Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-14 / 89. szám

Labdarúgó MNK Elődöntőben a Ferencváros A labdarúgó MNK negyed­döntőjének visszavágóján a Ferencváros a múlt keddi 0:1- es budapesti veresége után Diósgyőrött győzött és beke­rült az elődöntőbe. Ferencváros—Diósgyőr 2:1 (1:0) Diósgyőr, 7000 néző, vezette: Mohácsi. Góllövők: Pusztai és Szabó, illetve Kiss. Az első félidőben a Ferenc­város támadott többet. A 14. percben szabadrúgás után Mar­tos elé került a labda, aki kö­zépre ívelte, Pusztai a megle­pett Veréb mellett közelről a kapu közepébe fejelte a lab­dát (1:0). Az újabb gól a 48. percben született, amikor Oláh Kiss elé ívelte a labdát, aki kapásból a léc alá lőtte (1:1). A 63. perc­ben baloldali támadás végén Szabó vitte föl a labdát az alapvonal közeléből nagy erő­vel kapura lőtt, s a labda Ve­réb kezéről a gólvonalon túlra perdült (2:1). A gól után elke­seredetten támadtak a diósgyő­riek, de nem volt elég átütő erő a játékukban. Hazaérkeztek Minszkből a K. Dózsa ökölvívói Április 6—11-e között Minszkben nemzetközi ökölví­vótornát rendezett a szovjet ökölvívószövetség, melyen a hazaiak mellett kubai, román, lengyel, bolgár, jugoszláv, ni­gériai és magyar versenyzők is kötelek közé álltak. Mint arról korábban hírt adtunk, a magyar színek képviselője a Kaposvári Dózsa négy ver­senyzője volt. A delegáció vezetője, Varga Gyula, Kaposvár sportfel­ügyelője, az alábbiakban szá­molt be a Dózsa-öklözők sze­repléséről, a versenyről: — A torna a szovjet ököl­vívók nagy fölénye jegyében zajlott le. Mindössze a kis- váltósúlyban sikerült a kubai Aidáménak kiharcolnia a győ­zelmet. A bomba a végén robbant. A szovjet Viszockij kiütötte a kubai nehézsúlyú olimpiai bajnokot. Ebben a mezőnyben a mieink mindent megpróbáltak a siker érdeké­ben, ez azonban nem volt elegendő. A légsúlyban Fers- tek az első mérkőzésén 3:2 arányú pontozásos vereséget szenvedett. Ugyanígy vesztett a kisváltósúlyban Csap Já­nos is. A váltósúlyban Budai nyerésre állt, amikor megsé­rült és leléptették. A közép­súlyban Rigó föladta, így ver­senyzőink nem kerültek do­bogóra. ^ Nagy és Inkei junior bajnok Békésen rendezték az or­szágos junior egyéni bajnok­ságot, amelyen mindössze 52 fiatal bokszoló lépett kötelek közé. A K. Dózsa színeit Nagy és Inkei képviselte, teljes si­kerrel. Nagy Z. a légsúlyban hat versenyző közül az első he­lyen végzett, a döntőben Si­mont (Kun Béla SE) verte biztosan. Inkei a népes kisváltósúly­ban lépett kötelek közé (itt 9 induló volt.) . A döntőben Csősz (Zalka SE) ellen mér­kőzött. A gyöngyösi fiú ugyanúgy föladta, mint az előző két ellenfél. A csapatpontversenyt a Zalka SE nyerte 19 ponttal, a K. Dózsa 10 ponttal harma­dik. Röplabda NB II Csak az Izzó győzött A Tabi MSC férficsapata szabadnapos volt, így négy mérkőzést ját­szottak az NB Il-es bajnok­ságban a so­mogyi együt­tesek. A meg­fiatalított K. Vasas Izzóra hárult a kettős mérkőzés ter­he. A lányok derekasan helytálltak. Az első mérkőzé­sen alig több mint fél óra alatt legyőz­ték a Győri Dózsát. A má­sodik találko­zón izgalmas, ■ fej fej melletti mérkőzésen si­került kihar­colniuk a győ­zelmet a Szom­A Táncsics gimnázium udvarán épült új pályán a kaposváriak a szombathelyiekkel bathelyi Ha- vívtak nagy küzdelmet a győzelemért. E ta- ladás ellené- lálkozón készült felvételünk, ben. ­Kettős vereség női asztaliteniszben A hét végén két • mérkő- i zést játszott a fővárosban a VBKM Vasas női asztalitenisz együttese. Szombaton a tava- i lyi bajnokság 3. helyezettje, I a 31. sz. Építők volt az el­lenfél. A Molnár, Csík, Her­nádi, Galambos, Gódi össze- álljtású budapesti csapat egyik tagja sem talált legyő­zőre, így az eredmény 25:0 volt. Vasárnap sem várt kisebb feladat a kaposvári lányokra. A tavalyi ezüstérmes BSE ellen kellett helytállni. Ivás- kó, Ruzsenszki, Merényi, Ti­hanyi és Juhos megismételte az Építők teljesítményét; ők is valamennyi mérkőzésüket megnyerték. A Vasas csapatát — Váradi kivételével — ezúttal az utánpótlás képviselte. A két előre is esélytelennek ítélt mérkőzésen az volt a cél, hogy: a fiatalok megismerked­jenek az I. osztály légkörével. A Vasasban mindkét napon szerepelt Proszonyák, Borda, Fóris és Kovács. Szombaton Váradi, vasárnap pedig Kele­men egészítette ki a csapatot. A Tabi Videoton javuló já­tékkal sem boldogult a Ganz Villannyal. A férfiak mérkőzésén kevés esélye volt a Dózsának a baj­nokságra törő Szombathelyi Styl ellen. Sajnos a papírfor­ma érvényesült. Szombathelyi Styl—K. Dózsa 3:0 (7, 11, 5) K. Dózsa: Zóka I., Sziklai, Gelencsér II., Hódosi, Déri, Páldi. Csere: Zóka II., Csen­des, Mészáros, Károly, Ba­logh, Tóth. Csak a második szettben játszott jól a kaposvári csa­pat. Ekkor 10:6-ra vezetett is, azután összeroppant az együt­tes és az egységesebb Styl, biztosan győzött. A mérkőzé­sen nem volt másodbíró, így sok volt a vitás labda, s ez mindkét csapatot, de a játék­vezetőt is zavarta. Nők j K. Vasas Izzó—Győri Dózsa 3:0 (5, 1, 5) Izzó: Böröczfi, Lengyel. Ga- dár, Csonka, Kiss, Kurucz. Csere: Herr, Suta, Hollósi, Molnár, Oláh. Főleg Böröczfi és Csonka je­leskedett. A győriek — mint a játszmaarányok mutatják — meg sem tudták szorítani az elemében lévő kaposvári csapatot. K. Vasas Izzó—Haladás 3:1 (15, —11, 14, 12) A Szombathely elleni mér kőzésen is ugyanabban az összeállításban szerepelt a ka­posvári csapat, mint az előző találkozón. Az első szettben a vendégeknek háromszor volt játszmalabdájuk, azután az Izzó fordított. A második szét tét biztosan nyerte a Haladás. A végén a jól 1 hajrázó kapós vári lányok kicsikarták a győzelmet. A találkozó azt mutatta, hogy a nagyon fiatal, átszer­vezett csapatnak hozzá kell szoknia a mérkőzések forró légköréhez. Biztató volt a csapat kettős sikere. Ganz Villany—Tabi Videoton 3:0 (3, 9, 11) fab: Horváthné, Garas I. Hutvágner, Guzmics, Pirkhof fér. Csere: Varga, Pesti, Bő röcz. Gyenge kezdés után fokoza tosan lendült bele a tabi gár da. A harmadik játszmábar úgy tűnt, hogy esetleg méj sikerül fordítani, de a végér ellenállhatatlan volt a főváro­si csapat. Készülődés Barcson Csütörtökön reggel érkezik a válogatott Barcs a magyar labdarúgó­válogatottat várja. A Dráva menti járási székhely külső képe is elárulja, hogy csü­törtökön nagy esemény lesz itt. Különösen a sporttelep környéke mozgalmas. Tegnap még egyszer hengerelték a pályát. A jelek azt mutatják, hogy kitűnő játéktér fogadja a csapatokat. Csinosítják is a sporttelepet. A régi létesít­mény új tetőszerkezetet ka­A SIÓ ÁRUHÁZ HÚSVETI AJÄNLATA: nagy tavaszikabát- vásár férfinadrágvásár 301,-os engedménnyel (13122) pott, s gyorsított ütemben el­készültek az öltözők is. Barcsi újítás, hogy vakolat helyett panclparketta borítja a fala­kat. A fürdők falát kicsem- pézték. Már mintegy 4 . ezer jegyet elővételben eladtak. A Barcsi SC vezetői gondoskodnak szurkolók! megfelelő ' elhelye­zéséről. A rendes és az ideig­lenes lelátókon 2300 néző ré- i szére biztosítanak ülőhelyet 1 Kialakították az állóhelyi részt is. hogy megfelelőképp el lehessen helyezni a kö­zönséget. Természetesen szá­molnak azzal, hogy a kör­nyékről (Kaposvárról is so­kan jelezték érkezésüket) sok szurkoló fut majd be Barcs­ra, nagy részük gépkocsival. Ennek megfelelően szabályoz­zák a járműforgalmat. A kör­nyező utcákban biztosítanak parkolóhelyet a kocsiknak. A barcsi öltözőt manapság nem veti szét az öröm. Még tegnap is szóbeszéd tárgya volt a PBTC-től elszenvedett — Mayer György edző szerint is érthetetlen — vereség. Karsai, Vinkler meg a töb­biek most nagyon készülőd­nek, hogy becsületesen helyt­álljanak a válogatott ellen. Most már végleges, hogy a Banja Lukára utazó csapat csütörtökön délelőtt érkezik meg Barcsra, és az éjszakát is ott tölti. A vendéglátók a gimnáziumban rendeztek be szállást a labdarúgók és a kí­sérők részére. Legalább 5—6 ezer szurko­lóra számítanak a csütörtökön délután 16 őreikor kezdődő mérkőzésen. I Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig i Időnként megnö­vekvő felhőzet, elszórtan — főként keleten —■ zá­porral, egy-két helyen zivatarral. Többfelé meg­élénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő északnyugati szélre, éjszaka talajmenti fagyra is számíthatunk. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 15—20 fok között alakul. ÁPRILIS 14 SZERDA Tibor — Felkészültek a propa­gandisták az SZKP XXV. kongresszusának anyagából tartandó foglalkozásokra. So­mogybán a pártoktatás 18 ezer hallgatója ismerkedik meg áprilisban a nagy tettek kongresszusának határoza­taival. — Kiállítást rendeztek a budapesti Közlekedési Mú­zeumban az intézmény tízévi eredményes tevékenységének illusztrálására. Tegnap nyi­tották meg. — Metszéspontok címmel hamarosan megjelenik Papp Árpád verskötete a Magvető Könyvkiadó Üj Termés so­rozatában.* Zenei hetek Kecskeméten Kodály szülővárosában, Kecskeméten a hagyományos tavaszi zenei heteket az idén április 21-től május 10-ig tartják. A nyitóhangverse­nyen a kecskeméti városi ve­gyes kar és a szegedi Bartók Kórus működik közre. Nép­zenei hangversenyre is sor kerül és megrendezik az éneklő ifjúság napját. — Hangversenyeket ren­deznek a nyáron a balatoni üdülőkben. A SZOT Dél-ba­latoni Üdülési Igazgatósága hatot tervez a leltei Di Vit­torio. ötöt a siófoki Csepel Üdülőben. — Környezetvédelmi bi­zottság alakult tegnap Zala­egerszegen. — A KGST orvosi műsze­rek gyártásával foglalkozó ál­landó munkacsoportjának ülésszaka Várnában meg­kezdte tanácskozásait. — Csaknem százezer ki­ránduló kereste föl Somogy megye parkerdőit 1975-ben. A földvári és az atádi park­erdő megnyitásával ez a szám az idén valószínűleg megközelíti a 200 ezret. — Budapesten a SZOT- szállóban tanácskoznak teg­nap óta a szocialista orszá­gok pedagógiai információs intézményei vezetői. Az együttműködés hatékonyab­bá tételének lehetőségeit vi­tatják meg. — Alagcsövek kísérleti gyártását kezdték meg a bá- taszéki vázkerámia gyárban. Ezeket a mocsaras területek vizének elvezetésére, legelők talajjavítására használják. — Majorfásításra az idén Somogy 20 mezőgazdasági üzeme 60 ezer csemetét, sor­fát husángot és cserjét ka­pott ingyen. A fásítás terve­zését és a csemeték ültetését társadalmi munkában végzik. — Az autőkiállitáson, amely Belgrádban most zár­ta be kapuit, 350 cég és gyár mutatta be termékeit. Külö­nösen nagy sikere volt a Moszkvics legújabb modell­jének. — Robbanás történt a finnországi Lapuéban egy lő­szergyárban, 35 a halottak száma, körülbelül 30-an meg­sebesültek. — BERGENDY 1976. április 19-én du. 16 és 19 órakor a Csiky Gergely Színházban. Jegy- elővétel: a Csiky Gergely Szín­ház kaposvári jegyirodájában. Telefon; lu-103. (13139) — Figyelem! Most érkezett virágföld a Kaposvár, Ady Endre utca 5. szám alatti üveg- es porcelánszaküzlet­90 évvel ezelőtt, 1886. április 14-én született Aradon és fiatalon, 1928-ban halt meg Budapesten Tóth Ár­pád költő, a Nyugat-mozgalom kimagasló alakja, egyik leg­kiválóbb XX. századi műfor­dítónk. Apja szobrász volt. A fiatal Tóth Árpád középiskoláit Deb­recenben végezte, ’ majd 1905- ben a budapesti’ Tudomány- egyetem bölcsészeti karára iratkozott be. Anyagi nehézsé­gek miatt nem tudott tanári oklevelet szerezni; 1909-től Debrecenben újságíróskodott, majd Budapesten házitanítós­kodásból tartotta fenn magát. Költői munkásságának első szakasza 1907-től 1913-ig tar­tott. A második szakasz (1913— 19) szemléleti és formai téren egyaránt emelkedést mutatott. A politikai és társadalmi vál­tozások a költőt is mindin­kább radikalizálták, s a világ­háború szörnyűségei érzéke­nyen érintették fogékony ke­délyét. A közeledő szocialista forradalom hangulatát fejezte ki Március című versével, s a győzelmes proletárforradalmat ünnepelte Az új istennel s más írásaival. S bár 1919 után for­radalmi hangvétele nem foly­tatódott, költészete nem seké- lyesedett el. 21 trió és kvartett a 31. Prágai Tavaszon Harmincegyedik alkalom­mal rendezik meg május 12. és június 4. között a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztiválját — jelentették be tegnap. Az idén elsősorban Mozart művei állnak a zenei rendezvények középpontjá­ban. Sok kamaraegyüttes is bemutatkozik; 21 trió és kvartett lép majd hangver­senydobogóra. Az előadómű­vészek között hazánkat Le­hel György, Ránki Dezső és Simándy József képviseli. — Űj magasfeszültségű villamos távvezetéket sike­rült fölszerelni a szibériai Tomszk környékén, az Ob fo­lyón át — még a tavasa ára­dás előtt. E távvezeték Szi­béria középső és nyugati, ré­szét köti össze. — Yulkanológushajót épí­tenek Vlagyivosztokban a tenger alatti tűzhányók föl­kutatására, a tenger mélyén található ásványi anyagok földerítésére. — Kábelkészitó üzemet lé­tesítettek a Csongrád megyei Kisteleken. Most kezdték meg a termelési, s az év vé­géig 30 millió forint értékű gyengeáramú vezetéket, ru­gózó telefonzsinórt készíte­nek. — Félmillió palántát ad — az áfész-ek közvetítésével — a kistermelőknek ezen a ta­vaszon a Siófoki Állami Gaz­daság. — 16 700 tagja van jelen­leg a MEDOSZ-nak. Ha meg­alakulnak a mezőgazdasági üzemek alkalmazottainak szakszervezeti alapszerveze­tei, a taglétszám 20—21 ezer lesz. — Tornádó söpört végig Bangladesnek Daccától. délre eső területein. 46-an vesztet­ték életüket és 20 ezren vál­tak földönfutóvá. — Áramszünet. Az Áramszol­gáltató Vállalat értesíti Kapos­vár lakosságát és közületeit, hogy április 15-től május 1-ig 7.30 órától 16 óráig a Füredi ut­cában a vízműbe járótól, a Béke utcában a 36. számig, a Toldi Miklós utcában, a Nagyszeben utcában, a Sopron utcában, a Kőszeg utcában, a Szombathely és a Győr utcában áramszünet 1 esz. (473162)

Next

/
Oldalképek
Tartalom