Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-09 / 135. szám
A FALU SZELLEMI ARCA A nyár sem „holt idő”-j-Ujrmálódik,' gyúródik a Jp falu szellemi arca ebben. az időszakban, amikor az életmód is változik, s a termelőeszközók kapa, kasza helyett gépek, auto- matikák lesznek. A fala szellemi élete alig ótven—hatvan évvel ezelőtt még szülte a rendiséget tükrözte: a kultúráját ugyanis éles határvonallal parasztkul- 'túrára és — ez volt a kisebb rész — nemesi kultúrára lehetett osztani. Beszéljünk most az elsőről! Mélykultúra volt a paraszti; általában a termelés eseményeihez, ünnepekhez kötődött. A manuálisan megvalósított rész pedig a mindennapi szükségletekhez. (Szövés, fonás.) A falu és a parasztság átalakulásával ez a kultúra a harmincas évekre teljes pusztulásnak indult. Ahogy Erdei Ferenc megállapította: »Egyszerűen nem kultúrélet a falu szellemi éle" te, hanem a teljes művelet- lenség és egy lesüllyedt idegen kultúra idétlen művei közt való tanácstalan hány- kódás.« A bizonytalanság különösképp az ismeretszerzés, az iskolázottság terén érződött leginkább. A tanulás úgy volt kötelező jellegű, hogy a társadalmi felépítettség, annak szellemisége azt diktálta: »-Ne tanulj!« Libákat, teheneket őrző kislegé- nyek sora veszett el a kultúra számára. Az úgynevezett népművelő előadások — lehettek bármily buzgók a falusi tanítók — céljukat tévesztették: nem kötődtek előzetes ismeretekhez és a mindennapok gyakorlatához. Ugorjunk most a mába! Nagyot kellett változnia a falu szellemi arculatának, hiszen alapvetően megváltozott a parasztság helyzete. Ma már lassan mezőgazdasági munkásokról beszélhetünk. A kötelező általános iskola — s itt hangsúlyozom: a szigorúan kötelező általános iskola! — az ismeretszerzésben döntő bázisa lett a kultúrának. Amíg korábban az újság, a folyóirat, a könyv fehér holló ritkaságú volt a faluban, addig ma egy-egy ház szinte elképzelhetetlen napi sajtótermékek nélkül. A rádió és a televízió »köz- kinccsé« válása' is nagy lépést jelentett. így nem tekinthetjük véletlennek azt, amit egyik járási székhelyünk könyvesboltjában hallottam: »Ott gyengébb a termelőszövetkezet, ahol a legkisebb a könyvforgalom.« Mert törvény van abban: ahol egy személyre évi átlagban négy forint Százéves a berzencei óvoda A hallgató asenének érzi Madárdalok lassításban Egy régi magyar közmondás szerint »amilyen a madár, olyan a szólása«. A madárdalok megértéséhez, megérzéséhez kifinomult hallásra volt szükség. Nem véletlen, hogy a zeneszerzők erdei sétájuk közben olyannyira odafigyeltek az ősdalosok melódiáira. Először csak utánozták a dalukat, így hangzott fel Vi- valdi, Pasquini, Rameau műveiben a kakukk, a gerle, a tengelice. Beethoven — ahogy ő mondta, egy kicsit tréfából — ugyancsak felidézi a csalogány, a fúrj és a kakukk ujjongó énekét a VI., úgynevezett Pastorale szimfóniájában. A zenetörténet azokat az eseteket is följegyezte, amikor a madarak dala már nem az utánzás célját szolgálta, hanem a melódiát gazdagította. Jól ismert például, hogy Dvorzsák Néger vonósnégyesében felhasználta a madarak csicsergését. Bartók Béla 111. zongoraversenyében élt hasonló módszerrel. Az ashevil- le-i erdei bolyongások közben följegyzett madárhangok bekerültek a második tétel madárfüttyök: koncertjébe. A francia Olivier Messian még ennél is tovább merészkedett. Az ő dallamvilága sokszor az ornitológusok által le- kottázott európai és egzotikus madárhamigokon, madárfüty- työkon alapul. Erre példa a Madarak ébredése, valamint az Egzotikus madarak című két alkotása. Csodálatosan dalolnak a madarak. Eddig is tudtuk, most azonban — a tudomány kutatásai révén — még nagyobb elragadtatást vált ki belőlünk a csicsergésük, többszörös lassításban. A hangok mikroszkópja ugyanis a hanglassítás. Egy kitűnő rádióműsor vezetett be bennünket e rejtett dallamok világába. Mezei András írta és rendezte a Madárénekek éneke című műsort, amelyet egy fölfedezés dokumentumainak nevezett. Igazi költészettel lepett meg a társszerző dr. Szőke Péter kandidátus jóvoltából. Az elhangzó madárhangfelvételek tudományos értelmezésével társszerzője volt ennék a kitűnő műsornak. A madarak fajonként különböző formájú, szerkezetű hangjelzései az ösztönös érintkezés eszközei. A technika —■ magnetofon, parabolikus hanggyűjtő tükör, hangoélzó mikrofon — segítségével »vadásszák« e dalokat, s a lassítás, a hangmikroszkó- pia révén vizsgálják. Az ember a saját érzéseit ruházza át a madarakra, ezért vélte olykor fuvolának, máskor klarinétnak a »hangszerét«, hol siraténak, máskor vidám táncnak a dallamát. \ A széncinege, a citromsármány, a remeterigó, a szürke bokormadár énekét akár tízszer- hússzor is meghallgattuk volna. Amikor az ökörszem dalát hallgattam többszörös lassításban, gyorsan leírtam egy papírra: »elektronikus zene«. A madárh angsebesség szárnyán utazhattunk ebben a műsorban, jó kalauzok révén. A madárhanigok formatana, melyet most összeállítanak, egész biztosan nemcsak az ornitológusok, hanem a zenetörténészek gazdag osszéhasolifó tára is lesz. L. G. értékű könyvvásárlás »jutott a látókör szélesítésében lemaradtak. Magyarázat: a fejlett technológiából, a tudományos igényű tervezésből adódó lehetőségeket nem képesek előnnyé változtatni azok, akik nem fogyasztók, ha kultúráról van szó. A fentiekből az is világos, hogy jelenünkben nem elég az már, ha csak a tanító »lámpás«. Noha ma is említhetnénk rá példát, hogy egy- egy szervezőkészségű, sokat akaró pedagógus csodákat tud tenni a falu szellemi arculatának kialakításában. A követendő természetesen az a modell lesz, amelyben együtt munkálkodik pedagógus, orvos, agronómus, hivatalnok stb. Szerencsére egyre több ilyen példa is akad. Erdei Ferenc a Gyöngyös- bokréta-mozgalmat, a táncos hejehujákat idegennek érezte a falusi kultúrától. Mert az »imponálóan szép népdalokat, táncokat, énekeket« akarta feléleszteni, csakhogy az akkor nem újjáéledés volt, hanem szerepjátszás. S ez tulajdonképpen intő megállapítás még ma is. Élettel kell megtölteni a próbára szánt estéket. Összekötni ezeket a mai igényekkel, hogy a hagyományőrzés és a jelen dolgai harmonizálva, egymást erősítve kapjanak tartalmat. Mint ahogy abban is előre kell lépnünk: a szépet ne a talmival cseréljék föl. Ma már egyre több községben, nagyközségben találhatók köztérj szobrok. De csak a legritkábban érezzük azt, hogy ezek valamiképpen részei a falunak. Nincs is remény arra, hogy azzá váljanak ott, ahol — ha szabad ezt a kifejezést használnom — »típusszobrokat« rendelnek vagy vásárolnak. Szoborköz- helyéket. Igenis, a legeredetibb, a közvéleményt állásfoglalásra késztető alkotások kellenek a falunak! S valóban művészi értéket képviselő festmények, grafikák a középületek helyiségeibe! I tt a nyár a kapuban. Ilyenkor a falu szellemi arculatának alakítása — a régi, nehéz aratások következményeképp — abbamarad egy időre. Ma luxus, ha a »lámpások« két-három hónapra megszűnnek világítani. A nyár ma — hála a termelési viszonyok változásának — olyan időszak, amikor az igazán nehéz munkát néhány ember végzi gépek segítségével. S ebből az következik, hogy a szellemi arculatot formáló munka nem állhat le. Leékó László »Minden tehetségét, anyagit úgy mint a szellemit, hívei javára fordította. Csekély jövedelméből, összerakott pénzéből 1876-ban óvodát létesített, megérte azt, hogy a nevelést már kicsi korában kell az embereknek adni.« Kavulák János kanonokról utcát neveztek el Berzencén, nagy becsben tartják emlékét az itt élők, ami természetes, hiszen neki köszönhető, hogy száz esztendővel ezelőtt ebben a dél-somogyi községben már óvoda működött. No és természetesen az itteni rend apácáinak, akik egészen a felszabadulásig nevelték, vigyázták az apróságokat az óvodában, majd tanították őket az általános iskolában. Az óvoda akkor csupán félnapos volt, és először egy zsúpfedeles házban rendezték be. Az évek során többször költöztek, míg végül a jelenlegi — eredetileg 1910-iben körzeti orvosi lakásnak épült — háziban 1954-ben végleg otthont kaptak. Akkor harminc apróság járt ide. Jelenleg a körzeti napközis óvoda épületében kilencven kisgyermekkel foglalkoznak az óvónők, a dadák. A legkisebKomáromy Erzsébet és Holczer Péterné. beket a bölcsődében helyezték el, mert itt már kevés a hely. Rövidesen megkezdődik az épület bővítése, korszerűsítése. Az óvoda dolgozói között jó páran akadnak, akik maguk is itt voltak óvodások. Például Holczer Péterné vezető óvónő és a 48 éves Komáromy Erzsébet dada Három és fél esztenKészül a »jó ebéd«. deig játszott ott, ahol most 8 ügyel a gyerekekre. — Százhúszan jártunk az óvodába — meséli. — Két apáca vigyázott ránk, nem jutott idő arra, hogy túl sokat foglalkozzanak a gyerekekkel. Az óvoda fölszerelésé is teljesen más volt. Hosszú padokon ültek az óvodások; akiknek nem jutott hely azok a földön. Azóta sokat változott minden. Ma már az óvodában nemcsak játszanak a gyerekek, hanem tanulnak is, hogy mire az iskolába kerülnek, már sok ismeretet elsajátítsanak. A berzencei óvodában a múlt hét végén tartották a 100. évzáró ünnepséget. A jubileum alkalmából kiállítást rendeztek a kicsik munkáiból. A környékbeli óvodák is szép számmal küldtek apró gyurmaszobrokat, a gyerekek által készített játékokat. A környékbeli vállalatok pedig pénzt ajánlottak fel az óvodának, melyből tovább gazdagíthatják a játékok, felszerelések sorát. D. T. Turizmus itthon Mióta a szabad szombatokkal. á megnövekedett szabad idővel majd 100 szabadnap áll évente rendelkezésünkre, egyre többet utazunk, kirándulunk hazáink tájain is. 1960- ban még csak egymillióid forintot költöttünk turisztikai jellegű célokra, tíz évvel később, 1970-ben már tízmilliárd forintot S ma a lakosság 65— 70 százaléka aktív turista, utazó. Nőtt az utazási kedv az élet- színvonal emelkedésének függvényéként, a kulturális igények növekedésével, az umba- nizácdó következtében. Kisfilmek hazánk tájairól Államunk sokat tett s tesz a belföldi turizmus körülményeinek javítására. A negyedik ötéves tervben. 6 ezer kempinghély és 4 ezer nyaralóháza hely épült állami hitellel, segítséggel, és felépítettek 280 vendéglátó és kereskedelmi létesítményt. Az ötödik ötéves tervben, egyebek - között a szerény igényű szálláshelyek bővítését tűzték célul; 5—6 ezer bungaló és 20 ezer kem- pinghely létesítését — elsősorban kevéssé zsúfolt helyeken. GERENCSÉR MIKLÓS EMLÉKE TISZTA FORRÁS Egyedül a Dunántúlról kapott vigasztaló híreket Rákóczi. De a cseppenkénti jó hírekkel szemben ezernyi lehangoló értesülés szaporította aggodalmait. Járta a megyéket, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzen. Látnia kellett, a panaszokban nincs semmi túlzás, sőt a közvetlen élmények a híreknél is riasztóbbnak mur tatták a valóságot. Éhínség környékezte a hadakat, ruházatuk lerongyolódott, vészesen ellanyihult a katonák toborzása Ugyanakkor a vármegyei tisztviselők korábbináL kíméletlenebből bántak a nincstelenekkel, 1 miközben a bizonytalan jövő miatt a maguk ködkatonák, bányamunkások felé fordult. Haragította, hogy elsikkadnak az ónodi ország- gyűlés határozatai. Ráncba akarta szedni a felelősödet, ezért gyűlést hirdetett Kassára, december 5-re, a szenátorok és a vármegyék képviselői részvételével. Megint késve érkeztek a meghívottak, ezért csak december 12-én kezdődhetett a gyűlés. Huszonöt megyéből érkeztek követek. Végre egyértelműen megparancsolta a kassai gyűlés mind a főrangú aknak, mind a köznemeseknek a kötelező adózást, első ízben a rendi állam történetében, s első alkalommal .a hasznára harácsoltak, népet kontinentális Európában. Por- és államot egyaránt károsítva, iánként megszabták, ki meny- ,, . , nyivel köteles hozzájárulni az A fejedelem valósággal meg- on5zágos Rákóczi undorodott tőlük, pártfogása joggal követelhetett, mert határozottan a jobbágyok, a évek óta egy fillért sem látott hatalmas birtokai jövedelméből. Ezüst pénzben kérték az egymillió 762 ezer forint adót, s ezzel közvetve megbuktatták a réz libertást. A pénzbeli hozzájárulás mellett kötelezővé tették a terményadót is. Csökkentendő az állam katasztrofális terheit, úgy döntött a katonaság, hogy az utolsó fillérig lemond zsoldhátra- lékáróL A kassai gyűlés után megint a hadakat, a megyéket járta Rákóczi, hogy tavaszra ütőképessé tegye a sereget. Becs döntő ellentmondásra készült. Katonailag is, politikailag is. A fejedelem fölmérte, soha ekkora nyomás nem nehezedett a függetlenségi mozgalomra. Pontos adatokkal rendelkezett az osztrák udvar a kuruc tábor viszontagságairól, ■úgy számított, nehézütegek felvonultatásával idéz elő szakadást a fejedelmet támogató szövetkezett rendek soraiban, Két évtizedes szünet után I, József országgyűlést hirdetett Pozsonyiba 1708. február 29-re, A nagylelkűség látszatát keltve, valójában hideg agyafúrtsággal Magyarország teljes fő- és köznemességének szólt a meghívó. Herceg Eszterházy Pál nádor külön szívélyes, levélben invitálta'"" Rákóczit, »Kedves öcsémnyek« szólítva a fejedelmet, aki válaszában leleplezte a labanc szolgalel- kűséget. Világosan megmondta, a trónfosztott császárnak semmi más célja nincs a Pozsonyba tervezett szemfényvesztéssel, mint hogy eltöröltesse a törvényes ónodi országgyűlés detronizáló határozatát, és engedelmes szolgáival próbálja jogszerűvé tétetni magyar királykodását. Minden úgy történt, ahogy Rákóczi megjósolta. Noha József császár kívánságára cső- dítették Pozsonyba a labanc előkelőségeket, az uralkodó annyira sem becsülte hódolóit, hogy elment volna az országgyűlésre. Fölényeskedése jeléül a magyar ügyekben illetéktelen személyekre, Lichtenstein Ádám hercegre és gróf Traun Ottóra, Ausztria marsalljára bízta az április 3-án sorra kerülő megnyitót, mintha az egész rendezvény csupán egy tartományi gyűlés rangjával bírt volna. Politikai ostobaság volt ez, kirívó példa arra, hogyan jut érvényre a nyers hatalmi gőg a józan ésszerűség rovására. Ezzel tüntetőén kinyilvánították, Magyarország kérdése semmivel sem több Bécs számára, mint valamely osztrák beliigy. (Folytatjuk.) Mert még mindig a legismertebb, megszokottabb helyeken üdülünk. Mintha nem lenne más vizünk, mint a Balaton vagy a Velencei-tó, más helyünk, mint a Mátra! Mintha Magyarországnak nem lennének »felfedezésre váró helyei«. Pedig milyen szép a Sugo- vica partja, a gemenci rezervátum, vagy a Vas megyei büki fürdő. Aki járt már Aba- ligeten, Orfűm, az a megmondhatója, milyen nyugalmas nyaralás kínálkozik itt. Varázslatosak Hollókő utcái, népművészeti emliéikei, de meg kell ismerni az Őrség különleges néipi-iparművészeti remekeit is. Tokajban, Sárospatakon történelmi múltunk emlékei, s a tüzes borok teremtik a jó hangulatot. Nógrádverőoén, a pilisi parkerdőben, a Bakony hegyei közt csodálatos a levegő, szemet-szívet gyönyörködtető táj. Mindezeket a helyeket nem önkényesen soroltuk fel (bár folytathatnánk még hosszan). — Az Országos Idegenforgalmi Tanács első, kizárólag a hazai közönségnek készített filmjeiből idéztünk. A Tavasz, Nyár, Ősz, Tél című kisfilmek hazánk kevéssé ismert vidékeire invitálnak. Táji szépséget, kellemes pihenést, kiikap- csdlódást, szórakozási-kulturális lehetőségeket kínálva — mindezt elérhető árakon. Öt- Leteket adnak e filmek, hol töltsük a hétvégét, hová utazzunk hosszabb időre az év különböző szakaszaiban. Sóik kópia készült, amely filmkölcsönzőklben, a megyei filmtáraikban, az iskolai szakmunkásképzés ok tatáfi lm-hálózatában, KISZ-Mubokbon, TIT-előadásolkon vetíthető. Jó, hogy készültek Hlyen filmek is, amelyek bennünket, magyaroikat tájékoztatnak Magyarország látnivalóiról! K. M. Somogyi Néplap
