Somogyi Néplap, 1976. május (32. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-04 / 104. szám
A szocializmus és a béke jegyében Színpompás májusi seregszemle Kaposváron XXXII. évfolyam 104. szám 1976. május 4 , kedd Eredményes munkáját ünnepelte az ország népe Kádár János nyilatkozata Ára: 80 fillér Már kora reggel ezrek gyülekeztek Kaposváron, a Kossuth téien és a Május 1. utcában a katonazenekar indulóinak hangjaira. hogy végignézzék a megyeszékhely üzemi, intézményi, termelőszövetkezeti dolgozóinak, az iskolák tanulóinak május 1-i felvonulását, ünnepeljék, köszöntsék a 32. szabad május ■ 1-ét. “Éljen a szocializmus és a béke!« »Éljen az európai béke és biztonság!« “Éljen társadálmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt!« Ezek a jelmondatok, feliratok díszítették a teret, s e jelmondatokat, országunk vezetőinek, valamint Marxnak, Engelsnek és Leninnek a képeit lehetett látni a fölvonulók tábláin is. Dolgozóink ezzel fejezték ki a szocializmus, a béke melletti elkötelezettségüket, azt. hogy követik pártunk következetes politikáját. A katonazenekar harsoná- sai jelezték az ünnepség. a csaknem két órán at tartó felvonulás, kezdetét. A dísz- emelvényen elfoglalták helyüket a megye és a város párt-, allarni vezetői és a meghívott vendégek. Ott volt Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára, Böhm József, a megyei tanács elnöke. Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára, Kovács Ferenc, a városi tanács elnöke, Klenovics Imre, az SZMT vezető titkára. Szenes Imre, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Erin Sándor vezérőrnagy, s ott voltak a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport, valamint a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, az országgyűlési képviselők, a veteránok, s az üzemek, intézmények kiemelkedő munkát végző, kitüntetett dolgozói. Szép hagyomány minden május 1-én, hogy a menetet a kitüntetett vállalatok nyitják meg. Velük vonultak föl a megye és a város, a tömeg- szervezetek és a fegyveres testületek vezetői, akik a térre érve a díszeméi vényen foglaltak helyet. A menet élén ifjúgárdisták hozták a KISZ jelvényét, rajta a felirattal: 1919— 1957. Egyenruhás pajtások követték. őket. Nagy tapsot arattak fegyelmezettségükkel, díszmenetükkel a katonasapkás. fehér kesztyűs úttörők. akik után a kitüntetett vállalatok, üzemek következtek. Az élen az egyesült MEZŐGÉP Vállalat központi gyárának dolgozói haladtak, akik miniszteri elismerésben részesültek. Hatalmas. forgó földgömbre több nyelven a béke szót írták fel. Tetszettek a menetben az egyforma zöld köpenyben, fegyelmezetten menetelő, vállukon kalapácsot vivő fiatalok. Postások következtek: a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság kaposvári üzemének dolgozói, akik az élüzem mellett a szocialista munka üzeme címet is elnyerték. Velük együtt haladtak a posta géD- járműszáilítási üzemének dolgozói, akik tavalyi munkájukkal ugyancsak az élüzem címet érdemeltek ki; a kiváló dolgozók, az aranv- és ezüst- koszorús szocialista brigádok; ők valamennyien hozzájárultak, hogy a Pécsi Postaigazgatóság hatodszor is elnyerje a kiváló címet, a Miniszter- tanács és a SZOT vörös van- dorzászlaját. A, kiváló vállalat címet és dicsérő oklevelet kapott Dél- dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Kaposvári Üzem- igazgatóságának menetében ott haladt a vállalat kiváló brigádja kitüntetést elnyert Puskás Tivadar és az aranykoszorús Noszlopy Gáspár brigád. Hangulatos volt a Somogy —Zala megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat dolgozóinak zöld gallyakat vivő menete. Múlt évi kiemelkedő eredményeik alapján ismét megkapták a kiváló vállalat kitüntetést. Ezzel a címmel büszkélkedhettek az utánuk felvonuló városgazdálkodási vállalat és a DÉLVIÉP dolgozói is. t Fegvelmezetten vonultak a [kaposvári vasúti csomópont j egyenruhás dolgozói, élükön a j Hámán Kató iskola tetszetős formaruhába öltözött növen- | dékeivel. Két kiváló ipari szövetkezet, a kaposvári házi- i ipari és a szolgáltatóipart kö- I vette őket. Büszkén emelték magasba i az alapításának 30. évforduló- ; ját ünneplő kaposvári áfész j dolgozói a belkereskedelmi j miniszter és a KPVDSZ el- i nöksége áltál adományozott i kiváló szövetkezet címről szó- I ló kitüntetést, melyet a kör- ! zetükben élő 150 ezer ember I ellátásával, a felvásárlással j és a háztáji gazdaságoknak ! nyújtott támogatásukkal érde- j meltek ki. Szinte az üzem valamennyi j dolgozója ott haladt az ismét j élüzem címet nyert Kaposvá- | ri Villamossági Gyár meneté- ! ben. Sok volt közöttük a fia- I tál. őket külön is köszöntötték, mert a gyári KTSZ-szer- vezet az idén kiérdemelte a KISZ kb vörös vándorzászlaját. Köszöntötték Varsányi Gábort: is, aki április 4-én vette át a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Nagy taps fogadta a 25 éves jubileumát ünneplő Pamutfo- nó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának dolgozóit, az élen menetelő önkéntes tűzoltó fiúkat és lányokat: szocialista brigádokat. melyek az M!SZMP XI. kongresszusának tiszteletére indított munka- yersenyben eredményesen járultak hozzá az élüzem cím és a kongresszusi munkaver- senv ezüst és bronz plakettjének az elnyeréséhez. Ott haladtak a menetben, az alapító tagok, akik a régi munkatársnak, elvtársnak kijáró tisztelettel integettek a diszemel- vén.Ven álló Róna Imre nyugdíjas igazgatónak. Színes, hangulatos volt a BM Táncegyüttes felvonulása: harm /íikaszó mellett népi tánccal köszöntötték a díszemelvényen levőket, s a felvonulást nézó, ünneplő kaposváriakat. Vörös nyakkendőjüket lengetve. zászlóerdők alatt vonultak fel a város általános iskolásai, akik csakúgy, mint a felnőttek, a szocializmus és a béke- ügye mellett tettek | hitet. Köztük többen sikere- i sen szerepeltek a városi és a j megyei, az országos tanulmányi versenyeken. Tetszett a (Folytatás a 3. oldalon) Losonczi Pál és Kádár János a dísztribünön. Verőfényes napsütés köszöntötte Budapesten az idei május elsejét — a dolgozók, az alkotó ember, a munka ünnepét. A hétvégén átadott új iskolák, üzemek feliratai. a felvonulók munkaeredményeit hirdető táblák nem látványos külső megnyilvánulások j voltak', hanem a nap lényegét fejezték ki, minden boldogulás, minden előrehaladás forrását: 'az alkotó emberek munkájuk sikereit ünnepelték. Az eddigi eredmények összegezése, a célkitűzések megfogalmazása: ez volt a munka idei, önfeledt, boldog ünnepének tartalma. Budapesten, a központi ünnepségen, a vörös és nemzetiszínű zászlókkal. Marx. Engels, Lenin portréival és a szocialista országok lobogóival díszített Felvonulási díszemelvényén néhány ‘perccel 10 óra előtt foglalták el helyüket a párt és a kormány vezetői: Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György miniszterelnök. Aczél György. Apró Antal, Benke Valéria, Biszku Béla, Fock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, dr. Maró- thy László, Nemes Dezső, Németh Károly, Óvári Miklós, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Gyenes András és Győri Imre, a KB titkárai, továbbá a társadalmi1 és tömegszervezetek több vezetője, a veteránok. a Magyar Népköztársaság kiváló brigádja címmel kitüntetett közösségek vezetői. Itt kaptak helyet a meghívott kiváló dolgozók és az ünnepre Budapestre érkezett külföldi szakszervezeti küldöttségek is. Tíz órakor megszólaltak a fanfárok, megkezdődött a felvonulás. A hatalmas földgömb, a nemzetek zászlóival, az emberiség közös érdekét szimbolizálta. “Éljen a párt!« — hirdette a felirat, s a fiatalok a KISZ közelgő kongresszusát éltetve vonultak el a tribün előtt. Ezután megindult a budapesti dolgozók mintegy negyedmilliót, menete. Három gondolatot fejezett ki az idei felvonulás: a pro(Folytatás a 2. oldalon) így ünnepeltek a megyében Pattogó indulókra ébredtek ; az ünnep reggelén a nagyatá-! diák. A felvonulás kilenc órakor kezdődött. A menetet a kisdobosok és az úttörők díszszázada nyitotta meg. utánuk az iskolák tanulói vonultak. Az üzemek élén a Hatszoros kiváló vállalat, a konzervgyár j dolgozói meneteltek. Sokszínű j volt az élüzem címmel kitüntetett cérnagyáriak és a kivá- j ló címet elnyert Komfort Ipa- | ri Szövetkezet menete is. ősz- | szesen mintegy hatezren vo- i nultak fel. Délután sportren- | dezvényeken és utcabálokon szórakoztak az atádiak. Siófok dolgozói a szabadtéri színpadnál nagygyűlésen találkoztak. Takács Istvánná, a városi pártbizottság titkára köszöntötte az ünneplőket, majd Klabuzai Miklós, a városi párt-vb tagja, országgyűlési képviselő mondott beszédet. Utána Tóth János, a városi pártbizottság első titkára elismerő oklevelet adott át több vállalatnak és szocialista brigádnak. Az ünnepség másódik részében színvonalas műsort adtak -az úttörőmozgalom 30. évfordulóját ünneplő kisdobosok, úttörők és az amatőr együttesek, szólisták. Ezután a MAHART sétahajózásra vitte a siófoki üzemek és intézmények kitüntetett dolgozóit, brigádjait. Délután a hajóállomás előtti téren majálissal folytatódott a program. Barcson is fúvószenekar ébresztette a járási székhely lakosságát. A felvonulás fél tízkor kezdődött. Az ifjúság menetét színesítette az általános Iskolások léegömbös gyakorlata, az úttörők és az Ifjú Gárda díszszázada. A dolgozók tömegét a barcsi Vörös Csillag Tsz vezette, amely most kapta meg a Minisztertanács vörös zászlaját. A felvonulás után több ezer ember részvételével folytatódott a majális a közeprigoci ős'oorókásban. Marcaliban a kedvezőtlen időjárás ellenére több mint ötezer dolgozó és diák vett részt a felvonuláson. Különösen szép volt az Óbudai Gépipari Ktsz telepe, a sajtüzem és a fogyasztási és értékesítő szó vet. Kezet dolgozóinak a felvonulása. A járásban még Fonyódon, Lengyeltótiban, Somogy váron és Tapsonyban volt felvonulás. Csurgón az oktatási intézmények látványos felvonulása után a kiváló címmel ismét kitüntetett Napsugár Ipari Szövetkezet dolgozói meneteltek. A Széchenyi téren megtartott gyűlés szónoka Gál Ambrus, a nagyközségi párt- vb tagja volt. Itt is gazdag kultúr- és sportműsor tette változatossá május elsejét.