Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-06 / 106. szám

Versek között Eleven kapcsolat Nagy házak, apró emberkék ■r\ 16 kapcsolat van a ma- gyár költészet évszá­zadai között. Az egyes életművek olyanok, mint az egymásra épült eleven réte­gek. Csokonai, Petőfi, Arany, Ady Endre mind, mind olyan «■termékeny ág«, mely később is, mások költészetében is vi­rágzott- Minden olyan egyé­niség, mely meghatározójává vált a magyar költészet egé­szének, egyben ihletserkentő­je, követendő példája lett az utódoknak. Ily módon látha­tatlan hidak feszülnek alko­tók között még akkor is, ha századnyi, fél évszázadnyi idő választja el munkásságukat. Nemcsak természetes ez, de egyenesen példa. Mert esz­mei, magatartási egymósra- épüítséget biztosít; töretlen vonalat, erős szálat. Ezért nem »plagizáció« az, hogy több költői arc poeticában bukkan fel a Petőfiben tá­madt igény, mely használni akart, nem tündökölni. S az eddigiekből következik, hogy — akikről itt szó lesz — Jó­zsef Attila is egyike azoknak, akik jelenünkön túl is sugá­rozni fognak. Költészetünkben pedig úgy élnek sorai, mint a Petőfit követő hosszú időkig a segesvári halott versei él­tek: másokat — olykor — ki­sebb talentumú költőket is — ihletve. Alig egy évvel ezelőtt Si­mon István Kossuth-díjas költő vallott József Attiláról e hasábokon. Nem idézünk most vallomásából, mert hisszük, hogy amit József At­tila befogadtatásáért tett a hosszú versmondó vetélkedő­sorozat alkalmából, mint mű­sorvezető — az máig hat. S most, hogy posztumusz ver­sét — még nincs éve, hogy meghalt — a kezemben tar­tom, a szemem rátapad e sorra: »Mezőnkről a krumpli lassan elfogy.« Simon István, Bazsi szülötte így örökítette versbe azt az érzést, melyet az ő sorsát is alakító József Attila-i életműben így talá­lunk megfogalmazva: »Az idő lassan elszivárog.« S máris váltja a képzettár­sítást egy másik asszociáció- Simon Istvánhoz hasonló nyugtalan szellem, Váci Mi­hály. kapcsolódása József At­tilához. Beszélt-e erről vala­ki már? Jómagam nem tu­dom, hogy Váci megnyilatko­zott-e arról, hogyan hatott rá a József Attilai-i költészeti De amikor — jó tizenkét év­vel ezelőtt — itt Kaposváron Váci Mihály elmondta Te bolond című versét; egy má­sik vers is felhangzott ben­nem. József Attila Karóval jöttél... című költeménye. Véletlenül? Dehogy. Az eleven kapcsolat bizonyságá­ul. Hiszen a két vers szó­készletének egy része is ezt mutatja! József Attila rövid­ségében is súlyos mondaniva­lói ú versében szerepelnek ezek a kifejezések: »Végre mi kellet volna, mondd?..- »Te bolond.» Ez utóbbi korholva szerető megszólítást Váci ver­se már a címében is hordoz­za: »Te bolond». De a meg­előző kérdést is megtaláljuk, így: »Mi űz hát mégis? — Végre mondd». József Attila fájdalmat oko­zó, s mégis vigasztaló maga­magát ostorozása: »Tejfog­gal kőbe mért haraptál? ,/ Mért siettél, ha elmarad­tál / Mért nem éjszaka ál­modtál? / Végre mi kellett volna, mondd?» Váci Mihály így kérdez magára, ugyancsak ostorcsapásokkal: »Mondd, mért becsülted túl magad, / hogy fejed ily dologra add. / és magad olyan ügyre szánd } melyre téged senki se várt?» Nemcsak hangulati a hasonló­ság. »Magadat mindig kitakar' tad, / sebedet mindig elva­kartad» — panaszolja tény- megáüapító pontossággal Jó­zsef Attila. És Váci Te bo­lond-ja? »Ki biztatott e sors' ra itt, / hogy szivedet roham­ra vidd, / és kitárt mellel odaállj, I hol a veszély szí­ven talál?» M a így mondanánk: «■közéleti szenvedély« az, ami a két versben megnyilatkozik. Kevésbé hi­deg kifejezéssel: a szent — és olykor hiábavalónak érzett — szolgálat panaszai ezek. S míg az előd úgy érezte, hogy be van »a Hét Toronyba zár­va»; önmaga lehetőségeibe, az utód továbblép. Biztat: »De mondd, kiáltsd, terjeszd, dadogd / jogos igazad, igaz jogod.» Mert ha törvényt ta­láltunk abban, hogy a ma­gyar költészet évszázadai egymásra épülnek, költői élet­művek átsugárzanak az utó­dok verseibe, akkor törvény az is: az utódok továbblép­nek, a felismert igazságokat, továbbfejlesztik. Leskó László Gyógyszeranalitikai kollokvium Siófokon Sürgető feladat az automatizálás A Magyar Gyógyszerészeti Társaság gyögyszeranalitikai szakosztálya, annak somogyi szervezete, a Magyar Tudo­mányos Akadémia gyógyszer­analitikai munkabizottsága és más szervek rendezésében tegnap megkezdődött Siófokon a VIII. magyar gyógyszer­analitikai kollokvium három­napos előadássorozata. Dr. Görög Sándor, a gyógyszer­analitikai szakosztály elnöke nyitotta meg a tudományos tanácskozást. A kollokvium elsődleges feladata hosszú ideje az, hogy biztosítsa a legfrissebb információk széles körű elterjesztését. Ez évtől egy-egy gyógyszercsalád áll a tudományos vizsgálat közép­pontjában. Most az antibioti­kumokkal foglalkoznak. A különböző penicillin változa­tok három évtizede ismertek, és még nagy fejlődéi várha­tó. Az antibiotikum készítmé­nyek fontosak a hazai gyógy­szeriparban is. A tegnap kez­dődött kollokvium másik té­mája a gyógyszeranalitika automatizálásának helyzete és lehetőségei. E téren fejlődést sürget a munkaerőhiányon kívül a magas szakmai köve­telmény is. A Magyar Gyógyszerészeti Társasáig elnöke, dr. Zalai Károly kiemelte a megnyitón: a kollokvium feladata az is, hogy megemlékezzen a hu­szonöt éve működő gyógysze­rész szakfelügyeletről. A me­gyei szakfelügyeletek állan­dóan ellenőrzés alatt tartják a különböző gyógyszerkészít­ményeket, segítik a gyógy­szertárak szakmai működését. Méltatta a nemrég elhunyt Kunfalvy Géza főgyógyszerész érdemeit, akinek munkássága a szakfelügyeleti rendszer ki­építéséhez fűződik. Vágó István megyei szak- felügyelő gyógyszerész kérdé­sünkre elmondta, hogy So­mogybán huszonötezer adag gyógyszert készítenek a me­gyei gyógyszertárakban és a kaposvári galenusi laborató­riumban, ahol ezenkívül hat­van gyógyszer gyári színvona­lon készül. Hazánk fontos helyet foglal el a világ gyógy­szeriparában. Hétszázféle gyógyszert gyártanak a hazai gyárakban, ezek 75—80 szá­zalékát exportáljuk. Gyógy­szereink jelentős részét a Szovjetunió vásárolja meg. Az egy hazai lakosra jutó gyógyszermennyiség előállítá­sában hazánkat csak Svájc előzi meg. A tudományos tanácskozás megnyitóján átadták a Schu- lek Elemér-emlékérmet, me­lyet a legkiválóbb hazai gyógyszeranalitikus kap meg. A kitüntetést ebben az évben Pungor Ernő érdemelte ki. Kiemelkedik a háromnapos programból a gyógyszerkönyv­szerkesztés analitikai problé­máinak pénteki vitája. Érde­Beszálltak a liftbe. Egészen közönséges lift volt. Kopott, sokszor használt. A fiú elfor­dította a kulcsot a zárban, megnyomta a hatos számú gombot, a lift elindult föl­felé. — Elhívjam holnapra? Miért ne? Mégsem — gondol­kodott a fiú. — Meghív? Nem. Szól? Az első emeletig nem — gondol­ta a lány. — Majd a másodiknál szó­lok. Még az első sincs itt. Va­jon mennyi a levegő optikai törésmutatója a másik leve­gőhöz képest? A körülöttem és a körülötte levő levegő ... Lehet, hogy most nem ott áll, ahol látom? Hol van az első emelet? — Minden pillanatban szól­hat. Elfogadjam? Hosszú az út a hatodikig. Lehetne hosz- szabb is. Jé, itt az első. — Miért római számmal jelzik az első emeletet? Hü­lyeség. Persze a legnagyobb hülyeség az, hogy nem szó­lok semmit. Pedig olyan ked­ves ez a lány és szép, és... És. Holnap is találkoznunk kellene. Érdekes ez a repe­dés a falon. Mintha Magyar- ország térképe lenne. Kicsi Magyarország. — Itt van a második ajtó alja. Holnap együtt mehet­nénk ... Ez meg csak áll szótlanul. Akkor miért kért föl ma? Jó volt táncolni ve­le. Egyszer mintha megcsó­kolta volna a hajam. Most... Miért barna az ajtó? kesek a kiállítások is. Hat ha­zai és külföldi - gyógyszerana­litikai műszergyártó cég, va­lamint tíz vegyszer- és gyógy­szergyár tart bemutatót teg­naptól a siófoki TIT-központ- ban. Itt láthatják az érdeklő­dők többek között a MOM, a Reanal finomvegyszergyár, a Sandoz svájci gyógyszer- és vegyszergyár termékeit. Külföldi vendégek is ér­keztek a kollokviumra. Bel­ga, NDK-beli, csehszlovák, ju­goszláv és osztrák szakembe­rek látogattak Siófokra. Horányl Barna — Második emelet. Ez is római. A lassú számnál a vállamra hajtotta a fejét. A szemembe csillogott a haja. Talán várja is, hogy hívjam. Biztosan várja. Mi csattog, amikor elhagyunk egy eme­letet? Kedves ... Rám né­zett. — Néz. Talán elhív ... Már a harmadik jön. Persze még csak félúton vagyunk a második és a harmadik eme­let között. Hogy tud nézni. — Tulajdonképpen szere­tem. Jé, erre most, itt jövök rá. Igaz, verset is írtam már róla. Miért más színű a har­madik ajtó? — Azt hiszi, hogy még nem hívhat? Már két hete lesem az iskolában. Túl figyelmes, nem akar ajtóstul a házba rontani? Akarhatna. Ahogy a tánc előtt, csak odalépett... Négy. — I és vé, azaz negyedik emelet. A rómaiak nem is­merték a helyi érték fogal­mát. De szép így lehajtott fejjel. Szeretlek! Miért né­mán »mondom»? — Piszkos a cipőm orra. Nem érdekes. Újra rá kelle­ne néznem. Talán határozna. Ilyen fiút még nem láttam. Még van ideje, szerencsére. Kevés. Mindjárt itt az ötö­dik. Hát nem látod, hogy vá­rom ... — ötös az iskolában a leg­jobb jegy. Ötödik emelet. Pókháló van a sarokban. Ho­gyan jut eszébe egy póknak liftbe hálót szőni? Kevés már Kamaszok Hajnal van. a csend már elvonult. A városrész éb­redése monoton zümmögéssé szürkül. Pedig a lakóknak csak kis része kel ilyen ko­rán. A zaj mégis makacsul szövődik egy-egy nyíló ablak, a házak között elsuhanó au­tók, a dörmögő motorú helyi járatú buszok hangja össze­fonódik. Hol van már a kertészet, amelynek egyik sarkában ak­kora sárga almák termettek egy apró fán, mint egy kugli- golyó? Hol van már a Virá­gos-pálya, ahol a város üze­meinek focicsapatai kergették a labdát? És hol van a 48-as ifjúság útjából az árok, ame­lyet hol kővel töltöttek meg, hol virágokat ültettek bele? Magasba törő épületek áll­nak, szépen, rendezetten, fe­gyelmezetten. Suttogva jár a szél a huzatos árkádok alatt, halvánnyá kopott az áruház és a szolgáltatóház neonjai­nak fénye. Fél hat van, szer­da. Némán parkolnak a sze­mélygépkocsik a szürke asz­falton. Rájuk rakódott a teg­nap pora és az éjszaka párá­ja. Egy piros Skoda körül szarvasbőrdarabbal szorgos­kodik a tulajdonos, ö a vá­rosrész nappali zajának első hordozója. Mert egy város­részt elsősorban mindig az autók zaja jellemez. A mo­tort járatja, kinyitja az ajtót, azután becsapja. Ide-oda ve­rődik az éles hang a falak között, elhal, azután megint visszatér, mint az útját ke­reső esővíz. tudta elképzelni: hol lesz itt a járda? És hol a virág­ágyás? Hogyan lesz ebből egy szép városrész? Lett. Sokan dolgoztak — és dolgoznak érte. Gőgösen nyújtózik a neki adott nagy területen a sávház. Apró er­kélyeinek száradó ruhái, futó növényei, falra akasztott dí­szei megannyi mozaikdarabja egy színes képnek. Megcsil­lannak az első napsugarak a szellőzők alumíniumján. Ki­nyílnak a város legnagyobb épületének első ablakai... Reggeli zenés műsor... Jó reggelt kíván a reggeli kró­nika szerkesztője. Reggelihez terítenek a konyhákban ... Jó reggelt kívánnak az első já­rókelők az újságárusnak. ros-kék óvoda és az apró könyvtár. És mégis: már megszoktuk. Megszoktuk, hogy ha a város közepe felől erre nézünk, sze­münkbe vág a napfényben fürdő vagy a szitáló esőben szomorkodó épületek sokasá­ga. Megszoktuk, hoev a 12-e.s megállóit gyakran áthelyezik, s hogy a Honvéd utcába nem lehet behajtani. Azt is tudo­másul vettük, hogy mindig nagyobb lesz a forgalom, s a kaputelefont is megtanultuk használni. Megszoktuk — akár itt lakunk, akár erre já­runk —, hogy közvetlen kö­zelünkben több mint tízezer ember él. Közöttük nagyon sok A Kalinyin városrész még új. Üjak az itt lakó emberek is, akik közül sokan a föld­szintes Honvéd utca ütött-ko- pott házaiból költöztek a nyolcadik emeletre. Talán ép­pen volt konyhakertijük fölé. Üjak az áruházak és a Patyo­lat szalonja, a buszmegállók és a közlekedési táblák, a pi­fiatal. És nagyon sok apró gyerek, ők a második legfon­tosabb »-összetevői« a zajnak. Ahogy napközben az autók motorja a meghatározó, úgy telik meg a késő délutáni óráikban a Kalinyin városrész gyerm-ekzsivajjal. Nagy há­zak, apró emberkék ... Mészáros Attila Ötvösből faszobrász Még mindig nincs készen. Földkupacok, parkírozatlan részek éppúgy jellemzik a Kalinyin városrészt, mint a kockakővel gondosan kira­kott játszótér, a nemrég el­készült parkoló, a zöld fűbe állított reklámoszlop, az em­lékmű, a néhány meghagyott fa frissen zöld lombja. Még mindig nincs készen, pedig már semmi sem emlékeztet a néhány évvel ezelőtti képre. Amikor daruk magasodtak, s a gépekhez viszonyítva apró emberek irányították begya­korolt mozdulatokkal az elő­re gyártott elemek útját a le­vegőben. Amikor a készülő épületek lépcsőházaiban vas­tag törmeléken tapostak, 8 a nagy üvegtáblákon harcias feliratok biztatták a Rákóczit, vagy szidták az iskolatársat. Biikkösdön lakik és dolgozik egy XVIII. században épült vízimalomban Samu Géza faszobrász, ötvösként fejezte be tanulmányait, de 1969 óta főleg szobrászattal foglalkozik. Fafaragásait a környezetében található anyagokkal egészíti ki. Alkotásai sajátosan egyéniek. Művei több hazai nagyvá­rosban szerepeltek kiállításon. Amikor az esők áztatta föld szétnyúlt a nehéz gépkocsik kerekei alatt, és senki sem Férfikönnyek az időm. Eltoltam a mai na­pot. — öt, öt, öt. Menjünk visz- sza. Álljon meg a lift. Talán öl is ezt gondolja. Gyáva. Más nemcsak hívna, de meg is csókolna a liftben. Miért szoktak a liftekben csókolóz- ni? Volt egy eset, amikor a házmester csak nágy óra múlva tudta lekurblizni a liftet. Akkor egyedül voltam benne. Koszos a lámpa a pla­fonon. Mégis milyen erősen világít. — A hatodikból még csak egy milliméter látszik. Két másodperc lenne a kérdés: eljössz holnap? Minden rela­tív, és a két másodperc... Hogy is volt ez, amikor Einsteinről tartottam elő­adást? — A hatodik ajtó. Ki kell szállnom. Most kattan. Las­sul, zúg, megáll. Holnap me­gint látom. Találkozunk. Kö­szönünk. Ö a harmadikban és én az elsőben. Külön. De holnap ... Már megint kel­káposztaszag jön a lépcső- házból. — Szia! — Szia. A lány kiszállt. A fiú még gondolatban utánakiáltotta: holnap délután, tudod ... — Holnap délelőtt még az iskolában hívhatom. Nem késtem el. A fene a mulya formámat. Most majd egész este nézem a plafont és nem fogok elaludni. Megnyomta az FSZT jelű gombot. A lány a hatodik emeleten a lefelé mutató nyilat nézte. Világított, majd kialudt. — Lgért. Mire gondolhatott út közben? Luthár Péter Nem tudja visszafojtani könnyeit, úgy mond köszöne­tét: — Tudják, mit jelentett itt élni a lakásban? Csak az ab­lakon át bámulni az embere­ket, s arra gondolni: milyen jó lehet a parkban, a jó le­vegőn, a napsütésben ... De a lábam gyenge, s karjaim­mal sem bírtam a mankót szorítani, hogy eljussak az emberek közé. Börtön volt számomra a lakás, amelyből most segítségükkel kiszaba­dulhatok. Hatvanhét eszten­dős vagyok, eddig még nem találkoztam az emberi önzet­lenség, segíteni akarás ilyen szép példájával. Kérem, tol­mácsolják köszönetemet a brigádnak, s mindazoknak a szocialista brigádoknak, akik ebben részt vettek. A betegsége miatt mozgás- képtelen Hazai Dénes beszélt így, amikor a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási és Ve­gyiáru Kiskereskedelmi Vál­lalat Ikarus szocialista bri­gádja az általuk készített há­romkerekű rokkantkocsival ajándékozta meg. — A brigád még fiatal, csak januárban alakult. Ami­kor meghallották, milyen helyzetben van Dénes bácsi, s hogy hiába kérnek, az SZTK nem tud kocsit adni, elhatá­rozták: kérik a szocialista brigádokat, anyagiakkal já­ruljanak hozzá a szükséges alkatrészek vásárlásához, s ők társadalmi munkában elkészí­tik a vázat, az ülést és a kézi haj tót, meg mindent, ami kell — mondja meghatódva Tóth Istvánné, a vállalat munkaversenyfelelőse. Papp István, a szállítás Ikarus brigádjának a vezetője, be is mutatja, hogyan kell kezelni ezt a járművet. Nik­keltől csillog a kormányrúd, a kézifék, a hajtókart tartó váz. Az ülést, a háttámlát és a karfákat piros műbőr bo­rítja. Szerették volna május 1-e előtt átadni, de nem kap­tak a kerekekre gumikat, s csak az ünnep után tudtak el­menni ajándékukkal Hazai Dénesék Kaposvár, Arany Já­nos utca 4. szám alatti ott­honába. Május 1-én és 2-án is dol­gozott a brigád két szerelője, Tamás Sándor és Takács Jó­zsef, nem sajnálva szabad­napját. Társaikkal együtt vál­lalták, hogy ha a kocsin va­lami elromlik, azonnal meg­javítják, s hamarosan mo­torral cserélik föl a kézi hajtókart. Nemcsak az idős ember könnyezett a meghatódóttság- tól, hanem a felesége, a vál­lalat nyugdíjasa is. Elcsukló hangon mondott köszönetét Dénes bácsi: — Gyerekek, ha bármikor a kocsiba ülök, kimegyek a parkba, a városba, ahova már régen nem juthattam el, rá­tok, a brigádra gondolok. Azokra az emberekre, akik összefogtak egy idős, rokkant ember megsegítéséért... A nagyatádi Bartus József- né — Dózsa utca 30. —, aki már többször is hirdette, hogy rokkant-tolókocsit venne, bi­zonyára ilyen örömmel fogad­ná, ha egy ottani brigád kö­vetné a kaposváriak példáját. Sz. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom