Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-03 / 53. szám

Folytatta munkáját az SZKP XXV. kongresszusa (folytatás az 1. ‘oldalról) viad, a nicaraguai, a guate- roalai és a haiti rezsim politi­kai foglyainak életét, el kell érni kiszabadulásukat. Meleg köszönetét mondott a szovjet népnek, az SZKP Központi Bizottságának és Leonyid Brezsnyevnek a szolidaritá­sért. — Az SZKP XV. kongresz- szusa fontos szakaszt jelent a nemzetközi osztálynarc törté­nelmiében — jelentette ki ked­di (kongresszusi felszólalásában Herbert Mies, a Német Kom­munista Párt elnöke. — Számiunkra az SZKP Meir Vilner kongresszusai fényesen de­monstrálják Marx, Engels, Le­nin tanítása, a proletár inter­nacionalizmus és az antiim- perialista szolidaritás legyőz­hetetlenségét. Az SZKP kong­resszusai kijelölik a helyes irányt a békéért, a demokrá­ciáért és a szocializmusért ví­vott, világméretű harcban. Számunkra ezek a kongresz- szusok olyan forrást jelente­nek, »melyekből erőt és lel­kesedést meríthetünk a né­pünk demokratikus, szociális és nemzeti érdekeinek megva­lósításáért folyó küzdelmünk­höz — állapította meg Her­bert Mies. Elsőrendű fontosságú elvi kérdés a Szovjetunióhoz való viszony Meir Vilner, az Izraeli Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára felszólalá­sában hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió hatalmának erő­södése, nagy gazdaságfejlesz­tési sikerei, a szovjet embe­rek jólétének emelése, a tu­dományban és a technikában elért vívmányai döntő ténye­zővé váltak az, erőviszonyok­nak a szocializmus javára tör­ténő megváltozásában, a bé­kéért, a demokráciáért, a nem­zeti és társadalmi felszabadu­lásért, a szocializmusért vívott sikeres harcban. — Egyfelől a szocializmus nagy eredményei, másfelől pe­dig a kapitalista világra kiter­jedő általános és mélyreható válság fényében még szánal­masabbaknak és sajnálatra méltóbbaknak látszanak azok a reakciós erők, amelyek meg­kísérlik befeketíteni a Szov­jetunió vívmányait — mon­dotta. — Ebben tevékenyen részt vesznek a maoista veze­tők, akik olyan elvtelen poli­tikát folytatnak, amely ellen­tétben áll nemcsak az egész haladó emberiség, hanem a kínai nép érdekeivel is. — A Szovjetunióhoz való viszony elsőrendű fontossá­gú elvi kérdés — mutatott rá Meir Vilner. A kommunistáik, minden ha­zafi — zsidó és arab — nevé­ben az Izraeli Kommunista Abdul Fattah Iszmail Párt Központi Bizottságának főtitkára határozottan elítélte az izraeli kormány és a cio­nista vezetők szovjetellenes kampányát. — Felháborodás­sal töltött el bennünket a nem­rég Brüsszelben szervezett szé­gyenteljes szovjetellenes szín­játék, amelyet »a Szovjetunió­ban élő zsidókról való gondos­kodás« hamis ürügyével tar­tottak — mondotta Meir Vil­ner. — Minden előítélet nél­küli ember számára ismert, hogy nem a Szovjetunióban van nemzeti megkülönbözte­tés, hanem éppen Izraelben és az úgynevezett szabad világ más országaiban. — Mi izraeli kommunisták a többi békeszerető erővel együtt küzdünk Izrael hivata­los politikájának megváltozta­tásáért, országunk és a Szov­jetunió közötti béke és barát­ság politikájának megvalósítá­sáért. Vilner kifejezte elégedettsé­gét, hogy az Izraeli KP állás­pontja a közel-keleti kérdés­ben teljesen azonos