Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-24 / 148. szám
r XXXII. évfolyam 148. szám 1976. június 24., csütörtök Szúnyogirtás repülőgépről Olasz választási eredmények Rómában az első helyre került az Olasz Kommunista Párt Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti: 157 százalékot). így a korábbi Befejeződött az eredmónyszámlálás Olaszországban a kisebbségi baloldali tanács vb parlamenti választásokkal egybekötött közigazgatási válasz- most mar biztos többség bir- tások vonalán is. Ezek hasonló eredménnyel végződtek, mint j tokában maradhat hivatalá- a parlamenti szavazás: a baloldal általában előretört, a ke- ban- (Genova polgármestere resztén.vdemokrata párt azonban jobboldali szövetségesei rovására megvédte pozícióit. Szicíliában, ahol a tartományi gyűlést választották újjá, a KDP megtartotta a helyi igazgatásban betöltött vezető szerepét. Az OKP azonban növelte képviselői számát. míg minden más párt veszített. Rómában, ahol a városi tanácsot újították meg, az OKP az első helyre került (30 helyet szerzett a 80 tagú városi tanácsban). A baloldali erők együttesen megszerezték a szükséges többséget. Tgv minden valószínűség szerint az olasz főváros irányítása — először, mióta választás útján jelölik ki az irányító testületeket — baloldali kézbe kerül. A római polgármester nem kereszténydemokrata lesz többé, s a római katolikus egyház köreiben ez nagy aggodalmat kelt. Genovában szintén az OKP és a baloldali erők kaptak ' nagy többséget eddig szocialista volt, most lehet, hogy kommunista kézbe kerül ez a tisztség.) Foggia. Bari, Ascoli, Piceno és más városok közigazgatása a KDP kezében maradt. * * * Rómában folyik a vasárnapi és hétfői parlamenti választások értékelése, s elhangzanak az első nyilatkozatok amelyek utalást adhatnak arra, milyen politikai megoldás születhet a válságra a szavazási eredmények, az új új erőviszonyai (összesen kb. I al^P^rtok közül elsőnek Giscard d’Eataing Angliában A királynő ^utalt az érdekellentétekre ~H hivatalos látogatáson Nagy-Britanniában tartózkodó Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök tiszteletére II. Erzsébet királynő kedden bankettet adott. Beszédében az angol uralkodó többszőr • utalt Nagy-Bntannia és Franciaország érdekellentéteire. »önmagában véve az, hogy kapcsolataink oly szorosak, szükségképpen felvet kérdéseket, amelyekben véleményünk eltérő. Könnyebb megoldásokat találunk, ha ezt a körülményt már a kezdet kezdetén felismerjük« — jelentette ki II. Erzsébet, majd azt hangoztatta, hogy a két ország viszonyából »ki kell küszöbölni a régi gyanakvásokat és reflexeket«. Szavaira a francia államfő azzal válaszolt, hogy maga is reméli: »Űj, az eddiginél rendszeresebb és bizalmasabb kapcsolat« jön majd létre Anglia és Franciaország között. Kedden este Giscard d’Estaing elnök és James Calla“ ghan miniszterelnök — mint közölték — kétoldalú konzultáció kérdésével, a Közös Piac jövőjével, az Europaparlament tagjainak közvetlen választásával és a közösség halászati rendelkezéseivel foglalkozott. Időközben az alsóházban száz munkáspárti képviselő határozati javaslatot írt alá, amelyben elítéli a francia kormányt, amiért fegyvereket adott el Dél-Afrikának. OKP hívta össze vezetőségét. Az ülés előtt Berlinguer főtitkár egy nyilatkozatban hangsúlyozta pártja sikerét: »48 új képviselői hely és 22 új szenátusi helyet szereztünk, a KDP csak azt szerezte visz- sza, amit tavaly elveszített, minden más párt veszített. A törvényhozás összetétele a baloldal javára módosult. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a súlyos gazdasági és politikai válságból egyetlen kivezető út, ha a baloldal, a munkás- mozgalmat képviselő pártok teljes jogú részvétéit kapnak az ország irányításában« — mondotta. Az OKP célja, hogy elkerülje az ország kettészakadását — tette hozzá. (Folytatás a 2. oldalon) Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján 1976. június 24- én délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. Varsói Szerződés Vezető politikai munkatársak megbeszélése A Varsói Szerződés vezető politikai munkatársai, akik kedden Várnában megbeszélést tartottak a tagállamok hadseregeiben folyó ideológiai munkáról, szerdán Szófiába utaztak. A bolgár fővárosban a testvéri hadseregek vezető beosztású tábornokai, köztük hazánk képviseletében Kárpáti Ferenc vezérőrnagy szerdán megkoszorúzták Georgi Dimitrov mauzóleumát, majd fogadta őket Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a bolgár államtanács elnöke. Idén nyáron a két balatoni megye, valamint a BIB az Országos Idegenforgalmi Tanács közösen fogott össze a nyaralók és az őslakosok életét megkeserítő szúnyogok ellen. Megbízásukból a repülőgépes Növényvédő Szolgálat gépei kéthetente hatékony permetezőszerrel fújják be a tó környékét. Az első ilyen intenzív szúnyogirtás tanúja volt fotóriporterünk. Azóta a permetezés eredményeiről is hírt kaptunk. A szakemberek és a nyaralók egybehangzó véleménye: már az első szúnyogirtás után csak elvétve találkoztak egy- egy példánnyal a tóparton. Az első tapasztalatok tehát jók: bevált a Malathin, a minden eddiginél hatásosabb és a környezetre veszélytelen szúnyogirtó szer. Ifjúsági találkozó Varsóban Elfogadták a dokumentumokat Utolsó szakaszához érkezett a Varsóban folyó európai ifjúsági és diáktalálkozó. A bizottságok kedden a késő esti órákig tárgyaltak, hogy végső formába öntsék az egyes szekciók munkáját összegező Tanácskozik a nemzetközi gasztroenteroiógiai kongresszus Több mint 40 ország mintegy 1500 szakembere részvételével szerdán délelőtt Budapesten, az Erkej Színházban megkezdte munkáját az európai és Földközi-tenger mellé- ki gasztroenteroiógiai társaságok (Asnemege) X. nemzetközi kongresszusa. Dr. Varró Vince egyetemi tanár, a kongresszus elnöke mondott megnyitó beszédet. Dr. Aczél György egészségügyi miniszterhelyettes üdvözölte ezután a külföldi vendégeket az egészségügyi dolgozók nevében, majd dr. L. O. Standqert, az európai társaság főtitkára adta át ünnepélyesen tisztjét dr. Varró Vince professzornak. Végül dr. D. G. Watkin- son, a Gasztroenteroiógiai Világszövetség elnöke kívánt jó munkát a tanácskozás valamennyi részvevőjének. A kongresszus vendégei befejezésül megtekintették a Seherezáde című balett előadását, A hét végén már kezdhetnék... — Ez lesz a hatodik aratásom. Az SZK—5-ös, amelyikre ezen a nyáron ülök, másodszor vesz részt benne. Tavaly a betakarítás közepén érkezett, s ősszel, a kukoricában nem dolgozott. Az idén a gabona után ennél a munkánál is ott leszünk ... Verbovszki Dezső, a za- márdi tsz szerelője, még meg- igazitott néhány csavart, miután a szemlebizottság elhagyta a telepet. Ez az egy SZK—5-öse van a termelő- szövetkezetnek, mellette még három E—512-es — ebből egy újonnan érkezett — és három SZK—K-es vár »bevetésre«. A negyedik SZK—4-est javitják, ha elkészülnek vele, akkor a borsó betakarításában vesz részt. — Dehet, hogy a hét végén, az őszi árpával megkezdjük az idei aratást — mondta hétfőn Olasz Ferenc tsz-élnök. — A borsóval együtt több mint ezer hektárról kell betakarítani a termést, s ha minden körülmény kedvez, húsz-hu- szonkét munkanap kell hozzá. A tizennyolc MTZ-traktor- ból nyolc-tíz a szemet szállítja majd a kombájnoktól, a Rába Steiger pedig a talajt munkálja a megüresedett tarlón. A három D—4—KB-ből kettőre a szalmalehúzás vár. Fölkészültek arra is, hogy tisztítsák — és ha kell, szárítsák — a gabonát. Most vásároltak egy bábolnai, nagy teljesítményű rostát, ezt szerelik össze: az FT—5-ös szárítójukon ötven mázsa termény 10 százalékos nedvességlevonását végezhetik el óránként. Minden készen áll tehát a zamárdi tsz-ben ahhoz, hogy a kalászok beérésekor megkezdődjön az aratás. jelentéseket, amelyek az érte- [ és együttműködési értekezlet kéziét záródokumentumának . befejezése után és ugyancsak alapjai kepezik majd. egy évvel a helsinki záródoSzerdán délelőtt folytatód- kumentumban foglalták meg- tak a bizottsági ülések, majd kora délután ismét plenáris j valósitasanak . ««“gezesere ülést tartottak. Az ülésen el- , hivatott belgrádi értekezlet fogadták az európai ifjúsági és i előtt, az európai ifjúság túldiáktalálkozó dokumentunyomó többségének képviselői mait: a fődokumentumot. , , amely tükrözi a részvevők ál- l hltet tettek az enyhülés es az tál megvitatott fő probléma- I együttműködés mellett. A kukat. valamint egy felhívást a lönböző nézetű nemzetközi, világ ifjúságához A plenáris i r.e_ioná|js ^ nernzeu ifjúsági, ules ele téri esztendő doku- T .... , , ,, , ... valamint diaxszervezetek kepmentumtervezetek elkeszitese! . .... . , viselői nyíltan, 06zmten vitázaz európai ifjúsági es diák- I , , , . , . , , . ,, , , 1 tak a helsinki aiapelvek edtalalkozo elnoksegenek fel- i ; digi vaiora váltásáról, az if- adata' : júsag szereperői és felelósséA nagyszabású rendezvény j géről. eddigi mérlegét megvonva j Bebizonyosodott, hogy az megállapítható, hogy az euró- J ideológiák különbözősége el- pai ifjúsági és diáktalálkozó |“f..:S^mos_ol,yatl terület kínálkozi k jelentős munkát végzett. Egy | teremthető’ évvel az európai biztonsági 1 között. (MTI) amelyen egység Európa fiataljai A barcsi árasban a tavalyinál több burgonya várható Tapsonyi János, a barcsi járási hivatal osztályvezetője adott tájékoztatást a hét elején arról, hogy ezekben a napokban számolnak be a járás termelőszövetkezetei vezetői az év első felében végzett munkáról, az aratási előkészületekről. A megyének ezen a határ menti részén több mint, 9200 hektár kalászos vár betakarításra, ehhez 53 üzemképes kombájnnal rendelkeznek a tsz-ek. Eddig hat közös gazdaság adott számot az elmúlt időszakról, s a tapasztalatok szerint 17 munkanap elegendő lesz az aratáshoz. Számolnak azzal is, hogy kombájnok átcsoportosításával segítenek majd azoknak az üzemeknek, ahol a saját gépeik nem győzik egyedül a tennivalókat. A gépszemlék eredményei biztatóak, s egyáltalán: minden tekintetben jobb a föl| készülés, mint a korábbi | években volt. Az osztályveze- í tő elmondta, hogy 54 tehergépkocsi és 525 pótkocsi áll [ rendelkezésre a szállítási fel- J adatokhoz, ezen a téren egy [ év alatt 400 tonnával nőtt a ! kapacitás. A tárolási lehető- j ség 1732 vagonról 2860 vagonra gyarapodott, s ez is biz- ! tató előjel az aratás küszö- : ben. A barcsi járás termelőszö- I vetkezeteiben régtől »honos« j a burgonya. A barcsi és a I csokonyavisontai ' tsz tárolóját még az idén üzembe helyezik, a homokszentgyörgyiek részére pedig elkészült a létesítmény tervdokumentációja. A burgonyánál a tavalyinál nagyobb hozam ígérkezik. Erre lehet következtetni a táblákból és abból is. hogy a barcsi Vörös Csillag ' Tsz-ben például volt olyan terület, ahonnan hektáronként 170 mázsa új- burgonyat takarítottak b«. .