Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-27 / 176. szám
Eszköz és cél Régi vágyunk teljesül S zükség van-e intézkedési tervre ahhoz, hogy a vállalatok, intézmények, a különböző szervezetek érvényesítsék az ifjúság- politikai törvényt, megvalósítsák az ennek nyomán megfogalmazott határozatokat? A dokumentáció, a »-papírmunka« a fontosabb, vagy az olyan gyakorlat meghonosítása, mely a mindennapok folyamatában, a termelés, a közélet valamennyi mozzanatában figyelembe veszi: a fiatalok letelepedése, jó közérzete, munkahelyhez kötődése, szakmai és általános művelődése az adott közösség egyetemes érdeke. Másodrendű tehát az írásos terv, a teendők rögzítése, mégis nélkülözhetetlen. Tudatosságot, rendszerességet, áttekinthetőséget nyújt a tartalmi feladatok színvonalasabb elvégzéséhez, vagyis fontos eszköz a célok megközelítésében. így foglalt állást a megyei tanács vb legutóbbi ülésén, melyen áttekintette a négy évvel ezelőtt hozott, az ifjúságról szóló tanácshatározat végrehajtását. A szerteágazó, sokféle összefüggést feltételező tennivalók elvégzéséről nehéz lenne rövid összefoglalót adni. Azt azonban feltétlenül meg kell állapítani, hogy pozitív változás következett be az ifjúság társadalmi megítélésében: mindenütt jobban gondoskodnak a fiatalokról, javultak az oktatási és nevelési feltételek, a művelődési, sportolási és turisztikai lehetőségek; bővült a kedvezmények köre, jobb lett szociális és egészségügyi helyzetük. Általában pedig kialakult az ifjúságpolitikai határozat végrehajtását biztosító állami, társadalmi mechanizmus. Az is fontos változást jelez, hogy az illetékes vezetők közül egyre többen tekintik fontos tartalmi feladatnak a határozatok ötletgazdag megvalósítását. Többen — de nem mindenki. Mert tagadhatatlan, hogy például a tanácsok ez irányú tevékenysége jelentősen fejlődött, de az is tény, hogy szembetűnő különbségek tapasztalhatók az értelmezésben és a megvalósítás színvonalában az egyes községek között. H asonlóan nagy az eltérés a gazdasági szervek ezzel kapcsolatos munkájában. Mindenekelőtt tehát ezt kell a továbbiakban megszüntetni és elérni, hogy mindenütt azonos módon, ösz- szefüggéseiben és egységében ítéljék meg a tennivalókat. Ezt szolgálja az a célkitűzés is, amely szerint az állami vezetők képzésében ki kell alakítani az ifjúságpolitikai kérdések oktatásának formáit. Általában rendszeresebb tájékoztatásra van szükség ahhoz, hogy a tanácsi tisztségviselők pontosabban szervezhessék a határozat végrehajtásával kapcsolatos munkájukat. Persze, ez csak az egyik feladat a sok közül ahhoz, hogy a tennivalókat mennél gyorsabban és magasabb színvonalon végezzék el. Ilyen egyebek között a fiatalok lakásigényének a kielégítése. A negyedik ötéves terv mértékéhez hasonlóan a következő években is a lakások ötvenöt százalékát fiatal házasoknak kell juttatni. Ezt szolgálja a munkás- lakás-akció' folytatása, a szövetkezeti lakásépítés feltételeinek javítása. Az egyedülállók lakásgondjait enyhítené a szobabérlők házának felépítése Kaposváron és Siófokon. Hasonlóan fontos kötelezettsége minden illetékesnek a pályakezdők munkahelyi beilleszkedésének segítése — és itt többről van szó, mint az egyébként örvendetesen meghonosodó ünnepélyes szakmunkásfogadás. A megfelelő otthon, a kedvező munkahelyi körülmények fontos feltételek ahhoz, hogy a fiatalok közéleti aktivitása fokozódjéki állampolgári felelősségük sokoldalú társadalmi érdeklődésben és tevékenységben fejeződjék ki. De nem lehet megfeledkezni az ifjúság szabad idejének tartalmas megszervezéséről sem: a köz- művelődés megannyi eszközének és formájának kell szolgálnia egyéniségük kibontakozását. Az ifjúsági klubokban elsősorban a politikai munka színvonalának emelésére van szükség. A z idén több mint 3millió forint áll rendelkezésre tanácsi költség- vetésből ifjúságpolitikai célokra. Ebből az összegből támogatják az ifjúsági klubokat, folyósítanak ösztöndíjakat. segítik a turizmust, a sportmozgalmat, a különböző szakmai és kulturális vetélkedőket. A következő években is megfelelő összeget használhatnak fel ilyen célokra. A városi, községi tanácsok ifjúsági alapot képeznek, a vállalatok, szövetkezetek kulturális, jóléti alapot terveznek ilyen célokra. Az anyagi feltételek tehát a továbbiakban is jó alapot adnak ahhoz, hogy érvényesüljön az ifjúságpolitikai határozat, melynek lényege nem anyagi természetű; a fiatalok tartalmasabb életét, sokoldalú, mindenekelőtt világnézeti és politikai fejlődését, közösségi magatartásának, felelősségének erősítését hivatott szolgálni. Paál László A budapesti Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában napok óta nagy az izgalom. Amit már régen szerettek volna, az most megvalósul. Évek óta gyártják itt szovjet megrendelésre a Druzsba hírközlő berendezést, melyet a törzsgyárban állítottak össze. A fiatal kaposvári gyár szakembergárdája most már vállalni tudja ezt a felelősségteljes feladatot. Az a berendezés, amelyen április óta dolgoznak, mintegy 90 millió forintot ér. A kaposvári szerelőknek egyelőre még segítenek a nagyobb gyakorlattal rendelkező fővárosi munkatársaik: négy szerelő és nyolc bemérő mutatja meg a szakmai fogásokat. Minden mozzanatra nagyon figyelnek a kaposváriak, hiszen a következő Druzsba bemérését, összeállítását már egyedül végzik 1977 első félévében. Egy hónap múlva fogadják a szovjet átvevőket, és ha megfelel a berendezés, vagonba kerülhet az áru. Ezzel jelentős szállítási költséget is megtakarítanak. Ugyanis korábban több mjnt húsz teherautó szállította Budapestre a kaposvári gyártmányokat. család és a szocialista életmód A munkaerő-gazdálkodás és a szakszervezetek A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, s a munkaerőgazdálkodással kapcsolatos szakszervezeti feladatokról tárgyalt. Felhívta a szakszervezeti szerveket, hogy sajátos Társadalmi munkában Harmincait ásták az alapot Ifjúsági park. Ä szép fák között beton, iker tekepálya. Hamarosan be is fedik, hogy esőben, rossz időben is szórakozhassanak itt a fiatalok meg a felnőttek. — Már birtokukba vették. Esténként sokan eljönnek ide. Mindent társadalmi munkában csináltunk. A balatonmá- riai áfész adta a cementet — 30 mázsát —, s a kaviccsal együtt a helyszínre szállította. Hamarosan egy beton táncteret is készítünk az ifjúsági parkban, ezt is a szövetkezet segítségével. Bide János, a közős tanács elnöke sok mindenről számolhat be, ami Sávoly és a társközségek: Szőkedencs. Szegerdő, Főnyed gazdagodását, fejlődését jelzi. — Az emberek megértették: ha előbbre kívánunk lépni, akkor összefogásra van szükség. Rossz állapotban volt a szőkedencs! és a szegerdői Petőfi út. Beszélgettünk az ott lakókkal: hogyan változtathatnánk ezen. Beszereztük az anyagot, a lakosság pedig elvégezte a földmunkát meg az alapozást. Ma már esős időben is használható a két utca. Nemrég az egyik vasárnapon harminc ember ásta az alapot — a tanácselnökkel az élen — a leendő orvosi rendelőnél és lakásnál; elkészítéséhez mintegy 300 ezer forint értékű társadalmi munkával járulnak hozzá. 1977 őszén már saját orvosuk lesz e közigazgatási területen élőknek. Az év elején adták át a községi klubkönyvtárat. — Az eredmények biztatóak — mondja az elnök. — Egyre többen járnak olvasni, szórakozni a könyvtárba. Működik egy kézimunka- és egy honismereti szakkör. Nyolcvan tagja van az Ifjúsági és úttörő filmbarátkörnek. Itt tartják foglalkozásaikat az úttörők, itt jönnek, össze a tánccsoport tagjai és próbál az azóta alakult énekkar. A balatonmáriai áfész még az idén egy szeszmentes ifjúsági presszót nyit az épületben. A következő végrehajtó bizottsági ülés elé terjesztik azt az együttműködési szerződést, melyet a közös tanács és a balatonmáriai áfész állított össze. A szövetkezet ebben — egyebek között — vállalta, hogy ingyen szállítja helyszínre a fűtőolajat és a palackos gázt, felújítja, korszerűsíti a körzetben levő boltjait, és újat is épít. Vetőmaggal, növényvédő szerekkel, tanácsadással segíti a háztáji termelést és újabb szakcsoportok megalakítását. Az énekkar működését jelentős összeggel támogatja. A tanács pedig területet ad az új üzlethez, közreműködik célrészjegyek szervezésében, s anyagilag és társadalmi munkával segíti az építkezést. Bide Jáno6 arról is beszélt, hogyan változott meg az itt élő emberek helyzete. A községnek egykor csak két tantermes iskolája volt. Most gazdagon fölszerelt hét teremben folyik a szakrendszerű oktatás, és az iskolában tornaszobát is kialakítottak. E központi iskolába járnak a szőkedencs! felsősök, a szegerdői és a főnyedi tankötelesek is. Két iskolai napközis és egy tanulószobai csoport van. Az ősztől — saját erejükből — egy újabb csoportot szerveznek, elsősorban a helybeli nagycsaládok gyermekei részére. A sávolyi óvodába járnak a szegerdői és a főnyedi apróságok. Az étkezést az iskolai konyha biztosítja. A jövő?(Az orvosi rendelőn, lakáson kívül egy iker szolgálati lakást építenek a pedagógusoknak, és hamarosan megkezdik a törpe vízmű szervezését, h.t> eszközeikkel segítsék a munkaerő-gazdálkodás javításával kapcsolatos legutóbbi kormányhatározat végrehajtását. Nyújtsanak támogatást ahhoz, hogy a gazdaságtalan termelés megszüntetése, a termék- szerkezet változása és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás nyomán felszabaduló dolgozókat tervszerűen és szervezetten irányítsák át új munkaterületekre, különösen nagy gonddal és körültekintéssel foglalkozzanak a más területre, más munkakörbe áthelyezett dolgozók emberi problémáival, s ellenőrizzék a törvényesség betartását. Nyújtsanak hathatós segítséget ahhoz, hogy a szervezetten átirányított dolgozók — a lehetőségekhez mérten — ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe, mint előző munkahelyükön voltak. JELENTŐS lépésekkel haladunk a társadalmi egyenlőség útján. Ezen az úton szükségszerűen felmerül a kérdés: hogyan éljünk? Hogyan éljünk abban a társadalomban, amelyben egyre ki- teljesedőbb valóság a társadalmi megkülönböztetések, hátrányok és privilégiumok megszüntetése. A válaszok, ha nem is mindig teljes tudatossággal, de már a szocialista társadalmi változás talaján, azt természetesnek tekintve, általában a jelent meghaladó igénnyel fogalmazódnak, az útkeresés szándékával bátrak és messzire te- kinitők, reálisak és a nehézségekkel is számolók. Általános rokonszenvet vált ki az a megfogalmazás: éljünk úgy, hogy cselekedeteink méltók legyenek szocialista eszményeinkhez. Ennek az igénylésnek tudatában kereshetjük azokat az általános, de közel sem könnyű erkölcsi, magatartás- és szokásbeli problámákat, amelyek megváltoztatása, szocialista tartalmú megoldása szinte minden egyes embertől ítéletei, cselekedetei, szokásai tudatos változtatását igényli. A rangban és fajsúlyban egyenérté- i vennie. A folyamatban a férfi kű társadalmi kérdések hosszú sorából most csak egyet emelünk ki: a férfi és a nő családon belüli egyenlőségének problémáját. A politikai, gazdasági és kulturális haladás eredményeként a férfi és a nő állampolgári jogai szinte hiánytalanul egyenlőek, és társadalmi esélyegyenlőségük is egyre jobban közelít egymáshoz. A MUNKÁBAN és a családban helytálló nő láttán megváltozik a társadalom értékítélete »a« nőről, kialakul a szocialista jellemvonásokkal gazdagodó, képességeit a társadalom hasznára kamatoztató nő ideálképe. Társadalmunk tudati haladásának egyik legjelentősebb kifejezője ez a kialakuló új értékítélet. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusi határozatában felhívja a társadalmat, tegyen még többet a nők társadalmi esélyegyenlőségének javítása, teljessé válása érdekében. Ebben a változásban természetesen a nőnek magának is aktívan, 'i tudatosan kell és lehet részt Forgalomban Az öreg busz dohogva fordul be a kaposvári vasútállomás elé. Végállomás. Utoljára Komlósi János, a sofőr hagyja el járművét. Nyolc óra múlt. »lement« a reggeli nagy csúcsforgalom. Ilyenkor van ideje, hogy reggelizzen, kifújja magát. Rá is fér, hiszen ő már akkor munkába állt, amikor az emberek többsége a másik oldalára fordult. — A vekker fél négykor csörög, három ö:vénkor már a Volán-telep felé visz a füredi járat. Ilyenkor, nyárén, könnyebb az ébredés, hiszen pirkad az ég alja, hanem téNemsokára huszonegy éve, hogy Komlósi János »buszos« lett. Kaposvár első helyi járatú autóbuszát is ő vezette, amelyik Kaposszentjakab és a textilművek között közlekedett. Három éve csuklóson ül. — Itt a leválasztott vezetőfülkében csak a forgalomra kell ügyelnem. Jobb, hogy a pénzt a kalauz szedi be, most éppen diákok végzik ezt a feladatot. A hetes busszal több mint tizenhat éve szállítja a cukorgyár, a húskombinát munkásait meg a szentjakabiakat. Sok ismerőse van. Amikor a len... Mégsem fordult elő so- | hosszú szolgálat után szabad- hasem, hogy elkéstem volna. 1 napos, az a szórakozása, hogy sétál egyet a városban. Ilyenkor nem győz visszaköszönni. — Ma huszonkét óra harminc perckor teszem le a szolgálatot. Holnap, ahogy szoktam, tíz-tizenegyig alszom. Megebédelek, majd következik a kedvenc sétám. Azután időben takaródét csinálok, hogy pihent legyek. Ez az, amire jobban kellene a fiataloknak is ügyelniük, meg a menetrend betartására. Az igaz, hogy ha két-három napig nem dolgozom, az utolsó éjszakám csorba. Az idegeim már a szolgálatra készülnek, félek, hogy elalszom. Az idegek kapcsán szóba kerülnek a közlekedésben sok bosszúságot okozó lovas kocsik, a felelőtlen motorosok és gyalogosok. — Gyakran nem az húzza a rövidebbet, aki szabálytalankodott, hanem az, aki szabályosan vezetett. Ezért legfontosabb számomra az óvatosság. Beszélgetés közben alig észrevehetően fölszisszen. ötvenegy éves, őt is utolérték a sofőrbetegségek: boka-, térd-, derékfájás. Nem panaszkodik. Akkor sem tette, amikor a kánikulában 54 fok volt a vezetőfülkében. Lehet, hogy ezért szereti mindenki. A fiatalok különösen. Soha nem volt még tízforintos bírsága sem, nemhogy balesete vagy koccanása, őmiatta soha nem kapott a központ panaszos levelet. Csöndesen, megbízhatóan. végzi munkáját o. j. ugyan elveszíti a megelőzően élvezett privilégiumokat, de éppen ezáltal és eközben nyer új értékeket Többek között a nőben egyenrangú társat a társadalomban és a családban, a teljes embert hitvese, gyermekei anyja személyében, & teljesebb örömet az apaságban. így a megelőző társadalmi rendtől örökölt hátrányok leküzdése, illetve a privilégiumok elvesztése az ember általános emelkedését, személyiségének kiteljesedését eredményezi. Mindenki tudja: a család a gyermekek életre Indításában meghatározó szerepet játszik. Éppen ezért ahhoz, hogy minden megszülető fiú és leány társadalmi lehetőségeit egyenlő eséllyel ki is használhassa, már a családi nevelés minden mozzanatát a szocialista ember nevelésének szolgálatába kell állítani. A hogyan éljünk jelent és jövőt formáló kérdéséről beszélünk, de a nevelésben kialakult és még tovább élő egyenlőtlenségekét is reálisan számba kell venni, hogy további gyakorlatunkban tudatosan, korszerűen fogalmazzuk, alakítsuk és fogadtassuk el a gyermekeink elé állított követelményeinket. TUDJUK, hogy az általánosan javuló gazdasági és kulturális feltételek ellenére is társadalmi rétegenként, illetve a városi vagy a falusi életviszonyoknak megfelelően, igen különbözőek a családok táplálkozási, higiéniai és kulturális Igényei és ezek kielégítési lehetőségei, s hogy ezek is befolyásolják, gyorsítják vagy lassítják a női és férfi szerepekre rakódott nézetek és szokások változását. Ahhoz, hogy megszülető gyermekeik igazán jól használják ki a társadalom által felkínált, egyre javuló lehetőségeket, az is szükséges, hogy a szülők tudatosan cselekedjenek fiú-, illetve leány- gyermekük sokoldalú, egyenlő jogú és esélyű, teljes személyiséggé nevelésének érdekében. Nevelő munkájuk eredményétől is függ, hogy az új nemzedék tagjai a társadalmi realitás talaján álló, önálló, tevékeny, a családi és a szélesebb társadalmi közösségi tevékenységre kész, harmonikus emberek legyenek. A családok a társadalom támogatása, a pedagógiai ismeretek megszerzéséhez nyújtott gazdag források nélkül nem birkózhatnak meg a feladatokkal. Ezért a szocialista életmód formálásának egyik alapproblémája: növelni az ember ismereteit az emberről. Segíteni a szülőt abban, hogy értő, érzelemgazdag, tudatos nevelője legyen gyermekének, s hogy ezáltal is előkészítse fiát és leányát arra, miként éljen egyenlő jogával, egyenlő esélyekkel. Turgonyi Juli»