a Szov­jetunió álláspontjával, amit Leonyid Brezsnyev beszámoló­jában ismételten kifejtett. Vé­gül síkraszállt a palesztínai arab nép törvényes jogainak elismeréséért, valamint a kö­zel-keleti genfi békekonferen­cia mielőbbi felújításáért min­den érdekelt fél — köztük a PFSZ — részvételével. sát, azt a támogatást, amelyet j szabadftásóért, a palesztínai az arab nemzetnek nyújt a I arab nép jogainak elismeré- megszállt arab területek fel- i sóért vívott harcában. Mohammed Sziad Barre Kapcsolataink napról napra erősödnek, mert közösek céljaink Az SZKP XXV. kongres­szusának delegátusai meleg fogadtatásban részesítették Mohammed Sziad Barrénak, a Szomáliái Demokratikus Köztársaság legfelsőbb forra­dalmi tanácsa elnökének fel­szólalását. Mohammed Sziad Barre tolmácsolta Szomália népének, legfelsőbb forradal­mi tanácsának és kormányá­nak testvéri és elvtársi üd­vözletét. — Szomália dolgozói — mondotta — csakúgy', mint más népek, mély elismeréssel és tisztelettel adóznak a szov­jet népnek és nagy pártjának. A szomáli államfő hangsú­lyozta, hogy országa a világ­forradalmi mozgalom elide­geníthetetlen része. A szo­máli nép, amely elszenvedte a gyarmati uralom és a neoko- lonialista kizsákmányolás ter­heit, az 1969 októberi forra­dalom után szilárdan eltö­kélte, hogy folytatja a har­cot a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért, a végső cél Mamady Keita eléréséig, a szocializmus győ­zelméig. A Szovjetunió, amely követ­kezetesen megvalósítja a szo­cialista " internacionalizmus lenini elveit, létének első nap­jaitól önzetlen támogatást nyújtott világszerte minden szocialista mozgalomnak, anyagi és erkölcsi segítségben részesíti az afrikai, ázsiai és latin-amerikai felszabadító mozgalmakat. Enélkül a szi­lárd támogatás nélkül nem lett volna lehetséges az im­perializmus fölött aratott szá­mos győzelem kivívása. A szomáli nép sohasem felejti el, hogy a közelmúltban a Szovjetunió gyorsan segítsé­gére sietett a pusztító aszály következményeinek leküzdé­sében. — A szovjet néphez fűződő kapcsolataink napról napra erősödnek, mert közösek a feladataink a szocializmusért és a békéért vívott harcban — mutatott rá végezetül Mo­hammed Sziad Barre. Lenin pártja kongresszusainak hatása kiterjed minden kontinensre A Brezsnyev-beszámoló iontos történelmi dokumentum a torradalmi erők számára Abdul Fattah Iszmail, a Je­meni Népi Demokratikus Köz­társaság Nemzeti Frontja Köz­ponti Bizottságának a főtitká­ra felszólalásában hangsúlyoz­ta: a demokratikus Jemen né­pe ezekben a napokban ünne­pélyes párt- és hivatalos ren­dezvényeket tart . az SZKP XXV. kongresszusának tiszte­letére. Nagyra értékelte Leo­nyid Brezsnyev kongresszusi beszámolóját. — Ügy véljük — mondotta —, hogy ez a be­számoló fontos történelmi do­kumentum és nemcsak az SZKP meg a szovjet nép szá­mára. Ugyanilyen jelentősége van az egész vilégforradalmá mozgalom szempontjából is. A JNDK nemzeti frontja te­vékenységéről szólva elmon­dotta, hogy az országban si­keresen folyik az ötéves nép­gazdaságfejlesztési terv- har­madik éve feladatainak telje­sítése. Létrejött a haladó for­I radalmi erők egysége, amely | biztosítja a belső front kon- [ szolidálását. Ez az egység pél- ] daként szolgálhat hasonló I