Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-14 / 113. szám

Pécsi színházi este Capa, május van *Negyvenegy évet élt. Vi­dámnak, szellemesnek, köny- nyed embernek látszott, de valójában nagyon is komoly volt, az igazságért harcolt.« Robert Capa! Május van, tavasz, nálunk, Magyarorszá­gon, ahol szüleitett, a béke hónapja ez. Épp jókor ér­kezett a kiállítás Budapest­re. Félreverte a harangokat, hogy figyelmeztessen, milyen iszonyú a háború. A Mű­csarnok terme még a fény­képekhez mérten is parányi helyiség, de úgy éreztem ott, hogy befért Európa. S nem­csak ez a földrész, ahol a két világháború lángra lob­bant, s ahol a spanyolok a nemzetközi brigáddal bari­kádokat emeltek, de jutott hely Indokínának és Viet­namnak is. A század véres történelmének. Hemingway, Picasso néz ránk. Az író ezt mondta ró­la: »Robert Capa jó barát volt, nagy és nagyon bátor fotós.« Picassóról 1954-ben ké­szült a felvétel. Capa ezt gondolta akkor: — Lehet, hogy az utolsó pillanatban fényképeztem le. Hiszen ak­kor már írták a fegyverszü­net okmányait. Néha az utolsó napon tán éppen a legjobbak halnak meg. És az élők hamar felejtenek. Ebben tévedett, Capa. Bár megértem önt. Hiszen a borzalommal még fantázia­képében sem nézünk szembe szívesen. De vannak, akik másért szeretnék, hogy az emberiség felejtsen. Az ő bűnük szörnyű. Azt nem le­het feledni. Nálunk most május van, és nem felejtünk. Vigyázunk, hogy a földben kicsírázott magvakból beér­jen a termés. És, hogy min­dig így legyen. Hemingway tudta, mihez viszonyítsa a bátorságot, hi­szen maga is kivette részét a II. világháborúból. Capa valóban bátor volt, de nem­csak az, hanem kitűnő har­cos is, azaz nagyszerű fotós. Emberi, mesterségbeli jel­lemzését egyik mondásából meríthetjük: »Ha a fényké­ped nem elég jó, akkor nem vagy elég közel a dolgok­hoz.« Ö közel volt, ahogy A mi- licista halála című világhíres felvétele is mutatja. Az em­berek legbensöbb fájdalmá­hoz is közel jutott. 1943-as nápolyi képeinek sötét tónu­saival a legfeketébb gyászt fejezi ki, a katonák temeté­sét. És ott volt Berlinben, Ukrajnában, Párizsban, hogy megörökítse: Vége a hábo­rúnak. Capa halálát mégis a há­ború okozta; Vietnamban. 1945-ben nem tette le a fényképezőgépet. Capa meghalt. Vietnamban most már a békés építőmun­ka folyik. Capa él. Vietnam­ban győzött a béke. Május van, nálunk.. H. B. Hortobágyi pásztor mű vészét A hortobágyi pásztorkodás kialakította a puszta sajátos népi művészetét. A szaru- és fafaragó, csontberakó, ostor- nyél-, karikás- és kalapké­szítő mesterség apáról fiúra szállt azon a tájon is. A nép­művészek — jórészt már idős emberek — többségük­ben ma is a Hortobágyon, il­letve a környékbeli községek­ben élnek. A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságá­nak kezdeményezésére az utóbbi hetekben otthonukban keresték föl a néprajzosok a puszta művészeit, s támoga­tást nyújtanak a népi művé­szet továbbéléséhez. Segítik őket a nehezen megkapható anyagok beszerzésénél, szak­mailag támogatják őket. Al­kotásaikból kiállításokat is rendeznek, Mesél a Hangárdomb Az első magyar repülőnő Néhány évvel ezelőtt, a zselici dombok egyik szép gerincét járva, kis turistacso­porttal találkoztam. Egy kö­zépkorú ,nő, elmerengve a táj szépségén, megjegyezte: — Valamikor itt repültünk mi is. — Azután, amikor kérdő tekintetemet látta, hozzátet­te: — Régen, még a repülés hőskorában. Meghökkentett a kijelentés. De eszembe jutott, hogy ezt a kis dombhátat ma is Hanr gárdombnak nevezik, és ma­napság, amikor mesterséges holdak, űrrakéták kutatják a világűr titkait, bizony már kevesen tudjuk, hogy majd ötven évvel ezelőtt a kislaki domb volt az első világhá­ború után újjászülető ma~ gyár repülés egyik színhelye. Igen, a főváros után Ka­posvár volt az első vidéki város, ahol meghonosították a vitorlázó repülő sportot. 1930. április 13-án, két nappal- a taszári repülőtér felavatása előtt, a varos apraja-nagyja és a motoros repülést is el­sajátítja.« Amikor a Fő utca 23. számú ház erkélyén elhe­lyezett kis fehér szalag meg­felelő széljárást jelzett, ro­hant a kislaki repülőtérre. Szorgalmasan edzett 80 kg-os gépén. Amikor elhangzott oktatója szava — Genna, in­dulás! —, kipirult arccal ült be a 17 éves lány a »Kapos­vár« nevű gépbe. A budaörsi repülőversenyen váratlan eredményt ért el a SAC: abszolút győzelem, a vándorserleg, és öt közül négy első díj! 1931-ben tovább folyt a ki­képzés. Üjabb gépet vásárol­tak. Ez már nagyobb telje­sítményekre is képes volt. És az új gépet ki más avat­hatta fel, mint a kedvenc: Abaffy Genovéva. Júliusban repülőnapot tartottak. A »So­mogyi Levente« nevű gép végrehajtotta ezredik felszál­lását; a világon kevés ilyen gép volt. Az ezredik felszállás ro­Uránbányászok \J9V ev kint szorongott a nagy ese­mény színhelyén, hogy tanúja legyen, mint emelkedik a le­vegőbe az a fa- és drótvázas, vászon szárnyas csodabogár, amelyet Hefty Frigyes tábori pilóta mutatott be a város közönségének. A Somogyi Autó Club szakosztályaként működő repülőiskola növen­dékei ez alkalommal ismer­kedtek a repülés gyakorlati elemeivel. A közadakozásból vásárolt két Zögling-típusú siklógépet a Lingel-féle budapesti bú­torgyár készítette. Egy repü­lőgép ezerháromszáz pengőbe került. A repülési láz már hónapok óta tartott a város­ban. Esténként a Schmoll cipőpasztát reklámozó, kivilá­gított repülőgépet csodálták nagy ámulattal. Kedvezőtlen szél, ünnep­rontó időjárás köszöntött a várt napra. Az első repülőt csali délután négy óra tájban vontatták ki a nagy fahangár­ból. Azután hatalmas vascö­löpöket vertek a földbe, és beakasztották az indítókészü­léket. A gép orrába befűzték a sárga gumikötelet, melyet V-alakban 3—3 repülőnöven- dók húzott ki. A 600 gumiszál megfeszült. »Kihúzni — ' sza­ladni — el!« — hangzott a vezényszó, és a gép fölemel­kedett a magasba. Csak néhány hónap múlt el az avatási ünnepség után, és a SAC igen jelentős sikerek­kel dicsekedhetett. Több or­szágos rekord után Hefty egy felszállás alkalmával 115 méter szintkülönbséget ért el, és 400 méter távot repült. Ez abban az időben, ezekkel a törékeny gépekkel, kiemel­kedő eredménynek számított. A hangáron lengő zászló alatt büszkén állt a jelmondat: »Szárnyra, ifjúság!« És a két gép állandóan üzemben volt. Buzgón folyt a kiképzés. An­nál inkább, mivel szeptem­berben vitorlázó repülő ver­senyt rendeztek Budaörsön és erre a SACAERO is bene­vezett. Augusztusban levizsgázott Kaposváron az első magyar repülőnő. Ha valamikor meg­írják Kaposvár sporttörténe­tét, abban külön figyelmet érdemel Abaffy Zoltán ka­posvári drogista gyógyszerész akkor 17 éves lánya, a híres »sportlady«, a mindenféle sportot űző autóversenyző: Abaffy Genovéva gimnáziumi tanuló. »Augusztus 31-én letette az A vizsgát és szeptemberben már nemzetközi versenyeken is indult a nagyszerű kapos­vári repülőnő« — írja a sajtó. »Abaffy Genovéva 37 másod­percig maradt a levegőben, eddig harmincszor szállt fel mantikus körülmények között történt. Hefty alkonyaikor lö­vette ki magát, és a magas­ból rövid beszédet intézett a meglepett közönséghez. Ez volt az első éjszakai repülés vitorlázó gépen! A nyár folyamán Papp Já­nos segédoktató irányította a repüléseket. Szeptemberben újabb verseny volt Budaör­sön, amely ismét sikereket hozott. Az első tíz helyezést a SACAERO növendékei sze­rezték meg. Elnyerték a Re- pold vándorserleget, és vala­mennyi számban az első he­lyet foglalták el. Közben Taszáron akadozott a két évvel azelőtt megindult polgári repülés. A harmincas években még történt egy kísérlet a Han­gárdomb sportcélokra való felhasználására. Sí- és ródli- pályát akartak építeni a Mó­kus-völgyben, a munkát meg is kezdték, majdnem elké­szült. de befejezését megaka­dályozta a háború. Lévai József mondják: 4500 millió az U. I. vegyjelű fémuránium felezési ideje. Ennyi idő alatt bomlik el a radioaktív anyag. Az ember, aki bányássza, s bombát, gyó­gyító izotópot állít elő belőle, ötven vagy hetven évig él. Mégis: az embersors, az em­beri »felezési folyamat« az, amely minden másnál bonyo­lultabb, kevésbé »vegyelernez- hető« reakcióktól izgalmasabb. S képletbe sem szervezhetjük. László Lajos Uránbányászok című riportkönyvében — la­punkban folytatásokban kö­zöltük —, majd a mű színpa­di változatában ezeket a sor­sokat mutatja föl. A darab ezt az alcímet kapta: »Igaz törté­netek kortársainkról.« Ritkán láthatunk mostanában olyan drámát, mely a munkást vagy a munkások egy rétegét állít­ja középpontba. Ezért tudunk itt csak Wesker: Konyhájá­nak kaposvári előadására, László—Bencsik: Történelem alulnézetben című művének Thália Színház-beli bemuta­tójára hivatkozni. László La­jos műve tehát bővíti a — sajnos — rövid sort. Hogyan lehet egy sok sze­replőjű riportkönyvet szín­padra fogalmazni? Erre vol­tunk kíváncsiak, amikor a Pécsi Kamaraszínház előadá­sát megtekintettük. Oratóri- kus elemekkel gazdagított, mégis eleven és igazi drámát láttunk. A keret: egy idős bá­nyász nyugdíj előtti napja, bú­csúja a földmélytől. Amit ez a keret magába ölel, az a mindennapok heroizmusát és deheroizációját egyszerre köz­vetítő, életutakat kacskarin­góikkal lconfliktushelyzetek- ben bemutató, élő mű. A könyvvel ellentétben itt nem az író viszi tovább a »cselekményt«, hanem maguk a bányászok kutatnak egymás sorsában. Olykor életpályájuk már korábban is metszette egymást, s most a bányában — ahol csak a ikitermelt anyagnál keményebb akarat győzedelmeskedhet — dől el: a cikcakkok ellenére ki ma­rad embernek. Vagy: kiből lesz ember. Mert a testi meg­erőltetés, a veszélyhelyzetek, a közös sors érlelő hatású. László Lajosnak van ereje arra, hogy munkában, szóra­kozásban, családi életben ösz- szetetten ábrázolja alakjait, így sikerül a néző tudatába vésnie néhány egészen kivé­teles jellem minden kontúr­ját. Munkásábrázolás felsőfo­kon. Gondolok itt elsősorban a mű tengelyében álló brigád­ra, de néhány női figurára is. Hőseinek jellemzéséül az írót idézem: »Vállalni nem könnyű, megmaradni még ne­hezebb ... Ennek a hűségnek megvan a maga erős logikája, amely eltűri ugyan az embe­ri gyengeségeket, az élcelődé­seket, magába zárja és kiadja a munka során elszenvedett belső és külső sérüléseket, de a munkásélethez való ragasz­kodást, az osztályhűséget pil­lanatig sem engedi kérdéses­sé^ tenni.« Tegyük hozzá: ez a hűség másokra is formáló, vadhajtásokat nyeső erejű kapcsolat. Közösségszintű ma­gaslatán pedig az egyén mo- ralitá&i rendellenességein is korrekciót végezni képes erő! Azt mondtuk: a figurák egyiküktől másikukig maguk viszik tovább a történést. Ak­kor mondjuk ki azt is. hogy életközeli szövegű dalok is szálak az epizódok között. Bereményi Géza írta ezeket, Cseh Tamás — közre is mű­ködik — zenéjével hangzanak fel, számomra megrendülést hozóan: »Napra nap, J az éle­ted csillesor ...« A »mezte­len« színpad egyetlen díszlet- eleme egy felüljáróra emlé­keztető vasváz/ Najmányi László tervezte. Mélye egy­szerre jeliképez bányát, szóra­kozóhelyet, életszínteret. A magasba pedig néha valóban más életmód, olykor szinte víziókban megjelenő világát. A rendező — Paál István — munkája világos, át­tekinthető, a darab javát cél­zó szolgálat. Pákozdy János öreg bányászát, Szivler József írástudatlanját, Kézdy György mérnökét, Sólyom Kati nép­művelőjét, Labancz Borbála feleségfiguráját, Faludy László epizódját, Balázsi Gyu­lát, Takács Gyulát nincs lel­kem nem kiemelni a többi színvonalas alakítás közül. Bizonyos vagyok benne, hogy a produkció nagyobb kö­zönség elé is kerül majd. Az anyaszínházba, s az ország elé. A rádió már fel is vette László Lajos friss SZOT-di- jasunk kitűnő krónikadrámá­ját. Leslió László Magyar művészek a Szovjetunióban Szovjet turnéra indul Erese Margit operaénekesnő: a Nemzetközi Koncertigazgató­ság szervezésében Tallinban és Voronyezsben lép föl az Aida és a Trubadúr szere­peiben. Sebestyén János csern- ballóművész Leningrádban és Moszkvában, valamint a Szovjetunió több nagyvárosá­ban ad koncerteket. GERENCSÉR MIKLÓS EMLÉKE TISZTA FORRÁS vadka faluból a kuruc tábor, megindulva a tiszántúli sík vidékek felé. Hazatérés A fegyelmet gyakorló tá­bor számban gyarapodott. Messze vidékek küldöttei hoz­ták el a csatlakozás hírét. Hűségükről biztosították a hajdúk, a kunok, a jászok. Felduzzadt seregével megin­dult a Latorca völgyében az ország belseje felé, és Mun­kácsig meg sem állt. A csá­száriak szintén ide sereglet­kül, csatatéri tapasztalatok hiányában rendet tudott tar­tani, képes volt bátorságot önteni csatázó embereibe. Nem nyertek ütközetet, de nem is verték meg őket. Ren­dezett sorokban vonultak vissza a tűzkeresztség tanul­ságaival, hogy az országhatár tek. mégpedig azzal a biztos köieieben megerősödve győz- tudattal, hogy egy csapasra felszámolják a lázadást, ön­bizalmukat okkal alapozták az erős várőrség és a harc­edzett M on tecuccoli-ezred együttműködésére. Az egyik kapitány becsületszavát adta, hogy kardja hegyére tűzi Rá­kóczi szivét. Ugyanezt a kapitányt le­vágták a kurucok. A fejede­lem nem remélhetett győzel­met, . mikor váratlanul nagy erőkkel találta magát szem­ben, a tűzpróba mégis becsü­lettel sikerült. Vezéri poszt­ján, teljesen a saját belátá­sára hagyatkozva, tisztek nél­Ami különösen nehézzé tet­te Rákóczi gondját: nemcsak a német ármádia, de a ma­gyar nemesség egyrésze is ellenségként tekintett érkezé­se elé. Fegyvert kellett fog­nia azok ellen, akiket a pa­rasztokhoz hasonlóan a nem­zet zászlói alá hívott Ma­gyarország egyetemes érde­kében. Ám a nemesség jobban félt a jobbágyoktól, mint a né­mettől. Tiszabecsénél hadi­rendbe sorakoztak az Alföld­re igyekvő kurucok feltar­tóztatására. Szomorú, tanul­ságában igen elgondolkoztató tény, hogy a felszabadító há­borúra vállalkozó kurucoknak épp magyar fegyverek elle­nében kellett kivívniuk az el­ső győzelmét a tiszántúli hadjárat nyitányaiként. A nagyobb veszteség elkerülé­sét mindkét oldalon a kuruc erők döntő fölényének kö­szönhették. Illúziók nélkül viselte ve­zéri felelősségét Rákóczi. Az országmentő küzdelemben szi- Lengyelországból, hat lárd eltökéltsége mellett egészséges veszélyérzet jelle­mezte viselkedését. Vajha ké­sőbbi vezértársai közül töb­ben rendelkeztek volna ez­zel a tulajdonsággal. Igaz. a tiszabecsi győzelemmel erős hídfőt létesíthetett az Alföld felé, de a hátában császáriak tes rohamokra induljanak. Ekkor, az erőgyűjtés napjai! ban csatlakozott hozzájuk né­hány huszár, köztük Ocskay László, a későbbi kuruc bri- gadéros. aki előtt fényes győzelmek sora állt. árulása miatt mégis vérpadon kellett befejeznie életét. És megérkezett Bercsényi Miklós század különböző nemzetisé­gű katonával. Együtt volt a nagy felszabadító háború hadseregének magva, amely­hez a küzdelmek során tíz- és tízezrek csatlakoztak. 1703. július 7-én mozdult ki az országhatárnál lévő Za­tanyáztali, Montecuccoli hí­res ezrede fenyegette. Szat­máriján, Erdélyben szintén németek. "Előtte a síkság két­értelmű nemessége. Miközben várták, sőt eléje jöttek a szegények, s tábora teteme­sen szaporodott, a nemesség éppúgy elhúzódott tőle, mint a hajdú városok módos ci­vilei. Ezért alig kelt át a Ti­szán, mindjárt Vásárosna- ményből kiadta a híressé lett naményi pátenst, amelyben felvilágosítja a nemességet vállalkozása céljáról, biztosít­va a bizalmatlanokat kivált­ságaik tiszteletben tartásáról, ugyanakkor emlékezteti őket ősi kötelességükre, a haza függetlenségének megvédésére. Óriási értelmi szakadékok áthidalására kellett vállal­koznia. Miközben politikáját, mozgalmát a legragyogóbb tervszerűséggel ágyazta Európa időszerű viszonyaiba és a sajátos magyar történel- ; mi folyamatosságba, aközben : szemben találta magát a ne­mesi rend szellemi földhöz- ragadtságával. A pusztító idők nemcsak az emberi élet­ben, az anyagi javakban okoz­tak fájdalmas károkat, de a gondolkodásra hivatott réte­gek színvonala is mélyre zu­hant. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom