Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-31 / 180. szám
Könnyűbúvárok Erős széltől hullámzik a tó vize A parton, a festői környezetben nagyon sok érdeklődő gyűlt össze, s nézte a különleges felszereléssel vízbe merülő versenyzőket. Gyékényesről, Csurgóról, Nagyatádról s még távolabbról is érkeztek nézők, hogy tanúi legyenek a szocialista országok könnyűbúvár vetélkedőjének. — Start...! A német nyelvű visszaszámlálás után elsőnek a férfiak indulnak a hárombójás, tájékozódási versenyben. Víz alatt 560 métert kell megtenniük. Ütjukat csak a derekukhoz kötéllel erősített különböző színű apró, műanyag csónakok jelzik. Már az első eredmények is a szovjet könnyűbúvárok fölényét mutatják. Zagozin érkezett a legjobb időeredménnyel a célba, teljesítményére 1720 pontot kapott, s első lett ebben a versenyszámban. Az utána következő négy helyre is szovjet könnyűbúvárok kerültek. A legjobb magyar, Kemecsei Péter, az Egyesült Izzó MHSZ csapatának könnyűbúvára 1380 pontos teljesítményével a hatodik lett. Csapatban a Szovjetunió, illetve a DOSZAAF versenyzői 6413 pontot szereztek az első számban, a második helyre a csehszlovák SVAZARM, a harmadikra az tó vize nagyon alkalmas a versenyre. A fogadtatás és a rendezés kifogástalan. Remélem, ez a találkozó tovább erősíti a szocialista országok sportolóinak baráti kapcsolatait —- mondotta Vladimir Grebennikov, a Szovjetunió Köny- nyűbúvár Szövetségének főtitkára, aki egyúttal a Nemzetközi Könnyűbúvár Szövetség — CMAS — titkára is. — A versenyzők elsősorban tapasztalatokat akarnak szerezni. Nálunk csak néhány éves múltra tekint vissza ez a sportág. Ezer versenyzőt tartunk nyilván a Magyar Honvédelmi Szövetség klubjaiban. Az uszonyos gyorsasági számban már szereztünk nemzetközi versenyen első helyet, tájékozódási búvárversenyen Euró- pa-bajnokságon egy harmadik és egy ötödik hely volt az egyéAlexander Szalmln világbajnok a feleségének segít Indulás előtt. NDK GST, a negyedikre pedig az MHSZ versenyzői kerültek. — Százezer igazolt versenyzőnk van. jövőre ünnepeljük e sportág megalakulásának 20. évfordulóját. Csapatunk már tavaly is járt Gyékényesen és a Testvériség-Barátság Kupa valamennyi számát megnyerte. Nem titkolom, most is ez a célunk. Először vagyok itt, a ni küzdelmekben, 16 ország sportolói között a legjobb eredményünk — mondta Mohácsi Ferenc, a Magyar Könnyűbúvár Szövetség főtitkára, aki tagja a CMAS végrehajtó bizottságának is. ötpercenként indulnak a versenyzők. Már a nők rajtolnak. Lázár Csilla, Muha Erzsi, az MHSZ fiatal sportolói nagyon igyekeznek, hogy jól szeIndul Lázár Csilla, az MHSZ versenyzője. repeljenek a szovjet, a bolgár, a német és a 'csehszlovák versenyzők között. Még sokat kell tanulniuk, gyakorolniuk, ezt jelzi időeredményük s az is, hogy nem mindegyiknek sikerült a pályát bezáró kapun keresztül úszniok. Volt olyan is köztük, aki a három bója helyett csak kettőt érintett — mentségére szólva ez a férfiak között is előfordult. Alexander Szalmin és felesége Novoszibirszkből érkezett a DOSZAAF csapatával Gyékényesre. Nevük nemcsak a versenyzők soraiban ismert, hanem az érdeklődők között is. Szalmin az 1973-ban Jugoszláviában rendezett világbajnokságon az összetett bajnoki címet szerezte meg. Itt az egyéniben, a hárombójás versenyben csak negyedik lett. A Szovjetunió érdemes sportolója, s otthon könnyűbúvárod zőként tevékenykedik. Felesége. Natalja is tehetséges köny- nyűbúvár, nemzetközi sportmester. Alexander Szalminnal feleségének úszását figyeljük. Hibátlanul, kitűnő eredménnyel ér célba. A világbajnok most már nyugodtan válaszol a kérdésekre: — Harmincéves vagyok, 18 éves koromtól foglalkozom ezzel a sportággal. Hogy mikor lehet valaki eredményes köny- nyűbúvár? Zagozin például már 26 éves volt, amikor elkezdte, most 39 esztendős, s mégis minden egyéni. versenyt megnyer ... Szeretnénk Gyékényesről úgy hazatérni, hogy az összetett — a három- és az ötbójás — verseny győztesének trófeáját magammal vihessem. Szalai László FjODOR ABRAMOV | í PE! Lő ,8 EJA 28. Odakinn tombolt a tavasz. Pelageja egész télen csak a jeges ablakra lehelt kopejká- nyi lyukon át látott ki,_ most azonban már áradt a fény a házba. De jó is lenne úgy igazán élni, mezítláb mászkálni a fölolvadt földön, és teli tüdővel beszívni a túlparti langyos szellőt. De ő csak feküdt, nehezen lélegzett — fuldokolva, sípolva. Éppen úgy, mint a kovácsműhelyben a lyukas, kivénhedt fújtató. A házban, mint Pavel betegsége idején, Anyiszja volt a gazdaasszony. Magamagától jött. Pelageia nem beszélt a sógornőjével, és nem is titkolta, hogy nem kedveli. Mit szeretne rajta? Azt, hogy az egész család egészségét elhappolta? Pavel fiatalon halt meg, talán ő, Pelageja is a halálos ágyán fekszik, ennek meg kutya baja. majd kicsattan az egészségtől. Ha legalább a Nagy Manya valamivel tisztább volna, egy napig se tűrné tovább maga mellett ezt az egészséges némbert. De hát mit tehet? Manya akkor szerette volna megkaparintani a gazdaasszony holmiját. mikor még egészséges volt, fenn járt Egyszer Késő este — már hosszabbak voltak a nappalok — eljött hozzá Pjotr Iva- novics. Vajon mennyi idő telt el Pavel temetése, vagyis az óta a nap óta, amikor utoljára találkoztak? Még egy éve sincs. Pjotr Ivanovics olyan megviseltnek látszott, hogy az asz- szony alig ismert rá. Megőszült, arcán borosta ütközött ki (látták valaha is borotvá- latlanul?), a tekintetében pedig az üldözött farkas bánata villant meg. De ez még nem is minden. Pjotr Ivanovics ittas volt — leginkább ez lepte meg Pela- geját. Sé hallani, se látni nem lehetett ilyesmit azelőtt! Pjotr Ivanovics legnagyobb erényének azt tartották, hogy sohasem engedett túlságosan az ital kísértésének. Inni persze ivott, anélkül nem megy. ha egyszer valaki egész életében vezető, de keményen tartotta magát, akár a cövek. Most meg elindult a küszöbről, s mintha odalökték volna, mint egy zsák. úgy lehuppant ake- mencepadkára. — Bejöttelek megnézni. Aszongyák, betegeskedsz. — Beteg vagyok — válaszolta Pelageja. Megpróbált fölkelni: vendég érkezett, nem is holmi alacsony rangú, de Pjotr Ivanovics legyintett: feküdj csak, nem kell. Pjotr Ivanovics első szavainak nem tulajdonított valami nagy jelentőséget. Pjotr Ivanovics, mint mindig, mellébeszélt, a vízözöírnél kezdte: a kolhozról, arról, hogy most jól meg lehet élni a kolhozban, sőt nagyon is jól keresnek az emberek. Mondjuk: Oszka, a pásztor. Azelőtt emberszámba se vették, pedig tavaly egyedül szeptember havában több mint kétszáz rubelt vágott zsebre. — Bizony. így van ez manapság — sóhajott föl Pjotr Ivanovics. — Aztán mink ketten sem vagyunk hülyébbek, mégis: jutott nekünk valaha ennyi pénz? Pelageja bólintott: bizony így van — mindezt ő maga is nemegyszer végiggondolta a betegsége alatt —, nagyot változott az élet. És türelmetlenül várta, mikor rukkol már ki Pjotr Ivanovics. Hiszen mégse azért jött ide, hogy megbeszélje vele a kolhoz ügyeit. — Rosszkor születtünk, ez a helyzet — folytatta Pjotr Ivanovics. — Kicsit elsiettük. A te Alkád bezzeg, az idejében. Szokott írni? Pelageiának vadul kalapálni kezdett a szíve: ugyan hová lyukad ki? Csak nem esett valami baja Alkának? De azért nyugodtan válaszolt, nem árulta el aggodalmát. — Szokott — mondta. — Aztán nem akar hazajönni? Nem volt elege még a városból? Nem is tudom, én nem sokra becsülöm a városi életet. Belezavarodik ott az ember abba a füstbe meg zajba... — Belezavarodik vagy nem — válaszolt újra nyugodtan Pelageja —, valahogy élni kell. Már nincs egyedül, ketten vannak. JÜLIUS A várható időj'árás: 31 Felhőátvoriuláso k, elszórtan záporral, egy-két helyen zivatarral. A mérsékelt, időnként élénk északi szél északnyugatira fordul, megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik. SZOMBAT Az évszakhoz képest hűvös idő. Oszkár A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 20 fok körül lesz. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Hajdúszoboszlón megtartott 31.. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 16, 20, 53, 85. 86 Az augusztus 2-i tárgynyereménysorsoláson a 27. játékhét szelvényei vesznek részt. — Két kiállítás nyílik holnap Fonyódon. A Megyei Továbbképző Intézetben Szabó Lajos Munkáösy-díjas festőművész és Németh Aurélia szobrász alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, a Napsugár kempingben Bagó Bertalan balatonboglári festőművész tárlata nyílik meg. — Bővítik a toponári óvodát. Az épület emeleti részének átalakításával újabb két csoportot tudnak majd elhelyezni. A munkát augusztusban kezdik meg. — Vízimadarak és halak tízezreinek pusztulását okozta az idén Hollandiában a bo- tulizmus. A bénulásos tünetekkel járó betegséget romlott ételekben elszaporodó baktériumok által termelt mérgek okozzák. — Pisztolyokkal és késekkel fölfegyverezve hat bandita csütörtökön mintegy 1,2 millió dollár értékű pénzt és ékszert rabolt el egy foggiai bankbóL — Bányaszerencsétlenség történt Szlovéniában. A velen- jei lignitbánya egyik tárójában csütörtökön a föld- és iszapomlás öt bányászt betemetett. Egyet sikerült a mentőknek élve kiemelni. Pjotr Ivanovics megropogtatta az ujjait — jól ismert szokása: ilyenkor mindig elhatároz valamit. És máris jött a hideg zuhany: — Biztosan tudom: már nincs egvütt avval a katonával ... Egyedül él... Az igazat megvallva, Pelageiának nem volt egészen új a hír. Va’ahol a lelke mélyén sejtette, hogy Alka családi ügyei nincsenek rendben. De más a saját sejtése, és más, hogyha az ember lányát idegenek mocskolják. Fittyet hányva rettentő gyengeségének, akár egy vadállat, sietett tulajdon gyermeke védelmére: — Na és, ha egyedül van? — mondta kihívóan Pelageja. — Az én lányom nem kallódik el. Még mindig többet ér egv gyönyörű. legallyazott nyírfa, mint egy fiatal, kiszáradt kóró... A célzás könyörtelen volt: még a legostobább ember is rájött volna, mit akar ezzel mondani. Maga is teljesen elhűlt, még a lélegzete is elállt. Feküdt, és várta, vajon milyen fájdalmas csapást mérhet még rá Pjotr Ivanovics. De Pjotr Ivanovics hallgatott. Hosszan hallgatott. Aztán Pelageja kissé fölemelte a fejét, és megdöbbent: Pjotr i Ivanovics szemében könny csillogott. Nem is úgy beszélt, mint máskor: Palagvának szólította. Mintha a házhoz tartozna, csak úgy falusiasán, mint ahogyan valaha az apja ne- yezfce. (Folytatjuk^ — A kaposfői tsz-ben dolgozik az osztopániak két kombájnja, miután a hét közepén saját gazdaságukban befejezték az aratást. Oszto- pánban az étkezési búza 38,10, a takarmánybúza 35,22 .mázsás átlaggal fizetett hektáronként. — Vadászati és természet- védelmi kiállítás nyílt tegnap Pécsen, az orvostudományi egyetem aulájában. — A cápák két úszót faltak föl Recipe brazil tengerparti város közelében, az utóbbi tíz nap alatt. — Alpinista-csontvázra bukkantak a franciaországi Gap közelében, az Alpokban. A hegymászó 37 évvel eze’őtt járt szerencsétlenül. Személy- azonosságát a csontváz mellett talált pénztárcából, a lábbeliről, a pipáról és a jégcsákányról sikerült megállapítani. — Hatalmas tűz pusztította el csütörtökön a Londontól mintegy 50 kilométerrel keletre fekvő Southend fürdőváros 146 évvel ezelőtt épült Victoria-korabeli famólóját. Anglia legnagyobb —két kilométer hosszú — mólója pillanatok alatt a lángok martalékává vált. — Figyelmetlenül vezetett egy autóbuszt csütörtök este Siófokon az autóbuszpályaudvaron a 30 éves Ördögh Tibor siófoki gépkocsivezető és a 15 éves Szabó Ilona gyömö- ri szakmunkástanuló lábára hajtott. Szabó Ilona könnyebben megsérült, az autóbusz vezetője ellen szabálysértési eljárás indul. Csak egy betű Illetve kettő. Az egyik a július 24-i számunkban került — újságírói figyelmetlenségből — egy szó után. Az ártatlan »t«, a múlt idő jeleként szerepelve, máris felépítette azt a balatonnagybereki szár- nyasvad-f eldolgozó üzemet, amely pedig egyelőre csak rajzasztalon látható. Egy »M« pedig tegnap játszotta ki a nyomdászok éberségét — a Falujárás Somogybán című tv-jegyzet legelső szavának H-betűje helyére tolakodott és tette értelmetlenné az egész mondatot. Sajnos, még a hőséget sem szerepeltethetjük bűnbakként. A megyei kórház (Kaposvár) pályázatot hirdet egy építészmérnöki állás betöltésére. 2—3 éves kivitelezői gyakorlattal rendelkezők előnyben! Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni az intézmény személyügyi főelőadójánál lehet. 80 évvel ezelőtt, 1886. július 31-én halt meg — 75 éves korában — LISZT FERENC zeneszerző és zongoraművész. Első zenei nevelője apja, aa Eszterházy-uradalom gazdatisztje volt. A csodagyerek kilencéves korában lépett fel először Sopronban és Pozsonyban, majd 1821-től Bécs- ben tanult, s hangversenyein már ekkor nagy sikert aratott. Később Párizsban tanult zeneszerzést, s itt került kapcsolatba a szellemi élet sok olyan jelentős alakjával, mint amilyen Chopin, Berlioz, Paganini, Lamartine, Heine, George Sand, Delacroix volt. Fiatalon kezdett hangversenyezni, s Franciaországon kívül Angliában és Svájcban is nagy sikerrel lépett dobogóra. Sok koncertet adott Pesten is. A XIX. század zeneművészetének egyik vezéralakja az úgynevezett radikális romantika képviselője és fáradhatatlan apostola, a berliozi programzene-elvnek folytatója és betcljesítője volt. Utolsó korszakának műveiben — minden megoldatlanságuk ellenére — olyan távlatokat nyitott meg, amelyékkel egyedül állt korának zeneszerzői között, s melyek a XX. században elsősorban Bartók művészetében találtak igazi rokonságra, folytatásra. Mint zongoraművész, máig csodált fokra fejlesztette a zongoratechnikát; játékának ellenállhatatlan ereje és szuggesztivitása — amelyről kortársainak feljegyzései is tanúskodnak — a legnagyobb előadóművészek közé emelték. Nevét viseli a Zeneművészeti Főiskola; • emlékére róla elnevezett díjjal jutalmazz;\k a kiemelkedő előadóművészeket. — A Szép könyv, 1975 című kiállítás tegnap Szegeden a Technika Házában megnyílt. A tárlókban a tavaly megjelent mintegy 400 kötet kapott helyet. — 3400 dollárért kelt el egy New York-i árverésen Renito Mussolini, a volt olasz fasiszta diktátor "-iszlám-kardja«. A kard 58 centiméter hosszú és ezüstből van. Mussolini 1937- ben ajándékba kapta Tripoli- ban. Rmalőr rabló "Amatőrmunkát« végzett a Belga fővárosban csütörtökön egy fiatalember, aki az egyik lóverseny-fogadási irodából a pisztolyán kívül mindössze ezer forintnak megfelelő ösz- szeggel távozott. A húsz év körüli rabló olyan zavarban volt, hogy a pénztáros a nagy köteg pénzből mindössze néhány papírpénz adott oda neki, és ezt szótlanul átvette. A rablás egyetlen eredménye az volt számára, hogy végül egérutat nyert a rendőrök elől. — Űjabb látványossággal gazdagodik a nyíregyháza— sóstói ifjúsági és kultúrpark: háromhektáros vadaskertet alakítanak ki. A kis »rezervátumot« még ez év őszén megnyitják. Utastájékoztatót sz»relt föl a Budapesti Közlekedési Vállalat a Keleti pályaudvari autóbuszvégáilomison. Az új Visinform berendezés a buszok indulási idejéről tájékoztat. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közű létéit, hogy augusztus 1-én 8 órától 14 óráig a cseri városrészben és a Ke- cel-hegyen, augusztus 3-án és 4-én 7 órától 16 óráig a Cseri utcától, a Vasút utcától és a Vörös Hadsereg útjától délre eső városrészben áramszünet lesz. *463265)