Somogyi Néplap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

Hárommilliót érő Ötszáz Tagon cukorborsót Tár az idén a Nagyatádi Kon­zervgyár a termelőszövetke­zetek 1925 hektáros — szerző­dött — termőterületéről — ír­tuk keddi lapunkban. S arról is beszámoltunk, hogy a komiósdi Béke Tsz-ből érke­zett hétfőn az első zöldborsó-, szállítmány a gyárba. Szerdán megnéztük, hogyan folyik a borsóbetakarítás Drávaszentesen, s a cséplés Komlósdon és Péterhidán. Kí­sérőnk, Feigli József tsz-elnök elmondta: a munkához hétfőn reggel fogtak hozzá, s szaka­szosan. kerül le a termény a több mint 200 hektárról. Már a vetésnél ügyeltek arra, hogy a borsó ne egyszerre ér­jen be, azonban most, a be­takarítás idején már eléggé elmosódtak ezek a határok. Tehát nagyon kell Igyekezni a munkával, hogy a »zöld II gyöngy rr A cséplőnél gyűlik a konzervgyári nyersanyag. A zöldborsó betakarítását gépesítette a szövetkezet. gyöngyből-« minél több még a túlérés előtt' a gyárba kerül­jön, ugyanis a minőségi elté­rés árkülönbséget jelent. A betakarítás, a cséplés éjjel­nappal és vasárnap is folyik. Egy-egy géphiba vagy más ok miatti késés százezer forint veszteséget is okozhat a gaz­daságnak. NDK-gyártmányú rendre- vágó dolgozott, rendfelszedő juttatta a pótkocsira a ter­mést. Egy konzervgyári és két saját cséplőgéppel fejtet­ték a hüvelyből a cukorbor­sót. A több mint kétszáz hek­tár négy táblából tevődik > Ü6sze, s a szövetkezetiek úgy számolnak, hogy július máso­dik felében pontot tehetnek a meglehetősen nagy munka végére. Ha sikerül a tervük, s úgy »jön be« a cukorborsó, ahogyan azt szeretnék, 2,8 millió forint bevételre tesz­nek szert. Dombok között A természet ajándékai Válogatnék a boltok az üdítő italok között Több sör jut a nyáron a Balaton-partra — Az idén éjszaka is szállítanak árut Üdítő Italból már válogat­nak is a kereskedők ezen a nyáron a Balaton déli part­ján. Igaz, hogy választásúik nem mindig esik egybe a ven­dégek igényével. A tavalyánál 15 százalékkal több lesz a sör. A hazai sörgyárak termelése nem nőtt: a nagyabb mennyi­ség tehát több importot je­lent. A jól ismert csehszlovák, lengyel és jugoszláv sör mel­lett az idén osztrák gyáraik termékeit is árusatják majd. A megyei tanács kereske­delmi osztálya tegnap rendez­te Balatonbogláran azt a ta­nácskozást, melyen a kereske­delmi és vendéglátó vállala­tok, szövetkezeteik vezetői az igényeket mondták el, a Sör­ipari Tröszt pedig a lehetősé­geiket mérlegelte. A Balatonon tart már a nyári forgalom: a vendiégek száma egyenletesen emelkedik. A boltokban, eddig még nem hiányzott a sör és az üdítő ital. A nagy vendég- forgalom azonban ezután kö­vetkezik. A július elsejével kezdődő negyedévben összesen 123 ezer hektoliter sört kap a déli part Ebből 35 ezer hek­toliter lesz az import A me- ' gyei tanács keresfeed&Lmi osz­tálya ötezer hektoliter tarta­lékot is kapott azért, hogy le­gyen mihez nyúlni, ha hirte­len emelkednek az igényeik. Üdítő italból annyit kapnak a boltok, amennyit kérnek: nyolc-tíz gyártó, illetve nagy­kereskedelmi vállalat har­mincféle üdítőt hoz forgalom­ba. A gondot az okozza, hogy — elsősorban az olcsóbbakból — nem szívesen rendelnek a boltok. Magyarázatukat mim- denki érti, elfogadni azonban nem lehet. Az eladók a for­galom után kapják a jutalé­kot: ha olcsóbb az áru, keve­sebb a pénzük. A szűk raktá­rakban ezért jut mind keve­sebb hely például a régóta közkedvelt Fonyódi ásvány­víznek. Ez a jó minőségű szénsavas üdítő egyedül Bu­dapesten örvend változatlanul nagy népszerűségnek. A kereskedelem rendelésé­nek csökkenése miatt a gép­sorokat nem tudják teljes egé­szében kihasználni. A Nagy- kanizsai Sörgyár somogyi gyáregységében készült üdítő italokból — az Orange-ból és a Tóniéből is kevesebbet j módon juttat el a boltokba, rendelnek az üzletek. A ke­E tapasztalatok azt jelzik, hogy minél előbb korszerűsíte­ni kell a szállítást. Ennek út­ja pedig a konténer. Átgon­dolt terv alapján a következő években hozzá kell látni a gyakorlati megvalósításhoz. Jó tapasztalatok vannak már, hiszen a Somogy—Zala megyei Élelmiszer-, Háztartási és Ve­gyiáru Nagykereskedelmi Vállalat több árucikket ilyen az reskedők véleménye szerint romlott a Tonic minősége. Azt mondják, nem más, mint íze­sített »édes víz«, s ha a vevő mást is talál, azt ott hagyja a boltban. A sörgyár vezetői azt állítják, hogy változatlan a technológia és a minőség is. A megyei tanács cikklistát adott ki arról, hogy mit kell tartaniuk a boltoknak; ezen a Fonyódi ásványvíz is szere­pel. A Pécsi Sörgyárban a töl­tőkapacitás növekedése miatt javult a Pepsi-Cola ellátás. Több a Coca-Cola is. Márká­ból és Traúbisodából a tava­lyinál nagyobb mennyiséget kap a déli part. Az egyen­letes, jó ellátás lehetővé teszi, hogy az ifjúsági táborok, nya­ralók büféjéből száműzzék a sört és a többi szeszes italt. Az áru eljuttatása a bol­tokba nem könnyű feladat: ha néha egy órára kifogy valahol a sör vagy az üdítő ital, ez nem az áruhiány jele, hanem azt mutatja, hogy nehezen jutnak el a címzetthez a szál­lítójárművek. Éppen ezért ve­Dr. K. I. Egyre gyakoribb, hogy a természetvédelemmel össze­függő tapasztalatcseréket, szakmai összejöveteleket So­mogy megyében rendezik. Jó érzés ez az itt lakóknak, mert igazolni látják: nem a jó ér­telemben vett ' lokálpatriotiz­mus dicsérteti velük a szelíd hátú dombokat, az elnyúló ha­talmas erdőségeket, a fák közül előbukkanó kis patako­kat, a mezők és erdők szép és gazdag vadállományát. A me­gye természeti ritkaságai, tá­jai, sajátos faunával és fló­rával rendelkező területei a személyes kötődésen túl is érdemesek a figyelemre. Már a század elején is A távlati tervek szerint 1990-ben a somogyi erdőknek már több mint négy százaléka szolgálja az emberek üdülését, pihenését. (Jelenleg ez az arány egy százalék!) Dombokkal szaggatott, er­dőkkel borított, szép táj a Zselic. Készülnek már a ter­vek 9300 hektáros területének tájvédelmi körzetté nyilvání­tására. Régi hangzású község­nevek sejtetik: erre még érin­tetlenségben búvik meg a ter­mészet egy-egy csodája, szí­nessé nevelt virágritkasága, őjes törzsű, hatalmas fája. A természetvédelmi munka során mind sűrűbben esik szó az újabb eredményekről. S ezzel összefüggésben az előz­ményekről. Már az 1900-as évek elején kutatómunka folyt a jelesebb tájegységek feltárására. A természeti ér­dekek védetté nyilvánítása 1941-ben kezdődött, és foly­tatódik a mai napig. Az utób­bi évtizedekben meggyorsult ez a munka. 