Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

A XXV. kongresszus után Kommunista szombatra készül testvérmegyénk A küldöttek a munkaverseny élén A hír — mint már annyi­szor — ismét szárnyára kapta a Kalinyini Vagongyár nevét. Az SZKP XXV. kongresszusá­nak előestéjén történt, hogy A. J. Kornyilov kovácsbrigádja az addigi kilencven helyett száz tengelyt gyártott a délutáni műszakban. Váltótársaik sem akartak elmaradni, ők is ugyan­annyit kovácsoltak éjszaka. A délelőtti műszak — az akkor már megnyílt kongresszus tisz­teletére — még ezt az ered­ményt is túlszárnyalta, százhu­szonöt tengelyt készített. Azóta a napi termelés tíz százalékkal magasabb a kovácsműhelyben, a tegnapi rekord most már min­dennapi teljesítmény. Testvérmegyénk ötvenkét küldötte méltóan képviselte a kisebb és nagyobb közössége­ket a szovjet kommunisták tör­ténelmi jelentőségű fórumán. Amikor hazamentek, élére áll­tak a szocialista munkaverseny­nek, s újabb tettekre serken­tették társaikat. Sokat idézik a ■flflNHMHCKKfl mmm kongresszus óta B. I. Brezsnyev szavait: »Jól tudjuk, hogy a ki­tűzött célok eléréséhez vala­mennyiünknek sokat, megfeszí­tett erővel kell dolgoznunk. Minden kommunistának, min­den pártszervezetnek, minden pártbizottságnak hozzá keil já­rulnia a kongresszusi határoza­tok teljesítéséhez. E határoza­toknak konkrét feladatokban és tervekben kell megtestesül­niük. Meg kell erősíteni és meg kell őrizni azt a lelkesedést, azt a munkaütemet, melyet a kongresszusi verseny terem­tett.« Mindenki tegye'hozzá a ma­ga többletét a tervek megvaló­sításához. Ez most a fő jelszó más és más szavakkal. A haté­konyság és a minőség ötéves teive nehéz feladatokat állít a kalinyini terület gyárai, kolho­zai, szovhozai elé. A kongresz- szusi verseny nagy eredménye­ket hozott, s szép elismerést is testvérmegyénknek, testvérvá- j rosunknak. Száz város kapta j meg az SZKP Központi Bízott- ] ságának és a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának vörös ván­dorzászlaját, közöttük Kalinyin is. Számtalan gyár, vállalat, mezőgazdasági üzem érdemelte ki a vándorzászlót, az emlék­érmet. A kalinyini lentermelők a köztársaság vándorzászlaját kapták meg. Különösen annak örültek testvérmegvénk lakói, hagy tíz kiemelkedő gyár és mezőgazdasági üzem dísztáblát kapott Moszkvában a népgazda­ság eredményei kiállításon. En­nek a felavatása a kongresszus idején volt, s ezen részt vettek a kalinyini küldöttek is. A versenylendület a kong­resszus óta egyre fokozódik. Naponta újabb felajánlásokról, felhívásokról ad hírt testvérla­punk. M. Kalinyinii, a Kalinyin szovhoz fejőnője, a kongresszus küldötte például így fogalma­zott : »Az a fontos, hogy kétszer olyan jól dolgozzunk.-« S jó pél­dával elől járva a tartalékok kihasználására hívta fel a tehe­nészeti telepeken dolgozó fejő­nőket, szakembereket. Hava Hamidulovna Bakejeva fonónő, a Szocialista Munka Hőse szin­tén ott volt a XXV. kongresz- szuson. Ö volt az első a Felső- yolga-vidéken, aki három he­lyett négy gép kiszolgálását vállalta 1970 augusztusában. Azóta ezren követték. 1976. ja­nuár 13-a óta öt gépet (ez 2040 orsó) szolgál ki. Most ebben követik társai a Vagzsanov Fo­nó- és Szövőgyárban. A Fésűs­gyapjú Kombinátban G. D. Szu- hovo és T. V. Tulaskina szövő­nők nyolc helyett tizenkét gé­pen dolgoznak. A Visnyij-Volo- csoki Pamutfonó Kombinátban a fiatalok és a szakmunkások együttes kezdeményezése, hogy mindenkit megtanítanak többet és jobb minőségben termelni. A Kalinyin területi lenterme­lők úgy határoztak, hogy ter­vüket november 7-re. az októ­beri forradalom 59. évforduló­jára teljesítik, s mindent meg­tesznek, hogy a kalinyini len valóban a legjobb márkát je­lentse. Ezek és hasonlók a példák arra, hogy milyen egyetértést váltott ki a mozgalom: Munkás garanciát a hatékonyság és a minőség ötéves tervének. A március 18-án tartott területi pártaktíván is sok szó esett er­ről. A Központi Bizottságnak küldött levél szerint a terület kommunistáinak legfontosabb feladatuk, hogy gondoskodja­nak a XXV. kongresszus hatá­rozatainak megvalósításáról. S ebben az a követelmény is ben­ne van,, hogy 20—22 százalék­kal nőjön a munka termelé­kenysége öt év alatt a terület iparában, már az idén száz ter­mék érje el a kiváló áru szin­tet, 1980-ig valósuljon meg a tervezett 3,5 milliárd rubel ér­tékű beruházás. A Kalinyin területen is egyre többen csatlakoznak a moszkvaiak felhívásához, s Vlagyimir Iljics Benin születé­se százhatodik évfordulójának tiszteletére a legnagyobb telje­sítményt adva dolgoznak az április 17-i kommunista szom­baton. Ezzel is kifej ezik, hogy kötelességüknek érzik a XXV. kongresszus történelmi határo­zatainak megvalósítását. L. G Huszonöt éyes az Állami Népi Együttes Az egykorú rendelet tömö­ren, röviden fogalmaz. „A ma­gyar kórus-, népitánc- és né­pi zenekari kultúra fejlesztése, magas színvonalon való bemu­tatása és a tömegszervezeti kultúrcsoportoknak e téren va­ló példamutatás céljából Álla­mi Népi Együttest kell szervez­ni” — olvashatjuk a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csa 79/1951. számú rendeleté­nek első paragrafusában. Ez a rendelet, a Magyar Ál­lami Népi Együttes alapítóok­mánya, 1951. március 31-én kelt. Am ezúttal a rendelkezés utólag „szentesítette” a tényt: az együttes megalakulását. A harminctagú tánckar 1950. szeptember 4-én tartotta első próbáját, a kilencvenes létszá­mú énekkar október 2-a óta gyakorolt közösen, a- zenekar pedig — ugyancsak harmin­cán voltak akkor — november 6-tól dolgozott. Így eshetett meg az a csoda, hogy a hiva­talos megalakítás után három nappal, a felszabadulás 6. év­fordulója alkalmából rendezett ünnepségen a már akkor vi­lághírű Mojszejev Együttessel közösen bemutatkozhatott jelenet az Üveges tánc című kompozícióból. „Ecseri lakodalmas” című mű­sorával a Magyar Állami Népi Együttes. A kritikus így írt a Kis Új­ság 1951. április 10-i számá­ban: „Már az első bemutatko­zás is nagyszerű távlatokat nyitott meg, és bizonyára nem tévedünk, ha azt állítjuk, a művészegyüttes nemcsak ha­zánkban, hanem a baráti né­pek országaiban is nagy szol­gálatot tesz majd a népi kul­Varjasi—Gulyás—Rábai: Kisbojtár. túrán alapuló igazi nemzeti művészet megismertetésével, amely egyúttal mindig az em­beriség közös kultúrkincse is.” A kritikus nem tévedett. Ezt tanúsítják az együttes archívu­mában őrzött adatok, doku­mentumok. A Magyar Állami Népi Egy- gyüttes negyedszázados fenn­állása alatt tizenkét, egész es­tét betöltő műsort mutatott be. Ezek közül az Ecseri lakodal­mas (1951), a Muzsikáló tájak (1953), a Kisbojtár (1956), a Hétszínvirág (1965), a Magyar századok (1968), a Jeles napok (1969), a Tiszán innen, Dunán túl (1972) és a Táncra, muzsi­kára (1974) ma is a repertoár állandó darabja. A legtöbbet játszott műsor az Ecseri lako­dalmas volt. több mint 1500- szor adták elő eddig. A cim- adó tánckompozícióban a menyasszony szerepében 11 táncosnő, a vőlegény szerepé­ben pedig 6 táncos lépett fel. Az együttes fennállása óta csaknem há­romezerszer lé­pett föl, a né­zők száma meg­haladja a n égy és fél milliót. Idehaza 1906 előadással több mint három­száz városban, faluban szere­peltek, külföl­dön pedig há­rom világrész hamtincöt or­szágában tur­néztak. Első . külföldi fellépésükre még az alaku­lás esztendejé­ben sor került: Csehszlovákiá­ban jártak, ahová később még háromszor tértek vissza. Ugyancsak többször szerepeltek Angliá­ban, Franciaországban, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban. A Szovjetunióban hatszor mutatták be művészetüket. Egy-egy alkalommal voltak — a többi között — Argentíná­ban, Brazíliában, Finnország­ban, Görögországban. Irakban, Kínában, Lengyelországban, Mexikóban, Mongóliában, a Német Demokratikus Köztár­saságban, Romániában. Útju­kat mindenütt siker kísérte. Müncheni 1959-es vendégsze­replésük alkalmából ez a szö­veg állt a plakáton: ,,Evek óta várjuk! Párizsban négy és fél hónapig játszottak naponta telt ház előtt!” És ezt ne higgye senki ügyes reklámfogásnak. Így volt a valóságban. A színvonalas művészi mun­kát nemcsak a közönség ismer­te el tapsaival. Az Elnöki Ta­nács 1955-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével tüntet­te ki az együttest, s tagjai kö­zül az évek során harmincné­gyen részesültek különböző magas kitüntetésekben. Ugyan­csak az elismerés jele, hogy az ének- és zenekar — az előbbi kétszer is — elnyerte a Fran­cia Akadémia nagydíját. — Vajon milyen ars poetica rejlik ennyi művészi siker mö­gött? Amikor ezt tudakolom, Ka­tona György igazgatóhelyettes, Várady Gyula szcenikus — mindketten a táncegyüttes ala­pító tagjai — és Bétái Dezső, az együttes rendezője, tánc- karvezetője, koreográfusa — aki 1957 óta dolgozik az együt­tesnél — egyhangúlag Rábai Miklósra hivatkoznak. Valóban: a Magyar Állami Népi Együttes sikerei elvá­laszthatatlanok Rábai Miklós koreográfusi, pedagógusi és szervezői munkájától. A bé­késcsabai gimnázium egykori kémia—biológia tanára, aki tanítványaiból már 1948-ban országos hírű táncegyüttest I A szállítás nagymesterei Kocsirendezők, forgalmisták, raktárnokolc, fuvardíj-számfej­tő, árupénztáros és kereskedel­mi hivatalnokok, gépkocsiveze­tők, rakodómunkások, rakodó­kezelők, forgalomirányítók. Hetvenegy ember. Két vállalat dolgozói. Éjjel-nappal, ünnepen és hétköznapokon, esőben, nap­sütésben, jóban, rosszban együtt vannak. Több mint egy évtizede szervezte meg a MÁV pécsi igazgatósága a MÁV— Volán komplexbrigádok verse­nyét. Elsők között alakult a kaposvári Csanády György-bri- gád. Azóta nyolc brigád szer­veződött már, de a kaposvári mindig élen járt. A napokban harmadszor és végleg átvették a Magyar Államvasutak és a Volán Tröszt vándorzászlaját. Többnyire csak olyankor si­kerül az egész brigádot össze­hívni, amikor már a jól végzett munka jutalmát kapják. Egész évben váltott műszakban van­nak: amikor az egyikük dolgo­zik, a másik pihen. Fabricsek Sándor rakodómunkásnak ép­pen az a kifogása. — Igaz, hogy hetvenegyből legalább negyven bejáró, de mégis jó lenne közvetlenül megtárgyalnunk a gondjainkat. Itt van például a cementszállí- tás. Ha tudjuk, hogy holnap Be- remendről kapunk, akkor már előre félünk. Az alsó zsákok mindig szétszakadnak. Vagy forrón rakják meg a vagont vagy nem ügyelnék eléggé. Pe­dig milyen ártalmas az a szálló cement a tüdőnknek... Bezzeg a helyőcsabaiak tisztességesen tudják fölrakni az áruikat. A pattogó szavú Fabricsek Sándortól a legidősebb: Mer- nye János veszi át a szót. Igen halk. vékony ember. Kabátja hajtókáján törzsgárda- és ki- válódolgozó-jelvényt visel. Ak­kor jött rakodónak, • amikor még lovas kocsi és kézi erő jár­ta. — Most kellene kezdenem, amikor mindent átvesznek a gépek, nem pedig a nyugdíjra készülődni. Már nincs nagy szükség arra, hogy a fiatalok­nak elmondjam: mit hogyan fogjanak, hogy könnyítsenek magukon. Lassan kiszorítja a gép a cipekedést. A legfiatalabb: Bécs József. — Egy éve vettek föl a bri­gádba, egy évig tartó »'bizonyí­tás-« után. Rangot jelent, ha va­laki bejut. Azóta magabizto­sabban dolgozom. Huszonhét éves vagyok, decemberben vizs­gáztam a rakodógépek kezelé­séből. Igaz, hogy kézi rakodó­nak vettek föl, de a munkám fele már gépkezelésből áll. Maronics István és Radó Ist­ván raktárnokok. Másnapon­ként váltják egymást. Azon ta­nakodnak, hogy ki kellene bő­víteni a komplexbrigádot. A legnagyobb fuvarozó, a Közúti Építő Vállalat szállítással, áru­kirakással foglalkozó dolgozóit is maguk közé szeretnék hívni, hiszen velük is közös az érde­kük. Amíg ezt nem ismerik föl, addig a bérelt vagonok sokáig vesztegelnek javításra várva. — Micsoda dolog az, hogy ha szombaton megrongálja a gép a vagon oldalát, az hétfő­ig áll, mert hétvégeken a jó­isten sincs a munkahelyén!? Az egyik legkényesebb, leg­veszélyesebb munka a tolatás­vezetőké. Közülük Banal Bász­lóval találkoztam. — Az a feladatom, hogy az állomásról az ipartelepre hú- zassam az áruval rakott vago­nokat, és időre a „volánosok” rendelkezésére álljon. A mi négy-öt tagú brigádunknak esőben, éjszaka, minden kö­rülmények között nagyon kell vigyáznia nemcsak az ember­életre, hanem az árura is. A negyven MÁV-dolgozó bri­gádvezetője Kézdi Bászló, a harmincegy Volán-dolgozóé pedig Kovács József. Több év­tizede áll mindkettő a poszt­ján. Testi-lelki jóbarátokká váltak. Szemvillanásból is ér­tik egymást. — Komplexbrigád nélkül nem lehetne a mi nagy felada­tunkat ellátni. Tavaly 17128 vagon áruval volt dolgunk, 8,8 százalékkal többel, mint 1974- ben. Összesen 377 522 tonna árut mozgattunk meg. Míg a pécsi igazgatóság területén a vagonok 10.3 százalékát késve „kezelik”, addig nálunk száz vagon közül mindössze héttel fordul elő, hogy késve rakjuk ki. Ez országos viszonylatban a legjobb eredmény. Az országban a legtöbb va­gon a mi kicsi állomásunkon fordul meg ... Gombos Jolán \l tel találkozhat: a „megőrzők” és „újrafelhasználók” nézeté­vel. A megőrzők azt mondják: ezt a kultúrát írástudatlan nép alkotta — közösségek formál­ták, „szájról szájra”, „lábról lábra” őrizték hagyományait. Ez így tökéletes egész és érték, de csak akkor, ha nem nyú­lunk hozzá. Az újrafelhaszná­lók azt mondják: a néphagyo­mány olyan érték, mely a mai életet is megtermékenyítheti. Ez csak úgy érhető el, ha ér­tékeit szabadon használjuk, és a mai életben megtaláljuk újraéledésének lehetőségét.” „Hova kapcsolódhat... a hagyomány, miféle új alkal­mak adnak lehetőséget a to­vábbélésre?” — teszi fel a kér­dést Rábai, és így válaszol: „Úgy látszik, az új helyek a művelődési otthonok, a klubok termei, a színházak színpadai lesznek. De ha a néphagyo­mány a színpadán fog élni a jövőben, akkor új helyének minden fegyverzetével kell, hogy rendelkezzen: legyen tel­jes színház. Akkor az szüksé­ges, hogy mindenről tudjon be­szélni gazdag nyelvén, s mivel közösségi eredetű — nagykö­zönséghez tudjon szólni”. A mester művészi hitvallá­sát magukénak érzik Rábai Miklós egykori tanítványai, az együttes mai vezetői. Tudják, úgy kell haladni a korábbi úton, hogy ugyanakkor a ma­guk eredeti elképzeléseit való­Vujicsics—Rábai: Egy lány balladája. szervezett, az Állami Népi Együttes táncosainak élén kor­szakos munkát végzett. A ma­gyar néptánc elemeinek fel- használásával teremtette meg koreográfusi életművét, amely a Magyar Állami Népi Együt­tes produkcióinak aranyalapja. Nem volt könnyű dolga. Külö­nösein kezdetben kellett küzde­nie az úgynevezett megőrzők ellenállásával. Így írt erről: „Ha az ember körülnéz a mai Európa kulturális életé- bán, akkor a népművészet fel- használását kutatva két nézet­sítsák meg. Nem könnyű dolog ez. Ahogy Katona György fo­galmazott Rábai nyolc mara­dandó értékű műsorára gon­dolva: „Felépült egy csodála­tos nyolcemeletes palota. Most erre nekünk kell felhúznunk a kilencedik emeletet úgy, hogy harmonikusan illeszkedjék az épület egészéhez”. Morvay István Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom