Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-07 / 57. szám

Meglepetések a bajnoki nyitányon Tíz emberrel nyert az FTC — Kikapott a Vasas Tegnap délután, még or­szágszerte vissza-visszakacsm- tott a tél. Legtöbb helyen csí­pős hideg fogadta a pályára lépő csapatokat. Sok helyen megteltek a lelátók, érződött, hogy a szurkolók már nagyon várták a bajnoki nyitányt. Nem mindegyik csapat tudta meghálálni rajongóinak ér­deklődését. A Ferencváros biztosan vette az első tavaszi aka­dályt. Magyar kiállítása miatt hamarosan tízre olvadt a zöld-fehér együttes, az FTC azonban Bálint vezényletével, csonka csapattal is biztosan nyert. Az otthon játszó együt­tesek közül Diósgyőr és a Bé­késcsaba aratott értékes győ­zelmet. A DVTK a Vasast verte, a békéscsabaiak a Cse­pelnél bizonyultak eredmé­nyesebbnek. Sokáig úgy volt, hogy a ZTE is két vállra fek­teti a Honvédőt. A kispestiek azonban a hajrában tizen­egyessel egyenlíteni tudtak. Könnyebb dolga volt a Video­ton csapatának, amely a Ha­ladás ellenében, a Ferencvá­roshoz hasonlóan biztosan szerezte meg első tavaszi győ­zelmét. Nem sikerült viszont nyernie a hazai pályán a Rá­ba ETO-nak az MTK ellen. Győrben nem esett gól. Pont­osztozkodással ért véget a sze­gedi találkozó. Ezzel a SZEOL továbbra is ottragadt a baj­noki táblázat utolsó helyén. Amikor Újpesten kezdéshez állt föl a Dózsa meg a RáT kóczi, akkor a többi hét pá­lyán már megszületett a vég­eredmény. Ezek a következők voltak: FTC—Tatabánya 4:1 ZTE—Honvéd 1:1 Diósgyőr—Vasas 1:0 Békéscsaba—Csepel 2:1 Videoton—Haladás 3:0 Rába ETO—MTK-VM 0:0 SZEOL—Salgótarján 1:1. Ú. Dózsa—Rákóczi 4:0 (2:0) Megyeri út, 4500 néző. V.: Palotai (Urbán, Szkokén). Ü. Dózsa: Rothermel — Kellner, Juhász, Tóth J. — Kolár, Dunai III., Tóth A. — Fazekas, Törőcsik, Fekete, Nagy L. Edző: Várhidi Pál. Rákóczi: Hegedűs — Ka­nyar, Ágfalvi, Márton, Né­meth — Nagy, Konrád, Bar­csa — Karasz, Kováts, Du- schák. Edző: Mathesz Imre. Szögletarány: 14:3 (9:1). Mint az összeállításból ki­tűnik, a kaposvári edző vál­toztatni kényszerült eredeti elképzelésein. Varga István belázasodott, Karasz lett a jobbszélső. A Rákóczi kezdte a játé­kot, az újpestiek azonban ha­marosan átvették a kezdemé­nyezést. Már a 3. percben ve­zetést szerzett az Ü. Dózsa. Törőcsik jobb oldalon végig- verekedte magát az alapvo­nalig, belőtt labdája elsuhant a kaposvári védők között, el­akadt a bevetődő Nagy Lász­lóban, a csatár fektében is hálóba tudta kotorni a labdát. 1:0. A gólt követően is beszo­rult a Rákóczi. A 10. percben már a 4. szögletét rúgta a Dó­zsa. A 11. percben Törőcsik jobb oldali beadását Fazekas fejelte kapura, s a kint álló Hegedűs csak nagy üggyel - bajjal tudta léc fölé tolni a labdát. Aztán Nagy László keverte meg a Rákóczi védel­mét. A Somogy megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása I. FORD., MÁRCIUS 14. Csurgói Spartacus SK—Hon­véd Latinca SE, Hetesi MG. Tsz SK—K. Gazdász SK, Ba- laitonboglári MEDOSZ SE— Gyékénvesi Vasutas SE, Mar­cali SE—Fonvódi Petőfi SK, Nagyatádi Városi SE—Somo­gyi B. SE, Taszári Szőnyi Márton SE—Lengyeltóti