1962-ben a me­gye területének még csak 0,04 százaléka volt védett, ide tar­tozott az országos értéknek számító Baláta-tó. Növény- és állatvilága a szakemberek előtt országosan is iámert, ám a 174 hektáros terület még mindig sok érdekességet és ritkaságot rejteget. A természetvédelmi albi­zottság megalakítása (1973- ban) lendületet adott Somogy megye természetvédelmi feltá­rásának és az újabb területek védetté nyilvánításának. Je­lenleg már 3700 hektár, a me­gye területének 0,6 százaléka védett. Az Ssborókás kincsei FSldváry Miksa kaposvári vasolta: helyezzék védelem alá a dél-somogyi Barcs kö­zelében fekvő ősborókást. Az ország egyedülálló természeti ritkasága ez, s az ide kirán­dulók szinte elvarázsolt tájon [szerint mintegy 115 madárfaj él itt (illetve fordul elő ezen a területen), közülük 77 faj itt is költ. Ezek között vannak a rétisas, az egerészölyv, a ha­lászsas, a fekete gólya, az találják magukat: a megszo- ugartyúk, a nád- és mocsár­kott képtől elütő növénytár­sulásokat, zsombékosokat mintha csak a földtörténet múltjából felejtették volna itt. A csaknem 3 és fél ezer hek­táros területből 1100 szigorúan védett. A védetté nyilvánítást a különleges földrajzi helyzet, az értékes növény- és állat­világ, illetve az igen ritka nö­vénytársulások indokolták. A barcsi ős borókás jelenleg a Dél-Dunántúl legjelentősebb génbankja. Olyan vidék ez, ahol a Dél-Alföld ősvegetáció­ja eredeti formájában, bur­jánzó szépségében maradt fenn napjainkig. A szélsősé­ges ökológiájú termőhelyek gazdagsága, a növényföldrajzi határhelyzet együtt adják a vidék különlegességét. Itt ta­lálkozik az atlanti elemekben gazdag dunántúli, a keleti és a bennszülött elemek által meghatározott alföldi és a dél felől behatoló szubmeöiterrán flóra. Mindez természetesen meg­határozza az állatvilágot is. Ennek föltárása napjainkban történik: a pécsi Janus Pan­nonius Múzeum természetraj­zi osztálya szervez ide gyűjtő- és kutatóutakat. A madárvi­lágot már felkutatták, és a vadásaszíveket is megdobog­tató ritkaságok fészkeléséről szólnak a jelentések, a tudo­mányos leírások. A fölmérés lakó madarak, és az eltűnőben levő királyi címerállat, a holló is. A munka folytatódik Mondják az itt élők, hogy a területen nemcsak a tudo­mány lel kincsekre. Esztétikai­lag legalább olyan érték az ős borókás: a védett rész or­szágos egyedülálló tájképi jel­legzetesség, az enyhén hullá­mos felszínen váltakozó boró­kásokkal, buckaközi égeres- nyíres zsombékokkal, csillogó tükrű kis lápi tavakkal egye­dülálló élményt nyújt. S most a Zselic! Védetté nyilvánítják. Erdeiben éremre pályázó hatalmas szarvasbi­kák bőgnek a kora őszi, pá­rás éjszakákban, óvatos léptű őzek váltanak ki a határos vetésekre, s mély szurdokok tüskés bokrai között gazdag fácánállomány ígér eredmé­nyes hajtást a téli vadásza­tokon. így Somogy — a nem emlí­tettekkel együtt — már gaz­dag a védett területekben. — A munka folytatódik, s egy napokban hallott adat szerint minden lehetőség megvan ar­ra, hogy 1985-ig a megyében 24 700 hektár országos és 600 hektár megyei értékű terület lesz védett. Somogy területé­nek 4,5 százaléka! Mészáros Attila Növényvédelmi tájékoztató A terményraktárak fertőtlenítése A 43/1963. (XII. 6.) MÉM sz. rendelet 2. sz. mellékleté­ben előírja, hogy a mezőgaz­dasági termények tárolására szolgáló helyiségeket tárolás előtt minden évben szaksze­rűen fertőtleníteni kell. Az el­múlt években fokozatosan el­szaporodott gabona- és rizs- zsizsik, a gabonabogarak és a raktári gabonamolyok okozzák erdőigazgató már 1931-ben ja- i a legtöbb veszteséget. Az ex­GERENCSÉR MIKLÓS EMLÉKE TISZTA FORRÁS Közvetlen környezetéből is egyre több hívét öli meg a ra­gály, három generálisa is a pestis áldozata lett. A metely az ellenség, neki sincsen any­nyi ereje, hogy fegyverrel csi­karja ki a gyors döntést, ezért a képmutató békülékenység dél felől északra haladva már eszköztárát ismét igénybe ve az egész országot «borította, szi. A birodalom legtekinté- Tatárszentgyörgy, Szolnok lyesebb embere az egész Eu- után Szerencsre húzódott ud- rópában hírneves^ Szavoyai varával a fejedelem, ide fu­tottak be hozzá a rosszabbnál Ugyancsak november 10-én foglalt szállást Rákóczi csa­ládja ősi lakhelyén, Munká­cson. Előrelátó gondoskodás­sal megerősítette az őrséget, hadiszekereket és élelmet hal­mozott fel a várban. Ebbéli foglalatossága közben látogat­ta meg Károlyi Sándort. A szatmári gróf igen nyájas hangú levelet kapott Pálffy- tól, s most ezt a levelet nyúj­totta át a fejedelemnek. Is­merős labanc érveket sorolt fel az új fővezér, mondandó­ja annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy fenyege­tőzés, követelőzés helyett ud­variasan fogalmazott, legalább hangvételben egyenrangúnak ismerte el a címzettet. Rákóczi nem vonakodott újra fölvenni a tárgyalások rosszabb hírek. Szeptember 24-én elesett Érsekújvár, a kurucok legfontosabb, legerő­sebb, legjobban fölszerelt vá- ..... _ ra. Ezt követően Krasznahor­tették föl ismét: időszerű len- ka, Eperjes, Bártfa is kény­télén volt megnyitni kapuit a vitathatatlan túlerő előtt. Jenő tábornagy, ö javasolja I. József császárnak, hogy ejt- , , _ _ , ,, .___ s ék el a kegyetlenkedéseiről & hírhedt Heistert, bízzák a ne megoldani az éjszakai szállítást Ehhez azonban az is kell, hogy legyen, aki a boltokban, a vendéglátóhelye­ken záróra után is átvegye az árut. A déli parton mindosz- sze 35—40 bolt és vendéglátó- hely vállalkozik az idén erre. A kövér gyermek nem egészségesebb Az orvosok elavultnak nyíl- l Ellenkezőleg: a karcsú gyer­vánították azt a régebbi né­zetet, hogy a kövér gyermek egészségesebb, és betegség esetén van mit felhasználnia. mekek ellenállóképesebbek. A kásikorú túltáiplálás ugyan­akkor nemegyszer ifjú- és fel­nőttkori elhízás okává válik. A kisgyermekeket nem sza­bad arra kényszeríteni, hogy kiürítsék a tele tányért. A repeta az étvágynak megfele­lő táplálkozásra szoktat. magyarországi fővezérséget olyan emberre, aki magyar­nak vallja magát, ugyanakkor feltétlen híve az Ausztriai Háznak. Ilyen személy sike­resebben bonthatná meg a Kétségbeesés lett úrrá az kurucok amúgy is fogyatkozó országon. Alig pislákolt már táborát, hihetőbben hirdethet- valami remény, csak a feje- ne az uralkodó, az udvar jó­delem bízott töretlen hittel a indulatát. jö,vőben. Lázas iramban dől- Pálffy János labanc tábor- gozott, újult ambícióval kuta- nokra esett a választás. Ki­tört külső segítség után. Alig tűnő katona volt, eszes, mű- . érkezett meg Párizsból húsé- veit politikus, ő birtokolta háti álláspontja mellett. lát. Azt üzente Pálffynak, hogy legyenek tekintettel a kölcsönös kimerülésre, kösse­nek fegyverszünetet, s keres­sék közösen az ünnepélyes békekötés módját. Mint lát­ható, a fejedelem sem ra­gaszkodott a merev szóhasz­nálathoz, de az ünnepélyes béke nem jelenthetett számá­ra mást, mint egyenrangú fe­lek szerződését, tehát válto­zatlanul kitartott a gyöngyö­si, Selmecbányái, nagyszom ges és tehetséges diplomatá­ja Vetéssy László, máris Nagy Péterhez küldte követségbe a kéréssel, hogy Oroszország uralkodója mihamarabb küld­jön Munkácsra 3-4000 fegy­verest. Amíg az élethalálharc men­tőakcióit szervezte Rákóczi, addig Bécsben már arra ké­szültek, hogy íöltegyék az i- re a pontot. Noha végső rohamra készül ti hűségre. Horvátország báni méltóságát is. Kétségtelen, Szavoyai Je­nő herceg osztrák /szempont­ból alkalmasabb embert alg- ha választhatott. 1710. november 10-én köl­tözött Budára az új fővezér, és még aznap kibocsátotta felszólítását Magyarország vármegyéihez: ne dacoljanak tovább, haladéktalanul térje­nek vissza az uralkodó irán­Pedig a császáriak most sokkal kevésbé voltak hajlan­dók tárgyalni ilyen alapról, min bármikor korábban. A jelek szerint visszavonhatat­lan katonai fölénybe kerültek. Már Sárospatakot is elfoglal­ták, és a siker reményével ostromolták Eger várát. (Folytatjuk.) portszállításokat is akadályoz-^ zák, mivel a legtöbb ország nem fogadja a fertőzött ter­ményt, -» A védekezésnek megelőző jellegűnek kell lennie, mert a kórokozók fellépése, elszapo­rodása után már csak a költ­séges gázos fertőtlenítésre van lehetőség. A jelen és a közeljövő feladata a termény­raktárak, tárolóhelyek minden szintjének gondos kitakarítá­sa. Az összegyűlt hulladékot, söpredéket a leghelyesebb el­égetni; csak alapos tisztoga­tás után kerülhet a sor a vegyszeres beavatkozásra! Az üres raktárak preventív fertőtlenítésére ajánlott kon~ takt hatású rovarölő szerek: Suminthion 50 EC, Metation 50 EC, Diazinon 50 WP, Fosz- fotion. Ezekből 2 kg szert kell számítani 1 négyzetméterre. 100 négyzetméterre összesen 5—10 liter permetlevet kell kijuttatni. A kezelést követően két hétig tilos a termény be­rakása! (Ezután is csak úgy szabad a tárolást elvégezni, hogy a termények a kezelt felülettel közvetlenül ne érint­kezzenek !) Üres raktárak megelőző fer­tőtlenítésére gázhatású ro­varölő szereket is alkalmazha­tunk: Unifosz 50 EC, DDVP 50 EC (Vinitox), Vapona 48 EC, Nogos 50 EC (100 légköbmé­terre 20 g szer, 2,5 liter víz­ben — ködszerűen — kiper­metezve). A kezelést követő 12 óra elteltével 24 órás ke­reszthuzatos szellőztetést kell csinálni. A felsorolt gázhatá­sú inszekticidek gázmester közreműködése nélkül is fel- használhatók. Ezek a szerek veszélyes mérgek, ezért az előírt óvó rendszabályokat fo­kozott gondossággal kell meg­tartani, az előírt védőfelsze­relések használatát az irányí­tó. szakembereknek biztosíta­niuk kell. Később, a termé­nyek tárolásakor a gabona folyamatos szellőztetésével, át­forgatásával, valamint az op­timális tárolási magassággal (gabonánál 160—200 cm) meg­előzhetjük a'rendkívül veszé­lyes raktári kártevők elsza­porodását. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom