Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-29 / 178. szám

Barcs és a jövö Túl olcsó vagy túl drága Több segítséget kérnek IPARVÄKOK A nyűlhús Magyarorszá­gon nem olyan kedvelt, mint például Franciaországban, ahol évente hat kiló nyűlhús jut egy lakosra. (Ugyan­annyi, mint nálunk baromfi­húsból.) Talán ez az oka, hogy egészen a közelmúltig mindössze néhány tucat em­ber hobbyjának tekintettük a nyúltenyésztést. Azért csak a közelmúltig, mert a megválto­zott világgazdasági helyzet­ben döntő fontosságúvá vált a mezőgazdasági termékek exportja. Márpedig a nyűlhús a legjobb exportcikkek egyi­ke. A nyugati országokban az ára magasabb, mint a sertés­húsé. A kereslet évekre előre biztosított, a magas fehérje- és alacsony zsírtartalmú nyúlhús iránt. Csupán Olasz­ország és Franciaország 7000 tonnányit importál évente, így tehát a népgazdaság szá­mára dollármilliókról van szó. Ezeket a milliókat pedig ki­zárólag a tenyésztők szorgal­ma, szaktudása' és vállalkozó­kedve révén — a más ágaza­tokhoz szükséges milliós rá­fordítások nélkül — kaphat­juk meg. Mindezek után alighanem meglepő, hogy hazai nyúlte- nyésztésünk számos gonddal küzd. Így van ez az ország második legnagyobb nyúlte- nyésztő megyéjében, Somogy­bán is. A tenyésztők jogosan vetik fel, hogy sokan még ma is csak -nyugdíjasok kedvtelésének« tartják a nyu- lászatot, és ennek megfele­lően adják a támogatást. Helytállónak kell elismerni a szakágazati szerveknek azt a véleményét is, hogy a te­nyésztők egy része — legyen termelésük bármilyen jelen­tős — még mindig csak a kedvtelés szintjén tevékeny­kedik. Sokuk még azt sem tudja, mennyi takarmányt használ föl egy kiló hús elő­állításához, és hogy termelése mennyire gazdaságos. Néziük előbb a termel­tetők és a felvásárlók szem­szögéből. Bánkúti Béla, a MÉ­SZÖV osztályvezetője például a kihasználatlan tartalékokat említi. Az egy anyára jutó alacsony szaporulatot, a ma­gas elhullási százalékot, a gazdaságtalan takarmányfel­használást. Mint mondta, más ágazatokban grammnyi pon­tossággal kiszámították a leg­kedvezőbb takarmány- és tápadagokat, a nyúltenyész- tésben mindez még túlságo­san nagyvonalú. Véleményé­vel egyben igazolni kívánta álláspontjukat, mely szerint a kistermelők magasabb nyere­ségének a következő ötéves tervben a termelési költségek csökkentéséből és nem a fel- vásárlási árak emeléséből kell származnia. Szerinte a te­nyésztőket mindaddig nem fogja érdekelni a ráfordítás, amíg a fölvásárlói árak fo­lyamatosan emelkednek. Ez azonban csak részben igaz, hiszen időközben a táp­szerek ára is emelkedett. Győrfi Pál, a kaposvári te-' nyésztők szakcsoportjának elnöke azt bizonygatta, hogy a nyúllal foglalkozók többsé­ge nagyon is tudja, mibe ke­rül a tartás. Számításai sze­A ii torna la másolja a kulcsokat Berendezkednek a gázöngyújtók töltésére nek a gázöngyújtók töltésére Elveszett a lakáskulcs, gyorsan kellene helyette egy másik. Nem jó a csap tömí­tése a fürdőszobában, azon­nal ki kellene cserélni. Min­dennapi és nagyon ismerős kellemetlenségek ezek. S le­het a sort folytatni a gázön­gyújtók töltésével, javításá­val. A barkácsolás azért vált divattá manapság, mert sok mindent nem lehet megjavít­tatni, elintézni. Amikor a szolgáltatás helyzetéről, szín­vonaláról beszélünk, először a nagy dolgok jutnak az eszünkbe, az ilyen apróságok csak utána kerülnek szóba. Ma már általában 1 gázön­gyújtót vesz mindenki, s ha nem maga tölti, csak egy helyre viheti: »félállásban« foglalkozik e szolgáltatással egy kiskereskedő. Siófokon például külön gázöngyújtó- töltő üzlet van, jól fölszerel­ve megfelelő műszerekkel és egyebekkel. Miért nem éri meg a ! megyeszékhelyen va­lamelyik vállalat, szövetkezet szolgáltató részlegének, hogy szintén foglalkozzon ezzel? A legszerényebb becslések szerint is öt-hat ezer ember használ gázöngyújtót, s nyil­ván jó volna a szövetkezeti versenytárs ebben a szolgál­tatásban is. Vállalja-e valaki mindezt az apró munkát? A városi tanács termelés-ellátásfel- ügyeleti osztálya az igények egy részét ismeri, más ré­szüket — mint például a gázöngyújtó-töltés megoldá­sa — nem; ilyen bejelentés, javaslat, kérés még nem fu­tott be hozzájuk. A szolgáltatás jellegét te­kintve a Kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz tehet leg­többet a kaposváriak pana­szainak orvoslásáért. S sze­rencsére tesz is. A tervek, az elképzelések biztatóak. A szövetkezet előreláthatólag októberben boltot nyit az Ady Endre utcában, amely elsősorban a gyorsszolgála­tot oldja meg a megyeszék­helyen. Az elképzelések szerint nyugdíjasok, szakemberek állnak a lakosság rendelke­zésére. Elsősorban a rádió-, villanyszerelés, vízvezeték- szerelés lesz a gyorsszolgá­lat kötelessége. Ezenkívül késeket, ollókat élesítenek. A szövetkezet elnöke elmondta-, hogy szívesen berendezked­is. Hely van erre a jöven­dő üzletben, az a fontos, hogy kielégítsék a kaposvá­riak igériyét. Nagy örömet szerez majd a kulcsmásoló automata mindazoknak, akiknek hir­telen van szükségük kulcsra az elveszett helyett. Ezt a gépet a Somogy Áruház épü­letében állítják majd mun­kába. Apró munkák ezek, de nagy gondtól szabadítanak meg bennünket. I* G. A készülő ház mellett lánctalpas, kis méretű daru áll. Tánc zene hallatszik róla. Fönt, az ülésen hátra­dőlve, zenét hallgat a keze­lője. A daruval szemben üre­sen tátong a konténer. Amíg friss betonjával a »mixer- kocsi« ideér, Fridii Jánosnak nincs dolga. Észrevette, hogy idegen jár a gép körül, és lejött a magasból. Az Építőipari Gépesítő Vállalat dolgozója. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat több mint tíz éve kötött szerződést a vállalat­tal. Évente mintegy 9 millió forint értékű munkát végez a nyolc-tizennégy különböző típusú munkagép. Hogyan élnek, dolgoznak ennek a nagy, országos vál­lalatnak a munkásai a somo­gyi építkezéseken? — Ügy vagyunk mi a SÁÉV-esekkel, mintha ugyan­annak a vállalatnak a dol- gazói Lennénk. Különben jó­magam somogyi, kéfchelyi va­gyok. 1965-ben Budapesten lettem daruszerelő szakmun­kás. Azután a háromhónapos darukezelői tanfolyamot vé­geztem el. így akármilyen kis hiba miatt nem kell ki­szállni az én gépemhez, ma­gam javítom. Két kislányom vár odahaza a hétvégeken. Közoen munkásszálláson la­kom. Amikor Marcaliban dolgoztam egy évig, vagy Hévízen kettőig, naponta ha­zautaztam. Másfél éve itt, a megyeszékhelyen rakjuk a házakat. Rendes a cégtől, hogy figyel arra: lehetőleg mindenki a családja közelé­ben dolgozhasson. Bezzeg, amíg legény voltam ... Csillogó szemmel emlék­rint egy kiló nyúlhús előállí­tására 28 forintot fordítanak. A felvásárlási ár 34 forint. Ugyanakkor a húskombinát boltjában 12 forintért kapható egy kiló nyúlhús! Mint mondta, egyre több tagtársuk figyel föl arra az ellentmondásra is, hogy mi­közben központi rendelkezé­sek a nyúltenyésztés foko­zottabb támogatását sürgetik, a helyi szervek részéről ép­pen a nyulászok kapják a legkevesebb segítséget. A kér­désre, lejjebb lehet-e szoríta­ni a termelési költségeket, az elnök elmondta, hogy ha több helyen lenne korszerű, önetetős ól, jó néhány mázsa tápot megtakaríthatnának', rá­adásul kisebb lenne az elhul­lási arány is. A fölszerelés azonban drága, megvásárlásá­hoz nem elég, ha az OTP kölcsönt ad. A jelenleginél