Somogyi Néplap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-20 / 170. szám

Nem veit zökkenőmentes az olimpiai nyitány Mérsékelt magyar eredmények az első napon Az első eredmények Kőszegi ezüstérmes Az 52 kilogrammosok súlycsoportjában Kőszegi György le- ninvárosi sportoló megszerezte az első magyar olimpiai ezüstérmet Montrealban. Szombaton megnyílt Mont­realban. a XXI. Nyári Olim­piai Játékok küzdelemsoro- zata. Az afrikai országok nem fogadták el a NOB dön­tését, sorban bejelentették, hogy visszalépnek a küzdel­mektől. A felvonuláskor még csak hatan hiányoztak, ami­kor azután vasárnap meg­kezdődtek a küzdelmek, ak­kor kiderült, hogy a 19 pro­testáló afrikai állam mind hátat fordított az olimpiá­nak. Egyik-másik sportágban — különösen az ökölvívás­ban — ez bizonyos zűrzavart okozott: csonka volt az első­napi műsor. De itt még újabb bonyodalmak is kelet­kezhetnek. A kiírás szerint ugyanis kétszer senki nem le­het erőnyerő, s ha úgy ala­kulnának a mérkőzések, ak­kor újra kell sorsolni. Vasárnap délutántól késő éjszakáig (fél kettőkor ért véget a televízió olimpiai ösz- szefoglalója) hazánkban is sokan lesték kíváncsian a Montrealiból érkező olimpiai híreket. A rádió szinte non­stop műsort adott. A délutá­ni meg az esti órákban min­den olyan eseményen ott voltak a rádió munkatársai, ahol magyar sportolók sze­repeltek. Sajnos. Szepesi György és stábja nem vala­mi szívderítő hírekről adha­tott számot; mérsékelten kezdtek a magyar sportolók. Már a vízilabdacsapat mér­kőzéséről nem olyan hírek futottak be, mint amilyene­ket a közvélemény várt. Ausztrália csapatát nem jegy­zik a világ legjobbjai között, mégis kétessé tudta tenni a magyar együttes győzelmét. Gyenge vigasz, hogy a ma­gyarokhoz hasonlóan esélyes szovjet válogatott kénytelen volt beérni Románia ellen egy döntetlennel. Jugoszlávia erejéből is csak döntetlenre futotta. A vasárnapi kánikulában a magyar öttusázók hűtötték le Az MLSZ-ben elkészült az augusztusban sorra kerülő Balaton Kupa és Tisza Kupa labdarúgó-mérkőzések sorso­lása, amely a Balaton Kupá­ban így alakul (valamennyi mérkőzés 16.30 órakor kez­dődik) : Augusztus 7: Dunaújváros —Kaposvár, Szekszárd; Szom­bathelyi Haladás—Tatabánya, Pápa; szabad: ZTE. Augusztus 8: Haladás—Ka­posvár, Nagykanizsa; Tata­leginkább a magyar kedélye­ket. Amikor Maracskó gyen­gén kezdett, abban bíztunk, hogy majd jobb lesz a foly­tatás. Sasics meg Kancsal azonban még gyengébben lo­vagolt. mint a magyar vá­logatott nyitó embere. Abban reménykedtünk, hogy csapa­tunk esetleg aranyérmes lesz, sőt az egyéniben is dobogós helyezésben bíztunk. Ezeket az álmokat az in­diszponált magyar hármas az első napon szertefoszlatta. Az olimpia első aranyér­mét az NDK-sok szerezték. Sportpisztolylövésben egy fiatal versenyző, Uwe Pot- teck 573 körös világcsúccsal győzött. A 4x100 méteres női vegyes váltóban az NDK-s lányok bizonyultak a leg­jobbnak. Fantasztikus világ­csúcsot úszva szerezték meg a második aranyérmet. Igaz, közben az NDK-belieknek is le kellett nyelniük egy ke­serű pirulát. A világcsúcs­tartó Pyttel csak 4. lett a 200 méteres pillangóban, ahol a dobogóra csak amerikai ver­senyzők léptek föl. Mi, magyarok az első ver­senynapon csak azzal vigasz­talódhattunk, hogy súlyeme­lőnk, Kőszegi György reme­kül kezdett. A magyar ver­senyzőnek sokáig még arra is esélye , volt, hogy aranyérmes legyen. A végén a dobogó 2. helyén állhatott. Bár vasárnap az olimpiai játékok első versenynapján több sportágban teljes lendü­lettel megkezdődtek a küzdel­mek, hétfőn ez még fokozó­dott, s most már óráról órá­ra zsúfolt a program, egymást követik a találkozók a bajno­ki címekért. A magyarok né­hány számban reménykedve várták a küzdelmeket, hiszen éremesélyes versenyzők is po­rondra léptek. Kora reggeltől késő estig zsúfoltak voltak a színhelyek, s a kanadaiak ér­deklődése is növekedést" muta­tott. bánya—ZTE, Keszthely; sza­bad: Dunaújváros. Augusztus 10: Haladás— ZTE, Körmend; Tatabánya— Dunaújváros, Enying; szabad: Kaposvár. Augusztus 12: Kaposvár— Tatabánya, Siófok; ZTE—Du­naújváros, Tapolca; szabad: Haladás. Augusztus 14: Haladás— Dunaújváros, Ajka; Kaposvár —ZTE, Veszprém; szabad: Tatabánya. A súlyemelő versenyek rajt­ja igazolta, hogy Kanadá­ban nagyon népszerű ez a sportág. Az 52 kg-osak kate­góriájában 23 versenyző in­dult, 11-en délután, 12-en pe­dig este mérték össze erejü­ket, összesen több mint 4000 néző jelenlétében. Valamennyi »-nagyágyú-« el­indult ezen a viadalon, így a világcsúcstartó szovjet Voro- nyin, az olimpiai bajnoki cí­met védő lengyel Smalcerz, a korábban más súlycsoportban olimpiai bajnokságot nyert iráni Nassiri, a mindig meg­lepetésre képes két japán, to­vábbá két magyar, Kőszegi és Szűcs. Izgalmakban, meglepetések­ben gazdag volt ez az este. A legnagyobb szenzáció, hogy egyik olimpiai bajnok sem ért célba, Smalcerz 100 kg-on szakításban kiesett, Nassiri pedig régi »-csoda-lökő erejé­ben« bízva, utolsó fogásában csak aranyra ment, s végül bronzot kapott. Sajnos, kiesett a müncheni olimpia ezüstér­mese, a magyar Szűcs Lajos is, miután 95 kg-os érvényes szakítás után lökésben a 130 kg-mal egyszer sem tudott megbirkózni. Kitett viszont magáért a másik magyar, Kőszegi György, aki sokáig az olimpiai aranyérem elnyerésére is esé­lyesnek látszott. Szakításban ugyanis ő szerepelt a legjob­ban. Végeredményben a magyar tábor nem hiába szurkolt a 26 éves leninvárosi sportolónak, aki meghozta a magyarok első montreáli érmét, méghozzá ezüstöt. Lepkesúlyban olimpiai baj­nok: Alekszandr Vorortvin (Szovjetunió) 242,5 kg, olim­piai csúcs, világcsúcs-beállí­tás (105, 137,5). 2. Kőszegi György (Magyarország) 235,5 kg, magyar csúcs (107,5 kg, i olimpiai és magvar csúcs, 130). 3. Nassiri (Irán) 235 kg (100, 135). 4. M. Takeucsi (Ja­pán) 232,5 kg (105, 127,5). 5. F. Casamayor (Kuba) 227,5 kg (100, 127,5). 6. S. Leletko (Lengyelország) 220 kg (95, 125). Az uszoda esti program­jában négy szám szere­pelt, kettőben középdöntő volt, ugyan­csak kettőben már bajnokot avattak. A magyar úszósportot csak Ver- rasztó Zoltán képviselte, aki a 100 m-es hátúszás második középdöntő futamában, elma­radva legjobb eredményétől, 7. lett és kiesett. Ebben a számban született az olimpia eddigi első világ­csúcsa: az amerikai John Naber 56.19 másodperces idő­vel megdöntötte Matthes (NDK) eddigi 56.30 mp-es re­kordját. Üj világcsúccsal nyerte az első olimpiai úszódöntőt a 20 éves amerikai Mike Bruner, miután káprázatos versenyben érkezett a célba. 200 m pillangóúszásban olimpiai bajnok: Mike Bruner A montreali olimpiai játé­kokon Mike Bruner sze­rezte meg az Egyesült Álla­mok első aranyérmét. A húszéves kali­forniai fiatal­ember szen­zációs világ­csúccsal lett első a 200 mé­teres piilan- góúszásban; eredménye: 1:59.23 perc. (Telefotó — AP—MTI— KS) (Egyesült Államok) 1:59.23 p, új világ- és olimpiai csúcs. 2. Gregg (Egyesült Államok) 1:59.54 p. 3. Forrester (Egye­sült Államok) 1:59.96. 4. Pyt­tel (NDK) 2:00.02. 5. Kraus (NSZK) 2:00.46. 6. Brinklev (Nagy-Britannia) 2:01.49. Előre vetette árnyékát, hogy a délelőtti nagyszerű ered­ménye után délután új világ­csúcsot úszik majd az NDK 4x100 m-es női vegyes váltója. 4x100 m-es női vegyes vál­tóban olimpiai bajnok: NDK (Richter, Anke, Pollack, En- der) 4:07.95 perc, új világ-, Európa- és olimpiai csúcs. 2. Egyesült Államok 4:14.55 perc. 3. Kanada 4:15.22 p. 4. Szov­jetunió 4:16.05. 5. Hollandia 4:19.93. 6. Nagy-Britannia 4 £3.25. Hétfőn Wladár Zoltán kitű­nő új országos csúccsal bizto­sította az 1500 m-es gyorson a döntőbe jutását a délelőtti utolsó versenyszámban. A fiatal magyar sportoló 15:37.61 perces rekorddal (a régit Nagy Sándor tartotta 15:45.03 rekorddal, ami felnőtt és ifi csúcs is) mindjárt megjavítot­ta az amerikai Burton 15:52.58 perces négy év előtti olimpiai csúcsát. A későbbiekben to­vábbi másodperceket faragtak le ebből a rekordból, s végül az amerikai Hartloff érte el a legjobb időt 15:20:74 perccel. Összesen öt időfutamot ren­deztek 34 résztvevővel s a leg­jobb 8 jutott a döntőbe. A másik két magyar úszónak nem sikerült előbbre lépnie. Koczka és Nagy is elmaradt hazai formájától s ezzel mind­ketten búcsúztak. KÉZILABDA Románia— Magyarország 23:18 (13:8) A B-csoport- ban váloga­tott csapa­tunk mindjárt a világbajnok Romániát kap­ta ellenfeléül. A Robillard csarnokban 800 néző előtt dr. Süvöltős góljával a mieink szereztek vezetést. A marok­nyi magyar szurkolótábor azonban nem sokáig örülhe­tett ennek, mert a románok fordítottak. Különösen Bírta­Labdarúgó Balaton Knpa és Tisza Kupa Jobban futballoztak az olsztyni ifik Szombaton és vasárnap is összemérte erejét a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség . vendégeként megyénkben tartózkodó olsztyni ifi váloga­tott és Somogy megye ifjúsági válogatott csapata. A festői fekvésű fonyódi pályán mind­két napon élénk érdeklődés kísérte a fiatalok összecsapá­sát. A kettős találkozó azt tük­rözte, hogy egységesebb, jobb csapat a lengyel együttes. Dr. Zádori László, a Somogy megyei Labdarúgó Szakszö­vetség elnöke úgy mondta, hogy a somogyi együttes nincs játékban. A bajnokság már régen befejeződött, a jövő bajnokságra pedig most kez­dik a felkészülést a labdarú­gók. Ezért alakult úgy a ta­lálkozó mérlege, hogy az I egyik mérkőzésen 1:1 arányú 1 döntetlen, a másikon 2:l-es olsztyni győzelem született. A lengyel ifjúsági labdarú gók ma délután 5 órakor Fo­nyódon ismét pályára lépnek. Ez alkalommal a Fonyódi Pe­tőfi felnőtt csapata ellen sze­repelnek. a Totó n . „;, Somogyi Néplap A 29, játékhét 13+1 talála- tos szelvénye: x, 2, x, 2, 1, 2, 1, 1, x. 1, 1,2,1 + 1. Ezen a játékhéten telitalá- latos szelvény, vagy 13 talála- tos nem akadt. 12 találata is mindössze 24 fogadónak volt, nyereményük egyenként 47 631 forint. A 11 találatos szelvény 929, • 10-e* 147 forintot fizet. í\em megy a somogyi csapatokatah A csapatkeresés jegyében zajlanak a Nyári Totó Kupa labdarúgó-mérkőzések. Az NB III-asokat már sürgeti a rajt, hisz augusztus elején indul a bajnokság. A jelek azt mutat­ják, hogy a somogyi edzők még gondban vannak. A Sió­foki Bányász hazai pályán sem tudott nyerni a Schön- berz SE ellen. A másik két somogyi csapat, a Barcs meg a Táncsics — idegenben — vereséget szenvedett. A bar­csiak öt gólt kaptak Enyin- gen, de mint a tudósítás be­számol róla, az együttes örül­hetett, hogy megúszta ennyi­vel. Az NB III-ból kiesett Táncsics Szigetváron adta újahb tanújelét, hogy gyen­gélkedik. DÉLNYUGATI CSOPORT Szigetvár— Táncsics 4 :2 (2:0) Szigetvár, 500 néző. Vezette: Martines. Gólratörőbben játszott a a Nyári Totó Kupában Szigetvár, amely minden ré­szében jobb volt, mint a ka­posvári csapat, és megérde­melten nyert. G.: Telek, Cső­re, Öcskor, Palotai, illetve Farkas, Molnár. Jók: Tóth I., Tóth II., Déri, Csőre, Telek, illetve Burcsa, Molnár, Auer. Enying— Barcs 5:1 (2:1) Enying, 700 néző. Vezette: Aurnann. Az első félidőben is nagy fölényben játszott a hazai csapat, ekkor azonban a hely­zetek rendre kimaradtak. Szü­net után szinte egyoldalúvá vált a játék. G.: Megyeri (2, egyet 11-esből), Csekhis, Ben- de, Márton, illetve Utasi. Jók: Horváth, Vass, Lakatos, illet­ve Orsós. Dunaújváros—Mázaszászvár ' 1:0 (1:0) A Délnyugati csoport állása: 1. Szigetvár S 3---------14— 4 6 2- Dunaujv. 33—1 4— 3 4 3. Enying 3 i — 1 10—10 4 4. Táncsics 3 1 — 2 5— 6 2 5. Barcs 3 1—2 4—10 2 6. Mázaszászv. 3--------3 3— 7 — B ALATONI CSOPORT Siófok— Schön herz SE 0:0 Siófok, 500 néző. Vezette: Zsalakó. Jó iramú, változatos mér­kőzés volt, amelyen szünet után helyenként túl kemény- nyé vált a játék. Kiss (Sió­fok) a 70. percben kiállítva. Jók: Málics, Kékesi, Fiát, Bi­hari, illetve Csízek, Szmulai, Nagy I., Debnár. Ajkai Bányász— Ajkai Alumínium 4:3 (2:2) Pápa—Pét 3:1 (2:0) A Balatoni csoport állása: 1- Pét 3 2—1 13_ s 4 2. Ajkai B. 3 2—1 6—12 4 3. Schönherz 3 111 3— 4 3 4. Ajkai A. 3 1115—53 Pápa 3 1115—53 «. Siótok I — 1 2 *— 1 1 lan és Cosma volt elemében, s hiába lángolt fel időnként a magyar csapat, ez kevésnek bizonyult. A hajrában a romá­nok még növelték is előnyü­ket. ÖTTUSA Könnyű volt a lovaspálya. Ezt jelzi, hogy 13 versenyző hibátlanul lo­vagolt. Sajnos a magyarok nem. Maracs­kó 972 pontos lett, s ezzel a 38. helyre ke­rült. Sasics 934 ponttal a 42., Kancsal pedig 866 ponttal a 43. lett. A csapatversenyben első Svédország 3268 ponttal, 2. Franciaország 3236 ponttal, 3. Nagy-Britannia 3212 ponttal. A 13. helyen végző magyar csapat 2772 pontos. Ügy tűnik, hogy ezzel sok magyar remény foszlott szerte. Hétfőn megkezdődött az öt­tusa olimpiai bajnokság vívó­versenye, amelynek első for­dulójában váratlan esemény történt. A Szovjetunió—Nagy- Britannia találkozón Mala- cam az olasz zsürielnök felfi­gyelt arra, hogy Onyiscsenko- nak a párbajtőre találat eléré­se nélkül is jelzett egy távo­li támadásnál. Malacarne ezért elvette a találatot Onyiscsen- kótól, s a fegyvert elkobozta, majd átadta a nemzetközi szövetség technikai bizottsá­gának ellenőrzés végett. Az ellenőrző vizsgálat azt bizo­nyította, hogy a fegyver szer­kezetében zavarok mutatkoz­nak, ezért Onyiscsenkót fi­gyelmeztetésben részesítették. A brit vezetők óvást nyújtot­tak be és újabb vizsgálatot kértek, amely aztán kiderítet­te, hogy a fegyver szerelése szabálytalan volt, manipulációt követtek el a szerkezetében, ezért Onyiscsenkót végleg ki­zárták a versenyből, ugyan­így a szovjet csapatot is, s az egyéni küzdelmekben csak Lednyev és Moszolov vehet részt. Az új helyzet következté­ben Magyarország az Egyesült Államok, az NSZK, Nagy- Britannia, Franciaország és Lengyelország csapata szinte egyforma eséllyel küzd a baj­noki címért ÖKÖLVÍVÁS A légsúlyú- aknál lépett szorítóba az el­ső magyar ökölvívó: Or­bán Sándor, akinek a rajt­ja rosszul si­került. Az egyiptomi Achmed nem tarto­zik az ismert bokszolok közé. Azt hittük, hogy a Honvéd­öklöző könnyen nyer majd el­lene. Ügy is indult a mérkő­zés, amelyen aztán az egyipto­mi fiú fokozatosan átvette az irányítást. Orbánt megintet­ték, egyszer pedig rászámol­tak. Így a végén egyhangú pontozással Orbán S. veresé­get szenvedett, s ezzel kiesett a további küzdelmekből. A Maurice Richad arénában hétfőn a papírsúly versenyzői léptek szorítóba. Gedó az iráni Said Bashiri ellen lépett a kötelek közé és a második menetben kiütötte, iráni ellenfelét. Gedó ellenfe­le a következő fordulóban a mongol Serdamba Batsukh lesz, aki a jól ismert, EB-ér- mes spanyol E. Rodriguez el­len a 3. menetben döntő fö­lénnyel nyert. Az olimpia első versenynap­ján 9 ország sportolói jutottak éremhez. Pontot 17 ország sportolói szereztek, Magyaror­szág Kőszegi révén 5 ponthoz jutott. Éremtáblázat: I. II. III. NDK 2 1 0 Szovjetunió 2 0 0 Egyesült Áll. 1 2 1 Magyarország 0 1 0 Lengyelország 0 l 0 Ausztria 0 0 1 Dánia 0 0 1 Irán 0 0 1 Kanada 0 0 1 Ponttáblázat: NDK 22 pont, Egyesült Ál­lamok 21, Szovjetunió 17, NSZK 8, Lengyelország 6, Ma­gyarország 5, Ausztria, Irán, Kanada, Dánia 4—4, Japán, Nagy-Britannia 3—3, Cseh­szlovákia, Hollandia, Kuba, Svédország 2—2, Olaszország

Next

/
Oldalképek
Tartalom