problémák megoldásához más országok forradalmi erőin be­liül is. — Meggyőződésünk — hangsúlyoz';.;! —, hogy meg­bízható támaszunk van, olyan szövetségesekkel rendelke­zünk, amelyek segítségben ré­szesítették és részesítik igaz­ságos küzdelmünket. A Szov­jetunió és a többi szocialista ország internacionalista támo­gatása lehetővé teszi népünk számára, hogy erősítse nemze­ti függetlenségét és a társa­dalmi haladás ügyét. A főtitkár befej esésül test­véri szolidaritását fejezte ki az arab népeknek az Izrael által megszállt területek felszaba­dításáért, a cionizmus és az imperializmus ellen folytatott harcával. Asszad elnök üzenete a XXV. kongresszushoz Abdullah Ahmar, a Szíriái Baath-párt (Arab Újjászületés Szocialista Fártja) főtitkár­helyettese felolvasta a kong­resszus ülésén azt az üzene­tet, amelyet Hafez Asszad, a Szíriái Arab Köztársaság el­nöke, a Baath-párt főtitkára intézett Leonyid Brezsnyev- hez. — Küldöttségünk részvétele a XXV. kongresszus munká­jában pártjaink és országaink baráti viszonyának és együtt­működésének megnyilvánu­lása. Ezek a sokrétű kapcsola­m Somogyi Néplap tok országaink népeinek közös érdekeit szolgálják és előnyö­sek mindkét félre nézve — írja Asszad. — Az SZKP XXIV. kongresszusa pozitív befolyást gyakorolt a nemzet­közi életre. Örömmel láttuk azokat a nagy eredményeket, amelyeket a Szovjetunió az SZKP vezetésével elért. A mostani XXV. kongresszus kiemelkedő esemény és meg­veti a nagy eredmények és si­kerek új szakaszának kezde­tét. Üzenetében Asszad hangsú­lyozza: Szíria nagyra értékeli a Szovjetunió elvi magatartá­Aame Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke, Finnország kommunistái ne­vében meleg szavakkal üdvö­zölte az SZKP XXV. kong­resszusát. — Kongresszusuk új sza­kasz a kommunista társada­lom fölépítésével kapcsolatos legidőszerűbb problémák meg­oldásában — mondotta Saari­nen többek között. Mamady Keita miniszter, a Guineái Demokrata Párt or­szágos politikai bizottságának titkára felszólalásában rámu­tatott, hogy Lenin pártjának kongresszusai mindenkor olyan nemzetközi jellegű ese­mények, amelyek hatására messze túllépi a Szovjetunió határait és .kiterjed minden kontinensre. Mamady Keita megjegyezte, hogy az SZKP XXV. kong­resszusára olyan időpontban kerül sor, amikor Afrika tör­ténelmének viharos szakaszát Michael o’Riordan éli. Az egyik ilyen kritikus mozzanat összefügg az agolai eseményekkel; a reakció, a nemzetközi imperializmus, fa­sizmus, fajgyűlölet és az apartheid sötét erői halálos csapást akarnak mérni Afri­ka haladó erőire, el akarják nyomni az afrikai népek sza­badságtörekvését, gyöngíteni igyekeznek harci szellemüket. Ezek az erők megrágalmazzák az afrikai népek igazi bará­tait. — Afrika azonban éretté, öntudatossá vált — mondotta. — Ma jobban tudja, mint tegnap, hogy kik az igazi ba­rátai és kik az igazi ellen­ségei. A szónok ezután aláhúzta, hogy a szocialista országok, különösen a Szovjetunió se­gítsége az afrikai népeknek — önzetlen segítség, ami tel­jes mértékben megfelel a for­radalmi szocialista internacio­inalizmus elveinek. Választ kaptunk néhány előttünk is álló kérdésre Michael O’Riordan, Írország Kommunista Pártjának főtit­kára, az SZKP XXV. kong­resszusának küldötteit üdvö­zölve kijelentette: — A szovjet kommunisták minden kongresszusa nemcsak a szovjet nép számára egyen- gyeti a jövőbe vezető utat, hanem a világfejlődés egész menetét is meghatározza. — A szovjet kommunisták nem hangzott hozzászólásokat a küldöttek írásban kapták kézhez. A kongresszus időbeli kere­tei azt sem teszik lehetővé, hogy mind a 103 jelen levő külföldi delegáció a kongresz- szus szószékéről tolmácsolja üdvözletét a szovjet kommu­nistáknak, az üdvözletek egy részét ezért a Fravda hasáb­jain teszik közzé. A lap keddi kongresszusán — folytatta a! szama az Argentin Komrnu­szónok — választ kaptunk néhány előttünk is álló kér­désre: leküzdheti-e a nép az imperializmus által szült szét­nista Párt, a Délnyugat-afri­kai Népi Szervezet (SWAPO), a Brazil Kommunista Párt. az Ausztráliai Szocialista Párt, húzást? A válasz erre a kér- ; a Panamai Néppárt, a Palesz- désre a hatalmas, sok nemze- I nnai Felszabadítási Szervezet, tiségű állam — a Szovjetunió j a , Hondurasi Kommunista adta meg. Gyenge és tehetet- ; Párt, a Costa Rica-i Népi Él- len-e az imperializmussal csapat Párt, ^ a Guatemalái szemben eev kis állam? A Munkáspárt és a Szudán: szemben egy kis állam? A választ erre Vietnam adta meg. Ezek a válaszok — jelen­tette ki Írország Kommunista Pártjának főtitkára — a né­pek hősi harcának, az SZKP következetes internacionalis­ta tevékenységének, a nemzet­közi erőviszonyok megváltozá­sának következtében váltak lehetővé. A nemzetközi erővi­szonyok megváltozását pedig elsősorban a lenini párt erő­feszítéseinek köszönhetjük — mondotta Michael O’Riordan. A Leonyid Brezsnyev elő­terjesztette központi bizottsá­gi beszámoló vitájában össze- Ezzel a kedd délutáni ülés Kommunista Párt üdvözletét közölte. A kongresszus elnöksége javaslatot tett a szerkesztő bi­zottság megalakítására, mely­nek az a feladata, hogy egy­részt megvizsgálja az 3976— 80-as szovjet népgazdaságfej­lesztés fő irányai tervezeté­vel kapcsolatos módosításokat és kiegészítéseket, másrészt pedig előkészítse az e kérdés­sel kapcsolatos kongresszusi határozat tervezetét. A kül­döttek egyhangúlag megvá­lasztották a bizottság tagjait. A testület vezetője Alekszej Koszigin miniszterelnök lett. Bérlinguer hazaérkezett Moszkvából Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára a Kremlben fo­gadta Enrico Berlinguert, az Olasz Kommunista Párt főtit­kárát (jobbról a második). A találkozón jelen volt Borisz Ponomarjov (bal szélen) és Mihail Szuszlov (jobb szélen), az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai. Enrico Berlinguer, az OKP KB főtitkára, hazatért Moszk­vából, az SZKP XXV. kong­resszusáról. A római repülő­téren a következő nyilatkoza­tot tette: »Részvételünk az SZKP XXV. kongresszusán lehető­séget adott arra, hogy jobban megértsük a szovjet párt problémáit és feladatait mind a belpolitika, mind a nem­zetközi politika terén. Egyben alkalmat jelentett arra, hogy kifejtsük az OKP irányvona­lát a nemzetközi munkásmoz­galom időszerű kérdéseit il­letően, továbbá a szocializmu­sért vívott harcról, és az Olaszországban, valamint a hozzá hasonló jellegű orszá­gokban megvalósítható szocia­lista társadalomról alkotott elképzeléseinket.« Berlinguer megelégedését fejezte ki azzal a szívélyes és őszinte légkörű találkozóval kapcsolatban, amelyen eluta­zása előtt vett részt Leonyid Brezsnyevvel és a szovjet párt más vezetőivel. Az angolai kormány új törvénye Elkobozzák a gazdaságpolitikát szabotáló tókés társaságok vagyonát Luandában nyilvánosságra hozták az Angolai Népi Köz­társaság gazdaságpolitikáját meghatározó törvényt. Ennek értelmében haladéktalanul el­kobozzák azoknak a helyi vagy külföldi társaságoknak tulajdonait, amelyek szabo­tálják a kormány gazdaság- politikáját. Az államnak joga van államosítani azokat a magántársaságokat, amelyek különösen jelentősek a gaz­daság fejlesztése szempontjá­ból. Az új törvény értelmében az Angolai Népi Köztársaság gazdaságpolitikája a tervgaz­dálkodás elvein alapszik, há­rom tulajdonforma létezése mellett. Ezek: az állami, a szövetkezeti és a magántulaj­don. Az állami szektor fej­lesztése mellett a jövőben nagy súlyt helyeznek a gaz­dálkodás szövetkezeti módsze­reinek széles körű bevezeté­sére. A magánszéktor tovább­ra is fennmarad — az MPLA által kidolgozott gazdaságpo­litika feltétel nélküli támoga­tása esetén. ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszervezet hétfőn véget ért ülésén felszó­lította tagállamait: ENSZ-de- legátusaik közvetítésével kér­jék a Biztonsági Tanács ösz- szehívását az Angola ellen el­követett dél-afrikai agresszió megvitatására — közölték j Addisz Abeba-i források." E | források szerint az erre irá­nyuló hivatalos kérés beter- Ijesztése a napokban várható. IÍÍREK A V Találkozót tartottak tegnap Géniben a stratégiai támadó fegyverzetek korlátozásáról fo­lyó szovjet—amerikai tárgya­lásokon részt vevő delegációk. Limában megkezdte munká­ját az ENSZ gazdasági és szo­ciális tanácsa kormányközi bizottságának II, ülésszaka. 48 tagországból 150 küldött vesz részt az eszmecserén. A bangladesi kormány be­jelentette: 18 termelési köz­pont kivételével visszaadja a volt tulajdonosoknak a Rah­man sejk által államosított üzemeket és vállalatokat. Atomkutató központokat is megtekint kéthetes kínai láto­gatása során Hans Mitthöfer nyugatnémet kutatás- és tech- noiógiáügyi miniszter, aki hét­főn érkezett Pekingbe. Lengyelország hajlandó mű­szaki segítséget nyújtani Mexi­kónak a horgany-, ólom- és kénlelőhelyek föltárásához. Olszewski külkereskedelmi miniszter erről tárgyal most mexikói kollégájával. A spanyol külügyminiszter a Közös Piachoz való csatla­kozási terv brit fogadtatását igyekszik kipuhatolni London­ban. Tegnap kezdődtek meg a tárgyalásai. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter Ensio Siilas- vuo tábornoknak, az ENSZ-’ haderők főparancsnokának je­lenlétében tárgyalt Roberto Guyerttel, az ENSZ főtitkár­helyettesével, aki a héten föl­keresi a közel-keleti konflik­tusban érintett többi országot sen 44 felszólalás hangzott el, noha a szónokok listájára 139-ea iratkoztak föL Az el Kremlben. (MTI) véget ért. A kongresszus szer­dán folytatja munkáját a AZ 1GALI ARANYKALÁSZ MG. TSZ azonnali belépéssel fölvesz járművillamossági szerelőt és mezőgazdasági gépszerelőket Jelentkezés: ,a tsz gépészmérnökénél. (12901) 6áz­és központilíítés- szerelöket fölveszünk KAPOSVÁRI MUNKÁKRA. Építőipari Szövetkezet, Kaposvár, Váf u. 5. (12895)

Next

/
Oldalképek
Tartalom