Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-13 / 112. szám

ökölvívás Inkci második lett Pozsonyban Olyan lesz az ifjúság sportja, amilyenné formáljuk A múlt hét vegén nemzet­közi ökölvívóversenyt rendez­tek Pozsonyban. A magyar színek képviseletében Gedó, Botos J„ Badari, Bakos és Jakab társaságában ott volt a kaposváriak kisváltósúlyú, fiatal versenyzője.* Inkei is. A kaposvári' öklöz» előbb egy osztrák versenyző ellen győ­zött, majd egy csehszlovák­tól pontozásos vereséget szen­vedett. Végül' is súlycsoport­jában a második helyen vég­zett. Hat kaposvári sportiskolás indult Budapesten az ÉVIG ökölvívóversenyén. A II. kor­csoportban a váltósúlyú Bre- ják, az I. korcsoportban pe­dig a nagyközépsúlyú Ke­resztes végzett a második he­lyen. A többiek nem értek el helyezést. Vélemények a pedagógusjelöltek spartakiádjáról dagógusképző osztályának ve­zető-helyettesével folytattunk. — Óriási jelentőséget tulaj­donítunk annak, hogy a ta­nárképző főiskolák mellett immár három éve a tanító- és óvónőképzők is bekapcso­lódtak a spartakiád verse­nyeibe. Elsősorban ezekből az intézményekből kerülnek ki az általános iskolák neve­lői, akiknek már ezt a meg­változott szemléletet kell ma­gukkal vinniük. S a baráti sporttalálkozó nemcsak ver­seny. hanem hasznos tapasz- talatátadás is: elősegíti az intézetek közötti még egysé­gesebb szemlélet kialakulását. A továbbiakban elismerés­sel szólt a verseny lebonyo­lításáról : — Köszönetünk Kaposvár­nak és elsősorban a tanító­képző főiskolának, hogy ilyen nagyszerű élményt nyújtó versenyt rendezett. A szak­szerűségen túl a figyelmes­ségnek ezernyi apró jelével találkoztunk mindkét napon, s hasznos tapasztalatokkal, kedves és maradandó élmé­nyekkel távozunk. Néhány szó a versenyekről. Általános volt a szakemberek véleménye, hogy mind a női, mind a férfitornában tovább emelkedett a színvonal. Több olyan magas szintű gyakorla­tot láthattak a nézők, ame­lyekkel már első osztályú versenyeken is dobogóra le­het kerülni. A sportág iránt megnyilvánuló érdeklődés pe­dig azt mutatta, hogy váro­sunkban változatlanul szere­tik, kedvelik a tornát. Véleményt kértünk Szijj Zoltántól, a torna versenybí­róságának elnökétől. — A baráti találkozó jelleg mellett a sportág ezúttal is igazolta minden szépségét. Elsősorban a tanítóképző in­tézetek felzárkózása ’és a részvevők számának növeke­dése örvendetes. Élénk érdeklődés kísérte az atlétikai versenyeket. Annyi volt az induló, hogy a leg­több számban időfutamokat kellett rendezni, s ez jó ha­tással volt a színvonalra. Különösen a tanárképzősök százas, nyolcszázas, magas- és távolugró versenye hozoti kitűnő eredményeket. A Csík Ferenc uszodába lá­togatók is szép. helyenként nívós versenyeket láthattak. A Kossuth KFSE versenyzője. Hunyadi Mátyás. százas gyorsúszó eredményével is felhívta magára a figyelmet. Külön is sikere volt a köz­vetlen a . hivatalos 'verseny után rendezett tömegsportve­télkedőnek: valamennyi rész­vevő — tornászok. atléták, kísérő tanárok — tetszés sze­rinti úszásnemet választva szállhatott vízbe. Ezt emelte ki elsősorban dr. Kálmánchey Zoltán, a Pécsi Tanárképző Főiskola főigazgatója, az Országos Testnevelési Szakbizottság elnöke is: — A pedagógussport nagy demonstrációja volt ez a két nap. Elsősorban nem a szám­szerű eredmények ragadtak magukkal, hanem a verse­nyeit hangulata, az összetarto­zás érzésének kifejeződése. E spartakiádók elsődleges célja valóban a részvétel. Itt min­den versenyszámban- elsősor­ban ennek az elvnek kell győzedelmeskednie. Kaposvár nemcsak a ren­dezéssel, hanem sporlered- ményeivel sem vallott szé­gyent. A női atléták kategó­riájában két első, két máso­dik és egy ötödik helyet sze­reztek. A fiúk közül ketten állhatták a dobogó harmadik fokára, s nekik ’ iö” ’jütótt egy ötödik hely. Űszásban viszont elsősorban a fiúk tettek ki magukért — ezt négy első helyezésük igazolja. A versenyek után Ozsváth Ferenc, a Kaposvári, Tanító­képző Főiskola testnevelési tanszékének vezetője így fog­lalta össze a két nap tapasz­talatait: — Iskolám nevében köszö­netét mondok (mindenkinek, aki segített a versen y előké­születeiben és lebonyolításá­ban. Hogy mit jelentett ez a spartakiád. azt a jövő fogja igazolni. Sok-sok hallgatónk kapott kedvet a sporthoz, s megváltozott szemlélettel mennek majd az iskolákba. Űjonnan alakult tanszékün­ket még jobban összeková­csolta e közösen végrehajtott feladat. Külön örömünkre szolgál, hogy valamennyiün­ket meghívtak a jövő évi; — a Nyíregyházán sorra kerülő —■ spartakiádra. Kell-e ennél szebb elismerés?- ­Jutási Róbert Asztalitenisz NB II Perbál — Rákóczi 17:8 Tartalékos csapattal lépett asztalhoz Perbálon az újonc kaposvári zöld-fehér együttes. Gy.: Háhn 5, Szalai 2, Ko­vács. — Sportorvosi rendelés: kedden és csütörtökön. El­írás történt tegnapi lapunk­ban. A sportorvosi rendelé­sek új időpontja: kedden és csütörtökön 16—13 óráig. Területi labdarúgó-bajnokság Dráva csoport Valamennyi élcsoportbeli győzött, így a táblázat elején nem történt változás. p A MEZŐGÉP VÁLLALAT, j KAPOSVÁR, 2. SZ. GYÁREGYSÉGE | LENGYELTÓTI, | fölvételt hirdet i Babócsa—Iharosberény 3:2, Berzence—Csokonyavisonta 4:0, Scumogyudvarhely—Ne- mesvid 4:3, Felsőbogát—Pé- terhida 4:1. Somogyszob— Bolhás 2:0, Tapsony—Lakócsa 2:2, Somogytarnoca—Kutas 1:0, Szenyer-—Vése 1:3. 1. Somogyszob 23 20 2 1 85-22 41 2. S.-u.-hely 23 14 4 5 72-54 32 3. Babócsa 23 12 6 5 74-40 30 4. S.-tarnoca 23 12 5 6 47-33 20 5. Lakócsa 23 12 3 8 52-35 27 Kaposvári csoport Somogy j ad—Szentgáloskér 4:4, Mernye—Patalom .3:1, Nagyberki—Kadarkút 0:5, Zi- mány—Kálmáncsa 5 :0, Hed- rehely—Böhönye 0:1, So­mogysárd—Mesztegnyő 4:2, K. V. Lobogó—Kiskorpád 2:1. Rajtolnak a férfivaltó tagjai. Győzelem az Üllői úton Csaknem telt ház előtt bo­nyolították le tegnap a 23 éven aluli labdarúgó-váloga­tottak Európa-bajnoki elődön­tőjének első összecsapását. A Bálinttal és Pintérrel kiegé­szített hazai fiatalok a jugo­szláv utánpótlás-válogatott ellen játszottak. Magya r ország— Jugoszlávia 3:2 (2:1) Üllői út, 28 000 néző. V.: Rainea (román). GóUÖvdk: ‘ íteréKi (2), Má- jer, illetve Haíilhadzsics, Mu- lahaszanovics. Az első pillanattól kezdve rendkívül feszült, elsősorban taktikai csatát láthatott a közönség. A 23. percben ve­zetéshez jutott a hazai együt­tes: (Keceld lőtte be). Négy perc múlva Mulahaszanovícs egyenlített (1:1). A 39. perc- bea‘ Bálint büntetőt rúgott; jfc'rota kiütötte a labdát, s a jól érkező Májer hét mé­terről bombázott (2:1). A 63. percben Pintér ra­gyogó beadását Kereki 4 m- ről befejelte (3:1). A 74. perc­ben Mulahaszanovícs lőtt egy gólt (3:2). Mozgalmas, kiélezett első félidőben egyenlő erők, tak­tikai csatája folyt. Kaposvár nem egyszer bi­zonyította már, hogy képes országos jelentőségű sportese­mény megrendezésére. A pedagógusjelöltek országos spartakiádja csak alátámaszt­ja ezt. A rövid felkészülési idő ellenére elismerésre mél­tóan, zökkenőmentesen lebo­nyolították e sporteseményt. Negyedszázados hagyomá­nyai vannak a pedagógusje­löltek évenkénti sporttalálko­zójának, de első alkalommal ért olyan megtiszteltetés ta­nítóképző főiskolát, hogy ő maga lehetett a házigazda. Ezt elsősorban nem sportlé­tesítményeikkel, hanem a kaposvári képzőben folyó jó szakmai munkával vívták ki. Az iskola nem maradt ipa- gára az előkészületekben és a lebonyolításban sem. A városi tanács, a megyei és a városi sporthivatal, illetve a KISZ-bizottság is magáénak tekintette ezt a spgptgkigdot. amelynek külön hangsúlyt is adott: a vele egy időben tar­tott KISZ-kongresszuson min­den eddiginél nagyobb teret kapott az iskolai és a tömeg­sport jövője. Sok szó esett er­ről a versenyzők és. tanárok között. Örömmel nyugtázták, hogy céljaik találkoznak az országos fóruméval, hiszen akik itt két napon keresztül a tornacsarnokban, a salakon vagy a vízben felkészültsé­gükről adtak számot, egy-két év múlva már a jövő gene­rációját fogják oktatni. — Olyan lesz a fiatalság sportja, amilyenné ők segítik formálni — ez csendült ki abból a beszélgetésből, ame­lyet Bozzai Lászlóval, az Ok­tatásügyi Minisztérium pe­FESTŐ, SZAK- ÉS BETANÍTOTT MUNKÁS MUNKAKÖRBE. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a gyáregység főmérnökénél, személyesen. (473558) 10 tonnás, A TABI ÉPÍTŐ ÉS VEGYESIPARI KTSZ használt hídmérleget AZONNALI BELÉPÉSSEL I elad FÖLVESZ kedvezményes 1 ELŐKÉSZÍTÉSBEN jártas építőipari technikust, j áron a Kaposvári 2 NEHÉZGÉPKEZELŐT, Cukorgyár. valamint általános anyagismerettel rendelkező Üi.: Martinná. RAKTÁROSOKAT. Jelentkezni a ktsz elnökénél lehet. (473516) fi 1387) MÁJUS A várható időjárás: 13 CSÜTÖRTÖK Időnként megnövekvő felhőzet, az északnyugati országrészben elszórtan zápor, zivatar lehet. Mér­sékelt, időnként a Dunántúlon megélénkülő észak­nyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 20—25 fok között lesz. Szervác A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg­nap 11 órakor 18 fok volt. Dr. Sík Endre kitüntetése A Szovjetunió. Legfelsőbb Tanrácsánaik elnöksége dr. Sík Endrét, az Országos Bé- ketanács elnökét 85. születés­napja alkalmából A népek barátsága érdemrenddel tün­tette ki. A kitüntetést szer­dán nyújtotta át V. I. Pav­lov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. — Öt somogyi amatőr képzőművész szerepel a Szolnokon megrendezésre kerülő országos kiállításon, mely május 18-án nyűik meg Bospyáik László, Horváth Já­nos, Kovács József és Mar- tynika Zoltán kaposvári, Pet- lánovics József marcali al­kotó mutatkozik be műveivel a Tisza-parti városban. — Az éneklő ifjúság nap­ját tegnap rendezték meg, Berzsenyi születessn-eik 200. évfordulója alkalmából, a Vas megyei Kemenesscm- jéríban, ahol a költő nősüiáse után gazdálkodott. — Apasztják a Balatont. Május 21-én megnyitják a Sió-zsilipet és hárem héten át apasztják a tavat. Ebben az időszakban a csatorna tel­jes hosszában — 12? kilomé­teren át — a Dunától Siófo­kig hajózható lesz. — Tegnap fizették ki Ka­posváron, az OTP kaíinyini körzeti fiókjában a - három szerencsés lottózó nyeremé­nyét. Mindhármain a 18. já­tékhéten értek el négy talá­latot. — Olaszországba utazott a 25. Színház 38 főnyi társula­ta. A magyar művészek má­jus 13-tól 16-ig a milánói nemzetközi színházi találko­zó keretében Vörös zsoltár című produkciójukat mutat­ják be. 20 évvel ezelőtt, i 1956. május 13-án halt meg — 55 éves korában — Alckszandr Fagyejcv szovjet—orosz re­genyíré, elbeszélő. Apja fa­lusi tanítő volt, és részt vett. az önkényuralom elleni harc­ban is. Fagyejev 1918-ban be­lépett a kommunista pártba és fegyverrel a kézben küz­dött Kolcsák fehérgárdistái ellen. 1919 és 1921 között par­tizánosztagban, majd a Vörös Hadsereg soraiban harcolt; ebeknek az éveknek gazdag élményei ihlették később el­ső elbeszéléseit és regényeit. 1921 márciusában a fehérek által cfloglalt kronstadtí erőd visszafoglalásakor súlyosan megsebesült. Az 1920-as évek első felében pártmunkás, majd újságíró volt, és hama­rosan fontos szerepet ját­szott a szovjet irodalmi élet kialakításában is. A másadik világháború kitörésekor a Szovjet írószövetség első tit­káraként dolgozott. Jelentős állomást jelentett a szocialista realista irodalom fejlődésében Tizenkilencen című regénye, amely Lev Tolsztoj és Mak- szim Gorkij lélekábrázoló művészetének nyomdokain ha­ladva, kiforrott tehetséggel rajzolta meg a forradalomban küzdő ember pszichológiáját. Nálunk is legismertebb regé­nye Az ifjú gáfda. — Magyar filmhét kezdő­dött Zágrábban kedden este, amelynek keretében egy hét alatt hét játékfilmünk kerül bemutatásira. A közönség a díiszbamrafátán • nagy tetszés­sel! fogadta Kosa Ferenc: Hó- szakadás című alkotását. — Kutyakiállítást rendez vasárnap a Magyar Ebte­nyésztők siófoki szervezete. Az őrző, védő fajkutyák or­szágos kiállítását a Kék Ba­laton kemping területén tart­ják. — Kétszáz kaposvári ifjú- gárdista részvételével rende­zik meg szombaton és vasár­nap a városi ifjúgárda szem­lét Kaposváron. — Az Egy lócsiszár virág- vasárnapja című, nagy sike­rű Sütő András-drámával szerepei pénteken a Csiky Gergely Színház társulata a debreceni színházi napokon. — Országos találkozón vesz részt a hét végén Ge.l- dömölkön a kaposvári Kilián György Ifjúsági és Üttörő- művelódési Központ fúvós­zenekara. — Százötven hektárral emelte az idén burgonyater­mő területét a Déi-somogvi Állami Gazdaság. Az 500 hektárból 200-on árubungo- nyát, 300-on pedig vetőbur- gonyát termelnek. — Horgászversenyt rendez­nek vasárnap délelőtt kilenc órától a Töröcskei-tónál. A legjobbak vásárlási utalványt nyerhetnek. — A Kaposvári Gépészeti Szakközépiskola esti tagozata az 1966'77-e.s tanévbe felvételt hir­det. Jelentkezhetnek a 17. élet­évüket betöltött — gépipari jel­legű munkakörben dolgozó — betanított munkások, szakmun­kások. A szakmunkás-bizonyít­vánnyal nem rendelkezők sike­res felvételi vizsga után az I. osztályba iratkozhatnak. A szak­munkások az I. osztályban fel­vételi vizsga nélkül, sikeres kü­lönbözeti vizsga esetén pedig a II. osztályban kezdhetik meg tanulmányaikat. A szakmunkás- képző emelt szintű tagozatán végzett szakmunkások a dol­gozok kétéves szakközépisko­lájába jelentkezhetnek (érett-, ségizett szakmunkások lesznek) vagy a négyéves szakközépis­kola II. osztályába kérhetik fel­vételüket. ekkor szakközépis­kolai végzettséget szerezhetnek. (A technikussá minősítés elő­feltétele.) A jelentkezők bő­vebb felvilágosítást és jelentke­zesi lapot az iskolában kaphat­nak: Kaposvár. Rippl-Itónai ü. 15. A jelentkezési határidő: 1976. július Iá. (13255) •— Ti* kilométer hosszan, úgynevezett csokikén tett pa­raméterű utat készítenek a következő bt évben Kapos­váron. Ez mintegv 30 ezer négyzetméter szilárd burko­latot jelent. t — Öngyújtót és bélyegzőt lopott a barcsi vasútállomás szolgálati helyiségéből, majd betört a péterhidai iskolába a többsabrösen büntetett elő­életű. 35 éves Bogdán István komiósdi foglalkozás nélküli. A Barcsi Járásbíróság négy­évi szabadságvesztésre ítél­te, elrendelte a szigorított őrizetét és tíz évre eltiltotta a közüigyektől. — Éleslövészet. A Kapos­vári Városi Tanács V. B. ér­tesíti a lakosságot, hogy a magyar néphadsereg alaku­latai május 15-től 31-ig éjjel- naippal élesiövészet-et tarta­nak a sántosi lőtéren. — Hímzett népművészeti blúzok, réztálak és plakettek most érkeztek a kaposvári Camea illatszer- és ajándék- szaküzletbe. Gazdag válasz­ték! (x) — Értesítjük a lakosságot, hogy Kaposváron a Zrínyi u.— Sallai u. közötti szakaszon má­jus 14-én, pénteken reggel 8 órától 18 óráig áramszünet lesz, a DÉL.VIÉP munkálatai miatt. DÉLVlEP 12. sz. építésvezetősé­ge, Kaposvár. (473786) — Május 10-én, hétfőn délelőtt a nagykanizsa—r.agyatád—ka­posvári .útvonalon elveszett egy doboz fiúing és fiúpizsama. Kér­jük a becsületes megtalálót, az- alábbi címen szíveskedjen ben­nünket értesíteni: Nyugatma­gyar RÖVtKÖT. Nagykanizsa, Asztalos János ut. 4i3275)

Next

/
Oldalképek
Tartalom