Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-01 / 78. szám
A KO PORTOS ÍRÓJA Tavaly álom, ma valóság Egy év alatt három regény Most, hogy már ismerjük műveinek egy részét, hiányérzetünk támad, furcsa módon »visszafelé«, a múltba mélyedben. Jó ideig hiányzott ez a hang a magyar irodalomból. Azóta, amióta Németh László nem írt új regényt. Balázs József a magyar irodalom legjobb hagyományait követi, ezért válik ká hangja jól megkülönböztethető tisztasággal a fiatal írók közül. De nyugodtan állíthatom: az idősebb generációkat is emlegethetném. Első nekifutásra a csúcsodéig jutott. Magyarok című regényét tavaly, megjelenésekor méltattuk, kifejezve, hogy igazi értéknek tartjuk. S így érezte ezt minden recenzens. Most itt vagyunk budai lakásában. Mint barlangból bukkan elő a hosszú előszobából csöngetésünkre. A falat könyvek takarják. A polcra rajzszögezve Veres Péter, Németh László, Kodolányi János fotója. »Beszél« nekünk valamiről a lakás is. — Hogyan kezdődött? — A Koportos című kisregényemet egyetemista koromban kezdtem írni. Akkoriban azt gondoltam, hogy amatőrfilmet készíthetek belőle. Szenvedélyem volt ugyanis a fümcsinálás. Már volt is szereplőm rá. De legalább ötezer forint kellett volna ahhoz, hogy egy hosszú amatőr filmet forgassunk. S az -egyetemistának mindig üres a zsebe. Évek teltek el, míg újra dolgozni kezdtem rajta. Huszonnyolc éves koromban fejeztem be. Balázs József Koportos című kisregénye először a Forrás című folyóiratban, jelent meg, ezekkel az ajánló sorokkal : »Ritkán részesülünk a felfedezés örömében: naponta jelentkező prózaíró tehetségekkel igazán nem kényeztet el bennünket a sors. Balázs József Koportos című kisregénye azonban kivételes ábrázolóerőt sejtet — szokványba hajló megfogalmazásunk nem képes felidézni azt a meglepetést, amelyet a kézirat első olvasásakor átéltünk.« A Koportost a következő hónapban átvette a Látóhatár című tallózó folyóirat is. Most pedig a napokban könyv alakban kaphattuk kézhez. Balázs József erről ezt mondja: — Mind a Koportosban, mind miás témájú írásaimban azt próbálom bebizonyítani, hogy minden embernek megvan a maga »lenni, vagy nem lenni« kérdése. Az emberi élet természetes kísérője ez, s nem függvénye semmiféle rangnak, státusnak vagy éppen foglalkozásnak. — Kérem, mondjon magamagáról is néhány szót. — A Szabolcs megyei Vitkán születtem 1944. március 19-én. Ezen a napon vonultak be a német csapatok Magyarországra. A családi ünnep és az országos -gyász kontrasztja volt ez. A szegénység sok formájával találkoztam lépten-nyo- mon gyerekkoromban, talán ezért is lettek hőseim sorstól vert emberek. Érintettem már egyetemista éveimet. Amatőrfilmes múltamat is. Tanulmányokat kezdtem írni a régi Kritkának. 1969-íben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar— történelem szakán. Az egyetem elvégzése után Michelangelo Antonioni munkásságáról írtam doktori disszertációt. Kollégaként aiz első pillanattól »azonos hullámhosszon« vagyunk: gyakorló újságíró is. Mutat egy szürke amatőr felvételt. Vasúti megállót ábrázol, az épület homlokzatán felirat : »Koportos«. — Sokan nem is tudják, hogy kisregényem helyszíne valóban létezik. Azután sós süteményt öm- leszt az asztalra, italt tölt jó házigazda módjára. A mozdulat rögződik bennem, ■ hazai emlékeket ébreszt. Talán hazulról hozta ő is. Egymás szavába vágva beszélünk irodalmi csoportosulásokról, folyóiratokról, könyvekről, melyeket ő is, én is olvastunk. — Sikeres ember... Kerekre nyílik a szeme a meghökkenéstől, mintha azt mondaná: »En?« Pedig az állító mondat igazságához kétség nem férhet. Két megjelent könyve után nemsokára boltokba kerül harmadik regénye is, ez egy év alatt példátlan teljesítmény. Főképp, ha tudjuk: szán vonaluk messze meghaladja az utóbbi évek regényeinek nívóját. Harmadik regénye — ahogy mondtuk — még a könyvesboltokban sincs. A Népszabadság és a Magyar Hírlap recenzensei azonban már — megelőzve az érkezést — elemezték a művet. Szász Imre értékeléséből idiázünk: »Olyanok a regényei, mint egy üvegkupola, az anyag és a szerkezet belső feszültsége hozza létre törékeny és érzékeny statikájukat.« A másik recenzióból pedig ez kívánkozik ide: »Egyelőre any- nyit lehet tudni róla, hogy kiváló kisregényt írt, amely a mai magyar prózairodalomnak értékes darabja. Formai készsége, eszköztára teljesnek látszik, a többi a »megkísérlés- töl«, függ, milyen tárgy szólítja írásra.« Ez, a harmadik könyve a Fábián Bálint találkozása istennel címet viseli. Az írót témái jellemzik leginkább. A Koportos egy jobbra törekvő, somsával szembeszálló cigányról szól. A Magyarok nincstelen hősei egy németországi birtokon szolgálnak. Tíz bőrt húztak le róluk, s úgy értek meg az emberibb életre, hogy még csak nem is sejtik: az következik. A Fábián Bálint találkozása istennel - szintén sorstól kifosztott hősű regény. — Mi következik ezután? — A negyedik regényem már a kiadónál van. Az ártatlan, ez a címe. Azok a magyar katonák izgatták írói fantáziámat, akik a németekkel szembeszállva segítették a lengyeleket. Már foglalkoztat következő regénytervem is: egy bukovinai székelj? csoport Amerikába telepedett le sok viszontagság után. Együtt maradtak, faluközösséget hoztak létre. Azután egyszer csak nem jöttek levelek tőlük a rokonságnak. A sorsúkat »nyomozná« ez a könyv. — Jó »nyomozást« kívánok — ezzel búcsúzom. Kísér végig a városon, mint hajdani falusi a nagyvárosba tévedt rokont. Kalauzol, »idegenvezet«. Így szeretném én is evvel az írással az olvasót kalauzolni új műveihez. Leskó László Ez rendkívül nehéz beszélgetés volt. — No, barátocskám, mégis csak próbálja megerőltetni az agyacskáját, és mondja meg, hogy hol dolgozik! — könyörögtem beszélgetőpartneromnak, miközben erősen a szemébe nézve igyekeztem megnyerni a kegyét. Beszélgetőpartnerom rákvörös lett. Elöntötte a veríték, törölgette a nyakát, és egyet hajtott mint a pereces: — Nem emlékszem! Ha megöl, akkor sem emlékszem. Ügy rémlik, valamiféle hivatal lehet, de hogy milyen, arról halvány fogalmam sincs. — No, rendben — döntöttem. — Akkor próbáljuk meg a dűlőrejutást másik oldalról. Hogy jutott be ebbe a hivatalfélébe? — Protekcióval! — csillant föl a szeme örömében, hogy végül valamivel mégis csak a segítségemre lehet. — Egyik iskolatársamnak a barátja járta ki, hogy fölvegyenek... — Három évvel ezelőtt. — Ez régen volt? — Es hogyan, milyen érvekkel agitált? — Azt mondta, hogy ez nem piszkos munka. — És ön mivel foglalatoskodik ott? — Rakosgatom a papírokat egyik helyről a másikra. — Ez nagyon izgalmas ... Mondja: milyen papírok azok, amelyeket rakosgat ön az asztal egyik sarkából a másikba! — Különböző papírok. KocJ. Kotljárszkij tAlehéz kásák, vonalasak, simák. Van közöttük olyan is, amelyik össze van hajtogatva, de a többségük sima ív. — Ez eddig rendben van. De azt meg tudná-e mondani, hogy mi van ráírva ezekre a papírokra? — Drága barátom — mért végig tetőtől talpig —, nekem aztán tökéletesen mindegy, hogy miről szólnak azok a papírok, mivel sohasem olvastam beléjük. — Már megbocsát: mennyi a fizetése? — Százhúsz. — Es mit tesz érte? — tört ki belőlem a kérdés. — Azt, hogy rakosgatom a papírokat az asztal egyik sarkából a másikba. — És mivel foglalkoznak az ön munkatársai? — Az igazság az, kérem szépen — mondta melyen gondolataiba merülve —, hogy én komolyabban nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Véleményemet talán úgy sommázhatnám, hogy valószínű közülük egyesek írnak ezekre a papírokra, mások lebélyegzik őket, de az is lehet hogy mindez fordítva történik. — Mit is mondott? Meny-, nyit kap ön ezért a buzgalomért? — kérdeztem rá újólag. kérdés — Kétszázhúszat — felelte készségesen. — De az előbb százhúszat mondott. — Igen. Százhúszat, ha főállásban végzem a tevékenységet, és plusz százat, ha másodállásban a másik munkahelyemen. — Hát ezt meg hogy csinálja? — Ütőn vagyok állandóan a két munkahely között. — Oda szintén protekcióval jutott be? — Természetesen __ Prób áljon kifogni egy valamirevaló munkahelyet megfelelő összeköttetés nélkül. — És az a második, az miért jó munkahely? — Az se piszkos munka. — Az is valamiféle hivatal? — Magától értetődik. — És miféle hivatal? A semmibe bámult, föl a plafonra, elbiggyesztette az ajkát, és sajnálatteljes hangon kijelentette: — Az igazság az, hogy én ezt nem tudom önnek megmondani. Mindössze két éve dolgozom ennél a cégnél, és még nem volt időm megtudni. — Azt csak tudja, hogy mivel foglalatoskodik a második munkahelyén? „Nem vapnk már itetsík” Nagy eseményre készülődnek a nagyatádi ifjúgárdisták.. A közeljövőben megalakul a városi Ifjú Gárda század. Aki tavaly kérdezősködött erről, azt a választ kapta: talán, de még sok idő kell. . . Azután szép csendben jó nagyokat léptek előre a városban, és az idén [ már három szakaszuk van. A J konzervgyárban régóta működik a gárda, a kollégiumban is 29-en vannak, a szakmunkásképzőben pedig 1975 végén 27 diókból alakult szakasz. A fejlődés itt a leggyorsabb, nemsokára megalakul a második egység is. A sajátosságoknak megfelelően alakították ki a képzési rendszert. A konzervgyáriak a munkásőrség és a rendőrség segítségével közrendvédelmi, a kollégisták a határőrség pártfogásával határőrizeti, a szakmunkásképzősök általános honvédelmi tanfolyamon vesznek részt. A munkásfiatalok a legtapasztaltabbak, rájuk azért lehet számítani, a kollégisták közül pedig sokan a határmenti községekből érkeztek, így már sok tennivalót ismernek erről a területről. Kutnyák Ferenc városi Ifjú Gárda parancsnok így foglalta össze az eredményeket. — A konzervesek és a kollégisták viszonylag régóta vesznek részt a gárda munkájában. A lemorzsolódás, a »kiöregedés« ellenére mindig marad öt-hat tapasztalt fiatal, aki segíti, irányítja társait, tanítja az újonnan jöttékét. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert jó az átlagszint, az ifjúgárdisták között is sokan vannak, akik a közsé gekben már régebben részt vettek az MHSZ munkájában. A három helyen, ahol szakasz működik, a vezetők és a fiatalok is támogatják őket. Legfontosabb feladatunk, hogy a »fehér foltokat« be- töltsük. Meghívjuk a KISZ- eseket egy-egy gárdafoglalkozásra, hogy megismerjék tevékenységünket. bosszantják őket. Ez a tudatlanságnak és az irigykedésnek »köszönhető«. A már említett »nyílt« foglalkozások javíthatnak a helyzeten, és a vezetői szemlélet változása is sok jót hozhat. Ahol ninQs még Ifjú Gárda' szakasz, ott a gazdasági vezetőket kell megnyerni. Nem anyagi gondokkal küszködünk, hanem azzal, hogy nem látják a gárda jelentőségét. Horváth Ferenc. a városi KISZ-bizottság titkára: — A hazafias ^önvédelmi nevelő munka az egyik legfontosabb feladatunk. A gárda elválaszthatatlan ettől, a városi KISZ-bizottság tevékenységében méltó helyet kap. A képzési tervből az ifjúságpolitikai és általános politikai előadásokat »vállaltuk«. A vb tagjai és a fegyveres testületek KISZ-esei segítik a gárdistákat. Az MHSZ-szel együttműködési szerződésünk van. A technikai feltételeket ők biztosítják, de ha kell, felvesszük a kapcsolatot a honvédséggel is. Nincs olyan nagy múltja az atádj gárdának, mint a kaposvárinak, de eljutottunk oda, hogy már nem »útkeresők« vagyunk. Három évvel ezelőtt egy kissé még ötletszerű volt a tevékenység, de összefogtunk, és most már tervszerű a munka. Vajda Ildikó az egészség- ügyi szakközépiskola 'tanulója. A szünetben, beszélgettünk: — Tavaly óta vagyok gárdista a kollégiumban. Azelőtt MHSZ-es voltam Csökölyben. A lövészetet kedvelem, de kirándulni is szeretek. Ezért lettem gárdista, és most már szívesen .foglalkozom az elmélettel f is. Csupán annyi kell. hogy lelkesen dolgozzon mindenki, ne hü’yisskcüésnek vegyék a munkát. Jó. hogy így kapcsolatba kerülünk a konzervgyári fiatalokkal és a szakmunkásképzősökkel is. Nyárádi Judit látrányi, Ildikó osztálytársa: — Tegnapelőtt lettem gárdista. Még nincsenek tapasztalataim. Elsősorban a sport- lehetőség vonzott: Azt is megfigyeltem, hogy sokszor élce- lődnek a társaimmal: katonásdi... De ha elérnek valami eredményt, vagy beszámolnak egy-egy jó rendezvényről, akkor mindenki örül. * A közelmúltban rendezték meg a városi Ifjú Gárda lövészversenyt. Mindhárom számban — kispuska, légpuska és légpisztoly — a konzervgyáriak győztek. A többiektől hallottam, hogy ők egyelőre verhetetlenek, de ... A versengés is előrelendíti a tevékenységet, és közben alakul, formálódik a közösség. Tavaly talán álom volt a század, néhány nap múlva valóság lesz... Luthár Péter Á hajóskapitány Az utánpótlásról úgy is gondoskodtunk, hogy megalakítottunk egy úttörő Ifjú Gárda szakaszt az általános iskola ötödik osztályában. Természetesen a pajtások nem »teljes jogú« gárdisták, hisz még nagyon fiatalok: De játékosan már készülnek és reméljük, hogy mindannyian köztünk lesznek, ha befejezik az általános iskolát. — Milyen gondokat kell leküzdeniük, van-e »visszahúzó« erő? — Néhány gárdistánk panaszkodik, hogy a rendezvényeken sok »beszólással« Első elemista korában hajózott először át Tihanyba a Szigligettel. Ez az iskolai kirándulás adta az indító élményt annak a hajdani kisfiúnak, aki ma hajóskapitány. Riedl János hajózási felügyelő, a MAHART siófoki üzem- igazgatóságának egyik vezetője. kű anyagi eszközökért vagyunk felelősek. Talán, az egymásra utaltságból ered az, hogy a mi szakmánkban, erős a kollektív érzés. — Ügy tudjuk, hogy negyedszázada él Siófokon. A város közéletében és közösségi életében bizonyára részt vesz. — Alapjában véve ugyan azzal, mint az előzőn: rakosgatom a papírokat az egyik helyről a másikra. — És alapjában véve nem unalmas munka ez? — fűztem tovább a beszélgetés fonalát. — Itt sok a tennivalója? — Az igazság az, hogy itt még kevesebb a munka, mint a főállású munkahelyemen. Épp ezért, ha unom magam, malmozok a hasamon, vagy fogom ezt a gomolyog cérnát, és átcsévélem az uj- jamra, meg vissza. De az is előfordul, hogy számolgatom az ablak alatt elmenő buszokat. Labirintusba kerültem. Nem láttam semmiféle kivezető utat. Sokáig hallgattam. Partnerom szintén hallgatásba burkolódzott. Ó bírta tovább. A csendet — mélyen a szemébe nézve és bizalmát megnyerőén — én törtem meg: — No, galambocskám, no! Erőltesse meg az agyacskáját, és próbálja megmondani, hogy hol dolgozik! A világ minden jóindulata ott volt a szemében, ahogy rám nézett, és halkan rebeg- ni kezdte: — Az ég szerelmére, értse már meg végre: hát nem tökéletesen mindegy, hogy én hol dolgozom? — így már gondolkodás nélkül is megértettem. Slgér Imre íordítása — Emberekkel bánni nehezebb, mint hajókkal — mondta. — Közvetlen szolgálati ágon 130 munkatársammal dolgozom együtt. A szakirányítás fontos tevékenység, szívesen csinálom, de talán természetes, hogy néha visszavágyódom a hajóra. Arra a naponta ismétlődő, közvetlen kapcsolatra gondolok, amely ember, víz és hajó között lehet, s amely talán legteljesebben adja a jól végzett munka tudatát. A hajósélet romantikája? Nagy és színes irodalma van ennek, a valóság viszont az, hogy a mi életünk éppúgy tűzdelt gondokkal és örömökkel, mint bárki másé. Én matrózként kezdtem itt a Balatonon, s a napi munka mellett, levelező úton tanultam tovább: gimnázium, hajóvezetői tanfolyam. gépkezelői vizsga, majd hajótiszti tanfolyam. Ezután folyami behajózást végeztem, s az utolsó vizsga eredményeképp lettem belvízi hajóskapitány. A gimnáziumi évek, az érettségi, közben és utána a sok tanfolyam, vizsga, szigorú és jól beosztott életrendet követelhet. — A köztudatban úgy él, hogy a hajósok zárkózott, fegyelmezett emberek, ön szerint milyen az ideális embertípus ezen a pályán? — Az egyéniségek itt is változók csakúgy, mint más munkaterületeken. A fegyelmezettség valóban fontos, hiszen elsősorban emberéletekért, másodsorban nagy érté-i — A városi tanácsnak harmadik évé vagyok tanácstagja. Dolgozom az MHSZ-ben, vezetőségi tagja vagyok az autóklubnak, és szívesen veszek részt minden olyan társadalmi munkg szervezésében, mely a várost szépíti, gazdagítja. Büszke vagyok, hogy körzetünk nemrég az első helyezést és a velejáró jelentős pénzjutalmat azért kapta, mert a társadalmi munkák végzésében élen járt. Most éppen egy nagyobb földterület feltöltését szorgalmazzuk, ahol játszóteret, parkot akarunk kialakítani — ezekből sohasem lehet elég. Szabad időmben szívesen olvasok: prózairodalmunkban Mikszáthot kedvelem sok egyéb mellett szelíd iróniájáért, a költők közül Arany János sorait. Ha több időm lenne, szívesen foglalkoznék elméleti matematikával: hallatlanul vonzanak a számok. És hát, mint mindenki, akinek van egy parányi kertje, én is szívesen elbíbelődöm a szőlőlugassal, a gyümölcsfákkal. No meg a barkácsolás: könyvespolc,; virágállvány, mikor mihez támad kedvem. A hivatali elfoglaltság és a közéleti tevékenység, a közösségi társadalmi munka dús napi programok egymásutánját adja; visszapillantva gazdag és értékes életpályát ösz- szegez. A mondatok mögül kicseng, hogy Riedl János számára a hajózás hivatást, s egyben érzelmi kötődést is jelent. Bedő Ildikó