nagyobb termelési biztonságra volna szükség ahhoz, hogy a tenyésztő bizonyos legyen: vissza is tudja fizetni a pénzt. Tavaly nyáron például a fel- vásárlási ár 28 forintra esett, azonos volt a termelési költ­séggel. A korábban 340 tagú szakcsoport hetek alatt 150 főre zsugorodott. Kérték, hogy az áfász adjon egy évre 50 ezer forint kölcsönt (az OTP ugyanis nem ad szakcsopor­A nyári hónapokban kerékpárkaravánok indulnak el a munkaidő végén. Malmok, köztük egy olyan, mint az Union Rt. gőzmalma, amelyikben naponta 1500 má­zsa gabonát őröltek. A telepü­lés térképére rárajzolták a ha­talmas raktárakat, a hizlaldá­kat, a szesz- és likőrgyárat, a bankokat és a takarékpénztá­rakat. A széles, »elavult folyó- nak« jellemzett Dráván hajók jártak, uszályokat vontattak. Mindez a múlt század végén volt jellemző Barcsra, Somogy toknak), hogy megvásárolhas- • akkor legjelentősebb kereske­sák az említett ólakat. A vá­lasz elutasító volt. Hosszan sorolták jogos panaszaikat: a 20—30 százalékban hasznosít- hatatlan poranyagot tartalma­zó tápoktól az állatok átvé­telével »szívességet tevő- fel­vásárlókig. .. Valamennyit végighallgat­va arra gondoltam, az illeté­keseknek végre el kéne dön­teniük: akarnak-e több nyúl- húst vagy sem? Nemcsak a központi és a megyei tanácsi határozatok válaszolnak határozott igen­nel, hanem a somogyi áfész-ek ötödik ötéves tervét ismertető kiadvány is. Esze­rint a megye 95 nyúltenvész- tő szakcsoportjától 1980-ra már évi 5000 tonna nyúlhúst várnak. Ez csaknem ötmillió dollárt jelentene a népgazda­ságnak évente. Igaz, nem mindegy, hogy »mibe kerül« ez az ötmillió. A tenyésztők többségének van még tennivalója a termelési költségek csökkentésében és a szezonális jelleg mérséklé­sében. Ehhez azonban több segítségre van szükségük. Persze, nemcsak papíron. Bíró Ferenc delmi centrumára. A tanulmány, amelyből idé­zünk, viszont már 1973-ban ké­szült : »Barcsnak — olvashatjuk eb­ben — Dél-Somogyban külön­leges szerepet ad az a tény, hogy vonzáskörzete mezőgaz­daságának gyenge az eltartó­képessége, még külterjes fej­lesztés esetén is munkaerő sza­badul fel, amely — o megfele­lő fogadóképesség megteremté­se után — a városiasodó tele­pülésben talál munkaalkal­mat.« — Mindössze 400 ember dol­gozik a község belterületén la­kók közül a mezőgazdaságban! — mondja ár. Németh Jenő, a nagyközségi tanács energikus elnöke. — Mégis mindenki — a megyében és országosan is — úgy tartja, hogy Barcs mező- gazdasági település... 1970-ben 40 ezer ember élt a Dráva menti község vonzáskör­zetében. ötvenhárom százalé­kuk a mezőgazdaságban dolgo­zott. Ez azt jelenti, hogy a nagyközségben nem volt olyan munkahely, amelyik különö­sebb vonzást gyakorolt volna a környéken lakókra. Pedig a hetvenes évek elején kezdődött meg az iparosodás. Fejlődtek l kanizsa, Szigetvár egészen kö­a már itt dolgozó kisebb üze­mek, s újabbak települtek. En­nek eredményeként több lett az olyan nagyságú üzem, ame­lyik a kis- és a középüzemek kategóriája közé sorolható. 1 Mi legyen ezekkel? Kihasz­nálva a növekedést, tovább fej­lesszék ezeket, vagy megálljá­nak a már elért szinten? A jegyzetfüzetemben egymás után sorakoznak a számok. Há­nyán laknak a nagyközségben, a belterületen, a vonzáskörzet­ben, hányán járnak be dolgoz­ni Barcsra, milyen most és mi­lyen lesz az iparban és a me­zőgazdaságban foglalkoztatot­tak aránya. Vaskos tanulmá­nyokat szed elő a szekrényből a tanácselnök: hogyan oldható meg a közlekedés egyre szorí- tóbb gondja,. milyen távlati el­képzelések vannak az iparfej­lesztésről. Ezek közül érdemes néhányat leírni. 1976-ban az aktív keresők száma 5249, ez 1980-ra 6300-ra emelkedik. Az iparban most csaknem 3 ezren, a mezőgaz­daságban 1370-en dolgoznak a nagyközség közigazgatási terü­letén. A bejárók száma január 1-én 1940 volt. Ha hozzátesz- szük, hogy Barcsra naponta 30 buszjárat és ötvenkét vonat ér­kezik, akkor már látható: az utóbbi öt évben nagyon meg­nőtt a nagyközség vonzása. Ez egyben azt is jelenti, hogy meg kellett teremteni az úgyneve­zett fogadóképességet. Nem­csak az érkező új munkaerők érdekében, hanem azért is, hogy a barcsi üzemekben dol­gozók ne álljanak tovább. A konkurrencia ugyanis nagy. Nem messze van Nagy­Darusok szik vissza, hogy még Ka­zincbarcikáig is eljutott a darujával. Sajószentpé térén nyolc hónapig, Mosonma­gyaróváron fél évig dolgo­zott A legtöbb időt Zalában töltötte: kisebb megszakítá­sokkal négy esztendőt.-— A zánkai úttörőváros­ban az utolsó három épület összerakásánál én voltam a toronydarus. Kaposváron a tízemeletes utolsó három szintjét is én raktam. Ez nagy büszkeség ám ... Job­ban szeretem a toronydarut, mint ezt a lánctalpast. Az elegánsabb, tisztább, no és magasabb. Czóvá teszem, hogy nem lehet jó üzlet, ha a gép áll, a darus meg pihen. — Valóiban, de míg régeb­ben ‘ez gyakori volt, ilyesmi mostanában csak ritkán for­dul elő. Bár mi, ÉGV-sek szemtanúi lehetünk az építő­iparban a javuló szervezett­ségnek, azzal még ma sem lehet elégedett senki. Pél­dául amíg a »vasas« be nem vasalja a berakott támlákat, addig én nem tudok dolgoz­ni. Ók viszont mindaddig tétlenkednek, amíg a beton­öntéskor nélkülözhetetlen, nyílásokat kijelölő »dobo­zok« meg nem érkeznek. Szóval jobban is össze le­hetne hangolni a mozzanato­kat. A vállalatnál kapnak ebé­det. A munkásszállás büfé­jében mindenhez hozzájut­nak. Sokan ott söröznek es­ténként. Fridii János moziba jár. Ha a |>üfé mellett áll­dogálóik megpillantják, meg­jegyzik: »Megjött a kólás«. Kólával kínál a másik ÉGV-s, Antal Tizedes Sán­dor is. ö szintén somogyi, balatanboglári lakos. Csak három hete kezeli a har­minchat méteres, karcsú da­rut a megyeszékhelyen. — Kenéséről jöttem, ahol a Dunai Hőerőmű üdülőjét építettük. Nyolc éve vagyok a vállalat dolgozója. Előtte a Fejér megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál dolgoztam. Azért jöttem ide, hogy or- szágot-világot lássak. Hát ez sikerült is. Akármerre uta­zom az országban, majdnem mindenütt megdobogtatja a szívemet az érzés: lám, azon az épületen is volt dolgom. A darust hívják. Kesztyűt húz, fürgén igyekszik a ma­gasba. Üres japánért emel le valamelyik emeletiről, majd anyaggal tömöttet lendít vissza. Amíg a kőművesek­nek tart az anyag, tovább beszélgetünk. — Százhalombattán a fi­nomító, Péten a nitrokémia ipartelepe, Pakson az atom­erőmű, Dunaújvárosban, Szekszárdon lakóházak őrzik az én kezem nyomát is. Há­rom testvérem van. Vala­mennyien olyan szakmát vá­lasztottak, mellyel a családi otthon közelében maradhat­tak. Kezdetben nagyon ag­gódtak miattam, hogy a »csavargóélet« káromra lesz. De már látják, hogy embere válogatja. Arra a kérdésemre, hogy a panelházak építője milyen lakásban él, azt mondta: — Hamarosan a nősülésre is gondolnom kell. Lelle és Balatonboglár között most építem a családi házamat Antal Tizedes Sándor vál­tótársa az óriás darun Pa- velka István, ö ságvári, ti­zenhárom. éve ÉGV-s. 1965 óta kezeli a gépeket aSÁÉV építkezésein. — Én is végigcsináltam az »ismerd meg hazádat« moz­galmat, mert amíg újonc az ember egy vállalatnál, köny- nyebben helyezik ide-oda. Nem ennél az építkezésnél, de bizony előfordult, hogy júniustól szeptemberig áll­tam én is, meg a gépem is. TI iába kapta meg a fi­"*■ zetését —, mint mond­ja —, mégis bosszantotta a dolog. Sajnos itt is megtör­ténik, hogy bár 23.30-ig tart a műszak, 22 órakor elfogy a rakni való előre gyártott fal. — Talán jobb lenne autódaruval lerakni napköz­ben a beérkező előre gyár­tott elemeket — mondja Pa­vel ka István —, mert ha én rakodok, a szerelő munká­sok nem keresnek, ha pedig a szereléshez adom a falat, nem tudok eleget biztosítani az éjszakába nyúló műszak­hoz. Munkafegyelemben, szervezettségben eljutottunk odáig, hogy míg 1965-ben két hónap alatt raktunk össze ti­zennyolc lakást, addig ma egy hónap alatt negyvenet, enn<ü| ellenére még van mit tenni*azért, hogy jóéban ki­használjuk a drága gépeket. Gombos Jolán zel, ahol az ipari üzemekben sok környékbeli dolgozik. Hat­nak ezek a barcsi vonzáskör­zetben élőkre is. Ezt nagyon jól bizonyítja az, hogy a So­mogy megyéből elvándorlók 41 százaiéiba a barcsi járásból ment el! — A fogadóképesség megte­remtését — mondja dr. Németh Jenő — a közmüvek megépíté­sével kezdtük. Ehhez szükség volt a lakosság áldozatválla­lására. Olyan egységes közmű- rendszert hoztunk létre, amely; re a lakásokat és a települő vagy fejlődő ipart egyaránt rá lehet kötni. Csak ezután kezd­tük el a lakásépítési progra­munkat, mert az ipar fejlődé­séhez nélkülözhetetlen szak­embereknek ez jelenti a vonz­erőt. A IV. ötéves tervben csaknem 800 lakás készült el, ezek közül 104 célcsoportos be­ruházásban. Jellemzésük: a la­kások 60 százaléka telepszerű­en épült, több szintes házak­ban. Hat évvel ezelőtt Barcson mindössze 41 lakás volt több szintes épületben, most már több mint 500! Barcson távlatokban gondol­kodnak. így már régen tisztá­zott az is. hogy az iparfejlesz­tésnek szüksége van egy vezér­fonalra, egy úgynevezett bá­zisiparra. A lehetőségeket, az adottságokat, a rendelkezésre álló munkaerőt, s mindent fi­gyelembe véve, ami meghatá­rozó lehet, az építőipar és az ezt kiszolgáló vegyipar kapott zöld utat. Ennek érdekében azonban mindenekelőtt ki kel­lett alakítani az ipartelepet, vagy ahogy az említett tanul­mányban olvasható, az ipari parkot. Kitűnő lehetőségeket kínált erre a Dráva-part, s ma már 60 hektáros előkészített te­rület vár az új üzemekre. Első­ként a Chemical kezdte meg az építkezést, 10 hektárt foglalt el. A területnek van már útja, be­vezették a vizet, a villamos energiát, megoldották a szennyvízelvezetést. Most ké­szül a gázvezeték, az év végé­re ezt is befejezik. Azon kívül, hogy milyen a mezőgazdaságban és az ipar­ban foglalkoztatottak aránya, még sok minden meghatároz­na azt, hogy ipari jellegű-e egy település. A közlekedési és hír­közlési viszonyok,- a kommuná­lis ellátás, a szolgáltatások és a kereskedelmi színvonal, a szakmunkásképzés mind ide sorolható. (Csak egy adatot emelünk ki például a hírköz­lés megoldatlanságára: jelen­leg Barcson az igénylők 4 szá­zalékának van telefonja. Még így is túlzsúfoltak a vonalak!) — Az utóbbi években — mu­tatnak egy közelmúltban ké­szült fölmérést — olyan átré- tegződés, olyan nagy változá­sok voltak Barcson és vonzás- körzetében, hogy ma már meg­alapozottan lehet mondani: a nagyközség gyorsan fejlődő ipari település. * A tervek szerint a jövőben Barcson 4—5 olyan ipari üzem lesz, melyben a foglalkoztatot­tak száma 500—1500 között lesz. Ugyanakkor a kisüzemek száma lényegesen csökken majd. — Mindent összevetve azon­ban — s ezt megint a tanács­elnöktől hallom — elsősorban nem Barcsról, az ipartelepítés­ről, a jövő várható alakulásá­ról van szó, hanem arról a 40 ezer emberről, aki itt, Barcson, vagy a nagyközség vonzáskör­zetében él. Mészáros Attila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom