Somogyi Néplap, 1976. augusztus (32. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-15 / 193. szám
A dobost szeretem. Ahogy " mozog. Neon tudok rágondolni se, rosszui leszek. Alig seprl a férrwesszővel a dobot Milyen mozgás! Szinte kavarog, vonaglik. — Ó, de kedves!... Miért vagyok én itt? Csak a dobosért. Kellene nekem ez a fénymázas eszpresszó a cirádás csempéivel? Ez a Hubertus? Ez az olajos édesség? De ő, mint egy olasz... Nyelvét is kidugja, néha... Nem igaz! Ex szédülök. Ködölök. Sári ütemesen mozgatta a lábfejét Hátul- pántos cipő volt rajta, koc- kajharisnya, ómódi ingblúz, kabátka. Falusi szemében elernyedés volt, végtelen odaadás. Követte a párnás sámlin ülő gombócalak mozgását. Az szinte vonaglott. Fejét csavarta, oldalt dőlt, rezgett, fémlegyezőivel simogatta a dobok és a kislány testét. Slágerek mentek, néha faütőt is használt. — Anyu, gondolj rám erősen, hogy helyrejöjjek! Elfáradok a dobos keresésében. Csak leng előttem, mint egy tigris, majom, fehér atlétatrikója átvilágít, mint egy hurok, a nyloningen. Szeretem a dobóst. Szeretem ezt a presszót is, mindent! A szerszámok körül. Hangszóró, huzalok, berezeg a hang: ez a túlvilág, ez a város veleje. Gyöngyház-dobok, cintányérok. Halleluja... Régen voltam templomban. A kóruson ha álltam, rezgett alattam a padló a harangozáskor. A pap feje látszott lenn, a fején kis kör. Fölzengett a vegyeskar. Anyu, a dobos más ember, mint a többi, el kell hinned. Senki se hasonlít rá az otthoniak közül. Azok csak bambán néztek, hajukat kiszárította a nagy nap, lenszőkék voltaic Ez a dobos fekete. Göndör haja van. Két másik nő is ült a dobos előtt. Egy sötétzöld pulóvere«, nagy ajkú, a két szeme egészen közel volt egymáshoz. Halántéka a nyitott zongora széléhez ért. Csak iléha nézett a dobosra. Mosolyogtak. Mellette egy hegyes orrú, csúnya lány ült. Cigarettázott. kanárisárga narancslét ivott jeges pohárból. Ö is a dobost nézte. A dobos fönn ült a sámlin, ami egy összehajtott perzsaszőnyeggel volt letakarva. Hátsó zsebébe nagy fésű volt dugva, meg a vastag pénztárca is kidudorította. Kedvesen az ősz hajú zongoristához hajolt, átcsevegett, és rázta magát, mintha belső vicc tartaná benne a mozgást. — Ha látnád, anyu. ezt a dobost, te is szeretnéd. Olajos szemei vannak. Alig néz rám. Simogatja a dobok tesA Kossuth Könyvkiadó újdonságai közt találjuk Friedrich Engels: A német paraszt- háború című híres művét, amely tartalmazza Engeisnek a feudalizmus hanyatlásáról és a burzsoázia felemelkedéséről írt tanulmányát, valamint a Parasztháborúhoz és A poros/, parasztok történetéhez című írásait is. A kötet a marxizmus—lenindzimus klasszikusainak kiskönyvtárában jelent meg. Kamerával a világ körül a címe Roman Karmen, a nemzetközi hírű szovjet filmoperatőr könyvének, amelynek riportjai beszámolnak a jószemű és jó tollú filmhíradós sok izgalmas élményéről. Még egy útikönyv érdemel említet; a fémlemezkre pöccint Ismered ezt a számot. Anyu? Te hogy éltél? Volt apa előtt valakid? Miket is gondolok! Csak, hogy én... én nem tudok a dobos nélkül élni. Azt mondják, felesége van, gyerekei. Nem kérdezem. Ö tudja. Anyu, a dobos teste vaskos, talán kövérnek is találnád, de lángol az egész ember. Nézd! A homloka összegyűrődik, egész testével játszik, lebeg, szinte lovagol a széken. L eállt a zene. A dobos, mondott még valamit a zongoristának, aztán leper- dült az emelvényről. Biccentett Sárinak, aki odavetette: »Nem érek most rá...« De a dobos nem is sietett hozzá. Elment a pult mellett, a hátsó ajtó felé. Sári türelmetlen volt, fizetett. A cetlire írni kezdett, sötétpiros, fényes tollal: »Ha nem kellek, mondd meg. Itt ülök, szemben veled félórája, a nyelved is alig dugtad ki, röpkén, egyszer. Nem érek most rá, mert... — mit írjak? — az unokabátyám jött föl...« Eddig jutott. A dobos jött vissza. Odasúgta: »Szevasz!« — Torkomba szaladt a szívein. Fölült megint... Leng, himbálódzik. Jaj, csak ezt ne játszanak, belehalok! Anyu, te is voltál így? Mesélted egyszer, hogy egy fodrász akart udvarolni, aztán legyintettéi. Az egész ember mozog. Nem tökéletes? Ez a szám. Ez a zene. Elmegyek. Nem várhatok itt szégyenszemre, amíg ideül. A dobos csípőjét is mozgatta, vállát is rángatta — harmonikázott a teste. A két nőhöz beszélt Nem lehetett értetni. A csúnya örült, az asztal alatt szoknyájához törölte izzadt tenyerét. Aztán a dobos Sárinak is odadobta: »Majd a szünetben«. Szünetben? — A szünetig meghalok. Nézzétek a szemét, a barnaságot! Ilyen dobos nincs a világon. Ilyen ragyogó. Itt a cetli. Fölmutatom neki. Elmegyek. Hogy itthagyom a cetlit az asztalon. Nem tudok elmenni. Jaj! Várok még talán ... Apa hogy óvott... Most már mindegy. Nem tudom. hogy is van. Holnap megint elmennek Béla bácsiék, délután 2-re jöhetne. Jaj! A zene nagy pendüléssel véget ért. A dobos az asztalhoz ült. Handabandázott két percre. Sári a cetlit apró dacímű dokumentum-regénye is, amely a Magyar Televízió azonos . című filmsorozata alapján készült. Életemben először szerepeltem a televízióban. Az antik kultúráról beszéltein. Nem kétséges: finoman, okosan, tudományosan, egyszóval ragyogóan. Rögtön éreztem, hogy ez az adás nem akármilyen. Dicsőség! Édes a dicsőség súlya, édes! rabokra tépte: nem kell. Minden jé, csak a dobos legyen a világon. Dezső. — Azt mondja, holnap nem tud jönni? Hát mit csinál? — Erős, dobos-test. Izmos, zömök. — Mit csinál? Elmegyek. Még azt akartam mondani... A zene sejtelmesen súrolta a dobok testét. A dobos vili án colt. Átnevetett a két lányhoz, föléjük hajolt. Azok andalogtak. Az ősz hajú zongorista egy idősebb, vörös, rutinos asszony beszélgetett. Nem voltak ezek kurvák, egyáltalán. »A, te vagy?« — mondta a dobos, és leugrott az emelvény-, ről. Egy szomszéd dobos jött be. Sári türelmetlenül várt. A két dobos beszélgetett: ütőkről, dobtestekről. Aztán még egy dobos jött be a Muskátliból, elegáns, sötétzöld bársonyöltönyben. Bólogattak, beszélgettek, mint a diplomaták. Egyikük hátrávetette a fejét, úgy nevetett; egész villogófehér felsőfogsora kilátszott. Most inkább kannibáloknak látszottak. Álltak a dobosok. Nézték Sárit, mint egy menyétet. Mind a hárman nézték. Hanyag testtartással álltak, és nézték egykedvűen Sárit, mint a pokolban. Bólogattak, mérlegeitek. Számítgattak —• mikor kerül rájuk a sor. Első lesz a zömök. Bejárat, két hónap, aztán ők is sorra kerülhetnek, minden különösebb nehézség nélkül. Nézték az ómódi ingblúzba bújtatott .lánytestet — futólag, de nagy szakértelemmel. Higgadt dobosok, kézművészek. Sári úgy érezte, csak dobosokból áll a világ. Elegáns, finom kezű, laza test- tartású dobosokból. Mosolyukra torz vonós rakódott, a zene, zene nélkül is ott vibrált a testükben. Aztán a zömök odahozta az egyik faütőt. Csak a pincér hangját lehetett hallani, többször elkiáltotta: »Négyszáz Schilling?« Ez hallatszott a zajban. Sári csak sandított a dobosokra, a torkában vert a szíve. — Ha nem jön ide, nem beszélek vele többé. A két dobos aztán karba font kézzel állt, a zömöket figyelték, aki fölszaladt újra játszani. Imbolygóit. Kidugta a nyelvét, és Sári megint mindent megbocsátott. Kontyát kicsit megigazította, lengette a lábát. Ez a ritmus — ilyen nincs sehol. A gyárban se, de falun egyáltalán. A nyaka megmerevedett, lüktetett. — Anyu — otthon állt a tükör előtt ziláltan Séri, mélyet lélegezve. — Levelet irt haza: Nem tudok hazamenni Pista temetésére, nem engednek a gyárból. Itt kell maradnom a városban. Apa ne haragudjon, ne féltsen. Nagyon sajnálom. Becsukta a borítékot. Aztán állt, lábizmai remegtek. Csönd volt a lakásban. Várt. — Szevasz, öregem! — hallatszott a vonal túlsó végéről gyerekkori barátom hangja. — Hogy s mint pajtikám? Épp az előbb láttalak a tévében ... »Méltóságteljesen, de azért csak szerényen« — bíztattam önmagam és azt mondtam: Gyurkovics Tibor Falusi kislány Pesten ÚJ KÖNYVEK A. POPOVICS l&icsöséq test, ezt Krajczár Imre írta, Jemeniek közt címmel. Az útikönyvet sok érdekes kép illusztrálja. A Táncsics Könyvkiadó megjelentette Ariadna Gromova és Rafail Nugyelman közös munkáját, a Nyomozás az Idökutató Intézetben című fantasztikus regényt. Földes Anna útleírása a Női szemmel három világrészben. Megjelentette a kiadó a fontosabb közgazdasági és szociálpolitikai határozatok, irányelvek gyűjteményét is, amelyet különösen szakszervezeti, valamint gazdasági vezetők forgathatnak haszonnal. Említést érdemel Regös István: Alkohol Most hazafelé tartok, és tudom: ha belének, csengeni fog a telefon. Ismerősök, ismeretlenek, férfiak, nők, egészen fiatal lányok gratulálnak majd. Megköszönik, hogy elvezettem őket a csodálatos antik világ művészetiébe. Amint ez a gondolat felötlött bennem, megcsörrent a telefon. A szivem vadul zakatolt, amikor fülemhez emeltem a kagylót. Ó, hogyan is kezdjem el, hogyan is beszéljek, mit is mondjak majd tisztelőimnek? Mindenesetre méltóságteljes leszek, de ezen belül érezhetően szerény... — Köszönöm ... — Mi a csodát köszöngetsz te nekem? Mondd: ki hord manapság ilyen vacak nyakkendőt? Ne is tagadd, a kőkorszakból való... Egy perc múlva újra csengett a telefon. — Giorgescu elvtárs? Nagyon kérem, bocsásson meg nekem, de árulja el, hol nyíratkozott utoljára? Mint öreg fodrász be kell vall jam: a maga barkójának hossza, ha-ha-ha, nevetséges, jócskán meghaladja a jó ízlés határait... Amikor a telefon harmadszorra is fölberregett, bevallom, nem minden izgalom Andrej Voznyeszenszkij Elvadult Megdermedek a vasútállomáson. Szevasztopol felé lovak száguldanak — musztángok — elvadultak a háború alatt. Követem nyomait a friss pataköröknek. A hegyi legelőn, hol megszálltam veled, éjjelenként eldübörögnek elvadult ménesek. A vad csődör nagyapját agyonverték, pej nagyanyját felnyergelték a megszállók, a tenyészkancákat elkötötték. Hej, musztángok! Hej, musztángok! Ki fosztotta ki a teázót, bankjegyüktől a bankokat? Hosszú sörénnyel futnak a musztángok. Vadak, vadak. Kövér legelőn éhezett az ínség, vadrózsa lett a tearózsa. Szelidböl szökött a szelídség, elvadult, mi nemesnek volt adósa. A közoktatás századában tekints a mélybarna szemekbe — dzsungelvadság, kerekre zártan, magán-magányba bekeverve. ménesek A szénafűt pótolja más', ha hómezőben szügyig lábaI? Szelídítés — elvadulás — pusztulás — feltámadással. Rendezzünk méltó gyászszertartást, szélborzolta ünnepi lángot, hol melegedni körülállják rezgő orrlyukkal a musztángok! Szegény, szegény, kedves bolondok — a gőzmozdony kora lejárt. Búcsúzóul, mint őskolompok, patamoraj veri fel a határt. Egy szál kolbászért orvvadászok raja kísér, és tölt, ki lőhet. Megfogytak már a Don Quijoték, Rosinanték pótolják őket. Igyatok pezsgőt, mellbevágót, krími habzót vagy muskotályost. Na öljétek meg a krimi musztángot. Száguldjatok, musztángok! Havas Ervin fordítása A disc-jockeyval kezdődött Nincs uborkas A művelődési házak | az igényeket — mondta. — 1 félig Azt láttam, hogy sok fiatal kollégájuknak tekintetöbhségében — különösen falun — nyáron uborkaszezon van. Miért? A nagy munkák idején kevesebben kopogtatnak az ajtón, mint máskor; a népművelők egy része bele is törődik ebbe: a ház működése leáll, az igazgató pedig a «szezonra« készít programokat. Törvényszerű ez? Mit tesz a művelődési ház azért, hogy elébe menjen az emberek érdeklődésének? — ezekkel a kérdésekkel indultam a nagy- bajomi művelődési házba. Szabó Ibolya mindössze egy hónapja dolgozik itt. Az idén végzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán magyar— történelem szakon, jövőre kezdi levelezőn a népművelésszakot. Ha egy hónapja van itt, akkor nem sokat tehetett azért, hogy élet legyen a házban — gondoltam —, de aztán ahogy beszélgettünk, ki-j derült: nem egészen így van. van itthon: középiskolások, egyetemisták. Leszereltek azok a fiúik is, akik előfelvételt nyertek az egyetemre. Arra gondoltam, velük kellene megindítani a nyári ifjúsági klubot. Szívesen jöttek. Tudtam, hogy kihez forduljak, ugyanis nagybajomi vagyok. A munkámban óriási előny, hogy majdnem mindenkit ismerek. A fiatalok sokan maguk ajánlották föl a segítséget- Ha valakinek szóltam, másnap hozta a barátját is, így aztán a KISZ-titkár segítségével néhány nap alatt tudtunk alakítani egy társadalmi vezetőséget a fiatalok közül. Rájuk mindenben támaszkodhatok. — Mi volt az első program? — Ha az esti beszélgetéseket nem számítom — akkor a disc-jockey klub. Először szórakoztató, fiatalokat érdeklő programokat kell csinálnunk: J így a fiúkkal, lányokkal meg- I kezdtük a hírverést. Plakátokat »gyártottunk«, nagy, színes feliratokkal hívtuk őket az első nagybajomi disc-joc- keyra. Az emberek azt hitték, hogy valami cirkusz jön, olyan feltűnő plakátokat raktunk ki. Izgultam is, hogy el- jönnek-e. Az elsőre harmincán, a másodikra már hatva- nan jöttek. Sőt: azóta a szomszéd falubeliek is megkerestek, ők is szívesen jönnének. — Hogyan fogadta a falu, hogy visszajött, méghozzá nem is akármilyen beosztásba? Nem tart attól, hogy nem lesz tekintélye? — Eddig nem volt Ilyen tapasztalatom. Az emberek kíváncsiak arra, hogy mit dolgozom, mit akarunk a fiatalokkal. Nekünk pedig sok tervünk van. Egyedül nem is lehet elvégezni ezt a munkát. Személyre szóló programot kell csinálni úgyszólván mindenkinek, de ehhez személyes kapcsolatok is kellenek. Meg a családi kötelékek is segítettek. Édesapám szerzett lemezlovast; a munkahelyén, Kaposváron ugyanis van egy fiatalember, aki ezt jól csinálja. Meghívta, eljött, és nagyon jó műsort rendezett nekünk. A volt tanáraimra is mindig számíthatok, akik, azt hiszem, félig tanítványuknak, nek. Az általános iskola igazgató- helyettese — aki előtte vezette a művelődési házat — most adja át pedagógiai és vezetési tapasztalatait. — Nélküle nem sokra mennék — mondta Szabó Ibolya. — Eligazított egy sor olyan dologban, amiről a főiskolán nem tanultunk. Tőle vettem át néhány programot és az együtteseket, akiknek a szereplésében, fölkészítésében most is segít... — Melyek ezek? — Van citerazenekarunk, szeretnénk minél hamarabb megkezdeni a próbákat. Alakítunk egy néptáncegyüttest, és hogy teljes legyen a gárda, a termelőszövetkezet asszonyai szeretnének egy menyecskekórust. Nagyon örülök ennek, mert a legnagyobb gondom az volt, hogy a fiatalok mellett hogyan szoktassuk ide az idő-* sebbeket is. A tanácselnökünk azt mondta: meglátja, ha jönnek énekelni az asszonyok, előbb-utóbb megjönnek a férfiak is. Egyébként rájuk is gondoltunk a programok szervezésében. Dómján László tanácselnök bizakodva szólt a művelődési ház működéséről: — Örülünk, hogy sikerült Ibolyát hazahozni. Mielőtt végzett, mi kerestük meg a megyei tanácsot, hogy hozzánk kerüljön. Somogyi ösztöndíjas volt. Sokat várunk a fiatal népművelőtől. Szabó Ibolya irodalomibará- tok körét, filmesztétikai előadásokat, komolyzenei klubot, kézi mu nka szakkör t szeretne indítani. Az általános iskolásoknak könyvtárszakkört akar Szervezni, hogy megtanuljanak önállóan tájékozódni. Nyár van, s a fiatalok már járnak a művelődési házba. Vannak, akik csak azért mennek, hogy megnézzék, ki van itt. De volt olyan szünnap, amikor az igazgató is ott volt. a gyerekek is bejöttek, és ki kellett nyitani a klubot. Simon Márta — Megpróbáltam fölmérni nélkül nyúltam a kagyló után. És nem tévedtem! Egy címeres ökör izgalomtól elfúló hangon közölte, hogy én rosszul ejtem a sziszegő hangokat, s ezért az ilyen tökfejeknek semmi keresnivalójuk a képernyőn. A következő két tisztelőm megjegyezte: a zakóm olyan rosszul áll rajtam, hogy a hátam dimbje-dombja a púpostevének is dicsőségére válna, s ha a kővetkező esetben újra a képernyőre tolom a képem, legjobb lesz bepe- lenkáztatnom magam .. . Újra fölcseng a telefon. — Na, ki az már megint? — ordítom magamból kikelve. — Mit nett észre a kedves néző? Nem nyíratom divatosan a barkóm? Nem egyenesen Párizsból hozatom az öltönyöm? — Nem. nem. — hallatszott egy nyugodt, derűs női hang. — Minden csodálatos volt... Olyan okosan, szépen, temperamentumosán beszéltél, hogy az egyenesen ... — Köszönöm, mama — sóhajtottam, és lettem a kagylót. Baraté Rozália fordítása