Vasas SE, VBKM Vasas SE—Bala­toniéitól Községi SK, Honvéd Kiss J. SE—Kaposvári Hunya­di Vasutas SK. II. FORD., MÁRCIUS 21. H. Latinca SE—H. Kiss J. SE, K. H. Vasutas—VBKM Va­sas, Balatonlelle—Taszár, Len­gyeltóti—Nagyatád, Somogyi B. SE—Marcali SE. Fonyód— Balatonboglár, Gyékényes— Hétes, K. Gazdász—Csurgó. III. FORD., MÁRCIUS 28. K. Gazdász—H. Latinca SE, Csurgó—Gyékényes, Hetes— Fonyód, Balatonboglár—Somo­gyi B. SE, Marcali SF—Len­gyeltóti, Nagyatád—Balaton­iéi!», Taszár—K. H. Vasutas, VBKM Vasas—H. Kiss J. SE. IV. FORD., ÁPRILIS 4. H. Latinca SE—VBKM Va­sas, H. Kiss J. SE—Taszár, K. H. Vasutas—Nagyatád, Bala- torüelle—Marcali SE, Lengyel­tóti—Balatonboglár, Somogyi B. SE—Hetes, Fonyód—Csur­gó, Gyékényes:—K. Gazdász. V. FORD., ÁPRILIS 11. Gyékényes—H Latinca SE. K. Gazdász—Fonyód, Csurgó —Somogyi B. SE, Hetes—Len­gyeltóti, Balatonboglár—Bala- tonlelle, Marcali SE—K. H. Vasutas. Nagyatád—H. Kiss J. SE, Taszár—VBKM Vasas. Ví. FORD., ÁPRILIS 18. H. Latinca SE—Taszár, VBKM Vasas—Nagyatád, H. Kiss J. SE—Marcali SE, K. H. Vasutas—Balatonboglár, Ba- latonlelle—Hetes, Lengyeltóti —Csurgó, Somogyi B. SE—K. Gazdász, Fonyód—Gyékényes. VII. FORD., ÁPRILIS 25. Fonyód—H. Latinca SE, Gyékényes—Somogyi B. SE, K. Gazdász—Lengyeltóti, Csurgó —Balatonlelle. Hetes—K. H. Vasutas, Balatonboglár—H. Kiss J. SE, Marcali SE— VBKM Vasas, Nagyatád—Ta­szár. Vili. FORD., MÁJUS 2. H. Latinca SE—Nagyatád, Taszár—Marcali SE, VBKM Vasas—Balatonboglár, H. Kiss J. SE—Hetes, K. H. Vasutas —Csurgó, Balatonlelle—K. Gazdász, Lengyeltóti—Gyéké­nyes, Somogyi B. SE—Fonyód. IX. FORD., MÁJUS 9. Somogyi B. SE—H. Latinca SE, Fonyód—Lengyeltóti, Gyé­kényes—Balatonlelle, K. Gaz­dász—K. H. Vasutas, Csurgó— H. Kiss J. SE, Hetes—VBKM Vasas, Balatonboglár—Ta­szár, Marcali SE—Nagytád. X. FORD., MÁJUS 16. H. Latinca SE—Marcali SE, Nagyatád—Balatonboglár, Ta­szár—Hetes. VBKM Vasas— Csurgó, H. Kiss J. SE—K. Gazdász, K. H. Vasutas—Gyé­kényes. Balatonlelle—Fonyód, Lengyeltóti—Somogyi B. SE. XI. FORD., MÁJUS 23. H. Latinca SE—K. H. Vasu­tas, Balatonlelle—H. Kiss J. SE, Lengyeltóti—VBKM Va­sas, Somogyi B. SE—Taszár. Fonyód—Nagyatád, Gyéké­nyes—Marcali SE, K, Gazdász —Balatonboglár, Csurgó—He­tes, XII. FORD., MÁJUS 30. Hetes—H. Latinca SE. Bala­tonboglár—Csurgó, Marcali SE—K. Gazdász, Nagyatád— Gyékényes. Taszár—Fonyód. VBKM f Vasas—Somogyi B. SE. H. Kiss J. SE—Lengyeltóti, K. H. Vasutas—Balatonlelle. XIII. FORD., JtJNIUS 6. H. Latinca SE—Balatonlelle, Lengyeltóti—K. H. Vasutas. Somogyi B. SE—H. Kiss J. SE, Fonyód—VBKM Vasas, Gyéké­nyes—Taszár, K. Gazdász— Nagyatád, Csurgó—Marcali SE, Hetes—Balatonboglár. XIV. FORD., JÜNIUS 13. Balatonboglár—H. Latinca SE, Marcali SE—Hetes, Nagy­atád—Csurgó, Taszár—K. Gaz­dász, VBKM Vasas—Gyéké­nyes, H. Kiss J. SE—Fonyód, K. H. Vasutas—Somogyi B. SE, Balatonlelle—Lengyeltóti. XV. FORD^ JÜNIUS 20. H. Latinca SE—Lengyeltóti, Somogyi B. SE—Balatonlelle, Fonyód—K. H. Vasutas, Gyé­kényes—H. Kiss J. SE, K. Gaz­dász—VBKM Vasas, Csurgó— Taszár, Hetes—Nagyatád, Ba­latonboglár—Marcali SE. Az első Rákóczi-támadás a 18. percben bontakozott ki. Kováts ugrott ki a védők kö­zött, jó helyzetben azonban lövés helyett Kárászhoz ját-' szott, akit szereltek a befutó újpesti védők. A 24. percben Burcsa—Kováts akció, akadt el az újpesti védőkön, majd Burcsa—Duschák—Nagy ado­gatás végén a kaposvári kö­zéppályás nagy lövése zúgott el keresztben a kapu előtt. A 35. perc hozta az újabb hazai gólt. Kellner rúghatott szabadot a 16-os sarkáról, lö­vése a vetődő Hegedűsről ki­pattant, éppen a befutó Faze­kas elé, s a válogatott csatár öt méterről nem hibázott. 2:0. A gól utáni percekben Faze­kas és Hegedűs összefutott, a kapus ápolásra szofult. Szünet után ismét az újpes­tiek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Állandóan a Rákóczi 16-osa körül patto­gott a labda. Az 55. percben egy Rákóczi-támadás során Kárász futott el a jobbszélen, középre lőtte a labdát, de Du­schák jó helyzetben hosszan vette át azt, és odalett a helyzet. A 62. percben növel~ te előnyét az újpesti csapat. Törőcsik kapta a labdát, ki­cselezte az egész Rákóczi-vé- delmet, még Hegedűs kapust is, Ágfalvi újra megpróbálta még útját állni. Sikertelenül. A fiatal csatár nagy nyuga­lommal küldte a hálába a labdát. 3:0. A 68. percben Márton unta meg a csatárok tehetetlenségét, előre tört. Ká­rászhoz továbbított, majd a visszakapott labdát élesen lőtte kapura, Rothermel azon­ban szöglet árán mentett. Né­hány sikertelen • kaposvári próbálkozás után váratlanul esett az újpestiek 4. gólja. A 71. percben Fazekas át­emelte a labdát Németben, majd ritkán látott nagy lövés­sel küldte azt a bal alsó sa­rokba. 4:0. A 75. percben Du­schák pörgetett kapura, Ro­thermel csak üggyel-bajjal tu­dott menteni. Még ugyaneb­ben a percben Karasz ugrott ki, már csak a kapussal állt szemben, de lövése Rothermel lábáról vásódott vissza a me­zőnybe. Még egy Fazekas- helyzet jelentette az ese­ményt. A válogatott csatár azonban tisztán állva kapu mellé vágta a labdát. Viszonylag jó talajú pályán került sor a Megyeri úton az idénynyitó mérkőzésre. A megilletődötten kezdő kapos­váriak ellen gyorsan vezetést szerzett a bajnokcsapat. Ez még idegesebbé tette a Rákó­czit. A védők sokat kapkod­tak. Általában vaktában rúg­ták el a labdákat. A közép­pályások a saját 16-osukra behúzódva nem tudták fogni a rájuk bízott támadókat. A három csatár a fél pályán ra­gadt. Az újpesti csapatból Juhász P„ Fazekas. Nagy L. és külö­nösen a fiatal Törőcsik ját­szott jól. A Rákócziban alig akadt elfogadható teljesít­mény. A hátvédsorban Már­ton és Ágfalvi lelkesedése, a középpályán Konrád és Bur­csa néhány próbálkozása ér­demel dicséretet. Várhidi Pál: Végig fölény­ben játszottunk, úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet. Mathesz Imre: Mindenki mélyen tudása alatt szerepelt. Jutási Róbert Tartalékmérkőzés: Ü. Dózsa—Rákóczi 5:1 (2:1) G.: Bíró (3), Bodnár, Gyön­gyösi, illetve Illa. A bajnoki táblázaton alig tör­tént változás. A sorrend a 16. forduló után a következő: 1. íme 16 12 3 1 36-14 27 2. Ü. Dózsa 16 11 2 V 3 37-20 24 3. Videoton . 16 10 3 3 34-14 23 4. Honvéd 16 8 5 3 30-19 21 5. dvTk 16 6 6 4 1.4-16 18 6. Haladás 16 7 3 6 22-22 17 7. SBTC 26 6 4 6 28-30 16 8. Rákóczi 16 4 7 5 26-32 16 9. Csepel 16 4 6 6 19-23 14 10. ZTE 16 5 3 8 27-26 13 11. Vasas 16 5 2 9 25-27 12 12. MTK-VM 16 5 2 9 19-23 12 13. Tatabánya Í6 5 2 9 20-33 12 14. R. ETO 16 2 7 7 16-22 11 15. B.-csaiba 16 3 5 8 1,2-25 14 16. SZEOl. 16 3 4 9 13-33 10 Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős, párás idő lesz, sok felé jelentéktelen havazással. A mérsékelt északkeleti, keleti szél csak időnként élénkül meg kissé. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasár­nap o fok körül lesz. MÁRCIUS 7 VASÁRNAP Tamás Nyolcvannyolc négyes A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 10. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. Négy ta­lálatos szelvénye 88 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 72 129 forint. Három ta­lálatot 7110 fogadó ért el, nyereményük egyenként 446 forint. A kéttalálato6 szelvé- myek száma 216 111 darab, nyereményük 18 forint. — A brigádok ellenőrzik a terméket elsőként a kaposvá­ri Univerzál Ipari Szövetke­zetben. A Dolgozz hibátla­nul !-mozgalomban vállalt kö­telezettségüknek kiválóan ele­get tesznek, tavaly óta senki sem kifogásolta a minőséget. — Türr István születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékezések lesznek a le­gendás garibaldista tábornok szülővárosában, Baján. A pénteki tanácskozást a városi tanács és az emlékbizottság készítette elő. Kiváló szakem­berek tartanak előadásokat Türr István életútjától. A szülőváros meghívta az em­lékülésre Türr István Párizs­ban élő unokáját is. — Nőnapi ünnepséggel egy­bekötött munkaértekezleten értékelték a Siotour dolgozói a múlt év eredményeit, és vá­zolták az új idény feladatait Siófokon, a Delta Étteremben. — 446 000 forint megtakarí­tást ért el a tervezett 230 000 helyett a böhönyei termelő- szövetkezet a múlt évi taka­rékossági intézkedési terv alapján. A fokozott ellenőr­zésnek es szervezésnek kö­szönhetően az összeg nagyobb része az üzemanyag-megtaka­rításból származik. — Lezárták a veszprémi völgyhidat fél közlekedési sávban. A viadukt dilatációs szerkezetét kicserélik, közben kijavítják a vízlevezetőket, a járdákat és a hidat különle­ges burkolattal is ellátják. A munkálatokat mintegy há­rom hónapra tervezik. — SIKERES VIZSGÁKKAL ZÁRULT a héten a növény­védő betanított munkások tanfolyama a csurgói Mező- gazdasági Szakmunkásképző Intézetben. Huszonnyolcán kapták meg a bizonyítványu­kat. — Szurdi István belkeres­kedelmi miniszternek, az Or­szágos Idegenforgalmi Tanács elnökének vezetésével kül­döttség utazott tegnap Kubá­ba a szocialista országok ide­genforgalmi kormányszer­veinek március 7-én kezdődő XI. értekezletére. — Ötven évvel ezelőtt a magyarországi munkásdal- egyletek szövetsége kétnapos országos dalosünnepélyt ren­dezett Szegeden. Erre emlé­kezve tegnap ifjúmunkás da­lostalálkozót rendeztek a szakszervezetek szegedi Ju­hász Gyula művelődési köz­pontjában. 71 éves korában elhunyt FIKTER JÁNOS elvtárs, a Szocialista Hazáért Érdem­rend tulajdonosa, volt asz­talossegéd, a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat nyugalmazott művezetője, aki 1923 óta volt tagja pár­tunknak. Temetése március 11-én, csütörtökön délután 2 órakor lesz a Nyugati teme­tőben. — AZ MSZMP Ka­posvári Városi Bizottsága. — Somogyi népköltészet címmel a könyvesboltokba került Együd Árpád gyűjte­ménye Takáts Gyula elősza­vával. A könyvet a Somogy megyei Múzeumok Igazgató­sága adta ki. — A fiatal gépszerelő és növénytermesztő gépész szak­munkások száma a megyében jelentősen nőtt az elmúlt öt­éves tervben. Az öt évben képzett nyolcszáznegyven fia­tal szakmunkásból több mint hatszáz e területen dolgozik. — Szerződést Írtak alá Bu­dapesten a Magyar Divatinté­zet vezetői és az NDK-beli Vereinigung Volkseigenen Betribe Konfekzion képvise­lői. Modelleket és szabásmin­tákat csel-élnek egymással. Keflex — Az olvasók fele gyermek. Hétezer kötetből válogathat­nak a somogysárdi könyvba­rátok. A szép községi könyv­tárban most külön részt ren­deztek be a gyermek- és ifjú­sági irodalomból, mert a négyszáz állandó olvasó fele gyermekkorú. Éleslövészet A Kaposvári Városi Tanács igazgatási osztálya értesíti a lakosságot, hogy a magyar néphadsereg alakulatai 1976. március 8-án és 15-től 31-ig éjjel-nappal éleslövészetet hajtanak végre a sántosi ka­tonai lőtéren. Kérik a város (község) la­kosságát és az erdészet dol­gozóit, hogy a fenti időben a lőtéren, a lőtér biztonsági te­rületén ne tartózkodjanak, mert életveszélyes. A bizton­sági őrök felszólításának te­gyenek eleget. Sajtókonferencia az egészségügyről Az Egészségügyi Minisztérium ad otthont holnap a n szerű rádiós sajtókonferencia újabb adásának. A, Köss rádióban este fél nyolckor kezdődő kétórás adásban a h; gatók kérdéseire válaszolva a minisztérium vezetőinek se; ségé\el mutatják^ be a betegellátás, az egészségügyi háló és szervezet, a megelőző és felvilágosító munka helyze fejlesztésének _ lehetőségeit, terveit, nem hallgatva el a m levő hiányosságokat és jogos panaszokat sem. A mű szerkesztői bármilyen, az egészségügyet érintő közérdc kérdést szívesen látnak (levélcím: Budapest, 1800. Brc Sándor u. 5—7., Sajtókonferencia), az adás napján pedig órától a 112-616 és 113-649-es számokon telefonügyeletet tartanak. 130 évvel ezelőtt, 1846. március 7-én született Ta­tán — és 78 éves korában, 1924 novemberében halt meg — Pasteiner Gyula művészettörté­nész, akadémikus. Egyetemi tanulmányait Pes­ten, majd Bécsben végezte, s azok befejeztével négy éven át gimnáziumi tanár volt. Na­gyobb európai tanulmányutat tett, s hazatérve, 1876-tól a budapesti egyetemen oktatott, 1890-től 1916-ig, nyugalomba vo­nulásáig egyetemi professzor­ként. Művészetkritikusként és mű­vészeti íróként nevéhez fűző­dik az egyetemes művészettör­ténettel foglalkozó első ma­gyar kézikönyv megjelenteté­se. Foglalkozott a magyar szobrászattal is; először ismer­te föl a magyar barokk építé­szet jelentőségét. Hosszú éve­kig szerkesztette a Művészi Ipar elmu folyóiratot (részben Radisics Jenővel közösen). O írta az Osztrák—Magyar Mo­narchia írásban és képben cí­mű sorozat művészettörténeti részét. Számos tanulmánya, bí­rálata jelent meg a korabeli sajtóban. Emlékére évenként kiosztásra kerülő Pasteiner- emlékérmet alapítottak. — Téli termesztéssel rövi­dítik a csemegekukorica-ne­mesítést, az új fajták előállí­tását Kecskeméten, a Zöld­ségtermesztési Kutató Inté­zetben. Az üvegházban már zöldell, s májusban érleli' be termését a kukorica, amely másodszori termesztésre sza­badföldbe kerül A gyorsított kutatás célja, hogy a lerom­lott hazai fajtákat felújítsák. — Gyártörténeti vetélkedőt tartanak március végén a szo­cialista brigádok a Pamut- fanó-ipari Vállalat Kaposvá­ri Gyárában. Április 2-án ün- neplik a gyár megalapításá­nak 25. évfordulóját, ezért elevenítik fel így is a múltat — Főiskolai KlSZ-küldött- értekezletet tartanak szerdán a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán. Az összejövetel a forradalmi ifjúsági napok in­tézeti rendezvénysorozatának egyik programja. — 28 milliárd forint értékű mezőgazdasági gépet vásárol­nak a somogyi tsz-ek és ál­lami gazdaságok a tervek sze­rint az idén. Már eddig 5500 traktorra kötött szerződést az Agrotröszt. — ÖRDÖGVÁLTOZÁS CSIKBEN címmel Tamási Áron emlékműsort mutatott be tegnap este Tompa László előadóművész Balatonke- resztúron. — HATSZÁZ HAJÓKI­RÁNDULÁST tervez a SZOT Dél-balatoni Üdülési Igazga­tósága a déli parton üdülők szórakoztatására az idén. — A somogyi gazdaságok több mint 3500 mázsa tavaszi árpa- és zabvetőmagot ren­deltek eddig a Vetőmagter­meltető és Értékesítő Válla­lattól. 1400 mázsa árpa vető­mag már megérkezett a tsz- ekbe, így késedelem nélkül megkezdődhet a vetés. Gyümölcs a Szovjetuniónak A magyar—szovjet kor­mányközi megállapodás alap­ján az ez évi kontingens ki­töltésére a Hungaroíruct és a Szojuzplodoimport képvi- se 1 ői B udap esten szerződés t írtak alá 55 millió rubel ér­tékű friss gyümölcs és zöld­ség idei szállításáról. A szer­ződés értelmében a Hungaro- fruct ebben az évben 237 ezer tonna almát és tízezer tonna egyéb friss terméket szállít a Szovjetunióba. — ÁRAMSZÜNET. Az Áram­szolgáltató Vállalat értesíti Ka­posvár lakosságát és közületeit, hogy március 8-án 7 órától 16 óráig az Arany János utcában — a Honvéd u. és a Hunyadi Ja­nos u. közötti szakaszon, már­cius 10-én pedig 7,30 órától 16 óráig az Arany János utcában a 2. számtól a 10. számig és a Honvéd utcában a 24., a 26. és a 2*3. sz. épületben lesz áramszü­net. (501405) — Az új KRESZ"t ismertető előadásokat március 9-én és 10- én 18 órakor az alábbi községek­ben tartjuk: Balatonboglár (műv. ház), Zala (tanácsház), Torvaj (műv. ház), Kánya (müv. ház). Nágocs (műv. ház). Március 10-én és 11-én 18 ■ óra­kor: Balatonszabadi (KlSZ-te­rem), Adánd (műv. ház, klub­terem), Ságvár (párthelyiség), Karád (községi tanács), Szoro­sad (müv. ház). Március 10-én és 11-én 19 órakor Nagyberény- ben Lesz. (ifjúsági ház.) Már­cius 1:1-én és 12-én 18 órakor: Kapoly (müv. ház). Somogv- m-eggyes (ált. isk.). Csökönyavi- sonta (pártszékház), Babócsa (müv. liáz). Vízvár (müv. ház), Mesztegnyő (müv. ház). TIT MEGYEI TITKÁRSÁGA (501412)

Next

/
Oldalképek
Tartalom