Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-18 / 195. szám
Megnyitották a balatoni filmvigjáték napokat Vita a neveltetésről Kiállítás 30 év filmplakátjaiből — A szocialista országok szakemberei Siófokon Nyár egy oowboyjal — a cseh Jaroszlav Kubát filmjének a bemutatásával, majd egy lengyel filmkomédia vetítésével hétfőn délután megkezdődött Siófokon a 2. balatoni filmvígjáték napok négynapos eseménysorozata, melyen először vesznek részt a hazaiak mellett a szocialista országok szakemberei. — Nemzetközi ügy lett a filmkomédia, a filmvígjáték sorsa — ez a megállapítás jár most szájról szájra Siófokon. Azok, akik eljöttek a tanácskozásra, céljuknak tekintik, hogy megoldják a nevettető« egyáltalán nem köny- nyű feladatát. A hivatalos megnyitó tegnap délelőtt volt a városi és járási művelődési központ színháztermében. Honfi István, a megyei pártbizottság titkára megnyitójában a szakemberek felelősségére utalt. — Nagy szükség lenne jó filmvígjátékokra — mondta, s a tanácskozásra kiadott dokumentumból idézve hozzáfűzte: — A vidám műfajok megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a magyar filmművészetben. Nemcsak azért, mert a közönség igényli a humort, hanem azért is, mert a magyar film nem teljesítheti . társadalmi küldetését ezeknek a műfajoknak az elhanyagolása esetén. — Ez a felismerés igazolja egyben azt is, hogy helyes volt tíz éven át dédelgetni itt, Somogybán a balatoni filmvígjáték napok terveit. A Kulturális Minisztérium filmfőigazgatósága, a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetsége vállalta, hogy a Somogy megyei Tanács mellett — a megyei moziüzemi vállalat segítségét igényelve — ezután gazdája lesz a filmvígjáték fórumnak. — Van-e orvossák a közép- szerűség ellen? — kérdezte vitaindítójában Szalay Károly kritikus. Kérdése elsősorban a magyar filmvígjátékokra vonatkozott, de érvényessége határainkon túl sem vész el. Elfelejtettünk nevetni, ez a megállapítás is a vitaindítótól származik. Hozzáfűzte, hogy mivel újra megtanulhatunk, a jó tankönyvet — a forgató- könyvet — a filmesek népes közösségének kell megalkotniuk. De ne szaladjunk túl a történteken. Pillantsunk bele Szalay Károly magyar film- vígjáték-történetébe. Min és mennyit nevettünk az elmúlt harminc évben — moziban? — Az elmúlt harminc év filmtörténete, filmvígjáték- története nem egységes folyamat, hanem korszakokra oszlik. 1945 és 1949 között a magyar filmvíg játék még egyenesen folytatta a régi hagyományokat (Mágnás Miska). Az ötvenes éveket a dogma- tizmus és a sematizmus szür- kítette el, de ebben az időszakban is születtek filmtörténeti jelentőségű alkotások, korszerű kísérletek (Hannibál tanár úr). 1960 és 1965 között meglehetősen ellentmondásos, átmeneti jellegű volt a magyar filmkomédia. Ez az öt esztendő vezette be a magyar filmkomédia nagy korszakát, amely 1965 és 1975 között alakult ki, felívelő és hanyatló szakasszal. (Keleti Márton: A tizedes meg a töbNyomdák Kaposváron Perger Sándor 1832-ben hozta a betűt Kaposvárra. Könyvnyomtatója alig több mint három évig működött: a tekintetes nemes vármegye akkor a könyvnyomtatón kiadván« Perger uram elbocsátására a »megjobbítását« szolgáló ígéret be nem váltása után került sor. Penger Sándor elment Kaposvárról, a betű viszont örökre itt maradt. A nyomtatás somogyi történetért sok adatot ásott elő a levéltárak megsárgiult iratai közül és a még élő tanúk emlékeiből két mai nyomdász: Mautner József nyugdíjas és Farkas Béla, a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat igazgatója. A betűk viharos kaposvári történetét már abban az új nyomdában nyomtatták fényes lapokra, amely 1832 óta először méltó otthont nyújt a gondolatot tároló betűknek és egészséges munkahelyet biztosít Perger Sándor kaposvári utódainak. A füzet címe: Kaposvár nyomdái. Szerzői arra vállalkoztak, hogy Perger Sándor úttörő kezdeményezésétől napjainkig végigkísérjék, miként küzdöttek a közömbösséggel — nemegyszer a gáncsosko- dással a kaposvári nyomdaalapítók. Közülük egy sem lett igazán gazdag ember, még akkor sem, ha átmenetileg jobban ment a sora. A krónikások följegyezték, hogy a második megyei nyomdász, Knezevich Lajos 1890. szeptember 7-én Pécsen, szegényházban fejezte be életét. A Hageknan-dinasztia több mint nyolcvan évig működtetett nyomdát Kaposváron. Az első könyvkötőkén t kezdte 1839- ben. Az utolsó — Hagelman Károly — í926-ban halt meg — a szegényházban. Pedig szigorú rend uralkodott a Ha- ge’iman-nyomdában. Az öregek legendákat meséltek arról, hogy ha nem volt munka, a főnök megjelenésekor akkor is járatták az üres gépeket. A főnök megelégedését csak így lehetett elnyerni. Merész vállalkozók és kis pénzzel a szerencsében reménykedők egyaránt akadtak a kaposvári nyomdaalapítók népes táborában. Ezek az apró üzemek — a legtöbb esetben — a szakszervezeti mozgalomnak is műhelyei voltak. Csak néhány akadt, amelyik olyan munkást is alkalmazott, aki nem volt tagja a szak- szervezetnek. Ezért is válhattak ezek az üzemek a munkásmozgalom nevelő iskoláivá : a Tanácsköztársaság ideje alatt jelentős funkciókat töltöttek be a kaposvári nyomdászok a somogyi közéletben. A sok apró műhely az államosítással szűnt meg. Korszerű — a kor igényeinek valóban megfelelő — nyomdát azonban csak most kapott Kaposvár. Az államosítás idején összesen 44 nyomdász dolgozott Kaposváron: közülük sokan ma is munkásai vagy — a különböző posztokon — vezetői a megye nyomdaiparának. Az államosított nyomda 1950 nyarán költözött a La- tinca Sándor utcába, s huszonhat évig maradt ott. Közben nemcsak a létszám nőtt sokszorosára, hanem a feladat is. Ez egyre sürgetőbbé tette, hogy új — az igényeknek megfelelő — nyomda épüljön. A Latinca Sándor' utcai üzem aládúcolt munkatermeiből, levegőtlen öntőhelyiségeiből vitték a régi gépeket és a szép metszésű betűket a Virág utca sarkán felépült betonpalotába a nyomdászok, és oda állították az újak mellé. A régi gépek a nyomda örökké nemes hivatását teljesítik: újságot, könyvet, folyóiratot készítenek. A gyors pörgésű, új gépek a tömegigényt elégítik ki: csekkeket, nyomtatványokat ontanak. Az új épület mindenképpen határkő a kaposvári nyomdák történetében. És e fordulóponton érdemes volt vékonyka kötetbe gyűjteni annak a több mint 140 évnek a fellelhető dokumentumait, adatait, melyek a betű Kaposvárra kerülésétől napjainkig megtett utat mutatják. A Kaposvár nyomdái című füzet szerzői erre vállalkoztak. Dr. K. I. Szeberényi Lehel J jrIm] Leszálltak a dombról, és egymásba karolva körbesétálták a legelőt. Nézegették a búcsúsok tarka népét. Még a hetedik határból is sereglettek ide, mert messze híres búcsúk voltak itt, nagy népmu- latsággal. Nem is annyira Péter és Pál apostolokat ünnepelték e napon, hanem az erdőt. Az erdő nyílását. A legelő sarkában banda húzta, s többeket a tűző nap se tartott vissza: karikába álltak, s verítékezve ropták a táncot. Mások sörösüvegek közt heverésztek, és zsíros papírokból falatoztak. Gallyak alatt csapolták a sört, sütötték a lacipecsenyét. E helyen sohase nő ki a fű, mert minden évben letapossák. A bazáros is jabbnak látta a templom tövéből ide vontatni kerekes sátrát. Dudái mindenfelé rekedten ordítottak. A fagylaltoskocsi — mert az is került — nem győzte túlcsilingelni. Lonci és Anyicska fagylaltot vettek, és itt is, ott is hosszan elálldogáltak. A táncolókait szerették nagyon nézni, de azért nem álltak be a körbe. Az iskolások zsákfutó- versenyén jót mulattak. Valamennyien a bazáros papírcsákóit viselték, és nagyokat buktak a zsákokban. Buda tanító, a kultúrcso- port vezetője megrázott egy kokxmpot, amelyet évközben mint néprajzi emléket az iskola szekrényében őriztek. Buda tanító apját még Bo- dának hívták, és magyarul csak száz-néhány szóval fejezte ki magát. A régi igazgató, aki nyugalomba vonultán él a faluban, de a közéletben ma is hasznát veszik — ha választási elnök kell, ha vadkárbecslési bizottságot állítanak össze, ha egy jelentés elé meg kell írni a falu múltját, őt rángatják elő —, szóval a nyugalmazott igazgató addig magyarázta az öreg Bodának, hogy ő tulajdonképpen Buda, és ősei Árpáddal jöttek e hazába, és hogy ő csak eltótoso- dott, míg az öreg kérelmezte a visszamagyarosítást. Fia, ifjabb Buda József is az öreg igazgató buzgalmából végezte el a tanítóképzőt, de a kolomp dolgában nem egyeznek. Az öreg azt állítja, hogy a pogány magyarok ezt a koloimpot rázták meg, mikor a Kopanyicán — Koppány sziklaoltárán — áldozatot mutattak be, viszont Buda tanító, ki melléktantárgyként a szlovák anyanyelvet tanítja kezdetleges körülmények között, azt vallja, hogy a kolomp 1700-ban érkezett ide egy miavai tehén nyakán, amikor a mai lakosság e török tarolta földre települt; éppen ezért a Kopanyicának is aligha van köze Koppány- hoz, minthogy vízgyűjtőt jelent magyarul. Buda tanítót az öreg igazgató hálátlannak tartja, és csak látszólag barátságos hozzá. Buda tanító tehát megrázta az ősi koloanpot. Az emberek felugráltak söreik mellől, s a legelő közepére tódultak. A banda is fölcihelődött, hogy ott húzza tovább. Anyicskáék a tömegben elő- refurakodtak, hogy jobban lássanak. Malomkeréknyi lepény függött egy rúdon, lekvárral vastagon megkenve. Foggal elérhető magasságban függött. — Kezet nem szabad használni — jelentette ki Buda tanító az ugrásra kész versenyzőknek, kik körbevették a lepényt. Csaknem valamennyi versenyző növesztette és bodorí- totta a haját. És láncon lógó, nagy méretű papundekli keresztet viselt. — A televízióból lesték el? — fintorgott Lonci. Meü efmfi filmjére sokáig fogunk emlékezni.) Minden idők egyik legjobb magyar filmkomiédiájának tartja Szalay Károly az Ismeri a Szandi Mandat?, Gyarmaty Lívia alkotását. (Örömmel tesszük hozzá, hogy a bemutatóját épp a balatoni filmheteken tartották, 1969-ben.) Mi a jövő ígérete? Ez már a mostani tanácskozás fő kérdése is. A magyar filmvígjá- ték tizenöt esztendejének, a felívelésnek az értékelése mellett keresni kell annak az okát, hogy 1976-ra miért csappant meg a filmkomédia-ter- més: megtorpanás, elbizonytalanodás, kételkedés, kedwesz- tettség észlelhető az alkotók körében. Nem így most Siófokon, ahol minden részvevő jobbat akarva munkálkodik azokért a bizonyos komoly-nevettető filmekért, amelyeket mindannyian annyira várunk. A tanácskozás első napján nyílt meg a művelődési házban a harminc év filmvígjá- ték-plakátjainak a kiállítása, s egy kuriózum: D. Müller Magda fotói »vígjáték« helyzetekben mutatják be filmrendezőinket munka közben. A megyei moziüzemi vállalatnál őrzött régi moziberendezések a legfiatalabb művészet történetét illusztrálják. ' ' Délután az Európa-szálló tetőteraszán folytatódott a szakmai tanácskozás, majd két külföldi filmet láthattak a mozinézők, akiknek a színvonalasabb szórakoztatásáért is folynak most a viták a szakemberek között. Herényi Barna Kedv és — tehetség az újságíráshoz Pályázat élettapasztalattal rendelkező fiatalok számára A Somogyi Néplap Szerkesztősége pályázatot hirdet. Keresi azokat a megyében élő érettségizett szakmunkásokat; főiskolát, egyetemet végzett műszaki, mezőgazdasági és közgazdasági szakembereket, akik kedvet, elkötelezettséget és tehetséget éreznek magukban az újságírás szép hivatása iránt. Nem titkoljuk: a legjobban megfelelők életpálya-módosításra is vállalkozhatnak. De nem törvényszerű, hogy a pályázók elhagyják jelenlegi munkahelyüket. A ma már 60 ezer példányiban megjelenő Somogyi Néplap készséggel foglalkoztat újságírói adottságokkal rendelkező fiatalokat tudósítóként is, akik rendszeresen beszámolnak munkahelyük közvéleményét érdeklő eseményeiről és eredményeiről. A jelentkezőknek 1976 októberétől 6 hónapos tanfolyamot tartunk szerkesztőségünk klubjában, ahol helyi és fővárosi újságírók előadása nyomán megismerkedhetnek az újságírás műfajaival, szakmai fogásaival, a hivatás szépségével. Elsősorban az üzemekból, a munkahelyekről várjuk azoknak a 30 éven aluli férfiaknak a jelentkezését, akik kedvet és hajlamot éreznek magukban az újságíráshoz. Kérjük, hogy jelentkezésükkel együtt rövid életrajzot és három rövid — három gépelt oldalnál nem hosszabb —, lehetőleg munkahelyük, szűkebb környezetük életéről, eredményeiről, gondjairól szóló írást küldjenek szerkesztőségünkbe (Kaposvár, Latinca Sándor u, 2.). A jelentkezési határidő: 1976. szeptember 25. A vállalkozókat szeptember végén meghívjuk & pályázatok értékelésére. A legjobb képességű jelentkezők számára hetenként egyszer, munkaidő után -tartjuk meg az elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtó tanfolyamot. Minél több tehetséges fiatal szakmunkás és szakember jelentkezését várja a SOMOGYI NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE Fellépés a Zeneakadémián A reneszánsztól a dzscsszig A kaposvári ifjúsági fúvós- I zenekar hang verseny dobogó ja az egész megye. A Balatonpart terei ugyanúgy fellépésük színhelyei, mint például a buzsáki búcsú, vagy a meI gyén kívül — igaz, ez csak egyszer fordult elő — a Zeneakadémia. — Biztos — mondta szórakozottan Anyicska, s kíváncsian nézte a készülődést. Egy sárgafejűnek különösen csillogott a lánca. Összeszabdalt dróthaja még nem nőtt le annyira, mint a többinek. Lonci úgy látta, a haja is sárgaréz, akár a lánca. »Rézgróf« — mondta magában. Elfordult, hogy ne lássa a rettentő ronda, foltos képét. És mert idegesítette valami. Egyszer csak azt mondta; — Borzadok a mozdulatlan szemű emberektől. — Mi? — szólt Anyicska szórakozottan. A sípot leste Buda tanító szájában. — Az a rablókópű pofa le se veszi róilad a szemét. — Ügy vagy itt — mondta Anyicska. — Nem engem pecézett ki, téged. Anyicska odanézett, és Zsab- ka Janó merev tekintetébe ütközött. Vad, éhes tekintetébe. Felhő borult Anyicska homlokára. — Az a vezér. Bicskázásért ült — suttogta csaknem hangtalanul, mert elakadt a hangja. (FolytatjukJ Ez utóbbi az idei év legnagyobb eseménye volt. Fehérvári József karpagy így emlékszik vissza a nevezetes fellépésre: — Borgulya András írt egy darabot Három kórusmű úttörők részére címmel. Nem volt könnyű. A gyerekek is érezték, hogy ez olyan feladat, amelyet nagyon jól kell megoldani. Amikor az utolsó próbát tartottuk fellépés előtt — a Zeneakadémián —, sajnos vétettem. Azt mondtam a gyerekeknek: fiúk, most a zene szentélyében vagytok. Este ott léptek föl, ahol csak keveseknek adatik meg — különösen amatőrök közül... Azután rá kellett jönnöm, hogy a felelősség nagyon visz- szafogta a gyerekeket Nem mertek felszabadultan játszani. A zeneszerző is hallgatta a próbát. Megkérdeztem, hogy tetszik? Udvariasan dicsérte, de láttam, nem elégedett. Na, mondom, ez így nem megy. Megbeszéléskor azt mondtam a zenekarnak: gyerekek, amit mondtam, az igaz, de próbáljatok úgy játszani, mint ahogy otthon, ne gondoljatok semmi másra, csak arra, hogyan gyakoroltuk ezt a számot Kaposváron. Az előadáson én is megpróbáltam azt a lelkesedést belevinni, amivel itthon készültünk. Nagy siker volt. Az előadás után a zeneszerzőt mintha kicserélték volna, úgy örült A sikersorozat azonban nem szakadt meg ezzel. Celldöimöl- kön, az országos ifjúsági fúvóshangversenyen vándorserleget nyertek; jó szereplésük eredménye a csillebérci táborozás volt. Amíg ott voltak, kaposvári kürtös, fújta az II silentiót esténként. Az utánuk következő táborlakók is hallgatták zenéjüket, ugyanis néhány indulót magnóra vettek tőlük, és minden turnusnak bemutatták. Negyvenkét fúvós játszik most az együttesben. Negyvenötre szeretnék növelni a létszámot. — Meglehetősen nehéz feladat, mert viszonylag kevés gyerek jelentkezik fúvósnak. A zeneiskolában a legjobbakat válogajtuk a zenekarba — mondta az együttes vezetője —, és aki jelentkezett, az szívesen marad közöttünk. Vannak visszajáró gyerekeim, akik elvégezték az általános iskolát, befejezték a zeneiskolát is, de azért eljönnek játszani. Persze, hogy szívesen látjuk őket. — Mi most a zenekar repertoárja? — Tulajdonképpen minden. Indulókat játszunk, de reneszánsz zenét is, vannak népdalaink, fúvósátdolgazásaink és dzsessz. Nem régóta csináljuk, de hatalmas lelkesedéssel. A gyerekekhez — életkoruknál fogva — nagyon közel áll ez a stílus. Rekord idő alatt tanulnak meg egy-egy számot. — Melyek a legközelebbi terveik? — A soproni országos találkozóra készülünk. Ide nagyon magas színvonalú műsort kell megtanulnunk. Händel, Mozart, Haydn-darabok vannak a tarsolyunkban. Emellett azonban mindenütt fellépünk, ahol szívesen látnak minket, mert a fiúknak elsősorban a hazai közönség tapsa az igazi siker. S. M.
