Somogyi Néplap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-31 / 77. szám
Néhány kedves» szó •/ lámpaoltás után Kismamák, több gyerekesek munkahelye Félrevezetőén mondja a pedagógiai szakzsargon »-problematikusaknak« a nevelőotthoni gyerekeket. Nem ők problematikusak, hanem a körülményeik, vagy éppen a szüleik... — Anyukám sokat ivott, és akkor nem mehettem iskolába, mert vigyáznom kellett a négy kistestvéremre, és kétszer is megbuktam a sok hiányzás miatt... — Szüleim elváltak, de most van egy új anyukám ... — Hú, az én esetem nagyon bonyolult... Két-három mondatnyi beszélgetés után kérdezés nélkül is megmutatják az évek óta cipelt kis batyuk tartalmát. Igaz, ezekről »házon belül« csak ritkán esik szó. Mint az igazgatóhelyettes mondja: a nevelőknek sokkal jobban kell tudniuk felejteni, mint emlékezni... A szőlősgyöröki nevelőotthon elé időnként befordul egy messziről jött mikrobusz, melyből rendszerint egy-egy ijedt kisfiú száll ki, tele bizalmatlansággal, keserűséggel, daccal. — Először sokat sírtam éjszakánként ... — Én már azon gondolkoztam, fölveszem a »nyúlcipőt«. — Az ágyamon gubbasztottam, azután körülvettek a többiek, és mindenhova hívtak, és olyan sok minden történt... A Balaton környéki nevelő- otthonok pszichológusa, Törköly Péter a kezdet »pszichés görcsének« feloldásáról beszél. Ez persze nem megy »prédikációval«, csak úgy, ha sikerül megnyerni a gyerek bizalmát. Pedagógiai »szerep- játszás« nincs. Ezek a gyerekek mindenki másnál érzékenyebbek. Az előítéletek ma is élnek. — Mikor kimegyünk csoportosan a faluba, azt olvasom az emberek arcán: »Jaj, szegények.« Meg irigységet is. Tetszik tudni, a mi intézetünk egy parkváros az ő falujuk közepén. Be is jönnek sétálgatni, ha csak lehet. Van köztük, aki azt gondolja, ez egy javítóintézet, és bámul bennünket, mintha csodabogarak volnánk... A »kinti« gyerekeknek azért kell »jónak lenniük«, mert különben szomorúságot okoznak az édesanyjuknak. Az efféle érzelmi kötődés elég a felnőttek érveinek elfogadásához. De kiért legyen j jó az otthonban nevelkedő gyermek? A látogató csak | nehezen érti meg a választ: j azért, mert társai, a kis közösség megköveteli tőle, mert ő is részesedni akar a nevelők szeretetmorzsáiból. A nevelők, a nevelőközösség — itt minden ezen áil. A gyermekvédelmi intézmények között a gyermekotthon munkája a leginkább összetett. Itt nem lehet az órá- [ kát egyszerűen »leadni«. Különösen nehéz a csoportvezető nevelőnők dolga, hiszen az anyát kell pótolniuk. így vall erről a huszonéves Eper Mar- | git. — Még alszanak, amikor már velük vagyunk, és már alszanak, mikor a mi szobánkban még világosság van. E kettő között olyan sok minden történik, hogy: leesett a gomb Laci kabátjáról, hogy »darafelfújtnak« csúfolják Jancsit, hogy hármast hozott az iskolából Zoli, és nem nézhet este tévét... Persze, vannak ezeknél fontosabb »apróságok« is. Néha egy puszi, egy pillantás vagy néhány kedves szó lámpaoltás után: »A mai napod nem sikerült. No, majd holnap megmutatod ... Aludj jól!« Tulajdonképpen a nevelő mindenben pótolhatja az anyát, kivéve egyet. Nem tudja a gyerekkel éreztetni, hogy ő az »egyetlen«. A sze- reteten osztozni kell. Kalauzom, a nyolcadik osztályos Nagy Sanyi harmadik éve él itt. Néhány nap múlva utazik Budapestre, hogy felvételizzen az egyik egészség- ügyi szakközépiskolában. Gyermekorvos szeretne lenni. — Lassan mindenki megszokja a benti életet, a szabályokat, a rendet. Idővel : már nem haragszik azokra, akiket korábban vádolt. Igaz, vannak, akik azt mondják, inkább legyenek árvák, mint részeg és brutális 6zülők gyerekei. Persze, ha ezektől a gyerekektől megkérdi, hogy hol az otthonuk, mégis azt mondják: Festen... Most ráérek, a héten ugyanis a »jutalomszobában« lakom. Ide azok kerülhetnek, akikkel »nem volt baj«. Saját tévénk van, este fél 11-ig is fönt lehetünk ... Egyszóval: teljes a kötetlenség. — Ügy tudom, a gyermekönkormányzati bizottságnak is tagja vagy. Ez mit jelent? — A gyerekek érdekeit védjük. — Miért? Ez nem a tanárok és nevelők dolga? — De igen, csakhogy vannak olyan gondok, amelyekről csak a társaiknak mernek szólni. Például, hogy jó volna, ha nem nyírnák le olyan rövidre a hajunkat. Vannak köztünk, akik már »udvarolnak« (a zamárdi testvérintézet lányainak), és a rövid haj »kisfiús«... Az egyik folyosón négy kis lurkóval találkoztam. Hatodikosok. Kezet nyújtottak, és »nagyosan« bemutatkoztak: Karasz László, Inotai János, Joó Csaba, Rigó Jancsi. Előre elterveztem az »életkori sajátosságoknak megfelelő« kérdéseimet. Néhány mondat után azonban kiderült, sürgősen »taktikát« kell változtatnom. — .. .Előfordult ugyanis, hogy az iskolába indultam, de csak a moziig jutottam... A barátok, a galeri... — így Rigó Jancsi a Nagyfuvaros utcából. — Az nem barát, aki rosszba viszi a másikat — vág közbe Inotai. Érzem, hogy — három szökése után — tapasztalatból beszél. — Először is nézzük az erkölcsi szituációt — mondja ekkor Csaba. (Kicsit szédültem.) — Meg kell nézni a következményeket, a szándékot és az igazi érdekeket is. — Bocsáss meg, de mit értesz azon, hogy erkölcsi szituáció? — Hát például, ha valaki ellop egy tízórait, és megbeszéli egyik társával, hogy ... — És Csaba egy konkrét példát mondott a »gyöngébbek kedvéért«. Már két óra volt. Az a veszély fenyegetett, hogy nem kapnak ebédet. Mégsem tudtam útjukra engedni őket. Az igazgató, Tóth László, büszkén beszél az intézet eredményeiről, a felnőttkorukban is visszajáró volt lakókról. Csaknem kétszáz budapesti általános iskolás korú fiú él a szőlősgyöröki nevelőotthonban. Tíz sportpálya, szaktan- terem, klubok és szakköri szobák, saját könyvtár, zenekar, múzeum, tévé, lemezjátszó és magnó szolgálják tanulásukat szórakozásukat és kényelmüket. Akár gyermekparadicsomnak is nevezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy mindez csak kárpótlás. Bíró Ferenc | Békés Sándor f Egy baráher élete — Mindent megbeszéltek, s minden tapasztalatot közösen értékeltek. — Igen, és ez volt sikereik egyik magyarázata. Nem csomagolták selyempapírba egymás munkájáról alkotott véleményüket. De módot találtak a közös ünneplésre is. Névnap, születésnap nem múlott el megemlékezés nélkül.. Kerónyi kávéért, konyakért szalajt egy lányt — az ifjúságát hoztuk vissza ezzel a beszélgetéssel. — Sok, nagyon sok jutalmat kapott a brigád ... Rádiót, paplant, mindent, ami akkor divat volt... Molnár István elneveti magát: — Egyszer, egyik negyedévi zárás után, 1200 forint prémiumot adtak. Szép pénz volt egy embernek, de egy brigádnak? Gondoltam, várjatok csak! Bementem a boltba, s szépen bevásároltam. Pick szalámit — rúdszám, a legfinomabb borokat. Komzerveket, melyeket a bányász sohasem evett. Ruháskosárban vittük a sok mindent. Kimentünk a templom mögé a zöldbe, ott majálisoztunk, aztán meg beszélgetni kezdtünk, így virradt ránk a reggel... Komló belvárosa felé szalad -az autónk, egy kellemes nap emlékével. Molnár István pedig mesél. Itt, Komlón, mindenhez köze van. Ismét Anna-akna. Pörög az aknatorony nagy kereke, zúgnák a ventillátorok. És íme, a hely, ahol az őket köszöntő zenekar állt. Légcsatornák, vascsövek, biztosítóelemek a hátterében. Üttörők virággal. És a kör közepén idős Molnár István, akit autó vitt az ünnepség színhelyére... És ez itt most az aknamélyítők székhaza — akkor rab- táibor... Falusi házak — emlékek a tegnapi Komlóról. Az ötvenes évek Komlója ilyen volt. Kopott, görnyedt házak, az udvarokon fészerek, ólak. A Lenin tér. A toronyházak, mint egy képzeletbeli híd pillérei. S a két szélső pilon: Köikönyös, illetve Szilvás. Esteledik. Vörös fényben a város. Szép? Lehetne szebb is? Igen. Bizonyára. Nekünk mindenesetre most nagyon szép. Kísérnek bennünket a régi arcok, történetek. Egy plakát. »Jöjjetek, építsük együtt Komlót... Tiszta, egészséges, díjmentes szállások... Jó kereseti lehetőségek... 100 százalék: 950 forint, 120 százalék: 1150 forint, 150 százalék: 1400 forint, 180 százalék: 1700 forint ...« És ez már a sportstadion. 1955-ben épült — 12 000 hely- lyel. Kökönyös. Itt már férfikorba értek a fák — a zöld előkertekben papucsos férfiak ultiznak. Kik lehetnek? Honnan kerültek ide, mikor következett be életükben az a perc, amikor Komlón dolgozó emberből komlói emberekké lettek? Kockaházak. Ezek voltak az elsők. Vajon hányadik nemzedék látja őket? Mindenki tett hozzá valamit, vagy elvett, átfestették az ablakkereteket — egyszóval »belakták« valamennyit. És ettől keltek életre ezek a házak, s folyton-folyvást változnak, szépülnek maguk is. Fent vagyunk a tetőn. Az utat egy kanyar mögött elnyeli az erdő. Az erőmű kéménye, ködbe vesző messzeségben új városrészek. Kenderföld', Dávidföld, Szilvás. Molnár István az erdőt figyeli, majd egy kanyar után megérinti a vállam: — Erre jártunk annak idején, 1949-ben, gyalog. Hajnalonként, amikor jöttünk, s este, amikor mentünk hazafelé, úgy világítottak az ösvényen a lámpák, mint a szentjánosbogarak. XIV. NAGYON SZÉP... És ez már ismét Pécs. Szigeti út, Molnárék otthona. Ki tudja, hányadszor ülünk így együtt, amióta elkezdtük az emlékek felidézését. Pörög a magnó. De hát nem reménytelen ez a vállalkozás? (Folytatjuk) Családi házra emlékeztet a Pécsi Kesztyűgyár marcali telepe. Kint zuhog az eső — bent csak három asz- szony található a sok virág, oklevél és vándorzászló, no meg a rengeteg kesztyű között. Keresem a csaknem száz dolgozót. Egy kismama, Németh Józsefné ad magyarázatot: — Olyanok vállalnak nálunk munkát, akiknek nagy családjuk van, vagy éppen babát várnak. A többség otthon varr, miközben ellátja a családot, mi, kismamák pedig három hónapon keresztül itt öltögettünk. Ez a feltétele a bedolgozóknál annak, hogy megkapják a gyermekgondozási segélyt. Én már a harmadik gyermeket szülöm úgy, hogy a család pénzéhez az én keresetem is hozzájárul. Horváth Lászlóné készárut hozott, de leült, hogy befejezze a munkáját. — Otthon nem akadt rá időm, beteg volt a kislányom. A szállítmányt pedig határidőre kell leadnunk. Mi is normában dolgozunk. Fia valami közbejön, az éjszakánkból is el kell csípnünk. Én azért nem dolgozom üzemben, mert a kislányomat baleset érte, óvodába se mehetett. Rám volt szüksége, míg fölépült, s még most is... Közben szatyros asszonyok jönnek, mennék. Nemeskisfa- ludiak, keleviziek, nagybajomiak, főnyediék, szegerdőiek, mesztegnyőiek. Kedd és péntek a »leadás« napja. Tóth Jánosné péntektől keddig varrta a tizennégy pár férfi- kesztyűt. Most tízhez való anyagot visz. — Azelőtt a tsz-ben dolgoztam, este is, reggel is be kellett mennem. A férjem általában késő estig dolgoz’k. Két ipari iskolás fiam van. Mindannyian csak mennek. Egyvalakinek otthon kellv lennie befűteni, ételt adni, meg mennyi minden dolog akad ... Cseng a telefon.: egy férj telefonál, hogy a felesége megbetegedett, nem szabad fölkelnie. Ma ő hozza helyette az elkészült kesztyűket, csak egy kicsit késni fog. Számítsanak rá... Ketten tanítják a kesztyű- j varrást, az egyik Szilágyi Já- : nosné. Ö a meós, az anyag- és szerszámkiadó, no meg a nyolcszorosán kitüntetett November 7. szocialista brigád j vezetője. Hatalmas, roskadásig I rakott polc előtt áll világos köpenyében, és a pulton osztályozza az árut. — Tíz éve dolgozom itt, kesztyűvarró voltam én is. Bizony »húzom a nyakam«, ha olyan valakinek kell visszaadnom az árut, akivel együtt kezdtem ... Sók minden megváltozott itt az eltelt évtized alatt. Régebben csak a téli hónapokra jöttek hozzánk az asszonyok, mikor a földeken nem lehetett dolgozni. Ha kitavaszodott, továbbálltak. Szigorítottunk a renden. Négy-öt személlyel visszafizettettük a betanulási pénzt. Hogyne, hiszen drága bőrökön gyakorolták az öltéseket. Emelkedett a betanulási időre kifizethető bér: 1964-ben még 600 forint volt, aztán 1000, most március 1-től pedig már 1500. forint. Négy olyan dolgozónk van, aki külön kedvezményben részesül. ötvenévesek, és tíz éve dolgoznak itt. Keresetük tíz százalékát minden hónapban megkapják a fizetésük mellé. Újabban a gyerekek után ugyanúgy jár az itt dolgozóknak a szabadság, mintha gyárban dolgoznának. Nem csoda, ha számottevő törzsgárda alakult ki: tizenheten tizenkét éve, négyen tíz éve, és ugyan- ennyien öt éve vannak ezen a munkahelyen. G. J. Iskolatáska és könyvtár Dervár Gábor, a kaposvári Berzsenyi Dáriel Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója a katalógushasználati ismereteket ellenőrző feladatlapot hibátlanul tölöttte ki. A megyei könyvtárban találkoztunk vele. — Milyen óra folyik itt most— Magyaróra. A katalógus használatát tanuljuk. Azt, hogy ha csak annyit tudok: ki írta a könyvet vagy mi a mű címe, mégis könnyen rátaláljak. —Könnyén rátaláltál? — A katalógus olyan útmutató, segítség, mely feltétlenül csökkenti azt az időt, melyet a könyv keresésére fordítok. — Eddig hogyan kölcsönöztél? —Első osztályos karomtól fogva könyvtárba járok. A könyvtáros néni segített kikeresni a szabad polcon a keresett könyvet. A megyei könyvtár lelkes dolgozói segítették azt a kísérletet, melynek céljáról Bóra Ferenc, a megyei művelődés- ügyi osztály helyettes vezetője, a kísérlet kidolgozója és irányítója beszélt. — Az új tanterv kimondja: a tanulók önállóan is legyenek képesek új ismeretek megszerzésére, elsajátítására. Ahhoz, hogy erre képesek legyenek, előbb föl kell készíteni őket. Ilyen kísérlet folyik most itt a könyvtárban. Könyv-, illetve könyvtárismereti óra keretében a tanulók olyan hasznos ismereteket sajátítanak el és gyakorolnak be, melyek segítségével alkalmuk lesz önállóan is dolgozni a könyvtárban. Galperin szovjet tudós pszichológiai kutatásaiból megtudjuk, milyen úton jut el leghamarabb a tanuló a fiss ismeret megszerzéséhez. Az új tanterv szerint az általános iskola nyolcadik osztályában vezetik be a könyv- és könyvtárismeretet. Ügy tudom, ilyen kísérlet, mint a kaposvári, egyelőre csak itt folyik. A megyei könyvtár korábbi nyári olvasótáboraiban is folyt hasonló munka, de módszerében eltért ettől. — Báli Aranka gyerekkönyvtáros mit szól ehhez a kísérlethez? — Az egyetemek közül néhányban folyik ilyen képzés. Nagy segítséget kapnak a tanulók azáltal, hogy megismerkedhetnek a könyv és a könyvtárak feladatával, hiszen ma már a tanulás nélkülözhetetlen föltételei ezek a gyakorlati ismeretek. Nekünk, könyvtárosoknak is segítség, ha a gyerekek önállóbban kutatnak, keresnek a polcokon, a könyveli között. —Mi lesz ezután a könyvtáros feladata? Azt hiszem, ha a tanulók önállósága fokozódik, megváltozik az önök munkája is. —Szükség lesz ránk ezután is. De megszabadulunk sok olyan apró ténykedéstől, mely a tartalmi munkát hátráltatta, így több idő jut majd az egyéni foglalkozásokra. — Az iskolai könyvtárak alkalmasak-e arra, hogy ott is megtanulják ezeket az ismereteket a diákok? — kérdeztük Bóra Ferenctől. — Egy részük alkalmas. Ahol a feltételek nem felelnek meg, ott a közművelődési könyvtárak segítségét vehetik igénybe ilyen célra. Magyarórára látogattunk a megyei könyvtárba. A tanulók azonban olyan hasznos ismeretekkel gazá:y::dtak, melyeket nemcsak az irodalom tanulásában kamatoztathatnak. Valamennyi tantárgy anyagához sok segítséget kaphatnak a könyvtárban, mely már nemcsak a szórakozás színtere, hanem épp oly munkahely, mint az iskola. Horányi Barna
