatal és még összeszokatlan csapatnak bőven lesz lehető­sége javítani. Hosszasan ele­mezték a vasárnapi kudarc okajt. Egységes a vélemény, hogy ha az első negyedórá­ban a hazaiak kihasználták /olna a kínálkozó lehetősé­geket, bizonyára másként vég­ződik a találkozó. Sok szó esett a PVSK elleni mérkő­zésről is. Ügy vélik, hogy na­gyobb szívvel és akarattal, no és némi szerencsével nem esélytelenek az időköziben meggyengült pécsi vasutasok otthonában sem. Kömpf kivé­telével valamennyi játékos egészséges, csak az ő játéka kétséges. Lényeges változás azonban az összeállításiban nem várható. Barcson nem tartják elképzelhetetlennek az egyik pont megszerzését. Az ünnepek műsora Péntek Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 órakor: A HALOTT FÉRFI ESE­TE. Du. 5, este 7 és 9 órakor: RENDET CSINÁLOK AMERIKÁ­BAN, ÉS VISSZATÉREK. Szabad Ifjúság: de. 10, du. 4, 6 és este 8 órakor: VIGYÁZAT, VADNYU­GATI. Rákóczi mozi; du. fél 6 órakor: FOLYTASSA, COWBOY! Krénusz kerímozi: este 8 órakor: TIBBS ÉS A SZERVEZET (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: ALFREDO, ALFREDO (14) TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.18: Műsorismertetés. 9.20: Idő­sebbek is elkezdhetik... 9.2-5: Zsebtévé. 9.55: Tisztavatás. 10.45: A termálvíz felhasználása. 10.55: Budapesti honvédelmi nap. 14.30: Műsorismertetés. 14.40: Hírek. 14.45: Papírsárkány. 15.20: Kör­tánc. 15.35; Kiszorító. 16.33: Gal- ga menti képek. 16.55: Műsorain­kat ajánljuk. 17.20: Filmsizem. 18.10: »Itt keressük a kenyerün­ket.« 13.40: »Száll az ének száj- rul szájra«... 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szabó Pál: Isten malmai. 21.25: Caterina Va­lente. 22.25: Tv-híradó 3. '22.35— 23.50: Fotográfia. Magyar film. Budapest 2. 20.00: Műsorismertetés. 20.01— 22.20; Mjhail Solohov; Csendes Don. Kb. 21.05; Tv-híradó 2. Jugoszláv Tv 16.45: Szerb—horviát nyelvű tv- napló. 17.10: Magyar nyelvű tv- napló. 17.45; Pontos mérleg. 18.15: Brigádvezetői stúdió. 13.45: Ezer- egy dal. 1Ö.15: Zöld jelzés. 20.00: Nyári mosoly. 21.05: Rayan. 21.55: Tv-napló. 22.15: »A«, mint asz- szony. Osztrák Tv 10.30: Bob Safarin. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Tv­konylia. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vi­déki történetek. 21.00: Riportmű­sor. 21.45: A csodálatos lovas. 23.35: Hírek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.20: Kellemes ünnepnapot. 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Emlékeztető. 7.54: A közön­ségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Híreik, 8.05: Útközben. 8.10: Öt kontinens öt napja. 8.25: Hallga­tóink figyelmébe. 8.26: Lemezját­szók. 9.46: Csodák és furcsaságok. 9.53: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. 10.03: Útközben. 10.49: Méltó ha­talmat. 10.59: Lottóeredmények. 11.03: Fischer Annie Beethoven­felvételeiből. 12.00: Hírek. 12.20: Tánczenei koktél. 13.05; Tisztelet az embernek! 13.15: Jó ebédhez szól a nóta. 14.01: Magyar nép- költészet hete. 14.10: Jó pihenést kívánunk! 15.00: Hírek. 15.CG; Út­közben. 15.13: Üj felvételeinkből. 15.43: József Attila két verse: Mama; Kései sirató. 15.48: Offen­bach operettjeiből. 16.38: Hallga­tóink figyelmébe. 17.00: Hírek. 17.06: Útközben. 17.10: Török Er­zsébet ruép dalfel vételeiből. 17.28: Magyar zeneművészek portréja. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Hírek, időjárás. 18.40: út­közben. 18.45: Tudósítás az Ü. Dó­zsa—SBTC és a Bp. Honvéd—Bé­késcsaba bajnoki labdarúgó-mér­kőzésről. 18.50: Négy-öt magyar összehajol. 19.40: Székely Mihály operafelvételeiből. 20.20: A dzsessz-rock élvonalából. 21.10: Vörös Sári és Mozsár Imre nó­tákat énekel. 21.44: Láttuk, hal­lottuk. 22.: Hírek. 22.15: Sport­hírek. 22.25: A Berlini Rádió veiből. 24.00: Hírek. 0.10: Meló­versenye. 23.27; Weiner Leó mű­szimfonikus zenekarának hang- diakoktél, 1.58: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00; Reggeli hangverseny — ma­gyar előadóművészek felvételei­ből. 8.00: Hírek. 8.05: Dalok az alkotmány ünnepén. 8.15: A Stú­dió—11 új felvételeiből. 8.30: Hí­rek. 8.33; Részletek Dunajevszkij operettjeiből. 8.52: Ki meg nem hal fiatalon. 9.53: Lottósorsolás. 9.59: Énekszóval, muzsikával. 10.30: Hírek. 10.33; Vince Viktória és az Expressz együttes felvéte­leiből. 1Ö.50: Lottóeredmények. 11.00: Női szemmel. 12.06: Fúvós­zene. 12.30: Hírek. 12.33: Madri­gálok. 12.47: A Pál utcai fiúk. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Av beat kedvelőinek. 14.45: Margaret Tynes énekel. 15.05: Bácsi, kérem, hol lehet itt fo­cizni? 16.00: Hírek. 16.03: Balett­zene. 16.40: New York szépe. 17.00: II. félidő. 18.00: Hírek. 18.03; Dzsesszfelvételekből? 18.39: Muzsi­kaszó. 19.21: Jó estét, gyerekek! 20.22: »A munka nagy csupán s aki munkálkodik . . . « 21.22 : Slá- ^ermúzeum. 22.16: Hanthy Hanna énekel. 22.32: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10; Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. S. MŰSOR 8.00; Hírek. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.08: Don Carlos. 9.00: Ma­gyar dzsesszegvüttesek felvételei­ből. 9.34: Kodály: Háry János. 10.00; Magyar népköltészet hete. 10.15: Klassz ileus kamarazene. 11.00; Aranygyűrű. 11.48: Óvodá­sok dalkmese. 12.00: Hírek. 12.20: Zenekari muzsika. 14.00: Művész­lemezek. 14.56: Műsorismertetés. 15.00: Hírek. 15.08: Ady Endre és muzsika. 15.32: Debussy; Gyer­mekkuckó. 15.48; Domenico Scar- latti-szonátákat zongorázik Vladi­mir Horowitz. 16.19: Tip-top pa­rádé. 16.49; Puccini: Tosca. 19.21: Hírek. 19.24; Otto Klemperer ve­zényel. 21.26; A Lord és a szén­égetők. 22.10: Századunk magyar zenéjéből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás PÉCSI RADIO 17.00; Műsorismertetés. 17.05: Alkotmányunk ünnepén. 18.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.15—20.00: Német nyelvű mű­sor. Szombat Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: A HALOTT FÉRFI ESE­TE. Este 7 órakor: RENDET CSI­NÁLOK AMERIKÁBAN, ÉS VISZ- SZATÉREK. Szabad ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: FOGD A PÉNZT, ÉS FUSS! Krénusz kert­mozi: este 8 órakor: ...ÉS HA­MAROSAN A SÖTÉTSÉG (16). Nagyatád; du. 5 órakor: A STA­DION ŐRÜLTJEI. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.58: Műsorismertetés. 10.00: idő­sebbek is elkezdhetik ... 10.05: Úszásoktatás. 10.15: Hírek. 10.29: Szabad a pálya! 10.45: Egyszer volt, hol nem volt... 11.55—12.IQ: Az alma termesztése. 15.18; Mű­sorismertetés. 15.20: A Test folyó mentén. 16.06: A szél legendája. 17.10: Fekete felhők. 18.00: A ke­nyér. 18.10; Delta. 18.35: Városok — zenével. 18.55: A közönségszol­gálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 18.10: Esti mese. 19.20: idősebbek is elkezdhetik . . . 19.30; A hét. 20.25: Hírek. 20.30: Enyém a kép­ernyő! 21.50: Kicsoda-micsoda? 22.40: Hírek. Jugoszláv Tv 15.55: Jugoszláv szövetségi baj­nokság: Vojvodina—Radnicki. 18.00: Tv-napló. 18.15: Horváior­szági gyermek- és ifjúsági fesz­tivál. 19.15: Rajzfilm. 20.00; Feuz- fele. 21.15: Unalom. Olasz film. 22.561 Tv-napló. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek» 17.40: Hang-ár. 18.20: Szerb—hor­vát nyelvű műsor. 19.05; Német nyelvű műsor. 19.50—20.00: Sport­hírek. Vasárnap Kaposvár, Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: CIMBORÁK I. (Nádi szélben). Du. 3 órakor: A HA­LOTT FÉRFI ESETE. Du. 5 és este 7 órakor; RENDET CSINÁ­LOK AMERIKÁBAN, ÉS VISZ- SZATÉREK. Szabad Ifjúság: du. 4, 6 ós este 8 órakor: FOGD A PÉNZT, ÉS FUSS! Rákóczi mozi: du. 4 órakor: VÁLTSÁGDÍJ EGY HALOTTÉRT. Krénusz kertmozi: este 8 órakor: ... ÉS HAMARO­SAN A SÖTÉTSÉG (16). Nagy“ atád: du. 5 és este 8 órakor; A STADION ŐRÜLTJEI. TELEVÍZIÓ Budapest L 16.48: Műsorismertetés. 16.50: Hírek. 16. ás: Gyorsasági motor- VB. 18.10: Szobortemető. 18.40: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.001: Reklám. 19.19: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik... 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: Bródy Sándor; Király- idiliek. 22.15: Tv-híradó 2. Jugoszláv Tv 8.46: Magyar nyelvű faluműsor. 9.15: Gyermekműsor. 10.00: Pontos mérleg. 10.30: Papírhold. Filmmű­sor. .11.00: Vitorlázik a hajó. 1L30: Adás földművelőknek. 17.10: A nézők és a tv. 18.00; Rosszaságok. Lengyel film. 19.15: Színes rajz­film. 20.05: Üt a jövő felé. 21.00: Találkozások. 21.90; Sportszernle. 22.25: Hét tv-nap. Osztrák Tv Osztrák Tv 15.30: Egy öreg szív újból fia­tal. Film. 17.00; Kicsinyek. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Panoptikum. 18.30: Dalok a Du­náról. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 19.56: Sporthírek. 20.15: Sztárparádé. Zenés revű műsor. 21.50: Sporthírek. 22.10: Columbo felügyelő. 23.15: Hírek. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek, lapszemle. 6.10— 7.54; Kellemes ünnepet! 7.54: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. 8.05: Útközben. 8.10: Hallgatóink figyelmébe. 8.14: Nép-, dalcsokor. 8.55; Reklám. 8.58: Az olvasás gyönyörűsége. 9.23: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 9.36: Fúvós­zene. 9.45: Hogyan ismerkedett meg Bohus Jenő idős költő Kluzsinszkyvel? 9.54: Útközben. 10.00: Hírek. 10.03: Emil és a de­tektívek. 10.49: Zenés reklámtur­mix. 10.59: Régi, híres énekesek műsorából. 11.22: A Magyar Álla­mi Hangversenyzenekar hangver­senye. 12.57: Bernstein zenés já­tékaiból. 13.50; Metronóm. 14.10: Dénes Vera és Petri Endre Ko- dály-felvéteieiből. 14.39: A magyar népköltészet hete. 15.00: Hí.atk. 15.08: Útközben. 15.13: Magyar operaénekesek. 16.03: Népdalkörök országszerte. 16.23: Koncz Zsuzsa és a Fonográf együttes felvételei­ből.-16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Árva Bethlen Kata. 18.21: Filmzene. 18.28: Hallgatóink fi­gyelmébe. 18.30: Hírek. 18.40: Út­közben. 18.45: Dvorzsák: IX. szimfónia. 19.28: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 29.09: Azt beszélik . . . 29.30: »Könnyű, mint az egyszeregy . .. •« 21.28: Híres keringők — világhírű karmeste­rek tolmácsolásában. 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.20: Kamara­zene. vokális zene. 23.00: Milan Rufus. 23.20; Négy ország, négy énekes. 24.00: Hírek. 0.10: Fibich operáiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: Világhírű orgonaművészek lemezeiből. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Hírek. 3.33; Miska bácsi lemezes ládája. 9.00: Szíve­sen hallgattuk . . . 10.30 : Hírek. 10.33: Ez is a mi rádiónk. .. 11.43: Felvétel indul! 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 12.49: A Pál utcai fiúk. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.09: Az Ex Antiquis együttes felvételeiből. 15.29; Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.30: Hí­rek. 15.33: Kotlári Olga népdalo­kat énekel. 16.03: Kedves leme­zeim. 17.05: Reklám. 17.08: ötórai tea. 18.00: Ha még nem tudná . . . 18.30: Verbunkosok, nóták. 19.21: Jó estét, gyerekek! 19.30; Hírek. 19.33: Útközben. 19.38: Sporthír­adó. 19.50: Flotow; Márta. 22.08: Párizsi melódiák. 22.30: Hírek. 212.33: Kálmán Imre operettjeiből. 23.20: Zenekari muzsika. 24.00: Hí­rek. időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízj elzőszolgálat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.08; Zenekari muzsika. 10.00: Új zenei újság. 10.35: A Magyar Rádió és Televízió énekkara éne­kel. 10.59: Csak fiataloknak. 12.00: Hírek. 12.10; Placido Domingo és Cherrill Milnes énekel. 13.10: Be­mutatjuk új Chopin-lemezeinket. 13.52: Kis magyar néprajz. 13.57: Magyar előadóművészek Bartók- felvételeiből. 14.56: Műsorismerte­tés. 15.00: Hírek. 15.08: Ady End­re és muzsika. 16.33: Ho-lnap köz­vetítjük... 16.53: Más, mint az apja. 17.06: Szimfonikus zene. 18.45: Világlíra. 19.00: A rock mesterei. 19.30: Hírek. 19.33: Az élet szerelme. 20.33: Hangfelvéte­lek — felsőfokon. 22.16; Herbert von Karajan operafelvételeiből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. 15.30; Lila akácok. Magyar film. 17.00: Kicsinyek műsora. 17.30: Wickie és az erős emberek. 118.00: Seniorklub. 18.39: Kedvelt operett­melódiák. 19.30: Tv-híradó. 19.59: Sporthírek: 20.15: Lessing: Minna von Barnhelm. Vígjáték. 22.10: Hí­rek, sporthírek. 20.15: Lessing: Minna von Barnhelm. Vígjáték. 22.10: Hírek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.26—750: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.06: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Magyar tudósok Új-Guienában. 3.52; Michael Rabin és Szvjatosz- Lav Richter lemezeiből. 9.50: Köl­tőnk és kora. 10.00: Hírek. 10.U5: »Amíg él az ember, addig köte­les élni«. 19.45: Anny Schelm és Paul Schöffler énekel. 11.24: Melléktermék . . . 11.39: A fáraó. 12.09: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiá­koktól. 14.00: Szabadpolc. 14.30: Mihály András—Raics István: 1871 kantáta. 14.40: Polkák. 15.00: Hírek. 15.10: Ezeregy délután . . . 15.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Múzeális lemezeinkből. 16.26: Haydn: G-dúr szimfónia. 16.49: Kritikusok fóruma. 17.00: Hírek. 17.05: A magunk érdekében, a. magunk védelmében. 17.27: Hang­verseny Bakfark Bálint halálának 4í>0. évfordulója alkalmából. 18.25: Üj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 29.09: Színes, népi^ muzsika. 20.45:- Mítoszok és legendák a Bibiliá- ban. 21.05; Táncdalainkból. 21.40: Adottságok, lehetőségek .. „ 22.99 : Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.15: A dzsessz világa. 23.13: Magyar zeneművek. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Breitner János táncdalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszol­gálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőn rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Dalok a barátságról. 8.20: Bach: F-dúr toccata. 8.30: Hírek. 8.33: Tánczene Szófiából, Prágából, Moszkvából és Varsóból. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Népdalok. 10.00: Zenés műsor — üdülőknek. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: : Az élő népdal. 12.10: Rise Stevens és Nelson Eddy Romberg A diák­herceg c. operettjéből énekel. 12.30: Hírek. 12.33: Szolnoki stú­diónk jelentkezik. 12.55: Zenekari muzsika. 13.40: Édes anyanyel­vűnk. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Szórakoztató an­tikvárium. 17.00: Híres alma mate­rek. 18.00; Reklám. 18.05: Filmze­ne. 18.30: Hírek. 18.33: Nótacso­kor. 19.23: Jó estét, gyerekek! 19.30: Slágerek a nyárról. 20.12: Címzett: Ismeretlen. Feladó: Em­beriség. 20.42: János vitéz. 23.02: Schumann: Az éjszaka dala. 23.13: Sárosi Katalin, Záray Márta, Korda György és Horváth Attila énekel. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. S. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Marie-joré Billard és Julién Azais hangvensenve. 15.19: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.06: Boleyn Anna. 17.00: ötórai tea. 10.00: Hírek. 18.03: Yehudi Menuhin kamarazenei felvételei­ből. 19.30: Hírek. 19.33: Versek vi­lága. 10.50: Monteverdi vokális műveiből. 20.30: A Bécsi Filhar­monikus Zenekar hangversenye. Kb. 22.45; Operaáriák. 23.00—23.10: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés. hírek. 17.05: Muzsikával — faluról fa­lura. 17.25: Népszerű tudomány. 17.40: Szvajatoszlav Richter zon­gorázik. 17.45: Kertbarátok műso­ra. 17.50: Kutor Ferenc ooerettda- laiból énekel Pásztor Erzsi, Vár­hegyi Mária, Holl István és Wág- n^r József. 18.09: Dél-dn-^ntúu híradó. 13.15: Nóták, csárdások. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.90: Szerb- horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom