Somogyi Néplap, 1976. április (32. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-21 / 94. szám

Építkeznek, tát ültetnek Az országgyűlési képviselő naplójából A tanulóévek veszélyei Papírra vetettem el nem mondott hozzászólásomat. A KISZ megyei küldöttgyűlésére szántam; a fiatalok közéleti tevékenységét állítottam vol­na a középpontba. A tartalom és a forma egy­sége kötelező az irodalomban. Bnélkül nem lehet teljes ér­tékű a vers, enélikül nem szü­letett még remekmű. Így van ez az élet más területén is. Hogyan érvényesül ez az egy­ség a fiatalok közéleti mun­kájában? Az ifjúság száma — arányá­nak megfelelően — nő a vá­lasztott testületekben. A kép­viseleti szervek összetétele a társadalom szerkezetének megfelelően alakul, s ez fon­tos feltétele a demokrácia ki­bontakozásának. Az ifjúság tehát lehetőséget kapott arra, hogy tanulja a közéletet. (Azért fogalmaztam így, mert valóban csak a tanulásról le­het szó, hiszen kezdő nem ké­pes teljes értékű munkára.) Hogyan élünk a lehetőséggel? a visszahúzódást? Hiszen a közéletiség tájékozódási lehe­tőséget, jelentős sikerélményt adhat, és ad is. Egy KISZ- alapszervezetben a közösségért szíwel-lélekkel dolgozó fia­talnak már a választás is si­kerélmény. Vele együtt örül­nek társai; bírnak benne, ér­zik és várják, hogy valamit tenni fog. A kiválasztás azonban nem mindig szerencsés. Pedig a ja­vaslattevőnek rendkívül nagy a felelőssége. A »statisztika* érzése ugyanis káros az egyén­re. De az is igaz, hogy a ki­sebb közösség, például a ta­nácstagi körzet a saját, eset­leg rosszul dolgozó tanácstag­jával azonosítja a tanácsokat. Nagyon fontos, hogy a fiatal a megválasztás után se marad­jon magára, szükség van se­gítségre. Még annak is csök­ken az önbizalma, a gyakor­lati munka kezdetén, aki egyébként rátermett, jó ké­pességekről árulkodik. Segít­ség híján a kezdeti büszkesé­get könnyen felválthatja a tessék elképzelni egy tettre kész fiatalt, amikor rádöbben a valóságra! Elkeseredést táp­lálhat benne az uralkodó stí­lus, a szakmai zsargon is. Hogy miért? Azért, mert a fiatalok -többsége — akarva- akaratlanul — okos emberek­nek hiszi a »vének tanácsát*, hiszen ők intézik a község ügyeit. Az okos emberek előtt ő sem akar butának látszani. Inkább meg sem szólal. Ez a »hallgatni arany* felfogás onnan ered, hogy nem tudja úgy elmondani a véleményét, ahogy azt az idősebbek teszik. Jó néhány ülésnek el kell tel­nie addig, amíg rádöbben: nem mindig mond okos dol­gokat az, aki rendszeresen és sokat beszél; amíg megszűnik az indokolatlan tekintélytisz­telet és rájön a fiatal: szépen, magyarul, okosan, tömören is lehet felelősséggel véleményt mondani. Természetesen át kell venni az idősebbektől azt, ami jó. Át kell venni a hitet, az ügy­szeretetét, az akarást, de a formát és a stílust, azt, aho­gyan csinálják, nem feltétle­nül ... Gyakorlati tapasztalat, hogy kisebb községekben, ahol az előadó vagy a vitavezető köz­vetlen. ott a fiatalok is sokkal aktívabbak. Ebben az esetben is érvényes a régi mondás: kettőn áll a vásár. A vezetők között vannak olyanok is, akik a fiatal ta­nácstagok gyereknek nézik, és úgy is bánnak vele. Ha valami­lyen problémával fölkeresi őket, igyekeznek lerázni, vagy lekezelik. Ilyenkor előfordul­hat, hogy maga az ifjú tanács­tag menekül onnan, ahol ön­érzetében megsértették. Ez na­gyon súlyos hiba, mert meg­erősödik benne az az érzés: »statisztika vagyok*, csak statisztikának kellettem. Em­bere válogatja, de könnyen előfordulhat, hogy közömbössé válik a társadalom gondjaival szemben, hiszen segíteni akart és jóformán meg sem hallgat­ták. .......... N em akarok sötét képet festeni a fiatalok közéleti munkájáról. A célom az, hogy fölhívjam a figyelmet a »ta­nulóévek* veszélyeire. Az vol­na a jó, ha a kezdő évek ta­pasztalatai egyetlen fiatalnál sem vezetnének közömbösség­hez és visszahúzódáshoz. Csak így tudjuk megtölteni a for­mát tartalommal. Fehér Zsuzsanna országgyűlési képviselő Fonyódon az előző ötéves terv feladatai közül — kivi­telezői kapacitáshiány miatt — áthúzódott egy tizenkét la­kásos társasház építése. Az újabb szerződések szerint en­nék az Ady Endre utcai ház­nak az építését 1977 márciu­sáig kell befejezni, de a köz­ség vezetői azt szeretnék, ha már az idén átadnák. Az épü­let földszintjén szolgáltatórész­legeket: Gelka-szervizt, fod­rász- és kozmetikai szalont, cipészműhelyt és boyszolgála- ti irodát rendeznek be. A házat a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat építi a százötven gyermek befogadására alkal­mas óvodával együtt. Az óvo­da alapozását már tavaly el­végezték, s mert előre gyár­tott elemekből készül, az idén szeptemberben, illetve októ­berben használatba vehetik. Építésében a Fonyódi Építő­ipari Szövetkezet is részt vesz. A helyi költségvetési üzem a gimnázium mögötti terüle­ten negyvenkét méter hosszú fedett vásárcsarnokot épít — előre gyártott, vasvázas ele­mekből. Ugyancsak a beszer­zés könnyítésére a József és a Fő utca sarkán gyors ütem­ben épül az ABC, de már 1977-re tervezik a következő áruház átadását is. Ez szin­tén a központban lesz, mint- 1 egy 900 négyzetméternyi alap- területen. Az építés is — és majd üzemeltetés is —, a baiatonmáiriai áfész segítségé­vel történik. Falugyűléseken a legtöbb­ször elhangzott panasz, hogy a község 190 kilométeres út­hálózatából mintegy 140 ki­lométernyi a földút, s ez az alacsony fekvés miatt talajvi- zes. Épp ezért örvendetes, hogy nyárra befejeződik a Bartók Béla utca építése. Fonyód 18 kilométeres Ba- laton-partján tizenhat strand található. Ezek felújítása, csi­nosítása a költségvetési üzem legnagyobb feladata, hiszen május 15-ig végezniük kell. Május 1-ig tisztasági napokat hirdetnek. Ez idő alatt nem­csak lombtalanítanak, hanem a 70 ezer forintért vásárolt facsemetéket is elültetik. Megteszunk-e mindent, hogy tartalommal töltsük meg a formát? A tanácsi vezetők vé­leménye szerint igen. De azért vannak kivételek. S a kivételek embereket je­lentenek, beszéljünk róluk is. Milyen okok válthatják ki i szorongás. Már említettem — marad­junk a tanácstagi munkánál —, hogy a téma sokrétű. Nin­csenek polihisztorok, tudomá­sul kell tehát venni — bár­milyen nehéz is —, hogy nem érthetünk mindenhez. Nos, Ötvenféle kötött áru Évente mintegy 9—10 ezer darab kötött holmit készítenek a Kaposvári Városi Tanács Szociális Foglalkoztatójában. Legnagyobb megrendelőjük a városban működő szociális in­tézmények boltja, de szállítanak árut Budapestre is. A támogatásnak foStátote is van Megyénk öt termelőszövet- I kezeti elnökével váltottam szót a közelmúltban a húz- \ táji gazdálkodásról, illetve ' annak segítéséről. Kitűnt a véleménycseréből, hogy ez gazdaságonként eltérő felada- [ tot jelent, s olykor a koráb- ] bitói merőben eltérő szerve- j zési, irányítási gyakorlatot J követel. Egy-egy észak- és j dél-somogyi meg három kö- j zép-somogyi közös gazdaság j elnöke mondta el, mit kíván- j nak tenni, hogyan hangolják össze az igényeket és a lehe­tőségeket, s azt is, milyen kö­vetelményeket állítanak fel j (az alapszabályra támaszkod­va) a 'kérések teljesítésének j feltételeként. A fő cél természetesen to­vábbra is a szocialista nagy­üzem erősítése — mondták —, emellett azonban az eddiginél nagyobb gondot fordítanak a háztáji gazdaságok fejleszté- j sére. Hogy miben, milyen formában — ezt szövetkezete válogatja. Vannak ugyanis olyan tsz-ek, amelyekben ed­dig is főágazati rangot kapott a háztáji, szervezetten történt a termelés, az áruértékesítés, a szaktanácsadás. Másutt megelégedtek azzal, hogy ta­vaszonként kimérték a ház­táji területet (néha és helyen­ként ezt is megkésve), s rá­bízták a gazdára, vessen amit akar. végezze el a nö­vényápolási és betakarítási munkákat — ahogyan tudja — s adja el a termést vagy a jószágot, akinek akarja. A háztáji árutermelés az; utóbbi esetben természetesen nélkülözte a biztonságot, s szinte törvényszerűvé Vált a hanyatlás. Az egyik elnökkel épp ak­kor találkoztam, amikor a gazdasághoz tartozó hat köz­ség területfelelősével a ház­táji árutermelés segítésével kapcsolatos tennivalókról ta­nácskozott. Nem maradt ki­mondatlanul az igazság: ed­dig csak azzal törődtek, hogy átvegyék a gazdáktól a hízó­disznót, a hízómarhát, a tejet, s megfelezzék a termelővel a felárat, a termelői érdekek megvédéséért azonban semmit sem tettek. Nem törődtek a háztáji legelővel, úgy mint azzal a réttel és legelővel, amelyen a közös jószágnak termett a fű. A másik szövet­kezet elnöke szinte alátá­masztotta példájával kollé­gájának szavai, amikor arról beszélt, hogy náluk — ugyancsak több települést magába foglaló gazdaságról van szó — községenként alig tíz-tizenöt tehén jár ki a le­gelőre a háztájiból. Itt mindenképpen világos, hol kell keresni — és az a jó, hogy keresik is — a gon­dok megoldását. Más tenni­való van az egyik Dráva menti termelőszövetkezetben, ahol ottjártamkor a háztájiból értékesített áru után jóváír­ható munkanapokat számol­gatta az elnök. Minthogy eb­ben a tsz-ben zöldséget, gyü­mölcsöt, burgonyát, állatokat, tojást és tejet jócskán elad­nak a gazdák, ennek alapján tekintélyes mennyiségű mun­kaórát, illetve napot összegyűj­tenek. Ezt a nyugdíjév, a fi­zetett szabadság, a háztáji terület és más kedvezmények kiszámításánál figyelembe ve­szik. A kérdés önként adó­dott: vajon nem fordulhat elő, hogy a közösben végzen­dő munka háttérbe szorul, mivel a háztájiban is elér­hető a szükséges munkanap? Szövetkezetenként és közsé­genként kétségkívül más es más a gyakorlat, — de a meg­állapítás általánosan érvé­nyes: a célszerű arányok ki­alakítására megkülönböztetett figyelmet kell fordítani. Hogy a népgazdaság — a lakossági ellátás és az ex- portteljesítés szempontjából is — számít a kistermelőkre, köztük a háztáji gazdasággal rendelkezőkre, ez a megálla­pítás egyidős a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel, s ennek ellenkezőjét soha sen­ki nem állította. A somogyi termelőszövetkezetekben azonban arra is volt példa, hogy a közös gazdaság erő­södésére hivatkozva kisebb szerep jutott a háztáji gaz­dálkodásnak, mint amilyent valójában megérdemel, s en­nék következménye most mu­tatkozik meg. Itt érthető a kérés: kapjanak nagyobb tá­mogatást a meglevő gazdasá­gi épületek kihasználásához, szabad idejük kifizetődő el­töltésére, termelési tapaszta­latuk — és kedvük — hasz­nosításához, mint amennyit eddig élveztek. Ahol a háztájit eddig is megfelelőképpen segítették, az a természetes igény, hogy ki-ki erejéhez, képességei­hez mérten elsősorban a kö­zös munkákból vegye ki a részét. Ott szerezzen munka­napokat, s ezt követően foly­tasson eredményes háztáji árutermelést. Az említett dél­somogyi tsz-ben például meg­állapodásokat kötnek a ta­gokkal bizonyos mennyiségű munkanap teljesítésére: eze­ket a közösben kell megsze­rezni. A szövetkezet bizto­sítja ehhez a munkaalkal­mat. Fölmérték, hogy a kü­lönféle tennivalóknak mek­kora a kézierőigénye, esze­rint állították össze munka­erő-mérlegüket, majd a ter­melési tervüket. Ha valaki ennek a kötelezettségének eleget tesz, joggal várhatja — és meg is kapja — a tá­mogatást a háztáji gazdálko­dásához. Kivételek persze a nyugdíjasok, a csökkent munkaképességűek — náluk a támogatást nem kötik ilyen feltételekhez. Evvel a szem­lélettel. elérhetik a célt: ad­jon többet, jobbat a háztáji, ugyanakkor erősödjön a nagyüzem, mégpedig ugyan­azoknak az embereknek a jó munkája következtében, akik a háztájiban — önellátásra és értékesítésre — mezőgaz­dasági termeléssel vagy állat­tenyésztéssel foglalkoznak. így ez a tevékenység nem megy a közös rovására, a fel­adat teljesítése közben sehol sem esnek at a ló másik ol­dalára. h. r. Táppéüz H árom és fél évvel ezelőtt az volt a szándékom, hogy ki­talált panaszok alapján kiíratom magam. Lemondtam róla, mert figyelmeztettek: nem jó játszani az egész­séggel. Most viszont szégyenérzetem van, mert ismétlésre kényszerülök. Ügy látszik, a táppénzhelyzet „örökzöld” téma. Né mondhatnék róla semmi újat? Dehogynem! Rendeletek, intézkedések születtek azóta, szigorúbb lett az ellenőrzés is. Változott a helyzet? Igen! Több lett a „keresőképtelen”! Mi­közben más jelentések szerint javult a megelőzés, az egész­ségügyi ellátás színvonala; több az orvos, a kórház, a rende­lő; több a műszer, fejlődött az orvostudomány. Azt szerettem volna bizonyítani, hogy 1972 óta javult a helyzet. Kísérletem azonban már a vizsgálódás időszakában csődöt mondott. 1972-ben azt írtam: Somogy minden 100 lakója közül 5,4 beteg, azaz táppénzen van. 1975 végére elértük a 6,2~őt. Nincs okunk a melldöngetésre. 1970-ben 94 782 000 forintot fizettek ki a megyében táppénzre, 1975-ben 152 410 000 forintot. Mind­ezt csak azért mondom, mert kivételesen „állam nagybácsit” hívom segítségül mondanivalóm kifejtéséhez, s tőle tudom: „állam nagybácsi” nem sajnálja a pénzt. Nem a milliókról és a milliárdokról van szó. A táppénz ugyanis „a társadalom- biztosítás alapján a dolgozóknak a keresőképtelenség idején járó juttatás”. Tehát jog, és nem szívesség. A keresőképtele­nek számára! S ez — ne tessék vitatni — utolérhetetlen szo­cialista vívmány. De miért kapják azok is százával, akik ke­resőképesek? Azt mondják az illetékesek: baj van a táppénz­fegyelemmel. Mivel? Az állampolgári fegyelemre gondoltak? A Minisztertanács nemrég határozatot hozott a táppénz- rendszer módosításáról és a táppénzfegyelem erősítésére hívta föl a figyelmet. Megállapította ugyanis, hogy „.. .a magas táppénzes arány nem áll összhangban a lakosság egészségi állapotával. Ez részben a keresőképtelenség elbírálásában mutatkozó lazaságokra, másrészt a táppénz igénylésében ta­pasztalható visszaélésekre vezethető vissza”. Állam nagybá~ esi” őszinte humanizmusát mutatja: úgy szigorít, hogy köz­ben javuljon az orvosi ellátás. Azaz csak a jogtalanul kifize­tett pénzt akarja megtakarítani, s annak nagy részét a való­ban keresőképtelenekre fordítani. Sokat várunk a rendelet­től. A helyi szakemberek azonban állítják: mindent ez' sem oldhat meg. Miért? Üjra a „fejekre” hivatkozzak? A megértésre és a lényeg­látásra? Árva, hogy én, az állampolgár, azaz jelen esetben az orvos nem vagyok jogosult szórni a pénzt az „állam nagybá­csi” zsebéből? Aki a szakmai döntésre jogosult, az nemcsak orvos, hanem állami tisztségviselő is! Szakmai fölkészültségé­hez politikai és társadalmi, tapasztalati tudás kell, hogy fele* lősséggel végezhesse a munkáját. De tudja-e mindenki, és tudhatja-e, hogy ki a keresőképtelen? Csak egészségügyi, or­vosi téma ez, vagy azt is illene kutatni, hogy hol dolgozik a beteg és mi a munkaköre? Ha lázas, vagy súlyosabb kór gyöt- ri, senki sem vitatja keresőképtelenségét. D s ha egy zsákolónak mondjuk fölsebezte a madzag az ujját, az legföljebb nem tud kötözni, de zsákolni igen. Vagy ha hónapokig gipszben van a törött láb, egy pos­tás nyilvánvalóan nem dolgozhat. A tisztviselőről azonban, elképzelhető, hogy át tud bicegni a szomszéd irodába. Több példát is mondhatnék arra, hogy sokan „elvileg” keresőkép­telenek, de gyakorlatilag nem. Olvastam egy jelentést. A betegségen kívül húsz pontban foglalták össze, hogy mi minden járul hozzá a táppénzes ál­lomány állandó növekedéséhez. Igaz: az iparosítás, a társa­dalmi átrétegeződés, az üzemi légkör is citálható. A húsz té­nyező közül azonban csak hármat tud befolyásolni az állami egészségügyi szolgálat: a keresőképtelenség elbírálását, a gyógykezelés színvonalát és a táppénzellenőrzést. Akkor miért nem ezt teszi? Miért nem ez áll tevékenységének középpont­jában? Elismerem a társadalmi okok igazságtartalmát, de tartok tőle: egyúttal fékező hatású az effajta felsorolás. Mint­hogy ilyennek tartom a társadalompolitikai döntésekre hivat­kozást is. Azt olvastam: a táppénzesek öt tizedes emelkedését teljes egészében a népesedéspolitikai intézkedések vonták maguk után. Ez mi? Átlagosan minden terhes anya rovidebb- hosszabb időt terhessége alatt táppénzen tölt. A szakemberek becslése szerint azonban csak 25—30 százalékuk az, aki egész­ségi állapota miatt nem folytatja a kereső foglalkozását.” Kik ezek a szakemberek? És kik állapítják meg a 'veszélyeztetett­séget? Úgy gondolom: nem a népesedéspolitika a hibás, ha­nem azok, akik félremagyarrázzák vagy túlhajtják. Hogy sok kismama a terhességhez tartozó kedvezménynek tekinti a táppénzt? Kik teszik lehetővé, hogy annak tekintsék? Nem folytatom. Sajnos még ma is táppénzen élhet az. aki ellen fegyelmi eljárást indítottak, aki nyugdíj előtt áll, s gyakran az is, akit kétlakisága szólít a kapanyél mellé. Ha nem szűnik meg ez a liberalizmus, félő: a Minisztertanács rendelete után sem lesznek három napos betegek, hogy a válla­latok is érezhessék a táppénz súlyát. „Állam nagybácsi” nem türelmetlen, csak szigorúbb, mint eddig volt. A betegek érdekébén az. Sorolom a szakemberek véleményét: „Körzeti és üzemi orvosaink nagy része nincs fölkészülve a keresőképtelenség elbírálására”. „Az egyetemen nem tanítják, a továbbképzéseken látszólagos" téma”. „Leg­alább ki kellene kérdezni a beteget, hogy hol dolgozik, mi a munkája. Hiszen nem az a keresőképtelen, aki labda helyett a földbe rúgott, s megsérült a lábujja, hanem az, aki beteg­sége miatt kereső foglalkozását nem tudja ellátni..Nemde itt kellene kezdeni a rendteremtést? M űködik Somogybán egy „rendkívüli táppénzes felül­vizsgáló bizottság.” Megvizsgáltak 1303 beteget, s közü­lük 315 keresőképes volt. De megsejthették a bizottság érkezését, mert a vizsgálat előtti három napon 407 beteget gyorsan keresőképesnek nyilvánítottak az orv-sok! Miért csak ilyen „ráhatással” lehet eredményt elérni? Miért nem látják be, hogy „állam nagybácsi” pénze a betegeké, és nem az is­merősöké. a jó kapcsolatban levőké, a táppénzcsalóké, a ke­resőképeseké? Nem iratom ki magam. Már nem is akarom bizonyítani, hogy 1972 óta milyen fejlődés tapasztalható. Csupán azt sze­retném, ha a táppénz nem maradna „örökzöld" téma. s az ille­tékesek ott próbálnának segíteni, ahol kell — valóban a betegek javára. Jávori Béla 1 „Előregyártott” hasábburgonya exportra A miskolci hűtőházban be­fejeződött a gyárilag készített pirított hasabburgonya gyár­tása. A hazai igények kielégíté­sén kívül az idén a miskolci hűtőház kétszázötven vagon­nal exportált az »előregyár tott* hasábburgonyából. Az idén a hűtóhaz Borsod­ban, Szabolcsban, valamint a Hajdúságban 1700 vagon bur­gonya termelésére kötött szerződést, amelyből a koráb­binál több, hétszáz vagon készterméket állítanál-: majd elő.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom