Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-09 / 135. szám
182 magyar sportoló utazik Montrealba Kedden ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság. A megnyitót dr. Csanádi Árpád, a MOB főtitkára mondotta. Napirend előtt kegyelettel emlékeztek meg a jelenlévők Takács Károlyról és Kónyi Gyuláról, a MOB elnökségéBizakodik a Rákóczi Gólt fogunk rúgni — mondta az edző A Rákóczi mai találkozója a Honvéddel a legnehezebbek közé sorolható. Akik a televízió képernyőjén figyelemmel kísérték a kispestiek fehérvári játékát, meggyőződhettek minderről. A válogatottakkal tűzdelt együttes végig egyenrangú ellenfele volt a bajnoki címre is esélyes hazaiaknak. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy sötétek a Rákóczi mai,, kilátásai. Sebezhető a Honvéd is, s ezt jól tudják a kaposvári csapat szakvezetői. — Ha úgy zár a védelmünk, mint az MTK VM ellen, akkor nem lehet baj. Meggyőződésem, hogy csatáraink rúgnak gólt ezen a találkozón — fejtette ki véleményét Mathesz Imre edző. Örömmel újságolta, hogy a fiúk között változatlan és töretlen a harci kedv. Nincs egyetlen olyan játékos sem, aki ne bízna a bennmaradásban. Ehhez pedig valószínűleg a mai pontra vagy pontokra is szükség lesz. A döntés saját kezükben van. A csapatban mindenki egészséges. Egyedül Konrád budapesti teljesítményén érződött a hosszabb kihagyás, ezért az edző ma pihenteti a középpályást. Ismét helyet kap ebben a sorban Nagy, akit viszont éppen erre a találkozóra tartalékolt szombaton a szakvezető. Varga is kiheverte korábbi sérülését — így ő kezd a jobb szélen. Az alábbi tizenegy kezd: Hegedűs — Márton, Ágfalvi, Patyi, Petrók — Nagy, Kovács F., Burcsa — Varga, Kováts Cs.', Duschák. A cserepadon Rapp, Kanyar és Túrái foglal helyet. A hírek szerint a Bp. Honvéd legjobb összeállításban érkezik. Döntő lesz tehát, hogy kulcsjátékosait, elsősorban az előretörésekre is vállalkozó Szűcsöt és Lukácsot, a középpályán fáradhatatlanul szervező Pintért és a minden ideg- szálával gólratörő Kozmát és Weimpert miként tudják a hazaiak semlegesíteni. A találkozó 17 órakor kezdődik. A tartalékok a Vasaspályán játszanak 15 órakor. A Rákóczi sporttelepén érdekes előmérkőzést láthatnak a szurkolók. A somogyi utánpótlás színe-java lép pályára. A »Bácsi kérem, hol lehet itt focizni?« tehetségkutató akció legjobb somogyi és zalai labdarúgó-palántái mutatkoznak be. rvek elhunyt tagjairól, akiknek érdemeit jegyzőkönyvben örökítették meg. Ezután dr. Beckl Sándor, a MOg elnöke terjesztett elő a montreali nyári olimpiai játékokon résztvevő magyar csapat személyi összetételére vonatkozó javaslatot. Az írásos javaslatot és a szóbeli kiegészítést a MOB -megvitatta, majd jóváhagyta a Montrealba utazó magyar csapatot. Ez a következő: Atlétika: Bruzsenyák Ilona, Lázár Magdolna, Mii-assin Lórándné, Papp Margit, Szabó Ildikó. Boros Sándor, Kelemen Endre, Németh Miklós, Paragi Ferenc, Stankovics Imre, Tégla Ferenc, Zenien János. Birkózás: Kötöttfogás: Dcmcsez József, Farkas Jozs-ef, Hegedűs Csaba, Rácz Lajos, Réczi László. Rövnyai János, Seres Ferenc, Séllásj István, Torna Ferenc, Torna Mihály. Szabadfogás: Bállá József. Fodor Mihály, Gaál Henrik, Gyulai Mihály, Kiinga László. Kocsis János, Kovács István, Molnár Géza. Cselgáncs: Ipacs László, Kíjsg Endre, Molnár Károly, Petrovszky Mihály, Tuncsik József, Varga Imre. Evezés: Ambrus Mariann, Bat a Ilona, Gyimesi Valéria, Kászonyi Andrásáé, Kéri Judit, Kosztolányi Kamilla. Nagy Erzsébet, Ribáry Zoltánné, Szijj Agnes. Kajak-kenu: Bakó Zoltán, Csapó Géza, Deme József. Rá t kai János, Szabó Ist- váft, Sztanity Zoltán. A további 2 férfi kajakozó, a 4 női kajakozó és az 5 kenuzó a hátralévő nemzetközi versenyek után kerül kijelölésre. Kerékpár: Szüos Gábor. Kézilabda: Nők: Angyal Éva. Berzsenyi Mária, Bujdosó Ágota, Csik Jánosuké, Kézi Lászlóne, Laki PáLné, Lelkes Miklésné, Megveri Sándor- né, Nagy Ilona, Nagy Mariann, Németh Erzsébet, Sterbinszky Amália, Tóth Harkányi Borbála, Vadász József né. Sportlövő: Bodnár Tibor, Gruiber György, dr. Hammeri László, Nagy Sándor, Pap Lajos, Szabó Gyula, Ta- labos István. Súlyemelés: Antalovits Ferenc. Baczakó Péter, Földi Imre, Komjóti János, Kőszegi György, Rebus Uzor György, Stark András, Steíano- vics Imre, Szűcs Lajos. Torna: Férfiak: Bámrévi Imre, Bíró István, Donáth Ferenc, Läufer Béla, Magyar Zoltán, Molnár Imre, Si- vadó János. Nők: Egervári Márta, Kelemen Márta. Lővei Mária, Medveezky Krisztina, Nagy Zsuzsa, Óvári Éva, Tóth Margit. Űszás: Hargitay András. Nagy Sándor, Rudolf Róbert, Sós Csaba. Ver- rasztó Zoltán, Wladár Zoltán. Verrasztó Gabriella. Vívás: Nők: Bóbis Ildikó, Kovács Edit, Kovácsné Tordasi Ildikó. Maros Magda, dr. Ságiné Rejtő Ildikó. Férfiak: Erdős ' Sándor. dr. Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, dr. Osztrics István, Schmitt Pál, Gedővári Imre, Gerevich Pál. Hammang Ferenc, Kovács Tamás, Marót Péter. dr. Kamuti Jenő, Komatits József, Somodi Lajos. Vitorlázás: Dr. Haán András. Vízilabda: Csapó Gábor, Cservényé k Tibor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, dr. Konrád Ferenc, Molnár Endre, dr. Sárosi László, Sudár Attila, dr. Szívós István. *. * • A Magyar Olimpiai bizottság felhatalmazta dr. Beckl Sándort, a MOB einökét, hogy a függőben maradt személyi kérdésekben döntsön és elbíráljon olyan javaslatokat. amelyek egyes sportágakban időközben a szintet elért sportolók kiküldetésére vonatkoznak. A versenyzőkön, a csapatvezetőség és » a csapatiroda munkatársai, valamint a technikai segítőkön kívül 42 edző, 27 versenybíró és zsűritag, 10 orvos, illetve gyúró utazik Montrealba. Röplabda NB II Az Izzó könnyen, a Dózsa nehezen nyert Támad a Dózsa (balról) az Ü. PEAC ellen. Négy mérkőzést játszottak a múlt hét végén a somogyi NB Il-es röplabdacsapatok. E programban kettős Kaposvár —Universitas PEAC találkozó szerepelt. A K. Vasas Izzó könnyen nyert a pécsi lányok ellen. A férfiak összecsapásán nagy küzdelem után győzött a K. Dózsa, így egy győzelem, egy vereség a lila-fehérek heti mérlege. A Tabi MSC egy vereséggel szerepel az eredmény- listán. K. DÓZSA—V. PEAC 3:2 (-9, 10, -9, 12, 11) fáradtnak látszó Dózsa erejéből csak egy pontra futotta. A kaposvári csapat mindkét napon a következő összeállításban szerepelt: Zóka 1., Sziklai, Gelencsér, Hódost, Páldi, Déri, Csere: Török, Tóth, Mészáros, Király. GYŰRI DÓZSA—TABI MSC 3:0 (10, 9, 2) Tab: Hajba, Nagy, Cser, Bán, Takács, Tyukos. Csere: Somogyi Balázs. Győrben meg- illetődötten játszott a tabi csapat, amely hamar föl is adta. Kétórás nehéz csata volt. A helyenként viharos szél nagyon zavarta a játékot. KŐBÁNYÁI L.—K. DÓZSA 3:1 (11, -13, 11, U) A volt NIM-csapat szerepel most kőbányai színekben. A NŐI MÉRKŐZÉS K. VASAS IZZÓ—U. PEAC 3:0 (10, 8, 15) Izzó: Böröczfi, Lengyel, Ga- dár, Csonka, Kiss, Molnár. Csere: Kurucz, Suta, Hollósi, Herr, Oláh. f Biztos kaposvári győzelem. A harmadik játszmában 3:9- ről fordítottak az izzóé lányok. Férfiak: Bartalos Béla, Bartalos ’Zoltán., Budai Ferenc, Gubányi Ernő, Janovstky László, Kenyeres József, Kocsis Pál. Kontra Zsolt, Kovács Péter, dr. Sövöltős Mihály, Szilágyi István, Varga István, Vass Károly, Verőczi Gábor. ökölvívás: Badari Tibor, Botos András, Gedó György, Jakab József, Jakab Vilmos, Nagy József, Orbán Sándor, Pákozdi László. öttusa: Kancsal Tamás, Maraoskó Tibor, Sasics Szvetisziav, Szombathely! Tamás. ' Röplabda: Dr. Bánhegylné Radó Lucia, BLszku Éva, Feketéné Csapó Gabriella. Hubainé Gajdos Agnes. Királyné Siry Emerencia. Schadetané EichLer Katalin, Schlégl Judit, SzaLavné Sebők Éva, Szloboda Zsuzsa, Torma Ágnes. A további két játékos a hátralévő nemzetközi mérkőzések után kerül kijelölésre. A montre»llnáWMrrre»!«yar olimpiai küldöttségnek mintegy 22 százaléka volt ott Münchenben is, Gö—70 százaléka vett részt az elmúlt években, világ- és európai versenyeken, a többiek ezen a téren még újoncoknak számítanak. A kijelölésnél elsősorban azok az egyéni versenyzők jöttek számításba, akik pályázhatnak az l—6. helyre és azok a csapatok, amelyek elérhetik a dobogót. Ezzel kapcsolatosan érdekes az az adat, hogy az olimpiai fogadalom tételen 274-en vettek részt. A magyar csapat átlagéletkora 24,9 év. A magyar olimpiai együttes két részletben, július 3-án és július 12-én utazik a MALÉV szervezésében PANAM-gépekkel a nyári játékok színhelyére. A hazaérkezés július 29-én, illetve augusztus 3-an lesz. * * * A sportági szakszövetségek tíz sportágban összesein 26 versenyzőt jelöltek tartaléknak, akik készek a „beugrásra” abban az esetben, ha valami időközben történne. (MTI) A gyulai vérfürdőiben 13 csapat versenyzői között álltak rajtkőre a K. H. Vasutas úszói a csapatbajnokság 3. fordulója keretében. A vasutas fiatalok szép sikerrel szerepeltek. Dombosi Ferenc két számiban is aranyjelvényes szintet teljesített. Ugyancsak aranyjelvényes szintet úszott Ádler Judit. Fiúk: 100 m gyermek gyors: ... 2. Csordás 1:05. 100 m gy. hát: 1. Csordás 1:15. 100 m gy. pillangó: ... 2. Csordás 1:14.2. 100 m gy. mell. 1.1 1:20.4. 200 m ifjúsági hát: 1. Dombosi 2:24 (aranyjelvényes szint). 100 m hát: 1. Dombosi 1:06.4 (ifjúsági aranyjelvényes szint). 200 m serdülő mell: ... 3. Csordás 2:55. 4x100 m gyermek vegyes váltó: 1. Kaposvár. Lányok: 100 m delfin gyors: 1. Kolsói 1:21.1. 100 m d. mell: ...2. Kolsói' 1:38.2. 100 m d. hát: 1. Kolsói 1:31.6. 100 m mell: ...2, Ádler 1:22.8. 100 m hát: ... 2. Szarka 1:15.8. 200 m ifj. gyors: ... 3. Szarka 2:30.4 4x100 m gyermek vegyes váltó: ... 3,. Kaposvár. Kaposvári úszósikerek Gyulán Csordás A kaposvári elektroncsogyar 3 MŰSZAKOS bakóli tpréselő-üzemébe fölvesz női dolgozókat Jelentkezés: az üzem vezetőjénél. Kaposvár, Dimitrov u. 127. (13411) JÜNIUS A várható Időjárás: 9 SZERDA Félix Változóan felhős idő — elszórtan záporral. Mérsékelt, időnként élénk északkeleti—északi szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán _ ZZ—27 íok között alakul« Eltemették Lalinovsis Zoltánt Latinovits Zoltánt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét — végső kívánságának és a család kérésének megfelelően — június 8-án a család lakóhelyén, Ba l a torus zem esen nagy részvét mellett temették el. A temetőben a gyászolók ezrei vettek végső búcsút a magyar színházi élet kiemelkedő müvészegyóniségétől. Latinovits Zoltán sírját elborították a család, a művészeti szövetségek, a ’barátok, a művész tisztelőinek koszorúi, a kegyelet virágai. A Kulturális Minisztérium koszorúját dr. Molnár Ferenc kulturális minisztériumi államtitkár helyezte el. — Több mint negyedmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek az utóbbi négy évben Somogy lakói. Az egy főre jutó érték 1975-ben meghaladta a 212 forintot. — Textilipari műszaki konferencia kezdődött tegnap Budapesten. 15 ország szakemberei vitatják meg a munkaerő pótlásának a műszaki színvonal fejlesztésével való lehetőségeit. — Az idén 30 koprodukció« filmet készítenek a Szov- jetu™ó",fWmiesei.-JeienIeg ké* zösen forgatnak filmet az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, Olaszországgal, Svédországgal, Norvégiával és Lengyelországgal — Kötészeti versenyt és virágkiállítást rendeztek tegnap Mosonmagyaróváron a szigetközi napok keretében — több kertészeti vállalat _ részvételével — Program vezérlés es galvanizáló autómatasor próbaüzemelését kezdték meg a Csepel Művek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyárában. Ezzel 1980-ban már több mint félmillió kempingkenéik- páirt gyártanak. — Huszonkilenc brigád nyerte el ismét a kaposvári MÁV-csomópont 35 szocialista brigádja közül a szocialista címet. A mozgalomban részt vevők közül 66-an 30 évesnél fiatalabbak. — 120 hektáros területtel csatlakozik a Solanum burgonyatermesztési rendszerhez 1977. január 1-én a lábadj Zöld Mező Tsz. — 45 ezer Polski Fiat 125 jelzésű gépkocsit állított elő a varsói autógyár 1976 első négy hónapjaiban. Ez 5000-rél több, miint amennyit terveztek. —• Megbírságolták Gál László kaposvári fuvaros kisiparost köztisztasági szabálysértésért. Egy fél lovasjíocsi szemetet, építési törmeléket rakott le a Zarany-erdő északi szélén, s ezért 1200 forint pénzbírságot rótt ki rá a tanács. — A Sió-csatornába csúszott és a vízbe fulladt Fejér megyében, Szabadhidvégnél, K. Károly 8 éves mezőkomá- rami tanuló. — Éleslövészet. A Kaposvári Városa Tanács értesíti a lakosságot, hogy a néphadsereg alakulatai június 15-től 30-ig éj jel-nappal éleslövészetet tartanak a sántosi lőtéren. Kérik, hogy a fenti időiben a lőtéren és annak biztonsági területén senki ne tartózkodjék, mert tilos és életveszélyes, a biztonsági őrök felszólításálnak pedig tegyenek eleget. 100 Évvel ezelőtt, 1876. június 9-én született — és 75 éves korában, 1951-ben halt meg — Kertész K. Róbert építész, több középület tervezője. Oklevelét a budapesti műegyetemen szerezte, ahol 1900 és 1908 között az ókori építészet tanszékén volt tanársegéd. Az ezt követő években az akkori vallás- és közoktatásügyi minisztériumban tevékenykedett, s előbb az építési, majd 1922-től ’ 1934-ig a művészeti osztálynak volt a vezetője. Több külföldi tanulmányutat tett. 1918-ban a budapesti műegyetemen a közép-ázsiai építőművészet tárgyköréből magántanári képesítést szerzett. Sváb Gyulával közösen tervezte a gödöllői premontrei gimnázium (a mai agrártudományi egyetem) épületét. Számos tervpályázatot nyert: többek közt (Weicliinger Károly- lyal együtt) ő készítette a budapesti városközpont, az úgynevezett Fórum terveit, ök nyerték el az új városháza tervpályázatán az első díjat; tervüket később mégsem valósították meg. Közös művük volt a lőrinci erőmű lakótelepének rendezési terve és középületeinek terve is. Népszerű művészettörténeti könyveket is * írt (Japán művészete, Ceylon építészete, Képek Ázsia Keletéről). Pécsi kórus sikere Amerikai és magyan kórus nyerte a Loire menti Torus- ban az ötödízben megrendezett nemzetközi kórusfeszti- vál fő díjait, A nagydíjat és a vegyes karok I. díját az amerikai Bradley Egyetem kórusának ítélte a zsűri. Négy díjat kapott a Tillai Aurél és Dobos László vezette Pécsi Nevelők Háza Ka- jnarakórusa: az egynemű karok kategóriájának I. díját, a vegyes karok II. díját, a különdíjat egy mai kórusmű előadásáért és a közönségdíjat. — A kubai nőszövetség küldöttsége tegnap — a Magyar Nők Országos Tanácsának meghívására — tíznapos látogatásra Budapestre ér- kezett— Komló készül a 26. magyarországi eszperamtákong- resszusra, amelynek most először ad otthont a 25 éves szocialista iparváros. — Egyre többen olvassák a Szovjetunió életét bemutató folyóiratokat a Siófoki Kőolaj vezeték-épí tő Vállalatnál. A dolgozók, a szocialista brigádok 450 Fáklyát, Lányok—Asszonyokat, Szovjetuniót és Ország-Világot járatnak. — A parkerdőkről, a védett, vadon termő orchideákról és a Fertő-táj fejlesztéséről tanácskoznak a jövő hónap közepén nyíló soproni nyári egyetemen. A résztvevők a Balaton-partra is ellátogatnak. — A családi életre való nevelésről országos pedagógus- konferenciát tartanak ma Budapesten. — A szegedi játékok »-díszletgyárában« megkezdődött a munka. A diszletfestők és tucatnyi szakma munkásai tízezer négyzetméter felületű kulisszát állítanak \ össze a Dóm téri előadásokhoz. — FELHÍVÁS. Tekinteftel a nagyarányú nyári turizmusra — az esetleges zavarok, zaklatások elkerülése érdekében — felhívom a város és .tárás lakóinak figyelmét, hogy akinek személyi igazolványa érvényességi ideje lejárt, sürgősen jelentkezzen a Kaposvári Városi és Járási Rendőrkapitányságon — hivatalos idő alatt — az igazolvánv érvényesítése céljából. A városi és járási rendőrkapitányság vezetője.