Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-14 / 63. szám

■ 0 3 PROLETÁRJAI, |-0 Y E S ö L J E T E K 1 a™. , fori«! Acélgyártás oxigénes konverterben AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXII. évfolyam 63. szám 1976. március 14., vásárnap A Magyar Szocialista Muokáspárt állásfoglalása az SZKP XXV. kongresszusáról A Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Bizottsága Kádár János elvtárs előter­jesztése alapján megtárgyalta és elfogadta a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV. kongresszusán részt vett ma­gyar pártküldöttség jelentését, és jóváhagyta tevékenységét A Magyar Szocialista Mun­káspárt az SZKP XXV. kong­resszusát mind a Szovjetunió­ban folyó kommunista építő­munka, mind a nemzetközi kommunista- és munkásmoz­galom, a nemzetközi helyzet alakulása a békéért vívott harc szempontjából történelmi je­lentőségű eseménynek tekinti. A proletár internacionalizmus szellemétől áthatott kongresz- szus marxista—leninista elem­zését adta a Szovjetunió fejlő­désének, meghatározta a szov­jet kommunisták, az egész szov­jet nép nagyszabású felada­tait a kommunizmus építésé­ben, tudományosan értékelte a nemzetközi helyzetet, és programot adott. Az SZKP XXV. kongresszusa a kommu­nista építőmunka gyakorlati tapasztalatainak elméleti álta­lánosításával alkotó módon továbbfejlesztette korunk élen járó elméletét, a marxizmus— leninizmust, s ezzel új eszmei fegyverekkel gyarapította a nemzetközi kommunista moz­galmat. A kongresszus kifejezte a párt szilárd elvi, politikai, cselekvési egységét, az SZKP vezetésének és tagságának egységét, a párt és a szovjet nép összeforrottságát, a szov­jet ország valamennyi nem­zetiségének testvéri összetarto­zását, közös akaratát a kommu­nista társadalom programjá­nak megvalósítására. A kong­resszus meggyőző módon bi­zonyította a Szovjetunió tár­sadalmi rendjének szilárdsá­gát, ami egyben a szocializ­mus, a haladás, a béke ügyé­nek biztos támasza az egész világon. Az SZKP XXV. kongresz- szusa a kommunizmus építői­nek kongresszusa. A Magyar Szocialista Munkáspárt nagyra értékeli, hogy a szovjet nép — élén a Szovjetunió Kom­munista Pártjával, annak le­nini Központi Bizottságával, a nemzetközi munkásmozgalom kipróbált harcosával, Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárssal — megvalósította a XXIV. kong­resszus irányvonalát az élet minden területén. A XXV. kongresszuson kidolgozott program a kommunista épitő- munka folytatásának reális, megalapozott, lelkesítő prog­ramja. A X. ötéves terv lehe­tővé teszi, hogy a Szovjetunió további nagy lépéseket tegyen a fejlett szocialista társadalom tökéletesítésének, a kommu­nizmus építésének útján. A párt megkülönböztetett fi­gyelmet fordít a Szovjetunió népgazdaságának feljesztésére, a nép életszínvonalának, jólé­tének további emelésére, a szovjet emberek kulturált életfeltételeinek tökéletesítésé­re. Az SZKP céltudatosan dolgozik a szovjet társadalom továbbfejlesztésén, amely a valódi szabadság, az igazi de­mokrácia társadalma. A kong­resszus fényes bizonyítéka volt annak, hogy a mai szovjet nemzedék, pártja vezetésével, teljes egységben, rendületlenül halad előre a Lenin által ki­jelölt úton. Nincs olyan erő a világon, amely képes volna feltartóztatni a Szovjetunió, a szocializmus, a kommunizmus előrehaladását. A magyar kommunisták a szocialista és a kapitalista tár­sadalmi rendszer versenyében mindig kiemelkedő fontosságot tulajdonítottak a Szovjetunió­ban folyó kommunista építő­munkának. A mi harcunkat is segítik a Szovjetunió hatalmas eredményei, tapasztalatai. A mi történelmi utunk is vilá­gosan megmutatta, hogy csak abban az esetben lehetséges a szocializmus eredményes épí­tése, ha a forradalmi folya­matot vezető párt egyaránt fi­gyelembe veszi a szocializmus építésének nemzetközi érvé­nyű, fő törvényszerűségeit és a nemzetközi sajátosságokat. Az SZKP XXV. kongresz- szusa a béke kongresszusa. A kongresszus a nemzetközi helyzetet a körülmények reá­lis számbavételével elemezte. A Magyar Szocialista Munkás­párt azt tartja, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa békeprog­ramjának végrehajtása, a Szovjetunió, a szocialista or­szágok fejlődése, egyeztetett külpolitikája, az összes haladó és békeszerető erőkkel meg valósult mind szorosabb szö­vetsége utat nyitott a hideg­háborútól az enyhülés, a kü lönböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése felé. Nagy jelentőségű, hogy az SZKP külpolitikája töretlenül folytatódik: a XXV. kongresszus által megfogalma­zott külpolitikai célok a béke­program folytatását, tovább­fejlesztését jelentik. Ez a program joggal találkozik a békeszerető, reálisan gondol­kodó emberek egyetértésével, támogatásával. A' Szovjetunió ereje, eltökéltsége, az embe­riség sorsáért érzett felelős­sége, áldozatvállalása a jövő­ben is szilárd biztosítéka an­nak, hogy a békéért és a nemzetközi együttműködésért folytatott további harc prog­ramja is megvalósul. Az SZKP XXV. kongresz- szusa a nemzetközi szolidari­tás kongresszusa. A kongresz- Szus a több mint 15 millió szovjet kommunista, az egész szovjet nép nevében kifejezte szolidaritását a szocializmu­sért, a haladásért, a demok­ráciáért, a nemzetek szabad­ságáért világszerte harcoló erőkkel. Megerősítette, hogy a szocializmus és a haladás ügve elválaszthatatlan a Szov­jetunió fejlődésétől, az SZKF következetes, internacionalista politikájától. A kongresszuson minden eddiginél nagyobb számban vettek részt azok az erők. amelyek napjainkban a szocializmusért, a társadalmi haladásért, a népek szabadsá­gáért, a nemzeti független­ségért, a neokolonializmus el­len harcot folytatnak. Ez de­monstrálta korunk három fő forradalmi erejének, a szocia­lista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom. a nemzeti felszabadító mozgalmak harcának szoros kapcsolatát, az antiimperialís- ta egység növekvő erejét a nemzetközi küzdőtéren. A nemzetközi kommunista mozgalom felfelé ívelő szaka­szában, amikor a kommunista' pártok önállóan dolgozzák ki politikájukat, stratégiájukat és taktikájukat, megnövekedett minden egyes testvérpárt fe­lelőssége, növekszik a prole­tár internacionalizmus jelen­tősége. Az SZKP XXV. kong­resszusa hitet tett a nemzet­közi kommunista és munkás- mozgalom egysége mellett. Pártunk az SZKP-val és más testvérpártokkal együtt min­dent megtesz az egység erősí­tésére, s elítéli az egységet (Folytatás a 2. oldalon.) A világ acélgyártásában a Siemens—Martin-kemencéket egyre inkább fölváltják az oxigénes konverterek. Ké­pünkön a novoMpecki fém- kombinátban a közelmúltban üzembe helyezett 350 tonnás oxigénes konverter látható (feltöltés közben). Évente 4 millió tonna kiváló minőségű acéllt ad majd a szovjet nép­gazdaságnak. Vendégek két megyéből Ifjúsági vezetők találkozója Kaposváron Tegnap és ma három me­gye ifivezetőa találkoztak Ka­posváron. Győr—Sopron me­gyéből a győnszentiványi, a győri és a soproni, Komárom megyéből az oroszlányi, do­rogi és tatabányai fiatalokat a kaposvári »Rezi Károly-« ifi-vezető klub tagjai látják vendégül. Az ifjúsági vezetők tegnap Kaposvárral ismerkedtek, majd este bált tartottak. Ez­után minden vendéget egy- egy kaposvári fiatal családjá­nál szállásolták el. Ma dél­előtt vitát rendeznek a Kilián György Ifjúsági és lakás, iskola épülhet Mérlegzáró közgyűlés Kaposmérőben Mérlegzáró közgyűlést tar­tottak tegnap a Kaposmérői Építőipari Szövetkezetnél. A vezetőség számvetést készí­tett nemcsak az elmúlt év munkájáról, hanem a IV. öt­éves terv célkitűzéseinek meg­valósításáról is. 1970-ben úgy tervezték, hogy öt év alatt 162.5 millió forint értékű épí­tési-szerelési munkát végez­nek. Időközben több kapaci­tásbővítő beruházás miaitt ezt a tervet módosították: 176,5 millió forintra. A szövetkezet a módosított tervet is túltel­jesítette, több mint harminc százalékkal. Végeredményben 230 millió forint értékben építettek házakat, iskolákat és végeztek különböző szol­gáltatásokat. Így öt év alatt 18.5 milliós tevékenységük 55 millióra emelkedett. Több egy­befüggő lakótelep, társasház, többszáz lakásfelújítás, illetve korszerűsítés, üzemcsarnok, irodaépület és mezőgazdasági munkájukat. Különösen az épületek bel-1 sősorban gépesítéssel. A me­ső szerelésében sikerült sokat előrelépni. Emelkedett a köz­ponti fűtés- és vízvezeték-sze­relők munkájának termelé­kenysége. A célszerű gépesí­tés következtében például a központifűtést szerelők 1975- ben hétszer annyit tudtak végezni, mint öt évvel koráb­ban. A legjelentősebb ered­ményt azonban a festők ér­ték el. A festőrészleg évek óta a szövetkezet legkiegyen­súlyozottabb, leggazdaságo­sabb részlege, öt év alatt lét­száma megduplázódott, nye­resége is kétszerese az 1970. évinek. Az építőipari munkán kívül ipari termeléssel is foglalko­zik a szövetkezet. Az ipari tevékenység a IV. ötéves terv időszakában a szövetkezet munkájának 15,1 százalékát tette ki. Hogyan sikerült elérni ezt az ugrásszerű iea^dfist? ET gyeí tanács támogatásával olyan célgépeket vásároltak, amelyekkel a munkát eredmé­nyesebben végezhették. Ennek megfelelően nőtt a termelé­kenység. 1970-ben egy szövet­kezeti dolgozóra még csak 104 ezer forint értékű terme­lés jutott, tavaly viszont már 172 ezer forint. A munka ha­tékonyságának növelésében további tartalékaik is vannak. Ezt jeLzi, hogy idén — a ter­vek szerint — az egy főre jutó termelés már eléri a 190 ezer forintot. S így több la­kás és intézmény épülhet, gyorsulhat az építkezés üte­me. Hatvan lakást emelnek többszintes épületekben, s nö­vekszik a szolgáltatások léte­sítménye is. Ügy tervezik, hogy év végére összesen 63,5 millió forint értékű építő- és ipari munkát, valamint szók Úttörő Művelődési Köz­pontban. Kraliczki Zol­tánnak, a megyei úttörőveze­tő tanács titkárának beszá­molója után a kisdobosok és az úttörők erkölcsi nevelésé­ről tárgyalnak. A vendégeket már korábban ellátták Kapos­várról szóló könyvekkel, így délután helyismereti vetélke­dőn mérik össze tudásukat. Este, ugyancsak az ifjúsági házban jelképesen tábortüzet gyújtanak: a vendégek és a vendéglátók klubjaik legsike­rültebb foglalkozásait mutat­ják be. Holnap valamennyi fiatal részt vesz a forradalmi ifjúsági napok megyei meg­nyitóján, a Kossutli és Petőfi szobor koszorúzásánál, majd délután akadályversenyt tar­tanak a Jókai-ligetben. Az eredeti tervek szerint ezt a Gyertyános-völgyben rendez­ték volna meg, de az időjá­rás közbeszólt: sáros időben nem lehet kijutni a parker­dőbe. Az ifjúsági vezetők talál­koznak a kaposvári úttörők­kel is, így (közvetlenül velük is beszélgethetnek majd a gondokról, munkájukról. Befejezés előtt az ASZÚ átszervezése Szadat-beszéd várható Egyiptom kormányátalakítás és jelentős belpolitikai válto­zások előtt áll. Másfél évi vita után — úgy tűnik — dűlőre ju­tott az Arab Szocialista Unió átszervezésének ügye. A kairói lapok szombaton legalábbis ar­ról cikkeztek, hogy Szadat el­nök vasárnap esti beszédében pontot tesz a hosszú eszmecse­re végére. Az elnök minden valószínű­ség szerint az ügy-nevezett szá­zak bizottsága többségének ajánlását fogadja el (ez a bi­zottság dolgozott az utóbbi idő­ben az ASZÚ átszervezésén) és állandó csoportok — úgyneve­zett fórumok — megalakítását rendeli el az Arab Szocialista Unión belül. A vasárnapi Szadat-beszéd az előzetes információk sze­rint lényeges teret szentel majd a szociális kérdéseknek és nagyarányú kormányátala­kítást jelent be. A megyében első Sertéstenyésztő szakcsoport alakult Marcalan Bács, Borsod és Győr—Sop­ron megyei tapasztalatok nyo­mán megyénkben először Marcaliban és környékén szervezte meg az áfész a ház­táji sertéstenyésztők szakcso­portját. A környékbeli tsz-ek is felvásárolnak állatokat, de kizárólag tagjaiktól. Az áfész- társulás pedig elsősorban a nem tsz-gazdak termelési kö­zösségét kívánta megszervezni. Nem egészen egy hónappal ezelőtt léptek be az első ta­gok. Jelenleg 42-en tartoznak a szakcsoporthoz. A szervezés még folyik és néhány héten belül már 100 gazda munká­jára számítanak. Az idei — egyelőre óvatos — tervek sze­Lesz elég zöldség a konzervgyárban Most kötik a szerződéseket a termelőszövetkezetekkel, ál­lami gazdaságokkal, és kister­melőkkel a Nagyatádi Kon­zervgyárban. A múlt évhez viszonyítva nőtt a termelési kedv: máris nyolc százalék­kal több zöldséget kötöttek le, mint tavaly. A paradicsom még mindig kevés: eddig csak 1233 vagonnyira tudtak szer­ződni. Ez a gyár szükségle­tének mindössze 83 százaléka. Zöldborsóból, paprikából, ipán i Ií UliilNxtú, VdiiCtlimiH gaitatast végez a szövetkezel.] zöldbabból, uborkából és sár­garépából több szerződést kö­töttek a tervezettnél. A kon­zervgyárban azt tapasztalták, hogy körzetükben több ház­táji uborkát termesztenek, így a tavalyihoz képest 150 va­gonnal több uborkát kap idén a gyár a háztájiból. De sokat szállítanak a szövetkezetek és a vállalatok: is. A konzerv­gyár történetében az eddigi legnagyobb mennyiségre, 535 vagonra már szerződést is kö­töttek. A szerződéskötések még tartanak. rint a szakcsoport 1000 sertést értékesít. A marcali áfész-nek saját sertéstelepe, illetve feldol­gozó üzeme van, ezért fordí­tottak különös gondot a szakcsoport megszervezésére. Tavaly több mint 6000 sertést dolgoztak fel nemrég kor­szerűsített húsüzemükben, melynek kapacitása még ez­zel sem volt egészen kihasz­nálva. A szakcsoport a ter­melés mellett értékesítési biz­tonságot is jelent a gazdák­nak — garantált áron veszik át tőlük a hízókat. Emellett házhoz szállítják a tápszert, a takarmányt és rendszeresen szakmai értekezleteiken tájé­koztatják őket a legeredmé­nyesebb tenyésztési módsze­rekről. A szakcsoport egyik Lenyeges célkitűzése. hogy egységesítse a kisgazdaságok­ban tartott fajtat es biztonsá­gosan megoldja az állatok el­szállítását. Jövőre már 2000 hí­zót szeretnének előállítani. Az azt követő évben — úgy ter­vezik — sertéshúsiból és hen­tesáruból Marcali önellátó lesz. Ma még a legtöbb környé­ken felvásárolt állatot elő­ször Kaposvárra szállítják, ott Levágják, földolgozzák, azután viszik vissza a marcali üzle­tekbe. Már ennek a »-kerülő­nek-« rhegtakarítása is jelen­tős. A marcali kezdeményezés mindenképpen követésre mél- ,tó példa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom